IKSZ-re vett demográfia

2017 február 19 8:46 de.132 hozzászólás

A kormánypárt klerikális lobbi-tagozata a vasárnapi boltbezárást követően újabb társadalmi szintű támadási felületet jelölt meg a kommunikáció számára. Egy örök témát, ami az első őscickány óta kísérti a Föld szőrös lényeit. S már a dinoszauruszoknak is életbe vágó volt. Csak az ősgyíkok nem nyilatkoztak róla. Tudtunkkal legalább is.

Mert nem maradtak fenn olyan barlangrajzok, és iszapba kapart nyomok, amelyek alapján akár csak az ősember a nemiséget, a nemi viselkedést ne valami létező társadalmi, emberi tényezőnek kezelte volna. De ettől természetesen még előfordulhattak a legkülönbözőbb, akár az egész társadalmat átszövő viszonyulási rendszerek. Ahogy a már, csomóírástól a betűkaparásig, írott történelemből ismert világban is előfordultak a nemiséggel kapcsolatban is eltérően működő társadalmi modellek. Ezek mögött olykor állt valami vezérideológia, olykor pedig nem. A mindennapi életben pedig általában fütyültek a hivatalos álláspontokra, és az emberek élték a mindennapokat. Amire a legjobb bizonyíték az, hogy Európában folyamatosan éltek emberek a középkorban is. Mert abban az esetben, ha az egyház nemiség-felfogását, valamint a gazdasági felhalmozást szolgáló elit-beltenyésztés szabályait követték volna, akkor simán kihalt volna lakosság. S éppen az egyház „pereiből”, haj-, és körömtépéseiből tudjuk, hogy az olyan nemiséggel kapcsolatos jelenségek is folyamatosan előfordultak, mint a homoszexualitás.

Alkalmasint az egyház intézményeiben is előfordult, és előfordul a mai napig. Ahogy a lakosság körében is előfordul. Ami ellen fel lehet egy hivatalos ideológia nevében lépni, de baromság. Ha a fellépés diszkriminál, akkor embertelenség is. Azoknak pedig, akik szerint genetikai defektet képvisel, javaslom az evolúciós törvények olvasgatását. Az evolúció ugyanis könyörtelenül kiszelektálja az olyan genotípusokat, amelyek a faj populációjának fennmaradását gátolják. Az emberi faj pedig elég régóta társadalmasodott ahhoz, hogy lássuk: a homoszexualitás jelenléte minimum indifferens a társadalomban. Ha a művészeti, az alkotó világot vagy a sokáig a tudomány fellegvárainak számító zárt kollégiumokat tekintjük, akkor társadalmi szinten tetten érhető lehet az is, hogy az evolúció miért nem „foglalkozott” a kérdéssel. Ellentétben azokkal, akikről olykor nehéz eldönteni, hogy valójában tényleg ellenzik, vagy csak irigylik. Mint amikor a KDNP-s politikusok, Harrach és Rétvári, színpadiasan, egy sajtótájékoztatón írnak alá egy olyan kezdeményezést, amely megtagadná a párkapcsolat jogát a saját nemüket preferáló polgároktól.

Alkalmasint Harrach egy nappal később már igyekezett tompítani az idiotizmus kiszögelléseit. Amikor a családi csődvédelemmel kapcsolatos sajtótájékoztatón kijelentette, hogy: „Nem vagyunk homofóbok”. Amire persze vissza lehetnek kérdezni: „Akkor meg mit ugattok bele?”. De nem kérdezünk vissza. Mert tudjuk. Olykor a KDNP-nek egyszerűen muszáj valami ügybe belebeszélniük. Minél kevésbé van közük hozzá, annál inkább. Különben a kutya sem tudná, hogy világon vannak. A világ meg jól el lenne ezzel az ismerethiánnyal. Alapvetően a magyar társadalom is. Viszont akkor Harrach és társasága mikrofon nélkül maradna. Néhányuk képviselői fizetés nélkül is. Amit a társadalom szintén elviselne. Az egyes tagok társadalmi nemétől, a társadalomban betöltött nemi szerepétől függetlenül. Ellenben a klerikális frakció képviselőinek családja esetleg hajléktalan szállón kötne ki. Ha még egyszer az életben dolgozniuk kellene. Ennyire meg nem lehetünk embertelenek. Nem igaz? Elvégre valakinek Jézus tanításait is képviselni kell. Ha már a KDNP nem ér rá. A nagy szerepkeresésben.

S hogy a társadalom nemi szerepeit más se keresse, ezért már Harrach Péter 2017. február 15-én kifejtette az ELTE-n induló gender mesterszakról: „ha ez a nemek közötti viszonyról szól, akkor nincs semmi probléma, de ha mindarról, amit a gender név takar, akkor az egy dekadens világnézetet képvisel”. Namármost. Harrachnak vagy fogalma nincs arról, hogy a gender-kutatás miről szól, vagy van, de nem foglalkozik vele. A híveknek is megüzenve: ti se foglalkozzatok vele, mert dekadens világnézetet képvisel. Oszt’jónapot. Ja, bocs. Az egy másik elmeroggyant szavajárása. A hívek, legalább a párt hívei, szintén nekiálltak nem foglalkozni a valósággal. Így a való világtól mit sem zavartatva magukat nyílt levelet írtak az ELTE-nek. Mert, miként a KDNP, akként az ifjúsági tagozat (IKSZ) is rég hallatott magáról. Nem mintha hiányoztak volna az olyan ötletek után, mint amilyen majdnem egy évvel ezelőtti „örömkommandók” ötlete.

Most, a Nacsa Lőrinc jegyezte, nyílt levelükben közlik, hogy az országnak nem tesz jót, ha lesznek a társadalmi nemekkel foglalkozó diplomásai. Mindezt pár nappal Harrach megszólalását követően. IKSZ-ileg leszögezve: „Égető problémánk a demográfiai kérdés, ami nem a szexuális kisebbségek tanulmányozásával és a feminista filozófia elmélyítésével fog megoldódni”. Amellyel kapcsolatban leszögezhetők a következők:

  • A társadalom demográfiai problémájában jelenleg legnagyobb szerepe a nemzedékeket „exportáló” gazdasági exodus kormányának van. Amely kormánynak jelenleg a KDNP is széltolója.
  • Nacsa Lőrinc égető demográfiai kérdéseit pedig lesz kedves ő maga, otthon a saját, szabadon választott párjával megválaszolni.

nacsa-level-gender20170217

132 hozzászólás

  • Ennek a Simaynak szinte minden egyes írása a (katolikus) egyházat gyalázza. Nem lát, nem hall, még a feje is belevörösödik. Nyilván valami gyerekkori trauma következménye. Őneki senki nem tilja meg, hogy olyan kezdeményezést írjon alá, amely preferálja a saját neműekkel való párkapcsolatot,- akkor az ellenkezője miért idegesíti fel?

  • Ötvenhatos Én sem értem, miért fáj egy keresztény embernek a más boldogsága. Nem értem miért akarja meggátolni, hogy teljes életet éljen két szerelmes. Egyáltalán nem értem azt, hogy valaki valakiknek rosszat akarjon, mikor még haszna sincs belőle. Mert legalább haszna lenne belőle a középkori képződményeknek, de csak a káröröm jut részükre, ami nem egy keresztényi tulajdonság.
    Sajnos ez is egy nagy hazug képmutatás, ha nem látjuk, nem adjuk meg a nekik járó jogokat, akkor nem léteznek? Ha házasságba kényszerítjük Őket egy másik neművel, akkor megváltozik a nemi irányultságuk? Tényleg nem értem ezt az embertelen hozzáállást.
    Harrach az egyik legszörnyűbb jelensége a magyar parlamentnek, még nem volt előremutató javaslata. Csak a gonoszság, rosszindulat, keresztény látszatba csomagolva.

  • Azért itt az elején tisztázzuk: hogy mi van az egyén lába között, az a szex, azaz biológiai nem (nő vagy férfi), és hogy ez alapján a társadalom milyen személyiségvonásokat tulajdonít az egyénnek, illetve milyen szerepeket vár el tőlük, na az a gender.

    No tehát, a nőtől azt várjuk el, hogy felnőtt korában mosson, főzzön, takarítson, élelmiszereket bevásároljon, szüljön, gyerekeket neveljen, és még menjen is el dolgozni nőknek való(!) munkát végezve pénzkeresés céljából nőknek való fizetésért. Minden más a férfiakra tartozó tevékenység.

    Tényleg így van?

  • Mondjuk, hogy “Ötvenhatos” nem érti, mi a gender, az rendben van. De hogy a magukat kereszténynek gondoló egyetemisták ne tudják, mi a gender, na ez már elgondolkodtató.

    Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a mesterkurzus kizárólag angol nyelven indulna.

  • Az igazsag az, hogy csodalom Chrisztopher ezt a cikket hagyta megjelenni!
    En ugy ismertem, hogy kereszteny.

  • Allandoan olvasom, hogy mennyire lement az europai emberi szaporulat es aggodnak, hogy a feher ember kisebbsegben lesz rovid idon belul.
    Miota a terhesseg gatlo divatba jott ez a jelenseg varhato volt.

  • Meg annyit, ay egynemuek hazassaga termeszetellenes, akar tetszik, akar nem.

  • Ötvenhatos,

    Buksimókus. Ha Rétvári elcsattog a sarokra és aláír bármit, akkor az senkit sem érdekel. Ha egy kormánypárti slepp-tájékozatón, nagy plénum előtt teszi, akkor az politikai megnyilvánulás.
    A KDNP idiótáinak el kellene dönteni, hogy politikusok vagy magánemberek. Aztán lehet ehhez képest viselkedni.

    Alkalmasint miért gyalázza az egyházat, ha valaki Jézus tanításait emlegeti? Ja, hogy az egyházak nem tartják magukat hozzá? Vagy a KDNP sem? Akkor tudod mit? A kereszténység nevében ezt az egyházat kellene elkergetni. Miként Jézus kergette el a kufárokat.

  • Figyelő 2017 február 19 10:28 de.

    Neked elgurult valahova a lényeg.

    A kereszténység nem azonos a katolikus egyházzal és az egyházi lobbipárttal.
    Nyugodtan lehet valaki keresztény úgy, hogy az egyházat nagy ívben elkerüli. Sőt! Erdő egyházi vonulatát látva leginkább úgy lehet keresztény, ha elkerüli.

  • Azon se csodálkozom, hogy Figyelő se tudja mi a gender, de tőle én sem várok csodát.

  • Figyelő Természetellenes az, amit a természet hoz létre? Őket vajon nem Isten teremtette?
    Csodálod, hogy Chris lehozta? Egy kereszténynek miért kellene ostobának lenni, miért nem szabad teret adnia más véleménynek, és miért kell kiállnia az egyház esetleges hibái mellett? Egy kereszténynek miért kell gonosznak lennie a másokhoz? Tényleg nem vagy tisztában a keresztényi szeretettel? Folyamatosan beszéltek a kereszténységről, de gőzötök sincs róla.
    Ne sértődj meg, de az viszont valóban természetellenes, hogy a Te korodban még élnek az emberek. Csak a gyógyszerek, orvosi beavatkozások miatt történhet meg, mert ezek nélkül a tizedik gyerek után meghaltál volna harmincévesen. Mi mindent elkövetett az orvoslás ellen az egyház? Mégsem várja el senki a keresztényektől, hogy öngyilkosok legyenek harmincévesen. A butaság is természetellenes, (hiszen az embert a gondolkodás tette emberré) és az sajnos öröklődik, a másság nem.

  • végül is mit várunk szegény idős Figyelőtől, ha maga ez a hízásnak indult Nacsának sincs fogalma arról, miről is szól a gender studies… és nem az istentelen buzilobbi számára képez agitátorokat, hanem a nemek közötti egyenlőtlenség társadalmi okairól szól.
    Mindenesetre jót nevettem – szívesen megvártam volna, hogyan háborodik fel valami teljesen máson Boda.

  • Drizari Nem akarom megvédeni Figyelőt, de még elég új és nem egyszerű tudományág, amit Figyelő (is) teljesen feleslegesnek tart(ana).

  • Andy Mage, “buksimókus” a jó liberális édesanyád, aki a minimális illemre is elfelejtett megtanítani !!!

  • Tüske Zsófia

    ötvenhatos, ne verd itt a habot pusztán azért, mert kiderült, halványlila segédfogalmad sincs, miről is szólt ez a cikk.
    A legkevésbé sem arról, amit az első hozzászólásodban a minimális illemet nélkülözve (amire nem Andy Mage anyukája kellett volna megtanítson) illetted Simayt. Úgyhogy talán a saját gyerekszobád körül sertepertélj, ha már az illemkódex minimumát kéred számon másoktól.

  • Ötvenhatos,

    a témához senki édesanyjának nincs köze, ha már az illem felemlítődött.

    Az viszont már a témához tartozik, hogy szerencsére a Magyarországon némi nyoma már látszik a gender-elméletnek, ilyen például az, hogy az ifjú apuka is mehet GYES-re az újszülöttel, ha ez a családi döntés. És milyen jó, hogy ez lehetséges.

    Ugyanis egyre szaporodik az a jelenség, hogy a feleség jóval többet keres a férjnél. Ilyen esetben a család anyagilag nagyon rosszul járna, ha a nagykeresetű anyuka maradna otthon a picivel.

    Szóval ilyesmikről esik szó a gender-elmélet gyakorlati kivitelezésénél, nem pedig a buzulásról.

  • Nekem az tűnik furcsának, hogy egy ember egy természeti jelenségről tévedhetetlenül kijelenti, hogy természetellenes.
    Na meg az is, hogy valaki tévedhetetlenül belepofázik a természet és a szaporodás (evolució) dolgaiba.

  • Istent játszani akaró liberálisok defektje ez a gender dolog. Már azt is ők mondanák meg, hogy szabad-e egy csecsemőt megszületésekor a nemiszervei kinézete alapján beosztani a női vagy férfi szexus kategóriákba. Majd eldönti a gyerek a gender-szakon a hetven(!) féle variációból, ha öngyilkosság nélkül eljut odáig.
    A liberálisok minden egészséges, természetes dolgot kicsavarnának a világból – ha hagynánk. Angliában már a “kismama” kifejezés sem ajánlott az orvosoknak, helyette a terhes személy a polkorrekt.
    És érdemes megfigyelni, ahelyett hogy ők élnének a drog-konzumidiotizmus-LMBTQ háromszögben, mindenáron a normálisoknak ajánlgatják. Aki nem kéri, az “maradi pusztabunkó”.

  • charlie Elég szerencsétlen elnevezés a “kismama”.

  • Figyelő !

    Addig rendben, hogy egy új és kevéssé ismert tudománytól nem várható el,hogy Ön túl könnyen befogadja, talán mástól sem. De – amikor arról cikkezik, csodálkozik Ch.-ren, hogy egyáltalán közzé tette a cikket “keresztény létére”, az a hátborzongató sötétség köszön vissza ami a keresztény egyházat oly igen jellemezte évszázadokon át! Nem épp ez a bigott vallásoskodás volt az ami minden sötét üzelmeit elnézte a magát mindenhatónak képzelő keresztény egyházfőknek? Mert amiről nem beszélünk az nincs is, a nyilvánvaló visszaélést pedig söpörjük a szőnyeg alá? Ha teszem azt Ch.is úgy gondolkodott volna mint Ön, és jobb belátása ellenére nem hozza le a cikket, mondván, a szabadon felvetett kérdéseivel sérti a keresztény egyház méltóságát, azt rendben lévőnek találta volna? Mindez csak azért érdekes, mert Ön állítólag az üldöztetés,és a zsarnokság elől menekült egy másik világba és eme szabadabb, demokratikus világban 60 éve nem tud mit kezdeni magával! Nem érti, hogy “odahagyott hazájában” miért nem viselik önmegadóan a diktatúra sarjadását, és totál rendben találja, hogy a kormányt kritikával illető sajtót a “demokratikusan megválasztott kormány eltiporja (lásd Népszabadság) Ha valami, hát ez az igazi szemforgatás kedves Figyelő!

  • Szerintem, még haladóbb lenne, ha ki-ki nem csak azt dönthetné el, hogy melyik nemhez tartozzon, hanem azt is, hogy melyik emberi rasszhoz és azt is hogy hány éves legyen. Akkor derülne ki igazán, hogy ki az igazi rasszista. De a legliberálisabb az volna, ha nem csak nemet, rasszot és életkort, hanem a fajt is választhatnánk. Lehetnénk kutya, macska vagy valami más élőlény is. Hiba lenne az olyan elvadult, aztán előkerült egyedeket civilizálni, mint pl. Maugli vagy Tarzan.

  • “az egyház nemiség-felfogását, valamint a gazdasági felhalmozást szolgáló elit-beltenyésztés szabályait követték volna, akkor simán kihalt volna lakosság.”

    Az evolúciós pszichológia alaptételei között ott van, hogy a cölibátus a társadalmat szolgálta, azért maradt fönn olyan sokáig. Ti. a 10-15 gyerekből egy ment papnak, és saját gyerek híján segítette a családtagokat. A mai világban pont másképp van, több pap lenne, ha házasodhatnának a papnövendékek. A lakosság szaporodását legfeljebb az egynejűség gátolta, az is inkább háborús időkben. De nem hiszem, hogy ezt valami aljas indokból találták ki a katolikusok, hogy legyen egynejűség, persze a történelemben sok minden lehetséges.

    A királyi családokban és kis közösségekben valóban voltak degeneráltak, bár nincs statisztika a kezemben. De ez nem a katolikusok bűne, az egyház nem szorgalmazta közeli rokonok házasságát, ha jól tudom. Az egyház nem tiltotta a “gyerekcsinálást”, sőt inkább erőn felül kellett a szülőknek sok gyereket felnevelniük, mert gyereket nem lehetett “eldobni” (elvileg).
    Az egyház ideológiája az volt akkor is, hogy egy nő-egy férfi alkot egy párt, ahogy Jézus mondta. Sajnos ez azzal is járt, hogy esetenként élhetetlen házasságokat is fenn kellett tartani, ha valaki elhamarkodottan választott menyasszonyt/vőlegényt.

    A genderkedésnek egyelőre csak a salakja látszik, amire nem vevő a társadalom, pl. a nőnek álcázott férfi manökenek, énekesek nulla sikere mutatja ezt.

  • Tüske Zsófia,
    igazad van ! Látszik, hogy a Kaffka negyven éve még tudott a helyes illemre nevelni.

  • Hat, eleg szomoru, hogy legalabb hatan engem ocsarolnak itt!
    Az lehet, hogy oreg vagyok, de (4) negy gyermeket szultem. Kinek van kozuletek negy? Ja, es nem hizom meg, inkabb fogyok.
    Egyet mondhatok,hogy mind a neggyel nagyon boldog vagyok. Oregsegmben segitenek, minden vonalon!
    Es aki azt hiszi, hogz a homokos hazassag termeszetes, az hazudik, vagy csak teved!

  • Mellesleg, mindig dolgoztam es eleg szep karrierem volt!

  • Almási Alma
    2017 február 19
    2:08 du.
    Bocsi, de a termeszet ferfit es not teremtett. Mindegyiknek megvan az adottsaga, a nonek a mehe, ferfinek a magjai.

  • Drizari
    2017 február 19
    1:55 du.

    Minden tiszteletem a néhai Kopp professzornőnek, de neki is hasonló vesszőparipái voltak, hogy itt az aranykor, a svédeknél a pelenkázó apák száz évvel tovább élnek!, kis túlzással idézem.

    Némelyik nő olyan típus, hogy tényleg inkább könyveljen jó pénzért, és a gyerek jobban jár, ha az apja fürdeti, mert az legalább meg meri fogni, nem idegeskedik. De van olyan férfi, aki a pelenka szagától is rosszul lesz. Ritka lehet az olyan házasság, ahol a nő sokkal magasabb pozícióban van, ugyanis az azonos végzettségűek házasodnak általában. Mondják, hogy több lesz a nő a diplomások között, de ez csak olyan jóslás.

    A paraszti társadalmakban nagyon szigorúan el voltak különítve a női-férfi szerepek, pl. mosni akkor se moshatott a férfi, ha a nő már ott feküdt félig meghalva a mosóteknő mellett a kimerültségtől. A mai világban szerencsére nincs ennyire szigorú elkülönítés, bár ez már jóval a gender korszak előtt kezdődött. Mint annyi mindent, az első világháború változtatta meg ezt is. A nők dolgoztak, amíg a férfiak a fronton harcoltak, és utána nem álltak vissza a dolgok a régi kerékvágásba. Ez nagyobb szabadság, de több munka a nőknek, akiknek évtizedekig “3 műszakban” kellett helyt állniuk, a munkában, a háztartásban, és a gyereknevelésben.
    Az iskola sokat levesz ebből a teherből, és az újfajta háztartási gépek, kommunikációs eszközök is, és persze a férfiaknak se derogál manapság kiporszívózni.

    Az, hogy manapság nincsenek olyan nehéz fizikai munkák, elég elterjedt érv a genderistáktól, de inkább nagy csúsztatás. Még az autógyárban sem mindegy, hogy a kormányt kell beszerelned egy nap százszor, vagy a motort? Ha meg robotok lesznek mindenhol, akkor nem kell sajnos senkinek dolgozni menni ….

  • hazai lámpa
    2017 február 19
    6:10 du.

    Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről

    “Csakugyan nagyon rákaptak az asszonyok a háború alatt a Mátyás kútjára. A kút azelőtt is híres volt arról, hogy olyan vizet terem, ami csak úgy kívántatja magát az emberrel, nem győz belüle eleget inni. Nagy ritkaság az ilyen a határban. Nem a kút, hanem az ember kedvére való ivóvíz. Kút van mindenfelé, nem is kell érte mélyre menni. Éppen az a baj, hogy a krumplisveremből is mindjárt kút lesz, mert magasan jár a föld árja, s negyedik-ötödik ásónyomban mindenütt fölfakad a víz. Csakhogy az a víz nem lelkes állatnak való, hol émelyítően édes, hol sós, hol keserű, még a ló se issza meg, amelyik válogatós. Csak főzésre jó, de mostanában már arra se, úgy eliszaposodott, hogy még a rántott leves is ropog tőle a fog alatt. Mióta oda vannak az emberek a háborúban, azóta mind elkásásodott a víz a kutakban, mert nincs, aki tisztítsa őket. Az asszonyok elvégzik ugyan az emberek dolgát, szántanak, vetnek, kapálnak; kaszálnak helyettük, a káposztát is eltapossák, sőt olyan is van, aki a disznót megszúrja, de ezt az egyet, a kúttisztítást nem vállalja a fehérnép. Lehet, hogy a békától félnek, de lehet, hogy mástul is tartanak, az Isten tudja, mitül. Egyszer próbálta meg egy menyecske, az is törvénybe került miatta. Mert a kutat kitisztította ugyan, a törött fazekakat, rozsdás vasakat, miket kiadogatta belőle, de benne felejtett egy csecsemő gyereket, aki azelőtt nem volt benne.”

  • Nem ment át egy kommentem, megkérdezhetem miért nem?

  • Andy Mage
    2017 február 19
    11:06 de.

    Jézus azt mondta, hogy a házasságban egy férfi és egy nő egyesül. Ezt bővebben kifejtettem abban a kommentemben, ami nem ment át feljebb.

    Szerintem is felháborító, ha egy párt akar diktálni a tudománynak. De teljesen felesleges volt most a középkori katolikus családtervezési szokásokat gyalázni, mert azoknak nincs sok közük az évezredek alatt kialakult női-férfi szerepekhez.

  • Besancon

    2017 február 19
    3:20 du.
    Nekem csak az nem tetszett, hogy a keresztényeket és katolikusokat piszkálja a cikk, a témájához, semmi köze nincs a kereszténységnek és a katolikusoknak. Szerintem, csak a kommunista nevelés ütött ki rajta, hogy üssön egyet rajtuk. Kíváncsi lennék, ha a zsidó vallásról írna valaki itt elmarasztalóan, ahhoz mit szólnának egyesek?

  • Mindenkinek:
    Ideális esetben egy lány férjhez megy egy férfihez szerelemből. Gyermeke lesz tőle. Természetes, az ha örülnek a jövevénynek. Mai korban már igen ritka Pl. a sok gyerek, több okból. Az biztos, hogy régen nagy divat volt 6-7 gyerek. Sokszor munka megosztásnak, vagy birtok kezelésre igen fontos volt. Nem volt terhesség szabályozó, vagy abortusz. Anyám 6 gyerekes családból jött, Apám szintén. Két gyerekük volt csak. 1930 as években divatban jött az “egyke” fogalma, mesélte Anyám. Engem már igazán nem akartak a nővérem után. Valószínű, az akkori gazdasági világ- depresszió okozta az akkori ez irányú tendenciát.
    A mai korban egész Európában ez a tendencia uralkodik most, gyerektelenség, vagy kevés gyerek. A II: Világháború óta terjedt ez el, főleg gazdasági okok miatt. Nem volt lakása a fiataloknak, és rendes megélhetés.
    A másik, a fejlett materiálizmus ami elterjedt sokkal jobban, mint Észak Amerikában.
    Mindenki autóra, utazásra vágyott a náci és kommunizmus diktatúra után. Minden nem lehet, a nőnek is dolgoznia kellett, hogy vágyaikat elérjék. Így változott meg a társadalom ebbe az irányban.
    A női karrier is divatba jött. Ők is jártak egyetemre, tanfolyamokra diplomákért. Természetes, hogy a karrier érdekében dolgozni is kellett érte. Viszont az évek teltek, és legtöbb helyen a jó 30-as éveiben van egy nő ha gyereke születik. Ebben a korban már nincs idő több gyerekre.

  • Llanfair

    2017 február 19
    10:08 de.
    Erre nem feleltem, csak most olvastam.
    Nagyon tévedsz!
    Először is félremagyarázod, az én beírásomat. Igenis a cikk a keresztényeket hibáztatta , azaz ócsárolta. Ahogy már írtam, elképzelem, itt, milyen felzúdulás lenne, ha a zsidókról hasonlókat írna valaki.
    Többségben nem teremtett Isten százalékban, csak igen kevés homokost.
    Nézd, én voltam velük egy évig, igaz hogy ezek lesbiánok voltak. Börtönben egy évig , egyik lányhoz betett az igazgatónő hogy én beszélgessek vele.
    Aztán, egy fiatal embert is ismertem, aki nagyon szenvedett tőle. Viszont, ami most divatba jött, az egy beteg, túlzott eset, ami erőltetett és undoritó.

    Különben, a kereszténység 500 évvel ezelőtt volt, hogy üldözte őket. Ma már pl. Ottawában van egy templom, ahol szívesen látja őket a pap is.

  • Figyelő Kedves Figyelő Miután mindig olyan helyen dolgoztam, ahol férfiak dolgoztak többségben, ezért nagyon sok “mást” ismertem. Most is van homoszexuális és leszbikus barátunk.
    Semmivel sem rosszabb emberek, sőt, tapasztalataim szerint általában sokkal kulturáltabbak, mint macsó társaik.
    Sokkal nagyobb a létszámuk mint gondoljátok, csak sokan még tagadják az üldözések miatt. Nem csak az az üldözés, amikor furkósbottal kergetik Őket, az is, mikor megtagadod a jogaikat, nem emberként beszélsz róluk, és valami felesleges dolognak nézitek Őket. De ha csak kettő is lenne, milyen alapon tagadjátok meg jogaikat, ami minden embernek jár? Ha csak egy %-k (sokkal több), az már 70 millió ember. HETVEN millió.
    De, az egyház üldözi Őket. Megtagadja a jogaikat, uszítja híveit, hogy Ők is tagadják meg, utasítják papjaikat, hogy prédikáljanak ellenük. Ez kimeríti az üldözés fogalmát. Az az egy-két pap, aki nem ezt csinálja, és Krisztus szeretetét gyakorolja, az szembemegy a magyar egyházzal.
    A Pride nekem sem tetszik, de nem jöhetne létre a homófóbia gyűlölködése nélkül. Azért az elismered, hogy előbb volt a jogfosztásuk, kivégzésük, öngyilkosságba kergetésük mint a Pride? Ha a homófóbok nem viselkednének az emberi nemhez méltatlanul velük szemben, megszűnne a felvonulás értelme. Azt ostorozod, ami miattatok van. Itt nagyon ment az egyház uszítása a szavazás előtt, de nem jött be. Pap barátomtól tudom, hogy utasította az egyháza, hogy prédikáljon ellenük, hívja imára a híveket a szavazás ellen (protestáns). Nem sikerült, ezek szerint Istennek fontosabb teremtményei boldogsága, mint az egyházvezetők elégedettsége. Nem dőlt össze a világ, az emberek tovább járnak templomba, hiszik vagy félik Istent, de az egyház lejáratta magát a fiatalok előtt. Dublin püspöke már nyilatkozott is másnap, hogy lemaradtak a világ mögött, elfordultak tőlük a fiatalok. Ez nem igaz, mert nem a fiatalok szavazták meg, egy megye kivételével mindenhol megszavazták, ott is csak kevéssel nyertek a homófóbok. Az eredmény annyi, hogy néhány ezer boldog emberrel több van most az országban, van aki 30 év után tudott összeházasodni. Miért fáj? Neem nem, örömmel néztem boldogságukat. A magyar egyház egyre jobban elfordul a Krisztus tanításától, a KNDP-nek pedig köze sincs hozzá. Ha valamelyik magyar pap mégis komolyan veszi a tanítást, az megnézheti magát. Ha komolyan vesszük a vallást, Isten megakadályozhatta volna az ír szavazás sikerét. Eszébe sem jutott, tehát milyen alapon akarják a Földön mindenféle porszemek felülbírálni?
    Milyen keresztény egyház, amelyik eltűri lelkészének nácizmusát, illetve a menekülteket állatként kezeli, és megtagadja a segítséget Tőlük? Milyen egyház az, ami Isten teremtményeit nem veszi emberszámba? Engem nem erre tanítottak a papok gyermekkoromban. Ha Isten úgy gondolja, majd megbünteti Őket a haláluk után, hiszen Övé az ítélet joga. Nekem ez a véleményem.

  • Tüske Zsófia

    ötvenhatos, ahogy azt Andy Mage-nak kifejtetted, a jó modort von Haus aus hozza magával valaki, ha egyáltalán. A középiskolának nem volt feladata negyven évvel ezelőtt sem az illemtan tanítása.

    jani: fogalmam sincs, hogy miután fentebb többen is leírták, hogy a gender studies NEM arról szól, ki milyen neműnek születik és miként él nemi életet, hanem a nemek közötti társadalmi különbségekről, miért lovagolsz ezen. Kénytelen vagyok levonni azt a konzekvenciát, hogy pszichoszexuális fejlődésed során nálad valami beakadt és a korai tizenévesekhez hasonlóan mindenről csak a szexuális aktus jut az eszedbe.

    hazai lámpa: http://eduline.hu/felsooktatas/2016/1/7/Diplomas_nok_szama_Magyarorszagon_C3EFQH az itt közzétett adatok szerint a diplomás nők aránya meghaladja a férfiakét, legfeljebb az állások betöltésénél és az elérhető jövedelem terén szenvednek hátrányt velük szemben. Na, ennek okairól és a lehetséges változás módjáról szól a gender studies. Ami a családban végbemenő szerepek változását illeti: egyrészt nem kötelező az apának a gyerekgondozás, csak lehetősége van rá, másrészt szerintem semmi kára nem származik abból,ha ez a fajta gyakorlat elfogadottá válik. Szüksége lehet rá adott esetben, ha valamiért az anya kiesik, (esetleg egy új gyerek születése miatt) legalább értékeli a háztartási munkát és a gyereknevelést, amire korábban esetleg azt mondta: egész nap otthon van és nem csinál semmit. Azt sem kell ám elítélni, ha az anyának a gyereknevelésen túl is vannak szakmai ambíciói, ezt csak azok rosszallják, akik a saját fontosságuk csorbulásától félnek ennek kapcsán.

  • Tüske Zsófia

    Kedves Figyelő, nem ócsároltak téged itt legalább hatan és kövérnek sem neveztek, pusztán azt mondtuk, nem értetted meg ennek a levélnek és az egyetemi mesterkurzusnak a valódi értelmét.

    Semmi probléma nincs avval, ha valaki 1) fogamzásgátlót szed és megtervezi, mikor vállaljon gyereket 2) ha kevesebb gyereket vállal, mint kényszerből teherbe esett nőnemű felmenői 3) ha másfajta tevékenységtől boldog, nem az “ura” kiszolgálásától és a gyerekneveléstől, hanem tanulni akar és a szakismereteit munkában érvényesíteni.

    De én a helyedben nem forszíroznám azt, hogy a katolikus egyház miféle szerepet játszik a hívők családi életében. Egyrészt, mert az, akinek nincs családja, legfeljebb elméleti tanácsot adhat, a gyakorlatban erről fogalma sincs, másrészt az elmúlt néhány évtizedben kirobbant tömeges gyermekmolesztálásos esetek a legkevésbé sem azt igazolják, hogy egyáltalán keresnivalójuk van a családok életében.

  • A kettős mércét állandóan alkalmazó liberálisoktól megkérdezném, miért nem tiltakoznak az Isztambuli Egyezmény ratifikálása ellen, amely a családon belüli erőszakot csak a nők és lányok szemszögéből nézi.
    A férfiak nem lehetnek elszenvedői ennek, miközben a családon belül elkövetett emberölések áldozatainak 61 százaléka férfi, és a kiskorúak sérelmére elkövetett cselekmények áldozatainak 66 százaléka fiú?
    Hol a kiállás azon kisfiúk mellett akiket nem véd törvény, mivel az Egyezmény csak azt mondja ki, hogy kislányok nemi szerveit nem lehet csonkolni Európában, holott kultúránkban kifejezetten csakis fiúk terhére követnek el rendszeresen nemiszerv-csonkítást rituális okokból.
    Elborult agyú, magányos feministák terrorjának is a normalitás felszámolása a célja, érdemes a gender-ügyek mellett ez ügyben is tiltakozni.

  • Az egészséges, természetes dolog az, ha például hagyjuk azt a kislányt lőni puskával, ha tehetséges céllövésben. Így nyerhet akár olimpiai aranyérmet is, mint nyert Igali Diána 2004-ben. Vagy engedhetjük azt a kisfiút otthon főzni, hátha lesz belőle Oscar-díjas mesterszakács, mint lett háromszor(!) Lukács István. De ne tiltsuk a kislánytól a focizást se, ha azt szereti, hátha lesz belőle olimpiai bajnok labdarúgó, mint lett Marozsán Dzsenifer a német női labdarúgó válogatottban.

    Egyszóval ez a gender micsoda azzal foglalkozik, hogy a gyerekekben ne nyomjuk el azokat a képességeket, amiket ismereteink szerint eddig általánosságában a másik neműre volt jellemző. Ha az a kislány bokszolni akar, engedjük neki, ha imád motorkerékpárt vezetni, ne tiltsuk, de ha festeni szeret, ne vegyük ki kezéből az ecsetet.

    Ez utóbbit nem véletlenül írtam. Tudtad, hogy a 17. századig nem engedtek érvényesülni női festőművészeket? Hiába volt egy nő kimagasló tehetségű festő, a saját női nevén nem kaphatott nyilvánosságot a műve. Az első elfogadott női festő az olasz Artemisia Gentileschi, akit soraiba vesz a művészeti akadémia, és aki kezdetben a Medici-család udvari festője. Galileo Galilei is jó ismerősi kapcsolatot tartott vele, és festett I. Károly angol király udvarában is. Magánéletének alakulása egy külön fejezet.

    Aki azt hiszi, hogy a gender-elmélet kizárólag a szexuális nemi hovatartozásról szól, az mélységesen tájékozatlan. Ennek az elméletnek semmi köze az azonos neműek házasságához, pláne nem egy azonosnemű iránti vágy “kineveléséhez” vagy “felébresztéséhez”.

    A gender-elmélet mindösszesen abból indul ki, hogy mindkét nembelinek lehetnek az eddig az ellenkező neműre jellemzőnek ismert/mondott tulajdonságai. Így ma már léteznek női katonák is, köztük vadászpilótától kezdve a tengerészgyalogosig bezáróan mindegyik fegyvernemben. Vagy vezethetnek akár tankot is:

  • Ötvenhatos
    2017 február 19
    1:02 du.

    Igazad van. Elég lett volna annyit írni, hogy:
    Ülj le fiam, elégtelen.

    Fogalmad sincs arról, hogy mit olvastál a cikkben. Ha elolvastad egyáltalán

  • hazai lámpa
    2017 február 19
    7:51 du.

    Szerintem szó nincs a középkor házassági szokásainak csepüléséről.
    Arról viszont igen, hogy a álszenten ugattak az eredendő bűnről, meg a szexuális önmegtartóztatásról. De eközben a zárdák mellé külön gyermekneveldéket építettek a megesett apácák gyermekeinek, Bocaccio szépeket írt a feslett erkölcsökről, és a falu kedvese is abból élt, hogy bárkit megölelt.
    S persze az emberek nem is igen tartózkodtak a szextől. Különben kihaltak volna. A nemi betegségek meg eltűntek volna. De egyik sem következett be.

  • Figyelő,

    1. ” Igenis a cikk a keresztényeket hibáztatta , azaz ócsárolta.”
    Hol és mennyiben?

    2. A cikkben ez van: “Mert abban az esetben, ha az egyház nemiség-felfogását, valamint a gazdasági felhalmozást szolgáló elit-beltenyésztés szabályait követték volna, akkor simán kihalt volna lakosság. ”
    Ehhez: Amit ’56-osnak is írtam: A kereszténység nem azonos a katolikus egyházzal.

    3. Az IKSZ és a KDNP még az egyházzal sem azonos, hanem csak talpnyalói a magyar klerikális elitnek. A kereszténységhez aztán meg már tényleg csak annyi közük van, hogy hivatkoznak rá, miközben az Erdő-féle egyházi vonulatot támogatják (ami még a katlokus egyházon belül is szembemegy pl. a pápa nézeteivel)

  • charlie. Amíg a férfilakosság 90 százaléka nem képes kezet mosni mosdóhasználat után, el nem akarom képzelni, mennyire tartja rendben azt a szervét, amit “csonkolnak” Európában. Így nevezhetjük a nők védelmének is a betegségek ellen.
    Bár szösszenet után ítélve, nem tudod mi a különbség egy női nemi szerv csonkolása, és nevezett európai “csonkolás” között.
    Semmi köze egymáshoz, jó ha tudod.
    Mi akadályoz meg téged, hogy harcolj a fiúk jogaiért? Azt az energiádat amit a “mások” ellen elpazarolsz, használd inkább erre, a KDNP biztos segíteni fog. Nem a lányok védelmét kell megvétózni, hanem kell csinálni a fiúknak is törvényt.
    Bár úgy gondolom, nem kell Európára várni, mert van olyan európai ország, ahol nem tesznek különbséget. Lehet utánozni. De utolsó értesülésem szerint, Magyarországon a nőket sem védik a férfiaktól. Akkor milyen kettős mércéről beszélünk?

  • Andy Mage
    2017 február 20
    6:20 de.

    A középkori vallási eszmény az volt a házasságban élőknek, hogy gyermeknemzés céljából kell szexelni, hát ez valóban nem volt egy korabeli Káma Szútra vagy Playboy, de azért nem akadályozta a gyermekvállalást.

    A szerzetesség más tészta, és egyébként van más vallásokban is. A cölibátusnak, a szexuális önmegtartóztatásnak vannak evangéliumi gyökerei, ugyanis Jézus maga mondja, hogy vannak emberek, akik önként lemondanak a házasságról/nemzésről (Mt 18, ha jól emlékszem). Sajnos, ezt ha kötelezően bevezetik, ott rombolhatja egyes emberek lelkivilágát, lsd. némelyik katolikus pap.

  • Drizari
    2017 február 20
    5:57 de.

    Ezt a kommentet nem tudom, hogy nekem írtad-e? Szerintem az is a genderkedés eredménye, hogy a sok hermafroditát szerepeltetik a szórakoztatóiparban, lsd. Conchita Wurst, a szakállas nő. Ez régebben nem volt, ezért gondolom, hogy a genderizmus hozta őket divatba.

    Amit írsz, a nemi szerepek keveredéséről, katonalány, fiúápoló stb., az fontos, de ez már a genderkorszak előtt is volt. Már a kommunizmusban voltak traktoros lányok, sajnos a korabeli technika tönkre is vágta az egészségüket. Most a genderisták tulképp. föltalálták a hideg vizet?
    Én nem mondom, hogy ne kutassák a megváltozott nemi szerepeket, de már szinte elő akarják írni, hogy ki a rendes férfi! Még azt egyelőre nem követelik, hogy a férfi szülje meg és szoptassa a kisbabát, de már erre is van hollywoody vígjáték, Robert de Niro, Schwarzenegger.:)

  • Tüske Zsófia
    2017 február 20
    5:04 de.

    “Egyrészt, mert az, akinek nincs családja, legfeljebb elméleti tanácsot adhat, a gyakorlatban erről fogalma sincs,”

    A paptanárok előnye pont az, hogy a saját gyerek nem veszi ki belőle az erőt, tud foglalkozni a tanítványaival (Vekerdy). Az egészséges ember tudja szublimálni a szexuális vágyait, így a szerzetesek is képesek lehetnek erre (Vekerdy).

    A gyermekmolesztálásos esetekről sajnos el kell mondani azt is, hogy az esetek jelentős része családban történik (Bábel Balázs).

  • Tüske Zsófia
    2017 február 20
    4:55 de.

    Kopp Mária amellett kardoskodik, hogy a versengés rosszat tesz a férfiaknak, ezért kell nekik a női szerepbe belekóstolni.

    Én meg azt látom, hogy rosszat tesz a családoknak, ha a férfiakat sokat ócsárolják a pszichológusok a tekintélyelv miatt. Némelyik apa már nem mer rászólni a gyerekre, mert a felesége rögtön ugrik, és védi a csemetét, még ha a “csemete” 12 éves pattanásos, lusta, szemtelen kamasz, akkor is.
    Ilyenből lehet akár kábítószeres, elkényeztetett huszonéves, aki neadjisten korán meghal, tönkremegy.
    Persze, az hülyeség, ha az apa azzal üldözi a fiát, hogy vágassa le a haját, ne hordjon farmert stb., de a tanulást, munkát már meg lehetne követelni egy tizen-huszonévestől, főleg ha a szülők tartják el 18 éves kora után, ami manapság nem ritkaság.

  • Tüske Zsófia
    2017 február 20
    4:55 de.

    “..fogalmam sincs, hogy miután fentebb többen is leírták, hogy a gender studies NEM arról szól, ki milyen neműnek születik és miként él nemi életet, hanem a nemek közötti társadalmi különbségekről, miért lovagolsz ezen..”

    Bevallom, korábban nem hallottam még a “gender studies” elméletről, ezért – hogy ne áttételeken keresztül tájékozódjak -beütöttem a google-be. Arra reagáltam.
    Amiket írtam, az szerintem általában az identitásról szól. Rasszizmus, életkor állati identitás. Hol láttad te ezekben a szexualitást? Olvasd el még egyszer.

    Egyébként, óvodáskorában a fiam képzelte magát hol dinoszaurusznak, hol farkasnak. Bizony, nem támogattuk ebben. Én erre gondoltam.

  • hazai lámpa, beírásaid itt a legszimpatikusabbak.

    A fentiekhez még annyit, hogy ma divat a post-kommunista országokban s általában a mai ateista társadalomban, mindent az egyházra kenni, főleg a katolikus egyház van mindenki bögyében. Még senki sem írt az ortodox vallások, zsidók, iszlám stb. érdekes hagyományairól és szokásaikról.

  • Andy Mage
    2017 február 20
    6:20 de
    Ezen jót mosolyogtam. ti. már elszoktam (hál Isten) a komcsi propagandától. Én gyerekkoromtól teeny korig apácákhoz jártam Budán. Ez az iskola volt legközelebb. Sehol sem volt mellettük egy ház a teherbe
    esett apácák részére. Sem a Villányi úton, sem Óbudán.

  • Charli!

    febr.20.5-09

    Neked vörös köd borul az agyadra, ha kimondod vagy leírod, hogy liberalizmus, miközben egyértelmű, hogy valójában fogalmad sincs a liberalizmus eszméjéről- ezt már többször észrevételeztem,le is írtam – de most nem is ez a téma.
    Mondd már meg, hogy hozod összefüggésbe a liberálisokat a családon belüli erőszakkal ha csak nem úgy, hogy alapelvárás részükről(is) az Isztambuli Egyezmény ratifikálása, miként minden normálisan és humánusan gondolkodó embernek – “bármilyenista” – az kellene, hogy legyen! Vagy a Jobbikosoknak nem?

    Charli, a családon belüli erőszak az családon belüli erőszak, bárki legyen az áldozata akár férfi akár nő vagy gyermek, és itt teljesen mindegy, hogy kisfiú vagy kislány!
    A tetejében összemosol bizonyos dolgokat. Nem vitatkozom s százalékaiddal de abból, hogy mint írod a családon belüli erőszak 66%-a kisfiú,(?) hogy következik a “csonkolás”, melyet erősen kifogásolsz? Te talán a kisfiúkon esett, határozott céllal történő csonkítást a családon belüli erőszak részének tekinted? Mert a fogalmazásodból ez derült ki! Csak szólok, hogy miközben ez a fajta csonkítás amelyről te beszélsz a kisfiúk életének viszonylag korai szakaszában történik, és a továbbiakban semmiféle hátrányt nem okoz nekik, addig a kislányok csonkítása tényleges csonkítás, mely kihat későbbi életük egészére, testi lelki mentális fejlődésükre, felnőtt szexualitásukra – már ha túlélik!(miután nem steril klinikai körülmények között történik, rengeteg a fertőzés, vérmérgezés stb) A fiúké eü-i higiéniás szempontokra való tekintettel történik, míg a kislányokon esett “testi (és lelki) sérelem” alapja egy az egyben a vandál barbarizmus,célja hogy megfossza őket nőiességük megélésétől, pusztán a zsarnok kisajátítás okán! Érted a különbséget? Ezért van szükség arra, hogy az utóbbit külön egyezményben tiltsák, a törvény minden erejével tegyenek ellene- már ha!

    A másik! A cs.b.-i erőszak tényleges erőszak, a bántalmazás, a fenyegetés, szóban, tettben, cselekedetben bárkit érhet.Párkapcsolatban, családban az együttélés bármely szakaszában, sajnos az után is. Jellemzően nők és gyermekek az áldozatai(független a gyermek nemétől)ám ez nem jelenti, hogy adott esetben férfiak nem szenvedhetnek tőle.
    Nem tudom a 61- %-dat honnan akasztottad, de hidd el lényegesen nagyobb számban fordul elő az előző. Ám, hogy egyik nem se szenvedjen hátrányt, a törvény szándékosan nem adresszálta azt egyik fél felé sem, ezzel talán elismerte hogy a cs.b.-i erőszaknak bárki lehet szenvedő alanya, sőt tényleges áldozata is!

  • Besancon, itt megtalálod bővebben a válaszokat:
    http://www.ferfihang.hu/2017/02/19/igy-diszkriminalja-magyarorszagon-a-ferfiakat-a-radikalis-feminista-isztambuli-egyezmeny/
    ……
    A “vörös köd” nem véletlen, látva napi szinten azt a károkozást, amit a támogatható liberalizmus álarca alatt a nemzet- és közösségellenes csoportok művelnek velünk. A nagyvilágban emberek milliárdjainak lett elegük belőle.

  • Figyelő
    2017 február 20
    11:09 de.

    Biztos sok bűnt elkövetett a katolikus egyház is, de az valószínű, hogy nélkülük nem maradt volna fönn a kereszténység kétezer éven át, a sok idegen hódítóval, térítővel szemben.

  • Figyelő!

    Oda se neki,teljesen igazad van!Nem tudnak megsérteni azok, akik alacsonyabb…szntrn vannak,ne feledd!
    Az ,hogy nem az azonos neműeké a jövő,az biztos,és ezt mindenki tudja,semmi bajom velük,elfogadom őket,meg a társadalom is!
    Amúgy több itteni észlény…vonatkozásában sajnálatos dolog,hogy
    a szüleik különneműek voltak…..most nem lenne módjuk hülyeségeket írni…..de ugye megszülettek,sajnos!

  • Tüske Zsófia

    charley már megint összekevertél mindenfélét….
    a családon belüli erőszakról máig a legjobb és legteljesebb tanulmány Morvai krisztina (imádott jobbikod brüsszeli képviselőjének nagydoktori dolgozata, amely Terror a családban címmel komoly kutatómunka eredményeképpen állt össze és jelent meg 1998-ban, majd 2003-ban. Morvai és a segítői a családon belüli erőszakkérdéskörben bíróság elé került bűnügyi bírói döntéseket vizsgálta és a következő eredményre jutott: az abúzust jellemzően nők és gyerekek ellen követik el, az az idő múlásával egyre súlyosabb lesz, a hatóságok magánügyre hivatkozva nem avatkoznak be, a bántalmazott családtagoknak nincs hova menni, és ha az életét védve a gyerek vagy a feleség védi magát, azt a bírói gyakorlat súlyosabban ítéli meg, mint amikor a férj meggyilkolja a feleségét, gyerekét.
    Ha már felhoztad az isztambuli egyezményt, csak szólok, azt a kedvenc pártod elutasította, pontosabban Dúró Dóra indoklása alapján a jó családban nincs erőszak, a rosszak meg öljék meg egymást nyugodtan.

    Morvai műve itt teljes szövegben olvasható, igaziból nem miattad teszem ide teljes szövegben, hanem a többi – feltételezem, hogy létező – érdeklődő miatt.
    http://lev-lista.hu/archattach?l=ddszocialis&m=20140408220403550&a=1.3

    ha veszed a fáradtságot és beleolvasod, akkor láthatod, hogy a családon belüli erőszak áldozatai többségében nők, bár valóban vannak férfiak is, de jellemzően nem a szexuális csonkítások terén. Ha már megint a szexhez jutottál, elmondanám, hogy a férfiak nemiszervének csak az előbőrét távolítják el, ami a funkciójában nem akadályozza a péniszt, a női nemiszerv csonkításánál viszont eltávolítják az egész csiklót, ami alapvető működési zavart okoz szexuális téren.
    Ezeket az eseteket lehet “elborult agyú, magányos feministák problémájának tekinteni, de csak szólok, Az országban elkövetett összes emberölés kétharmada családon belüli erőszak következménye. Ennek az évi 100-150 gyilkosságnak a háromnegyed részében a férj öli meg a feleséget, a maradék egynegyed zömmel szülő-, testvér- gyilkosság. Vagyis az áldozatok főleg nők. Minden negyedik családban a férj rendszeresen veri az asszonyt, és többnyire a gyerekeket is. Becslések szerint 110-120 ezer gyerek él az országban, akit szülei (az anya is) rendszeresen vernek, vagy szexuálisan zaklatnak. Úgyhogy ezt valamiféle női hóbortnak tekinteni igencsak sekélyes jellemre utal.

  • jani
    2017 február 20
    9:47 de.

    Szerintem az inkább szerepjáték, hogyha egy kisfiú dinónak képzeli magát, nem hiszem, hogy baj lenne. De nem vagyok pszichológus.

    Még eszembe jutott, hogy egy éve nagy szakmai összezördülés volt ebben a témában. Bagdy Emőke szerint
    “– A genderidentitás-elmélet egy bizarr, teljességgel képtelen és a fejlődési törvényeknek ellentmondó áramlat. Az esély­egyenlőségről szóló 1995-ben született Pekingi nyilatkozat téves értelmezésén, az elv félremagyarázásán alapul. Mindenkit arra buzdítok, hogy hallgasson a józan eszére. Hiszen az, hogy XX vagy XY kromoszómával születünk, eldől a fogantatás pillanatában, nem népszavazás dönti el, és nem képtelen eszmeáramlatok. Rajtunk, felnőtteken áll, miként zajlik le az a folyamat, amelynek során a kisfiú megtanul fiú módra élni, a kislány leány módon.”

    Erre száz kollegája írt ellene egy nyílt levelet, de a névsor nem lett közismert.

  • Tüske Zsófia

    hazai lámpa: az egyházi iskolában legnagyobbrészt világi tanárokat alkalmaznak, szerzetes- illetve paptanár csak óvatos becslések szerint kb 500 lehet az országban, főleg azokban a bentlakásos intézményekben, amelyek a rendszerváltás előtt is működtek. Ezek nagy része valóban kiváló oktató volt, de a szexuális abúzus még Pannonhalmán is előfordult.
    https://wmn.hu/ugy/27410-egy-iskola-es-egy-szerzetesrend-a-szexualis-visszaeles-botranya-utan-ez-tortent-pannonhalman

    ami a világban az utolsó évtizedekben történt a pedofil katolikus papok áltak nekik kiszolgált gyerekek ellen elkövetett zaklatás terén, azt nem hinném, hogy rákenheted a gyerekek családtagjaira. Végül is ezt tették a katolikus előljárók is: szemet hunytak és elsikáltak. Az alábbi linkeket tanulmányozhatod, de sokszor horrorisztikus olvasmány.
    http://nagyiemlekei.blog.hu/2016/07/08/magdolna-mosodak
    http://www.origo.hu/nagyvilag/20120323-szexualis-zaklatasok-es-sulyos-bantalmazasok-tortentek-a-kremsmunsteri-apatsagban-egy.html
    https://en.wikipedia.org/wiki/Sexual_abuse_scandal_in_the_Catholic_archdiocese_of_Boston
    http://www.hetek.hu/fokusz/201002/nemzetkozi_pedofilbotrany_sorozat_razza_a_katolikus_egyhazat
    ezek alól – Chris cikke szerint még Kanada sem volt kivétel:
    http://kanadaihirlap.com/2015/05/30/nepirtas-kanadaban-minimum-6-ezer-gyerek-halt-meg-a-bentlakasos-iskolakban/

  • Tüske Zsófia

    Figyelő, muris amit írsz: a nővérem is a Margit-intézetbe járt talán egy évig az elemibe, – utána államosították – de ő speciel utálta. Nagyapámék a Fadrusz utcában laktak, anyámék lakását bombatalálta érte, apám hadifogoly volt, így neki szintén az volt a legközelebb. Pedig később mindig kitűnő tanuló volt, a gimnáziumban is.

  • hazai lámpa
    2017 február 20
    3:38 du.

    Ez pedig Kopp Mária cikke, ő inkább az egészség szempontjából vizsgálja a megváltozott társadalmi szerepeket. Na nem a nemátalakító műtétekre céloz, hanem pl. a pelenkázási szokásokra, ahogy föntebb idéztem.

    http://www.tavlatok.hu/net/cikk29kopp_k.htm

  • Tüske Zsófia
    2017 február 20
    3:39 du.

    Sajnos tény, hogy nem csak papok követnek el szexuális visszaélést kiskorúakkal!
    Valamelyik nevelőintézet megbecsült igazgatója nemrég bukott le, és sajnos nem a gyerekek kitalációja volt. Egy civil tanárnál azzal sem lehet indokolni, hogy nem szexelhetett a hivatása miatt.

    Egyébként én nem mondom, hogy papok között nincs ilyen, csak azt, hogy más szakmában is előfordulhat.

  • Tüske Zsófia

    jani: a gender studies-ről, amit mesterképzésben indít az ELTE, Nacsa Lőrinc nagy felháborodására, itt van a meghatározás:
    “A Társadalmi nemek tanulmánya (Gender Studies) mesterképzés társadalomtudományi alapokon nyugvó interdiszciplináris program, melynek középpontjában a társadalmi nemek közötti viszonyok és a társadalmi struktúra közötti kölcsönhatások elméletileg megalapozott és szisztematikus módszertani apparátussal történő probléma-orientált vizsgálata áll. A mesterképzés kurzusai különböző tudományterületek oldaláról adnak fogalmi és gyakorlati megalapozást ahhoz, hogy a diákok az egymást keresztbe metsző társadalmi egyenlőtlenség-rendszerek (pl. kor, osztály, etnicitás, szexualitás stb.) mentén a társadalmi nemek szempontját fókuszba állító tudást tárjanak fel és ezt felhasználva képesek legyenek különféle szakmai megoldási javaslatokat, terveket felvázolni. A képzés során az általános és átfogó elméleti alapok elsajátítása mellett különös figyelmet fordítunk a társadalmi nemi egyenlőtlenségek magyarországi és kelet-közép-európai megjelenési formáira, a régióspecifikus magyarázatokra, elméletekre, megközelítésekre. A mesterszakos kurzusok oktatóinak sokféle diszciplínát átfogó háttere, és az egyetem karai közti együttműködés a garanciája a színvonalas és tartalmas képzésnek.”
    és itt van angolul, a lengyel egyetemeken indított hasonló kurzusok honlapja. http://www.gender-studies.org/en/pl/
    csak éppen ott senki nem háborodott fel ezen, pedig a katolikus egyház felé sokkal inkább elkötelezettek, mint a magyarok. Remélem, segíthettem a fogalmat tisztázni, ami mint láthatjuk nem az óvodáskori dínó-szereppel van kapcsolatban.

  • Tüske Zsófia

    hazai lámpa: talán a kamaszgyerek mégsem attól lesz szemtelen és drogos, hogy az apja pelenkázta csecsemőkorában, illetve más, nőinek tekintett munkákból is kivette a részét.
    Ha az okokra vagy kíváncsi, ajánlom Michael Winterhof (német gyermekpszichiáter) könyvét: Miért válnak zsarnokká gyermekeink: avagy a gyermekkor elrablása.2012-ben jelent meg, de könyvtárban nyilván elérhető.

  • Andy Mage
    2017 február 20
    7:34 de.
    Szerintem nem ajánlatos politikát vinni az egyházi hova-tartozáshoz.Ez a mai magyar politikusok nagy hibája.
    Orbán is a komcsi korban nőtt fel és bár ki akar mászni a műltból, igen nehezen megy.Lehet, hogy felesége befolyására MEGTÉRT, de nem tehet ő sem a multjáról.

  • Tüske Zsófia
    2017 február 20
    3:39 du.
    Amit ma állitanak a katolikus papokról, sajnos nem tudom elhinni. Mivel ebben a környezetben nőttem fel és ismerek sok papot nehezen hiszem el a mai szövegeket. Biztos volt néhány beteg köztük, de én ma is, a híresztelést egy olyan propagandának vélem, ami már 1945 óta megy az egyház ellen.
    A néhány beteg emeber, nem mérvadó egy általános hiresztelésre, amivel a katolikus egyházat akarják hitelteliteni.

  • Tüske Zsófia
    2017 február 20
    3:42 du.
    Na ugye milyen kicsi a világ?
    Fadrusz utca régi”hazám”, mert abból nyilt az Eszék utca ahol soká éltem, amig ki nem mentem.

  • Tüske Zsófia
    2017 február 19
    12:49 du.
    Még annyit, hogy örülök, hogy vidám perceket szerzett neked, az”idős, szegény Figyelő”
    Reméljük, hogy egyszer te is megéred, hogy idős legyél, mert tudod, ma már van mindenféle, rák, és más gyógyithatatlan betegség.
    Azt is remélem, hogy az elméd neked is tisztán működjön, mikor annyi éves leszel mint én.
    Remélem, hogy Édesanyád, apád él még és nem tartod őket “szegénynek”!

  • Orsós Elemér

    A gender nevű áltudományt pont egy olyan feminista, aberrált, elkorcsosult arisztokrata filozófus -Simone de Bovoir…(és még vagy öt családi és keresztnév)- találta fel, aki életében a saját neme lehetőségeit ki sem használta, nagyritkán a maga által kiválasztott férfiakkal, de leginkább fiatal lányokkal élte ki nemi vágyait, gyermeket nem szült, viszont az evolúció természetes viselkedési következményeit tudományos szakértőként a liberalisták legnagyobb örömére megpróbálta korszerűbbé reformálni, legnagyszerűbb magyarországi követője Magyar Bálint volt, akinek majdnem sikerült elérnie, hogy gyermekeink már a bölcsödétől kezdve mindkét nem külső és belső jellemzőit sajátítsák el és csak felnőttként válasszanak maguknak nemet! De szép jövőnk lehetett volna, ha egy-két primitíven gondolkodó szülő pofátlanul bele nem köp a levesébe!

  • Na, az egybodás megint elővezette az ő hhhihhhettettlenül nagy “keresztényi” empátiáját. Még szerencse, hogy nem ő döntheti el, hogy ki szülhet…
    Nem is értem,hogy keveredett ide a hit. A magyarországi KDNP-nek, meg az ifjúsági tagozatának nemcsak a kereszténységhez, a keresztyénséghez sincs sok köze. Hacsak nem az az istenhit lényege, hogy bármeddig tudnak hülyeségeket mantrázni.
    Hogy a férfi és a nő más, az nem hit, hanem tény kérdése. A férfi esendőbb, sérülékenyebb, a nő fizikailag gyengébb. Más ugyan, de nem kevesebb vagy több egyik sem a másiknál, ezért azonos jogok és kötelességek illetik őket. Meg a homoszexuálisokat is, akik egy plusz gén miatt lettek olyanok, amilyenek. (Egyébként az állatvilágban is gyakori ez a gén-változat, úgyhogy a másik egybodás “természetellenes” dumája nevetséges.)
    Itt az AZONOS JOGOKRÓL és ezek érvényesítéséről van szó, nem olyan hülyeségekről, hogy bárkinek kötelező lenne bármilyen nemi identitást vállalni. Az emberi méltósághoz minden embernek joga van. Ezért nem szeretem a Pride-t, mert az emberi méltóságukban alázzák meg magukat az azonos neműekhez vonzódók, és hasonló ismerőseim többsége sem rajong e cirkuszért.
    Az egyneműek házasságára azért van szükség, mert ma még a házasság sokféle anyagi és társadalmi előnyt biztosít az egyedülállókkal, azonos nemű párokkal szemben: pl. öröklésnél, gyermek örökbefogadásánál stb. Normális ember a másnemű párjára sem mászik rá az utcán. Vannak dolgok, amik nem tartoznak a nyilvánosságra, de miért ne foghatná egymás kezét két egymást szerető? (Érdekes, ha két nő megy kézenfogva, vagy karolva, nem feltételezik mindjárt, hogy leszbik. Csak szegény férfiaknak nem lehet?)
    A cölibátus a legnagyobb perverzió a világon, akár férfi, akár nő műveli. Az nem egészséges lelkű, aki élete végéig képes kihagyni a szerelmet, azt a csodálatos kalandot, amit egy másik ember szeretete jelent. Amolyan érzelmi bulémiás lehet…

  • Tüske Zsófia

    Figyelő, a Fadrusz utcába hordta az apám az otthon kötött harisnyákat ketlizni (az orrát egy másfajta géppel összevarrni) A kerületbe születtem, ismerem, mint a tenyeremet. Én is ama nevezetes Margit intézetbe jártam gimibe, csak akkor már Kaffkának hívták. Ma is a kerületben lakom, bár némi óbudai kitérő után. Én sem vagyok mai csirke, a szüleim viszont meghaltak, anyám 59-ben, apám 63-ban.

  • Tüske Zsófia

    Orsós Elemér, ezt az űberbaromságot honnan gereblyézted össze?
    😀 LOL

  • Hát a Fadrusz utcai cukrászdára emlékszik valaki? Oda vittem a lányokat a Fényes Elekből fagyizni, mivel a Kolos testvériskolája volt. De múlik az idő…

  • Tüske Zsófia

    Kösz’ a kimerítő tájékoztatás a gender studies-ről. Én a nemi szerepekkel szándékosan állítottam analóg párhuzamba az egyéb identitásokat, mert szerintem így jobban érzékelhető az elmélet lényege. Ugyanis egy időben vagyunk férfiak és nők, idősek és fiatalok, és tartozunk valamilyen rasszhoz és fajhoz. Neveléssel, külső befolyásolással egészen bizarr személyiségváltozásokat lehet elérni, amire aztán csak ráfogjuk, hogy természetes. Szélsőséges példának szántam, amikor a fiam ragadozó állatnak képzelte magát, de aztán nem ebben kapott megerősítést. Bizony, nagy felelősség, hogy minek neveljük a gyerekeinket. Nem vagyok meggyőződve, hogy minden helyes, ami természetes.

  • Orsós Elemér, írd meg ennek a Tüske Zsófinak, hogy ha a magyar wikipédán rákeres a “Simone de Beauvoir” c. hölgyre(?), még különbeket is olvashat. Mint a Ho Si Minh-en végzett könyvtárosnak ez neki nem lehet probléma.
    A borzalom egyébként az, hogy a National Geographic teljes januári száma a “gender tudomány”-al foglalkozik, fertőzi a világot a queerekkel, interszexuálisokkal… és egyebekkel, magam is (grátisz) kaptam egy pót-példányt. Hiába, maradok már a Gender-1 -nél, megszoktam…

  • Orsós Elemér

    Tüske Zsófia
    2017 február 20
    6:10 du.
    “Orsós Elemér, ezt az űberbaromságot honnan gereblyézted össze?”

    A helyesírási hibákat és az elgépeléseket leszámítva a Googleból a lényeget, talán a tálalást egy picinyég eltúlozva! A kereső valótlan állításaiért viszont nem vállalok felelőséget! 🙂 🙂 🙂

  • charlie
    2017 február 21
    7:26 de.
    Szegény Apám járt oda minden nap kávézni, mikor egyedűl maqradt, mindannyian kijöttünk. Mikor ő is utánunk jott, még ide írta neki a cukrász is, nagyon ismert alak volt ott 15 évig.

  • Gyereknevelés, a legjobban működik a jó példa!
    Ha látja a gyerek, hogy szülei szép házasságban élnek, ő is megprobálja. Az én gyermekeim mind boldog házasságban él.

  • Jani, ezek szerint Te még ott tartasz, hogy a nemi identitást a nevelés alakítja ki? Az megvan már, hogy a Föld nem lapos?

  • talalom

    “Jani, ezek szerint Te még ott tartasz, hogy a nemi identitást a nevelés alakítja ki? Az megvan már, hogy a Föld nem lapos?”

    Ismerem a te okosságod, miszerint “a homoszexuálisoknak eggyel több génjük van”. Majd ha ráérsz, mutasd már meg a forrásodat, mert ezt eddig csak a Down-szindrómásokról (mongolidiotizmus) és az úgynevezett “szuperférfiakról” hallottam. Utóbbiaknak dupla “Y” kromoszómája van.

  • Figyelő!

    Csodálkozom,hogy még megdöbbensz azon,hogy libsiéknél a katolikus
    vallás,a papok kigúnyolása a divat,míg a melegeket dicsőítik a normális többség párkapcsolatával szemben(FÉRFI ÉS NŐ,CSALÁD),ja meg valóban többen
    kizárólag a zsidó vallást fogadják el,és provokálnak…..aki netán valami nekik nem tetszőt,esetleg tényeket ír az mind náci és fasiszta,( ok nélkül sajnáltatják magukat…)holott itthon teljes vallásszabadság van és az emberek többsége tiszteli mások hitét!
    Szánalmasak!

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi,

    “Csodálkozom,hogy még megdöbbensz azon,hogy libsiéknél a katolikus
    vallás,a papok kigúnyolása a divat”

    Bocsánat, de Bayer Zsolt miket írt Ferenc pápáról az elmúlt időkben? Remélem, hogy nem kell ide idéznem.

  • C.Á!
    Nem kell idézni semmit,se a keresztények(a pápa sem…)se a zsidók sem tökéletesek,mindenkit lehet és lehessen kritizálni,de annak legyen alapja!….és ne az elfogult politikai meg pártszimpatizánsok ,konkrétan a baloldaliak osszák az észt….!
    Egyébként azon is csodálkozom,hogy több valótlan cikket és főleg
    primitív hozzászólást hagysz megjelenni,az ordenáré sértegetésekről már nem is beszélve!
    Ezt a véleményem fenntartom és bizony vannak páran akik hasonlóan gondolják,ami a hozzászólásokból egyértelműen kiderül!

  • Egyébként a pápa nagyon népszerű és szimpatikus,de ugye ő is csak ember….a legnagyobb megbecsülése ellenére sem értenek sokan egyet például a kétes migránsokkal szembeni jóhiszemű megértésével,szimpátiájával,ami persze ,azért nem hasonlítható össze Gyurcsány Fletó álságos egy éjszakára történő!!!mellesleg előzetesen alaposan leinformált 9 migráns befogadásával……
    (régebbi cikk…!)
    Figyelőnek abban is igaza van,hogy ha tényleg keresztény vagy bizony el lehet csodálkozni a hozzáállásodon ebben a témában…!
    Hidd el nem válna kárára a fórumnak, ha tárgyilagosabb lennél…sőt!(akkor is ha nyíltan baloldaliak vagytok!)

  • Amúgy Gyurcsányra testőrök vigyáztak,de ugye az egyszerű magyar embereknek erre nincs lehetőségük…..meg az elmúlt időkben több közeli nyugati országban elkövetett bűncselekmények is tények?..
    Kíváncsi lennék,hogy hogyan fogsz reagálni arra a hírre,hogy
    sok Amerikából kiutasított kétes,bűnöző “menekült”a hírek szerint
    Kanada felé veszi az irányt?……
    ha magyar maradtál(?) akkor talán az itthoniakat is megérted?Ugye?(bízom benne…!)
    nem tartozik szorosan a témához,de meg kellett,hogy írjam!!!!

  • Tüske Zsófia

    ötvenhatoskám, te mit olvastál Simone de Beauvoirtól? esetleg valami thrillert, amiben leírta, hogy a szűzlányok vérében fürdött, miután megerőszakolta őket élettársával, Jean-Paul Sartre-ral egyetemben? 😀 Mit von le a művei értékéből az, ha leszbikus, és vajon ezen az alapon leköpöd a Rókus előtt Tormay Cécile szobrát is minden alkalommal, amikor arra jársz? Neki is volt férje és az rebesgették, leszbikus kapcsolata is.
    Megsúgom, a Ho Si Minh főiskolán sem oktatták eme perverz és destruktív írónőt, sőt, még a szegedi egyetemen sem, ahol a könyvtári informatikát tanultam. Mindkét helyen ugyanis szakmai tárgyak voltak a tananyagban. Ha te ennyire otthonosan mozogsz az internetes információforrásokban, éppen tudhatnád, hogy a wikit nem fogadják el hitelesnek, egyetlen tudományos munkában sem lehet hivatkozni rá. Az nem lep meg, hogy egy francia egyetemen végzett és művelt írónő, aki ráadásul filozófus is – csípi a szemed, mert a cipője sarkáig sem érsz fel. De mondd csak, minden írónál kiszimatolod, kivel élt nemi életet, kivel tört házasságot, és miféle szexuális perverziói vannak? Nem kellene ezt az aggkori szatiriázist esetleg kezeltetned?

  • Nagyon örülök,hogy több tisztességes és Magyar embernek hasonló a véleménye és hozzászólnak ezen a fórumon(Figyelő,Orsós,charlie,jani,ötvenhatos,hazai lámpa és mások….)akárhol is élnek!!!!

  • Tüske Zsófia

    charlie
    a Fadrusz utcai cukrászda ma is megvan, bár többször váltott tulajdonost. Ma már nem olyan jó, mint amikor egy időben a fiatalabb Dorogi Károly üzemeltette, akkor Budapest egyik legjobb fagylaltját ott lehetett kapni, különös tekintettel a kókuszra. (az eredeti Dorogi cukrászda a Bartók Béla út 29-ben működött, míg nem államosították)

  • Tüske Zsófia

    jani: én belátom, hogy az egyetem ismertetője a gender studies mesterképzőről nem a legközérthetőbb leírás, de újra mondom: NEM arról szól, ki miért születik nőnek és férfinek NEM valamiféle szexuális aberráció lappang mögötte, hanem a férfiaknak és nőknek a társadalomban elfoglalt helye, szerepe és ezek, az illető társadalmakra jellemző speciális helyzetére térnek ki (pölö miért van az, hogy ugyanolyan végzettséggel a nők jóval kevesebb fizetés kapnak, kevésbé tölthetnek be vezetői állásokat és nem arról hogy emiatt bánatukban azonnal férfivá operáltatják magukat.) Attól tartok, ebben az országban Hugonnay Vilmának újra meg kellene vívnia a maga harcát, és legalább az ide kommentelők fele azonnal valami disznóságra gondolna, pláne, ha megtudná, hogy katonaorvosi tanfolyamot is végzett, idős korában

  • Egyébként lehet,hogy Bayer Zsolt túlságosan kategorikus,cinikus,és kemény cikkeket írt (és ír),de van igazságalapja és tehetsége hozzá,míg ez nem mondható el több itteni
    hozzászólóról,a szellemi szintről már ne is beszéljünk……
    Na az igazság relatív,(honnan nézzük?)de a fanatikus baloldaliaké ugye nagyon kétes,hiteltelen és szánalmas!

  • Tüske Zsófia
    2017 február 20
    4:16 du.

    “talán a kamaszgyerek mégsem attól lesz szemtelen és drogos, hogy az apja pelenkázta csecsemőkorában, illetve más, nőinek”
    Én úgy tudom, hogy azokat fenyegeti a veszély, akik
    1. 3 éves koruk előtt nem kaptak elég szeretetet
    2. kamaszkorukban nem tudtak leválni a szülőkről.

    Azt tanította eddig a pszichológia, hogy az anya a babusgató, az apa pedig a külvilág tekintélyét közvetíti a gyerek felé, pl. családpszichológia. Ennek teljesen ellentmond az, hogy a genderisták szerint nyugodtan pelenkázzon az apa 3 évig, az anya meg dolgozzon ez idő alatt.
    Azért ez más, mint hogy apa néha besegít a peluzásba.

  • talalom
    2017 február 20
    4:54 du.

    “Itt az AZONOS JOGOKRÓL és ezek érvényesítéséről van szó, nem olyan hülyeségekről,”

    Mint föntebb írtam, ez az első világháború idején történt először, hogy tömegesen álltak munkába a nők a gyáriparban és a szolgáltatási szektorban, villamosvezető, kalauz, tanár stb. Ezek a genderisták hol éltek eddig, őket nem vitte bölcsibe az anyjuk, hogy vissza tudjon menni dolgozni a gyerek 3 éves kora előtt?
    Magyar fizetések mellett mindkét szülő fizetésére szükség van, hogy a család meg tudjon élni. Nem ez a fő probléma, hogy ki maradjon otthon gyerekkel, hanem hogy ki vigyázzon a gyerekre, amíg a szülők dolgoznak?
    Nincs elég bölcsőde, inkább ezzel foglalkozott volna szegény Kopp Mária, vagy a korai fejlesztéssel. Bagdy Emőkének abban igaza van, hogy sokkal fontosabb lenne pl. az iskolapszichológusi szolgálatra költeni, amit eddig minden kormány elhanyagolt szerinte.
    Úgyhogy az ELTE meg a KDNP is nézzen magába inkább, de ettől még felháborító, hogy egy párt megpróbál dirigálni az ELTÉ-nek.

  • TÜSKE hugom, amíg téged nem labancozlak le, addig engem te se szatírozzál le. (A köztünk lévő kb. 25 év korkülönbség erre a kérésre feljogosít.) Maradjunk ennyiben.
    Említettem a National Geographic januári számát, a gender-tanokkal és példákkal. Okosodhatsz, nem kell az interneten böngészgetni. Ha tudsz angolul, akkor gyorsolvasással azt a nyomorult 90 oldalt fél nap alatt felszivod. Ha nem, akkor lassabban, hónapok alatt.

  • Tüske Zsófia

    lelabancozhatsz nyugodtan, ötvenhatos, nem zavar az, bárminek is tartasz, szóval csak nyugodtan, ne fog vissza magad.
    A nevezett cikk magyarul is megjelent és nemcsak NatGeo hozta le, és valós dolgokat közöl, csak éppen, ahogy mondtam már többször is, az egyetemi mesterkurzusok (nemcsak Magyarországon) nem erről szólnak. Az, hogy a számodra ez az egyetlen olvasata a kérdésnek, az a te problémád és nem téma boncolgatóinak szégyene.

  • Szerintem mára a nők megteremtették jogaikat arra, hogy egyenrangúnak tartsák!
    Bizony sok nő van és volt a háború alatt és után, hogy megállta a helyét mint kenyérkereső. Édesanyám is átvette apám foglalkozását, mikor elvitték. A háború végéig helyettesitette apámat, és közben két gyereket, a nővérem béna volt és ellátott minket.Semmiben sem volt hiányunk, anyám hajadon huga vigzázott ránk addig.
    Bizony, igen fontos mindig a családi összetartás.
    Ami meg a gyerekek szexét illeti, bizony látható már egész kis korban, a gyermek hajlama. Nekem 3 lányom és egy fiam van, de a fiamban már egész fiatalon feltűnt férfias hajlam. Semmi nőies tulajdonsáűga nem volt és nincs.Szerintem, igazi homoksnak születni kell.
    Manapság itt kanadában és Amerikában népeszerű ” a pride” azaz bószkeségi mozgalom, évente legalább kétszer tűntetnek is. Véleményem az, hosz sokan viszont NEM igazi szűletett homokosok.
    Tapasztaltam, hogy sok csak azzá vállik. Nekem lánykoromban volt egy udvarlóm, ő 17 éves volt és én 16.
    Ő mesélte nekem, hogy anyja aggodott a nemi hovátartozása végett és orvosi kivizsgálára küldte. A végeredmény igen érdekes volt, és azóta is hiszem, hogy igaz. Azt mondták nekik, hogy 17 éves korban mindkét vonalra mehet egy fiú!
    A modern világban igen gyakori, hogy egyszerűen “elccsábitanak” egy kamaszt és a szexoldalt így ismeri meg először-!
    Volt egyszer egy barátnőm, aki fiát a tanára elvitte “nyaralni”, barátnőmet ez igen meghatotta és büszek volt rá.
    Mi történt, a fia homokos lett egész életében és ilyen bárokba járt stb.

  • Rövid véleményem a mai pápáról, mint katolikusnak.
    Ha tetszik, ha nem egyes embereknek, nekem sincs pozitív véleményem a mai pápáról.
    Nem akarom itt részletezni miért nem. Főleg nem csak politikai hozzállása nem testszik, hanem sok egyházi új intézkedése sem!
    Egy dologban biztos vagyok, hogy nem én vagyok ebben egyedűl!
    Nagyon hiányolom pl. II.János Pál gerinces vezetését.

  • Elnézést kérek,a sok gépelési hibáért, de megint nem ellenőriztem le a szöveget, elküldése előtt!

  • Figyelő
    2017 február 19
    10:36 de.

    A természetellenes fogalmat jó lenne tisztáznia a fejében. Maga a házasság is természetellenes, mert a természetben ilyen nincs. Vannak monogám és nem monogám fajok, és, igen, a természetben az is előfordul, hogy egy egyed a saját nemű fajtársához vonzódik. Nincs ebben semmi természetellenes, csak Ön nem tud(ott) róla, hogy ilyen is van.

  • Figyelő
    2017 február 19
    5:37 du.

    méhe, magjai …
    Picsája és fasza van, meg mindkettőnek hormonjai, hogy e kettőt összedugják.
    Ne legyünk már ennyire szemérmesek!

  • Azért, van akinek itt a “többség” nevében sikerült még egy jót zsidóznia is!
    “… ja meg valóban többen
    kizárólag a zsidó vallást fogadják el …”
    Szánalmas!

  • terminusz,
    most jobban tud aludni, hogy egy kicsit eldurvult?
    Mellesleg nincs igaza, sem a monogamia, sem a homokossag a XXI. szazdban sem termeszetes Europaban es Eszak Amerikaban.
    Az lehet, hogz aki az, azt akarja elhitetni.

  • Na terminus bebizonyította,hogy nem csak hülye,hanem közönséges,primitív alak,különösen ,ahogy Figyelőnek írt….!
    Ilyenkor hol is van a moderátor?…na sehol,tök égő ,mellesleg minősíti a fórumot….(mint többször írtam nem izgatnak fel annyira,hogy ne igyak kávét….mint “szegény” nyugdíjasnak nagy “teher”….
    de a fórumnak nagy szégyen!!!

  • Nem csodálom,hogy Figyelő nem reagál egy ilyen bunkó alaknak,de kérem ne tűnjön el,(és mások sem)mert a végén még azt hiszik,hogy igazuk van,meg hogy a többség nem különb náluk,sőt azt gondolják,hogy szellemesek….szerencsétlen népség!Sajnálnám őket,de többektől egyre inkább hányingerem van….(na túlélem,nem kell aggódni..)tudom kit,hová kell besorolni…..!!!

  • Mellékesen: remélhetőleg terminusnak nincs társa,mert ha igen akkor bizony nagyon szerencsétlen lehet(akár nő ,akár férfi..)
    egy ilyen alak mellett!!!

  • Figyelő
    2017 február 22
    4:52 du.

    Kedves Figyelő!

    Szándékosan voltam vulgáris, mintegy ellenpontozásképpen, de nem azért, hogy megsértsem Önt.
    A monogámia szónak, meg javaslom, hogy nézzen utána.

    Tisztelettel:
    terminus

  • Figyelő Amit a természet hoz létre, az csak természetes lehet.

  • Figyelő!
    febr.28.12:28

    “Szerintem, igazi homoksnak születni kell….”

    …….

    “…Manapság itt kanadában és Amerikában népeszerű ” a pride” azaz bószkeségi mozgalom, évente legalább kétszer tűntetnek is. Véleményem az, hosz sokan viszont NEM igazi szűletett homokosok….”

    Tessék, egy íráson belül mind a kettő az Ön véleménye!
    Továbbá leírja egy igen fiatalkori élményét, amikor is Önnek a 16 éves lánynak az akkor 17 éves “udvarlója” arról mesélget, hogy anyja a nemi hovatartozása miatt aggódik – vajon miért? Arról nem mesélt a fiú ? Önnek gondolom eszébe sem jutott megkérdezni, hogy mi oka van erre az anyukának, miután 16 évesen egy lány általában túl naiv és tudatlan még ahhoz, hogy ilyen egyszerű de gyakorlatias kérdéseket feltegyen, kivált a negyvenes évek végén ! Az a fiú feltehetően önmagát “tesztelte” amikor Önnek udvarolt, kíváncsi volt a saját belső reakciójára, mert talán még maga sem volt egészen tisztában vele. A válasz viszont elég zavarosra sikeredett, amennyiben “..Azt mondták nekik, hogy 17 éves korban mindkét vonalra mehet egy fiú!..”- ez nem egészen így van! Az a 17 éves (akár fiú akár lány) aki már felfedezte magában, hogy saját neméhez vonzódik, sosem fog érzelmileg “másik vonalra menni”, legfeljebb nyíltan nem vállalja fel, titkolja, megpróbál tenni ellene, megpróbál a társadalom és az őt körülvevő család elvárásainak megfelelni, és ezért akár egy házasságba is belekényszerülhet, de ettől még nem fog megváltozni, ez előbb utóbb felszínre tör, különben egész életében frusztrált, meghasonult ember lesz. Ezért kártékony az a hozzáállás a társadalom – főleg az egyház! – ill.a szűkebb környezet részéről, amelyik felesleges bűntudatot ébresztve bennük egyszersmind kirekeszti ezeket az embereket!
    Az a társadalom ill. egyház, amely megbélyegzi a homoszexuálist és nem ismeri el Isten természetes teremtményének-lásd KDNP – de elnézi, sőt szemet huny a pedofília és sz erőszak bármely megnyilvánulása felett, egy mérhetetlen szemforgató és álszent gyülevész banda!
    A kiskorú lánnyal évek óta kapcsolatot tartó KDNP-s alpolgármestertől aki nem mellesleg a lány tanára is volt, a hazug,sunyi, álszent pártja – akik mellesleg nagy pofával “szakállasbácsiztak” a parlamentben – a mai napig nem határolódott el, nem ítélte el, és nem szólították fel lemondásra, így ő továbbra is “képviseli” a város (Körmend)polgárait, miközben rég méltatlanná vált rá!
    Na ez a gyomorforgató, nem az ha valaki homoszexuális!

  • terminus
    2017 február 22
    3:52 du.

    Szerintem mindkét fogalmazásnak megvan a létjogosultsága, bár én azt írtam volna a helyedben, hogy pinája meg pöcse …

  • Figyelő
    2017 február 22
    12:28 du.

    Én azt figyeltem meg, hogy vannak Szent József típusú férfiak. Ők azok, akik mások gyerekéről is szívesen gondoskodnak, mindig jószívűek, béketűrők, és nem kiabálnak se a gyerekekkel, se a nőkkel. Ha saját gyerekük van, akkor annak a nevelésével sokat foglalkoznak, nagy türelmük van ahhoz, hogy a gyerekek fura kis dolgait végighallgassák, és megértik a kicsik szempontjait is.

    Vannak olyan férfiak, ők a többség, akik mindig hangot adnak a véleményüknek, szeretik diktálni a dolgokat, és a saját elképzeléseik szerint vezetni a családot. A gyerekeikre büszkék, de nincs türelmük a neveléshez. A családjukért mindent megtesznek, de ha bajba kerül a gyerek, azt hajlamosak a gyerek hibájának tartani.

  • Figyelő
    2017 február 22
    12:28 du.

    A szocialista országokban tiltották a pornó bármilyen fajtáját, és a homoszexualitást börtönnel büntették.

    A rendszerváltáskor úgy zuhantak a magyar társadalomra ezek a jelenségek, pl. Pride, melegjogok, Cosmopiltan újság stb., mint egy nagy kő! Egyik napról a másikra azt kellett hallgatni, hogy az a magyar, aki nem állította át egy nap alatt az értékrendjét, az maradi, bunkó, prűd, álszent, katolikus stb.

    A mai fiatalok, gyerekek a hetero szexről is sok olyat látnak, ami nem nekik való, pl. az iskolában mindig van egy-két gyerek, akinek nincs a telefonja leszabályozva, és bármit meg tud mutatni a többieknek. De a fiatal felnőttek is értékválságban szenvednek, mert szingliként még jó bulinak tűnik a lányok csókolózása, meg amit a music tv-n látnak.
    Viszont nem tudják, hogy házasság után, pláne gyerekszülés után, megbánhatják azokat a szabadosságokat, amit elkövettek.

    http://www.karpatmedence.net/tarsadalomneprajz/%20kozosseg/240-a-paraszti-nemi-kultura-es-nemi-erkolcs-valtozasaibol-az-utobbi-evtizedek-gazdasagi-tarsadalmi-valtoza%20sainak-kontextusaban

  • hazai lámpa,
    Sajnos el kell fogadni, hogy ebben a században már a
    szexualitás olyan méreteket ölt, amin nehéz változtatni, Mert a szexuális szabadság, szabatossá vált aminek nincs korlátja.
    Én csak a fiatalokat sajnálom, mert az “ideál” az álmodozás udvarlás kora lejárt, minden ma csak VALÓSÁG!

  • Figyelő
    2017 február 23
    12:51 du.

    Nehéz, de nem lehetetlen, azonban, az hogy homokba dugjuk a fejünket, vagy tiltjuk, nem jó válasz. A felvilágosítás, a nyíltság, és az, hogy a dolgokat a nevükön nevezzük, viszont egy lehetséges út.

  • Kedves Figyelő, a korlátlan, szabados szexualitás csak hagyján… Elszomorítóbb, hogy te, meg én, korunknál fogva már csak erkölcsös vénasszonyok lehetünk… 😀

  • A Katolikus Egyház Története című többezer oldalas könyvemben van egy mondat arról, hogy XXIII. János idejében felmerült a cölibátus eltörlése. A mondat így hangzott: “a fiatalabb papok mellette voltak, de az idős, tapasztalt püspökök leszavazták…”
    😀

  • Férfiak esélyegyenlőségért és a feminizmus ellen tüntettek ma a Parlament előtt:

  • Almási Alma
    2017 február 23
    2:51 du.
    Hát, ami igaz én egy férfit szerettem egész életemben, aki a férjem lett. Volt előtte egy másik “szép fiú” aki nem szeretett igazán, csak egy bizonyos dolog érdekelte. Hál Isten, a fejem mindig helyén volt! Mivel soha nem szerettem ha CSAK kihasználnak!

  • Kedves Alma, öszintén nekem nem hiányzik a szex, csak egy élettárs, akivel mindent megbeszélhetek. Sajnos, ő elment túl korán!

  • charlie, valóban nálunk is az anyám adta a pofont, nem apám.
    Talán néha, Apám, méregbejött , ha
    hajnalban mentem haza, és várt a konyhában-
    Megkaptam a jó hangos rendre utasitást tőle,.de soha nem ütött meg!

  • hazai lámpa
    2017 február 23
    7:05 de.
    Ez a férfi tipus, pontosan ráillik a fiamra!

  • Elolvastam, TGM tanulmányát, igen értelmes és tanulságos.
    De sajnos, vannak pontok amit én másképp látok.
    Pl. nő létemre ismerem saját nememet, barátnők, ismerősök, osztálytársak ismeretében. Nem is beszélve arról, hogy 3 lányom is van.
    Véleményem az, hogy a mai nők között sokan félreértik saját adottságaikat.
    Valóban a múlt történelmében a nőnek, kifejezetten a társadalmi létrán alacsonyabb helye volt.
    Nekem is mindig az volt a véleményem, hogy a nő erősebb mint egy férfi, természetesen nem fizikumban, hanem egyéni adottságokban.
    Ez nem csak az ő érdeme, hanem a nemiségének rendeltetése is egyben.
    Egy nő lehet anya, gyereket szűlhet(fantasztikus élmény!) lehet atomfizikus, író, Margaret Thatcher,színész stb.
    Ezért nem értem a feministákat meg. Minden az egyéntől függ és nem a társadalmi adottságoktól.

  • Ja, és éppen mostanában az amerikai TV-n, Victoria királynő életéről megy egy filmsorozat.

  • Kedves Zsófia, a téma egy hölgy szemszögéből:
    http://kotelekblog.hu/blog/gender_die_das

  • Charlie, kitünő cikknek tartom, egyetértek vele.

  • charlie
    2017 február 25
    3:28 de.

    “Kedves Zsófia, a téma egy hölgy szemszögéből:
    http://kotelekblog.hu/blog/gender_die_das

    Már nem találom, de érdemes lenne beollózni ide Puzsér Róbert Mandiner beli cikkét is, aki szintén kikérte magának a genderbe való “tudományos” beskatulyázását!

  • Orsos már én megtaláltam, jó cikk! Csak klikkeltem a linkre.

  • charlie
    2017 február 25
    3:28 de.
    Kedves Charlie, megtaláltam, ajánlom azoknak akik már magukévá tették és azoknak is akiket még csak most próbálnak rávezetni!

    http://mandiner.hu/cikk/20170223_puzser_robert_politikai_korrektseg-es_genderizmus

  • charlie
    2017 február 25
    3:28 de.
    Bocs elírtam, ez az igazi:
    http://mandiner.hu/cikk/20170223_puzser_robert_politikai_korrektseg_es_genderizmus

  • Elemér, nagyon jó cikk, köszönöm, még nem olvastam. Puzsérra mint jobbos gondolkozóra nehéz tekintenem, de mostanában egész jó helyen “találja fején a szöget”.

  • Ez a cikk nem igaz, nem értek vele egyet, igaz csakk futtában néztem meg! Nincs túrelmem hosszú meséket olvasni.
    A feminsita mozgalom, sajnos igen kéáros mindenki számára, Elsőnek a férfiakat teszi igazságtalanul le, közben a nők igenis kitünően érvényesülni tudnak MA már ! Vannak elismert női tudosok, polirikusojk, pl. Maragaret Thatcher, és az élet minden vonalán többen.Az idő elszakadzt, és igenis van egyenranguság, de a néha attól félek, hogy a feminsita mozgalom majd odahat, hogy a fériak elnőisednek!

  • Figyelő
    2017 február 26
    5:07 du.

    Ha nem lett volna feminista mozgalom, akkor nem írhattad volna: “a nők igenis kitünően érvényesülni tudnak MA már ! Vannak elismert női tudosok, polirikusojk, pl. Maragaret Thatcher, és az élet minden vonalán többen.”, sőt, feltételezem, hogy egyáltalán nem írhatnál semmit, hacsak az urad meg nem engedi.
    Kérdés, hogy nem járnánk-e akkor jobban. 🙂

  • terminus
    2017 február 27
    4:28 de.
    Nem értem ebben az írásodban a logikát!
    Én mióta élek írok. Cikket, verset, tanulmányt. A férjem igen büszke volt rám.
    Öreglány vagyok, tehát van “multam” is! Pl. a fiatalkoruak Rákosi börtönéből azért vettek le a büntetélsemből 3 hónapot, mert a börtönben egy újságot inditottam, persze magam szerkeztettem, gépeltem stb.
    Kanadá-ban két könyv jelent meg szerkesztésem alatt, az egyik a montreali magyar írók antológiája.

  • “a nők igenis kitünően érvényesülni tudnak MA már! Vannak elismert női tudósok, politikusok”

    Kedves Figyelő, erről köteteket tudnék mesélni. De mindegy is. Mondj egy valamennyire is jelentős fideszes női politikust!

  • Figyelő
    2017 február 27
    12:13 du.

    Gratulálok az eddig elért eredményeihez!
    Olyan közegben szocializálódtam, ahol a tekintély, a múltban elért eredmények nem számítottak. Mindenkinek meg kellett küzdenie azért, hogy felnézzünk rá. Nem vonom kétségbe, amit eddig elért, de nem is érdekel. Arra reagálok, amit ide ír.
    És végül egy idézet a mestertől:
    “A nagy erény nem jótékonykodik,
    ezért jó.
    A kis erény jótékonykodik,
    ezért nem jó.
    A nagy erény cselekszik,
    nem-cselekvéssel cselekszik.
    A kis erény sürög,
    erővel cselekszik.
    A szeretet cselekszik,
    eredményes, ha nem cselekszik.
    Az erkölcs sürög,
    erővel cselekszik.
    A tisztelet cselekszik,
    s mert nem viszonozzák,
    kényszerít a tiszteletre.
    Ezért:
    az út ha elvész, itt az erény
    az erény ha elvész, itt a szeretet,
    a szeretet ha elvész, itt az erkölcs,
    az erkölcs ha elvész, itt a tisztelet.
    A tisztelet
    a hűség és bizalom hiánya,
    a zűrzavar kezdete.
    A külső tudás
    az út virága,
    a belső tudatlanság kezdete.
    Ezért az igaz ember
    a valódit akarja és nem a látszót,
    a gyümölcsöt akarja és nem a virágot,
    a közelit akarja és nem a távolit.”

  • Kedves Alma, nem ismerem az otthoni politikusokat.