Egy koncepciós per anatómiája – Császy Zsolt bebörtönzése (1. rész)

2017 július 10 6:53 de.223 hozzászólás

Néhány hét múlva bebörtönzés vár a jogi végzettségű, egyetemi oktató Császy Zsoltra, aki az 1990-es évek elején nem mellesleg a FIDESZ szóvivője és parlamenti szakértője is volt, mindez azt követően, hogy egy, Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök és kormányának más prominensei ellen indított, széles körben koncepciós pernek tartott eljárás szenvedő alanyává vált.

Császy akkor vált a Sukoró-ügy egyik érintettjévé, amikor felmerült, hogy a Velencei tó partján egy külföldi befektető telkeket Közép-Európa egyik legnagyobb turisztikai beruházásaként hasznosítana. A visszás helyzet azon ingatlan-átadásra vonatkozó ajánlattal kapcsolatban alakult ki, amelynek keretében az állam bizonyos tóparti földekért cserébe közép-magyarországi földterületeket kapott volna vissza. Császy akkoriban az állami vagyonkezelő cég igazgatójaként részben a Magyar Állam vagyonáért felelt. Az államnak felajánlott csere-ingatlant később az ügyészség szakértői alacsonyabb értékűnek becsülték, így az ügyletre vonatkozó megállapodást a Bajnai Gordon vezette kormány egy furcsa perben megtámadta. Annak ellenére, hogy a magyar államnak semmiféle vagyoni veszteséget nem kellett elkönyvelnie, mégis vádemelés történt. Császy Zsolt 2010-ben előzetes letartóztatásba került, ahol börtönnapló írásába kezdett. Mikor később a bíróság a fogva tartását törvénysértőnek találta szabadlábra helyezték, a napló meg is jelent „Az Orbán-rezsim börtönében” címmel. Most júniusban végül is 2 és fél év szabadságvesztésre ítélték, és a büntetése letöltését néhány héten belül meg is kell kezdenie.

Császy Zsolttal Garai-Édler Eszter a Kanadai Magyar Hírlap, illetve Christopher Adam a Hungarian Free Press képviseletében készített interjút szinte azonnal az ítélet kihirdetése után. A két részből álló teljes anyag magyar nyelven a YouTube-on tekinthető/található meg. (Az első rész itt található.) Az alábbiakban közlünk néhány, kiemelésre érdemes részt olvasóink részére.

Császy Zsolt_1

 (Császy Zsolt. Fotó: Garai-Édler Eszter)

Egy efféle interjúban óhatatlanul is felmerül Császy Zsolt FIDESZ-es múltja, különösen ha abból indulunk ki, hogy éppen ez az a párt, amelyik az immár egyáltalán nem független magyar igazságszolgáltatást arra használja fel, hogy őt vonja bűnvádi eljárás/üldöztetés alá. Amikor Császy 1993-ban kilépett a FIDESZ-ből, úgy fogalmazott: „ekkorra már a Fidesz egy szabadság elvű pártból leginkább politikai üzleti vállalkozássá alakult”.

Bár a fentiek valamennyi pártra jellemzőek voltak, Császy mégis kiemelte, hogy mindez jóval szembetűnőbb volt a FIDESZ esetében, hiszen a szárnyait bontogató fiatalokból álló ellenzéki párt egyrészt demokratikusabb és átláthatóbb működésű volt a többiekhez képest, másrészt a FIDESZ-nek – ellenzéki párt lévén nem kellett a hatalmat gyakorolnia.

2010. augusztus végén, mindössze 4 hónappal a FIDESZ hatalomátvételét követően Császyt letartóztatták. A valódi célpont azonban az egykori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc volt. Ez a várható fejlemény már Bajnai Gordon miniszterelnök ideiglenes kormányzása alatt is nyilvánvaló volt. A küszöbön álló választásokat a kilátások szerint földcsuszamlásszerű győzelemmel megnyerni készülő FIDESZ, ugyanis példátlan nyomást gyakorolt a Bajnai-kabinetre, hogy az „szálljon rá” az előző, Gyurcsány-kormányzatra.

A FIDESZ, ill. személy szerint Orbán Viktor, miközben egyrészről már kezdett megágyazni a kirakat-pernek, mindenféle fenntartás nélkül tárgyalt a hírhedt sukorói beruházás még elsőként jelentkező, amerikai befektetőjével, ill. folytatott zárt ajtók mögötti megbeszéléseket az üzletemberrel annak a Martonyi Jánosnak a vendégeként, aki később külügyminisztere lett. Ugyanitt jelen volt George Pataki és Ronald S. Lauder is. Orbán több alkalommal biztosította a befektetőt arról, hogy Magyarország nem banánköztársaság, így felesleges tartania bármiféle ellenintézkedéstől. Az igazat megvallva, még örülnék is, ha Magyarország ma banánköztársaság lenne, ugyanis már az is előrelépést jelentene – jegyzi meg Császy, figyelemreméltó humorérzékről téve tanúbizonyságot, dacára nehéz helyzetének.

IMG_4225

 (Garai-Édler Eszter és Császy Zsolt. )

Ámde hiába a baráti hangvétel a befektetővel, a republikánusokhoz közel álló Lauder-rel, illetve Patakival folytatott találkozón, Császyt ennek ellenére megvádolták. A vádemelés hírére eközben fellobbant a magyar szélsőjobban megbúvó antiszemitizmus, és többen fogalmaztak úgy, hogy a történet nem más, mint a magyar földnek a cionisták által megkísérelt elrablása, s mi több, őrizetbevételét követően Császy számos antiszemita provokáció tárgyává is vált.

Amikor 2010-es őrizetbevételének, majd fogvatartásának körülményeiről kérdeztük Császy Zsoltot, úgy fogalmazott, hogy az egész leginkább egy lidérces álomra emlékeztet, amihez fogható meghurcoltatás egy jogállamban lehetetlen lenne. Úgy zárták el, hogy megtagadták tőle a védelem megszervezésének minden szokványos eszközét és lehetőségét. Az ügyész nem ismertette védőügyvédjével, hogy valójában mi is a bizonyíték, ami alapján indokolt lett volna őrizetbevétele, majd fogvatartása. Éppen az ügyész volt az, aki hagyta, hogy az ügy szempontjából kulcsfontosságú bizonyítéknak viszont egyszerűen nyoma vesszen. Mikor Császyt végül szabadlábra helyezték, a bíróság szerint a vádlott őrizetbevételének feltételei soha nem is álltak fent, illetve hogy elzárása teljes mértékben törvényellenes volt.

Amikor a védelem megpróbált hozzáférni az ügyhöz tartozó leglényegesebb iratokhoz, azt a választ kapták, hogy minden dokumentumot kiadnak nekik – de csak a vizsgálati szakasz lezárása után. Amikor mintegy negyvenezer oldalnyi, kaotikus és semmitmondó iratot végül kézhezvették, a védelem észrevett egy, a bírónak feltehetőleg rendelkezésre bocsátott iratra vonatkozó hivatkozást. Császy el is ment a bíróságra, hogy elkérje ezt a dokumentumot, rámutatva, hogy a nyilvántartás szerint azok bizony léteznek, azt mondták neki, hogy nem voltak ilyen dokumentumok, majd a történetet a hivatalnok úgy módosította, hogy valamilyen irat tényleg létezett, de vissza lett küldve az ügyészségre. Császy ekkor kérte, hogy megtekinthesse a továbbításról szóló iratjegyzéket, ami egyébként mindig is készül, ha az állami hatóság egy a tulajdonában lévő dokumentumot kiad vagy áthelyez. Császy azonban azt a tájékoztatást kapta, hogy nincs ilyen feljegyzés.

„Hogy világosan fejezzem ki magam: lehetetlen volt rekonstruálni, milyen okkal és alapon tartóztattak le bennünket 2010. augusztus-szeptemberben. Jogi szempontból abszurd, hogy valakit megfosztanak a szabadságától, és később nem rekonstruálható, hogy mire alapozták ezt a döntést. Mindez megerősítette az érzést, hogy az ember addig rács mögött marad, illetve nem ajánlják fel az szabadlábra helyezést, amíg csak nem tesz terhelő vallomást,” jegyezte meg Császy. Hozzáfűzte: a hatalmon lévő párt és az igazságszolgáltatás közötti határvonal annyira elmosódott, hogy a Fidesz immár hajlamos politikai inkvizítorokat alkalmazni. Ezek az emberek látnokok voltak, mert már egy évvel korábban meg tudták állapítani, hogy milyen bizonyítékokat talál majd az ügyészség. Úgy gondolom, éppen ezen az alapon nevezünk valamit koncepciós pernek.

IMG_4226m

 (Császy Zsolt és Christopher Adam. Fotó: Garai-Édler Eszter.)

Császy Zsoltnak jelezték, hogy számíthat a büntetőeljárása megszüntetésére, ha a korábbi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc ellen vall – ami hamis tanúskodás lett volna. Császy megjegyezte, hogy többféle nyomásgyakorlási taktikát is tapasztalt. A nevelőanyja temetésre sem engedték ki az előzetesből, ami miatt később a Strasbourgi emberi jogi bíróság elmarasztalta a Magyar Államot. Másrészt a Fideszhez szorosan kötődő ügyvédi irodák kaptak konkrét megbízást, hogy az ügyön dolgozzanak a vádhatóság számára. Emellett a börtönben ülő Császynak közvetve felajánlották, hogy „eszmecserét” folytathat az ügyészséggel. Jogállamban ez abszurditás. A gyanúsított nem beszélget csak úgy az ügyészséggel. Ha találkozásra kerül sor, akkor a megbeszélés valójában kihallgatás. De – börtönőröktől kapott információk szerint – ez tényleg előfordul Magyarországon. A gyanúsítottak úgy gondolják, hogy szabályos kihallgatásra mennek az ügyészségre, és meglepődve tapasztalják, hogy a találkozás csak informális beszélgetés, amelyről nem készül hivatalos jegyzőkönyv.

„Az ügyészség nagyon nehéz helyzetben van Magyarországon, emiatt sok ügyész kényszerült elhagyni a szakmát,” jegyezte meg Császy.

A Fidesz-párti propagandaújságok zaftos történetekkel látták el olvasóikat az eljárás alatt, nyilván azért, hogy rásegítsenek, illetve együttműködjenek az ügyészséggel. Ezek az agit-prop közlemények azt a mondanivalót sulykolták, hogy Császy Zsolt és Tátrai Miklós, a vádlott-társa Gyurcsány Ferenc lekenyerezettjei.

„Jogi szakmai szempontból ez mesterségesen kreált ügy. Másrészt az eljárást az érvényes jogszabályoknak ellentmondó módon folytatták le. Harmadrészt figyelmen kívül hagyták a Legfelsőbb Bíróság döntéseit,” összegezte a helyzetet Császy.

Mitől is egyértelmű az, hogy az egész idő alatt Gyurcsány Ferenc volt a célpont? Az Ügyészség kérésére az FBI kihallgatta a Sukoró projekt amerikai befektetőit, a kihallgatásnak az volt a hivatalos indoka, hogy ez egy Gyurcsány ellen folytatott eljárás. Az viszont probléma, hogy az ilyen vizsgálat Gyurcsány Ferenc ellen abban az időpontban törvénytelen volt, mert a korábbi miniszterelnök képviselői mentelmi jogot élvezett.

A törvénytisztelet kifejezett hiánya mellett az ügy a rendszer antiszemita és rasszista vonásait is demonstrálta. Császy megerősítette, hogy Ronald S. Lauder olyasmire készült, ami teljesen szokványos, ha külföldi befektetők jönnek egy országba: úgy döntött, hogy bemutatja a projektet és a befektetőket a lakosságnak. Minden befektető tiszteletreméltó háttérrel és gazdag tapasztalatokkal rendelkezett az üzleti világban. A magyar szélsőjobb mégis azonnal „idegen tőkéről” kezdett beszélni. Régen „árja tőkéről”, illetve „nem árja tőkéről” beszéltek, a mai Magyarországon szinte ugyanezen a sémán alapultak ezek a kijelentések. A szélsőjobb Izraelbe kiutaztatott polgármesterekről szóló hazugságokat is kezdett terjeszteni, és az ügy köré szőtt történetek hallgatólagos, de világosan érthető antiszemita hangsúlyt is kaptak.

Császy felidézte, hogyan börtönözték be politikai okokból az előző rezsimek diktatúráiban két rokonát is, köztük még Rákosi alatt a nagybátyját. Most Császy Zsolton a sor, hogy folytassa ezt a szerencsétlen családi tradíciót Magyarország huszonegyedik századi diktatúrájában, az Orbán rezsimben.

Következik a 2. rész.

Garai-Édler Eszter

Dokumentum:

 

223 hozzászólás

  • Anita Szászy

    Nagyon jó cikk.Várom a folytatását.Naponta reménykedik a családom ,és én abban ,hogy ez a mocskos rezsim,végre megbűnhődik,és eltakarodik,mert jog alap nélkül él ebben az országban,sőt jog alap nélkül kormányoz,már olyan embereket akik hagyják magukat.Sajnos sok naiv ember esik áldozatul ennek az aljas diktatórikus semminek,amit józanul gondolkodó,európai értékrend szerint élő országok ,meg sem engednének.Sajnálom Császy Zsoltot,de jobban meg kellett volna néznie,kivel ál össze,illetve inkább azt,hogy ki tud majd a tevékenységükről.Az ország tele van besúgóval,jó pénzért az aljas bagázsi mindenre képes.Remélem az igazság győz majd,mert én is zsidó vagyok anyai ágon ,és mindig remélem a magasabb rendű intelligencia győzelmét.

  • Göllner András

    Jól ismert okok miatt, nagyon ritkán szólalok már meg magyarul a nyilvánosság előtt. Ide lenn, a segédhernyók (copyright Tóta W. Árpád) által elárasztott „pinyóban” jóformán sose járok. Most, egy ideiglenes, vagy egyedi, felmentés keretében szeretnék gratulálni, tiszteletemet kinyilvánítani Christopher Adam és Garai-Édler Eszter munkatársaim felé, azért, hogy ezt az ügyet, amely minden lépésében sérti egyetemes emberi jogainkat, és amelyet agyonhallgat a magyar közmédia, illetve az Orbán kormány által kistafírungozott kereskedelmi média, elénk tárták. Tisztelet és bátorítás Császy Zsoltnak, aki évek óta szenvedő alanya a magyar kenguru fajta igazságszolgáltatásnak. Tisztelet és bátorítás a Kanadai Magyar Hírlap tudósítóinak. Érdeklődéssel várom a következő részt.

  • Nem hiszem, hogy zsidónak kell lennie annak, aki látja a mai kormány határtalan aljasságát, az írott törvények és az íratlan szabályok teljes semmibevételét, vagy cinikus átírását.
    Ennek ellenére: azt remélem, hogy kiderülnek a tények ebben – és még sok más ügyben. Azért írok „tényeket” és nem „igazságot”, mert itt milliók vannak teljesen eltévedve a két fogalom között – ezt használja ki az uralgó Párt (a néhai fiatal demokraták) aljasul, és uszító módon.
    Amennyit én tudok az ügyről az annyi, hogy a kérdéses cseretelket a Gyurcsány kormány (illetve az állami vagyon kezelésével megbízott szervezet) is megbecsültette – és az az értékbecslés arányosnak mutatta a cserét. A Párt (a néhai fiatal demokraták) által megbízott értékbecslő viszont másként kalkulált, úgy vélekedve, hogy a két telek között jelentős értékkülönbözet volt, és emiatt kár érte az államot. Konkrétan nem tudom, hogy az elmaradt haszonért vagy a vagyon gondatlan kezeléséért perlik-e Császy Zsoltot és Tátrai Miklóst. De mindegy is.
    Azt kellene megérteni, hogy ilyen alapon bármelyikünket bíróság elé lehet bármikor citálni.
    Még az ítéleteknél is rémisztőbb az eljárásjog megsértése – esetenként semmibevétele. A teljes magyar népesség – beleértve az írni-olvasni tudókat is – teljes közönye mellett. Ebből következően aztán elég lehangoló, mennyien álmodoznak börtönről, meg egyebekről a jelenleg uralkodó garnitúra tagjaival szemben.
    Holott a személyes szabadság elvétele (börtön, elzárás), de vagyonelkobzás is csak bizonyított törvénysértés esetén történhet jogállamban.
    Még egy megjegyzés: szerintem nincs „magasabb rendű” meg „alacsonyabb rendű” intelligencia. Van az ismeretek birtoklásának egy mennyisége ami képessé tesz a fogalmak értelmezésre.
    Nekem például a matematikai „intelligenciám” igen hézagos:ismerem a másodfokú egyenlet megoldóképletét, de gőzöm nincs,miért pont ennek alapján lehet a megoldást keresni. De ettől még nem vagyok „alacsonyabb szintű”, mint egy matematikus.
    Alapvetően optimista beállítottságú vagyok – de egészen elkeserítő, miféle képzetek élnek egyesek fejében jogállamról, demokráciáról.
    Kívánom Önnek és családjának, hogy hazám polgárainak egyre kevésbé kelljen elviselnie az önkény uralmát.
    És köszönöm Császy úrnak és társainak, hogy a saját érdekeik ellenére is ragaszkodtak a tényekhez. Az ilyen kiállások roppantják meg az ostobaságra épülő diktatúra pilléreit.

  • Varga Erzsébet Anna

    Jó lenne ha kiderűlne az igazság! Nagyon jó cikk!

  • Uram Isten. A Ms.Garai es Mr. Adam kozolt kepeit latva, a KMH a „szerzoink” oszlopaban hasonlitva, azok legalabb 40 evvel ezelottiek.

    A kozolt cikk nagyon tul megy sorokban, de az esemenyeket kihagyva.

    Mi volt a vad a Mr.Csaszy ellen ?
    Sok magan velemnyt kozol a cikk , de nem a torvenyes vadat.
    Ha letartoztatasban es borton iteletben reszeseult akkor „buntettet” kovetet, s birosagi itelet volt az eredmenye alapjan.

    Na ne jojjenek ismet a
    „nem tudja”, s a ” nem erti, nem el ottan”-okkal.

    Egy kulfogi ceg ingatlant ohajtott tulajdonozni nem a k.p. vasarlasa alapjan , hanem az ingatlan csere esetevel. S a cserebe igert ingatlan kevesebb erteku lett volna.
    Az nem bun tett. Sehol, senki nem kerul birosagi itelet alapjan bortonbe meg Eszak Koreaban sem azert. Azok is uzletelnek, s csereberlnek.

    Hogy az allamugyeszseg visszautasitotta ertesiteni az ellene letezo bizonyitekokkal, az csupan azt bizonyitja hogy Mr. Csaky ugyvedje nagyon kepzetlen es keptelen ugyved !!!

  • György Molnár

    Neonáci, antiszemita, rasszista és főképp műveletlen, rablóbanda uralkodik Magyarországon 2 millió idióta „honfitárs” és a szintén tehetségtelen és buta „baloldali” politikusok hülyesége miatt. Orbánt már csak a végelgyengülés vagy egy baleset takaríthatja el a helyéről.

  • Lenne jo a KMH kozolni a per datum-szamat ?

    A birosagi eljarasok es iteletek ottan is nyilvanos adatok.
    Szeretnem olvasni az eredti ugyet.

    Elore is koszonom.

  • Mi torveny biztositja, tenne lehetove hogy a kormany a „koz-tulajdon”-t magantulajdonba valo atruhazasa a mas „koztulajdon”-ban levo ingatlannert ?

    Lennek a KMH igen tudatos PhD-jei kepesek kozolni azt ?

    Ne probaljk allitani hogy az nem letezne ottan, ahol minden elkzelhetetlen hulyesegek is torvenyekkel, rendeletekkel szabalyozva vannak a leg rohelyesebben jelentektelen ugyekben is.

  • Bendegúz!

    Maga ismét bebizonyította, hogy nem tud olvasni és/vagy nem ért magyarul. A vád, ill. ítélet tisztán elhangzik a videóban: „a hűtlen kezelés kísérlete”. Nem valósult meg semmilyen hűtlen kezelés, ezért az ítélet annak állítólagos kísérlete.

  • SOCDEM;

    Fogadok hogy Csaszy jo-osszeget zsebelt azon az ingatlan cseren.
    A vad egyszerubben barhol is azert mint LOPAS, jovedelmezes a koztulajdon elpazarlasan, cserekereskedesen.

    Azert „cseret” ohajtott az allami ugynok, mert a kezpenzert valo ingatlan arusitasan nem igen lett volna lehetosege felet a sajat zsebebe tomni.

    Lassuk a birosagi docketot !!!
    „Hutlen kezeles”, hm igazi magyaros marhasag.

  • Bengegúz!

    Ezek szerint azt maga nem érti, hogy a vád a hűtlen kezelés KÍSÉRLETE??!! Azt még az ügyészség sem állította, amit maga. Egyébként mit akar bírósági anyagot meg jegyzőkönyveket látni, amikor szövegértelmezési képességi láthatóan csődöt mondtak?

  • Újságcikkek főcímei:

    2016.október 26.
    A sukorói telekcsere ügyében másodfokon felmentették Tátrai Miklóst, az MNV volt vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, a társaság egykori értékesítési igazgatóját is.

    2017. március 17.
    A Fővárosi Ítélőtábla pénteken helybenhagyta az első fokú ítéletet, amely szerint bűncselekmény hiánya miatt mentették fel a moszkvai ingatlanügy vádlottait.

    2017. június 8.
    Letöltendő börtönre ítélte a Kúria a sukorói fővádlottakat. Jogerősen börtönbüntetésre ítélték Császy Zsoltot és Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori vezetőit.

    2017. június 17.
    Magyar rulett: börtön jár a meg nem történt kaszinós telekcseréért. Nem érte kár az államot, nem valósult meg a hírhedt ügylet, van viszont bűnös a nyolc éve tartó sukorói telekcsereperben. A vagyonkezelő két korábbi vezetőjének börtönbe kell vonulnia.

    Így megy ez napjainkban Magyarországon.

  • Tudomasom szerint a magyar Ugyeszseg kiadja a vadiratot reszletesen, es a korulmenyeket is.
    Nekem ez a tapasztalatom. (sajnos)

  • Orsós Elemér

    Én csak azt nem értem hogy, mit számít egy büntető perben BÁRKINEK a politikai múltja, származása vagy vallási identitása! Elvileg a bíróságoknak politikai és vallási részrehajlástól mentesnek kellene lenniük, vagy nem? Ha ez a tényállás nem áll fenn, akkor a bíróságokat kell megtisztítani az esküjüket eláruló, kettős mércét alkalmazó kollaboránsoktól! Miért van az hogy, minden nagyformátumu per végül valamilyen rasszista összefüggés(zsidó vagy cigány gyűlölet, még véltlenül sem magyar gyűlölet!) felé terelődik el, aminek aztán nem a bün, hanem a vélt vagy valós rasszizmius lesz a fő motívuma, sokadrangu kérdéssé bagatelizálva a népgazdasági károk nagyságát? Kurvára nem kellene méltányolás tárgyává tenni a károkozók származását, de sajnos még jelenleg ez nem így kerül elbírálásra! Oszt, miért nem?

  • A Ms. Garai cikke tisztan jelzi hogy a z ingatlan a csere „alacsonaybb erteku volt”.

    De Mr.Adam ugyanazon cikke az Angol nyelvu HFP-soraiban jelzi hogy egyelno erteku ingatlan volt.

    Tehat melyik felel meg a valosagnak ??

  • Christopher Adam

    Bendeguz79 írta:

    „A Ms. Garai cikke tisztan jelzi hogy a z ingatlan a csere “alacsonaybb erteku volt.
    De Mr.Adam ugyanazon cikke az Angol nyelvu HFP-soraiban jelzi hogy egyelno erteku ingatlan volt. Tehat melyik felel meg a valosagnak ??”

    Ezzel szemben angol nyelvű cikkemben ez szerepel:

    ‘The land that was proposed to be returned to the state was estimated to be of inferior value by the state prosecutor’s expert.”

    http://hungarianfreepress.com/2017/07/10/the-anatomy-of-a-show-trial-zsolt-csaszys-imprisonment-part-1/

    A HFP cikk alatt már letiltottam, Bendegúz, mert ott is hasonlóképpen trollkodott. Még egy ilyen szándákos ferdítés Öntől és innen is le lesz tiltva.

  • Göllner András

    @ Bendeguz79

    Látom te ide is, mint a HPF pinyoja esetében, azért jársz, hogy itt, a pince közepén lekuporodva ürítsd ki magadból mind azt amit saját otthonodban, a vécébe, vagy a pelenkádba szoktál potyogtatni. (Többek közt miattad, és a hozzád hasonló pelenka teregetők miatt járok olyan ritkán ide le, akkor is csak úgy, hogy előtte egy nagy lélegzetet veszek, majd alaposan befogom az órrom.)

    Tiszteletem, Talalomnak, Szocdemnek és azoknak, akik odafenn, értelmesen szóltak hozzá Garai Édler Eszter kitűnő írásához, emberi hangnemben kezelik Császy Zsolt igazságtalan meghurcoltatását.

  • A teljes igazságra bizonyára kíváncsi újságíró páros megkereshetné a másik oldalt is, név szerint Budaházy Gyurit, aki az egész csalást leleplezte. Mellékszálként az ő meghurcolása és bebörtönzése is szóba kerülhetne. Elérhetőségében szívesen segítek.

  • Christopher Adam

    Charlie,

    Csak hogy tisztázzuk: én nem szoktam elzárkózni attól, hogy egy adott ügy másik oldalát is felkeressem. De ez itt konkrétan egy interjú, egyetlen interjú alannyal.

    Az már más lapra tartozik, hogy a másik oldal nem mindig él azzal a lehetőséggel, hogy nekünk nyilatkozzon. Példa erre: egy hosszabb elemzést terveztem írni a jobboldali újságírás kihívásairól és meg szerettem volna szólítani mindenféle sajtóterméket, többek közt az AlfaHír nevű jobbikos portált is. A főszerkesztőnek írtam és válaszolt is emailemre perceken belül, de válaszában annyit írt, hogy köszöni: nem él a lehetőséggel.

  • Göllner András

    @ Christopher Adam

    Brávó ! Bendeguz ürítésre használja a KHM pincéjét. Már most ki kellene tiltani, és nem azután, hogy mégegyszer ide üríti a pelenkáját. Tudom, vannak sokan, akik az úszómedencéket is ilyen célra használják, Bendegúz is ezekhez tartozik, most hogy melegebb az időjárás, a játszótéri gyerek fürdetőkbe is megfordul, és kajánul vigyorog ahogy a viz alatt végzi a dolgát.

    Egy szó mint száz: Ki vele innen. A KMH padlóburkolata viszonylag jól felszívja azt a bűzt, annak a szennyesnek a szárazanyagát amit sokan ideszállítanak azért, hogy minnél nagyobb hányingert gerjesszenek az olvasóink körében. De mindennek határai vannak. Én támogatom a szerkesztőség erőfeszítéseit, amelyek a közegészség érdekeit szolgálják.

  • Göllner András

    @ Charlie

    A „másik” oldal, Budaházy Gyuri esetében, a zsidókat, a melegeket, a szinesbőrűeket, a máskéntgondolkodókat, a jogállamiság érdekképviselőinek gyalázóit jelenti. Már az is elég baj, hogy a te fajgyülőlő nézeteidet itt teregetheted – Budaházival zárjátok össze magatokat a saját vécétekben. Ott olvasgassátok a Mein Kampf, és a többi megsértett fajgyülölő írását. Ennek a fajta „egyenjodúságnak” a vécében a helye.

    Nyugi Charlie. Ma egy kívételes nap van. Holnap már nem fox itt találni, holnaptól kezdve szabadon lengetheted majd a pelenkádat a többi bűzbombagyártóval aki idejárkál ereszteni. 🙂 🙂 Ha a barátnőd, a Figyelő, vagy az izraeli lábvízkereskedők használt tölcsére is ki van éhezve egy pofonra, kérem még ma jelentkezzenek be. Viszket a tenyere. 🙂 🙂 Hajrá Magyarok !!!

  • Elvira bácsi

    Ez már nem is Kádár korszak, hanem egyenesen a Rákosi rendszer reinkarnációja. Magyar emberként, illetve magyar állampolgárként szégyelem, hogy népem engedte, hogy hazánk ide süllyedjen!

    Nagyon remélem, hogy minél hamarabb kiderül Császy úr igaza és hogy tetemes kárpótlásra kötelezik ezt a rohadt, büdös magyar államot!

  • Bendeguz79:
    „Fogadok hogy Csaszy jo-osszeget zsebelt azon az ingatlan cseren.”

    Császy úr helyében én mindenesetre nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt büntető- és kártérítési pert indítanék Ön ellen az illetékes (kanadai vagy amerikai) bíróság előtt.

  • T. Göllner Úr! Nem értek egyet Önnel, bár köszönöm, hogy elismeréssel szólt a kommentemről.
    De régi vita, hogy ki kell-e tiltani az ilyen fórumokról azokat, akikkel nem értünk egyet.
    Szerintem nem, és ehhez két érvem van.
    Az egyik, hogy nagyon unalmassá válik az olyan beszélgetés, ahol csak egymást erősítgetik a résztvevők. Ha nem kell ellenérv, ellustul az ember, ha pedig nem hallja a másik szavát, a veszélyérzete is megszűnik.
    Sajnálom, hogy csak ilyen szintű jobboldaliak beszélgetnek itt- egyébként másutt is. Pedig remélem,hogy vannak értelmes magyar jobboldaliak, konzervatívok, de talán ők is „rangon alulinak” tekintik, hogy ilyen közfórumokon megnyilvánuljanak.
    És ez a másik érvem: eltartott kisujjal még ezen a szinten sem szabad politizálni. Igenis tudni kell arról, hogyan gondolkodnak mások, – még ez a szegény Bendegúz is, akit nyilván a magyar nyelvben való jártassága is akadályoz abban, hogy egyes dolgokat megértsen. Az, hogy nem kérdez, ha valamely kifejezés tartalmát nem ismeri, csak vagdalkozik, rágalmaz, az őt minősíti. A két hölgy vitakészségéről nem is beszélve.
    Pedig a fenti eset kapcsán lehetne beszélgetni a különböző jogfelfogásokról, pl. arról, hogy az állami vagyon feletti rendelkezés mit enged meg és mit nem. Ezért kérem,gondolja meg, de ne „ereszkedjen le” közénk. Arra nincs szükség.
    Császy Úrnak és családjának, valamint társainak pedig még egyszer köszönöm, hogy kiállnak a jogállam mellett.

  • Miklos Bánfi

    talalom, minap hogy egyet értettem önnel, de ezúttal abszolút nem. A szerzők és Göllner professzor úr szavaival mindenben egyetértek.
    Az hogy itt minden barom agyament, büdős baromságait teregeti és hogy ehhez ilyen meg olyan joga van, és hogy a sok hasonló vélemény unalmas lenne ez kifejezetten irritál. Nekem ez olyan mintha magának joga lenne a Fesztivál zenekarba beülni brácsásnak és csak húzni a disszonáns nótáját.. Nem! Azért mert itt egy páran hasonlóan gondolkozunk az nem jelenti, hogy szükség van a szennyre! Boda-Figyelő-Bendegúz és még egy-kettő kifejezetten egészségre káros hatást fejt ki, ezért én kivágnám őket egytől-egyig..
    Csaszy Zsoltot én is ismerem és természetesen egy bátor mártírnak tartom. Róla már az jut az eszembe, hogy hamarosan jön már a helycsere a börtönben…

  • Ha bárkit a véleménye miatt, amiben csak egy VÉLEMÉNY van, minden személyes, sértés nélkül, MOST és ezért valakit kitiltanak, az bizony igen szomorú képet adna, a kanadai-magyar demokratikus szellemről!

  • Miklos Bánfi

    Bocsánat. Elragadott a hév: talalom-mal most ebben nem értettem egyet, de vele nincs különösebben baj, mert ha nem is mindig egyezik a véleményünk, azért egy okos uriember.
    A kirohanásom az említettekre viszont nem vonom vissza. Még tudja az a pár, aki abba a csordába tartozik.. Talán Charlie az egyetlen, aki más kategória: hiába ellenkezőek a nézetei az enyémmel, de neki van egy jelleme legalább. Csak Budaházit ne hozta volna fel:)

  • CHARLEY-hoz kerdes;

    Az lenne az a BUDAHAZI GYORGY akit terror-csoport szervezeseert a birosag 13 evi bortonre itelte ?

  • Miklos Bánfi

    Figyelő, abban megegyeztünk 2 hete, hogy egy hitvány gazember vagy, vezetőink halálát kívántad és utána még le is tagadtad. Én bebizonyítottam…
    Az, hogy tőled csak egy dolog lenne meglepő, ha egy értelmes gondolatot ki tudnál böfögni magadból, de azért te a kanadai demokrácia bástyájából egy antidemokratikus diktátort nyíltan támogatsz és számon kéred ezen a lapon a kanadai-magyar demokratikus szellemet?? De mi is az a kanadai-magyar demokratikus szellem??? Ez egy vicc?
    Rólad mindig a Hacsek és Sajó jut az eszembe:)

  • Göllner András

    Találom

    Még éjfél előtt jár, belefér még egy két mondat. Az utolsó hozzászólásod sajnos sokkal gyengébb volt mint az első. Ha figyelmesebben olvastad volna soraimat, világos lett volna számodra, hogy nem azt javasoltam, hogy szüntessük be a vitát itt lenn a pinyóba, vagy azt, hogy legyünk egy-ívásúak, hanem azt, hogy akinek hasmenése van,lábvízkereskedésben utazik, vagy szennyes a pelenkája, ne ide lenn hanem a saját vécéjébe ürítsen. Ha Neked jó ez a levegő, szivjad be mélyen. Én leléptem. 🙂

  • Miklós Banfi, köszi az elismerő szavakat, a véleményed még jobb lenne rólam, ha minden hozzászólásom átmehetne a szigorú cenzoron.
    Budaházy Gyuri az elveiért feladta kényelmes életét, elvesztette vállalkozását, szabadságát. A róla való erkölcsi vitát megkönnyítenéd ha egy ilyen kalibert mutatnál te is az oldalatokról.

  • Kedves Bánfi Miklós! (Azért Bánfi-zom, mert van itt egy másik Miklós, aki nagyon nem Ön).
    1. 2-es a személyi számom, így nem jár nekem az „úriember” titulus. Hogy nick-néven beszélgetek, annak egy oka van: nemcsak nő, hanem idős is vagyok, és amikor kezdtem beleszólni fórumokba, azt hittem, hogy kötelező a nicknév. Most meg már megszoktam,lusta vagyok ismét bejelentkezni. De sokan tudják, volt, aki a válaszában a keresztnevemen szólított. (Margit) Egyébként gyakran előfordul más fórumokon, hogy amikor kiderül, hogy nő vagyok, meglepődnek: nahát, pedig milyen „okos”. Nincs ebben valami rejtett kis hímsovinizmus?
    2. Talán éppen azért, mert nő vagyok, több bennem a kíváncsiság és az empátia. Kíváncsi vagyok arra, hogy miért gondolkodik valaki úgy, ahogy, miféle ismeretek, tapasztalatok vezetik arra, hogy pl.szilárdan higgye: ha a magyar nemzet nem 1100, hanem 40 ezer évvel ezelőtt létezett,az bármit is jelent a jövője szempontjából? (Főként, ha a magyar állam viselt dolgait nézzük.)
    Vagy itt van szegény Boda úrasszony. Vajon miből gondolja, hogy az a pár ismételgetett szó – ami az „ellen” sértegetésére, lejáratására korlátozódik -, az vélemény? Nagyon emlékeztet egy-két hajdani MSZMP agitprop. titkárra, akik ugyanilyen vehemenciával (és „érvkészlettel”) hajtogatták a többségi elvet a proletárdiktatúra mellett.
    Charlie-val folytattam hosszú vitákat itt: aztán fenyegetőzött egyet, és azt nem tűröm. (Nem engem fenyegetett.) Ezt értésére is adtam, amin kicsit megsértődött. Azt sem díjazom, ha akár a már említett úrasszonyt, akár mást fenyegetnek: ez a gyengeség biztos jele. De vagyok annyira részrehajló, hogy nem teszem szóvá, ha valaki indokolatlanul nácizik – megteszi helyettem más.
    Nagyon kíváncsi lennék pl. a kanadai magyarok szövetsége valamelyik vezetőjének a véleményére: miért gondolja azt, hogyha valaki pruszlikban pörköltözik, de valójában nem sokat tud a mai magyarországi viszonyokról,(nem is nagyon érdekli ilyesmi) az jó magyar? Aki meg lehetőségeket mérlegel,latolgat, (uramatyám: studírozik – ahogyan ezt lenézően szokta emlegetni a mai magyar kormányfő) az meg a „magyarság” ellensége?

  • Göllner, eléggé elmentél alpáriba! Pedig vitéz Nemerey Marci bácsi volt a keresztapád…

  • Miklos Bánfi

    Charlie, ha valaki egy született destruktív, extrém homofób, bűnöző, aki emberellenes bűncselekmények egész sorát követi el, az attól hogy vállalja az elveit, még nem az emberi jellem etalonja.
    Ha meg akarsz példát, amiből azért van egy jó pár, akkor Gulyás Marcit említeném, akit Soroshoz hasonlóan azért próbálnak rágalmazni mindennel, de nehezen találnak rajta fogást.

  • Üdvozlöm Göllner hozzaszólásait, nagyon tökös, bár az egyetemen mostanában szintēn rejtőzködik…Most indulok, haza vakációra, remegő térdekkel, a tobzodó diktatúrába…ahol talán az én emberi jogaimat is sárba tapossák ! – Kanadai mértékkel, mérve, igen enyhe itélet született, amiért én is szorítottam Császyéknak…a Kúrián elmarasztaló döntést hozó bírói tanácsot elnöklő Molnár Gábor a Gyurcsány-kormány alatt vezető pozíciót töltött be az Igazságügyi Minisztériumban. Egészen pontosan a tárca Büntetőjogi és kegyelmi ügyekért felelős főcsoportfőnöke volt 2006-tól, addig ügyészként dolgozott. A főcsoportfőnöki beosztás lényegében a helyettes államtitkári besorolásnak felelt meg akkoriban.-Az ügynek temszetesen nincs vége, ezt még az együgyű Bánfi is sejti…

  • Szerintem az ilyen ügyek a felső tízezer csatározásai a pozíciókért.

    Semmi közöm hozzá, és nem is érdekel. Nekem attól nem lesz se jobb, se rosszabb hogy neoliberális vagy konzervatív vadkapitalisták rondítanak egy nagy félkarú rablót/stadiont stb a természetvédelmi terület közepébe.

    Végre már egy olyan rezsimet várok, amelyik az összehordott (rabolt) tőkét befekteti fenntartható dolgokba, gyárak, vasútfejlesztés, infrastruktúra stb, szóval ami értéket termel.

    Lsd. Ormos Mária új könyvét, Remények és csalódások címmel.

  • Miklos Bánfi

    talalom:
    Ez aranyos volt…
    Annyit, hogy nem vagy már Te se mai gyerek, annyit tudtam, de hogy hölgy vagy, az meglep. Na nem, én mint egészséges feminista, aki kiállok a nők jogai mellett és nem hogy lenézem őket, de legalábbis felnézek rájuk, nem az agyi kapacitásodról gondoltam, hogy csak férfi lehetsz.
    Azt hogy kifogásoltam azt a véleményed, hogy kb. örülnünk kellene itt a homofób, beteg, alul vagy sehogy se informált, rosszindulatú, stb. lényeknek, nélkülük unalmas lenne ez a fórum. Szóval ezzel egyáltalán nem értek egyet. Megint csak azt tudom mondani, hogy ez nekem ugyanaz, mikor régen játszottam egy szimfonikus zenekarban és nem volt ott semmi baj. Oda nem engedték be a hamis kereplőket:) Olvasva Téged, Llanfairt, Andy-t, Belzebubot, Almát és még pár értelmes flótást, igenis jó érzés…

  • Göllner András

    Slapaj, come up to my office on the 12 th floor of the Hall Building, when you’re lonely. I was in yesterday, Will be there tomorrow. Come, take a picture, I’ll dedicate it to your loved ones here in the pinyó. (Bárki lefordíthatja a hazudozónak akit úgy látomm kicsit iritál, hogy aktív és megbecsült tagja vagyok az akadéniai világnak, míközben ő csak egy slapaj.):-) 🙂

  • Göllner András

    A helyesírási hibáimat azért követem el ide lenn, mert helyeskedni szeretnék sértődött, és idevécéző vitapartnereimnek. Ezért jöttem ma reggel le oxigén palackkal a hátamon, mielőtt továbbmegyek a karib szigetekre, a tengeri világ csodáit nézegetni. A pelenkákat kérem a sarokba dobálják. 🙂 🙂

  • Göllner András

    Nagy Pisti. Az én keresztapám Szentjóby Olivér volt. A vitéz az csak névleges keresztapa volt, és Szállasira kattant. Az utóbbit felhúzták. Marci Bácsi a börtönben végezte. Megérdemelte, mert a sárba tiporta mind azokat az értékeket, amelyek egy civilizált társadalomban EMBERTÁRSAINK méltóságát, jogait védik. Én felnőtt életem egészét a Szálasi, Rákosi, Kádár és a vitézek szellemiségével harcban töltöttem. Úgy látom te meg itt lenn, a pelenkások közt, hazudozással, mások gyalázásával töltöd az időd java részét. Helóka, szóka 🙂 Talán még egy két pofonra lenne időm, teli az oxigén, palackom. Tessék sorba állni pelenkások. 🙂 🙂

  • Göllner álságos az invitálásod a „pofonért”, amikor a nem téged hozsannázók hozzászólásait kitörli a cenzor. Abban csak reménykedem, hogy nem ülsz te is ott mellette és mutatod meg melyik bejegyzést érdemes kényelmetlenségükért törölni.

  • Göllner András

    Charli koma, én az egyetemi irodámba várom a pofonokra kiéhezett pelenkásokat, és mind azokat akik ide le járnak vécézni. A lejáratoti ajtót Chris Adam kezeli. Egy derék, magyar származású srác. Nézd milyen szépen virít odafenn a pikcsörökben, miközben te meg egy álnév, és egy masz mögűl járatod a szádat. 🙂 🙂

    Csá, nyilaskám. Ki fogyott a palackom. Legközelebb Tel Avivba gyere a Budai Gyuriddal zsidózni.

  • Göllner András
    2017 július 11
    2:35 du
    Hála Istennek úgy látom kezded megunni a sértődőst és már megint kezded a szezonvégi lábvíz kiárusítást! 🙂

  • charlie
    2017 július 11
    11:58 de.
    Könnyű a cenzorra fogni ha nem tudsz méltón válaszolni!

  • Göllner András

    Gyuri Bá’ Viszont eladó vagyok. De csak neked, mert tudom, hogy az éj leple alatt egy használt tölcsérrel járod szt a sivatagot amely a fejedben hullámzik. Látom egyszámmal kisebb lett a lábad. Megcsonkítottak téged is, segédhernyókám, mint Nagymagyarországot? (Csonka Magyarország nem Magyarország, Nagy Magyarország Menyország!) Vigyázz kérlek a kis kukacodra. Manapság nagyon mély barázdákat szántanak az ekék. Vajon mi lett Kuczka Péterrel ? Lehet hogy kilőtték a Galaxisból?

  • Miklos Bánfi
    2017 július 10
    9:32 du.

    Mióta tegeződünk?
    Értem én, hogy nehéz elviselni, ha más véleményen MER itt írni valaki, de türtőztesse magát-
    Viszont, a maga beírásait is el kell tűrnie az olvasónak erre gondoljon mindig.
    A fentiek, Göllner elvtársnak is szólnak!

  • Te hülye spiné, téged a tegezés bánt, miközben te istent és emberéletet káromolsz? Megvetlek! Végeztem. Bodának már ez se jár:)
    Slapaj, együgyű? Hm, ezt még nem mondták rám, de talán veled egy ügyű lennék… Majd a nemed alapján válasszuk meg a fegyvernemet:)

  • gyuri09
    2017 július 11
    3:36 du.
    Én csak Gyuri vagyok a Bá’ nélkül, úgy mint Miklós a Bánfi nélkül, a haverod most vétlen. Jól sejtem, hogy tudtad?

  • Kiss Kálmán

    Kedves Bendeguz79, Figyelő, Chalie, ISTVAN Nagy, Orsós Elemér meg a többiek!

    Vakságotok nem tolerálható.
    Feleségem nagybátyja – (akit azóta „gépiesen” rehabilitáltak”) – valahogy így – A MÓDSZERRE tessék figyelni!!! – tűnt el a negyvenes évek végén vagy az ötvenes évek elején – nem tudom már -; hogy ki volt, még most sem merem leírni (nem akárki). Anyósom elmondása szerint egyszer, az ötvenes évek első felében felkereste őket egy smasszer, aki elmondta nekik, hogy ne akarják tudni, hogyan, mi módon ért véget az élete.
    Rajk László és a többiek sorsa – ide értem az ötvenhatos elítélteket is – talán ad némi magyarázatot erre.

    Tényleg: nem szégyellitek magatokat?! Egy náci, bugris, félművelt tahó „ideológiáját” szajkózzátok? Mivé lett az ország ennek a skizofrén tüneteket produkáló cezaromániás nyikhajnak a regnálása alatt?

    Szégyen! Szégyen! Szégyen!
    „Oszt jó napot!”

  • Göllner András

    @ Bánfi Miklós

    🙂 A kecske magához mekegte a mosónőt, a csipa kiosztotta a repetát. 🙂

  • Bánfi, higgye el , kár a fáradságért! Nem tud megsérteni, magánál sokkal fontosabb ember sem tudott. Így hát, nincs sok értelme engem bántani. Beírása, csak egyről ad tiszta képet, saját magáról!

  • Kiss Kálmán

    Bocs’, charlie!
    A kis hazánkban eluralkodott anglománia mára igencsak zavaró számomra; németül, olaszul, oroszul hajdan, amikor még használtam e nyelveket, elég jól elboldogultam. Magyarul azonban még most is megélek. „Oszt jó napot!”

  • Ja, én soha nem káromoltam, sem Istent, sem embert. Legfeljebb, az emberről megírtam az én véleményemet, amire jogom van, mint mindenkinek.

  • Bánfi !
    Mély szánalommal nézem, ahogy égeti magát, àsatag, pinceszagú pötyögésével…amit talán nyelvadó hazája irànti gyűlölet, vagy szereplési infantilizmus, motívál…Ebben a korban, nyugodtan unokázhat, az unoka megbocsát, akár milyen nyomorult szövegért is hálás egy ideig…

  • Köszönöm SLAPAJ, tőled ez a legnagyobb elismerés, amit kaphattam. Minden ettől elütőt szégyellenék. Cupp:)
    Az angol ezt 3 szóba foglalja össze: Consider the source!

  • Slapaj. Senki nem utalaja vagy gyuloli itt a hazajat. Legfeljebb a hazajat tonkretevoket es szekertoloikat. Nem ugyan az. Az unokakat pedig hagyjuk ki. Velemenyem szerint.

  • Figyelo Kedves Figyelo Nincs mit tenni, az internetes etikett ugy alakult, hogy mindenki tegez mindenkit, kortol es nemtol fuggetlenul. Aki kommentel, az kenytelen elviselni. Ez nem udvariatlansag, egyszeruen igy alakult.

  • Kedves Bánfi Miklós(és Göllner György)! Emlékezetem szerint nem írtam, hogy örülök az itteni, magukat jobboldalinak tételezők beírásainak. Hanem azt írtam: ÖrülNÉK, ha hallhatnánk jobboldali, konzervatív érveket egy-egy ügyben: pl. a Császy és társai ügyében arról, hogy mi a helyzet a jogállammal szerintük?
    Az itt írogató jobbosok többsége meglehetősen együgyű, némi bolsevik (többséghívő) beütéssel. Ráadásul azt hiszik, nem is jobboldali, aki nem antiszemita is egyben. Ami miatt nem bánom, hogy Chris ideengedi ezeket a mondatokat, az az: normális ember szerintem nem bújik el a valóság elöl. Tudomásul veszi, hogy vannak, akik másként vélekednek egy-egy kérdésről, de nem azért,mert lennének ténybeli kifogásaik – a hiedelmeiket szajkózzák.
    Ami szomorú: hogy a nagy többség nem vélekedik sehogy konkrét ügyekről, csak simföli a szerzőt, a többi kommentelőt – ne essünk ebbe a hiába.
    Nagyon tanulságos volt számomra Bendegúz79 esete. Egyik írásom alatt megjegyezte – mindig figyelemmel olvassa a cikkeimet, mert tényekről szólnak. (Sokan tudják, hogy azonos vagyok az egyik szerzővel.) Ugyanakkor a kommentjeim alapján arra a következtetésre jutott, hogy „véreskezű kommunista vagyok” – holott csak nyilvánvalóvá tettem:szabadelvű szocialista a felfogásom, és hogy emellett nyíltan ki is állok. Aztán egy kommentem után meglepődött: nem gondolta volna az „eftársról” – nála az elvtárs valami miatt szitokszó, holott neki is vannak elv-társai.
    De Figyelő is adott nekem figyelemreméltó reakciókat. Az egyik, szintén egy cikkem alatt: nem érti, hogy, annak ellenére, hogy a Rákosi-rendszer romba döntötte a családomat, hogyan állhatok ki a szocialisták mellett. Én meg azt nem értem, hogy egy ember egész életét, felfogását hogyan, miért határozza meg egy személyes sérelem? Azt meg nem is tudja, hogy engem is ért rendőri atrocitás, de 1967-ben, amikor már jóval szelídebben kezelték az ilyen eseteket. A követezetlenségét nem értem: az őt ért sérelem az akkori kormánypolitika ellenzése miatt érte. Akkor miért tartja bűnösnek a mai kormánypolitika ellenzőit? Miért gondolja, hogy a mai magyarországi kormány garázdálkodását ellenzők a „nép ellenségei”, a „nemzet romba döntői”? Nem ugyanolyan joggal gondolja bárki pl. nagy példaképéről, Mindszenthyről, hogy semmiféle tisztelet nem érheti, hiszen egyik elvi megalapozója volt az antiszemitizmusnak – ezzel a gyakorlati zsidóüldözésnek? (Ez tény:tessék elolvasni némely írását.) Ő tehát igenis bűnös: pl. vétett a jézusi tanítások ellen. A kevéssé tájékozottak, ám indulatosak kezében dördül el a fegyver – de ezt azok adják a kezükbe, akik nem átallanak 2igazságról”,meg „nemzeti többségről” beszélni, és odáig züllenek, hogy plakátokon nyomatják az aljasságot, mint a mai magyar kormány. Propagandaügyi slapajaik szellemi nívójától azt várom, mikor bizonyítják be, hogy Soros György szűz Mária egyenesági leszármazottja: tehát zsidó.

  • „Íme bizonyság Isten előtt”…Hogy még egy nyilasivadék pinyó- patkány is időnként vissza-vissza tér.Erdély nem!Nem-nem soha!
    Megmaradt alpári,vulgáris,neandertáli mutációnak.

  • talalom
    2017 július 13
    6:20 de.
    Sajnos, vannak pontok, amiben téved! Tapasztalatom szerint, a múlt politikai emlékeit az utódokat többnyire befolyásolja. Pl. csak a zsidó származású utódokat kell itt olvasni.
    Azt állítja, hogy családja megszenvedte a Rákosi kort, de ennek ellenére ma szociális érzelmű. Én Kanadában élek ami igen bőkezű a szociális adományokban, de egy kapitalista állam minden szempontból.
    A Rákosi diktatúrát nem lehet össze hasonlítani a nyugati szociális intézményekkel!

  • Llanfair
    2017 július 13
    2:22 de.
    Cssak abban távedsz, de igen nagyot, abban hogy Magyarországot KIK és MIKOR tették tönkre.

  • Lassan lassan a valosag talan kibujik.

    A HFP oldalan a HFP valaszaban beismerte hogy az ugy az
    u.n. „ATTEMPTED MISAPPROPRIATION” ami tortent..

    Mivel hogy a csere nem ment veglegesse, de a probalkozas az allamot anyagilag serteni, ill. becsapni az barhol a vilagaon buntett.

    Hasonloan mint valaki lelovese, vagy barmi mas modon eletet megszunteteni. S csak ha az aldozat eletben marad, az nem jelenti hogy a buntett nem buntetendo.

    Mint jeleztem a HFP lapjan, az itten a USA-ban kb. 20 ev a racsos vas-ajtok mogott.
    S Mr. Csacsy elvolt itelve okmany-hamistas-ert is.

    A magyar lapok rem gyatran tobb blah-blah-okat adnak mint kemeny adatokat.

    De remlnem hogy itten a KMH soraiban is majd a valosag napvilagra jonne.

    Ne felejtsek; az IGAZSAG SOHASEM ART. Csak a takargatas es valotlansagok.
    Hat lassuk a valosagot ezen az ugyben !!!

  • Figyelo. Nem hiszem, hogy tevednek. Talan Matyas ota mindenki. De most teszik fel ra a koronat.

  • Orbán született közveszélyes szélhámos, fasiszta módszereket alkalmaz a hazájában még a valaha őt pártolókkal szemben is.
    MIÉRT HAGYTUK és miért HAGYJUK még mindig szabadon garázdálkodni, az oszd meg és uralkodj elve alapján a mindennapjainkat és az életünket tönkretenni??
    Császy úr egy eszköz számára, akinek révén megvalósítja az emberek fenyegetettségének érzetét. Magyarország szégyene Orbán!

  • A tönkretevés a náci korral jött ide először. Ezt folytatta igen hatásosan a Rákosi és Kádár kor is. A mai kormány egy tönkrement országot kapott, tönkrement ERKÖLCSI ÉRZÉKKEL, és egy kifosztott gazdasággal..

  • Már említettem, hogy a mai kormány legtöbb tagja, a Kádár korban nőtt fel, e szerint kel megítélni. Ha kint éltek volna nyugaton több évet, akkor talán más lenne a dolgok kivitele és gyakorlati működése.
    A mai magyarok annyi féle uralom alatt voltak az elmúlt 6o évben, hogy nem csoda a sokféle befolyás eredménye.

  • Figyelő! Nem azt írtam, hogy a „múlt emlékei”, hanem azt, hogy a személyes sérelmei. A kettő nem ugyanaz. Nem azt írtam, hogy „szociális érzelmű” vagyok, hanem azt, hogy szocialista felfogású – ez se azonos.
    Úgy vélem, jó, ha az ember, amikor a társadalom közös ügyeit (a politikát) latolgatja, háttérbe szorítja az érzelmeit, bár teljesen kizárni nyilván nem tudja.
    De a tények figyelembevétele segít megítélni az olyan ügyeket is, mint a fenti, és nem az IGAZSÁG szívéhez közelállóbb változatát részesíti előnyben.
    Nagyon leegyszerűsítve mit történt a Császy ügyben? (Ha valaki mást tud, kérem, jelezze.)
    Az akkori, Gyurcsány Ferenc vezette kormány befektetőt keresett sok területen. Az egyik ilyen lehetőség volt a Velencei tó északi partja, ami nem volt természetvédelmi terület, csak egy elhanyagolt vadon. A jelentkező befektető azt ajánlotta, hogy nemzetközi mércének megfelelő kaszinót és üdülőterületet létesít, mintegy 2000 környékbelinek munkát adva. Az állami tulajdonú területért cserében ajánlotta másutt lévő telkeit. A ügyletet – a szabályoknak megfelelően, az állami vagyon kezelésével megbízott szervezet bonyolította, amelynek egyik vezetője volt Császy úr és társa, Tátray úr. A szabályok szerint értékbecslést kértek a felajánlott területekről, és az építkezésre szánt telekről. Az az értékbecslés azt mutatta: csaknem egyenlő értékről van szó, kicsivel értékesebb is a befektető telke, mint a sukorói. Szó sem volt hát az állami tulajdon gondatlan kezeléséről, de még annak kísérletéről sem.
    Az ügyletben azonban volt egy intermezzo: mivel a befektetőnek Gyurcsány kormányfővel volt nemzetközi kapcsolata, az állami vagyonkezelő vezetői tájékoztatták a kormányfőt az ügy állásáról. Gyurcsány azt válaszolta: rendben, folytassák az ügyet a törvények szerint.
    2010 után az új parlamenti (és nem nemzeti) többség, amelyik ellenzékként is ellenezte az egész beruházást, – sajtóértesülések szerint azért, mert a befektető egyik riválisának akarták adni a lehetőséget – visszaéléseket harsogott. Új értékbecslőt bízott meg, aki már jelentős különbséget állapított meg a csereföldek és az állami telek között – az utóbbi javára. Ennek alapján vették őrizetbe Császy Zsoltot és Tátray Miklóst, és az is éveket vett igénybe, hogy ne a börtönből, hanem szabadlábon védekezhessenek.
    A ma uralgó Párt(a néhai fiatal demokraták),de főképp annak feje, a volt kormányfőt akarta bilincsben látni. Ezért arra akarták rávenni a vádlottakat, hogy vallják azt: Gyurcsány Ferenc mintegy parancsba adta nekik, hogy a befektető kívánságait teljesíteniük kell. Erre ők nem voltak hajlandók, amiért sokadszor is köszönet nekik és családjuknak. (Akkor is megköszönném, ha a mostani uralgók ellen sem tanúskodnának hamisan.) A bíróság előtt sem első, sem másodfokon nem állt meg nemhogy a károkozás ténye, de még az állami vagyon gondatlan kezelése sem. Így maradt a „kísérlet”, ami már a kúria bíráinak elég volt ahhoz, hogy letöltendő börtönnel szankcionálják. Úgy, hogy sem az eredeti értékbecslő szempontjait nem hallgatták meg, sem harmadikat nem hívtak, hogy mi is a helyzet a két földdarab értékével, ami legalábbis érdekes jogállamban.
    Nem vagyok naív, el tudom képzelni, hogy nagy volumenű üzletek esetén a tárgyalások közben elhangzanak formális és informális befolyásolási kísérletek. De ilyesmit a kúria bírái sem találtak bizonyítottnak.
    És még egy. A mostani kormánynak egyetlen tagját, beosztottját sem lehet a mai törvények alapján bíróság elé állítani. Pár éve ugyanis megalkották a világ legcinikusabb, pofátlan törvényét a „nemzetgazdasági érdekű kormányzati beruházásokról”, amelyek minden adata titkos, és a kivitelezéshez nem szükséges semmilyen hatósági (környezetvédelmi, régészeti, építészeti stb.)engedély. Ilyen „védett” beruházás a Szabadság téri hazug, ráadásul nagyon randa szobor például.

  • CHATY43 soraira;

    Politikai reszrehajlas a maga meglatasa szerint elnezeset kovetelne az (ATTEMPTED FRAUD) Allami tulajdon sikkasztasa es az oko-irat hamisitas ?

    Az volt a vad , s az okirat hamisitasaert itelve boronre.

    Azert ment az ingatlan csere megtagadva, az nem menti fel annak a celzatos es ontudatos probajatol.

    Az buntett barhol a vilagaon. Mint a sikertelen gyilkosssag tette. Ha az aldozat eletben marad azert a tettenek a celjaert es brobalkozasaert a borton a kovetkezo lepes.
    Barhol az politikai okokbol vagy celokbol elnezve, nem hinnem hogy meg maga is szeretne ottan elni.

  • Na, most már tényleg elég a hazugságokból!
    A SIKKASZTÁS MÉG VÁD SEM VOLT! (A megvesztegetés sem.)
    Az, hogy valaki nem bírja a magyar nyelvet,még nem jogosítja föl, hogy összekeverje GIZIKÉT A GŐZEKÉVEL. Ráadásul, ha figyelmeztetik, ismételgesse makacsul a marhaságokat, hátha valakikben megragad, és elhiszik.Mint a homoszexualitás következetesen poligámiának nevezése.
    Sajnos nem tudok angolul, de van egy szemléletes magyar mondás erre: nem mindegy, hogy valaki szarba csap, vagy csapba szarik.
    Az ismételgetés pedig azt mutatja: szándékos „félreértésről” van szó, vagyis ALJAS HAZUGSÁGRÓL!

  • Orsós Elemér

    talalom
    2017 július 13
    2:14 du.
    Nem akarom megsérteni, de ez a hosszúra sikeredett csúsztatás, ügyetlen kimagyarázkodás nem egyébb, mint a megvédhetetlen mundér becsületének csak egyik kiragadott, de szemléletes példája a sok felesleges közül. Ezt a lejáratott mundért már el kellene dobni, nem javítgatni, sürgősen el kellene felejteni és egy újat kéne csinálni helyette! A győztesekre való mutogatás nem kisebbíti a vesztesek sorozatos félrelépéseit, amelyek már az önkritikátlan jogelőd MSZMP sajnálható látszatfeloszlatásához vezettek és a belőlük álcázott jogutód -nem okulván- még nagyobb ballépései beteljesítettek! A részletekbe kár belemenni, mert már ezen a honlapon is többszáz oldal foglalkozott vele! Ha tetszik, ha nem a régi tipusu baloldal mára csak a makacs veteránok jóvoltából képes még agonizálni, mert a mai feltörekvő fiatal kádereket már csak a kevés hozzáadott értékből szerezhető, etikátlan busás haszonszerzés érdekli, magasról tesznek apáik idealista eszméire!

  • Orsós Úr! A majdnem ugyanolyan hosszú általános hablatyba nem fért volna be egy konkrétum? Pl:
    A Kúria megkérdezte az első értékbecslőt mégis? Vagy hívott harmadikat?
    A vesztegetés, vagy a sikkasztás szerepelt mégis a vádpontok között?
    Esetleg: Tudták igazolni a hivatali visszaélés vádját?
    Csak a pontosság kedvéért:
    AZ MSZMP-t senki nem oszlatta föl: a párt maga döntött az 1989-es kongresszusán a névváltoztatásról. (Aminek vannak elvi okai is, de Önnek nem valószínű, hogy érthetők.) Sőt a név változtatásával egyet nem értők még sokáig működtek MSZMP-ként, majd tovább osztódtak, így van egy Munkáspártis a baloldalon.

  • Mindenki tudja, miből született az MSZMP, aki nem tudná annak megsúgom, ha kívánja.
    Nekem örök ellenségem. Sajnálom.

  • Mindenki tudja, miből született az MSZMP, aki nem tudná annak megsúgom, ha kívánja.
    Nekem örök ellenségem. Sajnálom.Sajnos nem tud érdekelni a mostani per sem, az előzmények ismerete nélkül.

  • Orsós Elemér

    talalom
    2017 július 14
    8:40 de.
    Csak egyetlen egy indiszkrét kérdésem van: kinek is akartak egy sokak szerint felbecsülhetetlen nemzeti vagyont képező, akár még magas természetvédelmi védettséget is simán megérdemlő ingatlant és milyen módon átjátszani, továbbá hol lapultak a mindenkor nagy hazafinak mutatkozó nagyon sötétzöldek , szintén zsebben? Az MSZMP-ből akkor már rég nem hiányzott az M betű, mert a Munkás már rég nem volt szempont benne! Mellesleg a osztódás(de inkább oszlás!) melléktermékeként, idealista veteránokból verbúválódott Munkáspárt az egyetlen, ténylegesen hiteles baloldali jogutód, azonban az külön szerencse hogy, a név lejáratódás miatt, ilyen kompromitált elnevezéssel soha nem lesz tömegbázisa!

  • Göllner András

    @ talalom

    Az utóbbi dolgozata, annak lábjegyzetei valóban jelesre sikerültek. Megelégedve konstatálom, hogy van ide lenn is alapos, józan, értelmes érvelés. Bárki járhat pelenkában, az nem bűn, csak az, ha ide lenn teregeti a szennyesét. Ön ettől a gusztustalan magatartástól, hála Istennek, megóvott benünket és ezért köszönet, elismerés jár. 🙂

  • De nem hinném, hogy ITT az egész ügy, valakit is érdekel!

  • TALALOM irta, habar nem cimezve Bendeguznak, de mint irta;

    „… eleg a hazugsagokbol, a sikkasztas az vad sem volt…”

    Az ugy teljes leirasat senki itten nem olvashatta, mert az nem volt kozolve. Csupan Csaszy elvtars allitasi kozolve.

    De soraimra HFP oldalan, Mr. Adam, ill. Hungarian Free Press, Jul 10-en ertesitetett keresemre hogy a vad „ATTEMPTED MISSAPPROPRIATION” , „Hutlen kezeles”-e az allami,ill neptulajdonnak.

    Magyarul az „HELYTELEN ELTULAJDONITAS KISERLET-e”.
    ( Az Orszagh Angol-Mgyar szotarai szerint).
    Egyszerubben az a csalas vagy lopas kiserlete.

    Tobb Magyarorszagi media-adtai szerint Mr. Csaszy vadolva volt, bunosnek itelve es bortonbuntetesre itelve valami „hivatalos dokument hamisitasaert”.
    Angolul az FORGERY.
    Persze a hivatalos bnirosagi adatok nem adva sehol.
    Sem a KMH sem a HFP nem kozolte ismetelt kereseim utan sem. Csupan amnit fent irtam.

    Tehat TALALOM , kovetheti sajat ohajait, de az nem valtoztatja amit eddig sikerult kiszedni, s bevallott a vezetoseg.

    Maga persze kapta dicseretet a vezertol.

    Keresni a valaosagot, az velve gusztustalannak , de a „szennyes pelenkak teregetesei” az nem.

    Miert eliteleve az elvtarasaik altal az igazsag keresese?
    Miert a szemluelleni tamadasok? a valosag nyilvanossagra tarasa helyett ? Van valasza arra ? Mint igazi part tag ?

  • Remelve tobben, ha nem is mindenki, de kattintatak es olvastak Mr. Csaszy peret a Magyar allam ellen, mert ot a hatosagiszervek letartoztattak kb ket es fel oraval a mostoha anyja temetese elott.

    Persze Mr. Csaszy nem is volt hivatalosan letartoztatasa dokumentalava.
    Velheto talan, hogy a letartoztato egyen HA volt bizonyiteka a temetesre, egyutt-bilincselve elvittek volna a temetesre.
    S ha tana az nem lett volna „temetes”, akkor az „eroszakmentes szokes bronalkozsa” egy mas vadat is jelenthetet volna. S az is egy par evvel tobb a racsok mogott.
    No de az csupan a feltetelezes esete.

    De a valosag ,hogy Mr. Csaszy perelte az allamot es az EU birosag adott neki 3 ezer Europt, s ugyvedi koltsegeket.
    tehat a magayra adofizetok megjutalmaztak ot 3,000 Euroval.

    \Tehat Mr. Csaszy jovedelmezett meg a letartoztatasan is.
    Mi abban a „hazuhsag” TALALOM ?

    Lassujk az osszes adatokat. Keresni az igazsagot miert lenne az oly durvan elitelendo ???

  • talalom
    2017 július 14
    2:35 de.

    Na, most már tényleg elég a hazugságokból!
    A SIKKASZTÁS MÉG VÁD SEM VOLT! (A megvesztegetés sem.)
    Az, hogy valaki nem bírja a magyar nyelvet,még nem jogosítja föl, hogy összekeverje GIZIKÉT A GŐZEKÉVEL.
    _______________________

    😀 😀
    Bendeguzunk számomra már régen lelepleződött.
    😀 😀

    GIZIKÉRŐL: néhány éve fedeztem fel – gőzmozdonyok történetét tanulmányozva, hogy ő nem egy leányka, hanem egy régi kicsi gőzmozdony neve, aki valamikor a „cukorfábrikában” dolgozott…

  • Tüske Zsófia

    gyuri, minden tiszteletem mellett tanácsolnám, ne csapj fel az ördög ügyvédjének (már, ami charlie védelmét illeti, Göllner ellenében) gond nélkül gázkamrába küldene, ha módja lenne rá, az összes nem zsidó, de másként gondolkodóval együtt.

  • Tüske Zsófia

    Bendegúz, ne szállj le még mélyebbre a pokol bugyraiba: Császy Zsoltot a gyereke első karácsonya előtt vitték el otthonról, törött végtaggal, orvost, vádismertetést, ügyvédet nem kapott, csak jó néhány nappal később néhány sanda célzást arra nézve, hogy ha azt vallja, Gyurcsány utasította a telek ilyen értékbecslésére, megúszhatja tanúként. Amikor ezt visszautasította, egy olyan zárkába tették, ahol egy budaházihoz hasonló turbómagyar népvezér volt, akinek megsúgták a smasszerek, hogy Császy egy büdös komcsi. Aki méltó büntetésképpen fizikai kezelésbe vette a védekezni nem tudó Császyt.
    Császy nem volt korrupt, gazdasági jogot oktatott az ELTÉ-n, csak éppen nálunk ma az ilyeneket csukják be. A politikai gyilkosságokat – Váradi András juhász halálát – Mészaros politikai és gazdasági ellenlábasa – ki sem vizsgálta az utóbbi által bőségesen támogatott bicskei rendőrség.

  • Alma!Bendegúzzal a fene se törődne, ha sokan,gondolkodni hajlandók nem hinnék el az ilyen zavaros, rosszindulatú dumákat, és nem hivatkoznának rá. Csak egy példa a legutóbbiból. Azt mondja, hogy Császyék „nyertek” az ügyön, mert a strassburgi Emberi Jogi Bíróság (és NEM AZ EU) kártérítést ítélt meg nekik, mivel jogtalan volt az előzetes letartóztatásuk – vagy méltatlanok voltak fogvatartásuk körülményei? – az indokot nem tudom pontosan.
    Vadul keveri a gyanúsított, a vádlott, meg a bűnös fogalmát – ezért aztán szegény Orsós is azt hiszi, hogy „igaza” van.
    Természetesen a konkrét ügyben és sem tudok mindent, ezért is kértem, hogy ha valaki konkrétan tudja, hogy hamisak az állításaim, szóljon. De ilyen nem történt.
    Ha valakit meggyanúsítanak bármivel – pl. a konkrét ügyben mondjuk sikkasztással, akkor a nyomozati szervek
    dolga (Mo-n az ügyészség felügyeletével), hogy a gyanúhoz bizonyítékokat szerezzen. Ha sikerül, akkor lesz a gyanúból vád, a gyanúsítottból meg vádlott. A bíróság dolga megítélni, hogy a vádhoz elegendők-e a bizonyítékok: és ott dől el, bűnössé válik-e a vádlott. De előfordul, hogy már a nyomozati szakaszban rájön az ügyészség, hogy bizonyítékai gyenge lábakon állnak, tehát nem is terjeszti elő vádként. Tudomásom szerint ez történt a sikkasztás, megvesztegetés gyanújával – nem is lett belőle vád. Lopásról szó sem volt, még gyanú formájában sem. Más vádakról meg a bíróság dönti el, hogy elég erősek-e a bizonyítékok, hogy a vádlottat bűnösnek mondja ki.
    A tárgyalt esetekben nagyon kétségesek a bizonyítékok, hiszen nem arról van szó, hogy a gyilkos eszközt a vádlott kezében találták meg. Ezért nagyon fontos, hogy az egész ügy során minden fél betartsa az ELJÁRÁSJOGOT, ami a nyomozati szerveknek (ügyészségnek) akár fizikai korlátozásra is jogot ad a vád bizonyítékainak összegyűjtéséhez. De jogot ad a gyanúsítottnak is, hogy a védelmére – vagyis a vád bizonyítékainak cáfolatára, gyűjtse az ellenbizonyítékait.
    Szerintem ez a jogállam nagyon egyszerű képlete, ehhez kevés köze van bárki párttagságának, pláne „vezérének”.
    Bár a jelenlegi magyar kormány tetteit nagyon kártékonynak tartom, én lennék az első, aki felemelné a szavát, ha a mostani (cinikusan uszító) kormányfőt nem a fentiek alapján bírálnák el.
    Göllner Úr! Köszönöm az elismerését,de kérem, maradjon velünk,és segítsen a továbbiakban is abban, hogy az itt folyó beszélgetések eszmecserék legyenek és ne acsarkodások. Tapasztalataim szerint, ha elég makacs és következetes az ember, az acsarkodók vagy eltűnnek, vagy maguk is érveket keresnek az álláspontjukhoz, és nem trágár „stílbravúrjaikat” csillogtatják.

  • Szégyen ,gyalázat ami itt folyik.Egy elnem követett dologért börtön jár.Amit ma a rezsim tagjai elkövetnek semmit.Az állam is tett telek cserét most,hasonló értékben mint amit a Sukorói lett volna.Az nem valósult meg,a mostani igen!Miért ez a kettős mérce?Elképesztő ami az országban folyik.6,5 milliárdért egy jó hete Soros plakátok jelentek meg,amikor elkezdték leszedni a plakát erdőt,birsággal fenyegetőztek,majd rájöttek hogy a VB miatt le kell szedni,hogy ne lássák.Milliárdokat elszórtak,ez nem hütlenkezelés?Csodálkoznak ,hogy nem közvetittik és nem fogy a jegy.Nem ezt kellett volna reklámozni?Gyalázatos ,hitvány,álszent emberek gyűlekezete!

  • TUSKE ZSOFIA soraira;

    Ms.Tuske irta ;

    „… a gyereke elso karacsonya elott vittek el…”

    Hmmm? Latta a Csaszy fenykepet Mr. Adam altal felveve es kozolve a cikkel ?

    Csaszi legalabb 70 eves embernek tunik a kepen.
    Az adatok szerint 1965-ben szuletett.
    Tehat, HA a maga allitasa valo is lehetne, az legalabb 30 evvel elotti lehetosegeket allit.

    De mind a hosszu mesei, egyaltalan nem kapcsolodik az KMH altal kozolt cikkehez.

    En csupan az adatokat kertem ugy a KMH-tol mint a HFP-on Mr. Adamtol.

    Aki ertesitett (2017,July 10-i valaszaban a HFP-en) hogy Csaszy volt vadolava Allami vagyon Hamis eltulajadonitasanak a probalkozasaval.

    Tobb magyarorszagi media jelentesei altal Csaszit a birosag bunosnek talalta es bortonre itelte valami hivatalos dokument hamissitasaval. (A dokument NEM nevezve a magyarorszagi mediak altal, s egyaltalan NEM emlitve a KMH es HFP altal sem.)

    Amit en kifejeztem soraimban, amiert engem az elvtarsak sokaik gyalaztak gyuloletesen minden letezo magyarnyelvu mocskos ragalmakkal.

    Na kerem , mondja oszinten mi elitelendot lat Maga a valosag feltarasanak remnyen ?

    Remelem mindanyian kattintottak a cikk alatti ,angol es magyar nyelven olvashato hivatalos kijelentest az EU emberi jog ugyet itelo birosagtol, ahol Csaszit egy 3 ezer Euros adomannyal jutalmazta, mert a magyar hatosagok letartoztattak a mostoha anyjanak a temetese idejen lakasaban.

    Mind az csupan egy szerzodes, s nem Alkotmany sem torveny alapjan letezik.
    Persze sem Humagary, sem az EU-nak nem letezik Alkotmanya. Tehat mi jogi alapokon letezheto barmi torveny, rendelet, itelet, szerzodes, stb.
    No de az az Europai szocialista modszer.

    Csupan a hatalom/uralom korlatozatlan on-hatalma letezik. S maguk azt velik „demokratikusnak” ?!!!

  • TALALOM hosszu soraira;

    Hat mi a fene a „zavaros, rossindalatu duma…” abban hogy valaki ohajtana az eset tisztzasara az eredti birosagi docketot ohajtani kozolve itten.

    Eddig csak a ragalamk ,de csupan a maig is kubukkant valosag ellenere volt publikalva itten.

    Come on TALALOM elvtars ! Meg a Rakosi MKP-jenek is letezett bizonyos erkolcsi kovetelmenyei.

    Miert itelik el, terjesztenek, valotlan szemelyellenes hadjaratotkat,ragalmazzak a leg-modortalanabb es izlestelenebb megjegyzesekkel azt aki csupan a valosagiot, az igazsagot keresi ebben az ugyben ?

    Eddig mar kibujt a szeg a zsakbol, hogy Csaszi a magyarallamot probalkozott jogatalanul tulajdonatol eltulajdonitani. (Attempted missappropriation of public property.)

    S hogy metek azert letartoztani, jovedelmezett 3 ezer Euroval. De semmi kart nem sznvedett, tehat nem lehetett karteritese semmi karnak.
    Az allitolagos temetesnek sem lattunk bizonyitekat. Csupan hogy az adott napon es orakban a hatosag letertoztatta Csaszut.

    Lassuk a teljes es eredeti dossziet!!!
    Az hivatalok dokument meg magyarorszagon is.
    tehat miert kuzdlemke azt takargatni ?

  • KOVACS EVA soraira;

    Lenne kedves es tenne lehetove minden olvasok szamara hogy mi adatok-tenyek alapjan jutott maga azon dontesere, hogy nem volt elkovetve semmi torvenyellenes, tulajdonellenes tett a fenti cikkben nevezett egyen alatal?

    A mai napig csupan azt voltam kepes kapni a HFP-tol hogy a nevezett illeto az allami-vagyon jogtalan eltulajdonitasnak a probalkozasaval volt vadolva.

    S a weben, magyar media jelenteseibol hogy valami megnem nevezett hivatalos dokument/adatok hamisitasaert a birosag bortonbuntestet rendelte el a nevezett egyennek.

    Miert ellenzi a valosag feltarasat?
    Eddig a KMH es a HFP csak pro-Cseszi propagandakat kozolt, s a hozzaszllok tobbsege annak valosagait probaljak a legtisztessegtelenebb modszerekkel valositani. De miert ?
    Lassuk a valosagot, az igaszsagot ne takargassag el propagandakkal!!!

  • Göllner András

    @ Bendegúz és a többiek akik itt Császyt gyalázzák és az Orbán féle hazugság-rendszert méltatják:

    Azoknak járna börtön, akik ezer milliárdokat kifosztottak a magyar és az európai adófizetők zsebéből Orbán egyeduralma alatt, és mind azt átjátszották a haveroknak, rokonoknak. Azoknak járna börtön akik a magyar közoktatásból és egészségügyből ezer milliárdokat kiszivattyúztak, hogy Azeri haveroknak, gázszerelőknek, Vajna Endiknek teletömjék a zsebét. Amit, pl a Magyar Külker Bank kifosztásával átjátszásával csináltak, vagy a Questor és több száz más „hűtlen vagyonkezeléssel” lebonyolítottak életfogytiglan börtön járna egy jogálamban. Magyarországon ezért a bűnözők tisztikeresztet kapnak, az ide piszkoló pelenkások meg díszokleveleket a kanadába utazgató Pótápi Árpiktól, a helybéli egyházak, közösségek áldásával.

    Fenn, ahol a cikkeket írják friss a levegő, ide lenn a pinyóban, a Figyelőnek és a többi pelenkásmak köszönhetően, nagyon büdös van. Tisztelet azoknak akik nem szennyezik a levegőt. Őket Montreál kis-Olaszország negyedéből üdvözlöm. 🙂 🙂

  • Göllner András
    2017 július 15
    11:55 de.
    …..,,, kis-Olasz…,,,
    Te mint kis olasz? Mit is beszélsz itt a magyar oldalon?.
    Gondolom nagyon fáj,hogy nem a gyuriferiék,meg a hasonszőrű SZDSZ-haverok nyúlták le a pénzeket—ők is megtették szépen. Akkor is így kiabáltál vajon?
    Te mint magasabb rendű lény/ nagyon kőnnyen kiosztasz itt mindenkit még jó,hogy nem vagy náci—de majd valamelyik ,,,haver,,,-től még azt is megkaphatod/.
    De úgy látom sok mindenben nem vagy járatos—információid a kiabálósoktól ered.
    Városunkban 14.5 milliárd forintból új épülettőmbők épültek,472 millió forintból új rehabilitációs épület készült,első kórház épület teljesen megújult és még egy emelt is került rá.További fejlesztések : 300 fh-s parkolóház,régi sebészeti tőmb teljes felújítása ,Régi szakrendelő teljes felújítása .
    Persze ezek mind az ellopott pénzekből készülnek – amit a szocik elloptak-.
    A gyuriferiék amit kivettek az egészségügyből hosszú évek kellenek hozzá visszapótolni,itt most ez zajlik a visszapótlás.
    Remélem tiszta fejjel olvasod el ezeket és rájőhetsz , nem minden úgy van ahogy informátoraid mondják.
    Azért nem mindenki hüje itt űvőzletével.

  • Kedves Zsófia, „gyuri, minden tiszteletem mellett tanácsolnám, ne csapj fel az ördög ügyvédjének (már, ami charlie védelmét illeti, Göllner ellenében) gond nélkül gázkamrába küldene, ha módja lenne rá, az összes nem zsidó, de másként gondolkodóval együtt.”
    Ezt a marhaságot honnan veszed? Gázkamrával ijesztgetni bárkit kicsinyesnek és igénytelennek érzem tőled, – akit mindig érdeklődve elolvaslak – és az eltérő értékrendünk miatt maximum az önvédelem jogához ragaszkodásomat róhatod fel.
    Próbálok tényszerű maradni beírásaimban, szerintem neked is jobban állna ez.

  • Magyarország már jóideje nem jogállam (ha egyáltalán az volt valaha is). Már a rendszerváltáskor elkezdődött a kutyulás, konkrétan először a kárpótlási jegyek körül.

    Jókai szerint az alapmondás Magyarországon: „Lopni, és lopni hagyni”, amit később „Eredj onnan, hadd lopok már én is”-re módosítottunk.

    Ma viszont…

    Na igen…

  • Goálner,
    vedd le fejedről a sz@ros bilit.Mindjárt kisebb lesz a pinyából slukkolt szagod.Különben is azt ígérted néhány nappal ezelőtt, hogy visszatakarodsz a pinyába. Hát ennyit ér egy nyilkó szava!? Nagy izgalommal várom az Izraelt alázgató,becsmérelgető új szófosásaidat. Ingyen és bérmentve elárulom neked,hogy a goál szó ivritül azt jelenti,hogy UNDOR,goálner pedig UNDORÍTÓ.Élhetsz,(de nem muszáj élned) a névmagyarosítás lehetőségével.A pinyába így is beillesz.

  • Christopher Adam

    Gyuri10,

    Abszurd és önsorsrontó a jelenlegi magyar társadalmi viszonyok között olyanokat lenyilasozni akik éveken keresztül pont az antiszemitizmus ellen léptek fel nyilvánosan. Teljesen alaptalan és irracionális a Göllner András ellen tanúsított folyamatos gyűlölködésed.

  • … és bazmeg még mindig van lejjebb… a pincéből már szökőkútként fröcsköl fel a szennyvíz…

  • Christopher Adam
    2017 július 15
    7:27 du.

    gyuri10 megélt egy keserves zsidó sorsot, azonosult vele és ncionalista lett a maga módján. Magától értetődően sokan nem értünk vele egyet – a stílussal pláne! – de meg lehet őt érteni. Én még mindig reménykedem, hogy hetven év után megérti, hogy amit ő most hangoztat, az ugyanaz, csak fordítva…

  • Tisztelt Göllner úr!
    Nem értek egyet sem Figyelőt, de még Boda Marcsit illető megalázásra törekvő stílusával. Az említetteknek van valamiféle – talán nem egészen önálló – véleményük, ami mellett legalább becsülettel kiállnak. Érveikkel lehet NEM egyetérteni, de mivel hozzászólásaik általában nem sértőek (jó, néha adódik kivétel is), nem kellene őket szándékosan megalázni.

    Bendeguzzal kapcsolatban már nem biztos, hogy ugyanez elmondható, nála érzésem szerint a nyelvficamokba szándékosan elrejtett áskálódás olykor tettenérhető, de legyünk azért vele is nagyvonalúbbak… legalább a sajátmagunk iránti megbecsülésből is. (Legalább is én ilyennek tanultam a családunkban a helyes viselkedést.)

    Tisztelettel: Almási Alma

  • Ha lehet… 😀 😀 😀

  • Hát találom és a többiek, köszönet a részletes leírásért legalább van valami fogalmam nagy vonalakban miről is van szó.
    Szerény véleményem annyi, hogy az egész Császy balhénak, politikai háttere van.
    Azaz, Gyurcsány és Orbán személyes politikai harcának egyik áldozata, és ezért nem csukták le soha. Az iratok hianya is ennek az oka. Azért kapott kintről 3OOO, Eurót is.

  • Chris,
    ha jól visszaolvasol ez pasi kötött belém.Undorító szavakkal engem és hazámat becsmérelve,a tőle már szinte megszokott aljassággal sértegetett.Segítek az emlékezésben.Amikor tévesen értelmeztem a Petényi Judittal kapcsolatos témát és Te jogosan helyre igazítottál,Neked címezve írt Ellenem egy tőle szokásos hányingert gerjesztő aljas magánlevelet a Te leveledben.Nos… azóta ez a „filoszemita”kurzust képviselő „ÚR” csípi a szemem. Remélem elfogadod tőlem ezt a nekrológot.Üdv:Gyuri.

  • Alma! Sajnos a jogállam (meg a demokrácia sem) nem terem magától, nem lehet „kikiáltani”. Sőt, még ha törvényben le is írod, az sem garancia. A társadalomnak, nekünk, embereknek kell elfogadnunk, hogy a jog mindenkire vonatkozik. Sőt, azt is, hogy „többségi jog” nem létezik,illetve létezik, csak akkor az már nem jog, hanem diktátum. Legalább a keresztények elfogadhatnák, hiszen nagy tanítójuk, Jézus pontosan a „többségi jognak” esett áldozatául.
    És akkor arról még nem is beszélgettünk, hogy jog-e egy többség által létrehozott szabály, vagy csak törvény?

  • gyuri10
    2017 július 15
    5:22 du.

    Ameddig hazád – amely papírforma szerint a egész zsidó nép nemzeti otthonának tartja magát – kormánya a magyarországi Holokauszt tevőleges résztvevőinek nyíltan vállalt szellemi utódaival cimborál és antiszemita gyűlöletkampányt menteget ( ennél mélyebbre 1948 óta egy izraeli kormány se süllyedt ), addig a mocskolódó nyilasozásodtól jóérzésű zsidóknak és nem-zsidóknak UNDORA támad. Persze az Orbán-Netánjáhu randitól függetlenül is undorító nyilasozni a magyarországi antiszemitizmus és fasizmus jelenségére való figyelemfelhívásért érdemben tevő demokratikus, liberális beállítottságúakat. Ha valahogy, akkor így kell hazádat igazán jól lejáratni és elidegeníteni – no nem az antiszemiták ( ők kárörvendve a markukba röhögnek ), hanem a diaszpórabeli zsidóság széles köreiben.

  • Almasi Alma Boda nem serto? Magas az lehet az ingerkuszobod.

  • Llanfair
    2017 július 16
    8:35 de

    Nem sértő. Ahhoz, hogy sértő legyen, kellene, hogy legyen benne VALAMI…

  • Orsós Elemér

    Nyuszika
    2017 július 16
    7:23 de.
    Kedves Nyul, ne haragudj, ha jelen pillanatban annak a Benjamin Netanjahunak hiszek(és remélem az összes magyarországi állampolgár is) aki saját izraeli népét és a galutban élő testvéreit védi egy önantiszemita, ateista, globalista kollaboráns sorossal szemben és képes ezért még a tudatlanságból Horthyt magasztaló Orbánt is megkövetni! Akinek ez nem jut el a tudatáig, az ne papoljon UNDORról!

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Talalom 2,14

    Ne haragudjon, de pontosan az e kommentjében megfogalmazott politika vezetett el
    A NÁCIZMUS „DEMOKRATIKUS ÚTON” TÖRTÉNT HATALOMRA JUTÁSÁHOZ.
    A nácik ezt, hívő áldemokratizmust lovagolták meg és alkalmazkodtak a helyzethez, pont úgy mint az Aesopusi „farkas, amely báránybőrbe bújva először csak a jobb mellső lábával kéretszkedik be a kimalachoz”…

    Nácikkal nem lehet elméleti vitákat folytatni, mert nemcsak szarnak a szabályokra, de főleg az általuk gyűlölt demokráciára.

    Valahol mégiscsak határt kell szabni a gyűlölet és a gyűlöletbeszéd terjeszkedésének. Hol akarná újra kezdeni velük? Csak nem ott, hogy van e értelme a rasszizmusnak. Jogos volt e Numerus Clausus? Vagy ott, hogy az árja cserkész, avagy a zsidó cserkész a jobb cserkész.., (ti. Teleky Pál jótékony útmutatása utóbbiakat külön csaptban szegregálta Magyarországon). Esetleg ott, amit itt egy páran közülük Horthy nemzetveztő védelmében kifejtettek, hogy egy minimális – úgymond politikai – antiszemitizmus még bocsánatos bűn…? STB…

    Talalom! Az Ön demokratikus(?) mondhatnók weimari naivsága, már egy öngyilkos hívő demokrata naivsága.

    Megjegyezném, hogy egy ilyen vitát különben is csak egy moderátor közbeiktatásával lehetne lebonyolítani, ami ITT a KMH-n teljességgel letetlen, és a jobbszél ezt remekül kihasználja. Marad tehát a kolátozott szókimondás.

    .

    Utóhang:
    Én Göllner András fenti, kellemes szösszeneteivel értek egyet.
    😀

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Talalom 2,14

    Ez a „világért se kitiltani” olvasói-forgalom fokozó, vállalkozó szerkesztői szemlélet azonos azokkal a biológiai módszerekkel, ahol a kísérletező tenyésztők pl. halastavakba, v. erdőkbe a hal, v. vadállomány elhízása, ill. eltunyulásának megelőzésére ragadozókat telepítenek vissza a kérdéses területre… Szerintük még pusztítás is hasznosabb, mint egy elkorcsosult nemzedék…

    Köszönjük szépen… Csakhogy itt emberi (humán) kérdések forognak a kockán.

    .

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Miklós Bánfi 6,29

    Helyettem szólottál. Köszönöm szépen! 🙂

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Miklós Bánfi ! 9,32

    Na! Hacsek és Sajót csak hagyjuk egy lapon emlegetni ezzel a némberrel. Ők a régi Horthymagyrország egyetlen igazi szabad polgári hangja voltak.

    Amit Figyelőről egyébként mondottál, abban teljesen osztom a nézetedet.
    [Nála talán még a név sem véletlen, megegyezik Hitler hivatalos napilapjával a Völkischer Beobachterrel {Népi Figyelő}.]

    Ilyenkor, amikor pont nácik reklamálják úgymond a „demokrácia hiányát” – Figyelő esete erre tipikus eset – mindig Goebbels jut az eszembe, ő mondta egy beszédében, hogy:

    „a demokráciát pedig a . s a j á t . e s z k ö z e i v e l . fogjuk megfojtani”.

    Ezt a szlogent pedig jó lenne minden weimarista álmodozónak, mint amilyen az egyébként Igentisztelt Talalom is, az ajtófélfájára akár rovásírással is, de felrónia, mielőtt még a nácik vésik majd fel az ő fejfájukra…

    .

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    8,09
    Miklós Bánfi

    Kiemelkedő ez a megállapításod úgy Budaháziról, mint Sorost is bátran érintve Gulyás Mártonról. Gratulálok!!!

    🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Göllner András 10,48

    )))))))))))))))))))) 😀 (((((((((((((((((((((((

    Remek!!!

    – ÉS „nem középiskolás fokon”. Igaz ?

    Üdv idehaza !

  • Elef nyulacska,
    megértem,hogy véded az Izrael ellenségeit.Egy fél ilyen-fél olyantól ennyit lehet elvárni.Nektek önantiszemita ségeceknek a soros és barátai a világ megváltói.Én nem vagyok Orbán imádó,de ezerszer inkább Őt választom mint a renegát félzsidók,(mint te is vagy)félistenét a sorost,aki támogat minden Izrael ellenes egyesülést dollár milliókkal.Nem állítok semmit,de ajánlatot teszek rá,hogy megpróbálhatod a kalapod felét az út szélére tenni és várjad ameddig néhány centet neked is beledob.Különösen,ha kifejezést adsz Orbán-Natanjhu és Izrael gyűlöletednek.Tudod minden népnek vannak árulói.A magyarnak és a zsidónak is.Te egy egész jól sikerült mintapéldány vagy.

  • Tapsifüles,
    ha úgy érezném,hogy kicsit is hozzánk tartozol,nagyon szégyellnélek.Így csak a gálám megy ki,ha a nicknevedet akár csak leírva is látom.

  • Tapsifüles,
    még annyit,hogy én mit írok a pincepatkánynak,ahhoz annyi közöd van,mint a zsidó nép hazájának állandó mérgezett nyálas bírálgatásához.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Azt írja Beobachter 1:56-kor, hogy úgymond

    „a tönkretevés a náci korral kezdődött el”…

    Gondolom, hogy a Horthysta ellenfordalmat érti >náci kor< alatt, mert mint rendszer soviniszta nacionalista, mélyen – a lényegét tekintve – de aktívan is gyilkos antiszemita, ám éppen ezen az alapon volt antikapitalista is…

    .

  • tisztelthölgyeimésuraim”
    2017 július 16
    12:02 du.
    Te szegény! Figyelő név már van magyar honban is, egy Újság neve. Ezt akkor még nem tudtam, 2OOO,-be mikor inernetre mente.! Fogalmam se volt , hogy volt, van egy ilyen német újság, nem is tudok németül.
    Különben, is soha nem szerettem a németeket! Ha lehetne, engem ne nácizzon, ok nélkül.
    Minden komcsi azt hiszi ha valaki nem balos, az már náci! Családi betegség!

  • Christopher Adam
    2017 július 15
    7:27 du.
    Sajnos, gyurira rászólsz, de Göllnerre nem.
    Pl. minden alkalmat megragad, hogy engem is belekeverjen szokott lenéző stílusával, akik a begyében vannak.
    Soha nem bántottam őt, szüleit ismertem és nagyra becsültem!
    Ha válaszoltam valaha, azt a sértegetései váltották ki. .

  • Te meg a zsidó-nácik mintapéldánya vagy; veletek Izraelnek nincs is szüksége ellenségekre, éppen elegek vagytok…

  • gyuri10
    2017 július 16
    12:40 du.
    Tapsifüles,
    még annyit,hogy én mit írok a pincepatkánynak,ahhoz annyi közöd van,mint a zsidó nép hazájának állandó mérgezett nyálas bírálgatásához.

    XIV. Lajos még szerényen azt mondta, hogy az állam én vagyok; míg a modern és poszt-modern kor fasiszta , náci türannoszai már egyenesen a hazával azonosítják magukat…

  • https://www.youtube.com/watch?v=yBqTr8tr7Ac

    https://www.youtube.com/watch?v=hMKX7t0VT5o

    Biztosan az ex-Moszád direktor is egy „sorosista áruló”.

  • Gyuri bá:

    Amúgy mikor lesz Izraelben is egy „erdogan-i fordulat”, a „belső ellenségek”, „árulók” stb. ellen…?

  • nyuszika, sajnos viszont te nem vagy, XIV. Lajos!

  • Na, akkor a kedves gyalázkodó kitérők után vissza a témához…

    Kedves talalom!

    Őszintén bevallom, hogy már egy ideje egyáltalán nem hiszek semmiféle jogállamiságban, demokráciában, erkölcsben és más hasonló tetszetős társadalomelméleti kérdésben. Különösen akkor kezdtem el gyanakodni, amikor a híres nyugati demokráciákban is felfedeztem a demagógia áldásos hatását. Teszem azt, egy amerikai választás esetében. De ugyanakkor azt is kezdem felismerni, hogy nem is az a lényeg, hogy a társadalom vezetői milyen úton nyerik a hatalmukat.

    Hanem inkább azt gondolom, az emberek általában – legyenek akár politikusok vagy szimpla polgárok – azt teszik, amit meg tudnak tenni a saját önös érdekükben. Ez különben nem ördögtől való gondolat, hanem éppenséggel az evolució alapeleme.

    Ha a polgárok és a politikusok olymódon élnek és cselekednek, hogy a társadalom működőképes marad, akkor kevesebb hirtelen változás alakul ki benne, és összességében kiegyensúlyozott és stabil lesz. Ha nem, akkor gyors spontán változások jönnek létre, amelyek módosítják a társadalmi berendezkedést.

    Persze én nem vagyok társadalom-kutató, hanem fizikus. Ezért a fentieket inkább az anyag mozgásának analógiájára képzelem el.

    Vegyünk egy példát. Ha a víz magas hőmérsékletű, akkor folyékony marad, vagyis a belső szerkezete kaotikus, bárhol, bármikor új mozgás, új energiasűrűsödés jön létre benne, vagyis az egész NEM rendeződik hierarchiába. Ha viszont energiát veszünk ki belőle (lehűtjük), akkor megfagy, és szigorúan rendezett kristályszerkezete lesz.

    Mit jelent ez a társadalomban? Ha van benne energia (pénz), és jól működő gazdasága van, akkor NEM fog „piramisba” rendeződni, hiszen mindig akad valahol valaki, akinek van energiája fellázadni és megbontani a piramist. Ezért hülyeség egy gazdag csúcshatalom gondolata. Ha van a rendszerben pénz és energia, akkor szabadság is van benne.
    Ezzel szemben ha kihűl a gazdaság, nincs pénz, akkor bizony könnyen kialakulhat a hatalmi viszonyok befagyása, azaz diktatúra. Az így kialakuló diktatúráknak ezért borzasztó nagy ellenség egy Soros-féle magánzó, hiszen a diktatúrába hajló merev államhatalmi struktúrát bontja meg. Az tulajdonképpen másodlagos kérdés, hogy a magánzó társadalmilag jó vagy rossz célok érdekében költi a pénzét, mindenképpen a társadalom szabadság-faktorát erősíti.

    Nem tudom, érthető-e, amit írtam…

  • A fentiekből viszont az következik, hogy a jó működés érdekében nem a jó alkotmány a legfontosabb, hanem a jó, sokoldalú nevelés (oktatás), valamint a minél jobban működő gazdaság. Az első a demagógia hatásai ellen védi az állampolgárt, a második pedig lehetőséget nyújt a hierarchiától független egyéni mozgásokra, cselekedetekre.

    Mivel például a létező kommunizmus gazdasága pocsék volt, SZÜKSÉGKÉPPEN diktatúrának kellett lennie.

    Hogy egy gazdag társadalomban hogyan működnek – akár ellenszenvesen is, de mégis a társadalom többcemrumúságát elősegítve – gazdasági erőforrások, arra talán jó példa az amerikai maffiák kialakulása, valamint háborúik az államon belül. Amerikában ez nem vezetett diktatúrához, úgy tudom, ezzel szemben a szegény Sziciliában igen (ha nem is az állam, hanem a maffia diktatúrájához).

    Bevallom, ezekben a kérdésekben most még csak tapogatózom, de szívesen venném mások véleményét is.

  • Kedves talalom, nagyon remélem, hogy van véleményed erről, és válaszolsz, bár tény, hogy nem lesz könnyű komoly beszélgetést folytatni az egymást gyalázó, üvöltöző fórumtársak betüorkánján keresztül… 😀

  • Alma 5:52, ez tévedés. A „sikeres” diktatúrák azért működtek, mert szociális reformokat vezettek be, és széles tömeg bázisuk volt. Mikor elfogyott a pénz, elfogyott a nép bizalma is.

  • Alma 6:07, fontos az oktatás meg a szabad vállalkozás. De a demokrácia igazi alapja a széles, független középosztály.

  • Köszönöm „tisztelthölgyeim…”, ez kárpótolt azért a sok szennyért, ami itt lejött és én kiakadtam ettől a pár patkánytól. Azt hittem, ha leereszkedem egy kicsit a mélybe, az eredménnyel járhat. Hiba volt..

    talalom, az ügy levezetése szép munka volt és totálisan fedte az én információimat is. De többen is osztották véleményem, hogy demokrácia felfogása még fejlesztésre szorul.

    Alma, üde kis gondolatmenet volt. Ha Te tartod magad kezdőnek, akkor pályát tévesztettél, mert több társadalom tudós járhatna hozzád:) Ragyogó, hogy valaki egy teljesen más szögből milyen tisztán rá tud mutatni dolgokra.

    pislákoló: Te szerencsétlen, magadból csinálsz hülyét, amikor szinte saját magad cáfolod. Nem, Alma tiszta és világos. Fuss neki még egyszer, és gondolkozz el a butaságodon..

    Ok, tudom, hogy nagyképű, okoskodó gúnyámban osztok, de ne féltsen senki, a pszichológusom szerint nincs baj az önképemmel:):) Szakvéleményeket elfogadok, szagvéleményeket nem:) Remember: consider the source:)

  • Göllner András

    Lapátfogú Gyurika, figyusz !!!! Én nem csípem a szemed, hanem a szemedre hányok !!!! Érzed a különbséget? Szereted? Ami azt a bizonyos levelet illeti amiről itt össze vissza hazudozol – mért nem mered kiteríteni itt lenn a pinyóba a pelenkád mellé? Azért mert nagyon jól tudod, hogy az életemben egyszer se bántottam Ábrahám népét, a felé csak szeretettel és tisztelettel fordultam? Ha te gyáva vagy ezt megtenni, majd én lehívom az archívumomból, és kitárom a nyilvánosság elé, hogy legyen mitöl jól összepisilni magadat, te kis borzadályka 🙂 Látod még becézlek is, hogy az Almási Alma lecsillapodjon. 🙂 🙂

    Lapátfogú Gyurika ! Figyussz! Én csak ennek a cikknek a pinyójába jöttem le a légfrissítőmmel. Ne idegeskedj, az ezt követő írások aljába tőlem nyogodtan odavécézhetsz, azzal csak saját szegénységi bizonyítványodat fogod unokáid számára is kiállítani.

  • Nos…tapsikám,
    a soros által nálunk szponzorált ellenségeinket mi nem nyírjuk ki,mint ellenkező esetben ti dunamenti-mongolok módjára erdogánoznátok le minket.Látom neked már se itt se ott nem terem fű.Nyugodtan megpróbálhatod Ázában vagy Ramallán. Csak vigyázz!A magyar útleveled sem ad túlzott biztonságot,az izraelit meg legjobb ha már most visszaadod,mert ide képtelen lennél tartozni. Ide majd csak akkor menekülsz,ha már Európából az öngyűlölő fél-zsidókat is kirúgják,vagy ha elfogy a soros alamizsna.Egyébként neked nincs szükséged az én információmra,mert jobban ismered a szemét,baloldali barátaidat,mint én.Csak általános felvilágosításként írom,hogy az arab terroristáink addig nem kezdenek bele a tüntetésekbe, kődobálásokba ameddig ti nem érkeztek meg és a becelem,sovréj stiká soros képződmények közreműködésével indítják el a némelykor szurkálásokkal,teherautós gázolásokkal színesített”fellépéseteket”katonáink és civil lakosságunk ellen Kis barátom(pardon,ellenségem),a náci tirannusok ti vagytok.Az izraeli baloldal,akiknek nagyon magasra jutott KGB ügynökei, mióta a SZ.U.összeomlott a KGB helyett megtaláltátok a bármely oldalhoz is tartozó Izrael ellen működő alakulatokat.Ha neked és nektek nem is tetszik a HAZA MI vagyunk és maradunk az idők végtelenjéig.Nektek pedig maradhat a mérgezett nyálcsorgatás és a nagy és értékes programotokat meghatározó,megmagyarázó: „Csak nem Bibit”jelszavatok.

  • Kedves Alma! Maximálisan egyetértek Veled, és köszi ezt a szemléletes víz hasonlatot. Oktatás, nevelés: ezért mondtam,hogy demokráciát, jogállamot nem lehet „felépíteni” – oszt kész. Csak működtetnünk lehet, ahhoz kellünk mi, valamennyien.
    Tisztelt hölgyeim és uraim! A helyzet az, hogy a ragadozókat nem kell telepíteni: mindenütt ott vannak. A védekezést kell megtanulnunk. A weimari hasonlatod kézenfekvőnek tűnik – de azóta eltelt majd száz év, amelynek során Európában kiirtottunk 40 millió embert. Maradt elég tanulság: a két örökös rivális európai hatalom Franciaország és Németország ma együttműködik.(Szerintem a harmadikat, Oroszországot is be kellene vonni, de ez nem egyszerű dolog.) Nem esnék hasra az USA „jótékonysága” előtt sem: kemény érdekei mentén politizál,és ahogy ezt a legkisebb mértékben veszélyeztetve érzi, azonnal lép. Addig jó volt neki az Egyesült Európa terve, amíg ezzel meg lehetett szorítani a nagy riválist, a Szovjetuniót. Ahogy ez már nem tétel, rögtön előkerült az „Amerika first!” Holott nem is Amerikáról van szó, hanem csak az USA-ról.
    Hazai L: Az nem tűnt fel, hogy miért mindig a diktatúrákban „fogy el a pénz”? Talán csak nem azért, mert az egyközpontú, centrális erőtér irányította társadalmak képtelenek alkalmazkodni a változó körülményekhez? Példa: az űrkutatás eredményeit a demokratikus államokban hamarosan a mindennapi életben is használták:teflon, nylon, kommunikációs technológia. Én 1965-ben(!) szereltem Magyarországon vezetéknélküli átvitelre alkalmas központokat, amik a mobiltelefon átjátszók ősei lehettek volna. Mély titokban, a Varsói Szerződés hadseregének.Titokban, a hatalom megtartása érdekében, elzárva a továbbfejlesztés lehetőségeitől. Ott soha nem lesz innováció, ahol nincs szabadság, ahol a „centrális erőtér” akarja megmondani, mit gondolhatsz, tehetsz. Mindegy,hogy nemzetinek vagy kommunistának nevezi magát.
    Még egy Tisztelt hölgyeim és…! Van egy magyar mondás: Nem az a legény, aki üt,hanem az, aki állja.

  • Figyelő,
    A Te beírásaidból tudom,hogy az UNDORÍTÓ-nak rendes szülei voltak.Kár,hogy ennyire elfajzott. Chris,mint írod rám szólt.Csak azért nem moderált ki,mert tudja,hogy a rendes szülők mutációja az Ő hozzám írt magán leveléhez csatolta önmagát és az általa felfedezett”pinyóból” írt aljas,igazi zsidógyűlölettől izzó mocsadékot.Mindenkit megvető,fensőbbség érzete jellemzője az igen lentről indulókkal,akik jellembelileg ott maradtak a pinyó patkányok között.

  • Nyuszika júl.16 7:23, ez a csúsztatás halmaz több ponton hibás. Netanjahu a migránsválság miatt tárgyal Orbánnal, mert abban egyetért vele. A Horthy-ügy neki csak kellemetlen epizód. Soros szerint Európa gond nélkül befogadhat még millió migránst, aki így a bevándorlás ellenesek ellenfele. Tény, hogy Európa már a teljesítőképessége határán van, olaszok bedobták a törölközőt.

  • Miklós Bánfi „coach”, csodás stílusáról eltekintve, mit cáfolok? Orbánnak van egymilliós biztos bázisa a közmunkásokból. Ők nem középosztály, sajnos az kevés van Magyarországon.

  • Találom 6:37, ne kavarj! A diktatúrák keletkezéséről volt szó, nem a bukásukról.

  • Orsós Elemér 10:50, a náci antiszemiták nem egy globálista, liberalista, modernista, ateista, nihilista mételytől védték a szentséges Németországot? Horthy hozzájuk képest a demokrácia bajnoka volt, pl. a magyaroknál volt parlament.

  • Az is hozzátartozik az ügyhöz, hogy a sukorói projekt nem csak kaszinóból állt volna, hanem egy kiterjedt szórakoztató komplexum felépítése volt tervbe véve fürdővel, színházzal, múzeummal, éttermekkel, stb. Ez több ezer munkahelyet és rengeteg bevételt jelentett volna a magyar államnak. A terv meghiúsulása következtében érte valójában kár az államot az elmaradt haszon miatt. Itt ártatlan embereket hurcoltak meg, az emberi jogok, a büntetőjogi szabályok és a valódi magyar érdekek semmibe vételével. Budaházy Gyurinak meg – ha valóban ő volt ennek a ,,bűncselekménynek a leleplezője” – ,,gratulálok” ennek a koncepciós pernek a kiagyalásához, Rákosi elvtárs-pajtás mind a tíz ujját megnyalná utána! 🙂 (de példaképei, a nácik sem vetnék meg…)

  • Orsós Elemér

    hazai lámpa
    2017 július 17
    8:10 de.
    Most szerintem Gyuri bácsival együtt le fogtok döbbenni: nem Orbánt, sem nem Horthyt, hanem Netanjahut védtem! Bizony, bizony, mert igaza van! Szerinted Orbán alaposan ismeri Horthy megnyilvánulásait? Szerintem csak a tanácsadói véleményét szajkózta és mellesleg nem Horthy hanem Netanjahunak Nyuszika szerinti megitélése volt a kifakadásom lényege. Abban viszont maximálisan igazad van hogy, Horthy a demokrácia bajnoka volt, igen, de csak hitlerhez képest!

  • HL! 3:25-kor nem a diktatúrák keletkezéséről írtál, hanem arról, hogyha elfogy a pénz, elfogy a „nép bizalma” is. Az meg már a bukás. Erre írtam,hogy vajon miért van az, hogy mindig a diktatúrákból fogy el a pénz a „nép” lekenyerezésére?
    Én úgy látom, hogy a liberalizmus (szabadgondolkodás) nem önálló elvi irányzat, hanem egy felfogási mód. Hiszen vannak liberális konzervatívok, sőt liberális nacionalisták is (Kossuth pl.)
    Talán úgy foglalhatnám össze, hogy a liberális konzervatív azt mondja: élni és élni hagyni. A magamfajta liberális baloldali meg azt: élni és élni segíteni.

  • Valaha is lehene lehetoseg olvasni csak egy hozzaszollast Gollner-tol a piszkos pelemkak es teli-wecek -ken kivul?
    Na moat meg Banfi is csatlakozoot hozza a szenyvizek omlesevel a pizskos pinceikbol.

    Na azt igazan lehet velni mint irata ” friss levegonel” ?!

  • TALALOM bevallasara;

    Vegre bevallotta hogy nem volt tudataban a Csaszy ugy adtaival, sem lenyegevel.
    De hat akkor miert irta allitasait csupan elkepzelese alapjan, s gyalazott mindemkit a leheto legdurvabb megjegyzesekkel?

    Lett volna csupan politikai hite ellensegeskedni amiben halvany fogalma sem volt?

    Mert mertem kerni a kiadot ,hogy kozolje velunk a teljes ugyet, adatait, azok kereseseinek iranyait. Maguk azt rogton es durvan eliteltek. De egy allami-vagyont jogtalanul probalkozo eltulajdonitasait magaszlatjak.
    Az a maguk igazi kommunista erkolcsuk ?

    Mint Gollner is rogton teljesen mas ugyekre terelte a cikk eredeti alanyat.
    Igazi liberalis magatartas. Make dishonesty great! Hm?

  • Remixedsoul, a jóságos zsidó befektetőt színházastól múzeumostól köszönjük, nem kérjük. Ehhez joga van még a magyarnak. Ha meg bűncselekmény van a háttérben, pláne nem.

  • „EL FOGY A PENZ”. megjegyzesekre;

    Hogyan fogyhat el a penz ?
    Hiszen a magyar adofizetok egyre nagyobb osszegeket, ill. jovedlmuk nagyobb reszet fizetik az allamnak adok-fromajaban. Ma az 48.2% Majdnem felet minden foritjaikbol az allamnak adjak.

  • TALALOM July 17-i soraira (ket cikk).

    Talalom, belatja sorainak jelenteset?

    Szerencses ember maga mostan.
    Nem reg, a Ljubljana utcai pincekben talata volna magat, vagy egyenesen a Kolya gulagban HA oly szerencses lett volna.
    Megjegyzeseert elfohfa veszteni dicso part-tagsagat am !

    Vagy lenne cedelme hogy tanul, ha lassan is ?!

  • Ehhez az oldalhoz NINCS hozzászólásom, annyi mocsok és gyűlölködéstől az embert a hideg rázza!

  • Ehhez az oldalhoz NINCS hozzászólásom, annyi mocsok és gyűlölködéstől az embert a hideghttp://valasz.hu/itthon/csoda-es-kis-bosszusagok-a-duna-felett-fina2017-megnyito-124681 rázza!

  • 1.Nem azt írtam, hogy nem tudok semmit, hanem összefoglaltam, hogy én mit tudok. És kértem, ha valaki mást tud, szóljon. Senki nem szólt, hogy bármely tényt másképp ismerne.
    2. A Bendegúz félék nyilván Észak Koreából írogatnak, annak alapján, amiket összehordanak.
    Na, megyek, átutalom a tagdíjamat (évente egyszer szoktam az egészet), mert a végén még tényleg lesz ok a tagságom megszüntetésére.

  • SZASZY ANITA irta cikkeben ,ami volt az elso megjegyzes;

    ” Remelem az igazsag gyoz majd ,mert en is zsido vagyok…”

    Ha az „igazsag”, vagy legalabb is a valosag a fent kozolt ugyben nyilvanosagra jonne majd itten, s kisul ,hogy Csaszy valojaban probalta elcsrelni egy kissebb erteku ingatlanat egy masikert amit ohajtott jo penzert eladni egy befektetonek a leheto legamagasabb oszegekert, ami az allam anyagi serteset jelentette volna, s hogy valami hivatalos dokumentet hamisitott, maga meg akkpor is zsidonak velne magat ?

  • TALALOM allitasaira;

    Talalom, NEM irtam hgoy „nem tud semmit”.

    Kerem olvassa soraimat ismet, s probalja azt oszinten

    Azt iratam; „.. nem volt tudataban a Csaszy ugy adataival…”

    De akkor miert irt valotlan allitasokat?

    S irtam keresere, s ismetelten az itten napvilagra jott adatokat Mr.Adam bevallasa altal a HFP soraiban is, s a KMH-n ami letezett talalhato a magyar web-en.

    Az am nagy kulombseg. Probaljon valokat allitani, Lenin es Rakosi elvtasaiknak a szellemei majd nem lessznek megbocsajtok am.

    (HA Lenin-nek volt szelleme a XX partcongresszuson tanuskodni, akkor az valo lehetett. Vagy csak mint a maga fenti allitasa?

    Nem, senki nem irogathat az Eszak Koreai Dolgozok paradicsomabol. Meg egy propaganda plakat levonasaert is halal a buntetes !

  • Talán nem is furcsa,hogy ennek pinyó patkánynak mindenről a w.c. a pisa szag és a különböző formájú szar fajták jutnak eszébe. Ezért ömlik szájából a mindenkit megvető,ordenáré aljasság.Nem véletlen.Ha minél előbb a malche móvesz lesz a keresztapád,akkor kívánjuk mindannyian,az összes általad lepocskondiázottak nevében hogy éljél minimum 200 évig,vagy még-még-még és akkor se tudjál elmenni amikor már nagyon szeretnél és ne fogadjon be sem az ég sem a föld.Mert a föld is kiveti a romlott trágyát.

  • charlie,
    azt hittem ideológiai nézeteid ellenére emberből vagy.Itt azt bizonygatod állandóan,hogy naiv vagyok.

  • gyuri10
    2017 július 17
    5:59 de.

    Kocsmai színvonalú mocskolódásodra:
    Nem is tudtam, hogy az izraeli cionista baloldal azaz a Mápái, a Mápám ( lásd Mordecháj Oren esetét ) a KGB emberei lettek volna. Ezt a baromságot jól rá lehet fogni pl. akár arra is miért érte a Tzáhált és a hírszerzést derült égből seggberúgásként Egyiptom, Szíria yom kippuri/rámádáni támadása ’73-ban . Soros is nyilván KGB ügynök, no de Trump, Jared Kushner stb. meg persze Orbán, azok nyilván kész Václáv Hávelek meg Göncz Árpádok. Érdekes módon manapság az arabokat , afrikaiakat stb. faji alapon megbélyegző fasisztoid demagóg elemeknek van közük a poszt-szovjet titkosszolgálati, szervezetbűnözői, oligarcha stb. szindikátusokhoz, amelyek szálai valahogy a Kreml felé vezetnek. Nos ha Sorosról is tudsz hasonló híresztelést hiteles forrásból; rajta, ne habozz megosztani velünk… Meg azt is, hogyan vezetnek a szálak Sorostól a késelő, gázoló merénylőkig. Ugyanis hiszed vagy nem , de Sorostól függetlenül is vallási és etnikai színezetet kapó gazdasági, szociális és politikai feszültségekkel túlterhelt országban élsz. Soros alapítványai ezeket próbálják enyhíteni. Vagy csak nem az zavar, hogy az arabok is továbbtanulhatnak esetleg…? Amúgy Sorossal ellentétben az ezerszer inkább választott Orbánod ( amellett hogy Putyin cár atyuska támogatásával a hungarizmus szellemét hozza vissza és saját zsebbe magánosítja a közjavakat, miután a demokráciát és joguralmat rég megszüntette ) éppenséggel a perzsiai ayatollahok atombizniszébe száll be. Az izraeli szélsőjobb úgy fest ilyen haverokat érdemel. Tényleg, amúgy megesküdnél, hogy az izraeli jobboldalba nem épültek be a poszt-KGB-s ügynökök…? Elvégre Izraelbe még Amerikánál is könnyebb a ki-be járkálás a volt Szajuzából, nemde…? Legalábbis könnyebb – akár hamis zsidó származást igazoló iratokkal – alijáznia egy potenciális orosz kémnek, mint egy rámmálláhi helybélinek meglátogatnia yafó-i rokonait, vagy pláne ‘Ázzá és a „Bágádá” között rokonokat látogatni, egyetemre menni stb.

    Amúgy felesleges volt az egész fentebbi állítólagos pro- palesztin álláspontomat célba vevő füstölgésed, mert nem foglaltam és szándékosan nem is foglalok állást ebben a pitiáner konfliktusban. Ahol az emberek kölcsönösen emberszámba veszik egymást, ott bármilyen határok között, bármilyen zászló alatt békében fognak élni, ahol meg a legminimálisabb tiszteletet sem adják meg egymásnak ott lehet békefolyamat nevű jól fizetett nemzetközi cirkusz meg állig felfegyverzett, falépítő rendőr és katona állam is; se így se úgy nem lesz béke.

  • gyuri10
    2017 július 17
    5:59 de.

    „Ha neked és nektek nem is tetszik a HAZA MI vagyunk és maradunk az idők végtelenjéig.”

    Királyi többesszám… … és mérhetetlen szerénység… hááá-há…

  • hazai lámpa
    2017 július 17
    7:53 de.

    Ja; Magyarországra és Izraelbe vágynak az otthonaikat elvesztett szírek, irakiak, jemeniek, eritreaiak, szudániak stb. ( helyezd magadat egy pillanatra a cipőjükbe… ) … Különben meg Orbánbasi kivonta magát a közös ( ez ugyanis egy KÖZÖSSÉG, amelyben nem csak ingyenlóvé van LézerJankó minisztériumába…) menekültpolitika ( amelynek egyik célja hogy az olaszok, görögök ne „dobják be a törülközőt” ) ráeső ( maximum egy-két ezer fős kvóta ) része alól, és ezt elnézték neki, ahogy sokminden mást is. Ezek után neki vagy Netánmijáúúúnak ( akinek országa nem EU-tag, viszont élvezi az EU közös piacával való társulás gazdasági előnyeit ) mi a fészkes franc köze van Ny.-Európa országainak belügyeihez…???

  • Orsós Elemér

    Nyuszika
    2017 július 17
    6:02 du.
    Ki kényszerítette az olaszokat, görögökek, németeket, svédeket és egyébb előre figyelmeztetett észlényeket hogy, önként és dalolva bedugják a fejüket a hurokba és milyen menekült az aki nem a legközelebbi biztonságos helyen akarja megvárni az országában dúló háború végét, hanem inkább öt másik biztonságos országon keresztülgázolva a leggazdagabb hülyével akarja eltartatni magát? Nyugodj meg, ha így folytatódik nemsokára Orbánbasi befogadási engedélyéért fognak esedezni a tönkretett hazájukból ide menekülő olaszok, görögök, németek, svédek és egyébb saját vezetőik által kiszolgáltatott nyugat-európai migránsok!

  • Tapsi füles,
    azt hiszem képtelen vagyok vitába szállni egy ilyen szennycsatorna töltelékkel,még akkor is ha félzsidó. Közelgő születésnapodra kívánom,hogy 200 évig éljél és még-még-még.Akkor se menj el amikor már nagyon szeretnél elmenni.Minden esetre,arra készülj fel,hogy Izrael földje az árulók teteméből származó trágyát kiveti magából!Igyekezz az eljövendő Eurábiában tengetni nyomorúságos sehova nem tartozó vegetációdat.Ott még vannak és lesznek hozzád és a lelejmolható soros barátodhoz,hasonló Izrael gyűlölők. שבוע טוב!

  • 2017 július 17
    6:02 du.
    hazai lámpa
    2017 július 17
    7:53 de.

    Ami Netánjáhu és Orbán tárgyalásait illeti; izraeli nagytőkéseknek „picikét” több üzleti érdekeltségük van Orbán hungarista, horthysta harmadik világbeli disznóóljában mint a nyolcvanon túl levő, üzleti élettől visszavonult Sorosnak…
    … 2017-re oda jutottunk, hogy a korrupt szélsőjobbos fajturul hungarista maffiózó és a korrupt szélsőjobbos cionista ( bár szerintem Herzl Tivadar és más nagyok kikérték volna maguknak, hogy a fasiszta, náci-kollaboráns rasszista zsidók „eszmeiségét” nevezzék cionizmusnak ) maffiózó egymásra találtak…

  • Almási Alma
    2017 július 16
    5:52 du.

    Az idézett gondolatmenetemnek van néhány következménye. Először is, minthogy rendszerváltáskor nem gazdagodtunk, hanem éppen ellenkezőleg alaposan ráharaptunk a kárpótlási folyamat pillanatnyi előnyeire, és azokat – na meg az EU milliárdjait – pillanatnyi élvezetekre szórtuk el, nyilvánvaló volt, hogy nálunk speciel marad a diktatúra. Ebben különben nem is az volt a baj, hogy a pénzeket „szétlopták”, hanem az, hogy akik szétlopták, azok nem fektették be semmibe, nem működtették az újonnan szerzett tőkét, hanem csak svájci bankokban tartalékolták, meg Ibizán herdálták. Na meg persze az is baj, hogy a szétlopás meglehetősen aránytalan volt.
    Mivel a diktatúra ténylegesen már beállt, a pénzek meg külföldi bankokban csücsülnek (és nem itthon „működnek”), ebből a helyzetből nemigen látszik kilábalás.

    Sajnos meg kell állapítanunk, hogy itthon egyedül a globális multik képeznek valamiféle gazdasági javulási lehetőséget, noha persze ők is csak a saját nyugati típusú, jól begyakorolt meggazdagodási folyamatot ismétlik rutinszerűen, de hát OTT ERRE VAN SZÜKSÉG. Mindaddig, amíg fel nem ismerik majd, hogy itt nem kell erőfeszítéseket tenni, csupán lopni, majd angolosan távozni.

    Pillanatnyilag esélyt sem látok bármiféle kilábalásra. De ezen még gondolkodom…

    Mindenesetre részemről tisztelet és becsület Sorosnak, aki ténylegesen is próbálkozik. Abból a helyzetből, ami körülötte kialakult, arra következtetek, hogy például Izrael gazdaságával is bajok vannak (aki tud valamit, majd kijavít), mert ott is kezd a társadalom diktatúrába fagyni. És lehetséges, hogy az USA szörnyű gazdag, mégis Trump győzelme valami erős problémát mutat ebben a kérdésben. Bár az igaz, hogy a valódi Trump-elképzelésekről szinte semmit sem tudok, csak a különféle reakciókból következtetek, amiket kiváltott.

    Még az is lehet, hogy a világgazdaság egyre gyengébben működik mindenütt, ami pedig általános „eldiktatúrásodást” (de jó szó!! 😀 ) fog okozni.

  • Haj, haj…
    Kedves hazai lámpa, mondjunk ilyen szavakat, sokat… Értelmük nem sok, de nagyon szakszerűen hangzanak:

    demokrácia, népképviselet, szólásszabadság, középosztály, munkásosztály, politikai antiszemitizmus, szabad választások, többség, hatalmi ágak, fékek és ellensúlyok, kommunista bűnök, muszlim terroristák, menekültek, migránsok…

  • Miklos Bánfi

    Látom Alma meghálálod a kezdetben kiosztott bizalmam, amikor megjelentél:) Brillírozol:)

  • Orsós Elemér,
    július 17 6:38 du
    Annyira egyetértek Veled ez esetben,hogy tapsifüles répapusztító legyen,aki ezt a beírásodat cáfolhatja,de fogja is cáfolni,mert a répa pusztításon és önpusztító ideológiák lengetésén kívül nincs más lételeme.Remélem nem Izrael levegőjét mérgezi,mert az ellenségeinkkel világos miként kell viselkedni,de a saját szemetünkkel együtt kell élni.Még azt sem lehet rámondani,hogy ellenség,mert Izraelben még egy blogból is úgy vágták ki,mint szaró macskát a szalonból.Az izraeli arabok és zsidó seggnyalói pártot már alapítottak évtizedekkel ezelőtt Szépen be is rukkoltak a KGB soraiba.Mióta a SZU befuccsolt más alapokon folytatják aknamunkájukat.Nagyreményű,de kis sikerrel bíró barátunk(sic)magyar nyelven nyomja a répa pusztítók IGÉJÉT .

  • gyuri10
    2017 július 18
    4:34 de.

    Attól „seggnyaló”-ja valaki egy népcsoportnak mert nem gyűlöli és nem származás alapján ítél meg másokat? Vagy hogy van ez?

    A KGB soraiba kik „rukkoltak be” évtizedekkel ezelőtt? A Mápám, vagy a Somer, amelynek tagjait , szimpatizánsait meghurcolták a szovjet-blokkban?

    Ugyanis nem mindenki Hánín Zuo’ábi vagy Azmi Bishárá, akinek nem tetszik, hogy Izráel Állam kormányfője a náci-kollaboráns lovastengerész szimpatizánsait kaserolja, illetve hogy egyesek az arabok iránti gyűlöletükben tapsolnak ehhez… … még a Likudon belül sem biztos, hogy osztatlan sikert arat az ilyesmi; pár éve például Reuven Rivlin, a nyilas író hamvait hordozgató kossuth-téri országházurat még kitiltotta a Knesszetből…

    Nagyon úgy fest ugyanis, hogy a Netánjáhu bandának a lóvé és az anyagi érdekek fontosabbak, mint az emlékezés tisztessége, meg általában az elvek által vezérelt cselekvés…

  • gyuri10
    2017 július 17
    6:56 du.

    „…lelejmolható soros barátod…”

    Mindenki magából, indul ki; nemde? Tényleg, amúgy hogy állsz az adakozással, cedákával; mielőtt Soros szemében észreveszed a szálkát, a magadéban ( Netánjáhuéban, Orbánbasiéban ) meg nem veszed észre a gerendát…, Nem kell válaszolni, a kérdés csak retorikus…

  • Kedves Bánfi Miklós!
    Köszönöm a bíztató soraidat.

  • Göllner András

    @ gyuri9

    „ennek (a) pinyó patkánynak ömlik szájából a mindenkit megvető,ordenáré aljasság”

    Pontosítanék kis kakadúm. Szemrehányásaimat kizárólag a gusztustalan pelenkateregetőkre, és az izraeli lábvízkereskedők használt tölcsérén keresztül céloztam. Preciz vagyok. Ez belőlem a szakmai elkötelezettségből, a társadalmi felelőségtudatból árad. Érted?

    Gyurka ! Sokan vannak idelenn, akiket a fenti írással kapcsolatos hozzászólásaik, civilizált, emberi hangnemük miatt megdícsértem, és tisztelek – akár egyetértek velük, akár nem. Neked csak pofonok járnak azért az aljasságodért, hogy álnév mögé bújva, egy olyan embert gyalázol az anti-Szemitizmus vádjával aki az egész életét az anti-Szemitizmus elleni küzdelemmel töltötte. Én nem hívtalak rohadéknak, csak szarjankónak, de ha netán valaki itt rohadéknak hívna téged, azzal nem állnék le vitatkozni.

    Tudom, Gyurka, hogy mind ezt nehézen tudod megemészteni ott kinn a sivatagban, a lábvizes lavórodba roskadva. Azért adagolom a falatokat neked szaftosabb formában, hogy könnyebben le csússzon a torkodon. Tudod? Különben imádom amikor jól felhúzod magad, jól begerjedsz, elönt a galambepe és elkezdesz trágárkodni, fröcsögni. Olyan szórakoztató vagy ilyenkor, mint az a kis torkos borz amelyik tegnap szátrágcsált itt egy kukába kidobott bicigliülést. Folytasd csak tovább. Tudom higgítani az anyagot, de csak neked. Gyere, hozd a tölcséredet, mókuskám. 🙂 🙂

  • Göllner András

    Kedves Bánfi Miklós. Köszönöm hogy lejársz ide időnként rendet csinálni, és azt is hogy bíztatod Almássy Almát. Szerintem nagyon megérdemli. Én is bíztanám, de rám nem harap. 🙂 🙂 Le kéne hívni ide a Juditot, a Gabit, a Bede Fazekas házmester urat – csináljunk már végre egy jó nagy banzájt. Nem ?

  • Göllner András

    Szia nyuszika ! megajándékoználak egy répával, de nem tudom, hogy ehhez mit szólnál 🙂

    Valakit kihagytam ?

  • Charlie,
    A korlátolt antiszemitizmusod – és a hozzád hasonlóké – nem csak anyagi, hanem nagyon sok szellemi kárt is okoz a magyarságnak! Lelki környezetszennyezésnek tartom az ilyen gondolkodásmódot, az ilyen eszmék terjesztését. Fogadni mernék, hogy ennek az ügynek a lényegét egyáltalán nem ismered. A tények pedig magukért beszélnek, a napnál világosabb, hogy itt nem történt semmiféle bűncselekmény! Te is könnyen belátnád, ha egy kicsit is nyitott lennél az objektív igazságra. De látom, neked nem véleményed, hanem hited van ezzel az üggyel kapcsolatban, ami a valóságtól hermetikusan elzárja a tudatodat.

  • Orsós Elemér

    Nyuszika, veled az a legnagyobb probléma hogy, a sámán dobon és a sófáron is kurva hamisan játszol!

  • Elef nyuszika,

    tegyél egy nagy szívességet:húzzál farszíjat az idióta pinyó patkánnyal,de az optikusodat jobban válaszd meg.Egyik ok,hogy a történelmet jobban tudd elolvasni,a másik,hogy legalább a félig emberi kinézésednek a fele megmaradjon.

  • Goálner,
    látom a pinyóban tökös patkányok tenyésznek.A pofonokat én már jól ismerem az elődeidtől,de ha meg szeretnéd próbálni,szívesen összehoznék veled egy találkozót.A nagy probléma,hogy itt a sivatagban esetleg a Hilton szállót ismerem.A te patkányfészked itt még fogalomként is ismeretlen.Addig is kellemes hajápolást kívánok,mert így elég lököttnek nézel ki.

  • nyusz-nyusz,
    Ádert a Kneszetből tiltották ki,téged a Lehár blogból.Fel tudod fogni a nagyságrendi differenciát? Pedig te csak az Izrael elleneseknek vagy az aktatáska hordozója.Panaszt intézhetsz Izrael és a Lehár blog ellen az UNESCO nevű sóhivatalnál. Ne rabolja el álmaidat az én cedaka hajlandóságom.Félek,hogy a soros lejmolóknak is juthat belőle.Tudod Nekem sok adakozni valóm nincs,mert amim van megdolgoztam érte és soha nem rekviráltam zsidó-vagyont.Te pedig pofikám,oda csatlakozhatsz, ahova akarsz. Ismered a korsó és a vízhordó lány történetét a kútnál?!

  • gyuri10
    2017 július 19
    5:22 du.

    A különbséget…? Azt ja, igen: a Lehárblog még a Knesszetnél is jelentősebb! ( amúgy a nagybajszos Kövért tiltotta ki Netánjáhu riválisa – Reuven Rivlin – a Wallenberg emlékév kapcsán szervezett megemlékezésről, de hát Netánjáhu imádóknak mindegy, ha enyhe kognitív disszonanciával a fidesznáci bandával haverkodnak… )

  • Göllner András
    2017 július 19
    12:53 de.

    ?????

  • Pedig tök szívás, mert végső soron még a nyuszika is Izraelből származott el, mint a Jézuska… Egyik karácsonykor, a másik meg húsvétkor hozza az ajándékot és mindkét ünnep háttere – nagyrészt – ugyanahhoz az országhoz kapcsolódik… hopppááá…

  • Kedves Göllner András!

    ???????

    Nem harapok… 😀
    Senkire. De őszintén szólva nemcsak gyuri10 ostobaságait unom… mindkettőjükhöz kedvelem, de ami itt folyik az mindkettőjükhöz méltatlan, úgy gondolom.

    Tisztelettel: Almási Alma

  • Hozzátenném még: Unokám (8 éves fiú) szokott ilyen kaki-pisi-szar-kurva-fasz-picsa mondókákkal bosszantani, de mióta felvilágosítottam, hogy ezek nem annyira viccesek, azóta ezzel kicsit alábbhagyott. Egy hete olyan egyességet kötöttünk, hogy ha én valamiért ilyesmit kiejtek a számon, akkor ő KÉTSZER mondhatja nekem ugyanazt. Azóta ő négyszer mondta jogosan, hogy „a kurva életbe!” 😀 😀

  • Almási Alma
    2017 július 17
    7:40 du.

    Akkor most innen folyatom.

    Amikor az ember elméletet állít fel bármiről, és annak mentén megvizsgálja mindazt, amit eddig a témáról igaznak gondolt, akkor persze sokszor revideálnia kell az addigi kedvenc álláspontját. Na, így vagyok én mostanság Orbán Viktorral.

    Mert ha a diktatúra kialakulása törvényszerű volt, akkor annak NEM Orbán Viktor az oka. Ebben a kérdésben ugyan eddig is Marx véleményével értettem egyet, hogy tudniillik nem a politikus csinálja a történelmet, hanem a történelem alkotja meg a hozzáillő politikust.

    Jól látszik ez Orbán esetében is. Ameddig ő liberális ifjúnak hirdette magát, épphogy csak megvolt a parlamenti küszöbe. Mihelyst azonban népnemzetivé alakult, és tett néhány kijelentést, amely a hatalom-mámorára utalt, rögvest megnőtt az ázsiója.

    De hasonlóképpen járt Gyurcsány is, csak fordítva. Ameddig mszp-s szerencselovagnak tűnt, mögötte állt a nép is, a pártja is, de még az szdsz is. Csak amikor az őszödi beszédben kijelentette, hogy nem akarja ezt a stílust, ezeket a hazugságokat folytatni, akkor esett ki a kegyekből mindenütt. Kikérem magamnak a politikusok, és a nép nevében is, hogy FÉLREÉRTETTÉK volna, miről beszélt. Éppen csak senki sem akar őszintén szembenézni a valósággal. Csak tessék továbbra is szépeket hazudni nekünk, mordizom-adta !!! (Gyanítom, Hitler hajdani hatalomra kerülését a weimári köztársaság ellen meg lehetne magyarázni hasonló momentumokkal. Szó sincs ott sem „jólétről”, amit Hitlertől vártak volna. A nép összességében NEM HÜLYE! Csupán alkalmazkodik a saját állapotához.)

    A fentiekből az következne, hogy a magyar társadalom (vagyis az az állapot, amit a társadalmi evolució létrehozott nálunk) pillanatnyilag csakis diktatúraként működőképes. Ha tehát mégsem szeretjük a mai állapotokat, akkor a diktatúra MILYENSÉGÉT kellene megváltoztatni. Valami enyhébbre, élhetőbbre. Ha lehet ilyesmit egyáltalán…

    Várom a gondolkodásra képes hozzászólók véleményét erről…

  • Jól idevág az Újszövetség egyik története: amikor Pilátus feltette a kérdést, Jézus, vagy Barabás? az emberek egyenként mindnyájan Jézust kiáltottak. Összességben ez mégis Barabásnak hangzott. Klasszikus evoluciós jelenség! A régi bölcsek is tudtak egyet-mást. 😀

  • Most pedig átmegyek Kasszandrába… 🙁

    Feltettem magamnak a kérdést: Mi a bajom Orbán Viktorral, ha úgyis diktatúrának kell lennie nálunk?
    Hát voltaképpen két bajom van, de még az is lehet, hogy a kettő csak ugyanannak a helyzetnek a két oldala. Orbán Viktor pszichés problémákkal küzd. Nem vagyok se pszichiáter, se pszichológus, de közönséges átlagembernek is feltűnik a rendszeres kényszeres viselkedése. Hogy ettől független, vagy ezzel összefügg-e, azt nem tudom, de egészen nyilvánvalóan nincsenek természetes, ösztönös erkölcsi normái sem. Ez lehet genetikai vagy neveléssel szerzett tulajdonság, esetleg betegség. Mint mondtam, nem értek hozzá, de nyilvánvalóan nem szerencsés, ha egy teljhatalmú ember elmebeteg. Ezt manapság már a saját oldalukon is kezdik megérteni, ezért nem is jósolok túl nagy jövőt neki.

    A rendszerét azonban nem lehet megbuktatni, ezért csak valamiféle „belső puccsot” tudok elképzelni. Egy időben Vonáékra tippeltem, de hát abban is biztos vagyok, hogy fajgyűlölettel nem lehet nálunk sem hosszú ideig uralkodni. (Bármennyire is nem tetszik egyeseknek, de a magyar alapjában véve nem fajgyűlölő. Ez a XX. századi politikusaink kemény munkájának a rövidlejáratú eredménye csak, idővel el fog múlni.)

    Mióta Simicska visszakérte a babaruhát, arra tippelek, hogy belőle lehet majd egy hosszútávú mértékletes diktátor, persze, ha kellőképpen bebiztosította magát, nehogy leessen a létrája a kocsi tetejéről valami mellékúton…

    Nincs kifogásom Simicskával szemben, okosabbat, ravaszabbat, megfelelőbb gazdasági szellemiségűt – és talán toleránsabbat is? – nemigen találhatunk a mai magyar életben. (Azt hiszem, most szabadítottam magamra az összes bal, jobb, jobbik és liberális fórumtársat… 😀 )

    Én persze sohasem leszek az ő pártján, mivel megátalkodott baloldali liberális vagyok. De majd keresek magamnak valami elfogadható ellenzéki pártot (ebből is egyre kevesebb van ugyanis). Nálunk a családban erős a gyurcsánypártiság. Állami vezetőnek úgysem jön be, – ahhoz túl sok politikai hibát vétett már – de talán ellenzéknek? Még nem döntöttem.

  • nyuszika,
    nehogy már azt told ide,hogy te is Izraelből származol!Lehet,hogy valami menekülési vihar ide csapott be,de ide te soha nem tartoztál és nem is fogsz.Akár karácsonykor,akár húsvétkor érkeztél ide,nem volt egy nagyon bőkezű matana.Amikor elhúzod innen a csíkot az már inkább díjazható.Hip-hip hurrá.

  • Almási Alma
    2017 július 20
    12:18 de.

    „A fentiekből az következne, hogy a magyar társadalom (vagyis az az állapot, amit a társadalmi evolució létrehozott nálunk) pillanatnyilag csakis diktatúraként működőképes”

    Első olvasatra ellent akartam mondani, de aztán az ellenérvként felhozni gondoltakat gyengének és cáfolhatónak találtam.

    Pedig tudnak a magyarok demokráciában élni és alkotni, erre példa az itt fórumozó diaszpórában élők is. A velük kapcsolatos furcsaságot viszont az jelzi, hogy Magyarországot illetően többségük az autoriter Orbán-kormányt favorizálja, a jövő évi szavazatuk is ez irányú lesz. Megszavazzák, hogy velük ellentétben az anyaországiak diktatúrában éljenek.

    Vajon mi készteti őket erre? Ő maguk ott nem hagynák a demokráciát, semmi késztetést nem éreznek visszaköltözni szülőhazájukba, de az otthoniaknak diktatúrát kívánnak. Vajon miért? Ezt tartom egy izgalmas kérdésnek.

    (szerencse, hogy nincs határzár, ezért a tehetséges fiatalok szabadon költözhetnek külföldre új életet kezdeni)

  • Almási Alma,
    szerintem az a méltatlan Hozzád,hogy ugyan azon a napon és ugyan abban a beírásban említed a nevemet azzal akire célzol,hogy valóban méltatlan Hozzám.”Ostobaságaimat”,pedig soha nem a Te károdra írtam,de ha bármit is Magadra veszel,lelked rajta.

  • Göllner András

    @ Almássy Alma

    Ha lenne unokám, én is aggódnék ha olyan szavakat használna mint az Ön unokája. Szerintem nagyon helyes hogy beszélt vele, és megpróbálja emberi hangnemre, az emberi méltóság tiszteletére tanítani.

    Ide le, állítólag felnőttek járnak és nem kisgyerekek, vagy fiatalok. Én úgy tudom ezt a helyszint nem vécézésra alakították ki hanem a racionális és civilizált párbeszéd céljából. Lehet, hogy maga méltatlannak találja tiltakozásomat azok ellen akik ideszemetelnek, ide ürítik a pelenkájukat. Én korábban nagyon sok időt töltöttem ide lenn a szemetelőkkel szemben, olyan kifejezések gyártásával, amelyek még az unokája fülét se sértenék. De elszakadt a zsinór. Amikor néha ide lejövök, az emberi hangon diskurálókat cívilizált módodn megdicsérem, vagy akár vitába szálok velük. Aki viszont ideszemetel, azt a fenekén billentem.

    További kellemes időtöltést ide lenn asszonyom. Annyit megígérek magának, hogy e cikk pinyóján kívűl most megint egy jó ideig nem fogja hallani az ön és kisunokája fülecskéjét sértő szavaimat. Nagyon jó lenne már ha MR. Adam bezárná e cikk alatti pinyót, mert akkor már nem kellene többé itt megszólalnom, csak esetleg majd valamikor odafenn, ahol általában, Szent Pál apostol, a Korintusiakhoz írt levelében megfogalmazott szabályok szerint hallatom hangomat.

    Kezét csokolom, Almácska. Remélem nem bántottam meg. Kis unokájának kellemes nyári szűnidőt kívánok. Az ide járkáló ízraeli lábvízkereskedőnek, a mosónőknek, a pelenka teregetőknek pedig azt, hogy legyenek magára és társaira egy kis tekintettel.

  • Érdekes látlelet:

    Írtam vagy hat hosszú hozzászólást a mai magyar politikai helyzetről ehhez a cikkhez. Érdemben. És írtam vagy két olyat is, ami az itteni hangnemről szólt. Reakciót csak a gyalázatos hangnem védelmében kaptam, a politikai mondanivalómhoz gyakorlatilag találom és Drizari szólt hozzá érdemben röviden (más cikkeknél is ugyanez volt a helyzet).
    ________________________

    Nos, kedves Göllner András! Bizonyára a „pinyó” attól is olyan, amilyen, amit maga ír ide. A maga kakis pelenkája sem kölniszagú. 😀 És ugyanez rád is igaz, gyuri10, bizony, hogy ugyanabban a kalapban vagytok.

    Kedves Göllner András, én szabadelvű vagyok. Semmiféle csúnya beszédet nem tiltok meg az unokámnak sem. Mindössze ahhoz ragaszkodom, hogy bármit mond, ír, vagy tesz, legyen tudatában annak, hogy az mit jelent, mik az áthallások, miféle károkat okoz neki és másoknak. Bármikor, bárhol, bárkinek. Egyszóval: FELELŐSSÉGRE tanítom.

  • Drizari
    2017 július 20
    9:55 de.

    Kedves Drizari! Nem a magyarsággal van a hiba, hanem a kárpátmedencei gazdasági helyzettel. Ez készteti az itt élőket, hogy beleilleszkedjenek a pénz híján kialakuló diktatúrába.

    Ezt, és még más csatlakozó gondolataimat írtam le itt, és ettől kezdve…
    Almási Alma
    2017 július 16
    5:52 du.

  • Alma, nagyon jókat írsz, nem érdemes belekötni, csak annyit mondhatok, hogy Simicskára azért ne tegyél pénzt… Sok mindene lenne hozzá, de sok mindene meg nem, hogy ő politikai funkciót vállaljon. Pl. az egészsége és az ambíciója hiányzik…

    Drizari, én többnyire egyetértek Veled, de azért itt van egy komoly nézeteltérés: Almának igaza van sok mindenben. A magyar nép képtelen demokráciában élni, mert kulturálisan és magatartásában alkalmatlan rá. Erre jó példa, hogy itt Kanadában élő magyarok elég nagy részének fogalma sincs, hogy pálcikával vagy villával egyék-e a demokráciát. Halvány lila gőzük sincs: Figyelő, Miklós, Benji…

    Végül meg szeretném védeni Göllner Andrást, akit a mentoromnak tartok. Több mint 50 éves tudományos múltját, amire az egész életét feláldozta és itt kis morzsákat abból publikált az évek folyamán. Erre olyanok, akik fényévre vannak tőle mentálisan, morálisan stb. úgy törlik belé a cipőjüket, mintha mi se lenne természetesebb.. Igen, elszakadt nála a húr és lement alpáriba, ami nem áll jól neki, valószínűleg soha nem kellett volna ide a pinyóba bekukucskálnia, ahol a sötétség dívik, csak pár lámpa (elme) van. Neki ez valószínűleg rosszabbul esik, mint egy közembernek a kurvaanyázás.. Akinek sok a veszteni valója, és vannak itt még mások is, akik nagyon ódzkodnak az itteni patkányoktól, és inkább csöndben maradnak, az bizony sokkal jobban megszenved. Sajnos kicsiben én is ezt érzem, hogy bizony ki kell bújnom a saját bőrömből, amikor idejövök. A szeretteim mind óva intenek, hogy egyáltalán itt részt vegyek ebben a szélmalom harcban és nem is néznek ide be a pinyóba, mert nekik fáj… Nekem viszont ez a küldetésem része és amikor érzem a hozzám hasonlók gondolatait, akkor fel kell vállalnom magam is.

  • Miklos Banfi Csak kozember vagyok, megsem szeretem ha leanyaznak es gyalaznak. Azt sem szeretem, ha ez utan ellenem forditjak, mikor megunom es valaszolok. Azt sem szeretem, ha hazugsaggal vadolnak, pedig meg sosem tudtak hazugsagon kapni. Buta, egyszeru embernek is lehet onerzete. ☺

  • Kedves Bánfi Miklós!

    2002 óta fórumozgatok itt-ott. Aki ismer, tudja, hogy a beszélgetéseket szándékosan szétziláló trolloktól sem riadok vissza, ki lehet őket kerülni. Ámde itt azok is keményen gerjesztik a kellemetlen légkört, akiknek állítólag fontos ez a lap.

    Sajnos, én eredetileg azt képzeltem – és eddig minden más fórumon így is volt, bár a helyzet mindenütt rosszabbodik – hogy a hozzászólási lehetőség ennél a lapnál is azért van, hogy okos emberek meghallgassák a hozzám hasonló amatőrök véleményét, és segítsenek a téma helyesebb megítélésben. Még trollok viharában is. De nem így van.

    Nem tartom magamat annak, aki ítélkezik a jogos vagy nem jogos személyes ellentétek felett, mindössze kellemetlennek találom, hogy minduntalan arra érdemesebb fórumozók kutyakakáit kell kerülgetni.

    Az olyan fórumozóknak, mint Boda Marcsi, vagy Figyelő, lehet ellentmondani, vagy rámutatni a tévedéseikre, korlátaikra. De talán durván megalázni nem kéne őket sem. Főleg fontos és intelligens fórumozók részéről. De hát ezek vagyunk mi, EZÉRT TARTUNK ITT.

    De alighanem ehhez sem értek… 😀

  • gyuri10
    2017 július 20
    9:50 de.

    De hát köztudomású, hogy a Jézuska is, meg a Nyuszika is Eretz Jiszráelből származnak már vagy kétezer éve…

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Almási Alma szinte minden írásával egyetértek. Tartalmuk és stílusuk ütik meg azt a színvonalat, amit a kultúrember elvárhat egy modern kori fórumtól.

    Nagyon, de nagyon tetszik a természeti és a társadalmi [történelmi] példái tökéletes párhuzamainak harmóniája. 🙂

    Itt most bátorkodom megejteni, azt a megjegyzésem, amely mindig Alma írásainak olvasása közben automatikusan ugrik be;
    Hisz’ ez a módszer a . d i a l e k t i k u s . és . t ö r t é n e l m i . m a t e r i a l i z m u s . hétköznapi gyakorlatának XXI.századi változata. Gratulálok.

    Lehet, hogy Ő ezt kerekperec tagadni fogja, és az is lehet, hogy a konzervatív fafej-bagázs ettől még dührohamot is kap majd, de mégiscsak így van. Mert így kell vitatkozni, ahogy Almási teszi…

    Esküszöm, elvi írásait, merem mondani, vitairatait szívesen olvasnám még egy kötetben összefűzve is…

    🙂

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    megj.:

    Stilisztikai célú álszerénysége, pedig egyenesen írigylésre méltó. Kell hozzá egy konkrét tudásbeli magabiztosság.

    .

  • Miklos Bánfi
    2017 július 20
    10:42 du.

    Nem cáfoltam Almási Alma megállapítását, miszerint a magyar társadalom pillanatnyilag csakis diktatúraként működőképes.

    Mindössze azt jegyeztem meg, hogy a magyarok külföldön képesek demokráciában élni és dolgozni. Az persze más kérdés, hogy egyesek ott a demokráciában évtizedeken át élve se értik a demokráciát, és onnan szavaznak lelkesen a magyarországi diktatúrára. De eszükbe nem jutna élve végleg hazaköltözni, legfeljebb csak holtukban, hazai földbe temetkezve.

  • Almási Alma,
    nagyon megtisztelő,hogy megemlíted a nevem.Kérlek,hogy ne tedd ezt azon az oldalon,ahol a pinyó-patkány vagy az eleftheria niknevű nyuszika is osztják az észt.Ugyanis ezekkel én nem kotrok sem a vulgáris,sem az öngyűlölők szennycsatornájában.

  • Eleftheria,
    hovatartozásodat pontosan tudom.Azt,hogy miért éppen répa pusztító akarsz lenni,önpusztító és félig-néped kivetettje az talány marad.Csak azért mert esetleg KABÁN-nal kivágtak,még nem kell ennyire gyűlölködni.Vagy talán akkor is meg lettél szégyenítve,mint szaró macska műveleted közben a Lehárnál?Válaszd inkább a másik oldalad szerető,megbocsájtó jóságát.

  • Kedves gyuri10!
    De hát te jössz ide, te írogatsz itt nekik tökfölöslegesen… Én csak tudomásul veszem, és reagálok.

    Szerinted te nem vagy ellentmondásban sajátmagaddal? 😮

  • Göllner András

    Nagyon jó a második része a Császy interjúnak. Lelkesen ajánlom, többek közt azért is, mert annak a pinyójába már nem óhajtok le menni a légfrissítőmmel, nem óhajtom fertőtlenítő folyadékokkal lebontani az oda piszkítók szemetének illatát.

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2017 július 21
    7:57 de

    Mi tagadás, nem vagyok bennfentes a társadalomtudományokban. Viszont nem félek a szavaktól. Ha dialektikus materializmus, hát legyen az, ha földhözragadt kukutyinizmus, azt se bánom… 😀

  • Göllner András

    @ Almássy Alma

    Nem tudom asszonyom, hogy magának egyáltalán feltűnt e, hogy az alatt a 6 év alatt, és mielőtt elbúcsúztam a magyar HELYESÍRÁSTÓL minden egyes itt jegyzett, racionális, civilizált és gyakran helyes érvelésemre, a Figyelő és a vele hasonszőrűek egyedüli válasza az volt, hogy én egy hazudozó komcsi, Gyurcsány Ferenc által pénzelt ügynök, szüleim és diákjaim szégyene vagyok. A Figyelő, (Bencsik Klára), még azt is elsírta itt, hogy milyen kár hogy ilyen hazaárulókat mint én, már nem lehet agyon lőnni. Gyuri10, az érdemi és racionális vita helyett arra próbált ösztönözni, hogy igyam ki a lábvizét és kövessem a pokolba az általam nyilasként leleplezett egyik rokonomat Majd egy fél évszázad óta és olyan köztiszteletet élvező túlélőkkel karöltve mint a Nobel Díjas Elie Wiesel, küzdök az anti-Szemitizmus gyalázatos elkövetői ellen. Ide lenn maga viszont ahhoz az emberhez hasonlitgat, aki napi szinten hoz szégyent Ábrahám népére, napi szinten piszkít bele a becsületembe.

    Kisasszony ! Nekem nincs tanulnivalóm magától a racionális érvelés etikai szabályaival kapcsolatban. Többek közt, ezt a témát tanítom és gyakorlom, nagy sikerrel, vagy 40 éve az akadémiai világ legismertebb helyszínein. E módszertan következetes használatával értem el azt a nemzetözi szakmai tiszteletet, elismerést, amit magamnak tudhatok. Azért tisztelnek a szakmámon belűl, mert az igazságosságot, a másság iránti tiszteletet, a jogállamiságot nem egy vécécsészeként, hanem az emberiség közös értékeként óvom s kezelem.

    Asszonyom ! Akik hazugságokkal, durva gorombáskodással szálnak velem szembe, ne várjanak kesztyűs bánásmódot tőlem. Edzett, polgárjogi harcos vagyok. A mocskosságal szemben, ha kell, vödörrel harcolok. Nem emlékszik ? Én azért száltam ki ezekből a „pinyókból”, mert elegem lett abból a vitastílusból, amelytől magának is felfordul a gyomra. Kérem legalább annyi figyelmességet tanusítson mikor kioktat, hogy én önkéntesen húztam el innen már vagy 7 hónapja. Amikor néha néha ide beugrok, megdícsérem a civilizált hangon érvelő kollegákat, akik pedig két lábbal beletaposnak saját, vagy mások emberi méltóságába (pl Császy Zsolt méltóságába) azoknak már kizárólag nyakleveseket osztogatok. Mást nem érdemelnek tőlem.

    Kérem folytassa szépen ide lenn tanusított, hősies munkáját. Sajnálom, hogy a mások irányába szánt pofonaim hangja megbántotta kis fülecskéjét. Ne haragudjon, de most muszály itt hagynom e pinyót – a Fehér Házba várnak. 🙂 🙂

  • Göllner András
    2017 július 21
    11:27 de.
    Olvasva eme beírását, azon gondolkodom, minek is képzeli magát?! Istennek?

  • Kedves Göllner András!

    Nem járok ide, csak tán egy éve (most nem nézek utána). Elhiszem, hogy néhányan méltatlanul magára ugrottak. És akkor mi van? A maga szintjéről nézve ez igazán semmiség. Tudja, én szakmám szerint fizikus vagyok, de itt már Newton-ból is ki lettem oktatva… 😀 És? Kisebb lettem én attól? És ha durva szavakkal ledorongolom az illetőt, nagyobb lettem volna?

    Maga nem tud nevetni rajtuk, vagy akár sajátmagán?

    Fel a fejjel! (De azért hadd oktassam ki: mifelénk gyerekkoromban „fehér háznak” a budit neveztük… 😀 )

  • Kedves Göllner András!
    „Kérem legalább annyi figyelmességet tanusítson mikor kioktat, hogy én önkéntesen húztam el innen már vagy 7 hónapja.”

    Én jobban szeretném, ha itt maradna, és legalább néha írna a témához valami érdemlegeset. Már csak a KMH kedvéért is. Gondolom, polgárjogi harcos mivolta ezt is jó néven venné, és még sokan mi is, akik itt tévelygünk. A kutyakakát meg tessék szó nélkül átlépni… (az ám az igazi bosszúság egy trollnak, ha átnézünk rajta!) 😀

  • Almási Alma,
    azért nem kevésbé vagyok vendégként itthon ezen az oldalon,mint Te és sokan mások is.Sajnálom,hogy a megalomániás pinyó-patkány ennyire meggyőzően maga mellé igyekszik állítani Téged.Bár a különböző bírálatokat Te is megkapod.Lehet,hogy most lesz egy kis intermezzo,mert úgy látszik,hogy a Fehér Ház pinyójába keresnek takarítókat és olvasta a hirdetést.Van hová kancsalítania.Egyébként az Éli Wiesellel kapcsolatos meséjéből még a szokásos mondást kifelejtette:Az egy rendes ember volt, pedig zsidó.
    Azt pedig észrevehetted,hogy konzekvens vagyok a nézeteimhez, tehát ellentmondással csak az eredendően aljas emberekkel szemben viseltetek.Akkor is ha behízelgő szavakkal próbálják magukat kaserolni,meg akkor is ha ordenáré magánlevélben próbálnak lekezelni.

  • Kedves gyuri10!
    azt írod nekem:
    „azért nem kevésbé vagyok vendégként itthon ezen az oldalon,mint Te és sokan mások is.Sajnálom,hogy a megalomániás pinyó-patkány ennyire meggyőzően maga mellé igyekszik állítani Téged.Bár a különböző bírálatokat Te is megkapod.”

    😀 😀

    Nohát, nem vagyok amnéziás. Amikor ide elkezdtem írni, veled is, meg Mr. Göllnerrel is egy-egy erős afférral indítottunk. Egyik esetben sem én voltam a hunyó…

    De azóta folynak a vizek lefelé a Dunán… Lassan megismerjük és elfogadjuk egymást. Mindkettőtökkel. Legalább is remélem.

    Már igazából csak az van hátra, hogy ti egymással szemben is megbocsássatok elsősorban magatoknak, másodsorban egymásnak. Az a csökönyös ragaszkodás a kezdetben elkövetett hibákhoz igazi férfitulajdonság, nem boldogít, csak magányossá és sértődötté tesz. Le kell vetni!!!!
    😀 😀 😀

  • No, van még egy tartozásom, és ez egyben folytatása is lehet a gondolatmenetemben a magyar helyzetről…

    Kedves Bánfi Miklós!

    Természetesen „nem teszek” Simicskára, mert szinte semmit sem tudok róla, ahhoz túl keveset mozog a nyilvánosságban.(Nekem nagyon sokat mond egy ember valódi énjéről, ha alkalmam van a mozgását, mimikáját, beszédmódját megfigyelni. Ez talán pszichológiai érzék, amit csakis a legjobb profi színészek képesek megtéveszteni, azt hiszem.)

    Abban pedig félreértettél, hogy a magyarok akármilyenek lennének úgy általában. Hanem Magyarországon nagyon kevés a pénz, következésképpen nagyon kevés a szabadság és az önállóság, vagyis a rendszer diktatúrába fagyóban van. Ezt nem mi, magyarok szeretjük így, hanem sajnos ez ténykérdés. Ha Kanadában olyan kevés lenne az egy főre jutó pénz, Kanadában is alighanem diktatúra lenne. Ez a lényeg, szerintem.

    Valami ilyesmit válaszolnék Drizarinak is arra a kérdésre, hogyhogy a magyarok nyugaton nem annyira diktatúrakedvelők…

  • Végigelemezhetnénk a XX. század magyar vezetőit. Diktátorok voltak, ez nem kétséges, ámde mégsem egyformák. Mindegyiknek volt „megérthető” tulajdonsága is az elítélendő tulajdonságai mellett, bár ezt elég kínos lenne nyilvánosan is bevallani, ugyebár. (Mondjuk például Szálasi esetében…)

    Ezek a „diktátorok” a sajt politikai hatalmuk megerősítése érdekében növelték meg propagandájukkal a magyar népben az antiszemitizmust, a cigány és a mássággyűlöletet, amely eredetileg csak egészen halvány idegenkedés volt bennünk. Nem különben a németeknél is ez történt. Csak gondoljunk bele, Goethe, Schiller népe…Nemkülönben a nemzetállam gondolata is a politikusok propagandafegyvere, csak az már régebbi, kb. két-háromszáz éves. Azért van ezekre szükségük, mert ha diktatúra van is, nem mindegy nekik, hogy melyikük a DIKTÁTOR.

    Jó lenne ezt is megbeszélnünk egymással, merthogy diktatúra ide vagy oda, nekünk sem mindegy, melyikük a mi diktátorocskánk…

  • Göllner András

    @ Figyelő

    „Olvasva eme beírását, azon gondolkodom, minek is képzeli magát?! Istennek?”

    Nem. Csak hófehérkének.

  • Göllner András

    @ Almási Alma

    Köszönöm hogy tudatta velem, azt hogy maguk felé a budit fehér háznak hívják. Majd egy ujabb életembe meglátogatom. Mi felénk csak vécének becézzük, nem téblábolunk benne sokáig. Kezicsókolom.

  • Göllner András
    2017 július 21
    7:49 du.

    @ Almási Alma

    „Köszönöm hogy tudatta velem, azt hogy maguk felé a budit fehér háznak hívják.”

    Hja, az egy kis kurucos „komenista” vagányság volt anno… „Rencerváltáskor” egy időre kinőttük, de asszem, ma megint aktuális kezd lenni, Miviktorunk áldásos tevékenysége következtében. Mindenesetre szívesen látjuk Önt egy fordulóra… 😀 😀

  • Orsós Elemér

    Göllner András
    2017 július 21
    7:49 du.
    (Isten ments’ hogy a „fehér házról” szóló akadémikus vitátokba szellemileg alultápláltként belekontárkodjak, de szerintem Alma nem egy városi WC-re célzott, hanem arra amit Te városi gyerekként valószínüleg nem láthattál. Vidéken az udvari, deszkából épített illemhelyet hívták budinak, klotyónak, fehér háznak, mert higiéniai okokból minden évben többször fehérre meszelték. A hivatalos neve borzalmasan hangzik: űrgödrös árnyékszék. 🙂 Ja, és felénk meg a Jászai Mari téren levő párt székházat becézték fehér háznak, de ezt is csak zárójelben mondtam! 🙂 )

  • Kedves Alma,
    az ideiglenes”védenceddel”nem az a baj,hogy elhúzott innen.A baj ott kezdődik,hogy hazugság volt még a bejelentése is,mert időközönként a radai rosseb csak vissza rángatja.De még ez sem lenne baj.A baj,hogy minden alkalommal ordenárébb szájszaggal jön vissza a patkány-pinyójából.Nem véletlen az,hogy a Goálner ivrit megfelelője az Undot fejezi ki.

  • Göllner András

    A vidéki vécélógusok és származásom után érdeklődők figyelmébe ajánlanám, hogy falusi srác vagyok. A környei fácánkertből repültem ki a nagyvilágba. (Egy villanyáram és vízvezeték nélküli házban, egy mezítlábas, petróleumlámpás világban, egy saját keszítésű csúzlival a zsebemben kezdtem el szárnyalni. Néha, kakasherepörköltöt eszek, és öregágyas kóser pálinkát iszok, mert attól még jobban repülök. Most Csongrád megye felett láthatnak ha felnéznek. Fogok majd integetni.

  • Figyelő,
    hófehérkét már várják a Fehér Ház Budijába.Ne zavard ő senkiségét mert kapsz megint egy olyan gorombaságot,hogy nem teszed zsebre.

  • Almási Alma,
    elnézést a betű hibáért.Így hangzik a helyesbített szöveg: „Goálner ivrit megfelelője az UNDORT fejezi ki”.

  • Göllner a falusi fiúk érzelmi deprivációban szenvednek a városban, az e miatti túlkompenzációd már agyturkászért kiált. Erről a sorozatos altesti kényszeredről is érdemes lenne említést tenni, lehet hogy történt veled valami fiatal korodban, amit nem mersz feldolgozni.

  • Végig olvasva ezt az oldalt, Almási Alma írásai tetszettek a legjobban, remek stílusa és magas intelligenciája végett!

  • Alma, sokszor fejeztem ki tiszteletemet tudásodról, gondolataidról és stílusodról. Kicsit talalom-hoz hasonló a megközelítésetek.
    A politikai hitvallásunk is hasonló, viszont azért sok különbség is van más vonatkozásban.
    Vagyunk itt egy páran, talán Andrással az élen, akik nálatok sokkal érintetettebbek – akik sokkal nagyobb téttel szálltak be ebbe a harcba. Nekünk sokkal több a vesztenivalónk és nem tudjuk kivülálló kibicként tudomásul venni azt, ami történik.
    Egyszer és mindenkorra, a KMH az orbán kormány hazaáruló kormányának az ellenzéki médiuma. Ez a fóum éppen Császy Zsolt koncepciós perben való gyalázatos bebörtönzéséről szól. Ez itt csaknem feledésbe merült a trollok jóvoltából. Felőlem a trollok a fehérház aljában kedvükre dagonyázhatnak, viszont Neked és a Te hozzád hasonlóknak az empátiáját kérem.

  • Ajvé, kedves Figyelő, csak nehogy elbízzam magam… 😀

  • Kedves Bánfi Miklós!

    Gyerekként, kiskamaszként átéltem néhány koncepciós pert. Nevelőanyám valódi kommunista volt még a háború előttről, az első férje – akitől azért vált el 1949-ben, mert túlságosan goromba, erőszakos ember volt – miniszterhelyettes volt Rákosi idejében. Az apám családja akkoriban nem nagyon politizált, de jól emlékszem nevelőanyám aggodalmaira és tehetetlenségére például a Rajk-per idején.

    Azóta tudom, hogy én személy szerint, de sokszor még más politikusok sem tehetnek sokat, amíg a diktátor pozíciójához szükségesek ezek a perek. Minden a fejtől büdösödik. Természetesen empatikus vagyok, de az csak szenteltvíz.

    Mivel pedig úgy látom, hogy a diktatúra valószínűleg marad, jobb diktátort kellene választanunk, ha találunk valakit. Ebben tudok csak a magam „szavazatával” segíteni…

  • Göllner András

    Én viszont nem díktátorokban, jobb vagy rosszabikukban, hanem az emberiség racionális énjének felűlkerekedésében, a testvériségben, a bölcsesség és a kölcsönös megértésre való törekvés, az igazságosság és esélyegyenlőség tisztító erejében bízom. Nem utolsósorban pedig abban, hogy az a politikai kultúra amely TÖBBEK KÖZT, 460,000 ártatlan zsidó testvérem lemészárlásában élte ki magát, a Horthy-Rákosi-Kádár-Orbán rendszerekbe szűkült be, és olyanokat produkált akikkel itt kénytelen voltam elszórakozni, az hanyatlóban van. Kedvelőim kezét csókolom. Isten áldja ellenfeleimet. Részemről most egy időre bezárt as bazár. 🙂

  • Hajaj, kedves Göllner András, a hittel már tele a padlás. A bazár persze hogy bezár, ha csak hit van, de elfogadható múlt-elemzés és konkrét, megvalósítható terv nincs. Én inkább ezekről az utóbbiakról olvastam volna szívesen, nem a sok kakiról… 😀

    A „Horthy-Rákosi-Kádár-Orbán rendszerekből” kilépni csak akkor lehet, ha alaposan elemezzük az okokat, és nem állunk meg ott, hogy ezek „csúnya” államfők voltak, vagy hogy a magyarok „már csak ilyen antiszemita, gyűlölködő nép”.

    A hit csak annyi, ahogy anno Figyelő a börtönben Mindszentyben hitt… (Bár kétségtelen, neki bejött. Hja, a véletlen… Hát talán magának is bejön. Én mindenesetre drukkolok…) 😀

  • Kedves Mr. Göllner!

    Elgondolkodott-e már azon, hogy az SZDSZ számomra rendkívül szimpatikus és okos politikusai ugyan miért buktak meg olyan csúfosan? Kezdetben az MDF szinte csak hajszálnyira győzött velük szemben, és még az MSZP 94-es győzelmekor is jelentős párt voltak, de a hatalmat átvenni már nem tudták.

    Persze lehet ezt kényelmes lustaságból a propagandának, meg a célirányos zsidózásnak tulajdonítani, de szerintem nem ez volt a főok, hanem az, hogy ők azt hitték, ha megszűnik a kommunizmus, akkor az emberek mindjárt a liberális demokráciának megfelelően fognak viselkedni. Az SZDSZ az „emberiség racionális énjének felűlkerekedésében, a testvériségben, a bölcsesség és a kölcsönös megértésre való törekvés, az igazságosság és esélyegyenlőség tisztító erejében” bízott. És azt hitték, hogy ettől kezdve minden magától fog menni.

    A lakosság viszont ezzel szemben azzal kecsegtette sajátmagát, hogy abban a pillanatban, amint megszűnik a kommunizmus, itt a boldogság, a demokrácia, de legfőképpen a KÁNAÁN és a gazdagság fog minket elárasztani. És egy szóval se mondom, hogy a politikusaink nem ezt hitették el velünk – persze csak ha rájuk szavazunk.

    Tudom, tudom, maga már nincs is itt. Ezt őszintén sajnálom, mert úgy tűnik, ez a „pinyó” már megszabadult a gyalázkodóktól és a kötekedőktől, így talán lehetne értelmes beszélgetést is folytatni. De hát ilyen az élet.

    Mindenesetre minden jót kívánok magának a Fehér Házban, bármi is legyen az. És továbbra is jóindulatú kritikával szemlélem mindazt a tevékenységét, ami a látókörömbe jut, Merthogy a Fehér Házban sajnos nem vagyok törzsvendég… 😀

  • Göllner András

    Ne búsuljon, én nem sem tartom kóshernek a Fehér Házat, főleg manapság. A cselédekkel szoktam ott néha éjfél után sakkozni, mielőtt átugrok Hegymagasra, hogy éjfél után megsétáltassam Montenegrót azt a kis fekete macskát, amelyett kénytelen voltam Szent György Hegyen hagyni amikor berobbant Orbán Viktor a vércukromba.

    Nem tudom mi volt az a „sok kaki” amit maga tölem itt talált olvasni, hisz nagyon sokat írtam ide, és szanaszét a nagyvilágban az évek során, és gyakran azok ellen, akik a nyilvános helyekre „kakilnak”, a nyilvános helyeken teregetik a pelenkájukat. Sajnálom, hogy csak ezek, az utóbbi írásaim élnek az Ön emlékezetében. A szelektív memória hasonlít a szelektív ulladékgyüjtéshez. Én mindkettőt egy természetes hozzáállásnak, tevékenységnek tartom.

    Az SZDSZ és egyébb témákkal kapcsolatos nézeteimről már rengeteget írtam, de javasolnám azt a könyvet, amelyel rövidesen kilépek majd a nagy nyilvánosság elé, hogy még többen lekakiljanak. 🙂 Remélem ennyivel meg tetszik most elégedni. Több most már nem fér bele. Kezicsókolom.

  • „Több most már nem fér bele. Kezicsókolom.”

    Ha nem, hát nem…

  • Szegény,súlyosan agy sérült mutáció,
    ha tudtam volna?…