Egy migráns portréja

2015 augusztus 23 10:03 de.60 hozzászólás

Soha nem házasodott meg, nem volt gyereke, áruhamisítást követett el (vizet borrá változtatott), nem volt bejelentett lakcíme, össze-vissza migrált, állampolgársága kétes volt, kurvákkal haverkodott, nem igazán pártolta az autonómiatörekvéseket és a hazafiaskodást, sőt, internacionalista nézeteket hangoztatott, egy laza élettársi kapcsolatban álló nő mástól származó zabigyereke volt, nem tartotta tiszteletben a közegészség- és járványügyi intézkedéseket, lázító beszédeket tartott, demonstrálta, hogy igenis van ingyen ebéd, botrányt rendezett a templomban, államellenes felforgatásért és más bűnökért elítélték,  kivégezték, de még ennek sem volt hajlandó rendesen engedelmeskedni – attól tartok, hogy a kereszténység első számú Tanítója nehezen felelne meg a Nemzeti Pedagógus Kar etikai kódexe által támasztott magasztos elvárásoknak, pláne, ha az öltözködését nézzük.

Hogy mennyire volt a kereszténység tanítója, az még megkérdőjelezhető, mert jóval halála után jött létre a kereszténység, mint olyan.

Gyuri10/Tel-Aviv

60 hozzászólás

  • Na, igen.
    A fent leirtak az antiszemitizmusnak egyik alapvető oka. Az egyik.

  • pwr100: mi van, nemzettestvér, elveszítette a humorérzékét?
    Amúgy lekötelezne, ha egyetlen állítást is megcáfolna.

  • Mondják hogy Marx sokat átvett Jézus tanaiból.

  • Gyuri:

    zseniálisan ütős velős írás! Köszönet!

  • Egyik bosz patriota „Magyar Palos Trend”
    neven okadott tuzet sokaig a zsidosagra-
    Holocaust tagadastol kezdve, zsido orvosok
    becsmerleseig, akik allitolag „felelosek”
    hogy nincs nepszaporulat- es hasonlo „jozansagok”.
    Az ipse elegge meglepodott, mikor kiderult,
    hogy meg „nick nevet” is egy „zsidrak”tol-
    Pal-Paulus-a Tarsusi Saul-tol lopta.
    Jezusrol szolva {Josua ben Joszef-engedelmeddel-
    Gyuri} hiszen- David Fluszer-torteneszunk szerint-
    „messiassagat” apjatol,Joszeftol „szerezte”,aki
    „David haza”nak leszarmazottja.
    Meg erdekesebb, hogy senki sem emliti a hires
    Hegyi beszedet- melyben Jezus azt mondja,
    hogy nem jott egyetlen pontocskat vagy vesszocsket sem
    elvenni a Tanbol {O szovetseg}.

  • izraeli: miért is nevezték volna el József fiának, amikor nem ő volt az apa? akkor inkább az én verzióm: Josua/Jehuda ben Nocri, azaz Názáret fia, vagyis a názáreti Jézus.

  • Tisztel Ille uram!
    1) Nem vagyok nemzettestvér – már ahogy ön gondolhatja
    2) A Jézus Krisztusról való ilyen többnyire zsidó emberek általi (de muszlimok általi is) megfogalmazások gerjesztik az antiszemitizmust. Ezt vegye axiomának (= bizonyitást nem igénylő állitás-:)

  • Gyuri! Dallal koszonom.”Nem konnyu az utunk- es
    a szemed neha olyan szomoru. Meg viragos mezok vannak elottunk-es magas hegycsucsok.”

    https://www.youtube.com/watch?v=p7FfbXdI52o

  • Ille. Nem vitazom David Flusszerrel-egyik
    legnagyobb torteneszunkkel.
    Mivel Jezus „Messias”nak szamitott {nem o volt
    az egyetlen}- a zsido hit szerint- az „idok vegen”
    el fog jonni Masiach ben David {a David nemzetsegebol
    szarmazo „felkent”- Jozsef- nem Maria-szarmazott-
    „David haza”bol.
    Kulonben, az hogy Jezusnak „isteni” apja volt-
    valamennyire a mitologia{gondolom,Zeus}-es a zsido
    vallas kevereke.
    Legnagyobb bojtnapunkon{Jom Kippur}- igy eneklunk|
    ” APANK,kiralyunk”- de EMBERT nem teszunk ISTENNE.
    Talan ez- a nagy kulonbseg.

  • pwr100:
    ad1. ebben igaza van. Szégyellném is magam, ha nekem ilyen nemzettestvérem lenne, mint maga.
    ad2. már az is meglep, hogy ismeri a szó jelentését. Az pedig végleg, hogy ekkora vallástudományi tudása van. Látja, az antiszemitizmusa már nem lep meg.
    Még mindig nem cáfolt meg egyetlen állítást sem.
    Ja, és nem találta meg a humorérzékét. Az ágy alatt már kereste?

  • izraeli: én sem vitatkozom, se alapom, se jogom nincs rá. Kérdeztem valamit, ennyi. Amúgy nem ben Nocvi, hanem Nocri. Elírtam.

  • Én mindig csodáltam a bigott keresztényeket, úgy is, mint „agyamentek az Úrban”.
    .
    Ha nem feszítik meg a fent említett „össze-vissza emigrálót”, akkor meghalhatott volna elfeledett, nevesincs ácsként és/vagy rabbiként, népes családja körében.
    .
    Bár ezek a birkák, biztosan találtak volna maguknak más, hitvány, vérengző, zsivány, haszonleső, hatalomsóvár nyájat.
    .
    Nem biztos, hogy megúsztuk volna a vallásháborúkat, a keresztes „vitézek” és a conquistador-ok vérengzéseit, a boszorkányüldözéseket, kínzásokat, az autódafé-kat, stb. stb.
    .
    Az ember már csak ilyen. Egy vérengző, prédaleső állatfajta, Ilyennek lett „teremtve”, ilyen a „természete”.

  • Hogy mennyire volt a kereszténység tanítója, az még megkérdőjelezhető, mert jóval halála után jött létre a kereszténység, mint olyan.
    Most majd tudom kétszer akkora f…nak fog tartani mint eddig.
    Szóval tisztelt Gyurio 10. Mi akar lenni a célja ezzel a tüzes beszéddel amit elkövetett itt a KMH oldalán?
    Figyelemfelkeltés? Annak kissé lapos és nem alapos. Avagy olyan akar lenni mint egy rabbi elnést egy Jézus hívő rabbi akit Pesachkor volt alkalmam megismerni Magyarországon. Az mesélt ehhez hasonlóakat a Széder este alkalmából. A fenti idézetet csupán azért tettem be mert hamis. Jézus előtt volt egy keresztény nevezetesen Keresztelő Szent János. Hol volt akkor még Jesu ben sel Josef mén Nazareth? És mi lett a kereszténységből? Egy átformázott állami törvénykönyv amit egy római császár állított össze, hogy az elnyomó uralom szolgálatába állíthassa. A kommunizmus nevű vallást is erre irták át. Az eredménye sajnos nagyon is ismert. Higy ezt tekintik az antiszemitizmus alapjainak innen nézve érthető is lenne. A hittérítők azok csak sima pártkatonák voltak. Hogy ennek jegyében embereket küldtek a másvilágra az igazán bocsánatos bűn amit a Vatikánra hivatkozva követtek el. Érdekes múdon eddig csak II, Jénos Pél pápa kért ezért bocsánatot. Az antiszemitizmusért és a 44-es vérengzésekért kért már valaki bocsánatot Magyarországon? Nem tudok róla. Még egyházi szinten sem. Mert ők sem voltak ártatlan apácák, tiszetelet annak a pár kivételnek aki meg is kapták a Világ Igazai nevű kitüntetést.

  • István! Másodszor is elirtad de nem téma. Helyesen nucri. Nucrim annyit tesz magyarul keresztények. A cikk gondolom a migránsok elleni megmozdulások miatt született. Gyuri10. Annak idején volt ilyen világméretű megmozdulás amior a zsidók szerettek volna menekülni? Én is sajnálom a migránsokat de sajnos ez is előttem van. talán ezért ilyen ellenségesek a magyarok a migránsokkal szemben? Kötve hiszem. Ahogy a zsidókat nem mentették csak egyesek ugyan úgy ezeket a migránsokat sem fogjék. Kilehet kiáltani őket nemkívánatos elemeknek a nemzet ellenségeinek és az EU rejtett támadásának Magyarország ellen.

  • Ille!
    1) Miből gondolja, hogy zsidó-ellenes (leánykori nevén antiszemita) vagyok, amikor ez nem igaz. Szlogen: „Korábban azt nevezték antiszemitának aki utálta a zsidókat. Manapság azt nevezik antiszemitának akiket a zsidók utálnak”. Humornak is elmegy nemde?
    2) „Hivatalból” ismerem az axioma szó jelentését
    3) Kettőnk közül nem/nem én vagyok az, akinek nincs humora. Amilyen éles elméjűnek mutatja kiskegyed magát, ki fogja találni kire gondolok. Fogadjunk egy kupica kóser barack pálinkába. Lehet nem kóser is-:)

    Motto: „… vedd könnyedén és vidáman az életet, mert rövid…”

  • Avi ben: úgy tűnik, te se a humoros oldalát fogtad fel ennek a kis szösszenetnek. Pedig nem más, mint egy karikatúra. Raj Tamás is mókás példák során magyarázta meg az egyes jiddis szavak jelentését (folytatni fogom a sorozatot), nézd hát te is így.
    Avagy blaszfémia lenne? Azt csak a katolikus vallás ismeri.
    Amúgy semmi mást nem tett, csak a jelen gyűlöletkampánynak állított tükröt. Migráns volt? Az. Elkövetett borhamisítást? Elkövetett. Lázított a meglévő hatalom ellen? Lázított. Elkövetett rongálást – nota bene, egy templomban? Elkövetett. Etc.
    Mindez, persze, a mai szóhasználattal, fogalmi rendszerrel kifejezve nem más, mint némi parafrázis, hát fogd fel úgy.
    Mindezt javaslom bigott antiszemita és katolikus olvasóinknak is.

  • pwr100:
    1)hát persze, hogy nem az, sőt, festi magát, és porokat szed, hogy még véletlenül se látszódjék annak 🙂
    2)hivatalból ismeri? Akkor kétségtelen, hogy soha, semminek a bizonyítására nincs szüksége. Utoljára ezt a pápáról hallottam.
    3)nem mutatom, valóban az vagyok, ráadásul még humoros dolgokat is írok – ami, ugyebár, kiskegyedről nem mondható el.
    Bocs, de nálam a kupica nem játszik. Szto grammnál indul a kvaterkázás 🙂

  • Ille!
    Zsidó vagyok.

  • pwr100: én meg phartus királyfi. Ha annak vallja magát, valami baj lehet az identitásával 🙂

  • Ille!
    Megmutassam?

  • pwr100: az orvosának. Ha valami gondja van vele, azon én nem tudok segíteni.

  • Ille!
    (hehehe)
    Nincs humora jól mondtam, hiába erőlködik bizonygatni az ellenkezőjét.

    Ne keseredjen el, lehet humor nélkül is élni, de minek. Lazitson, vegyen mély lélegzeteket, stb. Tudja, Virág et. is ezt mondta, fogadja meg jobban lesz.

  • István,
    bohócsapkások és gyengeelméjűek kíméljenek meg nevem leírásától. Megígérem,hogy hálából észre sem fogom venni létezésüket.

  • pwr100,
    kis vitéz maga még egy olyan mondást sem tud citálni,amit magyarország „úri világában”mondtak.Ami így szól pontosítva: Antiszemita az aki kelleténél jobban gyűlöli a zsidókat.Ha maga zsidó(a Jó Isten ne adja)akkor én kezdek antiszemitává válni.Ha pedig csak egy közönséges provokátor akkor csak csorgassa a nyálát.

  • pwr100: nicsak, nicsak, egy régi hódolómat tisztelhetem magában?
    Ráadásul egy olyas valakiben, aki képes meghatározni, mim is van? Mondja, nem tudna felállítani más diagnózist is? Tudja, manapság már az emésztésem se a régi…mi a véleménye, egyszer még leszarhatom a fejét?

  • מריס!
    Mint mindig,most is csak hálás köszönet a bejátszásokért.Valóban a mi utunk nem könnyű.Igaz ügyünk ismertetését és érte a harcunkat sajnos még a saját Scharf Móricainkkal is meg kell vívnunk.Ami szükséges hozzá:Tiszta szív,éber agy,tisztesség és emberi józanság. Ez a mi népünknek tulajdona,akkor is,ha”Nem könnyű az út”.

  • Kiveszőfélben lévő portéka ma már a humorérzék.
    Van helyette okostelefon , tetkó meg testékszer.
    Aki ilyesmikkel küszkölődik , annak nem sok ideje marad a szavakra és a gondolatokra.

  • Péwéer:
    Ha te jiddisch vagy akkó kécceresen igaz a mondás :
    ” Ha egy zsidó hülye , akkor nagyon hülye „

  • Geyza,
    ilyen az árú.Igaz kissé hibás,de még van rá vevő.Hiába,nem mindenki komplett,meg sajnos nem is ő az egyetlen.

  • Gyuri10
    Sajna az információ-áramlás szabadsága , a hülye okostelefonok csak látszólagos szabadságot hoztak az egyéneknek.
    Ugyanis ennek révén a nők elmerültek a testékszerekkel egymáson való túllicitálásban meg a tetkókban ( hiszen ha másnak lehet akkor engem se fognak miatta kiröhögni , sőt, akik röhögnének , inkább meghúzzák magukat) a férfiak pedig elmerültek abban hogy külsőre úgy nézzenek ki mint a gengszterek namega a tetkókba.

    Direkte figyelni szoktam a rádió-idiótákat : képtelenek egyetlenegy döntést is hozni önállóan. Láttam olyan hülyét , aki képtelen volt a Postán feladni 3 darab ajánlott levelet , hogy közben kétszer ne telefonált volna valakinek a probléma kapcsán.
    Látok olyan formátlan női barmot akinek ki van tetoválva a randa háta és úgy viseli a gusztustalan trikóját miközben menet közben egy percre sem teszi el a smartfonját , hogy kinnt legyen a méretes tetkója.
    Had hányjanak a járókelők tőle.
    Láttam olyat is aki egy alkatrész kereskedőnél , mikor a pulthoz ért a sorban , nem listát vett elő hogy elsorolja mi kell neki , hanem a rohadt telefonját. Miközben a 15 méteres sor csendben dühöngött.

  • A „tüzes beszéd elkövetésével”az volt a célom,hogy a joréd Scharf Móricok összeszarják magukat,rettegve kérjenek bocsánatot az én nevemben,bizonygatva,hogy mennyire nem értenek egyet sem velem,sem az ebben rejlő humorral.Ami nem is nettó humor.Teológiai vitákra ebből kifolyólag teljesen alkalmatlannak tartom magamat.Az e-szösszenetből keletkezett viharban,pedig mindenkinek joga van saját mentalitása szerint állni.Szemtől-szembe nézve egyenesen tartott gerinccel vagy meggörbült hátat fordítva,összeszart gatyával.

  • István,
    remélem még visszajön a szalonképtelenségem?!

  • Gyuri10: én sohasem szabtam gátat neki 🙂

  • Hát yuri, ez most már nem tetszik tőled sem.
    Senki sem figurázza ki Mózest itt, hogy bosszantsa azokat akik szeretik. A lgekevesebb, hogy Ti se csináljatok viccet abból, akit sok millióan imádnak és követnek.
    Rossz a hsonlat is..
    Különben, Jézus sehová sem vándorolt be, vagy menekült, megvárta, hogy elfogják és keresztre fesztítsék, mert egyeseknek nem tetszett a modora.

  • pwr100

    2015 augusztus 23
    1:55 du.Nagyon örvendek! Végre egy rendes ember!

  • Figyelő: mi a fene! Magának már egy zsidó is rendes ember?
    Amúgy ez is csak egy a sok jusztis kiállása közül 🙂

  • Ille, én soha nem állitottam, az ellenkezőjét.

  • Hát…Klárika,
    Neked jogod van azt imádni akit akarsz.Ahhoz azonban nincs jogod, hogy kritizáljad,hogy én mit írhatok vagy mit nem egy másik zsidó emberről,aki még arról sem tehet,hogy az Ő NÉPÉT gyűlölők,még imádni is csak Őt a zsidót találták sötét agyúságuktól megvezettetve.

  • Soha nem írtam,hogy Jézus menekült bárhova.Hű maradt a népéhez és a zsidó valláshoz.Akik szentté avatták csak a 200 évvel utána élő tanítványai voltak.Van egy olyan mondás,hogy találj magadnak egy rabbit,kövesd és te leszel mögötte a második legszentebb.Mózest pedig nyugodtan gúnyolhatja akárki.Ha volna mit gúnyolni rajta minden bizonnyal meg is tennék.

  • Klárika,
    egyébként Mózest azért is nem gúnyolhatja senki,mert a Tíz parancsolatot is Ő kapta az Úrtól,melyet papíron és sok sok mellé beszéléssel a legvallásosabb fél zsidó katolikusok is elfogadták.Sőt a világ minden törvénykönyvének alapját is képezi. Tudjuk ugye,hogy a katolikus vallás hívői Jézus nevében milliókat gyilkoltak meg.Ős lakósokat pl. Majákat,Inkákat,dél-amerikai indiánokat,az Európai inkvizícióban zsidókat és mindenkit aki nem volt hajlandó a kereszt alá besorolni és a római pogány korból átvett aranyozott szobraikat és képeiket imádni. Jézus egy humanista zsidó ember volt,aki nem gyilkosságra tanított és nem a templomok aranyozását hirdette,hanem a vagyonok felosztását hirdette a szegények között.

  • Gyuri10: én azért egy kicsit kivétel vagyok. Dávid királyról szóló persziflázsomban elég tiszteletlenül említem
    http://kanadaihirlap.com/2013/04/05/david-kiraly/
    isten bocsássa meg nekem 🙂

  • István,
    a tiszteletlenség és a szellemes humor között Óriási a különbség. Aki az utóbbit sértésnek könyveli el,az már a saját helyét is lefixálja.Újra elolvastam a persziflázsodat.Másodszor is jót nevettem rajta.Áldott legyen,aki megnevettetéssel egészséget ad az embernek.Sem Istentől sem tőlem nincs szükség bocsánatkérésre.

  • Gyuri10: nem ártana pwr100-nak is elolvasnia, mivel szerinte nincs humorérzékem 🙂

  • István,
    újfent azt írom,hogy áldott legyen,aki megnevettetve egészséget tud adni az EMBEREKNEK.Te komolyan gondolod,hogy ezt a powder100-as ürgét ide számíthatod?Hagyd őt mutogatni azt ami lehet,hogy nincs is. Ne hagyd,hogy csalódjak Benned!

  • Gyuri10: nem ér, mert Téged a barátomnak tekintelek, így kétségtelenül elfogult vagy, cserébe pwr100 véleményét se tekintem mérvadónak, mert valahogy nem találom egyetlen sorát sem humorosnak, pedig nagyon bizonygatja 🙂
    Biztos bennem van a hiba.
    Ráadásul azt állítja, zsidó. Nos, egy zsidó, akinek nincs humora…a nélkül már réges-rég kollektív öngyilkosságot követtetek volna el. Csak egészséges humorral lehet átvészelni a tragikus időket.
    Jut is eszembe: este felteszek egy újabb szemelvényt Raj Tamás jiddiséből.

  • István,
    a humor egy túl komoly dolog ahhoz,hogy idióták megérthessék.Nem ő az egyetlen,aki ezt az oldalt komoly vagy kevésbé komoly”gondolatai” lepötyögtetésére kihasználta.A vitathatatlan barátságunk pedig nem igazolás az elfogultságra.Lehet,hogy objektivitás az alapja.Ezen túlmenően:Nem mindenki zsidó aki azt mondja és nem mindenkit fogadok el EMBERNEK csupán,mert van mit mutogatnia letolt gatyával.

  • István,
    utána néztem egyes beírásoknak.Az a véleményem.hogy bizony többet tudsz ivritül egyeseknél.Olyan szó,hogy NUCRI még kínaiul sem született meg.Ahogyan Te írtad: NOCRI=keresztény,eredetileg názáretit jelent tökéletes.Hiába…az én megállapításaim sem mindig tévesek.

  • Gyuri10: megvan a Hagada, olvasgatom, talán abból ragad rám egy s más. Nomeg, Flvaiustól.

  • Gyuri!
    A fiaimtol kaptam ezt a dalt.
    Azt hiszem, ma aktualisabb, mint valaha.

    https://www.youtube.com/watch?v=hql9wAH-8F0

    Sana Tova- mindannyiotoknak.
    מרים

  • Drechsler, 1910-től temesvári főrabbi, 96 esztendős korában kijelentette, hogy ‘ti, magyarok vagytok a legősibb nemzet, minden ma élő nemzet közül. Ezt mi, zsidók, nagyon jól tudjuk. Még a kivonulás előtt, Egyiptomban, már ott is megjelentek lovasaitok, és tudtuk rólatok, hogy már ősidők óta léteztek. Amikor a XIX. század végén, a kiegyezés után, a kultúrpolitikai terrort már nem lehetett fenntartani tovább, a tudományos kutatásban újra felbukkant a szkíta-hun irányzat, osztrák ügynökök kerestek meg, komoly összeget ajánlottak, hogy a dolog ne derüljön ki. És mi meg is tettük a megfelelő lépéseket.’ (…)”

  • Jézus Krisztus = Körosztású Jelzés.
    Ugye ennél szebb magyar névvel még ma is kevesen rendelkeznek.
    A JóIsten fia.
    Úgyhogy nem zsidó bármennyire is szeretné a bosszú népe!!!

    Na, ettől kezdve részint, mivel a cikk tartalmához köze sincs, részint, mivel okkult ostobaság, részint, mivel egy közösség elleni izgatás, kommentjét töröltem. A Moderátor.

  • Trend:
    Ez nem is csoda hisz a magyarok 30 000 éve
    jöttek a Szíriusz csillagképből ide.
    Ezt minálunk mindenki tudja.
    Jázus is magyar volt.
    A Beatlesek is.
    Mindenki.

  • מרים!
    Azon kívül,hogy megint elkaptad az érzékeny oldalamat.Megható,mert ez a dal tökéletesen az én családomról és a baráti körömről szól. Dédapám Kovnából(Litvániából),nejem családja Harkovból(Fehér Orosz ország)származtak.A további út Transsylvania és mi már Budapesten születtünk,nőttünk párrá.Gyerekeink által már van a szélesebb családban román,lengyel,belga,iraki és marokkói eredetű zsidók. Mindnyájunknak egyetlen a közös identitásunk:Zsidók vagyunk és elsősorban izraeli zsidók.Az sem probléma,hogy az unokám a dédunokám apja és az egész családja charédi.Pontosan ahogyan a dalban is meg van írva.
    Nektek is Sáná Tová.שנה טובה לכל עם ישראל.

  • Emberek,
    adakozzunk,hogy legyen elég pénz a Lipótmező újranyitására.A katolikus templomoktól és a pápától is kérjünk alamizsnát a Péter fillérekből.Nekik is érdekük,hogy a vallást és a magyarságot ne tegyék röhej tárgyává ilyen Lipire való idióták.

  • István,
    ettől a terített f@sztól agyhúgykövet lehet kapni.Elolvastam amit ír,de hogy miért azt nem tudom.Mondd,ez nem a dr.papp lajos Nickje?

  • Geyza!
    PLS Trend- mar tobbszor
    {le}szerepelt egy foleg jobb oldali
    site-on bosz antiszemita formedvenyeivel.
    Akkor meg-Magyar Palos Trendnek nevezte magat.
    Azert ez erdekes,hogy „Drechsler Miksa 96 eves
    koraban{PLS trend szerint} kijelentette, hogy „ti magyarok vagytok a legosibb nemzet.”

    Drechsler Miksa {1883-1970}-nehezen tehetett
    ilyesmit- ha csak nem a masvilagrol.

    Kulonben, elobbi nevet- nem hasznalja,
    miota megtudta, hogy Pal apostol{Paulus}-
    a{zsidrak} Tarsusi Saul volt.

  • Ennek a simlis ökörnek komoly névproblémái vannak.A lökött szövegéről és tudatlanokat jellemző hazug áltudományos böfögéseiről már nem is beszélve.PLS nem,de ami illik neki az LFS.

  • Régebben volt egy varga szilvia nevű szerencsétlenség aki ehhez hasonló baromságokkal traktált.Nem válaszoltam neki és ez felbátorította,hogy egyre többször abajgatott antiszemita kislétszámú szintű leveleivel.Némelykor megnevettetett,amíg aztán meguntam és írtam neki egy Hunyadi téri nyelven fogalmazott levelet. Érdekes,hogy miért találkozok többször is az emberi nem aljával? Állatian undorodok tőlük.Ők vajon mit szerethetnek rajtam?

  • Gyuri10, izraeli: későn kapcsoltam be a gépem, valahogy átment ez a baromság a kommentek közt. Korrigáltam. Amúgy most is palostrend-nek nevezi magát, legalábbis az elérhetőségében.

  • figyeljetek csak:
    A következőket vettem észre:
    Vannak jó magyar emberek , akiknek az intelligenciája HAJSZÁLNYIVAL magasabb az átlagnál. Ezek tudatában is vannak ennek , képezik magukat valamilyen természettudományos ágazatban. Aztán totálisan rabul ejti őket az ingyen-energia utáni meddő loholás , ezzel párhuzamosan antiszemitává és a szíriuszi magyarság hirdetőivé válnak.Az már csak hab a tortán hogy a nemzetközi összeesküvés-elméletekben is elkezdenek hinni.
    Érvrendszerük a vitában meggyőző , érthető , világos . Valamiféle belső derűvel magyarázzák a baromságaikat.
    Erre mondja Murphy :
    ” Az emberek egy része apró igazságokon át halad a végső, totális téveszme felé.”