Kortárs magyar fasizmus képekben

2016 június 29 5:06 de.73 hozzászólás

Szücs Balázs erzsébetvárosi önkormányzati képviselőnek köszönhetem, hogy kedden egy tanulságos budapesti tüntetésen vehettem részt. A Ligetvédők és az őket támogató demokratikus civil aktivisták tüntettek a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum épülete előtt. A múzeumot bontásra ítélték, míg a Városliget drámai átrendezését tervezi az Orbán kormány úgy, hogy nincsenek végleges, részletesés publikus tervek arról, hogy mi várható a magyar főváros egyik ikonikus területével. Még hány fát kell kiírtani? Mennyi zöldterület marad? Hogyan fest majd a nagy múltú liget az átrendezés után?

Körülbelül száz tüntető lehetett, közülük néhányan a Közlekedési Múzeum épületéhez láncolták magukat, mások pedig a felhúzott kordont távolították el.

A Városliget Zrt. nevű vállalat – amelyet a magyar állam a Városliget fejlesztésével bízott meg – egy rejtélyes biztonsági cég verőlegény, illetve neonáci kinézetű őreit bízta meg a terület védésével. Én is megkérdeztem az egyik agyontetovált verőlegényre emlékeztető férfitől, hogy miért nincsen feltüntetve a neve, illetve névkitűzője? A válasz: ellopták táskáját és abban volt benne a kitűzője. Ugyanezt a választ adta a többi biztonsági ember is. Amikor többen kérték, hogy a névtelen őrök árulják el nevüket, a tüntetők és a média kérését megtagadták.

Amikor a mellettem álló egyik tüntető szóvá tette a névkitűző hiányát, a Városliget Zrt. által felbérelt egyik skinhead ezt válaszolta: „inkább menjél vissza dolgozni, te rohadt cigány!” A Városliget Zrt. egy másik verőlegénye pedig odament az egyik tüntetőhöz és úgy meglökte, hogy leesett biciklijéről.

A fővárosi rendőrök először meglehetősen tanácstalannak tűntek, aztán végül nem csak, hogy közbe léptek, de a névtelen verőlegény kinézetű rasszistákkal konzultáltak. Lényegében erősen úgy festett, hogy tőlük kaptak a magyar rendőrök utasításaikat.

Jó néhány rendőrnél érzékelhető volt, hogy ez a helyzet már számukra is kellemetlen. Az egyik rendőr olyan halkan kérte a tüntetőket, hogy távozzanak a múzeum területéről, hogy azt csak úgy tudtam hallani, hogy kevesebb mint félméter távolságra álltam tőle.  Hiszen milyen ország az, ahol névtelen, agyontetovált, agresszív és uszító skinheadeket, huligánokat és verőlegényeket alkalmaz egy kiemelt fontosságú állami megrendelést teljesítő vállalat és amellyel az állam erőszakszervezete kénytelen együttműködni?

Olvasóinknak déjà vu érzése lehet, hiszen nem először fordul elő ilyen. Sokan tegnap azt feltételezték, hogy a múzeum előtti verőlegények ugyanahhoz a csoporthoz tartoznak, akik fizikailag elállták a Nemzeti Választási Iroda épületét és megakadályozták februárban, hogy egy ellenzéki politikus leadhassa petícióját. Az NVI hivatalnokai, az adófizetők pénzén élő közszolgák pedig némán figyelték az épületből, ahogyan feketébe öltözött, fenyegető emberek átvették a hivatal körül a hatalmat és ők döntötték, hogy ki juthat be az objektumba.

Miközben jól öltözött, nyelveket beszélő és legtöbbször halk szavú, maximálisan szalonképes diplomaták képviselik az Orbán rendszert külföldön – akár például az ottawai magyar Nagykövetségen – a nagykövetek és főkonzulok külföldi tárgyalópartnereinek tudomására kell hozni, hogy valójában milyen embereket, eszméket és rendszert reprezentálnak. A Fidesz-KDNP igazi arcát láthattuk a Városligetben, ismét.

Szabó Rebeka, kerületi alpolgármester. Fotó: C. Adam.

Szabó Rebeka, kerületi alpolgármester. Fotó: C. Adam.

Egy tüntető a Közlekedési Minisztériumhoz láncolta magát. Fotó: C. Adam

Egy tüntető a Közlekedési Minisztériumhoz láncolta magát. Fotó: C. Adam

Tüntetők a Városligetben. Fotó: C. Adam

Tüntetők a Városligetben. Fotó: C. Adam

Közeli helyeken...ilyen volt a tüntetők és a rendőrök hangulata. Fotó: C. Adam

Közeli helyeken…ilyen volt a tüntetők és a rendőrök hangulata. Fotó: C. Adam

Egy tüntetőt elvisznek a rendőrök. Fotó: C. Adam.

Egy tüntetőt elvisznek a rendőrök. Fotó: C. Adam.

Szücs Balázs (bal), VII. kerületi önkormányzati képviselő. Fotó: C. Adam

Szücs Balázs (bal), VII. kerületi önkormányzati képviselő. Fotó: C. Adam

A Városliget Zárt által felbérelt névtelen biztonsági őrének (verőlegényének?) egyike. Fotó: C. Adam

A Városliget Zrt által felbérelt névtelen biztonsági őrének (verőlegényének?) egyike. Fotó: C. Adam

A KMH egyik régi "ismerőse!" Már két évvel ezelőtt is megjelent lapunkban, amikor éppen a német megszállási emlékművet védte az idős Holokauszt-túlélőktől. http://i1.wp.com/kanadaihirlap.com/wp-content/uploads/2014/06/banka-peter.jpg Fotó: C. Adam

A KMH egyik régi „ismerőse!” Már két évvel ezelőtt is megjelent lapunkban, amikor éppen a német megszállási emlékművet védte az idős Holokauszt-túlélőktől. http://i1.wp.com/kanadaihirlap.com/wp-content/uploads/2014/06/banka-peter.jpg Fotó: C. Adam

Tüntetők elfoglalták a Közlekedési Múzeumot. Fotó: C. Adam.

Tüntetők elfoglalták a Közlekedési Múzeumot. Fotó: C. Adam.

A Városliget Zrt ilyen emberekre bízta a védelmet. Vajon milyen gyakran látunk ilyen kinézetű biztonsági őröket kanadai állami épületek előtt?

A Városliget Zrt ilyen emberekre bízta a védelmet. Vajon milyen gyakran látunk ilyen kinézetű biztonsági őröket kanadai állami épületek előtt?

Egy rendőrkapitány a huligán kinézetű, névtelen biztonsági őrökkel konzultál...számára is úgy tűnik, hogy kellemetlen lehet ez a helyzet. Fotó: C. Adam

Egy rendőrkapitány a huligán kinézetű, névtelen biztonsági őrökkel konzultál…számára is úgy tűnik, hogy kellemetlen lehet ez a helyzet. Fotó: C. Adam

Térde, magyar! Fotó: C. Adam

Térdre, magyar! Fotó: C. Adam

Egy tüntető a múzeumhoz láncolta magát. Fotó: C. Adam.

Egy tüntető a múzeumhoz láncolta magát. Fotó: C. Adam.

Egy tüntető felmászott a múzeum tetejére. Fotó: C. Adam.

Egy tüntető felmászott a múzeum tetejére. Fotó: C. Adam.

További fotók a Facebook profilomon: http://www.facebook.com/christopher.adam2

73 hozzászólás

  • Szégyen és gyalázat ami a Városliget fáival történik, de a leginkább az, hogy kb 40 kilós civil tiltakozók ellen kopasz verőlegényeket, majd még a rend őreit is bevetik!
    Nem hiába olyan „tanácstalanok”! Talán tisztességesen kellett volna eljárnia a hatalomnak és akkor nem lett volna szükség erre az erőből átnyomom a dolgokat effektre!

  • Tisztesség és jelen kurzus… Hm..

  • Chris!
    Ez az !!
    Ez hiányzott a szótáramból, pedig ismerem a szót :
    Skinhed.-ek !
    Azért nem jött elő nekem, mert ezek közben kissé megöregedtek és a „skinhed” fogalma ( még 20 évvel ezelőttről) afféle koppasz nyápic Martens-bakkancsos náci figurát jelentett.

    Ezek ugyanazok csak közben kigyúrták és kipreparálták magukat.

    Jelen hatalom SA .-ja.
    Ha már majd nem kellenek, bekövetkezhet egy „magyarított” hosszú kések éjszakája.

    Holott inkább a régebbi demokratikus kormányzatoknak lett volna ALAPVETŐ kötelessége ezeket valahogyan felszámolni.
    (A Párizsi Békeszerződés értelmében.)

  • Göllner András

    Csodálatos országot hozott létre a szeretet és összefogás pártja. Aki itt a kormányzás tisztaságát, az átláthatóságot, a becsületes versenyt, az igazságosságot, a fenntartható fejlődést meri követelni, arra elsőkörben rá úszítják a Fideszes Főügyészt, vagy Fő rendőrt, majd ha az nem elég, behívják a ferencvárosi huligánokat, a jól kigyúrt gorillákat, hogy verjék szét a szótfogadatlanokat. A szeretet és összefogással álcázott erőszak, önkény immáron egy Hungarikum. Szeressük a gorillákat !!! Hajrá Magyarok !!!

  • Chris, kupán vágtam a férjemet, mert túl sokáig nézegette a második képen azt a – Neked pózoló – alig-sortos hölgyet… aki egyébként rendkívül hasonlít GÉ Eszterre ! -Ev-

  • ˙

    Ezek a kopaszok a magyargárda betiltás(2009.) utáni reinkarnációi. Persze csak részben, mert többen már – a Pintér-belügyér ígérte két pofon jegyében – már a saját sz.állományába, a Rendőrséghez is átsoroltattak. Lehet. hogy a az egyenruhások soraiban felfedezhetnénk őket, ha nagyon figyelnénk. Kivételt talán(!) csak a büntetett előélet gárdások képeznek. Azokat pedig átvette a fid SS, illetve a Fradi Security, mint „biztonsági” őröket… – Márcsak hálából is, a 2006-os utcai jelentek fejében.
    Ilyen, a példának okáért a Szöke Feri nevezetű Lendvay utcai fidSSszékház/toronyőr is… – Ő pl. 10 évet ült emberölés miatt.

    .

  • Avi Ben Giora

    Nem élek ottan,de volt szerencsém hasonló szerzetekhez,igaz van már lassan harminc éve. Éjszaka poroszkáltunk kocsival Bécsből Budapest felé. Már valahol a régi MOM park tájékán járhattunk amikor beelőzött egy privát rendszámú kocsi és kishijján koccantunk. Kiugrott belőle két ilyen duplajtós izompacsirta, és rossz németséggel beordított a lehúzott ablakon, hogy „bitte papiren” (na ja osztrák rendszáma volt az autómnak) én meg visszaszóltam,magyarul persze, hogy először én is szeretnék hasonlóakat látni, mert az éjszaka közepén érhetik meglepetések az embert.(azokban az időkben dívott az álrendőr nevű játék, hogy megállították a nyugati rendszámú autókat és papir minden nélkül ezreseket kaszáltak be a gyanutlan külfölditől, hogy szabálytalankodott)Erre nagy hangon visszaszól: Na ha tudsz magyarúl,- így rögtön tegezve- pattanj ki a verdádból és adjad a papirjaidat. Nem tettem eleget a felszólításnak erre elkezdte tépni az ajtót. Én meg ugye nem szeretek szívóskodni, beletapostam a gázba és nem törődve azzal, hogy ott lóg a kilincsen és húzom a betonon elhajtottam. Alig érkeztünk haza az anyósomékhoz, (budai villalakás) rá egy órára éktelen ricsajozással megérkezik két rendőrautó. A legalsó lakót kérdezik, kié ez a fehér autó a kocsibejáróban? Ismert minket persze hiszen vagy harminc éve ugyan ott lakott és mondta. Aztán közegék persze becsengettek hozzánk (úgy keresték az autót az osztrák rendszám alapján, mintha bankrablókat kerestek volna. Mikor megtudták, hogy ott lakunk és mienk a kocsi egy fél kommandónyi zsaru verte az ajtót, hogy kinyitni rendőrség. Vagy cirka egy órán át tartott a dolgok tisztázása és azzal végződött, hogy kikértem magamnak a parasztos hangnemet amely átment zsidózássá miután nem tudtam mással leigazolni magamat mint az izraeli útlevelemmel. Utána a követség útján feljelentést tettem (ismert személy ellen név cafrang és minden alapján, amit csak hosszas nógatás és felszólítás alapján volt csak hajlandó odaadni. Akkor még nem volt kötelező a kitűző pláne ha egyenruhát viselt a közeg)Mindezek után annyi történt, hogy semmi elnézés vagy bocsánat, csupán csak annyi, hogy jogosan tettem, hogy papirt kértem először, de elakartak marasztalni, hogy elhagytam a helyszint. Ekkor dobtam be az azóta is szerintem közszájon forgó mondatom: köteles lettem volna megvárni, hogy leüssön és utána még a családom is molesztálja? A fejire nem volt odairva, hogy rendőr, és mint említettem neki is, elég sok kétes ügy volt már a számlájukon. Mindez 1991 decemberében történt. Semmi sem változott azóta ahogy elnézem.

  • Tegnap Bolgár Úrék helyszíni közvetítést is adtak:

    Ennek során éppen akkor vitték el a szirénázó a mentők(!!!) egy szintén szirénázó rendőrkocsi kíséretében(!!!) azt, a háztetetőn tüntető (ld.fotó), ha jól emlékszem „Gerinek” becézett ligetvédőt, miután a rendőrök egy kosaras emelővel „lehalászták” őt a tetőről…

    .

  • György Molnár

    2010 óta nyílt fasizmus tombol a pesti utcákon.Az ilyen rossz arcú, primitív, tetovált, kopasz analfabéta húshegyek Orbán emberei (közvetítőkön keresztül). És ezeket nevezik „őrző-védőknek”, „vagyonőröknek”, stb. Most még azért nem lökdösik fel a ligetvédőket a marhavagonokba, mert az EU-nak köszönhetően még nincsenek KZ-ek (haláltáborok), de ha a felcsúti tahó tolvaj kilépteti az országot az EU-ból, akkor az ilyen embereivel azonnal építtetni fogja az átnevelő táborokat, vagy egyszerűen az ellenzékieket bezáratja a stadionjaiba, ahogy Pinochet-től tanulta….

  • Evettke:
    Tényleg lehet valami a libidóddal, ha már fényképek miatt is jelenetet rendezel a férjeddel.

    De ezt már peddzettem másik topicban is, akkor csak feltételzve a problémát.

    De mostani megnyilvánulásod után már mindenki biztos lehet benne hogy kielégületlen, eléggé szerencsétlen házisárkány vagy.

  • forrasaink szerint /ritkan tevedunk ilyesmikben/ a bakka peter nevo keszenleti rendor egyben tagja az ugynevezett betyarsereg fedonevu nyiltan neonaci csocseleknek is…
    es ez a fereg osztja ott az eszt a ligetben. undoritoan aljas.

  • Avi Ben Giora
    2016 június 29
    7:51 de.

    A rendőröknek van számuk, a fenti kopaszokról meg nem tudja senki, hogy kicsodák.

    Egyébként jó reggelt Chris, ez már két éve lejátszódott hasonlóan, mikor Kishantost betárcsázták a „nyertesek”! 2014-ben a választás utáni valamelyik szombaton traktorok mentek Kishantos földjeire, miközben biztonsági emberek zárták le a dűlőutakat. A rendőrség telefonon kapta a parancsokat, nem is csináltak semmit …

  • 8,31 folytatása

    [Komáromi Gergely személyes hangosnyilatkozata ugyanott.]

    A nyilatkozó, a tetőn látható „lázadó” eredetileg a kéményre mászott föl, onnan hirdette a Liget és a mozgalom igazát…

    Majd önként „megadta magát” és sl. (saját lábán) lemászott, mire erőszakot alkalmaztak vele szemben, lökdösték, durván szitkozódtak, fenygették és megbilincselve a mentőbe tuszkolták, amely rendőri kísérettel száguldott vele a Nyírő Gyula Kórház pszichiátria zárt(!) osztályára azzal, hogy ő „”öngyilkos akar(t) lenni”” – azaz öngyilkosjelölt, vagyis a Rendőrség ezzel az „indokkal” vitette be a civil aktivistát. Utána még egész éjjel bent tartották őt a zárt osztályon.

    E súlyos törvénysértést, amely a legvadabb diktatúrákra emlékeztet, Geri nem hagyja szó nélkül és jogi útra kívánja terelni a jogainak ezt a lábbal tiprását, de egyelőre visszament a Ligetbe harcolni és arra biztat mindenkit, hogy legyenek szolidárisak a Ligetvédőkkel.

    Még annyit,, hogy külön is megbélyegezte a kormányt azért, hogy ilyen „bőrfejűekre támaszkodik” a civilekkel szemben…

    .

  • Azért az elég nagy szégyen szerintem a pestiekre, hogy nincsenek ott több ezren a Ligetben!

    Vagy megint a szokásos szűk körű bénázás megy a civilek részéről, mint a náci emlékműnél. Ott is egy szűk csoport kisajátította a tiltakozást, énekeltek meg szavaltak, és a facebookon van vagy ezer támogatójuk … Itt is szétforgácsolják a tüntetők az erőket, hogy külön-külön tüntetnek minden lepukkant épületért, amiket amúgyis le kellene bontani? Ahelyett, hogy hívnának mindenkit a Ligetbe ordítani, hogy Orbán takarodj (a Várból)!

    A „demokratikus” ellenzék nyugdíjas különítményei ilyenkor hol vannak? Nem vegyülnek a „huligán” kinézetű tüntetőkkel?

  • Barlev! 10,04

    Ha a „Bakka Péter” rohamrendőrrel (a fotón) kapcsolatos információd tényleg hiteles, akkor ez tökéletesen alátámasztja a magam 7:35-ös kommentem feltevéseit a Gárda és a többi náci ihletésű szervezet beépítését illetően a hatalmi és erőszakszervezetekbe…

    .

  • Gióra!

    Szerinted ez a cikk és eszmecsere erről szól ?
    Mert szerintem egy csöppet sem erről…

  • „Én is megkérdeztem az egyik agyontetovált verőlegényre emlékeztető férfitől, hogy miért nincsen feltüntetve a neve, illetve névkitűzője? ”
    -Ott lóg a nyakukon. Ha én látom akkor te miért nem?

    „Hiszen milyen ország az, ahol névtelen, agyontetovált, agresszív és uszító skinheadeket, huligánokat és verőlegényeket alkalmaz egy kiemelt fontosságú állami megrendelést teljesítő vállalat és amellyel az állam erőszakszervezete kénytelen együttműködni?”
    -Erre van bizonyítékod is vagy csak leírtad mert elég drámai hangzást ad az egésznek?

    És mi van akkor, hogy ha ezek is rendőrök civilben?
    Amikor a szemkilövető Csótány volt a hatalmon akkor is voltak „rendőrök” kitűző nélkül és még magyarul se beszélt mindegyik…mondjuk az érdekesebb téma lenne.
    De nem kell messze menni mert amikor itt volt Torontóba a G28 akkor is voltak „rendőrök” kitűző nélkül, sőt civileket is vertek meg tartottak fogva teljesen jogtalanul, sőt a rendbontást is „rendőrök” kezdték civilben. Kicsit lebuktak mert mindegyik rendőr bakancs volt…
    Lehet, hogy ez inkább egy globális probléma, hogy mindenütt vannak ilyenek?

  • Christopher Adam

    Starchild, neked nem szoktam válaszolni, de most egy nagyon rövid kivételt teszek: a nyakukon lévő cédulán pusztán az adott kft neve szerepelt.

    A többivel amit irtál nem foglalkozom. Keresd meg saját magadnak a válaszolakat, ha érdekel az ügy.

  • Kordon Blued!
    Lehet hogy szerinted nem. De eléggé jól példázzaazt hogy a rendőrség oldalűn (még csak nem is félhivatalos) szervezetek működhetnek. Most nagy hirtelen nem tudom felkutatni azokat az újsághíreket amelyek pont ilyen eseteket tártak az olvasók elé. Hagy ne soroljam. A legszebb az volt amikor is egy betörő egy hamis TEK igazolvánnyal bement egy lakásba, hogy valami fejes látogatása alkalmából elővigyázatossági akciót hajtanak végre. Mire a lakás tulajdonos moagához tért árkon bokron túl volt és amikor elkapták még voltak olyan pimaszok, hogy egy darabig védték is hogy nem volt álrendőr és aktiv tagja volt a TEK-nek. De OK. legyen igazad. Az egészből tudod mi a legszembetünőbb ami sok emberben felveti a nagy kérdést? Ez pedig az hogy annó a fasizmus és a kommunizmus fénykorában ilyen magánhadseregekre támaszkodott az uralkodó rendszer. Gondolj csak vissza egy egész kicsikét. Csak a házmesterekre koncentrálj akik úgy a kommunizmusban mint a fasizmusban is szorgalmasan jártak feljelenteni és cserébe beérték apró kis ajándékokkal de gyakori volt hogy beleültek az illető tulajdonába és azt a sajátjuknak tekintették. Szóval ezek a kigyurt kétajtós agyontetovált vagyon és hatalom őrök nagyon is emlékeztetnek a két korszak levitézlett kiszolgálóira.

  • Chris!
    Ott a válasz. Egy privát firma alkalmazottjai tehát miért is kellene, hogy bárki másnak, hogy nyilatkozzanak? Én nem azt állítom, hogy ez teljesen rendjén van, ahogy ezek viselkednek, de az már legyen a munkaadójuk problémája.
    A „többivel” nem kell, hogy foglalkozzál ha nem akarsz, csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy történnek ettől nagyobb disznóságok is…és nem várom el, hogy válaszolj ha már az is probléma. Tudom, hogy nézeteink messze eltérnek mivel én nem itt Kanadában nőttem fel a „bubble”-ban de attól még mindenkivel szívesen elvitázok, már akivel lehet….

  • Géza bátyó, el ne felejtsed: szombat d.u. 3 óra ! Végre te is büszke lehetsz valamire ! Már jönnek Torontóból is…
    Tényleg, te melyik betűt képviseled az LGBTQ/I-ből ? (Örülnék, ha egyiket sem !) Üdv’ -Ev-

  • Hogy mitől fasizmus, ha egy cég az építési területét megvédi az anarchiában érdekeltektől, ezt nem értem. Építési területen munkavédelmi szabályokat kell betartani, amiért az építésvezető felel. Ez a törvény. Ha valamelyik liberáltra ráesik egy raklap cement, akkor azért nem Mécs Imre és körei vállalják majd a felelősséget, hanem az építésvezető. Hogy milyen munkatársakkal őrzi meg a rendet, az megint az építésvezető felelőssége.
    …..
    A Jobbik valamikori hatalomra kerüléséig szerencsére az összes hatalomgyakorlást leíró dehonesztáló jelző elinflálódik, lehet hogy nekünk már nem is marad belőle?

  • Hazai lámpa 11:13, „…ahelyett, hogy hívnának mindenkit a Ligetbe ordítani, hogy Orbán takarodj!”
    Ezt a legkönnyebb ordítani, miért nem inkább azt ordítják, hogy ki jöjjön. Mert a „demokratikus” oldalon sehol egy karakter. Jaa, egy van, Geyza tegnaptól mszp fan, miután újjászülettek és megreformálódtak a szemkilövetők.

  • Naivan azt hiszem, hogy szabad kordont bontani. Vagy csak minden állat egyenlő, de a disznók egyenlőbbek?
    A hatósági szerveknél a legfontosabb elvek, a jogszerűség és az arányosság. Honi rendőrségünk mostanában nem mindig jeleskedik ezekben.
    „egy cég az építési területét megvédi az anarchiában érdekeltektől” igazad van, megvédi, de nem minden áron, és nem minden eszközzel!

  • Evettke:
    Figyelemre méltó információ.A férjed noteszából vetted?

  • Isztenem Isztenem…Cájli fijjú nem éjti…

  • Ahogy elnézem fenntebb ezeket a „tanulmány-portrékat” , valahogy a III Birodalom-béli SD ugrott be nekem.
    ( A Sicherheitsdienst )

    A régi magyar nyelvben különben ebből a megnevezésből származtatódik le a „Sisere-had” jelző. Ez hótt ziher.

  • A tüntetőkez, különösen azokat akik furcsán öltöznek vagy viselkednek, MINDEN ország rendőrsége „piszkálja”, bárhol legyen az!

  • Putyin útján rendületlenül, oh Magyar!
    Ha nem az EU tartaná el a maffiát, akkor ezek a civilek már mártírok lennének:( … és a helyzet fokozódik…

  • Csak egy egyszerü polgar...

    Azert azt sem kellene elfelejteni, hogy 2006-ban a Gyurcsany kormany alatt milyen kigyurt, SWAT kommandosokat eresztettek a MAGYAR-ra a TV szekhaza elött… Ott sem volt kitüzö… Azoknak sem volt kitüzöjük, akik az Alktomany utcai etteremben valogatas nelkül leütöttek mindenkit, akik az etteremben tartozkodtak, ugy hogy volt olyan ferfi vendeg, akinek a testevel kellett vedenie a terhes feleseget a KITÜZÖ NELKÜLI kepzett kommandostol… Az nem csak lökdösödes volt…
    Nem tudom, de valahogy sok az amnezias mostanaban…

  • Igen Miklós !
    Még egyenlőre lehet ugrálni.Egy darabig még.

    A stadionoknak meg lesz a maguk szerepe,a kerítéseknek szintén.

    A neonácik és Figyelő tapsikolhatnak majd.

  • Avi Ben Giora

    Charli!
    Valamit el kell magyaráznom. Tök mindegy hogy ki a cégér de legyen egy plecsnije, hogy gubanc esetén tudják ki is a cég ki is a megbízó stb. Szóval ennek hiánya ami okozza a gubancokat. Na persze külsőre minden éppeszű tudhatta, hogy kik is azok, de különféle eljárások törvényessége miatt igen is nagy szükség lett volna kicimkézni őket.

  • Avi, én megértem, hogy még egy megdőlt fűszálba is kapaszkodna a baloldal, de ezek annyira periferiális dolgok, hogy semmiféle együttérzést nem vált ki a társadalomból. Nekem egy perc volt kideríteni, hogy a tulajdonos a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt, a bontással megbízott a Tör-Bont Zrt, a biztonságos munkavégzést az Infinity Forest Kft biztosítja. Tehát nem a „kicímkézés” hiánya, hanem a bódulatban elkövetett liberális habverés szeretete vezette a maroknyi tiltakozót.
    ……….
    Ma is felmászott a drogos „művész úr” a tetőre, pedig a balos média már telesírta a nagyvilágot, hogy szerencsétlent lehet, hogy soha ki se engedik a fasiszták a pszichiátriáról. Persze vért nem volt hajlandó adni a kórházban drogteszthez, mert a „vallása” nem engedi. Hogy ez milyen vallás lehet, azt nem árulta el a kis anarchista.
    Mondjuk Gyurcsány meg a Vasprefektus alatt biztosan elárulta volna, hisz akkoriban bevált módszer volt a testüreg vizsgálattal egybekötött vallatás a másként gondolkodókkal szemben. Persze, csak az egyes emberek, és a „mások” jogaiért küzdő civil szervezetek és az oly érzékeny liberális sajtó meg se nyikkant akkoriban.

  • Azért érdekes az itteni beirás: „2010 óta van fasizmus Magyarorszáűgon”
    Hát én nem is tudom.
    2006-ban olyan élményem volt egy „békés megemlékezés” alatt Budapesten , hogy ilyet még a fasizmusban sem éltem át!

  • Azért érdekes az itteni beirás: „2010 óta van fasizmus Magyarországon”
    Hát én nem is tudom.
    2006-ban olyan élményem volt egy „békés megemlékezés” alatt Budapesten , hogy ilyet még a fasizmusban sem éltem át!

  • Miklos Banfi
    2016 június 29
    11:17 du.
    „Putyin útján rendületlenül, oh Magyar!
    Ha nem az EU tartaná el a maffiát, akkor ezek a civilek már mártírok lennének:( … és a helyzet fokozódik…”

    Aztán mi köze van ehhez Putyinnak..úgy mégis?

    A dolog egyszerű. Egy magáncég lett megbízva a terület biztonsági felügyeletére. Mivel bontásról van szó így építkezési terület és senkinek se nincs ott keresnivalója aki nem dolgozik ott. Azért mert néhány humánsüsü-neolibes tüntetőnek meg lett sértve az egója nem kell mindjárt lármázni. Más források szerint az egyik bedrogozva láncolta magát az épületre és úgy szedték le.Itt most nem arról van szó, hogy project ami ellen tüntetnek az okés vagy nem, hanem arról, hogy úgy a tüntetők mint a megbízott biztonságiak nem képesek normális ember módjára viselkedni.
    A megszállás emlékműnél is amit rendeztek balhét ott is szigorú büntetést kellet volna kiszabni a kerítésbontóknak mert az is építkezési terület volt. A kerítés bontással veszélyeztették a közbiztonságot, tehát szabálysértést követtek el. Miért nem lettek felelősségre vonva,…. na miért? Mindenki tudja miért. Ahogy nekik nem tetszik a megszállás emlékmű úgy sok mindenkinek nem tetszik a szovjet emlékmű vagy épp a pufajkásnak a szobra a brüszelben…meg persze sok minden más.

  • Egy biztos:
    A Kedves „gyuriferi időszak”-ban masírozni hagyták a szélsőségeseket , „baloldali kisnyilkasokat” Budapesten a Hősök terén és egyéb helyeken.Innen ered a szélsőségesség.Ezt szándékosan engedték gyuriferiék,–„demokráciát” kiabáltak akkor ,hogy annak szellemében mindenkit engednek véleményt nyilvánítani!
    Ez SZÁNDÉKOSAN történt : a cél az volt,hogy a jobb oldalt minél rosszabb színben tüntessék fel és állandóan lehessen kiabálni feléjük,és azt mondják ,hogy ők okozzák ezt.De a gyuriferiék szándékosságát az itteni nyilatkozatok is igazolják,mert az akkori kiabálásoknak az utózörejei.Mikor is kerültek a kisnyilasok a baloldali pártokba? Hát el kell olvasni az erre vonatkozó leírásokat és rájöttök,hogy a második világháború után léptettétek be a baloldalba.És azóta onnan nem mozdultak.Érdekes módon mégis mindig másokra kiabáljátok ezeket.!Persze az újak saját útjukat kezdik járni,de a folyamatos szekírozásotokkal őket erősítitek.
    A ” táborok”táborozások a baloldal szerzett joga.Az átnevelések tőlük erednek,ezeket a táborokat ők szervezték,ma is léteznek a világon ,lásd pl. Kína,Északkorea,stb.De ott voltak a nagy baloldali Szovjetunióban,Kubában és lehetne sorolni! Ezeket már elfelejtettétek,vagy olyan fiatalok vagytok,hogy még nem hallottatok róla.?!Így felesleges a másikra kenni az ilyet,mert elég szépek vagytok ezekben.
    Sokan nagyon sok képzelgéssel rendelkezik és fogalmaz meg olyan dolgokat ami nem is létezik.Le kellene már végre dobni a szemellenzőt és látni rendesen a dolgokat!Nézzétek meg Európát,hol kezdett erősödni ismét előtérbe kerülni a szélső jobb : ahol a balos oldalak a népre zúdítottak nekik nem tetsző dolgokat és tehetetlenségükben ide csapódtak az emberek,mert az „őket képviselő baloldal” nem hallja meg szavukat.
    Nagyon üdvözlettel.

  • Avi Ben Giora

    Nincsen sajnos sok rálátásom a dologra innen. Egy dolgot azonban tudok. És ezek a következők: Először is gondolom ott is érvényben van az a sok országban ismert rendelet vagy törvény, hogy ha bárhol bármilyen tüntetést vagy felvonulást akarnak megrendezni ahhoz engedélyre van szükség. Arra nyakamat teszem, hogy ilyennel nem rendelkeztek akár liberálisak akár balosok akár a fene se tudja milyenek. Másodszor: Mivel építési terület biztosításról volt szó a cég aki bontást végzi vagy végezné megbízott egy céget amelynek a feladata a felvonulási területnek és magának az objektnek a védelme volt. Hogy az örző védő KFT és maga a KFT működtetése is erősen kétséges az egy más téma. Harmadszor. A KFT emberei nem jártak el törvényesen. Nekik nem állt jogukban erőszakot alkamazni még ha a tömeg birtokba vette a terepet. A rendőrségnek kellett volna cselekednie és nem az örző védő KFT embereinek. Erre nem volt felhatalmazásuk és ez egy országban sem létezik, hogy úgynevezett privát rendőrség rendezze a felmerülő problémát. Egyszerüen és nagyszerüen Magyarországon mai napig játszi lezserséggel kezelik ezt a kérdést és a rendőrség arra hivatkozva, hogy „más dolga is van” vegy nem vonul ki vagy mint ahogy szokás Magyarországon: Józsikám intézkdejenek a saját belátásuk szerint vannak emberei. Oszlassa szét azt a csőcseléket majd megyünk mi is hogy némi törvényességet adjunk az eljárásnak. Csak semmi túlzásba ne essenek. És ez így megy ha hiszitek ha nem. Nincs min csodálkozni. Itt is ugyan olyn mutyizáás haverkodás megy mint minden más területen. Csupán csak másképpen nevezik ás nagyobb pénzek fekszenek benne.

  • Csild:
    Megértelek téged:
    Azé jó nácinak lenni, mert úgy minden sokkal egyszerűbb.

  • Figyelőnek megint előjött a „2006 fóbiája”.
    Kár érte.
    Már kezdett egészen normálissá válni.

  • tisztelt hölgyeimésuraim

    Tóth és Gióra!

    Most már évek óta vitatkozunk a ligeten, annak részleteit vakargatva és eközben elfeledkezünk az egész ügy kiinduló pontjáról, hogy

    Ahhoz, hogy Orbán felköltözhessen a budai Várba, mint egy király, ahhoz előbb onnan le kell költöztetni a Nemzeti Galériát az Országos (nemzeti) Széchenyi Könyvtárat stb., s hogy ezekenek valahol mégis helyük legyen találta ki Őfelsége ez az úgynevezett Liget projektet.

    Itt – Magyoroszágon törvényekről, jogról beszélni, hivatkozni nonszensz, hiszen Orbán az egész Alkotmányt szemétbe hajította és egy a saját személyéhez igazított ál-alkotmányt – ún. Alaptörvényt kreált – melynek következményeit többek közt e témában is láthatjuk. Itt 2010. után olyan megrendelt törvény és rendeletgyár működött, amilyet a világ még nem látott (kb 4000 új jogszabály !).
    Mondanom sem kell, hogy külön jogszabályokat hoztak az ilyen speciális tervekre is, mint amilyen ez a Liget-projekt. Orbán részére testreszabott törvény, ahol az ellenzéknek, a lakosságnak mindössze annyi a beleszólása lehet, mint pl.a Paksi projektbe.
    Ezek a „speciális törvények” az által hatékonyak a Fid SS számára, mert úgy vannak kifundálva, hogy bizonyos esetekben még az Alaptörvény egyes részleteit is ütik… Ilyen a Liget törvény is.

    Ezektől a kártyás-csalásoktól tartják sokan a fidSS kormányt puccsista juntának, avagy egy maffia államnak…- ahogy tetszik, mindkettő vélemény tökéletesen megállja a helyét, tehát tény.

  • tisztelt hölgyeimésuraim

    Gióra!

    Az Orbáni diktatúra ugyanezt műveli a demokratikus jogok gyakorlásával is.

    Ha valahol felüti a fejét egy valamilyen jogos társadalmi tiltakozás, akkor az adott témában nem a tiltakozókkal áll szóba, hanem a saját erőiből azonnal összeállít(!) egy-egy úgynevezett „társadalmi kerekasztalt”, ahol aztán hosszú-hosszú agyonértekezések közepette elüti a dolog eredeti élét, mígnem az egész ügy elsikkad.
    Ezt művelte a diáktünteésekkel, a tanítanék mozgalommal, valamint még a MAZSIHISZ-szel is. Pedig ez utóbbi tulképp. a hazai zsidóság törvényes, demokratikusan választott(!!!) kvázi „kerekasztala”. A megszállási emlékmű tiltakozásnál OV persze rögtön kitalált egy Zsidó Társadalmi Kerekasztalt, ahova azokat hívta meg akik neki el és lekötelezettek mintha ez így egy illetékes képviseleti fórum lenne… Hogy utólag behívta a MAZSIHISZT is az már nem oszt nem szoroz. Maximum csak megoszt.

  • Ti..hö…im –
    Elég sok dolognak melléfogott,itt mindennek egy baja van Íme:nem a balos oldal van hatalmon—innentől kezdve semmi sem tetszik és mindenbe belemagyaráznak olyat is ami nincs benne.Amikor a szellem nem tud érvényesülni,kitalál dolgokat és ezeket az elméleteket használja rémisztgetésre és félrevezetésre.Emlékszem amikor a balosok voltak hatalmon! Mindent saját kedvükre csináltak,saját embereinek segítettek,a jobboldaliakat kihagyták és kiszorították mindenből,és akkor amikor most visszakapják– ez nem tetszik.Ugyanúgy szeretnének most is irányítani,meghatározni,megmondani,mint annak előtte: Amikor ez nem megy -akkor a másik oldalt szidják,hogy mindenért az a hibás.A helyzet ez.
    Üdv.

  • Orsós Elemér

    charlie
    2016 június 29
    1:22 du.
    „A Jobbik valamikori hatalomra kerüléséig szerencsére az összes hatalomgyakorlást leíró dehonesztáló jelző elinflálódik, lehet hogy nekünk már nem is marad belőle?”
    Ez a jobbik már rég nem az a Jobbik amibe mi halkan beleléptünk, hatalomittas vezetőink most már akár a magyarságukról is képesek engedelmesen lemondani csakhogy a kóserhúsos kondérhoz kerülhessenek!

  • csak egy egyszeru polgar…
    EKKORA hazugságot azért már rég láttam amit fenntebb ide okádtál.
    Mindenki tudja hogy pont a TV Székháznál voltak a leg ványadtabb , legszerencsétlenebb , felszerelés nélküli rendőrök akik a végén megfutottak a neonáci futballhuligánok elől.
    Jónéhány rendőrnek súlyos alsóvégtagi törése volt !

    Biztos vagyok benne hogy láttad a riportfelvételeket, mégis ekkorát hazudsz itt.

    Szemét ember vagy te .

  • Geyza
    2016 június 30
    3:56 du.
    Géyza, miről beszélsz? Megtörtént esemény volt!
    Fobiáról szó sincs, egyszerú emlékről az akkori fasizmusról! (2006)

  • tóth péter
    Ez így ahogy leírtad, egyszerűen nem igaz. Ne koptasd a klavit egyszerűkém, fordulj Habonyhoz, ő biztos szívesen hallgatja a tanítványát !
    Szervusztok, jó napot !

  • Kedves Elemér, igazad van, ez a Jobbik már nem az a mozgalom, amelyik mondjuk tíz éve volt. Szerencsére. Ugyanis a hatalomgyakorlás megszerzéséhez át kellett lépnie azokat a korlátokat, amelyek gátolták a szavazószám növekedését. A célok a legfontosabbak, ennek eléréséhez én üdvösnek tartom a bevált politikai technológiák tudatosabb használatát. Ami anno elégséges és üdvös volt egy szűk célcsoport megszólításához, manapság már kevésnek bizonyul. A fidesz-szavazók nagy tortáját kellene szeletelni, ehhez beláthatod más kommunikáció szükséges.

  • Geyza!

    Jómagam ebben
    a „csak egy egyszerű polgárban”
    Figyelőt vélem felismerni.
    Ugyanaz az „egyszerű” – mondhatnám primitív fogalmazáskészség.

    Az is olyanokat állít, pl. hogy a fasizmusban sem látott olyanokat amiket itt 2006-ban. Elképzelem Figyelőt 2006-ban a vidéki pályaudvarokon várakozva nézelődni, amint honfitársai százezreinek bevagonírozásában gyönyörködik, vagy ahogy végnézi munkaszolgálatosok főbelövését Abda határában…

  • Málnaszőr:
    Minden előfordulhat.
    Ilyen időket élünk. Sajnos.

    A hazudozók hazudozással vádolják azokat akik képesek beismerni hogy hazudtak, ugyanakkor a saját vaskos hazudozásaikat igazmondásnak hazudják.

    /Géjjza megállapítása a neonáci és neohorthysta „újbeszél nyelv”-vel kapcsolatban./

  • Neocsárli:
    Ma más a jobbik.
    Hogyne. De végcél ugyanaz:
    Hatalomra jutni és kiépíteni egy náci rémuralmat.
    EZEK VAGYTOK TI !!! Aljas hatalommániás látens gyilkosok.

    Hitler utódai.
    Csak meg kell nézni miket műveltek magatokközt :

    http://fideszfigyelo.blog.hu/2013/03/29/a_jobbik_nem_naci_csak_hitlert_elteti

  • málnaszőr
    2016 július 2
    5:28 de.

    Ami 2006-ban történt Budapesten, a rendőr terror, ártatlan főleg külföldi ezrekkel, az valóban fasiszta tevékenység volt, amit az akkori kormány rendelt el! Tegyük hozzá, egyszerű félelmében!
    Pedig, a tömeg csak a forradalom 50 éves évfordulóját akarta megünnepelni.
    Volt 2-3 agant-provokatör az igaz, egy mellettem lázitott. Viszont azok valószinű beépített emberek voltak. Gyurcsány akkor nagyon féltette hatalmát.
    A fazizmusban viszont ártatalan ezreket hajtottak a karhatalmak munkatáborokba., az akkori német uralom hatására!
    Tehát mindkettőnek hasonló inditéka volt, ha más is volt a kivitele. Diktatúra a javából.

  • Géyza, már tudhatnád, hogy nem szoktam hazudozni.

  • Mávtelepes
    most te is úgy nyilatkoztál mint a többi : amikor az igazsággal nem tudsz mit kezdeni,akkor lejáratnád a másikat.
    Nagyon ismerheted ezt a habony pajtást -mert tudod kihez kell küldeni—de számomra ismeretlen.Csak kóstolgasd tovább!
    Most is a hatalom után esdekelsz gézuka!Ne akard a másikra fogni.És mivel –egyenlőre nem megy — így leszeded a másikról a keresztvizet-tehetetlenségből.
    Mondandódban minden benne van ami rátok illik :pl.sztálinizmusban,ötvenes években itthon és kelet európai országokban,Kubában,Kínában-és sok sok helyen—mindenütt megtettétek a gyilkolásokat !Ezt ne feledd!
    Más : innen messziről úgy látszott a székháznál szándékosan vezényelték oda úgy a rendőröket,hogy az ellentábor tudjon kibontakozni mivel így jobban lehet csőcseléknek,meg minden egyébnek nevezni a tömeget-bár egy része az volt-ez is a gyuriferi gondolkodást mutatja,– de majd megmutatjuk alapon aztán a többi utcában megmutatták a keménységet azoknak is akik békésen voltak ott: ez tudatos filozófia alkalmazása.Hogy megmutassuk ki az erős ember !!
    Egyébként ahogy haladnak a dolgok és más oldalakon is nyilatkoztok : Ti vagytok azok akik baloldali rémuralmat szeretnétek kiépíteni : egy kis csegavaralizmust, egy kis 18-s leninfiús módszert,egy kis sztálinizmust,egy kis kopaszfejű módszert ( tudod: a kicsi alacsony), egy kis 56 utáni módszert! Nincs mit mások szemére vetnetek.Ezt akarjátok? Meg kell nézni mit műveltetek ezekben az időkben!
    Érdekes : Nagy Imrét is Ti tettétek mártírrá( nem a jobboldal),ne akarjátok a másikba belebeszélni ugyanezt( Ja ez a kedves barátod hozta elő.
    Nagyon üdvözlöm tiszteletteljes gondolkodásod.

  • tisztelthölgyeimésuraim

    Figyelő! [náci propagandista] 11,26

    ” A fasizmusban ártatlan ezreket hajtottak munkatáborokba…”

    – Az igaz, hogy ártatlan, mert semmit sem tettek, egy gombostűt arrébb nem tettek azok a . c s e c s e m ő k , a g y e r e k e k , az ö r e g e k , n ő k és f é r f i a k . azért, hogy elvegyék tőlük a legdrágábbat, az életüket.

    – Az viszont, hogy (csak) ezreket, hát ez a kitétel is egy légbőlkapott „csúsztatás”, hisz köztudott történelmi tény, hogy legalább h ú sz m i l l i ó a n . voltak ezek a polgári személyek, akiket pusztán a születésük okán, kamu-tudományos faji megfontolásból küldtek és vittek a gázba megsemmisíteni…

    – A halálraítéltek eme szinte végtelen sorából csak a magyar áldozatok voltak 600˙000-en, állami segédlettel és 24 éves előkészülettel. – Nem német nyomásra, önként, 2 hónapon belül !

    – S végül az is egy arcátlan állítás az is, hogy „munkatáborba”. Ennek legnagyobb cáfolatai a fenti számadatok és a „büntetési” mód indítékai. Mint azt a fent mellékelt adatok is cáfolják, ezek NEM voltak munkatáborok, bár kisebb hánydukra, a „hasznosítható” munkaerőre a III.Birodalom ipara valóban igényt tartott, de egy-egy személyre is csak addig a néhány hétig formált jogot, amíg az annak odaszállításakor kapott moslék táplálék kitartott, mint enerrgiaforrás. Sokan már a „munka során” adák fel az életet, másokat meg egyszerűen főbelőttek, ha már nem volt használható.
    A V-1 és V-2 csodafegyverek több-ezer példányát több-tízezer ilyen odaszállított „még munkaképes” fogoly állította elő pl. a peenemündei barlanggyárakban* fuldokolva, illetve ezerszám ott pusztulva, vagyis ott helyben elpusztítva.
    ˙

    *
    Ez utóbbi „ipari” rendszer megépítője a fiatal Albert Speer Hitler leghűbb, benső barátja(!), előbb épitési, majd teljes jogú ipari minisztere – mint afféle, csupán „műszki” szakkáder – mindössze 10 évet kapott és utána szabadult az (USA katonai) börtönéből, aztán pedig, hazug emlékirataiból „élt, mint Marci hevesen” egészen öreg koráig, a családja körében a toleranciájáról messze híres NSZK-ban.

    A csodafegyver-program igazgató főmérnökéből a meggyőződéses SS tag, Werner von Braunból pedig maguk az amerikaiak csináltak egy világra szóló celebet cserébe a holdprogramjuk elkészítéséért, kb ezer úgyszintén SS-tag (csupán műszaki szakkáderek) mérnök kollégájával együtt. Akiket uygancsak családostól mentettek át ’45-ben az USA-ba, ahol ezek több-mint szabadon élhettek.

    🙁

  • tisztelthölgyeimésuraim
    2016 július 4
    6:36 de.
    Figyelő! [náci propagandista] 11,26

    ” A fasizmusban ártatlan ezreket hajtottak munkatáborokba…”

    Nem tudom, ezzel miért sértettem meg érzelmeit, de szerintem csak azt várta, hogy valami olyat írjak, amin lehet rágodni. Mivel én is átéltem ezt a kort, nekem nem kell erről prédikálnia!
    Náci a maga felmenői, legalább úgy mint az enyémek.

  • KORDON BLUED
    a forrasaim hitelesek.
    erre akar merget is vehetsz be,,,,,,,,,,,

  • Christopher Adam!
    Attól hogy, történész vagy még tudhatnád hogy, a fasizmus az az olaszok találmánya volt, amit -szerencsére- a mai napig nem tudtak sehova sem exportálni, még a deklasszált szélsőbalos barátaid által nácinak vádolt Magyarországra sem!

  • Jichak Perlmutter

    Fitosorr!

    Az, hogy egy rendszer fasiszta, avagy náci e, azt nem csak a szavak de a tettei döntik el. Tehát mondhatja magát hiper demokráciának is, ha a tettei ezt cáfolják… – De mégcsak nem is mondja, sőt illiberálisnak hirdeti önmagát – akárcsak a Hitleráj.

    .

  • Jichak Perlmutter

    Oszt még 1

    Az a rendszer például, amelynek első dolga volt egy alkotmányos puccsot végrehajtani, vagyis a Demokratikus Alkotmányt megszüntetni, az a rendszer fasiszta. Mutáns fasizmus.

    .

  • Jichak Perlmutter

    Barlev 10,47

    Nem veszek rá mérget, inkább elhiszem, hogy Bakka Péter náciból átvedlett rendőr.

    Nem veszek rá mérget, de azért mérges vagyok.

    .

  • Jichak Perlmutter

    GoRDON UTÁN SZABADON (?)

  • Jichak Perlmutter
    forras,; „savak” Israeli military intelligence service.
    meglehetos ritkan tevednek bamiben is………..

  • Csak egy egyszerü polgar…
    2016 június 30
    1:54 de.
    Így volt, én is ott voltam akkor, de rémes szerencsénk volt, mert félórával előbb eljöttünk.-Az újságban olvastam másnap az ottani eseményeket, azaz a z étteremben a verést.! Erről írtam fentebb.

    Mellesleg, nincs szükségem más névre, hiszen 16 éve használom a Figyelő nevet a fórumokon!

  • A ” demokratikus” alkotmány a szocializmus szárnyán született, akik készítették : a hatalomban lévők irányításával változtatták meg a váltás előtt.Ezért tekintik” demokratikus”-nak,mert ők csinálták,de még szovjet fegyverek árnyékában,amikor még minden elképzelhető volt,és senki nem mert és nem is tudott mást abba bele tenni,vagy nem voltak még elég felkészültek.Én nem mondom,hogy 100 %-ban tökéletes-ennyire nem ismerem és nem vagyok járatos e dolgokban.
    De itt egy fáj azoknak akiknek nem tetszik: az hogy az ő általuk összeállítottakat tették félre és nem az működik amit ők szeretnének–innentől kezdve aztán van a mindenféle köpködés.
    Nagyon üdvözlettel.

  • tó pé!

    Bármilyen többség sem volt jogosult felhatalmazni ezeket a Bibás-kollégista puccsistákat arra, hogy az ország alkotmányát gyökeresen megváltoztassák, eltöröljék a fékek és egyensúlyok biztonsági rendszerét, stb… Pláne nem, ez a nemzet egynegyedével megszerzett házi kétharmad…

    Ezt az azóta már maffiává érett camorrát maga az Európai Unió eteti, táplálja, tartja fenn, mint pici madárka az egyre (legalább is súlyra) gyarapodó kakukkfiókát, mígnem az, magát a szülőt is el nem kergeti a fészkéből…

    Hogy az Unió ezt most egyszerű ostobaságból, vagy éppenséggel maguk a „néppárt” társak áruló szándékkal cselekszik, azt a titkot csak a történelem lesz képes feloldani.

    .

  • jav.

    magát a szülőt,
    helyett
    magát a nevelőszülőt.

  • FORTINBRASZ,

    Lehet, hogy Hitler sem lép ki azonnal a népszövetségből 1933-as „demokratikus” megválasztása után, ha annak akkor van egy úgynevezett „kohéziós” pénzalapja, amely a „szövetség” összetartó erejét lenne hivatott fenntartani ?
    Ez esetben „csak” egy ugyanolyan bomlasztó elem lett volna benne, mint amilyen ez a másik mucsai kondásgyerek ?

    .

  • For…s!

    Én abban az alkotmányban nem láttam fékeket,ellensúlyokat.Úgy gondolom egy 1945-től többször módosított -mégiscsak a háttérben még fegyverbarátokkal támogatva-feljövő új pártok még megfélemlítve,kevés lehetőséggel csak azt fogadták el amit rájuk kényszerítettek. Na már most a választáson az előttük lévők által készített választási rendszeren nyerték meg a választásokat ( legalábbis az elsőn) ,tehát a többiek is ezekkel nyertek,meg veszítettek,és most elérkezettnek látták az időt,hogy új alkotmányt csináljanak ,megszüntessék a szocialista befolyásoltságút, és egy olyat csináljanak ami nem az 1945-től 1990-ig létező időszakot tükrözi.Ezzel véglegesen -szerintük- kiiktatva a szocialista alkotmányt,szocialista életet ,lehetőségeket stb.,hogy annak visszatérte alkotmányosan sem lehessen.Megszüntessék a szocializmust és egy nagy csapást mérjenek arra az eszmevilágra.Erre tettek fel mindent.Mert a való életből,a közéletből a kádár rendszer szelleme még nem tűnt el,a hivatalokban még ott serénykedtek a régiek,ott serénykedett a szellem.Ezt akarták végleg megszüntetni. No aki meg a régiben hisz az meg átkozza és minden betűjében csak a rosszat keresi -mint az „szdsz” tette a koronával,amikor svájci sapkának nevezte,holott az emberek java része többet látott benne.Ez olyan megnyilvánulás volt , mint mikor a gyerek megtagadja szüleit,őseit.Ez lett a vesztük.
    Az hogy ki mikor maffia,stb. ezt 1990-től sok mindenkire el lehet mondani.Csak az élő kormányzatra egyszerűbb,meg könnyebb ,mert ma vannak,ma funkcionálnak,és mindig az aktuálisat lehet szidni,mint mindennek az okozója.( Az szdsz ugye 6 milliárdot kapott egy útépítő cégtől-de előtte kormányra kerülésüket követően autópályaépítéseket kaptak a Balaton felé,három részre bontva a kivitelezést,és elvették az előtte -útépítést végző-magyar cégektől a munkát.Majd csődbe is mentek nem sokára).Tehát ezekre „a”-t kiáltani akkor kell , ha megnézzük a másikat és ott is megnevezzük akit,amit kell.
    Üdv.

  • HUNT*
    Minek köhögsz ki ide ekkorákat úgysem olvassák el, csak azOIM-féle féleszűek de ők meg nem értik.
    Azt mondják rá:
    „Nagyon jó, nagyszerű humor van benne, nagyon élvezem..”
    (Szép siker.Dehát öreg tetudod.)

    HUNT* = Humor Nélkülu Unalmasan Író és Hazudozó Tóth.

  • Tanzáni Nyerere Géza : Úgy látom ma nagyon zavart vagy ,nem tudsz a lényegre koncentrálni,pedig,jobb lenne ha meglátnád a lényeget és lelked is megnyugodna.
    A fejbe kólintott Tanzáni Nyerere Gézának barátságos üdvözlettel.

  • tóth péter
    2016 július 10
    11:21 de.

    Eloszlatnék egy – fideszes történelem hamisítók által is terjesztett – téveszmét. Az 1990-es alkotmány, bár 1949-es keltezésű (1949. évi XX. törvény) – és ellentétben tóth péter állításával, nem 1945-ös! -, oly mértékben átírták, hogy köszönő viszonyban sem volt a rendszerváltás előttivel!
    Nem hosszú, érdemes elolvasni:
    http://ki.oszk.hu/sites/ki.oszk.hu/files/dokumentumok/1949.pdf
    Eleve ideiglenesnek szánták, de többpárti konszenzussal (orosz befolyás nélkül – a mostani kormány sokkal nagyobb orosz befolyásnak engedelmeskedik, mint a rendszerváltás ideji kormányok) készült, működő demokráciák példája alapján.
    Az alaptörvény egyik legnagyobb problémája, hogy jóval kisebb a legitimációja, mint az elődjének. Egy szűk hatalmi kőr erőltette rá az ország népére. Az sem tett jót neki, hogy bár márvány szilárdságúnak szánták, mégis napi politikai konfliktusok tárgyává tették a sokszori adhoc módosításokkal.

  • AZ ÁLSZENTNEK IS MAGA FELÉ HAJLIK A KEZE
    (Csak azért, hogy a páva végre felszállhasson a Budai Várra)
    ˙

    A Vezér nagyon szereti a ZÖLD természetet is kisajátítani.

    Pár esztendővel ez előtt – télen – amikor a P i l i s hegységen egy . ó n o s . e s ő . „szántott végig” kidöntve több-száz fát egy száz méter széles sávon, O r b á n szinte azonnal oda vitette magát, és a helyszínen, kamerák tüzében . g y á s z o s . k é p p e l . adta elő, hogy a kormány . m a j d .(egyszer) mindent megtesz az erdőgazdaság k á r p ó t l á s á é r t …

    Most meg, amikor . t ö b b . h e l y s z í n e n . is ezer és ezer köbméternyi városi fát vágat ki, kvázi sajátkezüleg, közben a legcinikusabb nyilatkozatokkal vértezi föl, és a saját védelmével garantálja udvari tányérnyalóit és sanda hivatalnokait ráadásul . r o h a m r e n d ő r ö k e t . uszít a fák és az emberibb környezet, a belváros tüdeje védelmében tiltakozó Pest-Budai polgárokra…

    .