2019 december 31 9:07 de.
„Nem tudom, hogy mi az, hogy klímaváltozás. Hát, minden változik a világban. Pont a klímának kéne állandónak lenni? Még a szavakat sem értem, amit beszélnek.” Ezt mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója a Hír TV-ben. Majd mindezt megtoldotta egy még ennél is nagyobb okossággal: „Nem értem, hogy mi az, hogy klíma-semlegesnek kéne lenni. Ez azt jelenti, hogy betiltják az időjárást?” Mondjuk, magunktól is kitalálhattuk volna. Csurka István óta tudjuk ugyanis, hogy a szakértelem bolsevista trükk. Most meg a klímaváltozásról derült ki, hogy a Soros kottájából játszó Brüsszel ármánykodása. Nincs új a Nap alatt, Orbán Viktor már évekkel ezelőtt […]
Read more ›
2019 december 30 3:11 du.
A jobboldal ikonja, Orbán idolja, követendő példa, és egyáltalán, ő az orbánisták emlékezetpolitikájának éke. Lázár János a minap megkoszorúzta sírját. Hogy milyen apropóból, senki nem tudja. Mondjuk, most ért rá. Nomeg, most 100 éve vonultak be Budapestre Horthy különítményesei, akik ennek apropójából legalább ezer kommunistát, zsidót és egyéb, nekik nem tetsző polgárt gyilkoltak meg játékos pogromjaik során. Ezek szerint ez kétségtelenül megemlékezésre méltó esemény volt Orbánéknak. 1945-46-ban azért sikeresen elnyerte a legnépszerűtlenebb államférfi kitüntető címet, csak – igaz, szoros versenyben – Szálasi előzte meg. De mára a rendszerváltás prominensei – kezdve Antallal – eredményesen dolgoztak történelmi szerepének kifényesítésén és a […]
Read more ›
2019 december 29 5:34 de.
Téved, aki a cím olvasatán valami közlekedési vagy lakásbiztonsági berendezésre gondol. Ezt a kifejezést egy ember magára alkalmazva használta – és bizony nem kicsi veszedelem az, amit feltárt. Tette ezt annak ellenére, hogy tudta: halálos veszedelembe sodorja általa önmagát. Ismereteink szerint még él, feltehetően Moszkvában. Az Egyesült Államok Észak-Karolina államából Moszkváig vezető útjáról könyvet írt, mely magyarul Rendszerhiba címen jelent meg. Akinek 10-12 éves gyereke máris órákat tölt a számítógépe előtt és – hamar kiderül; nem csak a házi feladat megoldásához keres segítséget, az jól teszi, ha elolvassa ezt a könyvet. Aki pedig rászánja magát és úgy gondolja, eligazodik a […]
Read more ›
2019 december 28 9:48 de.
Disszidensek. Eredeti értelmében egy szervezett közösségtől véleménykülönbség miatt elkülönülő személyt jelöl. A Rákosi-érától kezdve szélesebb értelemben használták mindazokra, akik Magyarország törvényeivel, társadalmi. rendjével való szembekerülésük miatt vagy más okból, pl. anyagi érdekből, érvényesülési szándékból külföldre távoztak, s ott kívántak megtelepedni. A disszidálás – ellentétben a kivándorlással – illegális tevékenység volt, ezért a törvény büntette. Manapság már nem vagyunk ennyire vonalasak, ma már emigránsnak hívjuk őket. Persze, csak azokat, akik az outputot képezik. Az input, az migráns. A különbséget nagy honvédőink se tudják megfogalmazni. A lényeg, hogy a Lajtán túli vidék tele van ilyenekkel. Lényegtelen, hogy miként hívjuk őket, azonban – […]
Read more ›
7:25 de.
Nincs túl nehéz dolga annak, aki azt a feladatot kapja, hogy nevezzen meg külföldön élő, ott dolgozó, sikeres magyarokat. Az is biztos, hogy a számuk jóval nagyobb annál, mint akiket már szárnyára kapott a világhír. A legtöbbünk ilyenkor azonnal a művészekre gondol, hiszen valamilyen szűkebb szakterület ugyancsak sikeres képviselőjéről nem jut el mindenhová az információ. Pedig van közöttük olyan is, akinek a tevékenysége, akár még közvetlen segítséget is jelenthet sokunk számára. Egy pici utazási iroda kezdte meg működését Rio de Janeiróban, éppen harminc évvel ezelőtt. Mindössze pár alkalmazottja volt, ám közülük kettő még ma is ugyanott dolgozik – és ez […]
Read more ›
2019 december 27 8:18 de.
Még nem papok uralták az iskolát, még nem volt kötelező a mise, valamikor a nyolcvanas évek végén, amikor nem született, hanem haldoklott a diktatúra, akkor az egyik évben Gizinéni végzős osztálya kapta a karácsonyfa díszítésének feladatát. Kitüntető feladat, talán a negyedikes fiúk magas termete, könnyed mozgása vagy a lányok papír angyalkái miatt esett rájuk a választás nem tudni. A gondnok az izzósorokat már felrakta, létráját a fiúk elkérték, a lányok lelkesen masnizták a szaloncukrokat, üveggömbök és habcsók közt jól mutattak a kékes színűre mintázott papírangyalkák. A fiúk komoly arccal aggatták a díszeket, a lányok nevetgéltek és mutatták; oda még oda […]
Read more ›
2019 december 24 12:05 de.
„Ha mindenki szép és szent lenne és ha mindenkiből az Alter Christus neon fénye áradna, könnyű lenne mindenkiben Krisztust látni. Ha Mária, mint ahogy Szent János mondta, a napfényben tündökölt volna Bethlehemben, csillagokkal diszített koronával a fején és a holdfénnyel a lába alatt, akkor az emberek azért harcoltak volna egymással, hogy helyet készítsenek számára. De nem ez volt Isten terve Mária számára és nem ez volt Krisztus útja saját maga számára sem. Az Isten ott van elrejtve minden ember lépte alatt, aki e földön jár. Hiszen azt mondta, hogy minden pohár víz amit a koldusnak adunk, valójában az Istennek adjuk. […]
Read more ›
2019 december 23 10:16 du.
Illetve, talán mégsem. Az öreg igazából végig se gondolta, ez csak olyan hangulatként libbent át az agyán. Nézte a naptárt: december 24, Ádám és Éva napja. Na ja. Szenteste. Már, akinek. Neki csak olyan, mint a többi. Illetve, talán mégsem. Mert hát mégiscsak szenteste. Sóhajtva tekerte nyaka köré a sálját: jó meleg, még a felesége kötötte. Kalap helyett most a kicsit kopott perzsa kucsmát nyomta a fejébe, hiába, na, már fázékonyabb, pedig még nem is olyan régen dús fürtjeit kínálta a szélnek. Igaz, az a nem is olyan rég úgy 20 évvel ezelőtt volt, azóta meg a maradék is gyér, […]
Read more ›
2019 december 22 3:59 du.
Hatalmas sikerrel mutatták be a Budapesti Operettszínházban Csajkovszkij, Diótörő című örök klasszikus karácsonyi meséjét. Mint ahogy a premiert megelőző sajtótájékoztatón elhangzott: 30 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy itt ismét balettbemutatót láthasson a közönség, amelyben az Operettszínház táncosai mellett ezúttal a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei is fellépnek. Pjotor Iljics Csajkovszkij csodálatos műve E. T. A. Hoffmann, „A diótörő és az egérkirály” című meséje alapján készült. Ezt először id. Alexander Dumas dolgozta át végül pedig Marius Petipa – francia-orosz táncos, balettmester és koreográfus átirata lett az eredetinek számító Diótörő alapja. A mű karácsony este játszódik, amikor a vendégek egyike egy diótörő babát […]
Read more ›
3:06 du.
Mielőtt megáldotta a használt narancssárga mentőmellény köré épített nagy keresztet, Ferenc pápa hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az emberek erkölcsi kötelességüknek érezzék megmenteni mindazokat, akiknek életük veszélyben van, beleértve azokat is, akik menekülésre kényszerülnek. „Mindannyian felelősek vagyunk szomszédunk életéért. Az Úr megkérdez minket, hogy számoljunk értük az ítélet meghozatalának pillanatában” – mondta a pápa december 19-én, amikor 33 Rómába hozott bevándorlóval és menekülttel találkozott. Két héttel korábban Konrad Krajewski bíboros, a pápai munkatárs hozta a menekülteket az olasz fővárosba. A 14 gyermekből és tizenévesekből álló csoport december 4-én, a görög Lesbos-szigetről érkezett Rómába. A legtöbb ember eredetileg Afganisztánból származott, de volt […]
Read more ›
2019 december 21 8:22 de.
Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját. Nem lehetsz miniszterelnök, mert az már van. Legfőbb ügyész is van, az se akarjál lenni. Miből él akkor az a szerencsétlen? És meg ne próbálj házelnök se lenni, vagy, teszem azt, államfő. Ezek az állások mind be vannak már töltve, eszedbe ne jusson ilyenre ácsingózni. A miniszterelnök veje státusz is foglalt, nehogy véletlenségből rástartoljál! Semjén is van már, Rogánból több is, mint elég. Kósával Dunát lehet rekeszteni. Matolcsy hivatala is foglalt, ne fend rá a fogad! Itt már mindenki van, nem hiányzol. Ha Magyarországra jössz, ne gyere!
Read more ›
2019 december 18 3:36 du.
Jézus tanítványainak alapvető jellemvonása, hogy Jézus hívta el őket a maga követésére (Mt 4,19; Mk 1,17; 2,14). A kezdeményezés tehát mindig tőle indul ki. A tanítvány feladata, hogy Uráról, mint tanítvány, bizonyságot tegyen. Nos, a bibliai tizenkettő tanítvány/apostol hétköznapi ember volt, akiket Isten nem hétköznapi módon használt fel. Volt közöttük halász, vámszedő és egy forradalmár is. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy hova soroljuk Orbánt. Putyin ugyan nem Jézus, de kétségtelen, hogy kiválasztotta magának, aki hűségesen követi. Nem kell aggódnia, hogy Orbán Júdásként végzi. Neki nem elég a 30 ezüstpénz, ha már elárulja Putyint, sokkal, de sokkal többért teszi. Jellemétől […]
Read more ›
3:26 du.
Az ostromlott erődben élő, mindig csak magukra utalt, a Nyugatra hiába váró közép-európai népek virágzó jövőjének Orbán Viktor által előadott vízióját elemezte Lakner Zoltán politológus. Az apropó a magyar miniszterelnök temesvári beszéde volt, amelyben az elemző szerint Orbán Viktor olyan, magyar főszerepléssel megvalósítandó, közös gazdasági terveket fogalmazott meg, amelyek hangzatosak, de nem biztos, hogy bárkit is igazán érdekelni fog a szomszédos országok vezetői közül. A klasszikus magyar sérelmi politizálás is hangsúlyt kapott Orbán Viktor miniszterelnök temesvári beszédében, aminek mindig az az érdessége, hogy kormányfői szintre emelten jelenik meg a magyar közéletben – mondta Lakner Zoltán politológus. A közép-európai népeknek tulajdonított […]
Read more ›
6:50 de.
Egy nép rettegésben él. A szabadgondolkodás, a tolerancia tiltott dolgok. Az autoriter hatalom szép lassan, most már tizenöt éve elérte célját: megfélemlít és kényszerít. A kollektív bűntudat mindenkit fogva tart egy olyan bűn miatt, amit nem ők követtek el. Igaz, nem szóltak és szólnak semmit, hallgatnak. Mindez nagyon régen, tőlünk messze, Argoszban történik. Oresztész szabad. Önmagát választja, dönt és cselekszik: gyilkol és feloldoz. Az előadás Jean-Paul SARTRE örököseinek engedélyével jött létre. Magyarországi színpadi jogok: Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség. (forrás: színház) Hubay Miklós fordítása alapján átdolgozta: Garai Judit JUPITER Nagy Zsolt ORESZTÉSZ Jéger Zsombor ELEKTRA Zsigmond Emőke AIGISZTHOSZ Znamenák István KLÜTAIMNESZTRA Für Anikó […]
Read more ›
2019 december 17 4:04 de.
Van egy szálloda Budapest belvárosában, amelyik egy időben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy helikopter leszállópálya volt a tetején. Aki viszont a járdán megy el előtte, más érdekességekre is felfigyelhet. Nem egy épületből áll, első pillanatban is markáns különbözőségek láthatók. Mindezek ellenére a homlokzat mégis harmonikus, még egy emléktábla is díszíti. A Hotel President, Budapest Belvárosában, az V. kerületi Hold utcában olyan házak helyén áll, melyek története a XIX: századig nyúlik vissza. Az egyik korábban zsidó fürdő volt, homlokzatán a két Dávid-csillagot a felújításkor is szépen megőrizték. A másik pedig lakóház volt, amelyikben Liszt Ferenc is többször megfordult. Az […]
Read more ›