Turulizmusunk, avagy a Tejút magyar termék

2016 július 12 9:35 de.64 hozzászólás

A magyar mitológiában a Tejút a Hadak útja, Attila fia, Csaba királyfinak a csillagösvénye, amelyen a székelyek vezéreként eltávozott a földi világból, s amelyen visszatér, ha a népének segítségre van szüksége. A monda emlékét őrzi a székely himnusz két sora: “Vezesd még egyszer, győzelemre néped, / Csaba királyfi, csillagösvényen!”

De azt még monda se mondja, hogy a Tejút magyar termék volna.

Sir Arthur Stanley Eddington asztrofizikus, akinek megfigyelései igazolták Einstein általános relativitáselméletét, A természettudomány új útjai című, 1934-ben publikált művében a tejútépítés receptjét így fogalmazta meg:

“Végy tízezermilliárd csillagot és szórd szét őket úgy, hogy a fény átlag három-négy év alatt jusson el az egyiktől a másikig. Adj hozzá ugyanannyi anyagot gáz alakjában. Mindezt hengereld laposra és hozd forgásba a saját síkjában.”

Az így készített mű szerinte megegyezik majd a Tejút távoli spiráljának tartalmával.

Túlbecsülte ugyan a csillagok számát és másban is tévedett, de napjaink Hubble űrteleszkópjának felvételével is alátámasztott tények lényegében igazolják a receptjében foglaltakat. Ám ebben a receptben olyasféle badarságnak nyoma sincs, amilyennel Szentendrén a legutóbbi magyarországi turul-szobor felavatásának és felszentelésének népnemzeti együttműködési ünnepélyén a szervezők műsorzárásként megajándékozták közönségüket. Nevezetesen az ott és akkor a színpadon a magyar nemzet legnagyobb költőjének titulált Szőke István Attila Esküszünk! című, maga a poéta által előadott versével, amely szerint a Tejút csillagösvényét a mi Csaba királyfink szőtte volt.

“Attila kardjáról csodákat mesélünk,
Ha e kard kezünkben, senkitől se félünk;
Csaba ifjú király, meghajlunk előtted,
Fényes csillagösvényt az égre te szőtted.”

Ez a hazafiaskodó elmebaj szinte túlvilági tüneti megyilvánulása.

A turulmadár érkezése és az ő nagytudású népének újjászületése úgyszólván természetes tartozéka az egyébként irredenta, az Egészséges Fejbőr nevű együttes által megzenésített versszerűségnek .

Orbánia ilyen idióta turulizmus veszedelmének nyitott utat.

Ami – velünk együtt – elsöpörheti.

Aczél Gábor

Tejút

Tejút

64 hozzászólás

  • turul mar cask a mesebe van mert a szelsojobbik es az orbanbkurmany az osszes tojast megeszik reggelire.

  • Szerintem, a cikk rosszindulatú!
    T.i. ez a székely himnusz egy legedába foglalta a szöveget, és senki sem hiszi Erdélyben, hogy Csaba királyfi a tejuton közlekedett! Legendák minden nép történelmében adódnak. Csak az angolokat kell megfigyelni micsoda versek, szövegek születtek King Arthur legendájából. Bár, sokan kétlik, hogy élt e egyáltalán.

  • A turul madár igen régi szimbolikus lény, aki ezt nem érti, az ő baja.
    A csoda szarvas legendája is az volt mindig.
    Ismétlem, tudlanok az itteni beírók rosszindulattal fúszerezve.

  • kedves acél gábor, akár hiszed, akár nem,de nem szó szerint kell értelmezni a dolgokat. Főleg manapság nem, mikor is a természettudományos filmekből tudjuk az igazságot a kozmoszról. viszont Gutenberg előtt akár hihettek is Attila csillagösvényében, mely ma már csak egy romantikus gondolat.S te meg ne elmebajoskodj, mert így csak hülyét csinálsz magabdól.

  • Szerintem a cikk nem rosszindulatú, Figyelő-kollegina a rosszindulatú.
    Merthogy szerinte gyalázva van a szélsöjobber mítosz-rendszer.

    Pedig kedves Figyelő, a mítoszokkal nincs baj addig, amíg nem válnak hivatalos párt-propagandává.

    Lásd: mekkora balhé kerekedett itt mikor kissé körberöhögtük a megbuggyantódott Dr.Papp sámánista „magyarságtudatát”

    A Turult nem azért állítgatják mindenhová ész nélkül mert annyira hisznek benne, hanem azért hogy erősítsék vele a fasiszta öszetartás-tudatot: Vannak a „MI” és vannak az „ÖK” , az idegenszívűek, akik rárontanak a magyarra folyton.

    Ez a baj ezekkel a dolgokkal. Szimbolikus jelentéssé tették a szélsőségesek, tehát nyilvánvaló hogy elvetjük ezeket.

    Mi Európához AKARUNK tartozni és nemakarunk egy homályos monda mentén szerveződő bennfentes banda jobbágyaivá válni.

    Világos ???!

  • Figyelo
    az amit maga ugy hiv szekelyhimnusz az nem az igazi.
    van valoban egy ilyen dal,de az meg az „ott ahol zug az a negy folyo….” kezdetu.
    -ott ahol zug az a negy folyo
    ott ahol szenvedni jo
    ott ahol kiomlott annyi draga ver
    ezred evrol mond meset a szel
    zeng a kurt az osi var fokan
    honved all a hargitan
    erdely szent bercere zugva szall buszken all a magyar turulmadar-

  • a szekely indulo pedig ugy kezdodik,;
    -elhangzott a szo zeng az indulo…-

  • tropa
    az Attila fele csillagosveny vagy hadak utja kb ugyan az mint a viking mitologibol a Valhalla-ba vezeto ut……….

  • Olvasgatom ki lehet ez a magyargyűlölettől elvakult cikkíró. Aczél életútja beszédes.
    Itt van a távirati iroda, az MTI, munkahelyként megemlítve, amelynek munkatársai egyrészt a régi komcsi időkben odadugottakból, esetenként virtigli elhárítósokból, vamzerekből, hivatalos spiclikből állt, másrészt pedig a néhai Schweitzer főrabbi veje, Vince Mátyás volt MTI vezérigazgató által a kihaló komcsik helyére bevitt és általa hitelesített fajtabeliekből.
    Aczél elvtárs, jó reggelt, elmúltak már azok az idők, amikor ha a fentiekben jó pedigrét mutatott valaki, szakmányban gyalázhatta a magyarokat büntetlenül.
    Próbálom terjeszteni a magam módján ezt a „művét”, had jusson el olyanokhoz is, akik naivan már kihaltnak, vagy megjavultaknak gondolják önöket.

  • Na, ha már Galaxis.
    Talán a 60-as években, pontosan nem tudom, a CERN-ben összekapcsolták a számítógépeket, és elkészítettek egy programot egy olyan anyagpntokból álló felhő mozgatására, ahol a pontok helye, mérete és sebessége véletlenszerűen lett inicializálva. Aztán ráengedték a gravitációs törvényeket erre a halmazra, és hagyták egy ideig, hogy az egész mozogjon. Egy idő után szépen kialakultak a spirálkarok…

    Szerintem sokkal meggyőzőbb és csodálatosabb, mint Csaba-királyfi menekülése, vagy akár a Héra istennő melléből kispriccelő tej…

  • Egy kedves ismerősöm mondá egyszer, hogy minden vallásról szóló iromány, mese, stb. mítosz, csak a Szent Biblia nem.
    Szerintem a mai Magyarországon más sincs, csak mítosz.

  • Neocsárli:
    TE itt most karaktert gyilkolsz ?

  • Alma:
    Ezek szerint léteznie kell valamiféle Galaktikák feletti Coriolis-erőnek is ?

  • ezer bocsánat, nem attilát akartam írni, hanem csaba királyfit. Bár az ilyen, mint e cikk írója és a hozzá hasonszűrőeknek ez teljesen mindegy.

  • Aczél Gábor

    Figyelő, figyelj! Ha nem vetted volna észre (lám, mennyire kifejező a magyar észrevétel szó, nemde?), szóval ha újra elolvasnád az irományomat, talán belátnád, hogy nekem sem a magyar mondavilággal, sem a székely himnusszal nincs bajom. Amit, belátom, jóleső érzéssel kifigurázni bátorkodtam, azt sem a mítoszok, sem a mondák nem tartalmazzák, az egy költőszerű lény hibás elmeszüleménye, ami szerint Csaba királyfi maga szőtte azt a csillagösvényt, amin a mítoszaink értelmében végiglovagolt. Nem használta tehát csupán a némelyek szerint teremtett, mások szerint mindig volt világmindenség általunk Tejútnak nevezett részecskéjét, hanem (az esetleges teremtő helyett) ő alkotta meg. Ilyesmit pedig még a keresztényeknek nem nevezhető táltosaink se állítottak, vagy ha igen, ennek nincs nyoma. Ez ugyanis nettó baromság. Ami napjaink turulizmusának táplálékául szolgál. Napjaink turulizmusa pedig – de ezt itt sem időm, sem helyem kifejteni, és megértvén, hogy ezzel te ne értesz egyet – szerintem nettó fasizmus,

  • Géyza, először neked válaszolok a sorban.
    Sajnos, paranoia nem gyógyitható! Nem tudok segiteni rajtad.

  • barlev
    2016 július 12
    1:48 du.
    kedves barlév, sorba megyek, az első beírás idézete , NEM a székely himnusz, hanem egy műdal, ami a 40 es években született, mindennap játszotta a rádió, akkor kaptuk vissza Erdély egy részét.
    a második, amit székelyhimnusznak hisz, az szintén akkoriban született, nem a székely himnusz.
    Én mikor Erdélyben jártam, a mai lakosság alig ismeri az első verziót, a másodikat pláne nem.

  • charlie
    2016 július 12
    2:52 du.
    Tod, Char Lee, jókomám, attól tartok, neked halványlila firhangod nincs sem az „átkosban” tevékenykedő újságírókról, sem a velük kapcsolatos elvárásokról, sem arról, hogy mi minden kellett ahhoz, hogy egyáltalán valaki a gyakornokságig eljusson.
    Összehasonlítva a maiakkal,- leszámítva egy-két valóban jótollút,- asszem csak kevesen lehetnének még az egykori üzemi lapok gyakornokai is..
    Más. Javaslom, nézz utána a turul-legenda eredetének, és a székely himnusz eredetének. Az utóbbi lesz a nagyobb meglepetés.

  • Figyelő
    2016 július 12
    7:02 du.
    Légy erős.. Mindegyik műdal..

  • Aczél Gábor
    2016 július 12
    6:07 du.

    Imádom, mikor egyesek, valamiféle magyaros (ha gyerekes is) megnyilvánulásra, rásütik, hogy fasizmus.-
    Persze, ez a megnyilvánulás, senki másra nem vet rossz fényt csakaki írja, vagy mondja.
    Hogy a szerncsétlen turul miért fáj ezeknek, ki tudja.?

    Mellesleg, a fasizmus csak olaszoknál volt dívat. Ez Musszulini bébije volt.

  • Figyelo
    megint teved.
    mivel apaqm az apjatol tanulta meg aki meg az 1800-as eve elejen elt…………sokkal regebbi az a dal mint hinne.

  • barlev 1’49

    Az pedig a Cserkész induló…. – bár igen nacionalista-irredenta förmedvény.

  • Geyza 12’48

    🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 *

  • A Csík zenekar gyönyörű dala is tele van szimbolikákkal. Nem hiszem, hogy veszélyt jelentene ránk, hogy valamelyik együttes szövegében „Csaba királyfi szőtte a Tejutat”. Mert akkor a kurta farkú malactól is félni kéne.

  • Figyelő:
    Miért???
    Mondd miért hazudsz ??

  • Geyza
    2016 július 12
    12:48 du.

    A fenti vers tényleg hazug önáltatás, de a ballib oldal még ennyit se tett soha az emberek magyarságtudatáért. Az nem program, hogy itt 1945 előtt mindenki mocskos náci volt, aki nem volt kommunista vagy ultraliberális.

    Nézd meg az angolokat vagy németeket, hogy hány népet irtottak ki, és hány háború kirobbantása fűződik hozzájuk, mégis képesek újra talpra állni a romokon! Szerintem az a titkuk, hogy nem dobják ki a múltjukat minden fordulatnál, és nem tagadják meg az őseiket, lsd. Wagner-kultusz vagy Harry Potter.

  • geyza, hazudni te szoktál
    .Nácizmus az ami volt Európéban, fasizmusban csak az olaszok hittek. Átéltem azt kort IS!

    Arról nem tehetek, hogy a mai komcsik nem tudják a történelmet.

  • Még annyit, hogy én még nem hallottam erről a Szőkéről, pláne mint „legnagyobb” magyar költőről! A fönt idézett Esküszünk! c. verséből idézet (Megkötöm lovamat dallamára …)

    „Esztergomi falra festett oroszlánok,
    Mint apáink régen: törjük szét a láncot;
    Figyeljük a Turulmadár érkezését:
    A Tudás Népének újjászületését!

    Szeretett hazánkat körbeveszi Kárpát,
    Ide tértek vissza Álmos, s fia Árpád;
    Áhítjuk óvó, Szent Magyar koronánkat,
    Ha királyunk fején, ránk senki se támad.”

    Ez ma már közismert, hogy egyesek szerint a Szíriuszról jöttünk, harmincezer éve lakunk a Kárpát-medencében, és a magyar az ősnyelv. Nyugaton is vannak ilyen komplett elmebetegek, és ott se tudják őket mindig megfékezni.

    Ezért tényleg Gyurcsány a hibás, mert nagy hiba volt bezáratni a Lipótmezőt!

  • Figyelő
    2016 július 13
    9:26 de.

    Franco is fasiszta volt, a portugál Salazar és a görög ezredesek is. Minden európai országban volt fasiszta párt a két világháború között, pl. Franciaországban is majdnem átvették a hatalmat.

    A náci párt is fasiszta volt, plusz fajelmélettel súlyosbítva. Horthyné Purgly Magdolna a naplójában azt írta Mussoliniről, hogy sajnálja a halálát, mert sokat tett Olaszországért. Ez részben igaz, mert voltak nagy építkezések, városfejlesztés stb.

  • Hazai Lámpa:
    Lehet.
    Nem is lenne ezekkel semmi baj nálunk.
    Ha nem pártpolitikára , másokkal szembeni gyűlölködésre és kirekesztésre használnák.

  • Figyelő:
    Hülyeségeket írsz sorozatban és mikor szólunk hogy az nem úgy volt akkor még neked áll felljebb.

  • Hazai Lámpa:
    Nem kedvesem.
    A fasiszta államelméletnek, amit Mussolini dolgozott ki, semmi köze nincs a nemzetiszocializmushoz azon kívül hogy mindkettő doktatórikus alapokon áll.

    Nézz utána kérlek Hitler és Mussolini munkáiban.

  • hazai lámpa
    2016 július 13
    9:06 de.
    Bocs hogy nem a legutolsó beírásodra reagálok. Ezzel a hozzászólással egyet lehet érteni. A múltat viszont nem csak elemeiben kell felvállalni, ami viszont lényegi különbség az említett országokkal szemben. Ahhoz hogy ezeket a dolgokat helyén tudjuk kezelni, először fel kell vállalni a múltat teljes egészében szépítgetések nélkül.
    A másik különbség az, hogy a múltat múltként kezelik, és nem visszasírják. Sem Francot, sem Salazart, sem pedig Mussolinit nem akarják piedesztálra emelni. Számukra a múlt történelem, és nem megmagyarázni akarják, hanem felvállalják.

  • Figyelő
    2016 július 13
    12:52 de.

    Kedves Figyelő! Nehéz a sötétséggel szemben világosságot tenni, de rajta:
    A turul, és az árpádsávos zászló alapból nem volt problémás, miként a horogkereszt sem, de a történelem során olyan ideológiák jelképeivé váltak, ami magára csöppet is adó embereknek nem vállalható.

  • Orsós Elemér

    terminus
    2016 július 13
    2:30 du.
    Nem értek egyet, a horogkereszt már felbukkanásakor is problémás volt, a másik kettőt meg nem eltörölni kell, hanem lemosni róla az utólag hozzá gyártott mocskot és akkor büszkén vállalható, mert az egyik mitológiai, a másik viszont letagadhatatlan történelmi jelkép!

  • Aczél Gábor

    Az Esküszünk diadalmas útja, avagy sokak szerint korunk magyar költőfejedelmének – az Egészséges Fejbőr elnevezésű együttes által megzenésített – új magyar himnusza, illetve annak néhány megörökített produkciója.

    A rímes mű magában, a keceli Jobbik lapján: http://www.kecel.jobbik.hu/szoke_istvan_attila_eskuszunk

    Új himnusz gyanánt: http://ujmagyarverszovetseg.network.hu/video/zene/uj_magyar_himnusz__szoke_istvan_atilla__eskuszunk
    https://www.youtube.com/watch?v=ztf0k7C-kqo
    Sárdy Barbarával:
    https://www.youtube.com/watch?v=RDdW58SbYOA
    Csak Barbara:
    https://www.youtube.com/watch?v=xITSqKw7TZ4
    https://www.youtube.com/watch?v=udHHylYUZPM
    Barbara a Kárpátiával a gárdisták eskütételi ünnepségén: https://www.youtube.com/watch?v=trW5bKOUYzk
    BARBARA ÉS PAPP GYULA:
    https://www.youtube.com/watch?v=THtyx0Gmm-M
    ÖK KETTEN GÖDÖN:
    https://www.youtube.com/watch?v=4zy6biDTouM
    CSACSI CSABI ÉS GÁRDISTÁK:
    https://www.youtube.com/watch?v=Z5diuGEXeuA

    Itt meg maga Horthy a fehér lován valahol Erdélyben (amikor a Csaba királyfi által szőtt csillagösvényről esik szö): https://www.youtube.com/watch?v=HmG6jzWhWS4

    Az Egézséges Fejbőr előadásában:
    https://www.youtube.com/watch?v=oPjtGiFtN_0
    https://www.youtube.com/watch?v=o8HyQfMOw1k
    https://www.youtube.com/watch?v=ar46DiSBgKM
    https://www.youtube.com/watch?v=0uEJpjqhQKw 2012 MAGYAR SZGET
    https://www.youtube.com/watch?v=MMvPcj-cSgA

    És a lehető legaljasabb összeollózásban:
    https://www.youtube.com/watch?v=phi6R16V_aI Bródy – Egészséges fejbőr: Ha én rózsa volnék – Esküszünk

  • Orsós Elemér:
    A horogkereszt az Emberiség egyik legősibb jelképe.
    A Nap, az Élet megtestesítője, az Inka vallástól egészen az északi népek mondavilágáig.

    Sajnos Hitler, aki fiatalabb éveiben valahol Izlandon vagy hol „tanulmányozta” az ősi rúnákat és mondavilágot, bele szerelmesedett a svasztikába és leendő pártjának szimbólumává tette azt.

    Ezzel mintegy lealázva, megsemmisítve az ősi jel eredeti értelmezését.

    Érdekesség hogy a finnek mind a mai napig használják:

    Halványkék, az egyik TALPÁN ÁLLÓ svasztika van például a finn légierő gépein is mint államjelvény.

    Bizarr élmény volt látni (mikor finn vadászpilóták látogattak a Szovjetúnióba), a leszálló horogkeresztes gépeket 😀

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2016 július 13
    6:41 du.
    Kedves Geyza, én is tudom mi a svasztika, de a magyar jelképek között felsorolt horogkeresztről nekem tévesen egyből a szintén magyar nyilaskereszt képe ugrott be, attól voltam kiakadva. Őszintén köszönöm a helyrerakást!

  • Orsós! 2:57
    Mosd le a turulról és az árpádsávról a gyerekek, asszonyok és a többi ártatlan millió – bemocskolt – hulláit. Mossad csak nyugodtan a szart, de ha lehet addig, amíg az el nem fogy !
    Megvárom !

    Geyza! 6:41
    Már megint valami misztikus magyarázatot adsz – itt most éppen – a horogkeresztre. Teljesen fölösleges ezt bárkinek magyarázni, ami már mocskos, az az és kész!
    Az SS sapkáján látható koponya, két lábszárcsonttal sem jelentett mindig és mindenütt fizikai fenyegetést másokra nézve, legföljebb egy előre mutató bölcseletet, a „memento mori”, vagyis az >emlékezz a halálra< jegyében. Aztán mégse ismételgetjük folyton-folyvást, hogy például az többek közt egy emberiességi testvériség, a szabadkőművesség egyik szimbóluma …

    Ha Orsós E. magyarázkodása a magyarnáci jelképek megtisztítításának szükségességéről szarmosás, akkor ne haragudj, de az ugyancsak náci bűnökkel teljesen leterhelt "ősi horogkereszt" (szvasztika) magyarázgatása pedig szarpasszírozás…

    Máskülönben, az anno állítólag nyomorban tengődő "fiatal Hitler" ugyan mit is keresett Izlandon és hogyan jutott oda !? Jajjj!

    Már bocs'! De azért ezzel együtt is baráti üdv neked: D G

  • És, ha már ennyire beleledültünk:

    A minap böngésztem a rendkívül érdekfeszítő, lassan már százezres darabszámú, magyar FORTEPAN hu. fotóit, éppen az Erdély és felvidék visszafoglalását idéző fotósorozatokat, közte olyanokat, ahol >híres magyar< városok póggáraji, népviseletben [főleg a nemesasszonyok], kiegészítve horogkeresztes karszalaggal, horogkeresztes lobogók alatt várták a 19-ben a románok és csehek által fehérlóra* ültetetett nagyméltóságú kormányzóúr őfőméltósága ismét csak fehér lovon megrendezett belovaglását egy-egy adott városba…
    ˙

    .
    *Fehérló: szintén a magyar mondavilág egyik alakja, amit még nem sikerült – a fenti példát leszámítva – az ellenforradalomnak bemocskolnia.

  • Aczél Gábor!

    Amikor itt szerzőségről beszélünk nem ártana kihangsúlyozni, hogy a DALLAMOT egy régi magyar népdal(lam) felhasználásával sajátította ki, [akárcsak – bocsánat, de – Bródy is a Ha én zászló volnék..stb dallamát].
    Ez a népdal a :

    Nem szoktam, nem szoktam, nem szoktam kalickában hálni,
    Csak szoktam, csak szoktam zölderdőben járni..stb

    És ezt, hogy ez másnak a dallama – nem a „szerzőé” – soha senki nem említi meg, az még csak hagyján, de mért nem lopnak hozzá mondjuk egy másik népdalt ? Mert csak a műveltségük és a fantáziájuk hiányzik hozzá.

  • Hát a nyilaskeresz már tényleg egy undorító dolog.
    Charli kamerádjai eképp asználják…egyenlőre:

    http://www.atv.hu/belfold/20150605-hungarista-zaszlo-a-jobbik-trianon-megemlekezesen

  • Hogy a nemzeti jelképek mihez köthetők, abban szerintem kiemelt szempont az időrendiség. Sehol nem voltak még a nyilasok, amikor egész más képzettársítással legalább ezer éve létezett már a Turul, a csodaszarvas stb. legendája. De nem csak a nemzeti jelképeket, hanem híres embereket is mindig szerettek kisajátítani és rájuk hivatkozni az arra méltatlan politikai irányzatok. A Biblia sem kivétel.
    Egyéni véleményem, hogy az árpádsávos zászlót én sem erőltetném, egyszerűen azért, mert van rajta kívül is elég zászlónk .

  • DonGolo
    2016 július 14
    5:48 de.

    Bocsi, de 1919-ben még NEM volt horogkereszt sehol.Az erdélyi asszonyok fényképei kisé „resturáltnak ” tünnek.
    Horogkereszt Hitler idejében volt dívatban, az meg 1939 ből ered.

  • Így van Géza, a nyilas horogkereszt és zászlaja, Szálasi szűleménye vol.
    Tehát, nem lehetett 1919-ben.

  • Jani, jól magyarázod.

    Különben, hazai lűmpa, mindegy minek nevezte a spanyol stb., mind egyforma volt. A diktaturák nevei végsőfokon nem fontosak, a lényeg ami számit.

  • Figyelő
    2016 július 14
    11:35 de.

    Könyörgöm, ha könyvtáros volt, akkor tudja hol találja, ezért élősszőr olvasson utána, mielőtt kinyilatkoztat egy évszámot!

  • Figyelő kollegina:
    Nem értetted mit írt DonGolo.
    Javaslom olvasd el ismét, alaposan átgondolva.

  • Seres Róbert

    DonGolo
    2016 július 14
    5:23 de.

    „Orsós! 2:57
    Mosd le a turulról és az árpádsávról a gyerekek, asszonyok és a többi ártatlan millió – bemocskolt – hulláit. Mossad csak nyugodtan a szart, de ha lehet addig, amíg az el nem fogy !
    Megvárom !”
    Na, diktáld gyorsan azokat az eseményeket és számadatokat, ahol a turul és az árpádsávos zászló nevében ártatlan milliókat gyilkoltak le te gusztustalan provokátor! Megvárom! Még egy hónapot sem bírtok ki, anélkül hogy, valami úton-módon ne provokáljatok valami gyanútlan szerencsétlen balfaszt, hogy azután azt csőbe húzva egy jó szaftosat antiszemitázhassatok? Meddig akartok még ebből profitálni?

  • Aczél Gábor

    DonGolo barátom, ha jól tudom, Bródy feltüntette a Ha én rózsa volnék dallamának a Bartók által gyűjtött népdalból származó eredetét, ráadásul az ő dala Koncz Zsuzsa előadásában része a rendszerváltoztatásnak, akárcsak az István a király ugyancsak népdalgyökerű számos betétje. Ezért alávaló aljasság ennek a győnyőrűszép dalnak az Egészséges Fejbőr részéről az általa szerzett zenéjű nacionalista, irredenta, buta szövegű, elérhetetlen célért lázító mítoszhamisítvánnyal összeollózni a sorait.

    http://www.tousauxbalkans.net/Megk%C3%B6t%C3%B6m_lovamat

  • Aczél Gábor

    https://www.google.hu/search?q=horthy+feh%C3%A9r+lovon+fortepan.hu&biw=1680&bih=868&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ved=0ahUKEwjIvMbahvTNAhUHdCwKHcdlCo4QsAQIMw#imgdii=5nQK38DVG_w2gM%3A%3B5nQK38DVG_w2gM%3A%3Bn8L8Ma3JvftywM%3A&imgrc=5nQK38DVG_w2gM%3A
    Ez a fotó egy Horthy és és katonáinak 1940-es erdélyi bevonulásáról készített mozifilmből való, amelynek ez a részlete az Esküszünk című rettenet egyik feldolgozásában éppen akkor látható, amikor a dalos (és közönsége) képletesen meghajol a Tejút szövésével bíbelődő Csaba királyfink előtt. Köszönöm, hogy a fortepan.hu-ra felhívtad a figyelmemet.
    /Users/aczel/Desktop/b04d5087200d43b8_large2.aao6houuykg0400k8gccwo8s0.ejcuplo1l0oo0sk8c40s8osc4.th.jpg

  • Köszi, utána olvastam, valóban rosszul értelmeztem először.

    Persze, nem csoda, mert ilyen tekergős hosszú mondatot, valóban félre lehet olvasni, azaz értemezni.

  • Figyelő:
    Naaa jólvanakkó… 😀 Béke van 😀 😀

  • Nem tudom mi a baj az egészséges Fejbőr számaival, szerintem nagyon jók. A zenes is jó a szöveg meg fantasztikus. Persze nem egy Internacionálé, melyhez vagytok szokva, melyet könnyes szemmel énekeltek, Gyurcsánnyal az élen.
    Úgyhogy csak egyet mondok: Vesszen Trianon!

  • Don Ovuz
    2016 július 13
    10:53 de.

    Nagyon jól tudod, hogy én felvállalom a múltunkat szépítgetés nélkül, akármelyik hozzászólásomat visszakeresheted történelmi témában.

    Arról nem tehetek, hogy itt mindenki megőrült jobb- és baloldalon egyaránt.

  • https://www.facebook.com/HunEmbassy.Ottawa/
    Megerkeytek ay erdelyi es a magyar enekesek

  • https://www.youtube.com/watch?v=LYNeSbTBfck
    Nézzétek ezt is végig.
    Ez nem tetszik a survivernek.

  • Latom, hosszu ido ota nincs ehhez a fenti linkhez hozzaszolas.\talan nem ismerik ezt az orokeletu dalt? en akkor voltam tizeneves ;es kedvenc dalom, meg ma is.! Soha nem felejtendo el Erdely kis reszenek visszakapasat es a magyarok akkori boldogsagat. Aki ezt nem tudja megerteni, szerintem, nem igazan magyar erzelmu.

  • DonGolo
    2016 július 14
    5:48 de.
    HIhetelen hulyeseget engedett a „takarito” itt at, Mit hisznek a mai magyar emberek, amivel hulyitettek oket, elkepezto !

  • Sztálin: hatvan éve halt meg az egyik legvéresebb kezű diktátor

  • Irhatok ide?