A Turulunk is török?

2018 július 30 4:50 de.142 hozzászólás

Első Valósághajlító Viktor főméltósága – jó szokása szerint – a külhoni, magyarok által is lakott Tusványoson kegyeskedett a multikulkuralizmus és a bevándorlás elutasításának nemzeti jogáról és szükségletéről, valamint e szükséglet a határok, a piacok, a keresztény kultúra és a magyar nyelv védelmének a többség által kinyivánított népi igényéről, akarásáról szónoklani. Ostoba okvetetlenkedő – persze, nem ott és nem akkor – akadt ugyan, aki szerint a százötven évig tartó török és iszlám világ ellenére megmaradtunk magyarok, megőriztük a többségi vallásunkat, a kultúránkat és a nyelvünket, egyesek még a gasztronómia fejlődésével és fürdőkultúra meghonosításával is előhozakodtak, egy istenbarma pedig a valósághajlításra fittyet hányva és a mi népnemzeti turulunkat török eredetű szónak tételezve nem átallotta a magyar nyelv egészének tekintélyes részét a törököktől származtatni, s ehhez alábbiakat előkaparni.

Török szó a TURUL,
és török eredetű
az egyetlen tyével kezdődő szavunk,
a TYÚK.
Török a KÖKÉNY és a TÖRVÉNY,
török a KARÓ, a KÓRÓ, a KORSÓ,
a TÚRÓ, a TARLÓ és a KOPORSÓ,
török a SARLÓ, az ORSÓ,
a TILÓ, a TINÓ,
a KANCSÓ, a KOMLÓ,
a TURBÁN, a SZATTYÁN,
s az ám:
török az OROSZLÁN.
Török még továbbá
a SZŐLŐ, a SZEPLŐ,
az ÜNŐ, a TEKNŐ,
a SÜLLŐ, az ÜSZŐ,
a SEPRŐ és a SÁR,
a TATÁR és a TÁR,
a GYŰRŰ, a GYŰSZŰ,
a CSEPŰ és a KESELYŰ,
a SÖPÖR, a TÜKÖR, az ÖKÖR,
a fürge ÜRGE,
a TÚZOK, a TOK,
a TENGELY, a TENGER,
a TÉRD, a TŐR,
a SZÉK, a SZÉL,
a SZŰCS, a SZÓR,
török, ami a sárga virágát bontja:
a SOM,
török szavunk a TAR és a GYOM,
azt hiszem, folytatni is tudom,
török a BALTA,
török az ALMA,
a SÓLYOM, a KARVALY,
az ÖLYV, a SÁTOR, a SEREG,
a BÖLÉNY, a VAJ.
A KECSKE és a KÖRTE
szót is ők hagyták örökbe,
nekik köszönhetjük
a SÜVEGET, a SZATÓCSOT,
a SZŰRT, a KÖDMÖNT,
az ÜNNEPET és az ÜRÖMÖT,
a VÁLYÚT, az OCSÚT, a SARUT,
és a TANÚT.
Tőlük való szavunk
a KÖPÜL, a KŐRIS, a KÚT,
a KOMONDORUNK
és a KUVASZUNK,
nélkülük nem volna
se ÁRTÁNYUNK, se DISZNÓNK,
se BÁJUNK, se DIÓNK,
nem lehetett volna
NÁNDORUNK,
nem lehetnének BARMAINK,
nem volna BORUNK,
nem mondhatnánk,
hogy egy ÁCS nem ács,
hiányozna a szótárunkból
a BÁRSONY, a BOJTORJÁN,
a BOGLYA,
a BESENYŐ, a BIKA, a BILINCS,
a TOR,
a BORJÚ, a BORS,
a BORSÓ és a BORZ,
hiányozna a DŐL és a BÖLCSŐ
az ÓL, az ÍRÓ
a KANTÁR és a KARÁM,
hiányozna az IGE.
Nem mondhatnánk BÚCSÚT
egymásnak és senkinek,
nem BÚCSÚZHATNA tőlünk senki se,
nem is mehetnénk BÚCSÚBA,
nem árulhatnánk
egyazon GYÉKÉNYEN senkivel,
nem csíphetne CSALÁN,
hiányoznának
a BOSZORKÁNYAINK,
nem vonzhatná a tekintetünket
egy-egy szép BOKA,
nem CSAVARHATNÁNK el
a lányok fejét,
nem lehetne se anya-
se fába való CSAVARUNK,
nem is CSAVAROGNÁNK,
az övünkön se volna CSAT,
szemünk sarkában nem gyűlhetne CSIPA,
és ha hiszik, ha nem,
nem csupán a MUSZLIM,
nem csupán a MECSET,
hanem az EGYHÁZ is
török eredetű szavunk,
akár a GYÓNÁS,
a CSEPÜ, a CSERGE, a CSIGER
és a FINDZSA.

Aczél Gábor

142 hozzászólás

  • „török az ALMA,”
    Jujj!!! Akkó mostan én is török vagyok? Émmeg még aszittem, stájer… 😀

  • Amihez hozzá lehet venni a valószínűleg szintén török, illetve letelepedő mohamedán kereskedők által közvetítéssel bekerült arab/perzsa szavakat, mint a például tigris, párduc, elefánt, majom s társai.

    Igazi magyar pedig nem eszik bablevest/főzelélket, paprikás krumplit, lecsót, borsostokányt, csicsókát, nem használ napraforgóolajat, nádcukrot, rizst, és természetesen semmit, ami a hatsoros búza lisztjéből készült, mert etióp és izraeli területekről származik.
    Az így betartott árpakásás sózott birka-diétát természetesen nem öblíti le kávéval, de teával sem. A citrom utálatos számára, narancsot, banánt látni sem bírja.

  • Jó lenne magyarul tudni?
    Jobb lenne a Finn-Ugor?
    Mit szólna ehhez Lőrince Lajos?
    Szegény,a fél életét áldozta a lengyel Kazinczy művének
    csiszolására.

  • Orsós Elemér

    gyuri10
    2018 július 30
    9:08 de.

    Szegény Lőrince Lajos ha most feltámadna és meghallaná ezt a mai szándékosan elrondított, idegen és trágár szavakkal és kifejezésekkel felhígított, nyelvtani anomáliákkal teletűzdelt magyar közbeszédet, amiben még ráadásul a tömegmédia bűnözése a legmértékadóbb -pedig cerberusként kellene vigyázniuk-, rögvest kihegyezett pennájába dőlne!

  • Almási Alma
    2018 július 30
    6:11 de.

    A név török, a sokat emlegetett „szabolcsi Jonatán”, meg amerikai eredetű fajta 🙂

  • Az egy dolog, hogy a magyarok történelmében is igen sok a ki- és bevándorlás.

    De én fontosabbnak találom, hogy Orbán mennyire ellentmondásba keveredik az európai történelemmel. Ő akarja megmondani egy franciának, németnek, hogy kit fogadhat be?

    Köztudott dolog, hogy az európaiak felosztották egymást közt pl. Afrikát a berlini konferencián. A franciák összefüggő birodalmat építettek ki az afrikai kontinensen.
    Az egykori gyarmattokról mai napig mennek bevándorlók az anyaországba. Ez már a 2. v.háború vége óta így van.

    Afrikát bekapcsolták a gazdasági vérkeringésbe az európaiak. Mai napig egy csomó afrikai helységnek van angol, francia neve is! Cape Town, Fokváros a legismertebb.

  • en lattam a tatabanyai es a budavari turult kozelrol!!
    mindket esetben azonnal egy kondorkeselyu ugrott be,mer arra hasonlit mindketto!!
    egy nagy dogkeselyure!!

  • a „tatar” jaras is csak azert az mert az 1239-41-es hadjaratban a betoro mongol erok tulnyomon resze a merkit,kazan-i tatar,krimi tatar es a volgai tatar torzsek voltak!!
    a dzsingiszida unokak vezettek!!!
    batu a fosereget!
    subotaj es ogodej a tobbi tatar eroket ket-ket reszre osztva!

  • Szerintem!

    A szavakkal lehet játszani. Vicces témákban még humoros vagy netalán „gumoros” is lehet.
    Igen komolytalan azonban szójátékkal politizálni.
    **Abból kellene kiindulni, hogy mi a valóságos történelem. Ezen szerencsétlen madár miért azt jelképezi amit???!!!
    Ki volt Ő és Kinek az Anyja a monda szerint???!!!!
    Ettől függetlenül ezen jelkép gyalázása immáron szójátékkal is nem más, mint gyarlóság vagy kötekedés.

    HI

  • Egyébként is?

    Mi a különbség „A cél, az Acél és Aczél” között.

  • T.Author !
    A lényeget kihagyta, ami a legszomorúbb, a „Baszni” szavunk ótörök eredetű, és a basz- nyomni igéből származtatható.

    A boszorkány (törökül baszargin) szótövében is ez az ige fedezhető fel, méghozzá azért, mert úgy képzelték: éjszaka, ha boszorkány telepszik melkasunkra, megnyomja azt és nem kapunk jól levegőt, lidérceset álmodunk pl. valami Tusványos, Orbányos stb.stb. zagyvaságot…

  • „Vigyázat,mert röhögök! Szólt Géjjza komoran.”

    /Idézet Erich Kästner után, szabadon.Nem mondom meg melyik művéből, had egye a fene a többségieket./

  • gyuri10
    2018 július 30
    9:08 de.

    Te mostan Turul-tojás lettél?
    A Turul szárnyai alatt sok zsidóbol csináltak füstöt.
    Többek közt a fél családomból is.
    Csak szólok.Hogy tudd.

  • Aczél Gábor

    petronak

    Nem tagadom, hogy politizálok.
    Azt sem, hogy olykor-olykor játszom a szavakkal.

    De ennek az írásomnak semmi köze sem a mondához, sem a történelemhez.

    Ez az írásom semmi másról nem szól, mint magyar szavaink egy részének török eredetéről.
    Mi abban a szójáték, ha azt írom, hogy a búza szavunk például török eredetű?! (Mert az is az; nem valamennyi török eredetű szavunkat soroltam fel.)
    De ha valaki szójátéknak véli is, hogy a turul szavunkat a török jövevényszavak közé sorolom, miért, miben, mivel, hogyan gyaláznám ezzel az egyik jelképünket?!
    Gyarló vagyok én is, amiképpen gyarlók vagyunk mi mind, de mert az „immáron szójátékkal” való jelképgyalázást nem követtem el, nem is kötekedhettem senkivel.
    Üdvözlettel Aczél Gábor, aki abban különbözik bármely Acéltól, hogy cézével írja nevét. Az a cél kifejezéshez pedig annyi köze van, mint a petronak a petróleumhoz.

  • Lőrincze Lajos mai szavakkal élve gay volt, a magyar nyelvtant is csak ennyire tévesztette félre, vagyis rendesen munkálkodott az elferdítésen.

    Volt szerencsétlenségem találkozni vele – ö azt gondolta magáról, hogy mindenkinél jobban tudja a nyelvet.

    Csak egy baj volt, hogy az nem igazán magyar nyelv volt, amit ö ismert, hanem valami pesties tót-magyar keverék nyelv.

    Úgyhogy „igen szerencsésen” (!!) tovább folytatta Kazinczy nyelvromboló munkáját.

    Félreértés ne essék, nem mint magánembert kritizálom, hanem mint „köztisztviselöt”. És messze nincsenek homofóbiás szokásaim, sem hajlamaim.
    Jól ismerek jó néhány „más identitású” urat, hölgyet – vannak közöttük barátaim.

    Arról tesz tanúságot a személye viszont, hogy a diktatúrák szokása szerint „megbízható kiválasztott vezető személyiségeket” mindenhatónak kijáró eszközökkel ruháznak fel – az MTA-ban ö volt a „magyar nyelv”.

    Mindenki másnak kuss.

  • Törökhöz hasonló szavaink nem ránk ragadtak, hanem Árpáddal jöttek.

    Valamennyi korabeli európai forrásban töröknek – TÜRKÖKNEK – NEVEZIK AZ ÁRPÁD VEZÉRLETE ALATT A KÁRPÁT-MEDENCÉBE ÉRKEZETT BEVÁNDORLÓKAT.

    A korabeli arab források is. Bár náluk már kicsit egyértelműbbek a leírások: onoguroknak hívták a Levédiából felkerekedett és Kárpát-medencében letelepedett nép-csoportot.

    Bár tudom, hogy ilyen apróságokon biztos nem kéne fennakadni, mivel a múlt-századi és az e századi szláv, német eredetű magyar nyelvészek biztos jobban tudják, így 40-50 emberöltővel később, mint a korabeliek.

    Ezeknek álmukban biztos az ö istenük kinyilatkozta.
    Amúgy meg akadémiai doktorok (sicc!)

    Csak egyik példa – Nagy Konstantin (Biborbanszületett) császár leírása:

    …”Amikor a türkök [=magyarok] és az akkor kangarnak nevezett besenyők között háború ütött ki, a türkök hadserege vereséget szenvedett és két részre szakadt. Az egyik rész kelet felé, Perzsia vidékén telepedett le […] A türköknek amaz előbb említett népéhez, amely kelet felé Perzsia vidékén telepedett le, ezek a nyugati vidéken lakó, előbb említett türkök mostanáig küldenek ügynököket, és meglátogatják őket és gyakran hoznak választ tőlük ezeknek. (Moravcsik Gyula fordítása)…”

    Persze tudom, hogy most-már minden „valamirevaló” „fasza-magyar” kétségbe vonja a besenyő támadást, nyilván Konstantin „nem-tudhatott” ilyesmiről, bár annyi igaz, hogy Ö maga bérelte fel mindkettőt a háborúzásra a bolgárok (Simon) ellen. (mint ahogy egy másik fejezetében a műnek elolvashatjuk)

    Azt is megtudhatjuk arab forrásokból, hogy bizony muszlim (izmaelita) főemberek is tartoztak a honfoglalók közé. Söt még neveket is – mint pl. Billa és Baks.

    Csókoljátok meg a viktor p@csétjét.

  • Almási Alma neve nekem kétszeres asszociációt hoz be.

    Az ALMA = Lélek

    Almási jöhet magából a paradicsomi gyümölcsből – alma-si.

    Bár sok értelmezés inkább „fügé”-re hajaz, viszont a Gránát-alma nevű gyümölcsöt az ősi izraelita szokások inkább tartják a nyerőnek. (Bőség szimbóluma)
    מילגרוים = (ejtsd) milgrojm.

    Ennek eldöntésére akad itt jó-néhány ifjú szakértő, én csak úgy „beleélem” magam

  • petro
    2018 július 30
    12:33 du.

    A Turul egy sámánista jelkép.
    Nincs is szebb, mint amikor efgy sámán-jelképbe gyökerező, animista eredetmondát tekint magáénak az, aki decbel-hegyekkel üvölti: „keresztény kulturám van”.
    Alkalmasint a sámánok is valószínűleg humanistábbak, ha tetszik: keresztényibbek voltak, mint ez a hatalmi bagázs….

  • Aczél Gábor

    Mivel a többségieket nem mardossa a tudásvágy, hadd tegyem teljessé a geyzai sorokat:

    – Szíveskedjék engem szabadlábra helyezni, őrmester úr – mondta a tolvaj, s csupa udvariasságból kancsítani kezdett. – Hisz bevallottam a lopást. Hogy hol lakom, azt is tetszik tudni. Üzleti dolgaim vannak Berlinben, s szeretném elintézni őket.
    – Vigyázat, mert röhögök – felelte az őrmester komoran. Azzal felemelte a telefonkagylót, s felhívta a főkapitányságot, hogy küldjenek kocsit, mert tolvajt fogtak a kerületükben.
    (Emil és a detektívek)

  • Aczél Gábor

    És ha már geyza (és a turul, aminek felemlítéséért kaptam a pofámra fentebb rendesen), hadd idézzem itt Gyuri 10-hez intézett sorait is.

    Te mostan Turul-tojás lettél?
    A Turul szárnyai alatt sok zsidóból csináltak füstöt.
    Többek közt a fél családomból is.
    Csak szólok.Hogy tudd.

    És itt köszönöm meg neki, hogy három éve a turulizmusról írt szösszenetemet így védte meg:

    Geyza
    2016 július 12
    12:48 du.
    Szerintem a cikk (http://kanadaihirlap.com/2016/07/12/turulizmusunk-avagy-a-tejut-magyar-termek/) nem rosszindulatú, Figyelő-kollegina a rosszindulatú.
    Merthogy szerinte gyalázva van a szélsőjobber mítosz-rendszer.
    Pedig kedves Figyelő, a mítoszokkal nincs baj addig, amíg nem válnak hivatalos párt-propagandává.
    Lásd: mekkora balhé kerekedett itt, mikor kissé körberöhögtük a megbuggyantódott Dr.Papp sámánista “magyarságtudatát”.
    A Turult nem azért állítgatják mindenhová ész nélkül mert annyira hisznek benne, hanem azért, hogy erősítsék vele a fasiszta összetartás-tudatot: Vannak a “MI” és vannak az “ÖK” , az idegenszívűek, akik rárontanak a magyarra folyton.
    Ez a baj ezekkel a dolgokkal. Szimbolikus jelentéssé tették a szélsőségesek, tehát nyilvánvaló hogy elvetjük ezeket.
    Mi Európához AKARUNK tartozni és nemakarunk egy homályos monda mentén szerveződő bennfentes banda jobbágyaivá válni.
    Világos ???!

  • Nem is értem, mitől „gyalázás” a játék a szavakkal.
    Egyébként: ha az összes, latin, görög, török, szlovák, német stb. eredetű szót kiiktatnánk, jószerivel csak makognánk. Ahogyan a többi nyelven beszélő más népek is.
    Petro! Úgy is mint nagyagyar nyelvvédő azt legalább tudhatnád, hogy mit jelent a szójáték. Az játék a szavakkal – Romhányi József volt a művésze, a maiak közül Parti űzi élvezetesen. Szójáték pl: kiköpöm a piköpöm. A Frédi-Béni tele van ilyenekkel, Romhányi írta a szövegét.
    És lehet, hogy Kazinczy elődei lengyelek voltak, de többet tett a társaival együtt a nép magyar nemzetté válásáért, mint megannyi hőbörgő sámán.

  • Geyza,
    ha igaz,amit 2018 július 30 5:19du harmadik sorában írsz,akkor teljesen érthetetlen számomra az ellenséges szöveged.Sem barátja,sem tocheszlekkere nem vagyok senkinek.Egyúttal azért értékelem, ha muzulmán mentes 3-4 hetet tölthetek el Pesten. Elegem van belőlük Itthon.Az,hogy a barlev nevű mutáció hozzád csapódott, természetesnek veszem,mert nemcsak írni,de olvasni sem tud. Magyarul és ivritül biztos,hogy nem.A jiddis nem az én asztalomon van.1956-ig Pesten nőttem ilyennek,amilyen vagyok. Annak idején a barna gergely nevű barommal folytatott serte-pertéből is láthattad,hogy a scharf móriczokat sem csípem.A Te beszólásaidban sokszor látok értelmes nekem is tetszőt.Sajnos a vulgáris beszólásokban nem tudok és nem is akarok részt venni. Örülnék,ha mindenféle aljaskodás nélküli korrekt társalgás lehetne KÖZTÜNK,mert azért úgy gondolom,hogy ellenségek NEM vagyunk.

  • a turul egy nagy dogkeselyu!!
    ennyi!!

  • T.gabriel !
    -Tudom, ha öreg leszek, én is röhejes leszek…
    -Szíven ütött, amit Lőrincze Lajosról ide rondított,szánandó leépültségének gátlástalanságával… Szerb Antal mint irodalom kutató, mellett, Lőrincze mint névkutató ebben a minőségükben számmomra megkerülhetetlen ikonok…
    L.L. nem volt „köztisztviselő” párttag is csak 1952-1956-ig volt, kétségtelen, hogy Kodály bíztatására „nyelvművelő” missziót is vállalt… – Elégedjen, meg azzal, hogy itt, ezen az ajándék felületen kedvére orbánozhat…

  • Az egyetlen lehet,hogy „kettyő” ?

    Magyar nyelv szótára – TY.. betűs szavak

    Lenti lista tartalmaz 88 szót és kifejezést. Kattintás a szóra, hogy láthassa a jelentését:
    TY
    TYAPESSÓ
    TYAPKÓ
    TYEPLA
    TYJŰH!
    ~TYŐ
    ~TYÓ (1)
    ~TYÓ (2)
    TYRANN
    ~TYÚ
    ~TYŰ
    TYŰH!
    TYÚK
    TYÚKADÓ
    TYÚKÁRUS
    TYÚKÁRUSNŐ
    TYÚKÁSZ (1)
    TYÚKÁSZ (2)
    TYÚKÁSZKOCSI
    TYUKBEGY
    TYÚKBÉL
    TYÚKBÉR
    TYÚKBORÍTÓ
    TYÚKDÉZMA
    TYÚKFÉSZEK
    TYÚKFI
    TYÚKGALÓCA
    TYÚKGANAJ
    TYÚKHIZLALÓ
    TYÚKHORDÓKÁNYA
    TYÚKHÚR
    TYÚKHÚS
    TYÚKHÚSESTVE
    TYÚKHÚSLEVES
    TYÚKISTÁLLÓ
    TYÚKKAS
    TYÚKKATROC
    TYÚKKERESKEDÉS
    TYÚKKERESKEDŐ
    TYÚKKETREC
    TYÚKKODÁCSOLÁS
    TYÚKKÖLTÉS
    TYÚKKOSÁR
    TYÚKKOTYOGÁS
    TYÚKLÁBFŰ
    TYÚKLÁBTÓ
    TYÚKLÉTRA
    TYÚKLEVES
    TYÚKMELL
    TYÚKMÉREG
    TYÚKMONY
    TYÚKNEMŰ
    TYÚKOD
    TYÚKÓL
    TYŰKÖR
    TYÚKÖRÖM
    TYÚKÖRÖMNOLÁNA
    TYÚKORV
    TYUKORZÁS
    TYÚKOS
    TYÚKPIAC
    TYÚKSEGG
    TYÚKSZAKÁL
    TYÚKSZEDŐ
    TYÚKSZEM
    TYÚKSZEMES
    TYÚKSZEMŰ
    TYÚKSZÓ
    TYÚKTARÉJ
    TYÚKTARTÓ
    TYÚKTENYÉSZTÉS
    TYÚKTENYÉSZTÉSI
    TYÚKTENYÉSZTŐ
    TYÚKTETŰ
    TYÚKTIZED
    TYÚKTOJÁS
    TYÚKTOLL
    TYÚKTOLVAJ
    TYÚKUDVAR
    TYÚKÜLŐ
    TYÚKÜLTETÉS
    TYÚKÜLTETŐ
    TYÚKVÁSÁR
    TYÚKVERŐ
    TYÚKVERŐS
    TYÚKVERŐZ
    TYUSKA
    TYUTYU
    és még :

    tyűha,Tyirityán – magyar vezetéknév,tyuhaj,Tyombor – ruhadarab,tyepi,TYUSKA(falu)

    Ja és még egy ::: Aczél György VAN AKI MÉG cz-VEL ÍRJA A NEVÉT
    Politikus

    Aczél György kommunista politikus, a Kádár-korszakban a kulturális élet egyik legfőbb ideológusa, irányítója.

  • Orsós Elemér

    gabriel
    2018 július 30
    9:14 du.

    Hát, ha biztosak az értesüléseid, akkor most nagyon megrökönyödtettél! (Mert én soha nem voltam járatos ilyen magas berkekben.)

  • Geyza,
    ha igaz,amit 2018 július 30 5:19du harmadik sorában írsz,akkor teljesen érthetetlen számomra az ellenséges szöveged.Sem barátja,sem tocheszlekkere nem vagyok senkinek.Egyúttal azért értékelem, ha muzulmán mentes 3-4 hetet tölthetek el Pesten. Elegem van belőlük Itthon.Az,hogy a barlev nevű mutáció hozzád csapódott, természetesnek veszem,mert nemcsak írni,de olvasni sem tud. Magyarul és ivritül biztos,hogy nem.A jiddis nem az én asztalomon van.1956-ig Pesten nőttem ilyennek,amilyen vagyok. Annak idején a barna gergely nevű barommal folytatott serte-pertéből is láthattad,hogy a scharf móriczokat sem csípem.A Te beszólásaidban sokszor látok értelmes nekem is tetszőt.Sajnos a vulgáris beszólásokban nem tudok és nem is akarok részt venni. Örülnék,ha mindenféle aljaskodás nélküli korrekt társalgás lehetne KÖZTÜNK,mert azért úgy gondolom,hogy ellenségek NEM vagyunk.

  • gy10
    a mutacio itt te vagy!!antiszemita tetu!!
    scharf moricrol kiderult hogy a csendorok vertek bele azzt amit!!
    neked tudnod kene hisz apad is…………..

  • Tisztelt TURUL!

    Kérlek! „Mond el”, hogy ki vagy! Mit jelképezel a Magyaroknak? A monda és mítosz szerint mi közöd van Álmos Vezérhez? A Magyaroknak volt-e köze a mai napig létező „magyar dombnak”.? Ismersz-e bizánci vagy török rokonságot? S, ha már a magyarság szimbóluma vagy, akkor mond meg nékünk ősi származásunkat. Honnan „repültünk” a Kárpát-medencébe és miért és bántottunk-e valakit? stb….

    sas petro

  • Bocsi!
    A Kijevi magyar dombot értettem. petro sas

  • AZAZ!

    Bárhonnan is származtatjuk a „TURUL” szót, ezen jelkép nem vitatható el a magyarságtól!!!
    Hogy miért?
    -Teljesen törvényszerű, hogy a „népvándorlás”- „kvázi honfoglalás” során úgymond „átvett” szavak is archiválódhattak. Mint, ahogy a Kijevben fennmaradt „magyar domb” sem madjar, hanem ugorszkij.
    Egyébként sem magyar, sem török „szójárással” nem leltem a Trianon jelentésére, mint ahogy azt sem tudom értelmezni, hogy a „Turul emlékmű” Kárpátalján hogyan került ukrán területre? Azaz, Kárpátalja hogyan került Ukrajnához azzal szemben, hogy a Trianon szerint Csehszlovákiához lett el(!)-csatolva és az ott élő emberek egy emberöltő alatt „kérés nélkül” négy állampolgárságot „szereztek”. (Őshonos magyar, majd -Csehszlovák-Szovjet-Ukrán)
    *Szóval! A TURUL, az TURUL vagy legyen sólyom, de valamit jelképez.
    Ennek esetleges kétségbevonásával azt is fel lehetne vetni, hogy a „Szabadságszobrokat” kiről „mintázták” illetve mit jelképez!!

    petro-leum

  • Szóval!

    A cikket lehet „szójátéknak” is nevezni, de mögöttes tartalma költői kérdés!!
    Petro P&P.

  • gyuri10
    2018 július 31
    5:03 du.

    He ??!

  • Aczél Gábor
    2018 július 31
    3:56 de.

    Nahááát..
    Ahogy így olvasom magamat
    kettő év távlattyából,mintha nem is én lennék.

    Ennyire komolykás lennék?
    NEM akarok komoly lenni.De komolyan !

  • HUNT*
    mit okoskodol
    te is komcsi voltál
    amikor annak volt itt az ideje

  • Slapaj

    Mint ahogy írtam, volt „szerencsétlenségem” személyesen találkozni vele a „nyelvtudományi” intézetben, amit személyesen vezetett – vagyis köz-tisztviselő volt.

    Élményeimet erre alapozom, és arra, hogy volt szerencsém még ismerni az „ízes” magyar nyelvet, aminek nagy ellensége volt.

    Ennyi.

    Majd egyszer megtanulod. (ki tudja, még képes lehetsz rá)

    A felületet pedig nem te tartod fent, hanem becsületre méltó személyek – akiknek legalább annyira köszönettel tartozol.

    A „gazdid” erre nem költ egy centet sem a magyar nemzet vagyonából – ellentétben …..
    találd ki mire gondoltam

  • Orsós

    Mindig is voltak „eltérő orientáltságú” személyek, csak voltak időszakok amikor ezt nem illett nagydobra verni, legfeljebb csak szűk-körökben felvállalni.

    Nem beszélve arról, hogy a régebbi fáma száma szerint a főleg a „férfiak” ezt sokszor csak idősebb korukra vállalták be, vagyis létesítettek azonos neműekkel kapcsolatokat.

    Ifjabb koromban, nyilván a neveltetésemtől is fogva, nagyon megrökönyödtetö volt számomra.

    Ma már a „respektálás” elve és etikája alapján elfogadom, nem tartom etikai kérdésnek.

    Nem sorolom az erkölcstelenség kategóriájába mint a prostitúciót, és akkor ne is beszéljünk a pedofíliáról.

    Teljesen más.

    Másik: a „magas körök” besorolást sem szeretem.

    Pont itt fogtad meg a szolgalélek jelentését – mindegy, hogy „fentről vagy lentről” közelítve.

    Van egy barátom akivel délelőtt még a kikötő népessége között bóklásztunk, délután mar az egyetemi professzorokkal cseréltünk eszmét, este már a királynővel vacsorázott. Alkalmasint a Dán-királynővel.
    És mindegyik helyen a megfelelő ruházatban, a legtermészetesebb viselkedéssel.

    Mert minden ember egyenlő teremtmény. Ezt megérteni nem kell vallásosnak lenni – sőt, leginkább annak nem, mert a vallás az autóriter viselkedését veri bele lelki-terorral a hívőkbe.
    (a lelki-pásztor)

    Azt is meg lehet ebből érteni, hogy a Turul-madár például egy hasznos szimbólum volt a maga idejében – de aki a mai korban több jelentőséget akar neki tulajdonítani, mint egy történelmi emlék, annak bizony a lelkével és szellemével van baj, nagy baj.
    Nagyon sérült.

  • Geyza,
    He??He??He??
    Amit leírtam kizárólag a Te részedre szóról szóra kétszer is,így van.Az idióta ,hozzád csapódott barommal,ha úri kedved úgy tartja társalogj egyedül.Mint láthatod,már senki nem veszi számításba a kotyogásait.+ – szóba sem állnak vele.Veled viszont nem akarom az ellenségeskedést überelni,mert nem látok rá valódi okot.Az hogy itt-ott eldurvultunk szerintem egy jó hülyéskedéssel ér fel.Ha elfogadod, én baráti jobbot nyújtok feléd Izraellel kapcsolatos hozzáállásod miatt.

  • T.Gabriel !
    Lőrincze Lajos, sosem volt sehol „személyes vezető” – 1949-től az MTA Nyelvtudományi Intézet munkatársa lett. 1952-ben szerezte meg kandidátusi tudományos fokozatát, később címzetes egyetemi docensi címet kapott. 1959-től osztályvezetői, majd csak helyettes igazgatói kinevezést nyert a munkahelyén, 1971-től tanácsadói tisztet töltött be. 1985-ben nyugdíjba vonult, de továbbra is részt vett a tudományos közéletben és a nyelvművelésben.

  • Kedvesecske DÜGŐ-kém :te továbbra is csak kisnyilas vagy –úgy látom–aki majd átvedlett a komenistákhoz,annak is fegyveres szervezetéhez.Ezzel foglalkozzál! Fejtsd ki bővebben,hadd ismerjük meg múltadat mélyebben.
    A többi nem számít , nem igaz.
    Te olyan fajzat vagy aki mindig mindenki mást be akarsz sározni,mocskolni.Tedd csak ezt magaddal!
    Nagyon szívellek üdvözletével.Olyan vagy mint régen,semmit nem változtál.Gyerekkori fényképed már sárba tapostad,akkor még vagány kiskölyök voltál,de szemed sarkából akkor is kiviláglott milyen a jövőd.
    Ezt dolgozd fel,ne másokat egrecírozzál üdvös üdvözletével

  • A félkegyelmű Tóthpéter szerint
    meg kellett volna tagadnom a sorkatonai szolgálatot.

    Ekkora egy idiótát…DDDDDDDDDDDDDDD

    Lehet hogy ő megúszta anno mert a kedves papa felment rinyálni a megyei párttitkárhoz, az meg letelefonált a Néphadsereg helyi Kiegészíto-Parancsnokságára hogy aszongya:

    „Te komám.Itt ez kis féleszű Tóth Péter.
    Ez egy afféle mikutyánkkölyke, az apja régi pártmunkás.
    Ha lehet, valahogy hozzátok ki alkalmatlannak ezt a Péter gyereket.”

    És lőn.

    Hát így keletkezhetett
    egy ilyen agyhúgyköves nagy darab barom.
    Egy igazi, valóságos, nem hamis, tőrülmetszett HUNT*.

  • hehehe egy örült naplója :

    tóth péter
    2018 július 31
    2:10 du.

    Az egyetlen lehet,hogy “kettyő” ?

    Magyar nyelv szótára – TY.. betűs szavak

    Lenti lista tartalmaz 88 szót és kifejezést. Kattintás a szóra, hogy láthassa a jelentését:
    TY
    TYAPESSÓ
    TYAPKÓ
    TYEPLA
    TYJŰH!
    ~TYŐ
    ~TYÓ (1)
    ~TYÓ (2)
    TYRANN
    ~TYÚ
    ~TYŰ
    TYŰH!
    TYÚK
    TYÚKADÓ
    TYÚKÁRUS
    TYÚKÁRUSNŐ
    TYÚKÁSZ (1)
    TYÚKÁSZ (2)
    TYÚKÁSZKOCSI
    TYUKBEGY
    TYÚKBÉL
    TYÚKBÉR
    TYÚKBORÍTÓ
    TYÚKDÉZMA
    TYÚKFÉSZEK
    TYÚKFI
    TYÚKGALÓCA
    TYÚKGANAJ
    TYÚKHIZLALÓ
    TYÚKHORDÓKÁNYA
    TYÚKHÚR
    TYÚKHÚS
    TYÚKHÚSESTVE
    TYÚKHÚSLEVES
    TYÚKISTÁLLÓ
    TYÚKKAS
    TYÚKKATROC
    TYÚKKERESKEDÉS
    TYÚKKERESKEDŐ
    TYÚKKETREC
    TYÚKKODÁCSOLÁS
    TYÚKKÖLTÉS
    TYÚKKOSÁR
    TYÚKKOTYOGÁS
    TYÚKLÁBFŰ
    TYÚKLÁBTÓ
    TYÚKLÉTRA
    TYÚKLEVES
    TYÚKMELL
    TYÚKMÉREG
    TYÚKMONY
    TYÚKNEMŰ
    TYÚKOD
    TYÚKÓL
    TYŰKÖR
    TYÚKÖRÖM
    TYÚKÖRÖMNOLÁNA
    TYÚKORV
    TYUKORZÁS
    TYÚKOS
    TYÚKPIAC
    TYÚKSEGG
    TYÚKSZAKÁL
    TYÚKSZEDŐ
    TYÚKSZEM
    TYÚKSZEMES
    TYÚKSZEMŰ
    TYÚKSZÓ
    TYÚKTARÉJ
    TYÚKTARTÓ
    TYÚKTENYÉSZTÉS
    TYÚKTENYÉSZTÉSI
    TYÚKTENYÉSZTŐ
    TYÚKTETŰ
    TYÚKTIZED
    TYÚKTOJÁS
    TYÚKTOLL
    TYÚKTOLVAJ
    TYÚKUDVAR
    TYÚKÜLŐ
    TYÚKÜLTETÉS
    TYÚKÜLTETŐ
    TYÚKVÁSÁR
    TYÚKVERŐ
    TYÚKVERŐS
    TYÚKVERŐZ
    TYUSKA
    TYUTYU
    és még :

    tyűha,Tyirityán – magyar vezetéknév,tyuhaj,Tyombor – ruhadarab,tyepi,TYUSKA(falu)

    Ja és még egy ::: Aczél György VAN AKI MÉG cz-VEL ÍRJA A NEVÉT
    Politikus

    Aczél György kommunista politikus, a Kádár-korszakban a kulturális élet egyik legfőbb ideológusa, irányítója.

  • gyuri10
    2018 augusztus 2
    7:11 de.

    Ne nekem udvarojjá’ bammeg
    itt az OIM*
    Ő volt -saját elmondása szerint-
    a Dunatisza közének Claudia Cardináléja.

    Repesve várja soraidat,
    bár némi fenntartást ki lehet „hallani”
    mikor nyal neked. Hja a származás..

  • tóth péter
    2018 július 31
    2:10 du.

    Tyirityán mi?
    Te kis szar náci

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2018 augusztus 2
    7:09 de.
    Nos, kedves uram, sajnos mindig is annyira egyszerű hétköznapi ember voltam az „átkosban”, hogy nem értesülhettem Lőrincze Lajos eltérő orientációjáról és akadémiai tirranusságáról, viszont ha feltételezed rólam a szolgalelkűséget, akkor ezt kiválóan ellelenpontozza az a tény, hogy 30 munkahelyet köszönhettem a nagy pofámnak, amit sajnos még most sem tudok kordában tartani! Viszont, és ez a lényeg, hajlandó vagyok az építő kritikákat hálásan elfogadni, megköszönni és alkalmazni! Bárkitől! A mostanit is köszönöm!

  • Aczél Gábor
    2018 július 31
    3:56 de.

    Elnezest, de a Szabadsag hidat, regen Ferenc Jozsef hidon egy turul ul, eppen ugy a magyar Varban is. Akkor meg NEM volt fasizmus mikor azokat epitetettek, hanem, magyar kiralysag.!
    Maga szerint a fasizmus azota van,miota magyaok lakjak az orszagot? Nagy tevedes, Musszulini meg sem szuletett meg akkor. T.i. a fasizmus Muszulinihez fuzodik, mint a nacizmus Hitlerhez.

  • Geyza:
    „Tóthpéter szerint meg kellett volna tagadnom a sorkatonai szolgálatot.”

    Hát persze, épp úgy, ahogy tóthpéter nemzettestvér tette; ő, amikor behívták sorozásra, rögtön közölte, hogy megtagadja a katonai szolgálatot mégpedig nem un. lelkiismereti-vallási okból (ezért általában csak 18-22 havi börtön járt), hanem politikai okból, mert ő a rendszer ellensége. Bátran és büszkén ment rögtön az előzetesbe, és majd leülte azt a kis 36 hónapot, amit ezért kiszabtak rá.

    Nem hiszed, hogy így volt, Geyza? 🙂 🙂

  • Geyza
    2018 augusztus 2
    12:49 du.

    Volt akit felmentettek, pl. a ferjemet a sorkatonasagtol. Diak koraban tudobeteg volt es csak fel tudeje volt. Igy, Soha nem volt katona.

  • Belzebub
    2018 augusztus 2
    4:11 du.
    van néhány fajta „katonaság”

    van a zsoldos az pénzért döglik meg és ha csak sebesült a zsoldba bele van értve a kezelési kőccsége is ezért a „veteránokat” azaz hős hazzafhynak CNN enezetteket tengermélyen leszarják nincsen „badzset” elvitte a mekkéjn…

    van a sorozásos ami „törvény” által kötelezi a hullajelöltet, hogy…., és a főnökei őrmestertől felfelé már fizetésért és kvártélyért csinálják ugyanazt

    a kettő között semmi lényeges különbség nincs de mindegyik ki van bélelve abból a célból, hogy nehogy elfoggyanak ezek a seggfejek akik mások anyagi érdekeiért megdöglenek meg félszemmel féllábbal mennek a sírok felé…majd ha ilyenek már eccse lesz akkó’ talán de addig

    Afganisztán és hátasztán

  • Geyza,
    Te tényleg csak az undorító,vulgáris gondolataidat vagy képes ide rakni? Őszintén:Tényleg szadó-mazochista vagy? Faszom öccse, vedd már észre magadat!

  • Figyelő
    2018 augusztus 2
    4:33 du.

    képzeld zsuzsi, engem is lefüveztek, mert lefilozofáltam -mingyárt első este a körletben és nyilvánosan- a századparancsnokot aki számomra egy műveletlen de jó szívű tirpák örökre…, meg ahányszor parancsot próbáltak osztani akkor a negyedik emeletig szaladt fel a vérnyomásom és csak akkor normalizálódott, amikor civilben kidzsaltam a laktanyából…fanfárok nem szóltak

    nem volt az egy rossz hely a bizonyos egyedeknek a legutolsó stáció arra, hogy fegyelmet és emberséget tanuljanak de nem mindenkinél sikerült eme educáió protagoensys

    hahahahaha

  • gabriel
    2018 július 30
    9:14 du.

    Te mint városkutató biztos értesz a nyelvészethez is …

    Az ótörök eredetű szavaink leginkább a mezőgazdasággal függnek össze, bizonyítva, hogy az ősmagyarok hol tanulták el a gazdálkodást. Nem valószínű, hogy Árpád-kori eredetű lenne az alma, hanem sokkal régebbi.

  • Aczél Gábor
    2018 július 30
    5:32 du.

    Aczél úr, esetleg ne menjünk vissza Neander-völgyig, ha már migráció? Ez mondjuk pont nem jó példa, mert a fejlett ember kiirtotta a többit, vagy spontán kihaltak.

    Egyébként az ótörök nyelvemlékek pont azt példázzák, hogy kereskedelmi kapcsolatban álltak a népek. Ebből kiemelni, hogy melyik vallás honnan eredeztetheti elnevezését, igazán kontraproduktív. Különben több népet hívtak „türknek”, és sok népnek volt totemállata a sólyom.

    Mint fentebb említettem, az afrikai európai migráció hasznos volt a gyarmatoknak, mert bekapcsolta őket a globális gazdasági vérkeringésbe. Volt itt régebben egy szerző, Egri-E. István, neki sokkal jobban mentek a történelmi tárgyú cikkek.

  • Figyelő
    2018 augusztus 2
    4:33 du.

    A férjem gyerekkori asztmával jelentkezett katonának. Sajnos előjött az asztmája a kiképzés alatt, több hetet töltött kórházban.

    De ez már a rendszerváltás után volt.

  • Figyelő:
    „Volt akit felmentettek, pl. a ferjemet a sorkatonasagtol. Diak koraban tudobeteg volt es csak fel tudeje volt. Igy, Soha nem volt katona.”

    Később Musz-osnak azért elvitték, eddig ezt írta. Elvileg a muszosok is a hadsereghez tartoztak,”csak” rendfokozatuk nem lehetett (akinek korábban volt,azoktól elvették),fegyvert nem adtak a kezükbe, először még katonaruhát viseltek sárga (vagy a keresztények fehér) karszalaggal,később saját ruhájukat kellett viselniük, és a keret fogolyként volt köteles kezelni őket. Fél tüdővel is alkalmasak volták rá, hogy gyalogsági taposóaknákkal telepített aknamezőkön gyalog áthajtsák őket. Esetenként sajátos egészségügyi ellátásban is részesültek, pl. a tífuszos betegekre éjszaka rágyújtották a kórházbarakkokat, menekülni próbálókat előre felállított lövészekkel agyonlődözték. Másokat „vízkúrával” kezeltek; -30-35 C fokban felparancsolták a fára,hogy énekeljen szép hazafias katonanótákat, közben hideg vízzel öntözgették, míg merevre nem fagyott.
    A vízkúrákkal kapcsolatos hallottam néhány hónapja mai állami emlékezetpolitika egy képviselőjét, aki elmondta, hogy; „..igen, voltak rosszul sikerült bajtársi tréfák”, a kórházbarakkok pedig nyilván azért gyulladtak ki, mert a beteg muszos-ok a tilalom ellenére cigarettáztak.

  • Bizony, sokszor kivanom, hogy Amerikaban es Kanadaban JO LENNE a 18 evesek katona koteles bevonulasa nehany evre! A katonasaggnal megtanuljak a fegyelmet. Talan az onfegyelmet is!
    Minden fiatalnak szuksege van erre. Nem eleg az otthoni neveles, barmilyen szigoru lenne.
    Az egyenruha viselese tudom hogy ciki, de ez velejar!

  • Geyza
    2018 augusztus 2
    1:00 du.
    Neked a szádon jön ki az ami másnak máshol….
    üdvözletével.

  • Még egy kevés ismeretlen adalék a gondolkodóknak.:

    http://vagyok.net/vezeteknevek/t/

    T, Ty betűvel kezdődő vezetéknevek listája

    > Vezetéknevek > T, Ty betű(k) >
    TYÁKITY
    TYASKY
    TYAVODA
    TYDOR
    TYEPLICZKY
    TYESKO
    TYIRILOV
    TYIRITY
    TYIRKA
    TYMICH
    TYOSZITY
    TYRNAUER
    TYROLER
    TYUKODI
    TYUKOS
    TYURCSIN
    Tyson
    Tyufi
    Tyutyu

    „Belzikém”
    Belzebub
    2018 augusztus 2
    4:11 du.

    Geyza:
    “ tóthpéter nemzettestvér
    Te a nagy DÜGŐ-vel voltál nemzettestvér—velem nem ,,mert én nem voltam az( ráadásul ahhoz nem vagyok olyan öreg,mint ti vagytok)
    Csak ez a ti gondolkodásmódotok-a DÜGŐ-jé is ilyen,akarjátok másokba belebeszélni elképzeléseiteket.
    Félrebeszélni szabad ,de ez félgondolkodásra vall nem ?
    DÜGŐ-s üdvözlettel csak nektek.

  • Belzebub
    2018 augusztus 3
    12:35 du. Ezt csak most lattam.Mikor volt 1944 ? Most 2O18 at irunk, elaludt?
    Apamrol irtam akkor. A ferjem , egy generacioval fiatalabb volt.

  • Belzebub
    2018 augusztus 3
    12:35 du. Ezt csak most lattam.Mikor volt 1944 ? Most 2O18 at irunk, elaludt?
    Apamrol irtam akkor. A ferjem , egy generacioval fiatalabb volt es keresztenynek szuletett.

  • tóth péter
    2018 augusztus 3
    2:16 du.

    Neked meg kise’ jön.

  • Figyelitek?
    Az ipse megzakkant DDDDD

    tóth péter
    2018 augusztus 3
    2:43 du.

  • Figyelő
    2018 augusztus 3
    12:38 du.

    Attól függ hogy hol él a katona.

    Mert itthon, eltávon mindenki igyekezett átöltözni amilyen gyorsan csak lehetett.

    De például Svájcban mikor leszállt a nyári est és vége volt a kiképzésnek, ott üldögéltek a kocsma előtt lányok, fiúk.A fiúk persze egyenruhában.
    Muszáj volt nekik a kocsma előtt viháncolni, mert Svájcban tilos étterembe lőfegyvert bevinni.
    Ezt onnan tudom hogy odamentem hozzájuk útbaigazításért és közelről döbbenten láttam hogy a srácok mögött gépkarabélyok meg egyebek vannak a falhoz támasztva.

    De Izraelben is inkább elismerést vált ki ha valakin egyenruha van.

    Tudod a mogyorik Mátyás király óta igazából nem nyertek háborút.
    És hát ki is lehetne büszke egy lúzer nemzet egyenruhájára ?

  • Geyza
    2018 augusztus 3
    4:15 du.
    Mi ebben a tanulsag? Izraelben MINIDIg van haboru, Svajcban soha!

  • AuróraBoreálisz

    Konklúzió:

    Nagy tudós régészeink, mint László Gyula és Bálint Csanád folytattak erről a témáról – főleg szaklapokban – élénk polémiát, melynek során arra a közös nevezőre jutottak, hogy;

    . „A honfoglaláskori kultúra különböző török ismertető jegyei ellenére Árpád népét n e m . szabad . t i s z t á n . töröknek nevezni…”
    . Állítható, hogy a mai magyar nyelv körülbelül 300 török jövevényszót tartalmaz (ezek száma a honfoglalás korában valamivel több lehetett), melyeket Dél-Oroszország t ö r ö k . nyelvű . t ö r z s e i t ő l . vettünk át.
    . E h h e z . jön az a jóegynéhány török szó, amelyeket az . o s z m á n . h ó d í t á s . alatt honosítottunk és amelyek közül már . c s a k . 30 használatos…”

    ˙

    Bővebb irodalom:
    Heribert Illig / Klaus Weissberger;
    * MAGYAROK A KITALÁLT KÖZÉPKORBAN *

  • AuróraBoreálisz

    Figyelő 3:48

    Ugyanezt mondhatnánk Trianonról, de 56-ról is …:

    „Most 2018-at írunk. E l a l u d t ? ”

    😀

  • Nagyon Kedves DŰGŐ-kém!
    Ezt szeretem benned,hogy magadat lefestve mondod el mondandód és másokat is olyannak szeretnéd tudni—-és e miatt aztán ráfogod,hogy ő is olyan.
    Szeretetteljes DŰGŐ-s üdvözlettel–csak neked.

  • gyuri10
    2018 augusztus 2
    5:18 du.

    Most fakaggyak sírva hogy bántom a kis Conchitás lelkedet ?

  • Geyza,
    nekem nagyon bejönne egy ifjabb Claudia Cardenáletól a nyalás. Addig pedig te le is szophatsz.Csak azért,hogy te se unatkozzál.

  • Belzebub
    2018 augusztus 2
    4:11 du.

    Minden előfordulhat.
    Ha valaki meg van zakkanva.
    Márpedig HUNT* láthatólag meg van.
    Azok alapján amiket ide írogatni szokott.

  • hazai lámpa
    Mégis, meddig menjünk vissza? Addig semmiképpen, amikor nem voltunk itt?
    Egyébként pedig azzal az állításával, hogy „Ebből kiemelni, hogy melyik vallás honnan eredeztetheti elnevezését, igazán kontraproduktív.”, egyetértek, de miért tartozik ez ide? Erről én egy szót se írtam, nem is jutott eszembe. Semmi mást nem tettem, mint hogy török eredetű szavaink előkaparására törekedtem. És nem írtam le mindet,amelyeket fellelnem sikerült.
    Valaki más fentebb azt írta, hogy manapság legfeljebb harminc török eredetű szót használunk. Magam emlékezetből is jóval többet tudok felsorolni.

  • Aczél Gábor
    2018 augusztus 4
    8:45 de.
    nem akartam a „turulba” belehapcizni…de …azon kívül, hogy érdekes lehet tudni, hogy melyik szavunk melyik másik nyelvből deriválódott és hogyan integráltuk abba a nyelvbe amely majdnem egyedülálló a Földön… és ha azt akarom, hogy senki se tuggya miről beszélek, akkor magyarul szólalok meg még a legyek is megállnak a levegőben (ugye az angol nyelvközösség a maga kiscsilliárd kiejtésével ők ezt accent nek csúfolják és élvezik, hogy valakire rá lehet fogni, hogy „accentje” van (nem bolha vagy poloska, accent!) és integrálódott törzsi szavaival ha meghallgacc egy ghanai és egy délafrikait társalogni angolul akkor tréfás dolgok hallhatóak és szerte szana, a spanyol és a portugál is hasonló bár nem ennyire „tréfás” de egy rioi brazil a favellákból nem igen lehetne szónok Lisszabonban ahol perfect portugált is lehet hallani mert a 40 valahány igeragozási változatuk tökéletes alkalmazása nagyon széppé teszi a nyelvet és ez még sokfelé elmondható a latin vagy másképpen „román” nyelvek is átjárhatóak és asszem ez a természetes)

    jó utazgatni és belekeveredni valami Soho i pub ban egy bábel i sörözésbe…

  • gyuri10
    2018 augusztus 4
    8:06 de.

    Szopjon le téged a harapós ló.
    Amikor vacog.
    Te buzi.

    A Marcsa nem kell neki hehehe..
    Pedig ő volt a Duna-Tisza közének Claudia Cardenáléja.
    Saját elmondása szerint. Amint az itten látható is :
    https://www.facebook.com/bodamaria
    DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

  • Aczél Gábor
    2018 augusztus 4
    8:45 de.

    her kitapçık elli demektir
    sent
    lütfen giriniz
    bir kopya istemek

    /Ficibácsi Mr. Karinthy után szabadon /

  • A minap szörföltem az ismeretterjesztő tévécsatornák között, amikor tekintetem megakadt egy számomra aggasztó képkockán. A filmen éppen egy expedició szibériai útját ismertették, amely különböző sámánista (vallású) törzsek életét tanulmányozta, s mit látnak szemeim? Nem is egy, jurtákból, vagy vigvamokból álló település közepén áll egy-egy totemoszlop, de mi van annak a csúcsára szögezve ?! Egy-egy kerecsensólyom teteme ! [Ezt a film alatti narrációból ismertem fel.]
    Mondom is magamban, mi van hapsikáim, koppintgatunk, koppintgatunk ? Mások szent madarát használjuk áldozati állat gyanánt ?! Nanemááá!!!
    Aztán mégis beláttam, hogy semmi kopint, inkább valamiféle kultúr rokonság, hisz a népvándorlás idején a mieink is többek közt úgyszintén arrafele bóklásztak. Tehát inkább közös ázsiai kultúrgyökerek… Ezek a népek is – olyan mongol félék – remekül solymásznak, egész rókákat is képesek turullal elkapni, levadászni.

    Persze annak van igaza, aki fentebb a milleniumi kor turull szobrairól azt állítja, hogy azok inkább hasonlítanak a kondor, vagy másfajta keselyűkhöz, mert alkotóik a valóságban még kitömve sem, de még totemoszlopra szegezve sem láttak ilyen igazi pogány bálványt…* Bezzeg ha legalább tanulmányutat tettek volna az Uralon, de még azon is túl, arra, ott Barguzin környékén… 😀

    * Iványi Gábor lelkész úr találóan és egyszerűen, csak
    „a gülüszemű tojó”-ként aposztrofálta ezeket a műveket.

  • Figyelő
    2018 augusztus 3
    5:06 du.

    Hát tanulság az nincs benne.
    Ha mindenben a tanulságot keresnénk,
    úgy járnánk mint itt ez a HUNT* : Megzakkannánk 😀

  • JAJJJ!

    A joghurt is török, de a lecsó is…

    .

  • : Igy van Rodeo.
    Lanyaim a villamson vagy foldalatin , ha egyutt utaztak , magyarul beszeltek es nagyon elveztek, hogy mas nem erti meg.

  • A turul és másegyébb török, a jobb kocsmák és nyilvános illemhelyek nívóját alulmúló alpáriság, trágárság, ahova ez az „értelmiségi” fórum süllyedt meg ezesetben sajna mélységesen magyar…

  • FORTIMBRASZ

    A kerecsensólyom valóban nem a turulmadár … az ősmagyarok meg nem kószáltak mongol-tatár és hasonló ferdeszemüek pusztáján.

    Nem lenézésből vagy hasonló baromságból mondom – csak fárasztó már ez a sok szamárság

    Amikor a mélymagyarság – meg kurucinfós elmebetegek a „szentkoronát” meg „máriaországot” kevergetik a jurták meg sámánok szimbólumával (ösmagyarkodnak) – ezzel mi most európát védjük????

    Barguzin, az arrafelé tatárföld volt mindig is.

    Inkább ne mélyedjünk már mélyebbre ebben a mocsárban …. kezd túl sok lenni a hínár (nem a dinár 🙂 )

  • Geyza,
    már nagyon vártam,hogy idefolyasd alpári,szennytechnológiád termékeit.Jobb lenne,ha a kocsmai klotyóba szállítanád.Kár,hogy ami a te kis alkoholtól zsugorodott agyad terméke az csak az ülőke alól jön fel ,pedig hasznosabb lenne ha egyenesen a szép kis sütőtök fejedet tennéd oda be.Szirtin götine vurum!

  • FORTIMBRASZ
    2018 augusztus 4
    11:01 de.

    ” alkotóik a valóságban még kitömve sem, de még totemoszlopra szegezve sem láttak ilyen igazi pogány bálványt…* ”

    A pénzes megrendelő meg a megrendelésre dolgozó, historizáló művész biztos nem láttak.

    Azok az orientalisták, akik a tudományban máig számon vannak tartva, legfeljebb a Nemzeti Múzeumban dolgoztak. Oda meg már fárasztó volt átmenni az alkotónak meg a megrendelőnek. Reguly Antal a legismertebb finnugor kutató, Vámbéry Ármin meg török nyelvterületen járt.
    A dualizmuskori giccses turulszobrok vélhetően a középkori sas címereket másolták.

  • Aczél Gábor
    2018 augusztus 4
    8:45 de.

    A tatár szavakat nem akarja felidézni? Ugyanis azok nincsenek, mert azok irtottak bennünket, nem telepedtek le.

    A menekültválság se csengett még le. Jó esetben békésen zárul, de annak kicsi a valószínűsége, hogy bantu vagy arab szavakkal gazdagodik a nyelvünk. Esetleg kínai, mert mandarinból már nyelvvizsga is van …

  • file:///C:/Users/User/AppData/Local/Microsoft/Windows/Temporary%20Internet%20Files/Content.Outlook/VXT12NY6/Feher-folt%20a%2073%20evvel%20ezelotti%20deportalas%20(2).pdf

    Egy kis szidolozatlan történelmi leírás Turulia múltjából.
    Erre az összes idejáró rohadeo11-esek büszkék lehetnek.

  • Sajnálom ,nem sikerült átküldeni.

  • DŰGŐCS-ke : ettől jobban nem tudsz megzakkanni !!!
    Vagy mégis?
    Majd megmutatod üdvözletével.

  • Rodeo, Figyelő

    Nekem az unokaöcsém és az unokahúgom is az USA-ban volt diák. A new york-i metrón magyarul beszéltek és megdöbbenésükre egy fekete srác szólította meg őket magyarul és mondta, hogy korábban Budapesten tanult.

  • Gabriel
    2018 július 30
    10:40 du.
    Szerintem, Almasi Alma egy felvett nev csak!

  • Nakremássan.
    Itten lehet tanulmányozni
    egy kis török gyerekdal révén
    a magyar és a török nyelvi rokonságot:

  • jani
    2018 augusztus 5
    3:02 du.

    Én meg a nejemmel egy elektronikus bolt kirakatánál bámészkodtam.Egy rasztafrizurás nyurga néger srác álldogált az ajtóban,
    Éles hallásával megértette mit suttogunk és enyhe akcentussal imígyen szólt hozzánk: „Gyérték bé, többét láttok”

    Aztán kiderült hogy nyelvész hallgató a New Yorki egyetemen és minden nyelven tud pár szót.Azért vállalta az „ajtónállóságot” a shop tulajának mert kell a pénz tandíjra.

  • gyuri10
    2018 augusztus 5
    11:17 de.

    Nesajnáld seggfej,
    nem hinném hogy bárkit is érdekel a mocskolódásod

  • Figyelő
    2018 augusztus 5
    6:18 du.

    Mér a tiéd nem az ??!

  • Figyelő:
    „Szerintem, Almasi Alma egy felvett nev csak!”

    Igen, én is igy vélem. (Annál is könnyebben vélem így, mert egy kommentbeni meg is írta.) A valódi neve – Alma, ne haragudj, amiért most megtöröm a konspirációs fegyelmet! – Szilvási Szilv(i)a. Az én valódi nevem se Belzebub, csak muszáj konspirálnom, az igazi nevem: Luci Fer(i). 🙂

  • Figyelő 3:48

    Ugyanezt mondhatnánk Trianonról, de 56-ról is …:

    “Most 2018-at írunk. E l a l u d t ? ”

    😀

  • Figyelő 3:48

    Ugyanezt mondhatnánk Trianonról, de 56-ról is …:

    “Most 2018-at írunk. E l a l u d t ? ”

    😀
    Kis kulonbseg azert. Nem folyik MA haboru sem Tiranonert, sem 56 os fadalomert.Izraelben meg mindig meghalnak emberek a haboruban.
    Trianion ellen KESO sirankozni, 56 ban, meg legyoztek a forradalmat a kommuinistak! A szovjet tul hatalmas volt szamunkra, Kadar lefekudt nekik, es ez maradt.

  • A szovegben feltunik ez a kifejezes : „melymagyar” . Tessek mar felvilgositani, ez mit jelent? van olyan, hogy felmagyar stb.?KI a mely magyar? pl. olyan, akit lecsuknak 17 evesen, mert nem ismeri el, Sztalint „istennnek”. Akkor en is az lennek!?
    Van itt megegy masik „jo” jelzo, a „vad kapitalizmus” Ez is nagyon tetszik. Csak nem mondjak, hoigy van”szelid” kapitaliuzmus. Egyiket sem mutatja be senki, hogy az mit jelent.

  • Geyza
    2018 augusztus 5
    6:43 du.Nem tudom , hogy emlekszel e a regi kis notara, Szilgyi Erzsebet levele Aafiahoz.
    UGy krzdodott, hogy” SZilagyi Erzsebet levelet megirta, szerelmes konnyeivel azt is telesirta….”

  • Seggfej aki beszegte a füled.

  • Ne hazudozz Geyzir.
    neked feleség???És mit csinálsz vele?Rummal locsolod húsvétkor?

  • Geyzuka,
    ha török országban élnél,hamar mondanák neked,hogy szirtin götine vurum. Nem fordítom le neked,csak azért,hogy az idődet keresgéléssel töltsd.Addig is nem zavarod az úri közönség agyát.

  • Geyzuka,csak azért,hogy baráti lépést tegyek irányodba, leírom neked ivritül is:לך תזדיין בתחת.

  • Gurl10 – re rájött a szófosás.Pelenkát neki !

  • gyuri10
    2018 augusztus 6
    12:32 du.

    Repülő-növendék volt az asszony.
    Ott ismerkedtünk össze.
    És hát tuggyuk:
    „Nappal repülés éjszaka ivászat”

    /Idézet az ” Igazak” c. könyvből/

  • gyuri10
    2018 augusztus 6
    12:39 du.

    Sajnálom de nem érdekel.
    Kár volt kigugliznod.

    Az ivrit beírásod meg még annyira sem érdekel.

    Egyrészt mert te nem tudsz azon a nyelven
    (magad mondtad minap) másrészt meg van épp elég bajom
    az Assembler-nyelvvel.Az joban érdekel ugye nem baj?

  • gyuri10
    2018 augusztus 6
    12:32 du.

    Tudjuk öreg.
    Neked nem feleség kell hanem valami MÁS DDD
    De azért nem kéne általánosítanod.

    (Fenntieket csak az eddigiekből következtetem.Te kis Koncsíta)

  • Figyelo

    Hat az én nevem valóban Gabriel

    bár gondoltam, hogy az Almá-é nem az igazi, én csak játszottam a szavak jelentésével – de leginkább az ahhoz kapcsolható fogalmakkal

  • Belzebub

    Ne súlyosbítsuk, úgy érzem már így se passzol teljesen….

    Bár Te isméröd önnenmagad igazibul…

  • geyza, a
    2018 augusztus 5
    6:43 du. fenti video mire volt jo ?
    Arra a notara emlkszel?
    „Torok gyerek mevagta, magyar gyerek gyogyitja nadi hegeduvel” ????

  • gabriel
    2018 augusztus 6
    6:54 du.
    most neked magyarázzam? teneked aki tucc „más” nyelveket… szvsz az „almási alma” egy nagyon jó tréfa és szójáték
    a körtésshy szilva már nem olyan jó, viszont: „Alma de alma”
    , hogy kavarjam: Maria Silva de Alma y Hernandez

    kkk

  • Sütő Tökfej,
    nem tudsz te magyarul sem.Magyarból kitekert kocsmaiul,alkohol imádásodat és elferdült nemi gondjaidat próbálod másokra kivetíteni.Nem tudsz gyűlöletet,haragot sőt még undort sem generálni.Az utcán a kutyaszar idegesít.Messziről elkerülöm.Te kis pöcsfej,még a kutya ürülék színvonalára sem tudtál eddig felemelkedni.Talán színre igen!Hajtsál rá erősebben,hiszen ti mindent”jobban teljesítetek”.

  • Geyzuka,
    verd ki a sütőtök fejedből ezt a koncsita baromságot.Gondolom a
    szót Tarzan majmára részegen emlékezve találtad ki vagy mondták rád,hogy úgy nézel ki mint a Csita.De mi ez az antiszemita kon ozás és ha már akkor úgy írják,hogy:kohn.

  • Geyza
    2018 augusztus 5
    6:50 du.

    Itt a 10 pont!
    Ez a kis történetecske nagyon sokatmondó, és mélységesen emberi – pár mondattal egy világot sikerült elénk tárnod!-:))))

  • Figyelő
    2018 augusztus 6
    11:57 de.

    Geyza
    2018 augusztus 5
    6:43 du.”Nem tudom , hogy emlekszel e a regi kis notara, Szilgyi Erzsebet levele Aafiahoz.
    UGy krzdodott, hogy” SZilagyi Erzsebet levelet megirta, szerelmes konnyeivel azt is telesirta….”

    Ez a „régi kis nóta” Arany János verse: Mátyás anyja a címe! És ha már – akkor nem Erzsébet, hanem Örzsébet és nem könnyeivel, hanem könnyével!
    Klasszikusokat csak pontosan, szépen….! -:)))

  • Gábriel:
    „Ne súlyosbítsuk, úgy érzem már így se passzol teljesen….”

    A Belzebub? Két vagy három kommentelő (Hazai Lámpa, a jelenlegi Bar Lev és talán – benne nem vagyok biztos – Figyelő) korábban már kifogásolta. Eszembe is ötlött, hogy azt a – elég véletlenszerűen felvett – nickname-t megváltoztatom, de amit szándékosan választanék, azt is kifogásolnák, ráadásul félreértenék, és eleve fölösleges terméketlen vitákba illene bocsátkoznom. Jobb ez így.

    Ki vagyok én? nem mondom meg;
    Ha megmondom: rám ismernek.
    Pedig ha rám ismernének?
    Legalább is felkötnének.

    Nincs a fokos a kezemben,
    Hogyha kéne verekednem;
    Nyerges lovam messze legel,
    Nem t’ok futni, ha futni kell.

    Gabriel:
    „Bár Te isméröd önnenmagad igazibul…”

    Ezt miből gondolod? (Tévedés.)

  • Gurl10 úgyismint Conchita.

    Idáig te küldözgettél itten pasasoknak
    (köztük nekem is ) forró csókokat.
    És te vágyakozol az után hogy ugyanezen pasasokkal
    orális szexkapcsolatot létesíthessél.

    Itt írtad, le sem tagadhatod köcsög.
    Hátakkor meg? Te kis Conchita heheheehee

    Felőlem azt írsz amit akarsz
    engem nem zavar de az utólagos sipákolásaid
    köznevetség tárgyává tesznek téged.Csak így tovább kisköcsög

  • Figyelő:
    Azzé tettem fel hogy aki
    fel tud venni laza lelki tartást,
    az röhögjön rajta egy jót.Te nem tartozol közéjük.

  • Belzebub

    Gabriel:
    “Bár Te isméröd önnenmagad igazibul…”

    Ezt miből gondolod? (Tévedés.)

    Így vagyok vele én is – 🙂

    Azért is igy írtam furcsán 🙂

    csak légy óvatos, mert a Luci Feri-t még félreértelmezheti itt valamelyik conchita „Luca” Ferinek 🙂 és akkor futhatol

    Concha portugálban vagy brazilban általában merőkanál – de mikor Peruban egy misszionárius társaságban egy brazil a conchá-ért reklamált az ebédlőasztalnál, halotti csöndet idézett elő
    catalánul punci – conchita=puncika

    A lucifer-t ugyse értik – fény helyett sötétséget hordoznak

    Hogy kurucnak lenni mit jelent, arról meg ne is beszéljünk …

  • gabriel
    2018 augusztus 7
    8:33 de.

    az hogy katalá az lehet, de spanyol és durva káromkodás vagy sértés ha „concha de tu madre” hangzik… egyébként ha jól tévedek kagyló-t is jelent (és a másik az meg erre asszociál a kinyílott kagyló… )

    kkk

    a concha spanyolról angolra shell az első jelentése

    a lucifer az meg nagyon meg van magyarosítva
    kkk

  • geyzir,
    maradjunk a török nyelvnél.Szirtin götine vurum!
    Nagyon szerencsétlen lehet az a férfi,akinek akkora van a
    nadrágjában, mint te vagy.

  • Érdekes.
    Ennek a buzinak én még nem láttam
    egy normális hozzászólását sem a cikkekhez.
    Csak a homoerotikus ömlengéseit.Ezért kár ide járkálnia.

    A hülye kis buzi.

  • slapaj
    2018 július 30
    4:09 du.

    És ez mér szomorú szerinted?
    Talán nem szereted csinálni?
    Nem baj, itt van neked Gurltiz.
    Ő szereti ha lecidázzák.
    Itt szokott érte könyörögni DDDD kinehagyd.

  • geyzir,
    tÉGED cidázzon le egy tehénfejő automata,amely 10 liter után automatikusan kikapcsol.

  • Rodeio

    Ja-ja concha sok mindenre associál.

    Az eredeti alap vlsz a görög konkáv.

    Az ujlatin nyelvek egy adag görög-latin misturálva a helyi valamivel.
    Mint gall, vandál, …. valahol a mélyén megmaradtak a kelta alapok is…

    Spanyolba már bejátszik az arab/beduin

    Európa nyelve hatalmas keverék – csak ezeknek a sötét „nemzeti lovaknak” vannak kikúrálhatatlan nacionalista mániáik.

    Lehet hogy hideg-borogatás segítene??

    És nem bírják megemészteni hogy magyar-földön is megfordult minden fajta menyecske… bögyöske, még bögyösebb… kun-kékszemü – volt egy ilyen nagyon kedves barátnőm.

    Mert félnek egyedül – csak akkor mernek óbégatni ha hasonszőrűek csürhéje veszi körül őket.

    Szánalmas…

    Conchiták ….

    Egyébként bizony Júdea vonatkozásában is nagy baj van e téren – hiszen a Nagy Salamon király Dávid bűnös entyempetyéjenek a le-származéka egy hettitta asszonykával.

    Hogy is van az a kitétel, hogy csak az a zsidó, akinek az anyukája zsidó??
    Na ja…

    Aztán, aztán …. folytassam?
    Ja hogy Jákób (Izrael) két felesége sziriabeli volt, és a két szolgálólány?? Róluk ne is beszéljünk.
    De mindegy is, Juda anyja – Lea – ugye a szír Lábán lánya.

    Hogy is van a zsidósággal – ha az anya nem zsido (judia) – akkor Yuda sem zsidó???

    Vagy a magyar Emese – aki ugye kazár lány volt – vagy hogyan is?
    Ja hogy azok meg mégis zsidók?
    A hinnye!!??

    🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

    A turul meg elszállt… messze szállt ….

    Mi egyszerű földi halandók meg itten maradtunk – így nem hinnék benne, hogy bármely egyed különb vagy különb lenne…

    Legfeljebb műveletlenebb, bunkóbb vagy még bunkóbb, esetleg beteglelkületű, amikor a másikkal náziskodik….

  • gabriel
    2018 augusztus 7
    8:37 du.
    kösz ez jólesik, mint egy nagy jeges fröccs a jobbikból…

    igen: most hogy összegabalyodtak az OGV meg a netán yahoo már legalább ketten vannak a „nemzetállamukkal” és a benne lézengő megszámlálhatatlan „rasszal”, hogy félnek? hát az nem kifejezés, rettegnek be vannak fosva, még majd kiderül (már évezredek óta ki van derülve csak az ilyenekben van egyiptomi sötétség…van egy Händel oratórium abban meg is van zenésítve -nem is akárhogyan- a sötétben bolyongó bolygó zsidók csoportya …), hogy ők maguk ketten sem teljesen tiszták a szó mindenféle értelmében te meg én (meg még néhányan kkk) nagyon jól tuggyuk mi is annak a mélységes jelentés: na terra onde vieres ter faz como vires fazer…engem saccperkábé 35 országban minden cécó nélkül még a kék zöld csíkosok is -szinte- kérdés nélkül…van e az a bizonyos „kisugárzás”, hogy megismerszik ki kicsoda amíg az egyenlítői koromfekete néger velem megosztotta az egy darab vajas kenyerét megtörve azt és a cukrozott tejét is egy pohárba hogy én is reggelizzek…mindez 3 nappal azután, hogy megérkeztem…ugyanakkor a többi velem érkező csak drága feketézés árán kapott akármit és még akkor is gyanúsan néztek rájuk… és ez van szerte szana

    nagyon jól mondod azokat a szép házasságtörési és törzsi keresztbe kasul szeretkezéseket mert a szerelem nem ismer olyasmit amit ezek a selejtes senkiházik le akarnak tolni azok torkán akik még náluk is „olyanabbak”

    tudod én az Iliászt is Offenbach megzenésítésében kánkánnnal szeretem igazán mert abban van vidámság és nem az a véres izzadmány ami az eredetiben pontosan le van írva Zeusz áldása legyen Achilleus on és Patroklos on kkk csak hogy még valami mást is meg ugye Zeusz kis „pohárnoka” Ganümédész …soroljuk ezeknek a seggfejeknek? keresik önmagukat és már el is tévedtek a saját a végbelükben sohasem tudnak onnan kibújni

    kkk

  • Gabriel:
    „Hogy is van az a kitétel, hogy csak az a zsidó, akinek az anyukája zsidó?? Na ja…”

    A zsidó hagyomány szerint csak Ezra (Ezsdrás) óta. (Az apa személye közömbös. Hja, Ezra tudhatott valamit az emberről, nőkről, férfiakról egyaránt.)
    Meg persze zsidó az is, aki érvényesen (hagyjuk, hogy melyik régi és mai irányzatnál mit jelent az „érvényesség”) betért. Természetesen a betért zsidó nőnek a betérés után született gyermeke is zsidó.

    Ebből következik, hogy téves az elég közkeletű elképzelés, hogy a halacha (zsidó vallásjog) szerint a zsidó mivolt
    genetikai („vérségi”) alapú. Kivételek (vagy legalábbis közülük sokan annak képzelik magukat) a kohaniták, mert a vallásjog szerint kohen nem vehet feleségül betért (vagy elvált) nőt, ergo a kohenek „vérségi” alapon is zsidók. Dehát… Grau, teurer Freund, ist alleTheorie, Und grün des Lebens goldner Baum. (Goethe: Faust)
    A Code Napoleon összeállítója is ismert bennünket embereket, és nem véletlenül mondta ki: „A házasságban született gyermek atyja a férj. Az apaság kutatása tilos.”

  • Gabriel fennti hozzászólásához:

    Az a magyar ÁLLAMPOLGÁR
    (teljes jogú, ezt tegyük hozzá)
    aki tagja a Magyar Köztársaságnak:
    -Tud magyarul
    -itt dolgozik és él életvitelszerűen
    -elfogadja a magyar SZOKÁSOKAT
    -itt adózik

    Mindenki más elmehet a francba a hőbörgésével
    és a hazai adófizetők pénzének a herdálásával amit jelen Hatalom osztogat azokért a szavazataikért amihez
    ————– N I N CS J O G U K ! ! !————

    Lehet valaki magyar, ez nem érdem hanem állapot.
    Dolgozzon a hazájában és ápolja a magyarságát.
    De amúgy kb annyi köze van Magyarországhoz mint pl. nekem
    Izraelhez.
    Én magyar vagyok nem pediglen izraeli államplgár.
    Ha ennek a gyaníthatólag fél-bűnöző Netanyahunak valamely tótumfaktuma megkeresne hogy ad pénzt ha Netanyahura szavazok, elküldeném az anyjába.

    Fenntiekre mondok egy példát, bár már leírtam itt régebben:

    Egy japán zenész-előadóművész itt járt vagy 25 évekkel ezelőtt és valahogy itt felejtette magát.
    Szépen megtanult magyarul.
    Láttam vele egy riportot olyan 15-20 évvel ezelőtt:
    Akkoriban egy vidéki művelődési házban a helyi fiataloknak éppen magyar néptáncot tanított.

    A japán fószer magyarrá vált.
    aki mást mond az vagy hazudik vagy festi magát.

  • Geyza
    2018 augusztus 7
    5:37 du.

    mondd tucc te angolul? megérted ezt ???

    süsü-landia ahogy a saját lakosaik látják és tapasztalják

    arról vitatkoznak, hogy 3 millió ukrán él és dolgozik az oroszoknál és a vasúti közlekedés létkérdés az ukránoknak, de valami süsübeütésű ukrán meg akarja szakítani a vasúti kapcsolatokat (az oroszok már elkerülik a saját vonalukkal a zűrös ukrán területeket) az egyetlen még profitozó ukrán üzlet…és mindez a süsüék hatása és pénze alapján>>>

    „At this rate Ukrainian Railways is on-track to emulate that most profitable and more modern of national railway systems from the home of capitalism,

    Amtrak. Complete with 1970s rolling stock and VST’s (Very Slow Trains) that can get you from Boston to Miami down the busy eastern corridor in under two days, mostly…..

    You should see Interstate 81 from Canada to Virginia! Pothole country. I even runnin’ over a Toilet and messed up my car….

    I was behind a garbage truck in the middle of Manhattan in a rainstorm, and it ran over one of those concrete pothole fills which came out of the road and over we went in a VW Beetle. Moved all the engine mounts and cooling. But no worse than the downtown bus with a hole blown through it the other day by a bursting steam pipe. Consistent from coast to coast. A gigantic decaying garbage dump…..”

    és így tovább

  • Geyza
    2018 augusztus 7
    5:37 du.
    bruhahahahaha, szóval maguktól olyan hülyék vagy délamerikai perzsák és cubaiak? és a többi fekete seggű?

    The Venezuelan President has shared details of Saturday’s botched drone assassination attempt and presented evidence of alleged Colombian involvement in the plot. Releasing several videos on the failed attack, Nicolas Maduro said that perpetrators had been offered millions of dollars as reward for his execution. “They were offered $50 million and a stay in the United States,” said the voice that narrates the videos. The culprits allegedly received special training to „handle drones and explosives” at a farm in Colombia for three months prior to the failed strike. The attackers were advised to split into two groups and use two drones with explosive charges to attack Maduro. The president pointed at retired Colonel Oswaldo Valentín García as the alleged “chief of the assassins.” Statements from the six suspects arrested so far also pointed to involvement by Julio Borges, an opposition leader living in exile in Colombia, the president told the nation. Maduro emerged unharmed on Saturday, after a drone exploded near a military event in Caracas, where he was giving a speech. Seven soldiers were injured in the blast.

  • Rodeo11
    2018 augusztus 8
    6:51 de.

    Az ember gyarló nemtudtad ?

  • Rodeo11
    2018 augusztus 8
    6:51 de.

    Csak a diktátorok és ezek követői tévedhetetlenek.

  • Geyza
    2018 augusztus 8
    8:11 de.

    ha bosszantani akarsz inkább fújjál a szemembe törött borsot…

    azt -talán sikerül- próbáld felfogni, hogy mindazok a rendszerek amelyek a süsü rohadt tömeggyilkosainak nem gazsulálnak, pláne nyíltan szocialisták, leszarják azt amit emezek hőzöngenek és más utakon járnak azok megkapják az Öreg Catho tól: Karthaginem esse delendam

    ugye hogy ugye

    és akkor vannak kurva nagy szarban amikor a hírnök rohanva üvölt: Hannibal ante portas

    és ez most a következő lépés (nem én mondom és nem a szocilaisták, hanem ott élők akik értenek is valamit a kapitalista gazdaság kurflijaiból, az egyik aszongya, most adócsökkentés volt a vállalatok dübörögnek egészen addig amíg ugyanez az adócsökkentés begyűrűzik a lakosság azaz lokális fogyasztó költségvetésébe és a szerencsétlen arra ébred, hogy sem megvenni nem tudja sem megenni nem tudja és a temetése is sokkal többe kerül

    másik aranyköpés ródeo11 re ferdítve: co(g)itus ergo sum!

    és erről nem is érdemes több szót fecsérelni

    megjegyzésem az ejjujjujjjujjujjjujjj jelenlegi vezetői nem alkalmasak a saját érdekeik védelmére, mert olyan agyamentek, hogy annyira összefonódtak a gazdasági ellenfelükkel azaz versenyistálló másik pacijával, hogy nem lehet tudni hogy a paripa most kinek vagy éppen nem a paripát…ák

    ebből most szépen kilépnek néhányan akik nem ájrópaiak és kiröhögik mert …lásd a gonosz erdogánt aki egy rohadt diktátor de a népéért diktál és nem dől be hogy a papripa vagy esetleg már nem is paripa (másszóval csődör?) hanem a szamár és a kanca örömgyereke azaz egy puhapöcs…
    hahahahahaha

    sohase’ feledd: hic Rhodas hic salta

  • Rodeókám nem baj azzé én kedvelem a zamerikai életformát.
    Most mit mit micsinájjak őjjem meg magam?
    Inkább USA mint nemusa.

  • Geyza
    2018 augusztus 8
    1:02 du.

    úgy legyen de éljél ott és legalább az állam nevét biggyeszd ide ahol gyakorlod a tejjel mézzel folyó Kánaánt és a világ legnagyobb süsülandját… tapasztalatod nincs! ezért hamis (hangnemen kívűlre pottyant azaz kakofónia lett a beszólásod…még eccer fussál neki, hátha?

    jó landolást lendülettel…mikor költözöl? (most képzeld a figyelő szavaiban bízva megjelennék levédiabasznádon mi érne mi rámhatás?)

    hahahahaha

    nehogy megmurdelj akkó’ ki egyengeti a figyelőt meg a többieket?

  • Geyza
    2018 augusztus 8
    1:02 du.

    fordíjjad le…magadnak… ez a valóság…hogy te mások vérét szíva (és gyilkolva mint mercenary) többet hasítanál a világ gazdagságából az legyen a te lelkiismereted! (van e…és mikor költözöl) hallomásból úgy tudom, hogy … és máris utazok, vizumkérés letelepedésre és +++ bruhahahahaha nesze

    Americans schooled by films, comics, sitcoms and other forms of capital media might well believe Russia invaded the USA during our 18thcentury revolution and that’s why we’ve been enemies ever since. Actually, the USA and its future European lap dogs, along with Japan, invaded Russia in 1918 under various pretenses covering the need to destroy an uprising that had the gall to replace a holy family of royal wealth with some stupid ideals about ending poverty and promoting actual rule by a democratic majority.

    That bloody foreign intrusion into a civil war which further wrecked an economy already near total destruction as a result of the First World War, saw Russia lose more lives than any other country involved and was a preview of more recent history; the present assault on its borders by NATO, all following in the same imperial footsteps to the current moment of reducing innocent Americans into a near frenzied psycho-neurotic mob over alleged horrors committed to our cherished democracy by evil Russians.

    That religiously worshipped fictional system has never in history existed nor produced one American president actually elected by a majority of the electorate. In fact, the image of a supposedly “brutal authoritarian thug” Putin, a description widely accepted by duped twits under merciless American mind management, received a much larger share of the Russian electorate’s voting support than either the despicable or deplorable lesser evil candidates in the last billionaire’s campaign we have been taught to call “our” democracy. This produced the frenzy of established power’s brain assault committed on a public with minds so reduced to pulp it may be too late for some to survive even with decent emergency treatment. Which they might only get in a foreign country given the private profit crazed madness in our alleged “health care” market. In fact, if paying a private insurance company before being able to acquire the services of a doctor or nurse is “health care”, then paying a pimp in order to acquire the services of a sex worker is “love care”. But away with logic and back to the supposed identity of a foreign force wreaking havoc with our cherished national perversion passing for democracy.

  • Geyza
    2018 augusztus 8
    1:02 du.

    tudod geyzúúú… tennap láttam egy tudományos technikai gyüjteményt tévében abban a legnagyobb süsü tervnek a nagy híd a nagy folyón amit fel lehet emelni hogy tengerjárni is lehessen és mindez már 100 éves azóta???? mondanál erről valamicskécskecskét…öl a kíváncsiság addig is tanulmányozd eme sorokat ott születtek süsülandiában

    és e’mmég a bruhahahaha, bár te…najó…olvasd!

    He certainly is a rich, arrogant, egomaniacal super twit, but his crude dim-witted honesty over-qualifies him for the job of CEO of a rich, arrogant, egomaniacal nation programmed to think itself god’s gift to humanity and what more regular presidential puppets of wealth have called the “essential” nation.

    UGYANEZT MÁS SZÓVAL FASIZMUSNAK KELL NEVEZNI AZ ÖSSZES KRITERIA ILLIK RÁ… beeeeeeeeeeeeeeeeeee

    And truthfully, what other giant of morality and intellect could spend trillions on war, billions on pets, and leave hundreds of thousands of its people living in the street? Such is the marketing fiction forcing insanity into the minds of near helpless consumers of commodified crap in diets leading to digestive and psychological disorders bordering on terminal social malfunction. These are usually diagnosed as personal problems needing therapy and drug cures, which bring massive private profits to a dwindling minority and massive public loss to an expanding majority.

  • Rodéjjó:
    Élnék ottan szívesen de a nagy hídról nem tudok mit mondani.
    Fából csinálták , vagy valami másféle fémből ?

  • Geyza
    2018 augusztus 9
    6:43 de.

    hahahaha

    pontoschan: bugyigumi ból

  • Geyza
    2018 augusztus 9
    6:43 de.

    másik lakonikus csak neked:

    a pudding próbája és a hic Rhodas hic salta
    lehet hogy rád sem jellemző, semmi új nincs benne

    gyávaság? csak úgy felvetem?

  • gayza,

    érdekes a kérdésed a rohadeótól.USA vagy NEMUSA.Nincs is miről kérdezősködni.te egy valódi nemusa vagy.Annak idején Rabin,nálad különbekre is használta ezt a kifejezést,többes számban:NEMUSOT.

  • Utánanéztem.

    A TYUTYUTYU, a TYUTYU, a TYUSKA, a TYUSKÁCSKA, stb. gügyögőszavak és a TYŰ (tyűh, tyhű, tyü, tyjú, tyhúj, tyűha) indulatszó kivételével (a vele kezdődő tyúkásszal, tyúkászikkal, tyúkborítóval, tyúklétrával, tyúkhurral, tyúkhússal, tyúkketreccel, tyúklevessel, tyúkmellel, tyúkmellűvel, tyúkmonnyal, tyúkóllal, tyúkörömmel, tyúkpörrel, tyúkseggel, tyúktetűvel, tyúktojással, tyúktolvajjal, tyúkverővel, stb., stb., stb. egyetemben) a TYÚK AZ EGYETLEN MAGYAR TY KEZDŐBETŰS SZÓ.

    A TYUTYUTYU satöbbinek még több társa van, de azoknak a kezdőbetűje jobbára nem „ty”.

    A TYŰ és minden társa szolgálhat
    • 1.  Tyű, mekkora ház! Tyű, mennyi ember! Tyű, hogy megnőttél! Tyű, de kicsípted magad! □ Én egy görbe szeggel felnyitottam [a ládát], no ott volt ám pénz, tyhúj! (Jókai Mór) Sok? sok bizony. – Ugyan. – 300,000 forint. – Tyjú? Az szép. (Tolnai Lajos)
    • 2.  Tyű, soha jobbkor nem jöhettél volna! Tyű, de jó dolgom lesz! □ Tyhű, de jó, hogy kinéztem az ablakon, ott jön Kortyondi, ez minden szőlőmet megeszi, ha el nem dugom. (Jókai Mór) Tyű, milyen kedvünk kerekedett [az ivástól]! (Gyulai Pál) Én [a gyermek] már füleltem; már mesél; tyhű, boldog lettem, de jó volt, mesél a zörgő szekéren a paraszt. (Móricz Zsigmond) || a. □ Tyűh, a teremburáját, de gyönyörű gyerek! (Mikszáth Kálmán) Tyhű, de szép ma, Mina néném! (Móricz Zsigmond) || b.  Tyű, de nagyot néz majd, ha észreveszi, hogy nem hívták meg!
    • 3.  Tyű ennek fele se tréfa! Tyű, ahhoz fiatal vagy még! □ Megmondtam neki [= a szultánnak], hogy éppen azért értesítettem őket [= Perényiéket] a szultán jöveteléről, mert kímélni akartam a német táborban levő magyarokat. – Tyűh, ez hiba volt! (Gárdonyi Géza)
    • 4.  tyű, a fene egye meg, minek csinálnak ilyet? Tyű, az áldóját! Ezt jól megcsináltuk [= elrontottuk, rosszul tettük]! □ Tyhű, azt a rusnya békafejű teremtésit annak a fügefán termett kontyos öregapódnak! (Gárdonyi Géza)
    • 5.  Tyű, most jut csak eszembe
    ! Tyű, erre nem gondoltam! □ Tyű, a kiskésit! Erre nem is gondoltam. (Krúdy Gyula)
    • 6.  Tyű, hát ez mi volt? □ Tyhű kutya teremtette! hol a tárcám? (Gárdonyi Géza)
    • 7.  Tyű, de megszúrtam az ujjamat!

    És még: TYŰHA, lehet, hogy mást is, de a tyúkos listából a tyúkeszűeket biztosan kifelejtettem. Amiképpen a Tóth Péter is, akit tyúkeszűnek mégse nevezhetek. Emiatt nem.

  • Utánanéztem.

    A TYUTYUTYU, a TYUTYU, a TYUSKA, a TYUSKÁCSKA, stb. gügyögőszavak és a TYŰ (tyűh, tyhű, tyü, tyjú, tyhúj, tyűha) indulatszó kivételével (a vele kezdődő tyúkásszal, tyúkászikkal, tyúkborítóval, tyúklétrával, tyúkhurral, tyúkhússal, tyúkketreccel, tyúklevessel, tyúkmellel, tyúkmellűvel, tyúkmonnyal, tyúkóllal, tyúkörömmel, tyúkpörrel, tyúkseggel, tyúktetűvel, tyúktojással, tyúktolvajjal, tyúkverővel, stb., stb., stb. egyetemben) a TYÚK AZ EGYETLEN MAGYAR TY KEZDŐBETŰS SZÓ.

    A TYUTYUTYU satöbbinek még több társa van, de azoknak a kezdőbetűje jobbára nem „ty”.

    A TYŰ és minden társa szolgálhat
    • 1. Álmélkodás, csodálkozás, meglepetés kifejezésére.
    Tyű, mekkora ház! Tyű, mennyi ember! Tyű, hogy megnőttél! Tyű, de kicsípted magad! □ Én egy görbe szeggel felnyitottam [a ládát], no ott volt ám pénz, tyhúj! (Jókai Mór) Sok? sok bizony. – Ugyan. – 300,000 forint. – Tyjú? Az szép. (Tolnai Lajos)
    • 2. Nagy öröm, elragadtatás, lelkesedés kifejezésére, gyakran olyankor, amikor meglepetés, csodálkozás mozzanata is színezi az érzést.
    Tyű, soha jobbkor nem jöhettél volna! Tyű, de jó dolgom lesz! □ Tyhű, de jó, hogy kinéztem az ablakon, ott jön Kortyondi, ez minden szőlőmet megeszi, ha el nem dugom. (Jókai Mór) Tyű, milyen kedvünk kerekedett [az ivástól]! (Gyulai Pál) Én [a gyermek] már füleltem; már mesél; tyhű, boldog lettem, de jó volt, mesél a zörgő szekéren a paraszt. (Móricz Zsigmond) ||
    a. Nagyfokú tetszés kifejezésére, rendszerint a csodálkozás árnyalatával.
    □ Tyűh, a teremburáját, de gyönyörű gyerek! (Mikszáth Kálmán) Tyhű, de szép ma, Mina néném! (Móricz Zsigmond) || b. Káröröm kifejezésére. 
    Tyű, de nagyot néz majd, ha észreveszi, hogy nem hívták meg!
    • 3. Csodálkozással vegyes megrovás, rosszallás, elítélés, nemtetszés kifejezésére.
    Tyű ennek fele se tréfa! Tyű, ahhoz fiatal vagy még! □ Megmondtam neki [= a szultánnak], hogy éppen azért értesítettem őket [= Perényiéket] a szultán jöveteléről, mert kímélni akartam a német táborban levő magyarokat. – Tyűh, ez hiba volt! (Gárdonyi Géza)
    • 4. Bosszúság, bosszankodás, felháborodás, harag kifejezésére, gyakran szitokszóval együtt. 
    Tyű, a fene egye meg, minek csinálnak ilyet? Tyű, az áldóját! Ezt jól megcsináltuk [= elrontottuk, rosszul tettük]! □ Tyhű, azt a rusnya békafejű teremtésit annak a fügefán termett kontyos öregapódnak! (Gárdonyi Géza)
    • 5. Annak kifejezésére, hogy valami hirtelen eszünkbe jutott, amiről megfeledkeztünk, amire nem gondoltunk, gyakorta a bosszankodásra is utalva. 
    Tyű, most jut csak eszembe! Tyű, erre nem gondoltam! □ Tyű, a kiskésit! Erre nem is gondoltam. (Krúdy Gyula)
    • 6. Ijedtség, meghökkenés kifejezésére, általában a meglepetés mozzanatára is utalva.
    Tyű, hát ez mi volt? □ Tyhű kutya teremtette! hol a tárcám? (Gárdonyi Géza)
    • 7. Hirtelen támadt testi fájdalom jelzésekor.
    Tyű, de megszúrtam az ujjamat!

    És még: TYŰHA, lehet, hogy mást is, de a tyúkos listából a tyúkeszűeket biztosan kifelejtettem. Amiképpen a Tóth Péter is, akit tyúkeszűnek mégse nevezhetek. Emiatt nem.

  • Huszadik század, az ötvenes évek eleje, Magyarország. Három vicc.

    ÚJSÁGOSNÁL
    Kohn reggelenként, amint megveszi a Szabad Népet, rápillant a címoldalra majd nagyot sóhajtva az újságot az utcai szemetesbe dobja. Egy napon az újságos megkérdi tőle:
    – Keres valamit az újságban?
    – Igen. A gyászhíreket.
    – De hát azok hátul vannak a lapban.
    – Ami engem érdekel, az az első oldalon lesz.

    KISTARCSÁN
    Rákosi Mátyás Kistarcsára látogat. A felsorakoztatott foglyoktól sorban megkérdi, mi a foglalkozásuk.
    – Maga?
    – Egyetemi magántanár, Rákosi elvtárs.
    – Maga?
    – Zongoraművész.
    – És maga?
    – Szobrász vagyok.
    Rákosi megfordul és odaszól az őt kísérő parancsnokhoz.
    – Mondja, hányadik század ez?
    A sorban valaki:
    – A huszadikban vagyunk…

    BALESETVÉDELEM
    Az elnök vizsgáztat és azt kérdezi:
    – Hogyan lehet elkerülni, hogy a fuldokló lerántsa magával a víz alá a mentésére igyekvőt?
    – Úgy, hogy szükség esetén ütéssel vagy akár rúgással elkábítom az illetőt, akit legjobb hátulról megközelítve, a hajánál fogva húzni kifelé.
    – Hm. És ha Rákosi elvtárs fuldoklik?
    – Ütés, rúgás – válaszol kis szünet után a vizsgázó, de itt megakad. Gondolkodik egy kicsit, majd kivágja: – Ha nincs haja, hát nincs haja!