Varga János magyar mérnöktanár kereste fel lapunkat, ajánlva Bolyai Jánosról szóló megemlékezését – a Hallottak napjára való tekintettel – a KMH-nak, illetve az Ottawai Magyar Rádiónak, az utóbbinak hangjegyzet formájában. Jeleztük, hogy a helyi rádió korábbi felállásában megszűnt, a KMH olvasóival azonban megosztjuk sorait. (A szerk.)

***

Halottak napján kegyelettel emlékezünk világhírű tudósainkra, feltalálóinkra, mérnökeinkre, s mindazokra, akik világraszóló munkásságukkal öregbítették a magyarság hírnevét. Nevükben kiemelten a legnagyobb tudósunkra, BOLYAI JÁNOS-ra, akiben a magyar nép géniusza a tudomány területén, a legmagasabb fokon öltött testet.

Minden év december 15.-e környékén, az ország különböző pontjain, magyar matematikusok kis csoportja, és ma már más kisebb közösségek is, ünnepségre gyülekeznek, hogy megemlékezzenek a legzseniálisabb magyar matematikus és gondolkodó, Bolyai János születésének évfordulójáról, aki saját szavaival „a semmiből egy új, egy más világot teremtett”. Megoldotta a matematika 2000 éves, megoldhatatlannak hitt problémáját, s felfedezett egy új geometriai rendszert, a tér abszolút igaz tudományát, az első nemeuklideszi geometriát, amelynek egy módosított változata képezi a matematikai alapját a modern fizika legnagyobb elméletének, a relativitáselméletek.

Eredményét még értékesebbé teszi az a tény, hogy kora tudományos világától teljesen elszakítva, csak a maga erejéből alkotta meg világraszóló művét. Ezért életében soha, senkitől, nyíltan elismerést nem kapott, pedig még kortársa, a matematikusok fejedelme, GAUSS is lángelmének nevezte.

Magányos volt, de nemzetben, népben, emberiségben gondolkodó. Még élete utolsó perceiben is egy nagy elméleten, vagy, ahogy ő nevezte, az Üdvtan-on dolgozott, hogy megmutassa az emberiségnek a boldogsághoz vezető utat.

Határainkon kívül szinte alig ismerik. Neve nemrég még a szakmabeliek között is ismeretlenül csengett, pedig a nemzetközi matematikatörténet a világ valaha élt tíz legnagyobb matematikusa között tartja számon. Hosszú ideig még szűkebb pátriájában, Marosvásárhelyen sem ápolták méltóan emlékét. De ma már, a halottak napján, amikor az élők megemlékeznek elhunyt hozzátartozóikról, megragadóan szép ünnepi köntösbe öltözik a marosvásárhelyi Református temető. Itt alussza örök álmát, egymás mellett a két Bolyai. Sírjuk, melyet virágerdő övez, fényárban úszik.

Százával gyúlnak ki a gyertyák, melyeket az idővel elégettek helyére az egymás utáni, és szűnni nem akaróan lenyúló kezek helyeznek el. Minden ilyen világító gyertyalángban a város idesereglett lakóinak e géniuszok iránti megkésett tisztelete, valamint egy néphez és nemzethez fűződő néma, görcsös ragaszkodása ég. De végül is az éjfélbe hajló sötétségben, a még megmaradt, csonkává égett gyertyák fel-fellobbanó utolsó lángjai is kialszanak, s a lassan elnéptelenedő temetőben csak a hideg novemberi szél érzékelteti az idő könyörtelen múlását.

Varga János, mérnöktanár

a Bolyai-kultusz terjesztője*

*Weszely Tibor Bolyai-kutató által adományozott cím