Kertész Ákos: Haladás? Honnan hová? (1. rész)

2015 szeptember 10 8:26 de.10 hozzászólás

A múlt, ahogy füstvetve összeomlott, úgy lökte őket, mint lőpor az ólmot előre –

(Illyés Gyula)

Néha nem árt túlnézni a saját portánk kerítésén.

AZ ADRENALIN SZEREPE

Az orvosok tudják, hogy az infarktus vagy a gyomorfekély (mindkettő pszichoszomatikus betegség) egyik rizikófaktora, ha az embernek ébredés után első gondolata az, mit is kell ma csinálnom? Hol is kezdek, mit kell elintéznem, kit hívok föl, ki fog hívni, kivel tárgyalok és miről? Annak az idegzete nyugodt, annak az immunrendszere erős, aki minden nap ugyanakkor kel, tudja, mi a dolga, mert ugyanoda jár dolgozni, ugyanabban az időben ugyanazon az úton, ugyanazzal a járművel. Nap-nap után ismétlődő rítusai vannak. Lehet, hogy a stabilitás unalmas, de egészséges. Az izgalom árt.

Másfelől viszont tudjuk, hogy az állandó inger öl. Monotóniával ki lehet végezni az elítéltet, vannak rá példák ősi kultúrákban. Az is klasszikus igazság, hogy varietas delectat, a változatosság gyönyörködtet. Vagyis az adrenalin szint megemelkedése éppenhogy egészséges! A sportban is ez a vonzó, ez jelenti a vegetatív örömöt; az extrém sportok hívei pedig olyan függőségbe kerülnek a magas adrenalin szinttől, mint a kábítószeresek a drogtól.

A kisebbik kutyám, a keverék, a stabilitás híve. Jön egy pasas csak úgy toronyiránt a réten át, és a kicsi megugatja. Mert hogy az ösvényen kutyák és emberek járnak, az rendben van, de ahol nincs is út, hogy kerül ez a pasas oda? Eltér a rendtől, attól, amit ő megszokott. Télen, amikor hóembert állítottak a gyerekek, az is kihozta a sodrából. Itt semmi nem szokott lenni, hogy-hogy most egyszerre itt van ez a nagy fehér akármi. Vadul megugatta, de amikor látta, hogy stabil kép-ződmény, nem mozog, megnyugodott. Legközelebb már tudomásul vette: ez tegnap is itt volt, ma is itt van, akkor ez a rend.

Ő tehát azt szereti, ha a dolgok nem változnak, ha a mai nap is olyan, mint a tegnapi volt. De a nagy kutyám, a labrador, akkor boldog, ha valami új történik körülötte. Minden érdekli, mindenre kíváncsi, minden új barátot viharzó szeretettel, őrült farkcsóválással fogad.

Akkor most mi van? Változatosság vagy állandóság? Mire esküdjünk?

Egyszer valamiért fölkerestem egy pszichiátert, aki azt kérdezte, szeretek-e vezetni. Kissé zavartan bevallottam, hogy bizony szeretek. Nagyon helyes, mondta a pszichiáter, tipikus értelmiségi szorongás.

Micsoda?!

Nézze, folytatta a doki, az értelmiségi szorong attól, hogy úgy érzi, az élet megtörténik vele, nincs hatalma a saját sorsa fölött, nem ő dönt, mások döntenek felőle. Viszont vezetés közben, a minduntalan változó közlekedési helyzet szinte folyamatosan döntési helyzetbe hozza. És ha épségben megússza, ha nem töri össze a kocsit, ha életben marad, az azonnali sikerélményt jelent.

Most akkor hogy is van ez? Szeretjük az állandóságot, a megszokott rítusokat, a stabilitás fél egészség, de sóvárgunk a változatos-ságért, a döntési helyzetekért, a fölszökő adrenalinért, sőt: vegetatív idegrendszerünk igényli a kockázatot, a veszélyt?

Nem őrült ellentmondás ez?

Az utóbbit (hogy tudniillik az idegrendszerünk igényli a kocká-zatot, veszélyt), nyugodtan az evolúció számlájára írhatjuk. Mivel a környezet folytonosan vészhelyzeteket teremt – vagy a táplálék meg-szerzése jár életveszéllyel, vagy minket akar fölfalni egy másik élő-lény –, állat és ember szervezetébe bele van kódolva az állandó készenlét és ezzel a fölszökő adrenalin szint. Ha ez a képességünk, tehát hogy a vészhelyzeten úrrá legyünk, villámgyorsan döntsünk és élvezzük a sikerélményt, nincs kihasználva, akkor szervezetünk konfliktus megoldó, támadó vagy védekező mechanizmusai, bátorságunk, harckészségünk elsorvad, berozsdásodik.

És ha a társadalom, amiben élünk, nagyon sínre teszi az életpályánkat, ha megfoszt a valódi kockázat lehetőségétől, akkor jönnek a pótcselekvések. Az autóvezetés, ahogy azt a pszichiáter doki elmagya-rázta. A sport, sőt extrém sportok, a különféle hobbik, mániák.

De a tét nélküli lázadás, a deviancia, az alkohol- és drogfo-gyasztás szintén pótcselekvések, csak éppen egyénre, társadalomra nézve egyaránt veszélyesek, mert ezek visznek aztán a valódi bűnözéshez: a nyereségvágyból, aljas szándékból, az erőszak gyönyöréért, gyűlöletből elkövetett rémtettekhez.

„A mai fiatalok jó dolgukban már nem tudják mit csinálja-nak” –, mondja erre (századok óta már) a megállapodottak kórusa.

RAJONGUNK MINDENÉRT, AMI ÚJ.

Esztétikai alapigazság, hogy bár az új megoldás, vagy ami csak eltér a megszokottól, esztétikai érték lehet, mégsem érték automatikusan minden, ami új. Akkor sem, ha igaz, hogy amikor az alkotó új nézőpontból csodálkozik rá a világra, új összefüggéseket fedez föl, igenis művészi értéket hozhat létre. Az ismétlődő megoldások, szimbólumok viszont megkopnak, kiszáradnak, és megszokottá válva közhelyekké, giccsé silányulnak. Aki először kitalálta, hogy a szép lány olyan, mint a rózsa, nagy költő volt, de századszorra ez a hasonlat már ócska közhely, szirupos giccs.

Csak attól, hogy új, még egy nagyon modern dodekafon zörejzene nem biztos, hogy jobb, mint Mozart, Palestrina vagy Edit Piaf. A legeslegújabb posztmodern szöveg nem biztos, hogy jobb, mint Dosztojevszkij, Joseph Heller vagy Gabriel Marquez.

Az a misztikus csodálat, ami manapság az újat körülveszi, ha-mis illúzió. Jobb, mert új?! Csak azért, mert új?! Ha ez csupán kereskedelmi reklámfogás lenne, kisebb lenne a baj, de ez ma általános életérzés. Filozófia. Vallás!

Ez az okostelefon a legújabb, a legeslegújabb, ezt csak jövőre kezdjük gyártani! Ez DVD-zik, internetezik, e-mailezik, egy komplett komputer van benne, online újságot ír és olvas, tévét sugároz, filmet rendez, rejtett kamerája van, hajat növeszt és körmöt rág.

És dobd a szemétbe a régit, mert ha nem dobod ki, nem tudom neked eladni az újat!

Babits mindezt finom iróniával és rezignáltan vette tudomásul.

Idelenn a város száz villanya villog,
de ott fönn a nagy ég száz csillaga csillog.
A villany a földi, a csillag az égi –,
a villany az új, a csillag a régi.

Ha az újat nem a helyzet kényszeríti ki, akkor értelmetlen. Ha nem azért kell az új stratégia, mert a környezet megváltozott, és alkalmazkodnunk kell hozzá, akkor az ÚJ mint olyan, csak öncél, hamis mítosz, téveszme, más szóval, amit haladásnak nevezünk, nem azonos a mai, leginkább a médiák által gerjesztett értelmetlen rajongással minden iránt, ami új.

A new dawn / hanofharmony.com/

A new dawn / hanofharmony.com/

TOVÁBBLÉPNI KÖTELESSÉG

Ezek szerint a fejlődés, a haladás sima kényszer volna? Igen, elsődlegesen az. És ha a kényszeren túlléptünk, akkor juthatunk el addig a fölismerésig, hogy lehetőség. A bennünk és a természetben rejlő lehetőség. De morálisan és filozófiailag még egyet kell lépnünk: ha lehetőség, akkor kötelesség is. A lehetőséggel kötelező élnünk, hogy jobb legyen. Hogy az emberi élet minőségét a Földön embertársaink számára jobbá tegyük.

A haladás szolgálata minden embernek embertársai iránti erkölcsi kötelessége.

A maga módján ezt a legősibb korok embere is fölismerte. A mítoszok korában az ÚJAT a vallás fogalmazta meg mint az istenek, illetve az (egy)Isten akaratát. Isten akarata az ember javát szolgálta, így isten akarata jelentette a haladást.

Jézus, amennyire ez a fönnmaradt forrásokból kikövetkeztethető, annyira újat hirdetett, hogy a környezete nem bírta elviselni, meggyilkolták érte. Pedig csak újragondolta azt a tételt, ami már ott található Mózes harmadik könyvében is: „Bosszúálló pedig ne légy, ha-nem szeresd a te felebarátodat mint önmagadat”. Azt tanította, hogy akkor valósul meg az ember boldogsága (az ő fogalmazásában: Isten országa) a földön, ha minden ember olyan jóindulattal (szeretettel) lesz minden felebarátja iránt, amilyen jóindulatot önmaga számára is elvár embertársaitól.

Mózes (illetve a Tórában szereplő szöveg lejegyzője) nyilván csak a zsidók közösségére gondolt, de Jézus a római birodalomban élve már a birodalom minden népéről, sőt a birodalmon kívül élőkről is tudott. Az ő szájában a „minden ember” azt jelentette: minden ember, aki csak a világon él. És ha minden ember, akkor az ellenségem is! Jézusnál ez a „minden ember” volt az „ÚJ”, a máig is vitatott, vagyis a haladás.

Marx folyamatban gondolkodott. Fölismerte, hogy a létező világban a változás dominál, ezért alkotta meg „az ember mint nembeli létező” fogalmát, ami az emberben rejlő lehetőségek összességét je-lenti. Tehát az a haladó (más szóval, az az ÚJ), ami az embert, mint nembeli létezőt, lehetőségei megvalósításához hozzásegíti. Ehhez meg kell szüntetni – gondolta logikusan –, a társadalomban feszülő igazságtalanságokat, melyek nem csak erkölcstelenek, de gátolják is a haladást, azt, hogy az ember kibontakoztassa a saját emberi mivoltában rejlő lehetőségeket. Vagyis, hogy a természet törvényeit megismerve megszelídítse, és a saját szolgálatába állítsa a természet erőit.

Az emberfaj természetébe maga az evolúció kódolta bele a vállalkozás, a kockázat, a veszélyes, új utak fölfedezésének, a tudomá-nyos kutatásnak, és végül a sikernek a megnőtt adrenalin szinttel járó fiziológiai örömét. Vagyis a fejlődés, a haladás, az állandó új utak kikísérletezése nem csak morális kötelesség, hanem egészséges, vegetatív örömélmény is.

(folyt. köv.)

Kertész Ákos

10 hozzászólás

  • Jézusnak igaza van :
    Ne állj bosszút azon , aki vét ellened.
    ( De a nevét gondosan írd fel egy papírra.)

    / Idézet Murfi Törvénykönyvéből )

  • Kedves Ákos!
    Osztom a véleményedet mármint abban, hogy kell az új és a változás. Csupán csak egy hiba van ebben. Mindegy milyen változást csinálnak az emberek az eredmény sajnos eddig ugyan az volt. Elértünk egy fejlődési szintet,sőt néha túl is léptünk rajta. Ám az emberiség egy másik fele vagy fél vagy nem akar változást újítást. Jó neki minden úgy ahogy van. Sőt foggal körömmel az újítok ellen küzd, és ahol már új van ott igyekszik visszaállítani a régit ha rossz ha jó. Tehát változás, rombolás, aztán újra változás, építés és ismét rombolás. Sajnos szerintem ez a képlet mióta értelmes emberek avagy emberek vannak a Földön.Hiába állítod és bizonyítod, hogy a fejlődésnek van értelme és nem a visszafejlődésnek nagyon sokan nem fognak hinni neked.

  • Nagyon érdekes, intelligens eszmefutattés. Várjuk a folytatást.

  • Avi :
    Erre mondja Chandler:
    ” Civilizálódunk , civilizálódgatunk.Persze nem egyformán. Vannak akik gyorsabban , mások meg lassabban. Így aztán nem csoda hogy utóbbiak rálőnek előbiekre. Ők meg erre megsütik amazokat.”

  • Nincs még értelme hozzászólni, mert nem tudhatjuk, mire fut ki a gondolatmenet. Esetleg a részletekben rejlő problémás állításokat lehetne kivesézni. De minek? Úgyhogy várjuk csak ki a végét.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Valóban érdekes kérdés, hogy fejlődésnek csak a haladás, az addig meg nem történt, ki nem alakult következmények megvalósulása számít.
    Ám Geyza gondolata, hogy ti. civilizálódunk? civilizálódunk ? dilemmája felveti bennem az amazonaszi őserdő “védett” ember-törzseit, akik még nem láttak civilizált embert. Az ő számukra – de az egész emberiség számára – biztos vagyok benne, hogy a civilizáció valami ésszerűtlen és fölöslegesen erőltetett badarság.
    Majd megüt a guta, amikor dokumentumfilmeken látom, hogy a bennszülöttek túristák által oda hurcibált, modern műanyag eszközöket használnak, miközben színes reklámpólókban gyíkokra vadásznak a dzsungelben. Tudom, hogy ők ezekkel a vívmányokkal semmit nem nyertek, viszont annál inkább vesztettek… A civilizáció az ő számukra csak retrográd megfeneklést hozott.

  • Göllner András

    Nagyszerű szombat reggeli olvasmány Kertész Ákostól. Kellemesen kiemeli az embert a hétköznapokból. Carl Jung észrevétele cseng a fülemben – aki mindíg a biztonságos, a megszokott utakon jár, az eleve elveszett.

  • A történelem halad, ahogy halad – általában előre. Vannak rossz pillanatai, amikor visszafelé veszi az irányt. A magyar történelem jelenlegi szakasza is ilyen retrográd irányt vett a horthyzmus, tehát visszafelé számolva, a magyar nép érdekeit tekintve, a középkor sötét évszázadait visszaforgatva, bizony egészen a honfoglalás ál-romantikus megélését próbálja célul kitűzni a legreakciósabb erő amely szentkoronát rakva a saját fejére, önmagát hamisan (fülke) forradalomnak álcázza. Holott az elemi iskolás is tudja, hogy forradalom a történelem során csak az a robbanásszerű – minőségi(!) – változás, amely évszázadok elavult történelmi rendjét, illetve társadalmi rendszerét hirtelen alakítja át egy merőben új, addig – az adott helyen – sosem volt szisztémát valósít meg.

    Sokan keverik össze a zendülést, vagy a polgárháborút, esetleg a fegyveres felkelést is a forradalommal.
    Minden esetre, ami a célját illetően, nemcsak vissza felé mutat az időegyenesen elavulttá vált, azaz leszolgált rendszer felé az nem lehet forradalom, ám annál inkább egy retrográd reakció.

    Szóval, Orbanisztán egyszerre hivatkozik az egyértelműen retrográd, vagyis az önmagát is ellenforradalomként meghatározó, az ezeréves múltat nemcsak majmoló és visszacsináló Horthymagyarországra, de ugyanúgy az 56-os “forradalomra” is. Pedig utóbbi szervezői, vezetői és résztvevői – a másfél hét alatt lezajlott események során – állítólag határozottan elhatárolódtak a Horthy restauráció gondolatától…

    Na, akkor most, e kettőből melyik is a nem igaz ?

  • “Jézus, amennyire ez a fönnmaradt forrásokból kítűnik, annyira újat akart” … hogy megölték érte.

    Hát nem akart újat. Tehát e példád tévedés, kedves Ákos Bátyám. Máté 5/17-20-ig néhány perc alatt elsorolja, hogy Ő a Törvényt (=Tórát) NEM megváltoztatni, hanem megerősíteni jött. [Hacsak éppen ez a hozzáállás nem hatott akkor túlságosan újszerűnek…] Aztán megerősítve az eredeti vallás iránti szilárdságát, még azt is hozzátette Jézus, hogy “amíg a világ-világ, addig azt senki meg ne változtassa a Törvényt – annak még egy betűjét se – mert különben annak nem jut hely a mennyek országában”.

    Az újat tehát Pál – alias Saul – akarta, és tette is, amikor római indentitásának megfelelően, a Törvényt úgy ahogy volt, úgy dobta félre, hogy egy ÚJ vallást alapítson…

  • Bocs’, nem akarok ünneprontó lenni, de gondolataid azon részéhez. amelyben kifejted, hogy “az ő szájából a “minden ember” azt jelentette, hogy minden ember, aki csak a világon él”, nem eléggé meggyőző annak tükrében sem, hogy Mt.10:5-6-ban pl mennyire meglepődik, hogy egy pogány ennyire megbízik benne…, de amikor MT.15.24-ben azt vallja önmagáról, hogy csak a zsidókhoz szól a küldetése, az is ellentmond a példádnak. Ráadásul Mt.7:6., Márk: 7:27. és Mt.15:26-ban a nem zsidókat még “kutyáknak” és “disznóknak” is nevezi. Aztán egy dekapoliszi férfi, akit Jézus megszabadít a démonoktól és az csatlakozni szeretne a követőihez kategórikusan azzal utasítja el, hogy “Eredj haza a tieidhez”.
    Az evangélium hirdetésére kijelölt tizenkét apostolnak pedig, határozottan megtiltja, hogy az örömhírt a nem zsidók, vagy a szamaritánusok között terjesszék.(Mt.10:5-6.)
    Talán szomorú, de ha a tényeket és azokra példázatokat sorolunk, akkor ez jön elő. Persze a biblia, mint történelmi . f o r r á s . csak így és eképpen szolgáltat igazságot… Azt pedig nem lehet az igehelyek nélkül idézni, mert csak egy álomvilágot közlünk a leírtak helyett…
    Üdv: Đ

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.