Articles by: Garai-Édler Eszter
A Nyugat-Dunántúlon, Győrben (Győr-Moson-Sopron megye székhelyén) született. 1983 óta Budapesten él. Férje zsidó származású színművész. 1986-ban született lányuk a Jeruzsálemi Héber Egyetemen és a berlini Freie Egyetemen szerzett diplomát régészetből és egyiptológiából. Eszter 1994 óta a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetében dolgozik, mint tipográfus. Polgár jogi aktivizmusáért 2014-ben Radnóti Miklós Antirasszista-díjjal tüntették ki. Magáról így vall: Én a liberális demokráciát nemcsak szépnek, de kifejezetten az egyetlen alkalmas eszköznek tartom, amely az emberhez méltó járó együttélési formát jelenti. Legfontosabb ambícióm: visszaadni a liberális demokráciából kiábrándult társadalom hitét. Szabadidőmet a liberális demokráciáért való küzdelem, a rasszizmus, antiszemitizmus elleni harc, az egyetemes emberi jogokért való kiállás tölti ki. Mélyen hiszek a társadalmi, gazdasági, kulturális és vallási sokszínűség létjogosultságában, és a különböző vélemények, érvek egyeztetése során megszülető megoldásokban. Nevemhez köthető számos antirasszista-antifasiszta és a jogállamot sárba taposó kormányellenes tüntetés megszervezése.

Izraeli tudósok a demokrácia védelmében

2023 április 30 8:39 du.103 hozzászólás
Izraeli tudósok a demokrácia védelmében

Írta: Ehud Keinan, az Izraeli Kémiai Társaság elnöke és az International Union of Pure and Applied Chemistry (IUPAC) megválasztott elnöke Amikor 1967 nyarán véget ért a hatnapos háború biztos voltam benne, hogy ez volt az utolsó háborúm. Akkor 20 éves tiszt voltam az izraeli hadseregben és arra számítottam, hogy teljesítem a kötelező katonai szolgálatot és megkezdem egyetemi kémiai tanulmányaimat a Technion-on. Ez a naiv hitem egészen 1973. október 6-ig, Jom Kippurig tartott, ekkor 26 éves végzős hallgató voltam a Weizmann Intézetben. Aznap, miután meghallottam a Szuezi-csatornánál történt katonai összecsapásokról szóló híreket, megcsókoltam feleségemet és hároméves kislányomat, megígérve nekik, hogy másnap […]

Read more ›

Egy örökifjú halálára — Karl Pfeifer, antifasiszta újságíró (1928–2023)

2023 január 10 7:11 de.71 hozzászólás
Karl Pfeifer (Fotó: Garai-Édler Eszter)

Január hatodikán, Bécsben, életének 95. évében elhunyt Karl Pfeifer alias Pfeifer Károly újságíró. 1980 és 1987 között újságírói tevékenysége miatt a hatóságok, mint diverzánst négy alkalommal utasították ki Magyarországról. Ebben bizonyára az is közrejátszott, hogy Pfeifer az 1970–1980-as években a magyarországi demokratikus ellenzék tagjaival baráti kapcsolatokat ápolt. Apja 1882-ben Balatonbogláron, anyja 1888-ban Lepsényben született, aztán a szülők 1908-ban Ausztriába költöztek. Karl Pfeifer 1928-ban született Baden bei Wien-ben. Mint baloldali zsidók tíz évvel később, az Anschluss után, 1938 nyarán szüleivel Magyarországra települtek, ahol Karl – Debrecenben – egy év alatt megtanult magyarul. Debreceni diákként antiszemita támadás érte az utcán. Tanúja volt […]

Read more ›

Miért Budapesten tart konferenciát a CPAC a jövő hónapban?

2022 április 23 4:44 du.159 hozzászólás
Miért Budapesten tart konferenciát a CPAC a jövő hónapban?

Ahogy Vlagyimir Putyin egyre jobban elszigetelődik, Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Putyin-féle tekintélyelvűség és korrupció legfőbb csatornája lesz a Nyugat felé. Május 18–20-án Budapesten gyűlik össze a Konzervatív Politikai Akció Konferencia/Conservative Political Action Conference (CPAC), amely közel 50 éve a konzervatívok legnagyobb és legbefolyásosabb találkozója a világon, és amelynek fő előadója Orbán Viktor magyar miniszterelnök lesz. Ez azt jelenti, hogy vezető amerikai konzervatívok, akik állítólag mélyen elkötelezettek a személyes szabadság, a korlátozott kormányzás, a szabad piac, az emberi méltóság és hasonlók eszméi iránt, összefognak a világ egyik legautoriterebb és legantiszemitább államfője mögött. A hírek szerint a felszólalók között lesz Orbán […]

Read more ›

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének beszéde a Hanuka alkalmából

2021 december 5 9:32 du.20 hozzászólás
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének beszéde a Hanuka alkalmából

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének beszéde a Hanuka alkalmából tartott menóragyújtáson. Brüsszel, 2021. december 2. Nagyon szépen köszönöm, kedves Nehama, Tawil rabbi, Margolin rabbi, Kedves polgármester úr! Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim! Megtiszteltetés számomra, hogy gyertyát gyújthatok ezen a hanukán, amely ma este az európai negyedre vetíti fényét. Csodálatos ez az ötlet. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, köszönöm szépen, hogy meghívtak. Csodálatos, hogy itt lehetek egy ősi zsidó hagyományon, egy több mint kétezer évvel ezelőtti csodát ünnepelve. De azt hiszem, mindannyiunknak – a mai európaiaknak – van mit tanulnunk ebből a zsidó ünnepből. A Hanuka az ellenálló […]

Read more ›

Gyűlöletbeszéd és rendszerszintű skizofrénia a Fideszben

2020 december 9 2:15 du.122 hozzászólás
Gyűlöletbeszéd és rendszerszintű skizofrénia a Fideszben

Ne azt nézzék, mit mondok, hanem, hogy mit teszek – mondta számos alkalommal Orbán Viktor, Magyarország illiberális miniszterelnöke. Kockázatos mondat, mivel nem mindenki veszi be a maszlagot, amit a közpénzmilliárdokból egyre nagyobbra duzzasztott állami propagandamédia sulykol: hogy Soros György és „hadserege” – vagyis a civilek, akiket évtizedek óta nagyvonalúan támogat (ahogy egykor a fiatalon még liberális Orbánt is) – a „keresztény” Magyarországra „migránsokat” akar tömegesen betelepíteni. És Fideszmagyarország fogja megvédeni a „keresztény” Európát a „migránsoktól”, az iszlámtól, mindennemű másságtól és sokszínűségtől. Ám akik átlátnak a szitán, tudják: Orbán mondata azt jelenti: vizet prédikálok és bort (vagy hungarikumot: magyar pálinkát) iszom. […]

Read more ›

Isten éltessen, Gadó György!

2020 augusztus 13 12:59 du.69 hozzászólás
Gadó György

Kilencven éves vagy, gratulálok! Mutasd be magadat az olvasóknak! Gábor Andornak Dr. Senki című regénye jut magamról az eszembe, azzal a különbséggel, hogy én nem vagyok doktor, csak senki. Az első világháborút megúsztam, hiszen utána születtem, a másodikat is, mert nagy szerencsém volt. Édesapám egy sokgyermekes falusi zsidó családban született, ő volt a legkisebb, ezért kapta a kettős nevet: Béla Benjámin. Ő volt a családban az egyetlen, aki tanulhatott, jogász lett. Miután jöttek a zsidótörvények négyszer is behívták munkaszolgálatra. Végül Borban kötött ki. Hazudik a mondás, hogy borban az igazság – Borban a gyalázat volt. Tokajban született anyámmal már Budapesten […]

Read more ›

Parancsot teljesítettem

2020 május 5 10:38 de.76 hozzászólás
Fotó: Szigetváry Zsolt, MTI

Azt már régóta tapasztaljuk, hogy a regnáló hatalom minden hájjal megkent gazemberekből áll, akiktől soha nem állt messze az aljas és kíméletlen hatalomgyakorlás. Ennek ismeretében arra is számítani lehetett, hogy egy világjárvány idején még embertelenebb üzemmódra fognak kapcsolni. Ami azonban különösen fájdalmas és szomorú, az az, hogy az orvostársadalom ezen embertelen és aljas utasítások előtt feltétel nélkül meghajolt (nagy tisztelet a kivételeknek)! Az orvosok felelőssége nagy. Mit kezdhettek egy olyan utasítással, mint amit a covid-19 kapcsán Kásler adott nekik, hogy nyolc nap alatt urítsék ki a kórházi ágyakat? Azt gondolom, hogy lett volna választásuk. Az embertelen, életeket veszélyeztető miniszteri ukázra […]

Read more ›

Blahások körében, csaknem szabadlábon

2019 december 9 1:21 du.21 hozzászólás
Blahások körében, Császy Zsolt. Fotó: Garai-Édler Eszter.

Császy Zsolt a Blaha-aktivistacsoport vendége volt a Piano Art Caféban (1081 Budapest, Luther u. 4) 2019. november 26-án. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezetőjével a jogállamiság állapotáról beszélgettünk. A sukorói eljárás koncepciós mivoltáról, a letartóztatásáról, a tárgyalásairól, a börtönéveiről és a rehabilitálásának esélyeiről. Szinte mindenki eljött, amiért nagyon hálás vagyok, mert azt gondolom, hogy a korlátlan, ellenőrizetlen hatalom bárkivel megteheti, amit Császy Zsolttal megtett. Ne hagyjuk ezt! És vállaljunk szolidaritást mindazokkal, akik ennek az aljas rendszernek az áldozatai. Sukoró-ügy: Az ítélet az igazságszolgáltatás szégyene, a jogállam teljes hiányának bizonyítéka. Császy Zsolt 1991-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi karán szerzett […]

Read more ›

Szégyentabló

2019 július 4 9:08 de.147 hozzászólás
Szégyentabló

Fidesz-kétharmad szavazatával átment az MTA-törvény – ezek a képviselők (131 fő) szavazták meg a Magyar Tudományos Akadémia szétverését. Ágh Péter, Dr. Aradszki András, B. Nagy László, Dr. Bajkai István, Balla György, Balla Mihály, Bánki Erik, Bányai Gábor, Barcza Attila, Bartos Mónika, Dr. Becsó Károly, Becsó Zsolt, Bencsik János, Bíró Márk, Bodó Sándor, Boldog István, Bóna Zoltán, Böröcz László, Dr. Budai Gyula, Czerván György, Czunyiné Dr. B. Judit, Csenger-Zalán Zsolt, Cseresnyés Péter, Csöbör Katalin, Dankó Béla, Demeter Zoltán, Dömötör Csaba, Dr. Hörcsik Richárd, Dunai Mónika, F Kovács Sándor, Farkas Flórián, Farkas Sándor, Dr. Fazekas Sándor, Fenyvesi Zoltán, Fónagy János, Font Sándor, […]

Read more ›

A Holokauszt Nemzetközi Emléknapja

2019 január 27 10:20 de.22 hozzászólás
A Holokauszt Nemzetközi Emléknapja

A Szövetséges Erők 74 évvel ezelőtt, január 27-én szabadították fel az auschwitz-birkenau-i koncentrációs tábort, és véget vetettek a borzalmaknak. Erre az eseményre emlékezve tisztelgünk ma a holokauszt idején elpusztult hatmillió, ezen belül közel hatszázezer magyarországi zsidó áldozat emléke előtt. (A nagyobb felbontásra kattintson a térképre.) Angela Merkel a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából azt mondta: „Ez a nap emlékeztet minket arra, hogy hová vezethet a faji őrület, a gyűlölködés és az embergyűlölet” Merkel minden európai polgárt felkér az antiszemitizmus elleni küzdelemre. A videki zsidóság deportálás táblázata, 1944: Kattintson ide:Tablazat_Menetrend – 1944_ magyar Ezzel szemben Orbán Viktor és kormánya diktatúrákhoz illően lajstromozva hozza létre […]

Read more ›

Richter Gedeon gyógyszerész, gyáralapító 74 évvel ezelőtt a nyilas terror áldozatául esett.

2018 december 31 12:01 de.64 hozzászólás
Richter Gedeon gyógyszerész, gyáralapító 74 évvel ezelőtt a nyilas terror áldozatául esett.

„Igaz ember volt, tudta, mi a tisztesség, maradandót alkotott és neve összeforrt alkotásával.” (Hídvégi Jenő) Richter Gedeon alkotó személyiség volt. Kiemelkedő egyéniségével, életével és munkásságával, és nem utolsó sorban emberiességével olyan hírnévre tett szert, amely csak keveseknek adatik meg. 1872. szeptember 23-án, a Heves megyei Ecséd községben született, gazdag földbirtokos családban. Korán elvesztette szüleit, édesanyja, Engel Róza közvetlen a születése után, édesapja, Adolf a következő évben hunyt el. Két bátyjával az anyai nagyszülőkhöz került Gyöngyösre. Az Engel családnál nagyon gondos nevelést kapott, és az örökölt vagyonát is jól kezelték. Richter Gedeon négy elemi elvégzése után 1882-ben a város legnevesebb ferences […]

Read more ›

Rab Császy — Interjú az Orbán-rezsim politikai foglyával, dr. Császy Zsolttal

2018 október 10 9:46 de.29 hozzászólás
Császy Zsolt, 2018. szeptember 26

Utoljára tavaly nyáron beszélgettünk. Ekkor már téged harmadfokon két és fél évre, társadat, Tátrai Miklóst pedig három évre ítélt a kúria a 2008-as sukorói telekcsere ügyében. Csak azt nem tudtuk, hogy mikor kapod meg a börtönbehívódat. A Kanadai Magyar Hírlap főszerkesztőjével, Adam Christopherrel együtt folytatott beszélgetésünk idején (az interjú itt és itt olvasható) erősnek láttalak, mint aki felkészült a börtönbüntetés letöltésére, mintha bizony az ártatlanság erős tudata a reménytelenségében is reménységet adott volna neked. 2017. szeptember 19-től lettél a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet rabja. Mennyire volt elviselhető számodra az azóta eltelt idő? A szabadságvesztés a legsúlyosabb büntetés. Tököl viszonylag kulturált […]

Read more ›

Diktatúrában is szép az élet?

2018 augusztus 12 8:59 de.223 hozzászólás
Diktatúrában is szép az élet?

Diktatúrában is szép az élet? Egy kedves, fiatal barátom szegezte nekem ezt a kérdést a facebookra kitett balatoni fotóim címét olvasván: Az élet szép, és itt még élhető is! „Itt másként lakik a szép.” Kérdéséről ez a mondat jutott eszembe. Esterházy Péter írta le. Itt, bizony, egy jó ide már újra csak a képzelet építi a szépet. Amikor a rideg tényektől egy maga választotta környezetbe elszabadul az ember. (Siófok-Szabadifürdő. A szerző felvétele.) Kedves, fiatal barátomnak igaza van. Igen, ITT és MOST megint egy ócska pitiáner őrült teszi tönkre az országot. De ITT és MOST, a leigázottság állapotából olykor-olykor kitörve, vagy […]

Read more ›

Anyám mindig menni akart

2018 június 20 7:32 de.104 hozzászólás
Budapesten, velem, csavargás után. Az utolsó gesztenyepüré (2018. febr. 11, vasárnap).

Most, június 20-án töltötte volna be a 81. életévét. Ha hagyják. Anyám mindig menni akart. Legutóbb is három teljes héten át minden nap mentünk valahová, s szinte becsavarogtuk Budapestet. Az utolsó napon – 2018. február 11-én, vasárnap – (amikor azért utaztattam haza autóval Győrbe, mert engem ütött le a láz a lábamról) én jobban örültem nála, hogy beülhettünk egy cukrászdába. Győrött az autó vezetője a lakásáig elkísérte. Másnap, annak rendje módja szerint – mint húsz éve minden hétköznapon – elsétált a helyi nyugdíjas klubba, nem volt semmi baja. Kedden délelőtt sem. Délután azonban – ahogy erről engem telefonon tájékoztattak – […]

Read more ›

A nyilvános bátorság esztendeje jön

2017 december 31 5:02 du.52 hozzászólás
A nyilvános bátorság esztendeje jön

Az év utolsó napja van. Idén ma éjfélig van időm minden barátomnak megköszönni az egész éves aktivitását, ezt most megteszem. Köszönöm továbbá a gondolatok megosztását velem, a rám irányuló figyelmet és szeretetet. És a jövő évre vonatkozó, szerintem legfontosabb gondolatomat szeretném megosztani veletek. Az orbáni önkényuralomnak kell véget vetnünk. Mit kell jobban tennünk, hogy ez megtörténjen? Hogy a Fidesz nevű szélsőjobboldali párt kirekesztő rémuralmától megszabadulhassunk. Örökre. Először is tudomásul kell vennünk, hogy nem menekülhetünk. Az országból talán igen, de magunk elől soha. Magunk elől nem bujdoshatunk el sehova. Félni ugyan van okunk, de félni nekünk nem szabad. Mert a félelem […]

Read more ›