Az eduline.hu jóvoltából nagy hír-keletje lett a „PÖCS”-nek, mint mozaikszónak, mely mögött nem a Polgári Öntevékeny Csoportot, hanem Pedagógus Önértékelési Csoportot kell érteni. Az előbbi különben is egy párt neve volt, mint Polgári Öntevékeny Csoport Párt. Az utóbbit pedig a tanári besúgórendszer hírnökeként aposztrofálta a média.

Amely média-beharangozót már csak azért is hihetőként olvashatunk, mert már évekkel korábban is előfordult besúgás-alapút sejtető felmondás egyes tanároknak. Ugyanakkor a jelen helyzet kicsit visszás. Egyszerűen azért, mert az, aki a tanárképzésben tanultakra megpróbál előítélet nélkül visszaemlékezni, annak talán rémlik egy olyan fogalom, hogy „önreflexió”. De arra az esetre, ha nem, akkor pusztán némi gondolatiságra szeretnék hivatkozni. Nevezetesen arra, hogy a tanórák zömében a „levezető elnök” szerepében tündöklő, vagy szenvedő pedagógus önmaga képviseli a tanári kart a tanórán. Következésképpen önmaga tudhatja legjobban, hogy mit tett, vagy mit nem tett a tanórán. De azért, mert az ember leghatékonyabb felmentője sokszor önmaga, az önértékeléshez nem árt némi szamárvezető. Ez különben annyira nem újdonság, hogy az iskolai minőségbiztosítás érintőleges oktatásakor már vagy tíz éve is hallani lehetett erről.

Az tehát valószínűleg a kisebb borzasztóságok közé tartozik, hogy a jelen hírben olyasmit olvashatunk, miszerint: „Az Oktatási Hivatal által kidolgozott, az ”önértékelési standardokat” tartalmazó kézikönyvek már elérhetőek az interneten”. Mellékelve azt a hivatkozást is, amelyről ezek elérhetők. Melyről némileg különben a szerkesztő előszó elérhető, és onnan elkalandozva az egyes iskolatípusoknak ajánlott önértékelési kézikönyvek. Amelyek közül, például a gimnáziumok számára készültben rákerestem a „Pedagógus Önértékelési Csoport” kifejzésre, és nem akart előbukkanni. Holott az „Önértékelési Csoport”, mint olyan leírása megtalálható a kiadványban. Közben olyasmiket olvastam, hogy „Támop”, meg „uniós projekt”, meg ilyesmi. Alkalmasint a „Pedagógus Önértékelési Csoport” és „oktatas.hu” kifejezésekre együttesen rákeresve a neten nem sikerült eredményre lelni. Így, bár nem vitatom, hogy az eduline glosszaírója megtalálta az Oktatási Hivatal honlapján az említett összetett kifejezést, de én nem jártam sikerrel. Ugyanakkor a felbontott keresés olyan, kézikönyvekre utaló, találatokat is mutat, amelyekről már áprilisban is tudott az internet.

Egyébként a gimnáziumi kézikönyvön kívül a szakszolgálati és az általános iskolai sem tud az említett PÖCS-feloldásról. Holott a pedagógiai szakszolgálatoknál kiemelten lényeges kérdés lehet a pedagógus munkájának minősége, mert hozzájuk tartoznak a „problémás esetek” is. Az általános iskoláknak szántakat pedig azért tekintettem meg, mert a netes keresés egyedül egy általános iskola, a „Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola”, munkatervében jelezte a „Pedagógus Önértékelési Csoport” létét. Mely iskolát azért, hogy súlyt fektet a tanári munka minőségének alakulására, felmérésére, értékelésére, kár lenne meghurcolni, leszólni.

Az érem egyik oldalán tehát ott áll a hangzatosan beharangozott PÖCS, mint lehallgató-hálózati eszköz. A másik oldalon, a média-szólamoktól eltekintve, a jelzett fogalomnak egy elég szegényes előfordulása az eduline.hu –n is hivatkozott Oktatási Hivatal háza táján. Legalább is a publikus információk körében. Az érem peremén pedig ott fut körbe az a hatalmi tendencia, ami kétségtelenül kedvez a besúgásoknak, a helyi személyi kultuszkák kialakulásának, a központi nyaloncnyilvántartási rendszereknek. S az, ha a média ez utóbbiakról lerántja a leplet: jól teszi. De biztosan jó, ha a hangzatos címek kedvéért kicsit előre hiteltelenné válik az, ha okkal verik el a port egy-egy jelenségen?