Válasz Gadó György „Irány: A káosz?” című írására

2017 március 24 8:43 de.92 hozzászólás

Nagy tisztelettel ellentmondanék Gadó György Irány: A káosz? című írása néhány megállapításának, mert túlzottan általánosítónak tartom, és pár, szerintem hamis közhellyel sem értek egyet.

Az általánosítás érthető, hiszen a terjedelem nem tesz lehetővé részletes elemzést – hosszabb terjedelmű cikkeket meg a többség sajnos nem olvas. Így az alábbi írás sem lesz ment az általánosítástól.

Magyarországon az ”egy a tábor” taktikája teljesen tönkretette a konzervatív eszmeiség esélyét, úgy tűnik, erre néhányan mostanában kezdenek rájönni. Egyetlen jobboldali – de nem konzervatív – áramlat emelkedett ki markánsan: a Jobbik. De csak annyiban tér el a jelenleg kormányzók irányvonalától, hogy a nyílt államhatalmi erőszak mellett tette le a voksát, a mai alamuszi, lopakodva uralkodó rezsimmel szemben. Jól demonstrálja ezt a párt programja is.

A baloldalon viszont a különböző elképzelések –és a fiatalabb generációk színrelépése – szétfeszítették az MSZP kereteit, ami demokratikus társadalmakban megszokott és érthető. Az „egységben az erő” mítoszában vergődő magyarországi közösség nehezen birkózik meg annak elfogadásával, hogy a különböző ajánlatok között latolgasson, felmérje azok hátrányait és előnyeit –vagyis ne csak szavazzon, válasszon is. Ebben pedig nem segítik az olyan –főként a kormány ellenzékétől származó megjegyzések, mint az ”…egyik mellett/mögött sem körvonalazódik független és tekintélyes szakemberekből álló agytröszt, hogy egy ilyen által elkészített helyzetkép alapján reális és tisztességes szándékú programokkal állhassanak a választók elé egy év múlva”. Persze vannak ennél jóval sarkosabb, árulást, meg egyebeket emlegető megfogalmazások is, de sajnos egyik sem igaz. A tény ugyanis, hogy alakulnak programok, vannak ajánlatok – egyedül a kormányzó erőknek nincs megfogalmazott ilyesmijük. Hogy aztán mitől kéne „függetlennek”, pláne „tekintélyesnek” lennie egy pártprogram megfogalmazásában részt vevő szakembernek, az már egy másik kérdés.

A baloldalon is számtalan elképzelés létezik, ezért is jöttek-jönnek létre pártok a szabadelvű DK-tól a szociális érzékenységet előtérbe helyező Együtt-ig, meg a mostanság kicsit arcát vesztett LMP-ig.
Az MSzP úgy tűnik, egy markáns, „igazságtevő” irányba húzódik a Fizessenek a gazdagok! jelszavával. Ezzel csak az a gond, hogy eddig még sosem járt ez azzal a következménnyel, hogy mindenki gazdag lett: ellenkezőleg – a nagy többség elszegényedett. (Arról már nem is beszélve, hogy a legtöbbször a kisegzisztenciák fizettek: az igazán gazdagok mindig megtalálják a kibújás lehetőségét.) Ennél szofisztikáltabb a DK „Nagyobb felelősséget fent, több lehetőséget lent!” iránytűként megadott jelmondata. A Momentumtól még várható újdonság, remélhetőleg nem ragadnak le a „rendszerváltás befejezésénél”. A demokráciát ugyanis nem lehet befejezni, sem felépíteni, mint valami „szocializmust” – a változásra, alkalmazkodásra való képessége a legnagyobb előnye is a monolit, merev rendszerekkel szemben.

A mai kormány minden árnyalatú ellenzékének azonban van egy nagy gondja: a jelenlegi választási rendszer aránytalanul „díjazza” a nagy pártokat, ezért kétségkívül csak akkor lehet leváltani az épp uralmon lévőket, ha minden szerveződés egy listán szerepel, egyetlen jelöltet állít.
(A csak egyénileg megválasztott képviselői rendszer mellett kardoskodóktól megkérdezném: ha egy képviselőt egy ötvenezres kerületben 25001 ember választ meg, hogyan jelenik meg a parlamentben a többi 24999 ember érdeke, értéke?)

De visszatérve az együttműködés lehetőségére. Egyetlen mód lenne erre: ha a résztvevő pártok a legkisebb közös többszöröst igyekeznek megkeresni. Például: a PM egyelőre háttérbe szorítaná az alapjövedelem – szerintem ugyan maximálisan támogatható – ideáját. Vagy felismerné: a DK minimális mértékű ingyen vízre és energiára való javaslata éppen az alapjövedelem felé tett lépés – hiszen alanyi jogon biztosítana anyagi javakat. A DK nem hangsúlyozná az Egyesült Európa szükségességét – bár szerintem is ez az egyetlen járható jövő. Ebben az együttműködésben viszont tabutémának kellene maradnia az egyes pártok vezető személyiségei szerepének. Az önálló pártok tagjainak felelőssége vezetőik kiválasztása, legfeljebb abban kellene keresni a megegyezést, hogy a megosztónak tartott személyiségek milyen szerepet kapjanak a későbbi, nyilván koalíciós kormányban.

Ehhez persze az is kellene, hogy mi, választók ne essünk azonnal előítéleteink, indulataink, sőt zsigeri irigységeink csapdájába. Ne kiáltsunk árulást, ha a nekünk szimpatikus pártalakulat például lemond a ”gazdagok” megsarcolásáról, egy egyszerűbb, átláthatóbb adórendszer megteremtéséért cserébe, ami nem tartalmaz az anyagi különbséget tovább mélyítő szociális tételeket (adómentesség gyerekek után), meg egyéni mániák közpénzekből való kiélését (élsport támogatása). Viszont a józan mérlegeléshez információkra, nem közhelyekre lenne szükségünk.

Különben még igazoljuk Churcill mondását, aki azt mondta: A demokrácia ellen a legjobb érv egy ötperces beszélgetés egy átlagszavazóval.

Rátesi Margit

92 hozzászólás

  • Nem látok/olvasok itt cáfolatot Gadó György dolgozatára, csak egy óhajszintű kívánságot az ellenzék egységesítésére. Nyilvánvalóan nem fog a DK-nak kedvezni Gémesi György, nem ezért alapított pártot, de az LMP sem az a közösködő fajta.

    Ami meg a Fidesz programját illeti, azt megírták 2007 decemberében, abból sok mindent lehetett előre látni. Ma olvasva természetesen nem minden működik úgy, ahogyan közel 10 évvel ezelőtt leírták, de hogy lefedte és átfogta a teljes országot, az biztos. Akinek kedve van hozzá, ellenőrizheti:

    http://static-old.fidesz.hu/download/_HU/FideszPP2007_HU.pdf

  • Kedves Margit, ezt írja:
    „A Jobbik…csak annyiban tér el a jelenleg kormányzók irányvonalától, hogy a nyílt államhatalmi erőszak mellett tette le a voksát, a mai alamuszi, lopakodva uralkodó rezsimmel szemben. Jól demonstrálja ezt a párt programja is.”
    Ez nettó hazugság, legyen szíves idecitálni valami igazolás-félét a programunkból az állítás alátámasztására.
    …….
    Az alapjövedelmet ki biztosítaná a „láblógatóknak”, ha már ezt „maximálisan támogatja”? Megint oda vinne minket vissza, ahová az Szdsz juttatta a vidéket, hogy már a magyar se dolgozott, hisz minek: a cigány jobban él a segélyből, mint én a gyári munkás a fizetésemből.
    ……..
    „…adórendszer ami nem tartalmaz az anyagi különbséget tovább mélyítő szociális tételeket (adómentesség gyerekek után),..
    Miért fáj a balosoknak, ha a kormány segíti a magyar gyermekek nevelését? Ők fogják majd a kenyerét sütni, a kórházban műteni, meg a biztonságát védeni kedves Margit, amit gondolom azért elvár.
    …….
    A „DK minimális mértékű ingyen vízre és energiára való javaslata” röhejes szavazatvásárlási próbálkozás, a legelesettebbek átverése. Mondjuk a balosok erről is híresek voltak.
    ……..

  • Drizari! A cikk nem „cáfolatnak” készült, csupán ellentmond néhány abban lévő kitételnek. A Párt(a néhai fiatal demokraták szövetsége) szándékaival legkésőbb 1999-re tisztában lehettek a nyitott szemmel járók.
    Charlie! Magad támasztod alá az erőszakos államhatalom melletti nyílt kiállást.
    Nemcsak nektek, más politikai alakulatoknak is tudomásul kellene végre venniük: a világon semmit sem „biztosíthatnak” senkinek: a közösen összeadott pénz nem a tulajdonuk, tehát nincs miből osztogatni sem. Az alapjövedelem az embernek születés jogán jár, méghozzá nem azért, mert bárki olyan „jóságos” lenne. Hanem azért, hogy ne legyen tere az erőszaknak.
    A mai kormány nem a magyar gyerekek nevelését segíti, csak a jól kereső családok gyerekeinek nevelését. Holott a magyar gyerekek egyformák, az egyiknek mégis 13 ezer forint jár a társadalomtól, a másiknak meg 30 ezer? Hogy van ez? Annak kell 10 milliót adni a meglévő mellé, akinek amúgy is van? Vagy annak kéne a közösből olyan otthonteremtési támogatást nyújtani, akinek semmije sincs, hogy legalább kenyeret sütni megtanulhasson a gyereke?
    Semmiféle „legelesettebbek” megvásárlása: a 2 kbm víz mindenkinek ingyen járna, a milliárdosnak is, az árát az ezen felüli köbméterek árába építenék be. (Ahogyan korábban a gáz árában volt.)
    A Jobbik hatvan lépés programja tele van olyasmikkel, amik nyílt, erőszakos állami beavatkozást ígérnek. Pl.: „Visszaszerezzük az ingatlanfejlesztés formájában idege kézbe került földeket.” Hogyan? Szépen kérik az Audit, a Mercedest, hogy takarodjon ki az országból? Esetleg Kriza Ákos, vagy herr XY. házára tartanának igényt, aki valamelyik magyar faluban telepedett le, nyugodt életet remélve?

  • Kalocsai Miklós

    Én nem sok külömbséget látok a Fidesz és a jobbik világlátásában, némi hangsúly eltolódás, feltupírozva plusz radikalizmussal. A Fidesz sunyi módon, mint egy éket tolja maga előtt a Jobbikot, időnként elorozva tőle, törvénybe iktat Jobbikos felvetéseket, így nyomva tovább a radikalizmus felé, majd megy utána. Az önkormányzatokban is hasonló a helyzet, a jobbik javasol Horthy és egyéb náci szobrokat, a Fidesz megvalósítja. Csakhogy most bajba került, mert a Jobbik túl nőtte magát, és zavarja köreit. Eddig mint egy falat kenyér úgy kellett, most is kell, mert ha nem volna, egyből nyilvánvalóbb lenne a Fidesz szélsőjobb mivolta.

  • Kalocsai Miklós

    Drizari! Megnéztem mi van a link mögött. Elképesztő! Amit ott leírtak, annak pont az ellenkezőjét valósítják meg, pontról pontra. Egészen jó kampány ötletet adtál.
    Egyébként ne gondold, hogy Gémesi pártja zavarja Gyurcsányt, vagy a DK-t. Egyrészt Gyurcsány soha sem ijedt meg a versenytől, másrészt legfőbb ideje lenne Magyarországon egy konzervatív párt megerősödésének.

  • Kedves talalom, „Az alapjövedelem az embernek születés jogán jár, méghozzá nem azért, mert bárki olyan “jóságos” lenne. Hanem azért, hogy ne legyen tere az erőszaknak.”
    Értem, tehát aki nem kap a mások verítékével megtermelt pénzből, akkor majd erőszakos lesz. Hát sok sikert ennek a propagálásához. Én még mellé tenném a kezelhetetlen tanulók kitűnő bizonyítvánnyal való megajándékozását is, hisz ők meg a jövőben lehetnek majd enélkül erőszakosak.
    ……
    „..a magyar gyerekek egyformák, az egyiknek mégis 13 ezer forint jár a társadalomtól, a másiknak meg 30 ezer?”
    Az az alig elhanyagolható tényező maradt ki ebből a mondatból, hogy aki családi adókedvezményt kap – tehát dolgozik, adózik – az termeli meg a 13 ezer és a 30 ezer forintot is. Köszönet járna neki érte. És nem csak a gyerekek egyformák, a szülők is, akik nyugodtan megfoghatják a munka nehezebb végét és máris adózók lesznek, és érdemesek lesznek az adókedvezményre.
    ……..
    A magyar föld jogi csűrcsavarással való idegen kézbe adása szerintünk elítélendő dolog, természetes, hogy ezek visszajárnak a magyaroknak. Ahogy a sógorok zsebszerződései is semmisek lettek. Amúgy hol itt az erőszak?

  • @ Charley;
    A gyemek szuletesi joa. Mia az hogy 13,000 vagy 30,000 jar?
    Hat nem Hitler kesdte a fizetest a gyemekek szuleseiert, hogy legeyn fiatal katona vilaghodito gadseregenek ?
    <omdod hogy az a modszert jatsza ma a magyar allam ?
    Fizet gyermekekt szulni ? A hustermelo farmerok szokasa az hogy toob hust tudjon eladni a fogyasztok szamar es tonnpenzt gyujteni a zsebeben.
    Mondod hogy as ma a magyar allam celja ismet ?
    Hat hol akkor az emberi egyeniseg es meltosaga ?

  • talalom,

    nem sikerült itt kiolvasnom alapvető ellentmondást, de nem látom Gadó közhelyeit sem. Gadó György egy-egy bekezdést írt az MSZP-ről, Gémesi pártjáról, a Momentum Mozgalomról, a Jobbikról, és végül egy bekezdésben hozza a többi kicsi bal-liberális pártokról alkotott véleményét. (Gyurcsány pártját nem említette külön, és a Botka felé küldött riposztjukat sem)

    Ezután rátér a Fidesz-re, ahol megállapítja: jelenleg könnyű a dolguk és felsorol néhányat a permanensen folyó „harcukból”.

    Végkövetkeztetése: mindegyik párt (jelenleg) demagóg ellenségkeresést folytat.

  • Kalocsai Miklós,

    jeleztem: Ma olvasva természetesen nem minden működik úgy, ahogyan közel 10 évvel ezelőtt leírták …

  • Kedves Bendegúz, minden gyerek után jár családi pótlék, ez 13000ft. Ha több gyerek van, ez az összeg nő, például három gyereknél 48000ft.
    A kormány bevezette a családi adókedvezményt, ami azt eredményezi, hogy a dolgozó szülők gyerekenként még 33000 forintot is megtarthatnak a fizetésükből.
    Tehát a háromgyerekes család megkapja a 48000 és a 3×33000 forintot, persze csak akkor ha van fizetése és nem a segélyre vár.
    A kormány célja a fogyó lélekszám megállítása és a megfelelően taníttatott gyerekek nagyobb száma. A társadalom elöregedése és az emancipált nők – akik az élet élvezetét magasztosabb dolognak gondolják az élet továbbadásánál – sajnos oda juttatta a magyarságot, hogy már a reprodukcióra is képtelenek vagyunk.

  • Kalocsai Miklós

    Drizari! Semmi sem úgy működik, minden pontjukkal az ellenkező irányba haladnak.

  • Picit el vagy tévedve Charlie! Nem egyedül persze. A gond ma is az, és egyre inkább az lesz, hogy megszűnik – nemcsak Mo-n – a foglalkoztatás elmúlt 150 évben működő módja. Vagyis az, hogy szabályozott keretek között fizetnek munkabért, olyan tevékenység után, ami hasznot is hoz. (Kínában a tervek szerint a következő 6 évben 1 millió! munkahelyet terveznek robotokkal felváltani.)
    Ma két gazdaság – mondjuk a kínai meg az USA-beli képes lenne ellátni a Föld teljes lakosságát a szükséges javakkal.
    A fejlett gazdaságokban a termelési költségek nagy hányadát teszik ki a munkabérek (a tb-vel együtt), ezért egyre több munkahelyet váltanak ki géppel. A gépet nem kell 20 évig nevelni, hogy képes legyen dolgozni, amikor meg megöregszik nem kell még 20 évig tartani.
    Viszont ma is rengeteg olyan munka van, ami ugyan társadalmilag hasznos, de nem lehet eladni a piacon a „terméket”, mert nincs olyan. Gondolj csak pl. egy négytagú család (ez két gyerek) háziasszonyára. Mi a fenének kell neki valahol élete jó részében aktát tologatni, vagy répát egyelni, miközben egy családi üzemmenet vitele egész embert kíván. Vagy olyanra, aki a beteg szüleit gondozza.
    Akadj már le arról, hogy van, aki dolgozik, meg van, aki semmit nem csinál. Az alapjövedelem mellett persze lenne munkabér – ilyen-olyan pótlék, segély, támogatás viszont nem lenne. Ez mindjárt kihúzná a talajt mindenféle ígérgetés alól: hiszen nem a polgi osztja az ínségmunkát. Ráadásul nem kéne méregdrága szervezetet fönntartani az osztogatás odaítélésére, kiutalására, szétosztására, ellenőrzésére.
    Vegyétek már észre:egészen közeli jövő, hogy a munkáért kell megküzdeni. Ez maradhatna az egyéni ambíciók terepe.

  • A Jobbik párt körül gyülekeznek a fajgyűlölők , kik sokszor sunyi magatartást tanusítanak mivel jól tudják, hogy az EU és a világ figyel.
    A szellemileg visszamaradott Jobbik csürhe, Vonával az élén csak a gyűlöletre, a kollektív félelemre tud építeni – ezek mindent akarnak, nem óhajtanak, nem kivánnak, nem szeretnének : AKARNAK !
    ŐK AKARATOSAK !
    A népámító Vona, titokba burkolva az igazi fajgyűlölő, gengszter mivoltát, hazug igérgetéseivel kihasználja az elfuserált életű embereket – a szakképzetlen, iskolázatlanokat kik menekülnek az általuk nem értett külvilág elől egy szélsőséges nacionalizmusba. Ott, tőle, a diktátortól, a nemzeti színű mézes-mázos demagógiával megetetve, védelemet, munkát és biztonságot remélnek.
    Szélsőséges pártok türelmetlenebbek és a hatalom utáni törekvés eszközeiben sem válogatósok. Ezek az atavisztikus férgek, a megfélemlített félkegyelműek által elért mandátumaik révén mindenképpen kierőszakolják, hogy valahogyan tagjai legyenek egy koalíciós kormánynak, s aztán – a bombastic, ájtatos, fellengzős, képmutató szónoklássokkal a családról, az erkölcsről, kereszténységről, nemzetről, az idegenek elleni szabadságharcról – puccs által jutnak hatalomra !
    A közveszélyes jobbikosok fajgyűlölő politikája – amely csakis polgárháborúhoz és államcsodhöz vezetne – a díszmagyaros pózolásukkal minden tisztességes Magyar emberben hányingert kelt és itt az ideje, hogy rohamosztagaikkal együtt, totálisan a múltba utaljuk őket !

  • charlie
    2017 március 24
    10:04 de.

    Két malomban őröltök talalommal, de ha ezt ti élvezitek …

    Van egy felső társadalmi réteg, akinek jók a családtámogatások, a nagy többségnek nem oszt, nem szoroz.

  • A gyermek születése, nem függ össze azzal mennyi pénzt kap a szülő.
    A gyermek születése egy fantasztikus élmény egy anyának. Új életet adott, mindegy fiú vagy lány, egy embernek.
    Aki inkább megöli , az nem csak bűnt követ el, hanem , nagyon sokat vesztett is!

  • Uramatyám, Charlie! Téged meg melyik évszázadból szalajtottak? Amikor a fejlett országokban mindenütt két keresőre épül a család, – gazdag országokban is – akkor a nők emancipációja az oka a kevesebb gyereknek! A hímneműnek, aki felhúzza a gatyáján a zippzárt, ezzel letudja „apai” feladatát, annak ehhez semmi köze! Az meg már példás családapa, aki néha-néha levág valami kenetteljes dumát a gyereknek, és nem veri félholtra rendszeresen a családot. Kérdezz már meg egy napi 12 órában a gép, a pult, az íróasztal mögött robotoló anyát, mennyire boldog az önmegvalósítástól! (Ne azokat, akik képesek „ellenállásibúl” a nyilvános szoptatásnak kitenni a gyereküket, mert fogalmuk sincs, hogy a csecsemőnek az evés „megtanulásához” biztonságos, meghitt körülményekre van szüksége.) Statisztikák bizonyítják: ahol az apa is részt vesz a család életében, ott nő a születésszám.
    Figyelő! Úgy tudom, vannak tisztességes,rendes felnőtt gyermekeid. Akkor szerencsére magad se vetted be azt a kegyes maszlagot, amit itt nyomatsz. Mert nem a gyermek születése az élmény – az egy elég fájdalmas és fárasztó procedúra az anya, meg a gyerek számára is. Hanem az azt követő évtizedek. Amikor láthatod, hogyan lesz ember a magatehetetlen kis csomagból.Viszontlátod benne a magad, meg a párod vonásait, tulajdonságait, ahogy elfogadja,amit mondasz, amilyen példát adsz: aztán mégis másként cselekszik, mert nem a hasonmásod, hanem egy önálló lény. A gyerekedtől megtanulhatod az empátiát – hogy megérthess más gondolatokat. Na,ez egy fantasztikus kaland. Nem, nem rózsaszirmokkal kikövezett út – tele van munkával, fájdalommal, aggódással. De a hegymászó élete sem egy fáklyásmenet,az ezért rajongók mégis azt mondják: megéri.

  • Bizony megéri! Mennyit szidtak engem a barátok, mikor a harmadikat elfogadtam! Ő az, aki érdemben tudd segíteni öreg napjaimban.

  • Kedves talalom, nem tudom milyen környezetben éled mindennapjaid, de felénk ritka ez a ” hímnemű, aki felhúzza a gatyáján a zippzárt, ezzel letudja “apai” feladatát – jellemzés. Dolgos, családjukat szerető, több nemzedéket egyben tartó férfiakat ismerek, akik a hatvan évet alig megélve gyorsan távoznak közülünk. Sajnos a „fejlett” nyugat is haldoklik a gyerekszülések elmaradása miatt és az emancipációt mint az egyik okot fenn tartanám. Az ilyen téren „elmaradottabb” cigányok, arabok, afgánok stb. teleszülik életterüket, sőt lassan a mienket is.
    A tömegeknek példának ajánlott, társadalmi elvárásként bemutatott többgyerekes családmodell szerintem támogatandó.

  • Pityi Palkó, a Jobbik mint gyűlölködő? Olvasd el a beírásod, és szerintem nézz magadba. És inkább törd a fejed, hogy milyen gondolatisággal lehetne a Jobbikot szükségtelenné tenni. A megoldáshoz a te magas intellektusod biztosan elég lesz.

  • Orsós Elemér

    Pityi Palkó
    2017 március 24
    6:00 du.
    Palkó, Palkó hová gurult a fóbiák elleni gyógyszered? Hazug uszításból jeles!

  • Orsós Elemér

    hazai lámpa
    2017 március 24
    6:36 du.

    „Van egy felső társadalmi réteg, akinek jók a családtámogatások, a nagy többségnek nem oszt, nem szoroz.”

    Nem fordítva gondoltad, csak elírtad? Én a felső társadalmi rétegnek nem adnék családtámogatást, mert nem szorulnak rá, nekik nem oszt, nem szoroz az a kis alamizsna, a nagy többségű alsóbb rétegnek viszont akár életmentő is lehet!

  • Kedves talalom és Charli!

    Eredetileg talalomnak szántam a válaszom de mivel sok a Charlit érintő hivatkozásom, összevontam,így egy kissé hosszabb lett, mint gondoltam – bocsánat!
    Nagyon a szívemből szóltál talalom, bár többnyire (kis kivétellel)egyet szoktam érteni az írásaiddal,de itt minden szó ül!
    Nem jajgatni kéne, hogy fogy a magyar, kevés a gyerek, de ezek a beste „emancipált nők” nem akarnak szülni stb,hanem a körülményeket, azaz a lehetőségeket megteremteni és úgy alakítani, hogy azzal élni is tudjanak az érintettek. Amíg a gyermek/kek „vállalása” úgy tűnik egyszemélyes project, azaz populista körökben kizárólag az anya hozzáállásán múlik – addig semmi nem fog változni! Tök mindegy, hogy a mellét verő épp aktuális kormányzat mit tálal korszakos adományként a gyermekes, vagy gyermeket vállalni szándékozó családok számára ösztönzésként, ha az megmarad a szavak szintjén. Felsorolásként jól hangzik, de alapjaiban nem sokat tud profitálni belőle a család, vagy a gyermekeket vállalni szándékozó fiatalok, mert az pont egy másik réteget célzott meg, az átlag családoknak viszont mások a körülményei!
    A magyar munka és bérviszonyok, de főleg a társadalmi hozzáállás nem a többgyermekes családmodellnek kedveznek, hiába áll ki a mikrofon elé Novák Katalin átszellemült arccal és röpül el a gyönyörűségtől, hogy már megint mi minden juttatást vehetnek/vehetnének igénybe a gyermekes családok, ha azzal az érintettek zöme élni tudna!
    Az állam feladata nem a kötelezés, nem az előírás, hanem a lehetőségek biztosítása, a feltételek megteremtése -lenne!
    A csal. pótl. összegéhez pl évek óta nem nyúlt a kormány – ez jelen helyzetében alamizsna annak a családnak ahol tényleg komolyan gondolják a gyermekek vállalását. Ahol nagyon kis fizetésű az apa – az anya pedig jó ideig le van kötve a születendő gyermekek nevelésével,lehetetlen akárcsak a részmunkaidős munkavállalás is a gyes alatt.
    A tetejében így az egész gyes értelmét is veszti! Ennek lejárta után a főállású munka, tanulás, gyerekek, azok betegségei, iskolagondok, a háztartás mely folyamatosan jelen van stb többnyire mind az anya vállát nyomják, hacsak nem egy jól szervezett és összedolgozó párról van szó, de ezt férje válogatja. Tapasztalatom szerint messze nem általános.
    A világ, mint azt talalom is írta két keresőre „szakosodott” hacsak nem jól kereső vállalkozó, netán magas beosztású ügyeskedő „közszolga” a férj( államtitkár, miniszterhelyettes, vagy bennfentes lótifuti mindenhez értő tanácsadócska) akkor bizony kell a feleség keresete, mert a férj nem képes egyedül fenntartani a háztartást és benne a családot, gyakran még túlórával vagy külön munkával sem. Nemigen látom értelmét ugyanis, hogy az apa két-három munkahelyen pendlizzen, a család szinte alig látja,a felség meg otthon a gyerekek ezer gondjával és a háztartással birkózzon mint egy egyedülálló nő! Tehát kell az anya közreműködése is a családi költségvetéshez. Normális bért viszont normális munkáért, és jelenlétért fizetnek, ami feltételez egy elfogadható szakmai végzettséget, képzettséget, és gyakorlatot – ezt vajon mikor is szerezze meg az asszony? Márpedig a nők jelentős része, pláne ahol nincs egy magát jól bíró és mobilizálható nagymama, (bébiszitter (!) az átlagos szinten szóba sem jöhet) vagy egy valóban felvilágosult és gondolkodni tudó férj – erre nem képes, mert az a rohadt nap nekik is csak 24 órából áll! Tehát marad két rosszul vagy közepesen fizetett szülő, tengernyi gonddal, akik egy idő után újraértékelik az életüket – tényleg így akarták, ezt akarták?
    És itt még nem szóltam otthonteremtésről, lakásvásárlásról, esetleg építkezésről,hitelekről, eladósodásról stb csak az optimális helyzetet vettem alapul amikor már laknak valahol.

    Ezek után marad a Charli által felvázolt „gyönyörű érzés”, hogy valaki főállású anya lehet, mit neki önálló munka, tanulás, a ma divatos „önmegvalósítás”- ugyan! Mindegy, hogy egyébként mi mindenre lenne alkalmas a nő, ne is foglalkozzon mással mint a családdal, a gyermekei ezer gondjával, a háztartással és a férje „önmegvalósításával” hisztijeivel. Igényei, személyes elképzelései eddig terjedjenek és ne tovább, és ez Charli és körei szerint jól is van így, mert ez az „ajánlott család modell” és ez a „társadalmi elvárás”! Példának hozod még a romákat, arabokat és egyéb népeket akik ugyan „teleszülik az életterüket”, sőt lassan a miénket is, de az egészből csak az utóbbi kitétel nem tetszik neked, mert úgy egyébként követendő minta -lenne! Ez a szerencsétlen tenyészkanca szerep jutna a magyar nőknek Charli és barátai szerint és nem értitek az Istennek sem, hogy a nők jelentős része nem egészen így képzeli el az életét! Ebben pedig a legkevésbé sem a család és a gyermek utáni vágy hiánya játssza a főszerepet! Ezek tehát emocionális megítélések,az „emancipanci” kérdése viszont társadalmilag oly mértékig túlhaladott e témában, hogy nem is értem miről beszélsz Ch?
    Ám ezen kívül van a dolgoknak egy nagyon is hétköznapi szociális vonzata – a családalapítás előtt álló, szülőképes korú párok kb a fele minimálbéres, munkanélküli, esetleg közmunkás vagy segélyes,jövedelmi viszonyaik miatt tehát nem is tudják igénybe venni azt a bizonyos gyerekenkénti 33 ezer ft-ot melyről Ch.írt. Ezt rendre elmondják adóügyi szakemberek, szociológusok, stb de valamiért ez évek óta nem jut el az illetékesek tudatáig, ilyenformán adtak valamit amit a másik nem tudott elfogadni, de hát így jár akinek semmije sincs, az annyit is ér – ugyebár!
    A családi p.összegéről már az elején írtam, nem ragozom, az otthon teremtés 10 milliós feltételeinek pedig vajmi kevesen tudnak eleget tenni(olvassa el a feltételeket, tudnivalókat aki ezt vitatja) – többnyire azok és olyanok tudják igénybe venni, akiknek valószínű enélkül is menne. Minimálbérből és gyesből ritkán sikerül lakást vásárolni, hitelt törleszteni, vagy bérelni, plusz megélni, gyerekeket nevelni (lehetőleg 3-4 et, mert fogy a magyar) aki pedig ennél jobb kondíciókkal rendelkezik, az vagy külhonban gondolkozik, vagy előbb megteremti a maga egzisztenciáját, szakmai anyagi hátterét, aztán ha marad ideje szül egy esetleg két gyereket! Aki igénybe tudja venni a kormány által megálmodott kedvezményeket, az épp az a réteg, akinek nem hiányzik, de miért ne, ha egyszer kapja, és jár?
    Az ingyen ebéd vagy ingyen tankönyv hallatán is ritkán jönnek transzba a fiatalabb párok, bár kétségtelenül jól hangzik,(376 ezer gyermek ingyen ellátott!) mégis indokolatlan pénzszórás a kormány részéről – annak ugyanis aki nincs rászorulva felesleges ráfordítás, amit valamennyiünk adójából fizetnek ki, mert jól tudjuk, hogy nincs ingyen ebéd,legfeljebb nem az fizeti aki kapja! Ugyanez a helyzet az alanyi jogon járó csal. p.-kal. Ahol nem indokolt a gyermekek neveléséhez, oda nem kéne fizetni, viszont aki ténylegesen rászorul az kapjon tisztességesebb összeget,amely valóban segítség, de csakis addig míg valóban rászorul, egy nappal se tovább, így módon nem kell forrást bővíteni csak átcsoportosítani! Ezt nem először írom le, meggyőződésem, hogy nem jól működik az elosztás, rengeteg mindent kellene felülvizsgálni újra gondolni, fokozottabban ellenőrizni stb. Persze nagyon sok mindent lehetne ésszerűsíteni,de ahhoz oda kellene figyelni a kormánynak arra is amire vállalkoztak, azaz a kormányzásra, de úgy tűnik erre van a legkevesebb érkezése ennek a kurzusnak!
    Egyet azonban nem lehet: több százezer kiszolgáltatott anyagi és szociális helyzetben lévő pártól „társadalmilag elvárni”, hogy otthont teremtsenek, gyerekeket szüljenek és neveljenek a semmire és a semmiből – és még boldogok is legyenek tőle! Aztán ha nem sikerül minden úgy ahogy mondjuk Czibere Károly áll. titk. vagy Balog tiszteletes elképzeli, majd jön a gyámügy és a törvényre hivatkozással jól elveszi a gyereket/keket a szülőktől a „szegénységre” tekintettel, és már viszik is őket állami gondozásba, aztán ebben ki is merül az állam jótékony gondoskodása, segítsége!

  • @Besancon

    És még csak ezután következik az OKTATÁS! (értsd: hülyítés Fidesz módra, kötelező lövészettel…)

  • Orsós Elemér!

    hazai lámpa!
    márc.24.6:36

    “Van egy felső társadalmi réteg, akinek jók a családtámogatások, a nagy többségnek nem oszt, nem szoroz.”

    Nem fordítva gondoltad, csak elírtad? Én a felső társadalmi rétegnek nem adnék családtámogatást, mert nem szorulnak rá, nekik nem oszt, nem szoroz az a kis alamizsna, a nagy többségű alsóbb rétegnek viszont akár életmentő is lehet!”
    -írtad hl.-nak.

    Nem valószínű, hogy fordítva gondolná bárki is, aki valamilyen szinten tisztában van a hazai „családtámogatási rendszerrel”, hisz épp ez a dolgok rákfenéje! A jelenlegi rezsimnek ugyanis – a jelek alapján – semmilyen fogalma nincs a nagy átlag életviteli szintjéről, megélhetéséről,anyagi-szociális – kiszolgáltatottságáról.
    A meghozott intézkedéseknek, törvények, szinte kivétel nélkül a stabilan élők, vagy az annál felsőbb társadalmi rétegek a kedvezményezettjei. Bár törvényileg nincs leírva,hogy ki igen, ki nem – de az igazán rászorultak kb fele egyszerűen nem tudja igénybe venni a támogatások zömét, mert a feltételek nem rájuk vannak szabva! Tehát adtak is meg nem is!
    Egyébként nem volt olyan régen amikor a kormány egyik prominense, konkrétan a belügymin.tette azt a kijelentést, hogy 47 ezer ft.ból(közmunkabér)már pedig meglehet élni(!) és ha jól emlékszem még ajánlgatta mellé egy kecske tartását, tekintve hogy az tejet ad, amit akár meglehet inni vagy ellehet adni! Nem viccelek, ez halál komoly! Tőle függetlenül egy vidéki nagyváros alpolgármestere (Zsiga Marcell) is így nyilatkozott a maga akkor huszon -harminc valahány évével, és aki azóta egyébként a Szerencsejáték ZRT.ügyvezető igazgatója havi 2 milliós jövedelemmel! De idézhetnék bárkit, akár Lázár János min. e.-i kabinetvezetőt aki szerint „akinek nincs semmije az annyit is ér” stb. Szerinted ezeknek az embereknek mennyi fogalmuk lehet a rászorultságról? Abban pedig bőven egyetértek, hogy egy bizonyos szint fölött semmiféle támogatási rendszerben nem játszhatnának a polgárok, és ez nem igazságtalanság lenne az állam részéről, hanem az esélyek nagyon csekély mértékű közelítése – minimális ugyan, de legalább a szándékot fedné.

  • Besancon, a tanult középréteg megerősítése a kormány célja, ugye több-százezer családot kifosztottak a devizahitellel. Őket erősíti az adórendszer és a szociálpolitika is. Tragédia lenne ha ők is lecsúsznának oda, ahonnan nemigen van visszaút. Amit a szegényekről írsz az igaz, ha szomorúan is, de tudomásul kell venni, ez a „roncstársadalom” az ország számára elveszett, csak súlyos ballasztot jelent. Sok juttatással is többségében menthetetlenek, ezért van, hogy az oda való lecsúszást kell megakadályozni elsődlegesen.
    ……
    Egy emancipált, önmegvalósító szingli nő boldogságérzését azért összevetném egy háromgyerekes anyukáéval, szerintem az utóbbi önfeláldozása a családért nagyobb kielégülést okoz. Ennek propagálását például a közrádió szépen teljesíti is.

  • Orsós Elemér
    2017 március 25
    7:24 du.

    Én nem irigykedek senkire, pedig tudom, hogy a jól kereső családoknak konkrétan mit jelent a családi adókedvezmény! Hadd ne írjak számokat, de komoly összegekről van szó, és általában ezek a családok meghatározóak a közösségben. Már az Antall-kormány idején mindent ingyen kaptak a suliban, akik hárman voltak testvérek. Történetesen az az osztálytársam is, akinek a legtehetősebbek közt volt a családja, a Bécsben dolgozó apuka mellett ingyen ebédeltek, tankönyvet kaptak stb, mert ez volt a törvény. Mondom, én nem irigykedek.

    Az átlagfizetésből élőknek az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez kevés volt mindig is az állami segítség. Hozzáteszem, hogy tartósan változott a magyar szemlélet az elmúlt 25 évben, szerintem a kettő helyett a 3 lett az átlagos gyereklétszám. Tehát nem mondhatni, hogy nagyon rossz a helyzet.

    Én csak annyit mondok, hogy a túl nagy társadalmi különbség nem normális dolog, mert ellentmond az európai jóléti társadalom szabályainak. Nem látom a biztosítékot, hogy a jövőben hogyan fog a tömeg kulturálódni, lakni, egészséges maradni. Most még sokan elvannak az okostelefon nyomkodásával meg hogy a netről minden zene letölthető, és nem vészes a munkanélküliség, a lakáshelyzet. Ismerek olyan 18 éves párt, hogy a kisbabával boldogan laknak az ifjúsági garzonban, de arra már nem gondolnak, hogy mi lesz 5 év múlva, ha lejár a bérleti idő.

    A ballibek alatt nagyon súlyos volt a munkanélküliség, de a tanulás útjába nem gördítettek akadályt, ezt el kell ismerni. Ha a fidesz nem a szakmunkásképző felé szorítaná a gyerekek nagy tömegét, hanem az érettségit IS adó szakközepet propagálná még a csapból is, sokkal kevésbé aggódnék.

  • charlie
    2017 március 26
    12:20 du.

    Devizahitelt az első Orbán-kormány alatt vezették be, nem?

    A mélyszegényekkel a ballib kormányok se tudtak mit kezdeni, sőt rosszabb volt nekik. Azért mondom, hogy felesleges itt a felső tízezer meg az alsó egymillió helyzetéről vitatkozni, ám tegyétek, ha ehhez van kedvetek. Azzal vitatkoznék a többiek helyében, hogy az ún. középosztálynak kedvez-e a kormány politikája? Szerintem nem.

    Pl. a tartós tankönyvet én inkább nyomortankönyvnek hívnám. A gyönyörű alsós olvasókönyv biztos nem olcsó. De nem értek egyet azzal, hogy muszáj a gyerekednek abból tanulnia, amit már más összefirkált. Nem tudod eltenni emlékbe, mert év végén vissza kell adni az iskolának.

  • Kalocsai Miklós

    charlie, te kis bohó!
    Hogy micsoda sűrű erdőben bolyongsz, elképesztő! Gondolod, hogy valaki utánad megy? Inkább próbálj kikecmeregni, megkisérlem hátha segíthetek. Deviza hitellel kezdted. Ezt a konstrukciót l.Orbán Viktor me. és Járai Zsigmond jegybank elnök vezették be. Választás után Orbán el, Járai maradt. Mivel a jegybank indokolatlanul magasan tartotta a kamatot, a 3%-os deviza hitelnek nagy keltje volt, ami működött is a bankok és a hitelvevők nagy örömére, és megelégedésére. 2010-ig. ll.Orbán Viktor kormányának, és néhány famulusának köszönhetően a forint rövid idő alatt 265ft-ról 310Ft-ra tornázta fel magát. Itt kezdődtek a gondok. A kormány ki is jelölte a bűnöst, a gonosz bankárokat. Orbánék többször hitet tettek a károsultak kimenekítése mellett, több lépcsőben ki is menekítették a gazdagokat, a középosztály többsége, az egyik napról a másikra élőkkel együtt bent ragadt. A kormány szociálpolitikának csúfolt intézkedései szintén a gazdagokat támogatja, legyen szó adóról, családtámogatásról, bármiről. A középosztály lecsúszása folyamatban van, kevesek rohamosan gazdagszanak, nagyon sokan egyre szegényebbek leszek. Ezt nemzetközi felmérések igazolják. A „roncstársadalom” fogalom bevezetése gyalázat, ennél már csak az gyalázatosabb, amit írsz róla.

  • Miklós, a devizahitel problémájába nem mennék bele, itt már vagy hússzor kitárgyaltuk, és van is igazság abban amit leírtál.
    A roncstársadalom elemzését már 2004-ben az mszp-s Gazsó Ferenc szociológus megtette, pont azt mondja, amit én.
    http://nol.hu/archivum/archiv-325107-143853
    …….
    Ezzel a baloldali szemérmeskedéssel meg fel kéne már hagynotok, egy problémát vagy tényt a nevén kell nevezni, aztán a megoldáson gondolkodni.

  • Kedves Alma, vegyünk egy középosztálybeli háromgyermekes családot, ahol az anyuka tanárnő, az apuka mondjuk mentőorvos. Szerinted 2010-hez képest hogy alakult az anyagi helyzetük? – mert azt írod nem javult.
    Ha kell segítek a számolgatásban.

  • @charlie
    ?????
    Nem írtam semmit.

  • Minden országnak vannak szegényei, akik vagy nem találnak munkát, vagy nem is akarnak találni.
    A magyar helyzetben, igen sajnálatos a sok szegény ember, de gondolom kapnak állami segélyt. Aztán ott is vannak társadalmi rétegek, akik nem is ölik magukat a munkáért.
    Kanada állítólag egyik leggazdagabb ország, de itt is megvan az réteg, akik állami segélyen élnek, vagy koldulnak az utcán.
    Sok minden oka lehet egy ilyen életnek, de sokszor az alkohol, vagy a teljes erkölcsi lepusztulás is okozza.
    De nem a gyerek tartás, sem itt, som ott.
    Magam részéről soha nem kaptam állami segélyt, pedig, mint új emigráns még a nyelvet sem tudtam!
    Mindig elvállaltam a munkát amit ajánlottak, és mindig feljebb mentem egy fokkal a „létrán”. Mikor az első gyermekem született, egy áruházban voltam könyvelő.Pedig, eredetileg azt mondták, hogy remélik, majd „nem leszek terhes”! Bizony később kihozattam Édesanyámat, aki vigyázott a kicsire, és később a többire is, mert muszáj volt pénzt keresnem, hogy megéljünk.Négy gyermekem lett összesen, és soha nem bántam meg. Idős koromban, ők gondoskodnak rólam.

  • Bocsi, Lámpát akartam írni.

  • Kalocsai Miklós

    charlie! A „roncstársadlom” valóban szerepel a tanulmányban, de nem véletlenül került oda az idézőjel, és teljesen más kontextusban, mint nálad. Ott a baloldali politika kritikájaként említik szemben veled, a Jobbikkal, és a Fidesszel akik „elveszett”-ként, „ballaszt”-ként, vagyis felesleges, kidobandó teherként kezeli ezt a réteget. Vagyis ” nem hagyunk senkit az útszélén”, hanem belelökjük az árokba. Minden ellenkező híreszteléssel szemben a középosztály nem erősödik, hanem lecsúszik, leszakad mert Orbánék célja nem az ő erősítésük, hanem egy új hozzá hű oligarcha réteg felemelése, kialakítása. Gyurcsány idejében csökkent a szegények és gazdagok közötti olló, 2010 óta pedig rohamosan nyílik.

  • Miklós, hál’ Istennek akkor ez a kifejezés szerepel magyar szótárban – ahogy a cigány-bűnözés is – nem egy náci fogalom.
    Most már csak arra kéne választ találnunk, hogy a szocik 2002-től 2010-ig miért nem számolták fel és adták át e nélkül a ballaszt nélkül a kormányzást. „Szívük csücske” a sok nyomorban tengődő, nem volt elég a nyolc év a helyzetükből való kiemelésre? Nem bécsi bankokban kellett volna gyűjteni a szoci pénzeket, hanem szétosztani a tengődőknek.
    ……
    Nemzeti, patrióta érzelmű felső tízezer helyzetbe hozása nemzeti érdek, ahogy a középréteg lecsúszásának megakadályozása is. Ez döntő lesz a következő választásokkor is, a pedagógus, az orvos, a köztisztviselő, a kisgazda, tudóstársadalom bizodalma nem véletlen a kormány iránt.

  • Kedves Figyelő, minden mondatával egyetértek, és tessék csak propagálni a nagy család szerethető mivoltát.

  • Nos, ha valaki előtt eddig nem volt világos, milyen is legyen a magyar társadalom jövője jobbik szemmel, az választ kap Charlie 3:48-as hozzászólásából. A megoldást a Jobbik programja így képzeli: „A munkára képes, de dolgozni nem akaró emberektől mindenféle társadalmi juttatást megvonunk.” (Hatvan lépés program Magyar-cigány együttélés fejezet, 9. pont.)
    Azt persze, hogy ki képes a munkára, meg hogy ki akar dolgozni, azt majd eldönti az aktuális hatalom… Ha mondjuk egy gyenge fizikumú, de finom mozdulatokban ügyes nem akar követ törni, mert, ha tönkremegy a keze, semmire se lesz jó, az nem „akar” dolgozni? Nem is említve, aki szállít, szervez, kutat, netán olyan hiábavalóságokra pazarolja az erejét, mint a zene, a kép, az interpretálás? És mi lesz azokkal, akiknek nemcsak munkajövedelem, de társadalmi jövedelem sem jut?
    Majd némán meghúzzák magukat? Vagy azért kaphatnak kenyeret-vizet egy összegyűjtött(koncentrált) elzárt területen?
    A roncstársadalom megszüntetése más módszerekkel nem 4, vagy 8 év, de még a 8 évtized is kevés a gondolkodás változásához, amire nemcsak a „roncstagoknak” lenne szükségük. Sőt…
    A tét a jövőkép. Olyan társadalomban akarunk-e élni, ahol keveseknek nagyon sok jut, sokaknak – megfelelő „viselkedés” esetén elég kevés, a legtöbbeknek meg semmi? És”megvédjük a kevesek SOK-ját az elég kevés fejében?
    Vagy a kevesek felelősséget érezve a nemzetükért, felfogják, hogy a sokaknak is jár a társadalmi jövedelemből, ami nemcsak étel és ital, hanem gondolat (oktatás) is.
    Hogy ne kelljen kerítéseket, meg falakat építenünk.

  • Ahogy olvasom az internetet, megtudtam, hogy bizony Európában komoly gond a NEM szaporodása a társadalomnak. Van olyan, buta ember, aki azt állítja, ha a bevándorlókat nagy számban behozzák Európában ez a probléma megjavul. Az igaz, hogy az arabok elég erősen szaporodnak, de mi haszna van ebből Európának? Az arab kutúra, vallás stb. egészen más, mint az ősi európai.

  • Kedves talalom, egy pár szóban összefoglalva érdekelne mit tett és milyen eredményeket ért el a szoci-libsi kormányzás 2010-ig a roncstársadalom érdekében.
    Mert szöveg az volt akkor is, meg van ma is, de eredményt csak a mai kormány ért el.
    Míg 2010-ben 3,7 millióan dolgoztak, addig főleg a hátrányos helyzetűeket bevonva 4,4 millióra emelkedett ez a létszám. A munkanélküliségi ráta öt százalék alá süllyedt, mely eredményt a világon sok helyen szeretnék elérni nálunk gazdagabb országok.
    ….
    A Jobbik programpontjának szó szerinti idézését köszönöm – ritka példa errefelé – szerintem helyes az irány a munkához vezető úton.

  • 1. Erre elég egyetlen adat: 2002 és 2010 között a tízszeres jövedelemkülönbségek 8 és félszeresre csökkentek. Ma megint elérték a tízszerest.
    2. Persze, hogy ismerem a Jobbik programját – különben miért tiltakoznék ellene? A kormányerőnek ilyesmije nincsen, így – akár régen a kremlinológusok- itt is csak a kormányfő nyilvános beszédeiből lehet következtetni arra, mi várható? Miután ezek egyre kuszábbak, várható, hogy a 18-as kampányra még össze tudják kapni magukat, de legkésőbb 2020-ra összeomlanak. A kérdés: milyen módon? És ebben a Jobbiknak is nagy a felelőssége.
    3. A 4,4 millióból 500 ezer külföldön dolgozik, 300-400 ezer meg kényszermunkás, a költségvetésből fizetve.
    A kényszermunka nem a munkához vezető út, hanem a függőség, a megalázás eszköze. Miért nem lehet pl. az önkormányzati pénzekből a település rendezettségét, fenntartását rendes munkásokkal, rendes alkalmazotti jogokkal megoldani? Mert a központi költségvetés minden pénzt benyel, hogy aztán kegyesen osztogathasson. (Erről szól a Jobbik egész programja is.) A baj az, hogy ezt a rendszert a tisztességesen dolgozók is megszívják, akkor is, ha úgy vélik: a segélyért munkát kell vállalni. Fordítva van:munkáért nem segély, hanem munkabér járna, munkavállalói jogokkal. Kezdik felismerni sokan, hogy – főleg vidéken – ezzel a helyzettel visszaél a helyi és a központi hatalom: elég gyakori, hogy korábban jogszerűen betöltött munkahelyeket „kiszerveznek” közmunkába, és ugyanazt a feladatot harmada pénzért végeztetik el.

  • talalom,
    1. „Erre elég egyetlen adat: 2002 és 2010 között a tízszeres jövedelemkülönbségek 8 és félszeresre csökkentek.” Ez igaz, de nem a szegények lettek gazdagabbak, hanem fordítva, a szocik az szja-val (35%, a marginális szja-terhelés a 45%-ot is elérte) a gazdagoktól vett el sokat, emiatt szűkült az olló.
    De ennek milyen felemelő hatása lett a roncstársadalomra?
    ……
    2. Ez az „összeomlásba” vetett hit az Orbán-kormány első napja óta kísérti a balosokat, ahelyett, hogy valami hihető, tömegeket megmozgató látomást vázolnának föl. Ha Orbán távozna is, a rendszer maradni fog.
    ……
    3. ” Miért nem lehet pl. az önkormányzati pénzekből a település rendezettségét, fenntartását rendes munkásokkal, rendes alkalmazotti jogokkal megoldani?”
    Azért, mert a cél, hogy minél többen próbáljanak „menekülni” ebből a közmunkából a piac fenntartotta munkahelyek felé, aminek kifejezetten minőségi ugrásnak kell látszódnia . Akinek ez sikerül, nem fog akarni „visszazuhanni” közmunkásnak.

  • Kalocsai Miklós

    charlie! Igazad van! 2002-2008között a koalíciós kormányok nem számolták fel a mélyszegénységet, azon egyszerű oknál fogva, hogy képtelenséget hánysz a szemükre. Azt komolyan gondolni, hogy ez megvalósítható lett volna, csak szellemi fogyatékosnak juthat eszébe, mert csak évtizedeken keresztül, kormányokon átnyúló programmal lehetséges. De tettek ennek érdekében. Nem sorolom fel az összes intézkedést, csak két dolgot említek, ami bizonyítja az elkötelezettségüket. Az egyik, valóságos, mérhető eredmény. A nyolc év alatt elkezdett csökkenni a szegények, és gazdagok közötti olló. A másik bizonyíték Gyurcsány személyes elkötelezettségét bizonyítja. A szlogent te is hallottad már: „több kötelezettség fent, több lehetőség lent”. Ez körül folyt a vita a GYOSZ és Gyurcsány között, amikor Széles Gábor azzal fenyegetőzött, hogy akkor ők inkább kiviszik külföldre a vállalkozásaikat. Erre mondta Gyurcsány, „igen ellehet menni, itt lehet hagyni bennünket”. Tudod, hazug módon ezt is kiforgatták valós értelméből. Ebből is látszik, hogy a szegénység felszámolása nem egy ember vagy párt elhatározása, hanem empatikus társadalmi együttműködés eredménye lehet. De akkor volt szándék, és némi eredmény, aminek a folytatását a világválság megakadályozta. Ezzel szemben az Orbán kormány a Jobbikkal karöltve ballasztként, kidobandó tárgyként viszonyul hozzájuk. A szociálpolitikának csúfolt intézkedéseik is a leggazdagabbakat támogatja.

  • Miklós,
    „Azt komolyan gondolni, hogy ez megvalósítható lett volna, csak szellemi fogyatékosnak juthat eszébe, mert csak évtizedeken keresztül, kormányokon átnyúló programmal lehetséges.”
    He-he.
    Hát erre alaposan rácáfolt a kifosztott és éhező Németország az első világháború után. Hogy a kínaiak felemelkedését ne is említsem. Persze ez a recept liberális „demokráciában” roppant nehéz. Az „ollóról” már talalomnak válaszoltam.
    ……..
    Az a mondatod is marha jó, hogy: ” Nem sorolom fel az összes intézkedést….” – pedig erre pont lenne időm elolvasni, szóval kezdj csak bele mit tettek a roncstársadalom felemeléséért Szent Ferenc és társai.
    Kezdhetnéd például azzal, hogy nem szabadott faluszéleken a dögkutakat lakatolni, hisz az csak a cigányok éhségét fokozná.

  • No, még pár adat: az áfa a szegények adója, hiszen ez mindenki fizeti: ez 25-ről 27%-re emelve. Ne gyere azzal, hogy néhány élelmiszer áfája csökkent: ez az árakon egyáltalán nem látszik, sőt, csöndesen kúszva 30-40 forintonként ma kb 20%-kal drágább az élelem, mint 2010-ben. A kormány nem vállalt nagy rizikót e termékek áfájának csökkentésével, ezek forgalmának kb. harmada eddig is feketén zajlott, áfabefizetés nélkül – ezért nem tudják olcsóbban adni a kereskedők a 22 %-os áfacsökkentés ellenére. Talán emlékszel, hogy emiatt tört ki a kitiltási botrány, és kényszerült – később, és sunyin – távozni az adóhatóság elnöke. A többi néma csend. Illetve vegzálják azt az embert, aki bizonyítékokat tárt elő, hogy az áfacsalás állami segédlettel, az adóhatóság szemhúnyása mellett zajlik,baráti cégek érdekében.
    Bocs, ne beszélj már hülyeségeket. Vállalkozói formában az utcaseprés is piaci munka, aminek az árát adókban megfizetjük. A rezsit meg mindenki fizesse meg – már említettem, milyen szociális könnyítésekkel. Az „átjárás” elhanyagolható: 10% alatti. Érdekes fogalmaid lehetnek a munkáról – gyanítom, hogy a támogatóitok többségéé is hasonló. Pl. Ha egy forgácsoló (úgy tudom megszűnt a különböző gépek, eszterga,gyalu, maró stb.szerint a megkülönböztetés) legyárt egy csavart, az önmagában semmi. Akkor lesz tétel, ha ott és akkor, olyan és annyi csavart gyárt, amire szükség van. Ezt pedig nem a drehás, hanem a szervező és tervezőmunka dönti el. Direkt nem a gyógyítás, oktatás, ápolás, támogatás területét említettem, a humánszolgáltatás körét a Jobbik leszűkítené az ellenőrzésre, meg a kényszerítésre. Olyasmit,hogy a tájékoztatás is alapvető szolgáltatás, fel sem merek vetni.

    A

  • Bocsi kihagytam a kutatást, mint a nemzeti jólét legfőbb lehetséges forrását, pedig látod erre nem sajnálnék semmi pénzt. Sőt, még a jól-létre is szánnék pénzt: kultúrára, művészetre.

  • charlie
    2017 március 26
    3:55 du.

    Én az alsó középosztályról beszélek, pl. ápolónő-sofőr szülők, vagy az apa gyári munkás és az anya bolti eladó stb. 130 ezer körül van az átlagos nettó fizetésük.

    Szerintem egyre jobban hasonulni fog ez a társadalmi osztály a közmunkásokhoz, akik meg jönnek föl (évtizedes távlatokról beszélek). A gyerekeik a szakmunkásképzőben fognak találkozni, mert az lesz a legelterjedtebb iskolatípus a kormány szerint. Sok magyar gyerek már most el van cigányosodva kissé, pl. Kisgrófót hallgatnak, roma szlengben beszélnek (a csaj, csávó, csór a mi időnkben volt divat, most inkább a beszédstílus terjed meg az olyan szavak mint a kula). A tanulási kultúrára is kihatással van az, hogy a cigány gyerekek ma már nagy számban megtalálhatók a középiskolákban, sajnos nem csak jó irányban.
    Vannak problémás cigánygyerekek, akik képtelenek elfogadni a közösségi szabályokat. Velük szinte nem bírnak a pedagógusok, de ami nagyobb baj, hogy megvadítják az egész osztályt.

    Jósolható, hogy a munkakultúrában és a családalapítási szokásokban is változások lesznek, pl. korai szülés, lazább munkafegyelem.
    Ez megelőzhető lenne, ha pl. a szakközépiskolákat támogatná a kormány, és a szakmunkásképző azok iskolája lenne, akik közmunkára mennek majd nagy valószínűséggel. Manapság a fiatalok egyre inkább lemondanak anyagi okokból a polgári élet sok szokásáról, nincs pénz színházra, mozira, csak a netre, ahol ezek megnézhetőek. Ha az ő gyerekeik a „megreformált” szakmunkásképzőbe kerülnek majd, ők sajnos a rossz tanulókhoz fognak igazodni, és az iskola ezt nem fogja tudni ellensúlyozni. A szülőknek meg nem lesz pénze, hogy külön vigyék a gyereket tanulmányi kirándulásra vagy magán szakkörre stb.

  • charlie
    2017 március 27
    8:38 de.

    Az értelmiségi középosztályról én azt mondanám, hogy nem mindenki olyan, hogy csak a pénz számít! Szerintem közülük sokan szavaznak majd a Gémesi pártra.

    A nemzeti érzelmű felső tízezer egy szép dolog, de ne felejtsük el, hogy a nemzetközi trendhez is alkalmazkodnia kell egy kormánynak. Mennyire van szabad mozgástere egy kormánynak, ahol a multicégek átmehetnek egyik országból a másikba?

  • Charlie 4,44 a mélyszegénység megszűntetése, illetve a szociális olló szűkítése kormányokon átívelő feladat, azt válaszolja Kalocsai Miklósnak, hogy
    „Hát erre alaposan rácáfolt a kifosztott és éhező Németország az Első Világháború után.”

    – Nocsak! Végre hát helyben vagyunk? Kamerad Charlie végre egy vallomással felérő, őszinte kinyilatkoztatásban tesz hitet Hitler úgynevezett „gazdaságpolitikája” mellett.
    Persze nem újdonság, hogy ez a fasiszta, pontosabban náci gondolkodás húzódik Charlie mindig erőltetetten tárgyilagosnak mutatkozó összes, valójában elfogult szélső-jobboldali söndörgése mögött: Vagyis mostmár azt hirdeti fennhangon, hogy egyszerű a feladat, csupán militarizálni kell a gazdságot, és kótyagos nacionalista szólamokkal jól elkábítani a lakosság nagy részét s akkor majd minden gond megoldódik, ahogy Dolfi vezér és kancellár anak idején mívelte… Azt mondja, hogy igaz, hogy ez a fajta hazug >szakszerűség< háborúba, végsősoron a pusztulásba vezet, de ez nálunk "nemzetiszocialistákál" mit sem számít… Igazolva a forrás hitelességét, végül pofátlan őszinteséggel még azt is hozzáteszi e beismerő vallomásához, hogy
    "persze ez a recept liberális demokráciában roppant nehéz". Mondja ezt, nem is enyhe gúnnyal fűszerezve egy, a liberális demokráciát amúgy már elvből ellenző, viszont a maga céljaira mindig is igen szívesen fel és kihasználó antidemokrata, Orbán-Führer terminológiájában meghatározott, illiberális náci propagandista. Igazából ő is csak azt teszi, amit az ő ősführerük tett. Kihasználja ""Weimar"" még nekik (is) nyújtott, előnyös adottságait.

    Charlie! Jó lenne, ha végre, eme őszinteségi rohama után, mint a Jobbikpárt állítólagos mezei kiskatonája legalább azt ismerné be, hogy merev tagadásuk dacára, maguk igenis a fid SS náci-párt szélesebb értelembe vett frontharcosai, mert ez a szövege egybevág az Orbán hosszab-távú programjával…

    .

    .

  • Jesszus! Mi a túró az a „nemzeti érzelmű felső tízezer”?

  • @Voronyezs
    2017 március 28
    8:02 de.

    Ez csak most tűnt fel?

  • talalom
    2017 március 28
    9:08 de.

    Akik naggyá tették Magyarországot 1867-1918 között. 😀
    Abban az időben élte Magyarország az aranykorát, abban az intervallumban épült föl Budapest óvárosa, amit ma előszeretettel mutogatnak a külföldi turistáknak.

  • Kalocsai Miklós

    Drizari Nem fejezted be a mondatot, sőt egy kicsit túlszaladtál.1867-14 között. Tehát a folytatás. Ez a nagyon úri, nagyon keresztény, és nagyon nemzeti felső tízezer Magyarországot belerángatja az l.VH-ba, ahol megpecsételődik Nagy-Magyarország sorsa, az eredményt ismerjük, ma is nyögjük „áldásos” hatását.Ezután a dicsőséges király nélküli királyságban vezetésükkel letornázzuk magunkat a hárommillió koldus országába, ahonnan további három millió „kitántorgott” Amerikába. További „dicsőséges” tettük, kérés nélkül belépnek a ll.VH-ba a németek oldalán, embertelen pusztítást végezve amerre jártak. Hogy nagyobb legyen a dicsőségük, hadat üzennek az USÁ-nak. Ennek is tudjuk a következményeit. A mai magyar nagyon úri nagyon keresztény, nagyon nemzeti osztály Orbán vezetésével, csatlósával, a Jobbikkal rendületlenül halad tovább dicstelen elődeik kitaposott útján, a következményekben se legyen kétségünk.

  • Voronyezs, én sosem titkoltam mit tartok helyesnek és célravezetőnek. Tegyétek ti is, de sajnos csak sumákoltok és ugráltok az adódó lehetőségek között. Legyen szilárd világlátásotok és védjétek meg, ezért talalom-ot tisztelem, nem ugrál a divatnak megfelelően.
    Én már többször írtam, a diktatúrát tartom a társadalmi berendezkedések legjobbikának, egy ideális diktátorral az élen, aki megválasztható, leváltható, felelősségre vonható, elszámoltatható.
    ……
    ” Kamerad Charlie végre egy vallomással felérő, őszinte kinyilatkoztatásban tesz hitet Hitler úgynevezett “gazdaságpolitikája” mellett.”
    – Jó társaságba kerültem, nemcsak Rooseveltnek tetszett, még Churchill is így írt Hitlerről az egyik levelében, hogy „mindig mondtam, hogyha Nagy-Britannia vereséget szenvedne egy háborúban, bárcsak találnánk egy Hitlert, aki visszavezetne minket a népek közösségében jogosan megillető helyünkre”.

  • Drizari
    2017 március 28
    9:35 de.

    „Akik naggyá tették Magyarországot 1867-1918 között”

    Nem tudom, milyen érzelműek voltak, de a dualista politikai elit elhanyagolta a vidéki Magyarországot. A nagyberuházások megkérdőjelezhetők, ugyanis a vasutak nagy részét elvette az antant. Budapest egy vízfej lett, monumentális középületekkel, amik a trianoni országvesztés után elveszítették eredeti értelmüket. Ti. mint egy nagy és egységes királyság kifejeződése.

  • Kalocsai Miklós
    2017 március 28
    12:45 du.

    „Tehát a folytatás. Ez a nagyon úri, nagyon keresztény, és nagyon nemzeti felső tízezer Magyarországot belerángatja az l.VH-ba, ahol megpecsételődik Nagy-Magyarország sorsa,”

    Én úgy tudom, hogy nem volt választásunk, mivel a Monarchia hadserege és külügye közös volt 1914-ben. Mit kellett volna tenni, miután lelőtték a trónörököst? Egy magyar katonát se engedni a seregből, ami fölött az osztrákok rendelkeztek?

    „a hárommillió koldus országába, ahonnan további három millió “kitántorgott” Amerikába.”
    A Horthy-korban sok volt a szegény, de a 3 millió az konkrétan az Osztrák-Magyar Monarchiából tántorgott ki, ennek fele nem a Magyar Királyság területéről. Pl. galíciai zsidók Amerikába.

    „hadat üzennek az USÁ-nak. Ennek is tudjuk a következményeit.”
    Úgy tudom, hogy a hadüzenetnek nem volt semmi következménye (1941. december), inkább a német megszállás után bombázták az országot a szövetségesek (1944. március).

  • Kalocsai Miklós,

    csak és kizárólag 1867-1918 közötti időszakot említettem, de igaz, le kell szűkíteni 1914-ig tartó intervallumra. És nincs tovább.
    Azt a felívelő időszakot a maga teljességében azóta se sikerült még soha megismételni. Látszólag lehettek felemelkedések, de sok hiányossággal, kiteljesedés nélkül.

  • Drizari
    2017 március 28
    1:45 du

    Nem sikerült megismételni azóta sem, többek között az államadósság miatt, ami 1867 óta csak halmozódik. (Ormos)

    Adóssággal küzdött a magyar állam a Bethlen-, és a Kádár-korban, valamint a rendszerváltás utáni kormányok is.

  • Kalocsai Miklós

    hazai lámpa! A világháború nem a trónörökös meggyilkolása miatt tört ki, azt csak felhasználták, ürügy volt. Az acsarkodás régóta folyt, kaptak egy kézzel fogható, jól kommunikálható indokot a háború kirobbantására. A magyar kormány halvány kisérletet sem tett ennek elkerülésére, boldogok voltak, hogy na, most aztán megmutatjuk. Az anyák is nem sírva, hanem hazaszeretettől dagadó keblekkel, virágcsokrokkal kísérték fiaikat, férjeiket a halálba induló vonatokhoz, hogy ősszel győztesként öleljék újra őket. Á m a győztesek helyett sebesültek, halottak érkeztek négy éven keresztül.

  • Kalocsai Miklós

    hazai lámpa! Igazad van a hadüzenetnek nem volt szorosan értelmezhető közvetlen következménye, ha eltekintünk attól, micsoda derültséget kelthetett a Fehér Házban. Erről született egy képzelt beszélgetés az USA elnöke és külügyminisztere között. Biztosan ismeritek. Következménye a háborúnak volt.

  • Kalocsai Miklós
    2017 március 28
    3:20 du.

    A magyar kormány nem döntött önállóan a hadügyben, a külügyben, a pénzügyben, mert arról a birodalmi hivatalokban döntöttek. Bécsben a héják és galambok vetélkedése befolyásolta az öreg Ferenc Józsefet a szerbek megbüntetésének módjában. Tisza inkább galamb volt, Conrad vezérkari főnök héja, azaz háborúpárti. Hozzáteszem, hogy az oroszoknak való kémkedés miatt öngyilkosságot elkövető Redl ezredes Conrad fiának baráti társaságába tartozott.

    A nagyhatalmak valóban évek óta gazdasági és politikai versenyt folytattak egymással és szövetségesein keresztül, de a háború nem egyik-napról a másikra tört ki. Inkább diplomáciai machinációk alapján sodródtak bele az országok.

  • Kalocsai Miklós
    2017 március 28
    3:38 du.

    Azt az anekdotát mi az iskolában tanultuk, még a rendszerváltás utáni években is úgy tudták a töritanárok, hogy igaz!

    A Fehér Házban a németekkel szövetséges kis államok hadüzenetét úgy értelmezték, hogy a csatlós országok német befolyásolásra küldték el a jegyzéket.

  • Hazai lámpa, bizony sokban igazad van! Különösen az utolsó beírásnak. T.i. én éltem javában akkor, és német „NYOMÁSRA” léptünk mi is be, mint a többi kelet európai ország.
    Ma sem tudja senki, melyik állam bombázta Kassát, lehet,hogy a német. Remélve, hogy ezzel nyomást gyakorol a magyarokra.
    A németekről mindent fel tudok tételezni, legalább annyit, mint a szovjetről.

  • Kalocsai Miklós
    2017 március 28
    12:45 du.
    Nagyanyám, aki nagyon szegényen nevelte fel egyedül 6 gyermekét, mellesleg 4 fia mind diplomás lett. .
    Ő mondta nekem, hogy Ferenc József kora
    ” volt bizony a magyar aranykor!”
    Nagyanyám 1957-ban halt meg, 93 éves korában.

  • Charlie! A szilárd világlátáshoz el kell telnie sok évnek, tanulni, olvasni kell sokat: de mindenekelőtt meg kell hallani a másik ember szavát. Talán meglepő lesz: fiatalon a proletárdiktatúrát tartottam a lehetséges rendszernek. Nem véletlenül: hiába voltam kitűnő tanuló, szó sem lehetett arról, hogy 14 évesen még négy évig meresszem a hátsóm egy gimnáziumban. Jogász szerettem volna lenni. A gimit még kibírtuk volna valahogy, de semmi reményem nem volt egyetemre kerülni. Az meg luxus, hogy négy évet kereset nélkül lébecoljak világban. Szakmát kellett előbb szereznem, de már másodikos inas koromban elkezdtem a gimnáziumot munka után. Később mondták, hogy ez nem szabályos, de én nem kérdezősködtem engedély iránt, a gimnáziumban meg elfogadták a lapomat. Csak az első két évben nem kaptam semmilyen, az este tanulóknak akkor járó kedvezményt, de nem érdekelt. Végül 10 évet töltöttem munkapad mellett, ezt nem bánom. Ismerem ezt a világot, nincsenek lila illúzióim a „dolgoszorgosbölcs” munkásemberről, pontosan ezért vagyok olyan biztos abban, hogy társadalmunk csak akkor képes jobban élni és dolgozni, ha a (számszerű, nem szavazói) többségnek lehetőségek jutnak.
    Nincs ideális diktátor, és nem azért, mert nincs becsületes, tisztességes ember egy se. Hanem azért, mert az egy személyre épülő rendszerben nincs rend. Ha a törvényeket egy „ideális diktátor” alkotja, minden bizonytalan, átláthatatlan lesz. Ez rendkívül károsan hat a gazdasági rendszerre, a költségvetési és a monetáris politikára, a humán szolgáltatásokra, a kultúrára egyaránt. A diktátor által kinevezett felső tízezer sose lesz képes prosperáló társadalmat összefogni. Ideig-óráig (ami évtizedeket is jelenthet) elketyeghet – viszont minden nap, amit egy közösség egy „ideális diktátor” vezetése alatt tölt, garancia arra, hogy egyre távolabbra kerül a világtól.
    Ja, ezt az „elszámoltathatóságot” hogy érted? Ha Neked nem tetszik valami, galléron foghatod? És ha nekem nem tetszik, én is megrázhatom, mint Krisztus a vargát? És a többi 9 millió is? Szóval ezt még reszelgetni kellene kicsit.

  • Kedves talalom, szerintem te nem is tudod mi ellen berzenkedsz. Ezt írod:
    „…mert az egy személyre épülő rendszerben nincs rend. Ha a törvényeket egy “ideális diktátor” alkotja, minden bizonytalan, átláthatatlan lesz.”
    …..
    Légy szíves tanulmányozd Szingapúr utolsó ötven évét.
    Bangladesi viszonyokból hova fejlődött ez a kicsi és szegény állam az egy család birtokolta egypárt rendszerben. Ultra kemény törvények, ellenőrzött média, a világ legkisebb korrupciós mutatója, perfect egészségügy és oktatás, százszorosára nőtt GDP, megszűnt bűnözés, sorkatonaság, békés élet belvillongások nélkül.
    …….
    Én szívesen élnék egy ilyenben.

  • Kalocsai Miklós
    2017 március 28
    3:20 du.

    Azért én a helyedben nem hinném el teljesen a propagandát a lelkes kisemberről, aki háborúba akar menni, hogy megmutassa! Én a nagyanyámtól hallottam egyet-mást erről, ezért mondom. De ha te már nem tudtál felnőtt rokonoddal beszélgetni erről, akkor olvasd Svejket.

  • talalom
    2017 március 28
    8:10 du.

    „Nincs ideális diktátor”
    A szíreknek is ezt mondanád? Hogy jobb kifosztva és háborús övezetben élni, mint elnyomás alatt?

    „az egy személyre épülő rendszerben nincs rend.”
    Inkább túl nagy a rend, és ez nem feltétlen rossz. A totális diktatúrák persze előbb-utóbb megbuknak, mert az emberi társadalmat nem lehet ennyire leszabályozni.

    De ismerünk olyan diktátorokat, akik a hatalomra jutásuk után fejlesztették a gazdaságot, a közellátást, pl. Kadhafi.

  • Figyelő
    2017 március 28
    5:48 du.

    Két irányba üzentünk hadat: SZU és USA. Az SZU ellen önként léptünk be Kassa bombázása után (1941), ezért végeztek ki egy csomó politikust a háború után. Ugyanis megszavazták a magyar országgyűlésben, pl. Bárdossy.

    Hozzáteszem, hogy a szomszéd államok előttünk üzentek hadat a SZU-nak pár nappal. Illetve Hitler már Lengyelország lerohanásakor számított a magyar részvételre (1939). Miután a Wehrmacht elakadt Moszkva alatt (1942), akkor már német kívánság is volt a 2. Magyar hadsereg frontra küldése.

  • Figyelő
    2017 március 28
    6:05 du.

    Volt egy nagy hibája a dualizmusnak. A kiegyezés Ferenc József, Deák Ferenc és néhány magyar főúr bulija volt, és az is maradt. A dzsentri azért züllött el a korszak végére, mert valódi gazdálkodásba nem tudott fogni, és szinte rákényszerült a korrupcióra.
    A bécsi bankok kezükben tartották a modern ágazatokat a hitelezés révén, vasúttársaságok, gépipar, nehézipar. Könnyűipar nem volt, a kis és középvállalkozásokat nem támogatta az állam.

    A parlamenten kívüli ellenzék az egész korban a választójog kiszélesítéséért küzdött. Ez Ausztriában megtörtént, a Magyar Királyságban nem, mert féltek, hogy akkor a paraszt- és nemzetiségi pártok benyomulnak az országgyűlésbe.
    A császár ezen nem akart változtatni, mert a magyar főurak önállóságát nem akarta csorbítani! Ezt magyar belügynek tekintette. Tehát a nagybirtokosok és nagytőkések önzősége sajnos még tápot is kapott Bécsből. Ez volt a dualizmus nagy hibája, nem az, amiket ott sokan a szemükre vetnek.

    Ami igazán jó és maradandó abban a korban, azt azok a magyar emberek hozták létre, akik nem csak magukra gondoltak, hanem kiléptek a szűk osztályérdekből, és nemzeti léptékben gondolkodtak. Például a Milleniumi ünnepségekre készült emberléptékű beruházások maradandó értéknek bizonyultak: Vajdahunyad vára, kisföldalatti. Mindkettő ötletes, szép és fönntartható építmény.

    A Parlament és a Budai királyi vár, amiben soha nem lakott király, túlzó és nehezen fenntartható beruházások lettek azóta, bár ezt az építők még nem tudhatták.

  • „A kiegyezés Ferenc József, Deák Ferenc és néhány magyar főúr bulija volt, és az is maradt.” Aha!!!

    „A dzsentri azért züllött el a korszak végére, mert valódi gazdálkodásba nem tudott fogni, és szinte rákényszerült a korrupcióra.” Szegénykék…

    „A bécsi bankok kezükben tartották a modern ágazatokat a hitelezés révén…” Soros?

  • Almási Alma
    2017 március 29
    9:07 de.

    Soros milyen ipart létesített Magyarországon, te szerencsétlen?

    Én a Magyar Hitelbankról beszélek, ami a bécsi Rotschildok tőkéjéből alakult, mivel a Magyar Királyság tőkehiányos volt akkoriban. Ez nem is lett volna baj, ha a magyar polgárosodást finanszírozta volna az EU … bocs, Bécs az oligarchák helyett.

    Azért kellett elkurvulni a polgármestereknek … bocs, a vármegyei tisztviselőknek, mert másképp a nagykutyák nem adtak nekik a koncból. Hogy közben romlott az ország, az sajnos nem érdekelte Brüsszelt … bocs, a császárt.

  • @hazai lámpa

    „Soros milyen ipart létesített Magyarországon, te szerencsétlen?

    Én a Magyar Hitelbankról beszélek, ami a bécsi Rotschildok tőkéjéből alakult”
    _________________
    a zsidó az zsidó…

  • Kalocsai Miklós

    hazai lámpa! „Azért kellett elkurvulni a polgármestereknek … bocs, a vármegyei tisztviselőknek, mert másképp a nagykutyák nem adtak nekik a koncból. Hogy közben romlott az ország, az sajnos nem érdekelte Brüsszelt … bocs, a császárt.”
    Ennél silányabb szerecsen mosdatással, felelőség elhárítással ritkán találkozik az ember. Te lazán minősíted „serencsétlennek” a veled egyet nem értőd, majd önérzetesen hadoválsz császárról, zsidóról, Brüsszelről anélkül, hogy halvány fogalmad lenne a nagyon magyar, nagyon keresztény, nagyon úri magyar elitről, nemességről. Már az Osztrák Kalapos Király jobban védte volna a magyarság érdekeit, mint a magyar nemesség, ha hagyták volna. A magyar nemesség, akiknek Orbán méltó eszmei utóda, önös érdekeiket védve azonosították magukat a nemzettel, megakadályozva minden modernizációs kisérletet. A főurak Bécsben, Párizsban, Londonban múlatták az időt, és kötötték a jobbágyok kizsigereléséből származó jövedelmeiket. Büszke magyaroknak vallották magukat, féltéglával verve a mellüket, de magyarul nem tudtak, és fogalmuk sem volt, mi van „szeretett” hazájukban. Az itthoni nemesség tunya, kultúra kerülő életmódjának legfőbb célja a jobbágyság kiszipolyozása.(Tisztelet a kivételnek). De még mielőtt Boda Marcsihoz hasonlóan meg kellene feledkezned a jólneveltségről, és kiosztanál, vegyél egy mély lélegzetet, menj el a könyvtárba, kölcsönözd ki Surányi Miklós Egyedül vagyunk című könyvét, mely Széchenyi Istvánról szól, olvasd el, utána válaszolj. A könyv nem libsikomcsi, a két VH között íródott.

  • Almási Alma
    2017 március 29
    11:15 de.

    A nagytőkének nincs vallása.

  • HL. Akár Kádár Jánost is említhetted volna Kadhafi mellett, mint jó diktátort. Ilyen „olcsón”, mármint alig több mint 300 ember kivégzésével, még senki nem tett annyit népéért, mint ő. Persze kellettek ehhez az akkori nemzetközi körülmények: a hidegháború fokozatos felváltása a békés egymás mellett éléssel, és persze a Szovjetunió ereje.
    Akkor fel kell tenned magadnak a kérdést: miért omlott mégis össze, szinte napok alatt? Hiszen Kádár nem az a fajta diktátor volt, aki magának harácsolt volna össze vagyonokat. Amikor az MSZMP utolsó kongresszusán megfosztották tisztségeitől, feleségét kézenfogva, egy kisbőrönddel jelent meg: Mondják meg az elvtársak, hová költözzek? A rezidenciájában minden bútordarabon ott volt a leltári szám: a magyar állam tulajdona.
    Uralkodása 32 évében magyarok milliói jutottak élhető lakáshoz.Panelben, meg kockaházban, persze. Csak a napfényes, komfortos panelt a gyönyörűséges paloták hátsóudvari lakásaihoz, meg a bérkaszárnyák szoba-konyháihoz tessék mérni. A komfortos kockaházakat meg a vályogviskókhoz. Vidéki magyarok milliói tapasztalhatták meg: a munkával jogok is járnak: ingyenes orvos, iskola a gyereknek, fizetett szabadság, nyugdíj.
    Charlie és HL! Tedd már fel magadnak a kérdést: vajon miért lett mindez egyik napról a másikra semmivé? Idegenszívű vezérkart emlegetni nem ér: hacsak a „vezérkar” cselekedeteire nincs példád.

  • talalom
    2017 március 29
    4:24 du.

    Nem szoktam vezérkart emlegetni.

    1. A szocialista világrendszer összeomlása volt a fő ok.

    2. Sajnos sok Kádár-kori vívmány azért omlott össze, mert nem volt fenntartható! A panelekből a végén már csak a legembertelenebb szovjet típusú monstrumokat építették, nem a dán házgyári modellt. Van, aki szeret a magasban lakni, de pl. kisgyerekes családoknak nem való, és a lakberendezési magazinok szerint azóta sokan kibontották a minikonyha falát.

    A kockaház remek konstrukció volt a hatvanas években (már a Horthy-korban volt egy-két típusterv a Széplak magazin építésze szerint!). Ezután jöttek a nyeregtetős házak, de azok már drágábbak voltak. Sajnos a nyolcvanas évektől kezdve nagyon lecsökkent a családi ház építés.

  • Kalocsai Miklós
    2017 március 29
    3:51 du.

    Mondtam már Almára csúnyábbat is.

    „Ennél silányabb szerecsen mosdatással, felelőség elhárítással ritkán találkozik az ember. … halvány fogalmad lenne a nagyon magyar, nagyon keresztény, nagyon úri magyar elitről, nemességről. … önös érdekeiket védve azonosították magukat a nemzettel, megakadályozva minden modernizációs kisérletet. ”

    Ugyanennek a nemességnek a soraiból került ki a liberális nemesség, amelyik 1848-ban a polgári Magyarországért harcolt, és akik képviseletében Deák a kiegyezésben benne volt. Tisza Kálmán részt vett a forradalomban, utána függetlenség párti lett, majd átment a kormányzó Deák-pártba.

    Az ő fia Tisza István, a vén „geszti bolond”. Ady azért utálta, mert a nagybirtokot és a nagytőkét védte a dzsentrivel és a középpolgársággal szemben.
    Na most melyik ujjadat fogod harapni, mert mindkettő fájni fog!?

  • Kalocsai Miklós

    hazai lámpa! Nem kell megharapnom egyik ujjamat sem, mert magad mondtad, helyesen, ebből a sorból került ki a liberális nemesség. Igen, néhányan felül tudtak emelkedni közösségük tunyaságán, maradiságán, de nem vált általánossá. Ezért van, hogy ’45-ben a felszabaduláskor Magyarország még mindég feudális állapotban leledzett. Kedvenc diktátorod, és rendszere ezt, a két világháború közötti fasiszta nagyon úri, nagyon keresztény, nagyon nemzeti feudális viszonyokat építi újjá, sőt tovább megy, úgy viselkedik, mint egy középkori király, az ország javait sajátjaként, hűbéreseinek, saját családjának osztja szét, a kegyvesztettektől pedig vissza a babaruhát. Lásd Simicska Lajos esetét. Ma Magyarországon ismét a maradiság és a progresszió közötti küzdelem folyik. Belátjátok, vagy sem, ti a török, az azerbajdzsán, az orosz, újabban a fülöpszigeteki mintát követő rendszert támogatjátok, mi egy modern, európai mintát részesítünk előnyben.

  • Kalocsai Miklós
    2017 március 30
    2:34 de.

    Ne ámítsd magad! Ugyanaz a liberális nemesség szabta el a dualizmust, mint amelyik levezényelte a győztes 1848-as forradalmat (ami később elbukott)! (Pl. 1867-ben egyik első intézkedésük volt, hogy megszavazták a zsidók egyenjogúsításáról szóló törvényt.)

    A dualizmus sok problémát termelt, ezt el kell fogadni, ők is emberek voltak, hibáztak. Vagy be lehet hunyni a szemünket, és mutogatni mindenkire, ahogy a marxisták is tették, hogy mindenért a konzervatívok, a reakciósok, a horthysták, a fideszesek stb a hibás … És soha nem a liberálisok vagy a körülmények!

  • Kalocsai Miklós

    hazai lámpa! Lehet csűrni, csavarni a szavakat, de egy biztos.Magyarország válaszút előtt áll. Jövő év tavaszán kiderül, hogy ez a hányatott komp hol fog kikötni, a keleti, vagy a nyugati partnál? A Fülöpszigetek felé, vagy Brüsszel felé indul el? A jelenlegi kapitány és legénysége a besegítő Jobbikkal már megcélozta Azerbajdzsánt, de mi inkább Európa felé mennénk.

  • Kalocsai Miklós
    2017 március 30
    2:58 du.

    „mi inkább Európa felé mennénk.”
    Na hát, siessetek, mert lehet hogy mire odaértek, már nem is lesz! És nem Orbán lépett ki elsőnek, hanem a pudingevő angolok.

    Ady Endre
    A fajok cirkuszában

    „Minden, minden ideálunk
    Másutt megunt ócskaság már,
    Harcba szállunk
    S már tudjuk, hogy kár a harcért.

    Céljainkat elcélozták,
    Életünket már elélték.
    Cirkusz-ponyvák
    Bohóc-sorsa leng előttünk.”

  • Kalocsai Miklós

    hazai lámpa! Remek! Köszönöm, hogy segítesz! Akkor egy kis vers elemzés:

    „Minden, minden ideálunk
    Másutt megunt ócskaság már,”
    Ez a két sor tökéletesen jellemzi a Fidesz és a Jobbik vonzódását az ócska, penészes, a történelem szemétdombján rothadó Horthy korszakhoz.

    „Harcban állunk
    S már tudjuk, hogy kár a harcért.”
    Gyönyörű! Élőkép a szemünk előtt, amint Orbán Vezér lángoló pallossal a kezében harcba viszi a Fideszt és a Jobbikot Brüsszel ellen.

    Még egyszer köszönöm, és várom az idézetedet Orwell 1984 című könyvéből.

  • Néha, mikor olvasgatom a hazai beírásokat, az a gondolatom támad, hogy egyeseknek jót tenne egy kis Rákosi korszak, akkor megtudnák mi a diktatúra.

  • Tüske Zsófia

    drága Figyelő: ez ellen a jól alakuló második Rákosi korszak ellen tiltakozunk kézzel-lábbal, már ha érted.
    A koncepciós perekkel már próbálkoztak, egyelőre nem túl sok sikerrel, az orbáni ávó még kissé várat magára, és amíg az EU-hoz tartozunk, ennek vannak akadályai.
    Egyébként csak olvasd szorgalmasan charlie hozzászólásait, hogy ne legyen kétségtelen a számodra, hogy lesz ám a fidesznek ökle, ha koalíciót kötnek majd a hibbant felcsúti baksisért kussoló lakájokból álló pártjával.

    Mindenesetre köszönjük neked ezt az esélytelenek nyugalmával mondott jókívánságot.

    A kopasz szovjet-bérenchez és Péter Gáborhoz igen hasonló a társadalom legaljáról feltört Orbán legalább annyira szép rendszert készít nekünk a jobbikkal karöltve, legfeljebb ők a saját magántulajdonukká kívánják tenni az eddig még megmaradt országot. Mindenesetre úgy tűnik, az oroszok távolabbi céljaival nemigen vannak tisztában.

  • Tüske Zsófia

    lámpa te már a panelházak terén is igen hiányos ismeretekkel rendelkezel:
    a szovjet típusú panelek a hatvanas-hetvenes évek elején épültek, a dán panelek néhány évvel később, és relatíve hamar váltották fel őket a hazai, bár a szovjet típusból továbbfejlesztett, használhatóbb modellek, amit a 43-as panelgyár és a győriek építettek. Egyébként a dán panelek is módosultak, és mindkét továbbfejlesztett típus népszerű az ingatlanpiacon.
    Amúgy semmi baj nincs a kisgyerekes családok magasabb szinten történt elhelyezésével, mert abban az időben még figyelmet fordítottak az épületek közötti zöldterületekre és a házak előtt létesített játszóterekre. És odáig még nem ért el a fideszes városvezetés példátlan faírtási akciója. Az egyetlen komoly hátrányt a nyári forróság jelenti: azt klíma nélkül nehezen lehet kibírni panelban.

  • Tüske Zsófia

    Kalocsai Miklós: azt hiszem, a fideszt csak annyiban érdeklik a Horthy kor penészes eszméi, amennyiben azok a félfeudális tulajdonviszonyoknak a javukra történő restaurációját szolgálják.
    Hogy ezekhez miként viszonyul majd a már jelenleg is tetten érhető orosz diktátum, az egyelőre a jövő zenéje.

  • Kalocsai Miklós
    2017 március 31
    2:47 de.

    „Akkor egy kis vers elemzés: ….jellemzi a Fidesz és a Jobbik vonzódását az ócska, penészes, a történelem szemétdombján rothadó Horthy korszakhoz.”

    Akkor ezt rosszul tudod, mert ezt a részt Ady a saját politikai oldalának írta, a polgári radikálisoknak! Ezt az irodalomtudósok is mondják, ha nekem nem hiszed! Ugyanis 1900-as évek elején, ami Magyarországon haladásnak számított, pl. titkos, egyenlő, általános választójog, az Nyugaton már több helyen leszerepelt a fejlett demokráciákban. Ott sem köszöntött be az aranykor úgy, ahogy a hazai liberálisok azt elképzelték/elképzelik.

    Ami a penészes rókaprém után vágyakozókat illeti, azoknak Ady azt írta: „úri véreim, menjünk vissza Ázsiába!”, ahogy ezt itt egyesek mindig az orrunk alá dörgölik.

  • Tüske Zsófia
    2017 április 1
    3:22 de.

    Nem írtam akadémiai székfoglalót, úgyhogy inkább hagyjuk a személyeskedést!

    „a szovjet típusú panelek a hatvanas-hetvenes évek elején épültek, a dán panelek néhány évvel később,”
    A dán panelek a kilencvenes évek végén épültek! Ezeket a megyeszékhelyen „cseréptetősöknek” hívják mai napig.

    A hatvanas években élhető lakótelepeket építettek, mert maximum öt emelet volt, sajnos lift nélkül. Sok a téglaépület ezek között, aminek nagyobb az értéke. A hetvenes években indult be igazán a házgyár, a tízemeletes panelokkal. Tudományos kísérletek kimutatták, hogy a negyedik emeletig ideális a családoknak, mert onnan még tudnak figyelni a lent játszó gyerekekre! Persze, ha amúgy biztonságos a lakótelep, ami a rendszerváltozás előtt jellemző volt. Azután sajnos gyönyörű lakótelepi játszóterek mentek tönkre az elmúlt harminc évben, ezen javítottak kicsit az EU-s támogatások.

  • Tüske Zsófia
    2017 április 1
    2:56 de.

    Nem hinném, hogy a mai hasonlítana a Rákosi korra, de csak írjál nyugodtan.
    Sajnos azt átéltem, és szépen le is tudnám írni neked, milyen volt igaziból.

  • Kalocsai Miklós

    Figyelő! Biztosan elkerülte a figyelmedet, hogy a történelmet nem egy személyre szabják. Neked sanyarú volt, de magyarok milliói akkor emelhették fel először a fejüket, egyenesíthették ki a derekukat. Ezzel nem kívánom védelmembe venni azt a kort, meg voltak a maga bűnei, csak árnyékolni szeretném a korról alkotott véleményeket.

  • Kalocsai Miklós

    charlie! Tévedni emberi dolog, de egy polihisztor jobbikos is tévedhet. Pestlőrincen, a Vándor Sándor utcában a 80-as évek elején már átadtak úgynevezett dán házakat. Ezen kívül másutt is épültek ilyen tipusú házak, 9, vagy 10 emeletesek. Ma is ott vannak, panel házak lapos tetővel. Ma is úgy nevezik őket, hogy a „dán házak”.

  • Kalocsai Miklós

    hazai lámpa
    2017 április 1
    6:42 de. Azt már tudjuk, hogy jobban szeretsz írni, mint gondolkodni, pedig nem válna hátrányodra, ha fordítanál. Az általad idézett vers részlet tökéletesen ráillik szeretett vezéred rendszerére. Ha nem tudnánk, hogy ki, mikor írta, azt hihetnénk, hogy kortárs költőt ihletett meg ll. Kárpátok Géniusza.