Elköszönök

2019 november 21 11:21 de.98 hozzászólás

Annyiszor írtátok, mondtátok – „takarodj az országunkból” – most megteszem!

Pár nap múlva beülök az autóba és itt hagyom Magyarországot, és most végleg, elég volt. Tudom, hogy lesznek, akik örömmel olvassák ezeket a sorokat, nekik írom az alábbiakat!

Köszönöm nektek a rengeteg sértést, fenyegetést, emberi butaságot, intoleranciát, a vak orbánhit féktelen megnyilvánulásait, amit az elmúlt cirka 9 évben rám zúdítottatok. Ti igazoljátok számomra azt, hogy Ady, Márai sorai a mai napig aktuálisak és ez egy olyan ország, mely képtelen a változásra. Nem Orbán miatt megyek el, mert Orbán nem más, csak a ti végterméketek. Salakanyag, amit feldobott a szennyvíz, az a szennyvíz, ami belőletek fakad. A szar pedig úszik a vízen, ezt teszi Orbán is, kihasználja a butaságotokat, hogy képtelenek vagytok szembenézni a múlttal és elfogadni a jövőt. Nektek Trianon, Mohács kell, ruhaszaggatás, hamuszórás, nektek „keresztény szeretet” kell sámán tánccal, rovásírással, piros pöttyel a feneketeken. Orbán okos politikus, mert felmérte 92-93-ban, hogy ez az ország éretlen a demokráciára, itt az embereknek apácska kell, akit imádni lehet, aki a kisajátított budai várból csűri a pettyest a rohadtul túlárazott stadionba.

Nektek ez kell!

Ti eladjátok az egészségügyet, az oktatást egy jóízű zsidózásért, hogy éjszaka, nagy bátran Dávid csillagot rajzolhassatok Soros homlokára.

Ti eladjátok a saját gyerekeitek jövőjét stadionokért, Orbán és strómanjainak meggazdagodásáért.

51 évesen már nem szívesen vált az ember, én mégis örömmel teszem. Örömmel, mert elfáradtam a magyarkodásotokba, nem akarok már magyar lenni, elég nekem embernek maradni.

… és persze, most taps, meg a „takaroggy sorosbérenc”

Az eltakarodásommal mást is viszek, viszem a munkaerőmet, az adófizetésemet, tudom, nem sok, de nem csak én megyek. Jelenleg csak a közvetlen környezetemből 4 család települ ki az országból, ki Németországba, ki Hollandiába, ki Izraelbe.

Ez a 4 család felszámol Magyarországon mindent, eladják a házukat, minden olyan ingóságot, amit nem érdemes elvinni.

…és ahová mennek, ott örömmel fogadják őket!

Hiszen középkorú, megbízható munkaerőt kapnak, minden családban van 2-3 óvodás, iskoláskorú gyermek, akik amikor felnőnek, hasznot fognak termelni a befogadó országnak.

Tudjátok beleuntam ebbe a „balsors minket régen tép”, örökös önsajnálatba. Itt hagyom nektek Mészáros Lőrincestül, Lázárostul, Horthystul, élvezzétek!

Élvezzétek Orbán országát, a sok stadiont, ahová Erdélyből, meg Ukrajnából szállítják a szurkolókat, meg gyerekekkel töltik meg a nézőteret.

Élvezzétek a lerohadó egészségügyet, élvezzétek a 6 éves kortól kötelező iskolát, élvezzétek a Soros fóbiát, rettegjetek a migránsoktól.

Örüljetek annak, hogy Orbán a várból néz le benneteket, tapsoljatok Putyinnak, Erdogánnak!

Pá, én eltolom a biciklit!

…és nektek még rosszabb lesz, mert azon fogok dolgozni, hogy még több magyarnak nyíljon ki a szeme és legyen bátorsága otthagyni Magyarországot!

Mert haza ott van, ahol az ember békében és kiszámíthatóan tud gondoskodni a családjáról és önmagáról, ahol van jövőkép, és ez a hely nem Magyarország!

Lang Alex

98 hozzászólás

  • Bátor döntés és tisztelettel gondolok rád. Nem semmi teljesítmény lesz új egzisztenciát teremteni, fogadóország nyelvén beszélni, kultúrájához igazodni.

    Nekem nincs és nem volt hozzá tehetségem, túlélésre szocializálódtam. Ezért maradtam itthon. IBUSZ-szal emigrálni, nem voltam hozzá elég okos, ma meg már …

    Sikeres új életkezdést kívánok, Magyarország ma legfeljebb a turistáknak és a repülőgép utasának mutatja felülről nézve szép arcát.

  • Hova mesz es mit fogsz ott csinalni,igazabol nem tudom ki vagy ,de udvozollek a soraink kozott.Agnes

  • Jurásek Fábián Sebestyén

    KMH Vendégszerzők!

    Legalább búcsúzóul jó lett volna részedről néhány szép és/vagy nemes gondolat, de hát mi is várható egy „gyökértől”… Bocsi!, de hát ez van. Külföldön tapasztald meg amiről regéltél…, sok sikert hozzá!

  • Ennél az önsajnáltatásnál csak a kaján káröröm szebb!
    (Mellesleg ugyanígy átkozodott anno Dániel Péter is, osztán meg amikor tudatták vele, hogy ott sem lehet szájtépésből, munka nélkül vidáman vigéckedni, halkan, farokbehúzva visszaódalgott.(Mert itt meg sajnos lehet).)

  • Göllner András

    Kedves Lang Alex.

    Átérzem elkeseredését. Az Ön lépését én már korábban, 10 évvel ezelőtt megtetttem,pedig nagyon nagyon beleszerettem a hazámba amikor 1990-ben visszatértem hozzá. 20 évig tartott az a szerelem. De ahogy azt már tudjuk, többek közt Zorántól, a szerelemnek múlnia kell, és ha múlik, akkor fájnia kell…

    kedves Alex. Én csak egy dologra szeretném felhívni a kedves figyelmét. Ne nézze hülyének a magyarokat. Semmi gond az inteligenciájukkal, nagszerű tudósokat, kutatókat képesek produkálni. Az egyedüli gondja ennek a népnek, hogy évszázadok óta saját kis különleges nyelvébe van zárva, melynek csodálatos erejétől totál el van szállva, s melynek elszigeteltséggel járó következményeiből kifojólag, azt csinál vele vezető rétege amit akar.

    A magyarokkal az a baj, hogy évszázadok óta hülyítik szegényt. Egy félrenevelt, rosszúl tájékoztatott, alúlinformált, egy nyelven diskuráló, többségében vidéki nép vagyunk, amelyet vagy az arisztokraták, a nemesek, az egyház, a tőkések, vagy a bolsik, vagy most a felcsúti bugris és csapata hülyít. (Nem véletlen, hogy a „haladó értelmiség” nálunk mindíg a fővárosban lüktet és képtelen szót váltani a vidékkel – nem véletlen, hogy a szarjankó politikai elit, mindig lezárja a semleges tájékoztatás forrásait és saját moslékával eteti a tájékozatlanokat és börtönbe zárja, vagy számüzetésbe kergeti a lázadókat. Horthy ezért tartotta Budapestet egy bűnös városnak mert függetlenül tudott gondolkodni, több nyelven beszélt értett, ezért tiltotta ki a kormányzó vidékről az ellenzéket, ezért nem engedte a vidéki embereket a titkos szavazat közelébe. Ezt a félreneveltetést, tájékozatlanságot vette észre Ady és Márai is. Ez a forrása a magyar rapszódiának.

    Nem az eszével, hanem a neveltetésével van gondja a magyaroknak. Szennyezett politikai kultúrájától füldoklik ez a nép már évszázadok óta. Időnként jön egy Dózsa, egy Petőfi, egy Károlyi, egy Jászi egy Kassák(akár egy egész nemzedék a Nyugat, a Huszadik Század, a Petőfi Kör, stb) emelyet úgy lehúznak a „nagymagyarok” mint a szart az angol vécéjükbe.

  • Igen, a gazdasági exodus kortmánya elérte, hogy elinduljon a politikai és egzisztenciális exodus is.

    Bodavicsa Bodanka Marischka gondolom tapsol. Elvégre a napidíjban benne van.

  • 1,000,000 %-ban egy az egyben, amit én is gondolok a mai Magyar társadalomról. Szerencsére én már 50 éve otthagytam Magyarországot és több évtizede az USA a hazám, Magyarország csak egy gyerekkori jó emlék, de semmi, az égvilágon semmi közös nem köt már oda, csak a nyelv ismerete.
    Tisztelem azkat, akik maradtak a visszás körülmények ellenére, akik dolgoznak, alkotnak, félretéve ellenvéleményüket, utálatukat a Fidesz minden megnyilvánulására. Ők az jó Magyarok, Ők alkotják az értékes részét a társadalomnak, élve tartva a nemzetet.
    A Fidesz és követői a társadalom selejtjei, eltékozolják, elrabolják az ország vagyonát és eszmei jelenét, jövőjét. Miattuk lépett vissza a mai társadalom jelentős része a fasizmusba, a sovinizmusba, az idegen gyűlöletbe, rasszizmusba..
    A cikk utolsó sora az általános, erkölcsileg elfogadható nézet. A hazát mindenkinek magának kell, hogy kiválassza,. Az, hogy valaki hol született, csak egy javaslat és a születés miatt az egyén által nem választható tény.

  • CSAK UKRAJNÁBA NE JUSSON ESZEDBE … OTT DÚL A DEMOKRÁCIA

    ha egy játékosnak beszólnak mindenfélét és annak az nem tetszik akkor eltiltják, pénzre büntetik és piros lapot is kap meg a csapata zárt ajtók megett játtszhat

    van ám demokrácia be is tört oda is

    igaz az ukránoknak nincs PANCSOLÓ ARÉNÁJUK ÉS KISVASÚTJUK AZ ELNÖK WC JÉTŐL A VIP PÁHOLYIG

    bruhahahah
    jó utazást, kösd föl a selyemalsót mert a demokrácia sem a régi már… esetleg szóval az is történhet ott is vannak hidak…

    és munkanélküliség

    bruhahaha

    egy kaptafára jár a demokrácia kivéve Bolíviát abba most dobták be, már „örülnek is”

  • Lang Alex!

    Örülök(sőt őrül a többség!) hogy elköszön,ugyanis belátta,hogy a tájékozatlan,uszító cikkeivel csupán az elvakult ellenzéki
    szimzatizánsok értenek egyet!
    Mentségére szolgáljon,hogy maga csak „megbizatást” teljesített,és
    fogalma sincs a valóságról,tényekről és főleg a mostani ellenzékiekről,főleg a „dicső” őseikről,azok multjáról!
    Minden jót!

  • Azért lenne egy kérésem: ha lehet vigyen magával „pár „olyan embert,akik hosszú ideje itthon élnek, és a szemenszedett hazugságaikkal,uszításaikkal fertőzik a „levegőt”hátha van még hely a kocsijában,vagy a repülőn?…….(sokan hálásak lennénk érte……)
    Reméljük igen!

  • Nagyszerű! Igaz, nemeslelkű ember létedre már folyik is belőled a gyűlölködés. Hogy te NEM VAGY magyar? Na neeeee…..

  • Lang Alex és „mellesleg” Alma!

    Nekem és a tisztességes, normális többségnek ugye nincs oka elhagyni a hazáját….az ezen kívűl állók,meg csak menjenek,minél előbb ha lehet!
    Alma!
    Amúgy én nem gyűlölködöm,csupán szánakozom,(és időnként jogosan megvetem az arra „érdemeseket”)ami ugye nagy különbség?…de vígasztaljon,hogy téged még sajnállak is…!Ha úgy gondolod…menekülj!
    Én 72 évesen biztos,hogy itthon maradok,meg az is,hogy nem bánom meg !
    Na pá!

  • Andrew-s!
    Én nem tapsolok,csak díjazom ha valaki netán önkritikát gyakorol
    ezen a fórumon,ahol nem sok hasonlót,és főleg tisztességet tapasztalok!
    Na jobb szövegértést,és főleg önkritikát,és jobbulást kívánok!!!!

  • Nem mellesleg:

    Az ugye tény,hogy az itthoni ellenzék és fanatikus hívei is élvezik a többséggel szemben(sajnos!!) a jelenlegi kormány pozitív intézkedéseit,(persze csak részben,mert (az idióta,a Gyurcsány által távirányított hazug,amnéziás Karácsony Gergely próbál beleköpni a levesbe…,de ugye hamarosan és remélhetőleg megbuknak?….)
    Na mára ennyit,tényleg jó filmet nézek!

  • A többséggel együtt akartam írni!!!!!Helyesvbítésként szántam az előző hozzásztólásomban!!!!!!
    Remélem felkfogták?……!!!!!!!!!!!!!!!

  • Amúgy az itthoni szerencsétlen, Karácsony G.által becsapott,megvezetett naív nyugdíjasoknak azt üzenem,hogy K.Gergőnek írják meg a sérelmeiket!!!!!!Talán a „hatalma” megtartása miatt elgondolkozik,és lépéseket tesz?…….esetleg küldi a 20 e
    Ft-os utalványt?….(ha nem akkor ugye megbukik….!!!!!!!!!!!!!)

  • Dienes Erzsébet

    Vagyis gyűlölni tetszik a magyarokat! Jobb is, ha elhagyják az ilyen emberek az országomat! PÁ! Viszont nem látásra!

  • november 21 2:20 du., 2:32 du.

    A keresztény felebaráti szeretet ilyen szenvedélyes megnyilvánulásával, az empátia és a humanizmus ilyen magas fokával ritkán találkozik az ember…

  • Boda Marcsi
    2019 november 21
    2:32 du.

    Marcsika, látom a cikkből megint egy betűt sem sikerült magába foglalnia, megértenie. Az undorító személyeskedése, és alpári viselkedése az viszont semmit sem kopott.

    Jól értem, hogy maga most azt mondta, hogy az a magyar ember, aki nem ért egyet Orbánnal az menjen a picsába, az országhatáron kívülre?! „Szép új” világ, szép új egypárti mentalitás, amit Ön még a Kádár-rendszerből menekített át és lubickol benne most is.
    Marcsi, a Dunába mikor szeretne embereket lövetni amiatt, mert mást gondolnak mint a vezér? Mert a gondolata nem áll ettől távol. Ön mikor fog fegyvert? Vagy egyelőre beéri azzal, hogy menjen el – a magyar emberek legalább a fele külföldre, aki nem osztja a kormány szarháziságát? Szégyellje magát ma is!

  • Nemenj!
    Hat akkor ki fog adótfizetni? Kinek a gyerekei lesznek o1g rabszolgái?
    Már csak az eus támogatások miatt éldegél lélegeztetőgépen Mo!

    Debodáék már bele is csaholtak!
    A szerencsétlen fekeagyállományúaknak suttogja már el vki, hogy cikket írni a határon túlról is lehet!
    De, ha elmész, ki fogja eltartani badamariskákat? Ki fizeti a nyugdíjukat?
    Azon gondolkodtam, h a demokraták Nyugat felé menekülnek, a fasiszták Moszkva felé?
    Ha véletlenül valahogy győzane a demokrácia, akkor o1gvel bodrincsék Moszkvába, v Szibériába migráncskodnának?

    A demokratikus váltás egyik alternativ, hatékony változata lenne, ha minél több adófizető elmenekülne, es o1g a seggnyalo táborával maradna csak!
    Rovid ido alatt rajonnének, h vagy nekik is kgyorsan el kell kezdeniuk dolgozni, vagy ők akasztják fel o1gt a lampavasra es nyuzzak meg – a seggnyalo elvtarsai!
    Bocs! Nem lehetnek eltarsai, hiszen konkretan elvei sincsenek!
    Nihilista, konformista!

  • Megértelek.

  • Almási Alma:
    „Nagyszerű! Igaz, nemeslelkű ember létedre már folyik is belőled a gyűlölködés”

    Én nem veszem észre, hogy Lang Alexből gyűlölködés szólna, sokkal inkább az elkeseredés. Minden jót, sok szerencsét kívánok neki, de attól tartok, nem lesz könnyű sora. Nem az emigrációval általában együtt járó egzisztenciális, hanem az érzelmi nehézségekre gondolok; ilyen érzelmi telítettséggel ugyan könnyű elmenni, de egy idő múltán nehéz lesz nem visszavágyni.

    Magam se gyűlöletet, se elkeseredést nem érzek. Ha egyáltalán van bennem valamiféle érzelem a mai Magyarország iránt, akkor csak a hideg undor. Épp ezért én másképp fogalmazok, mint a cikk szerzője; pusztán megállapítom az a nyilvánvaló tényt, hogy a mai magyar társadalmat nem Orbán hozta létre, hanem ellenkezőleg, a magyar társadalom teremtette meg őt, saját képére és hasonmására. Ennyi.

  • Almási Alma
    2019 november 21
    2:45 du.

    „”már folyik is belőled a gyűlölködés””

    Véded a NER-t is ugye?
    Ahogy a PART-ot is védted

    Ne próbáld már az értékítéletet összemosni mások személyének befeketítésével, amelyben oly annyira profi vagy.

    Vagy úgy kell értenem, ahogy a mondat elhangzott a saját szádból, hogy aki magyar az csak gyűlölködő lehet?

    mert ezt voltál képes ide irni, igy:

    „”… már folyik is belőled a gyűlölködés. Hogy te NEM VAGY magyar? Na neeeee…..””

    Ezt akartad sugallni, ó nagy álmok almája!
    Vagy inkább kinyilatkoztatod, hiszen tudod magadról? (önismeret)

    Engem pedig ne keverj bele, ebbe a gyűlölködésbe, oksi?
    Megismétlem a mondatod:

    Tudod, azért döntöttek itt sokan az elmenetel mellett, köztük a Láng úr is, mert gondolom neki is elege van a hozzád hasonló ájtatos (hipokrita) szép ajkúak beszédéből, akik a lelkük mélyéből valódi gyülöletre buzdításban élik életüket.

    A NER és a PÁRT taktikája – vádold meg a másikat azzal, amit teszel – HOL TALÁLSZ LÁNG BESZÉDÉBEN GYŰLÖLETRE USZÍTÁST? A FÁJDALOM VALÓDI KITÖRÉSÉN KÍVÜL??
    Csak ha azt állítod a neked nem tetszőről, hogy a gyűlölködést ö kezdte, akkor már jöhet is guillotine, vagy a kötél, de minimum a körmeit már ki is lehet szaggatni ..

    100%-IG IGAZ RÁD GÖLLNER ANDRIS MINDEN BETÜJE …..

    A múlt századelő magyar felfedezőinek, tudósainak, íróinak, művészeinek többséget zsidó anya szülte. Szinte valamennyit. Nem véletlen hogy a Nóbel-dijak elnyerői más hazában vették kézbe azokat.
    A többieket, akik ezen az átkokkal vert magyar földön maradtak, mind kinyírták (likvidálták tetszik tudni?)

    Miről beszélsz – hacsak nem pontosan az a mély irigység tör felszínre belőled, amit valóságos öldöklő gyűlöletre váltottak be a magukat hol fasisztának, hol kommunista harcosoknak kikiáltó irigy betegek.

  • Almási Almák m.ágnese!

    Nem a Bodák felelősek mindezért, ami van, hanem igen is akik a bölcsesség hordozóinak kellene lenniük.

    Mert nem elég beseggelni a sok tudást, bölcsesség nélkül egy halom szart se ér az intelligenciájuk.

    Néhányan nagy téglával verik ebben a pincében is a mellüket, hogy a tudás náluk van …

    Nem reagáltam a gúnyolódásaidra ezen a téren, vannak itt más gúnyolódók is, akik el vannak szállva a tudásuktól ..

    De bölcsesség nincs bennük, egy fikarcnyi sem … hát ennyi.
    Bár a Te korodban már nem várható el, hogy gondolkodj ..

    De azért leírom, mert muszáj, mert jó példa – nehogy azt hidd, hogy a Te bölcsességed összevethető a Margitkájéval.
    Lehet, hogy több a beseggelt tudásod, ismereted – de az csak a szakmában érhetett valamit. Semmi jogom hogy abban kételkedjek ..
    De ami ismerete a világról neki van, azt Te hírből se halottad …

  • Dienes Erzsébet
    2019 november 21
    4:57 du.

    Hol olvasott kegyed olyat, hogy gyűlöli a magyarokat? Nem tudom, hogy az iskolában értelmezésből elérte a kettes szintet, de gyanítom, hogy nem.
    Ellenben maga a „Viszont nem látásra” hű, de humoros megjegyzéssel kívánta, hogy sose térjen vissza a bejegyzést író magyar ember (és a hasonló több százezer szintén magyar, aki már elmentek vagy fontolgatják). Ön írja :”Jobb is, ha elhagyják az ilyen emberek az országomat!” Ebből inkább az tűnik ki, hogy ön a romlott szívű aki honfitársait gyűlöli.
    Bodával együtt szégyellje Ön is magát!

  • „Én nem veszem észre, hogy Lang Alexből gyűlölködés szólna, sokkal inkább az elkeseredés. Minden jót, sok szerencsét kívánok neki, de attól tartok, nem lesz könnyű sora. Nem az emigrációval általában együtt járó egzisztenciális, hanem az érzelmi nehézségekre gondolok; ilyen érzelmi telítettséggel ugyan könnyű elmenni, de egy idő múltán nehéz lesz nem visszavágyni.”

    Kedves Kővendég, bevallom, eredetileg némi lazasággal olvastam a cikket csak úgy szabadon engedve az empátiámat… Ezt a hozzászólásodat olvasva azonban már szinte elszégyelltem magam, hogy ennyire félreértettem volna valamit. Aztán még egyszer elolvastam, és megnyugodtam.

    A fenti véleményemet fenntartom, de már semmi kedvem elmélyülni azokban a háttér-mondanivalókban, amelyek kipiroslanak belőle. De ha te is elolvasod még egyszer, és nem rendül meg a véleményed, akkor megvitathatjuk részletekbe menően is. Még az is lehet, hogy hasznos lenne, akármilyen fájdalmas is.

  • Gábriel, csak nem tapogatózol utánam? 😀

    Csak nyugodtan, ne zavartasd magad… De talán illő volna az igazsághoz ragaszkodnod, és nem összevissza hazudoznod.

    Ami a politikai múltamat illeti, itt a KMH-n megírtam egy cikkben. Nyugodtan elhiheted minden szavamat, mert ÉN NEM HAZUDOK. Na, nem erkölcsi kényszerből, csak egyszerűen kényelemből, merthogy kissé szórakozott vagyok, és nincs kedvem különféle hazugságokat memorizálni…

    Szóval itt olvasható viszonyom a kommunizmushoz, liberalizmushoz, rendszerváltáshoz… se több, se kevesebb.

    Jó szórakozást kívánok hozzá… 😀

    http://kanadaihirlap.com/2017/09/25/kommunistak-magyarorszagon-egy-masik-olvasat/

    Amúgy meg továbbra is fenntartom: nyasgem.

  • Ja, és: hogy jön ide „Margitka”? 😮
    Ittál?

  • Részemről megértem, sőt el is fogadom, hogy aki menni akar, az mehessen és menjen is, ha megtudja oldani, mert van hova, kihez, minek és miből míg „be nem járatódik a dolog!” – gondolom ez nem semmi tervezést és körültekintést igényel.
    Csak egyszer kell egy rohadt nagy levegőt venni és kivitelezni azt amiről felteszem már hónapok óta gondolkodtak, meghányták vetették milliószor.

    Eddig tehát rendben van Láng Alex esetében is, hogy nem hajlandó tovább tűrni a semmit és leszámol a hazai pályafutásával – sokan vannak és voltak így és ahogy figyelem az eseményeket lesznek még.

    A hangvétel ahogyan ezt közli a lap olvasóival, az ideírogatókkal, az viszont már nincs rendben – szerintem legalábbis. Illétől tudjuk, hogy L.A. nem olvassa a kommenteket, a cikk megírása után elengedi azt szabadon az éterbe és annyi, így tehát nem is neki szánom a reakciómat, csak úgy „mondom a magamémat” (a fiam gyermekkori szóhasználatával)

    Míg A. be nem csomagolta a bőröndjét (képletesen persze) addig „itthoni hazánk fia volt ö is” velünk együtt ette az elégedetlenek, a reménytelenek és a testileg- lelkileg kiszolgáltatottak „keserű kenyerét” Aztán elhatározása eredményeként most elmegy – de máris nagyon magas lóról beszél az itthon maradottakkal – miért is? Mitől lett ő huszonnégy óra alatt más mint azok akiket képletesen bár, de kioszt? Honnan tudja, hogy aki marad, az miért marad, és mit gondol az egész jövőjéről, a gyereke jövőjéről, a kormányról, annak fejéről, az egészségügyről, oktatásról, az anyagi helyzetéről, az állami szintű történelemhamisításról, a hamis illúziókeltésekről és nem utolsósorban a miniszterelnök fenyegetéseiről? Honnan tudja, hogy ki miért nem tette mérlegre vagy teszi majd csak ezután mérlegre az egész eddigi életét, hazai produktumát, és nem gondolja végig, mit tegyen? Miért hiszi A. hogy aki marad, mert bármi oknál fogva nem tud, vagy nem akar az élete hátralévő részében sok évtizednyi leélt év után fejest ugrani a totális bizonytalanságba, annak csak az az oka hogy nem lát olyan tisztán, mint ő Láng Alex?

    A biztató jövőhöz biztos és keresett állás, jó szakma, hivatás, ennek megfelelő munkahely, vagy iszonyatos teherbírás és igénytelenség kell – míg jobbra nem fordulnak a dolgok, mert sajnos a hazai lakosság jelentős része külföldön képzetlennek számít, mosogatni meg „mindeneskedni” sem tud mindenki, ám ami még elengedhetetlen, az a nyelvtudás min. egy de inkább kettő nyelvet illetően (erről elég részletesen írt Göllner A.) továbbá jó fizikum, egészségi állapot és rendezett anyagiak kellenek, plusz egy olyan mobilizálható életvitel amikor nem kell a nulláról kezdeni bárhol, adott esetben visszajövetel esetén sem. A magyar átlagpolgárok jó része azonban nem rendelkezik ilyen adottságokkal.

    A félreértések elkerülése végett nem az ellen beszélek, hogy valaki, ha úgy ítéli meg hogy lakhelyet, netán „hazát ” váltana , az ne tehesse meg – ez mindig egyénfüggő, és mindenkinek szíve joga! Azt sem tudom /tudjuk, hogy L. A. milyen körülmények közé, hova megy mennyire lesz pártfogolva, segítve, van e, lesz e állása biztos munkahelye, fizetése lakhatása, stb mert úgy is más a helyzet, mint anélkül! Egyelőre csak eszmei tartalmakról ír ” ahova mennek örömmel fogadják…. középkorú munkaerők, gyermekeik óvodás és iskoláskorúak akik ha felnőnek hasznot hajtanak…stb” Igen ez így szép, de van emögött valami konkrétum is? Én őszintén kívánom hogy A.-nek és családjának minden bejöjjön és sikerüljön, mint bárki másnak aki ekkora lépésre szánja magát, de nem gondolnám, hogy ez ilyen egyszerű lenne. Aki tehát nem rendelkezi megfelelő háttérrel és alappal, netán ha meg is tehetné, de nem tudja elképzelni az életét máshol mint ahol 40-50-60-70 netán több évet eltöltött, az marad – ebből is látni, hogy az „elköszönök és megyek” az nem annyira a középkoron túllévők bulija – ám a „kioktatás” egységesen szólt valamennyi volt honfitársnak, akinek még nincs a kocsijára kötözve a bőröndje. Nem kéne! Nem ismerjük az okokat, ki miért marad, ki miért megy.

    Göllner A. egyébként már mindent leírt amit a dolgok eszmei /történeti hátteréről figyelembe venni érdemes, részemről egyetértek vele.

  • Boda Hova is mennél?

  • Besancon, egyetértek.
    A rendszerváltás óta szabadon jövünk, megyünk, és ez jó dolog. Természetes, hogy minden ilyen döntést felelősséggel kell meghozni, mégpedig elsősorban a család iránt. Legyen a döntés BÁRMILYEN, nincs ellene kifogásom.

    Az ellen van kifogásom, hogy a döntésünkért másokat tegyünk felelőssé (mert sokan mondták, hogy „takarodj az országunkból”, és most ő bosszút áll, majd meglátjuk még, hogy mennyire fog hiányozni). Mi köze a cikkíró kiüldöztetéséhez annak a szerencsétlen falusi cigányembernek, aki pár kiló krumpliért cserébe, no meg a „felsőbbség” iránti félelemből rendszeresen a fideszre szavazott? Vagy Boda Marcsinak, aki ugyan itt lengeti a fidesz-zászlót, de valójában csak azért, mert valamiféle figyelmet akar magára vonni?

    És pontosan úgy, ahogy Besancon írta: honnan tudja ő, hogy aki marad, vagy aki megy, miért teszi? És milyen alapon ítélkezhet bárki felől?

    Felvetődik bennem a kérdés: valódi indulatokról van itt szó, vagy valamiféle mesterkélt „példabeszédről”?

  • Dienes E!

    Igaza van aki akar az menjen!

    Észlény,uszító HunCabada!

    Én nem kívánok senkit a Dunába követni,ez ugye a nácik szokása volt…meg a mai ellenzék és főleg dicső „őseik” szokása….. kívánsága……Nekem velük ellentétben nincsenek gyilkos szándékaim,kívánságaim,de pár jogos pofonnak,verésnek valóban örülnék…..!
    Mindegyki!
    Szerencsére lenne több hely is ahová mehetnék, büntetlen előéletű vagyok,de ugye nekem ez a hazám,nincs miért menekülnöm,és emiatt most és a jövőben is biztonságban érzem magam,ezt ugye a jelenlegi kormánynak(és remélhetőleg ezután is maradnak?!!!)! köszönhetem!
    Meneküljenek a hazug,jellemtelen politikai megélhetési politikusok,és főleg a bűnözök!
    Én nyugodt vagyok,ne féltsen!!!!!!
    Na pá!

  • HunCabada!

    Elírtam,ami nem mellékes: én nem akarok senkit a Dunába „követni”,de ugye természetesen lövetni sem(ember vagyok!!!!)….csak azért helyesbítettem,mert ,hogy az „értelmi szintje” miatt esetleg…félreértette,a betű elütésem,ami ugye nem mindegy!
    Azt hiszem a „témát” teljesen megbeszéltük,kimerítettük….!Időnként valóban elütök betűket,mert ugye más egyéb dolgom és főleg szórakozásom is van,mint a fórum,de bízom benne az értelmesebbek így is értik a mondanivalóm…….!

  • Bocsi + még egy elütés:HunCabadát írtam HunCanada helyett az előbb,de ugye
    elnézi,és érti,hogy neki írtam,mert kissé kapkodtam (de csak ebben és nem az előzőleg leírt véleményemben,amit továbbra is fenntartok!!!)mivel egy jó és tartalmas filmet nézek!
    Na most a reklám alatt tényleg távozom!

  • Almos G. Sarvari

    Az iras szerzojenek tisztelettel!

    Tomor, suritetett nagyon melyrol jovo, keseruseggel, feladassal es remennnyel teli indulatos es kritikus iras. A FideSS-es hivok koreben kellene terjeszteni! Ami pedig a jovot illeti kivanom, hogy megtalalja a boldogsagat, bekesseget prosperitast amiben M.o-on fel evszadaig nem volt resze. Nem ismerem ont, nem tudom melyik orszagba megy, mi a foglalkozasa, mennyire beszeli a nyelvet, mennyire ismeri a hely kulturajat es vilagat, de a leirtak alapjan minden jobb helynek igerkezik, mint ahonnan eljon. Nehany evtizeddel elobb konnyebb lenne… Joamagam fiatalon kozel negyven egynehany eve jottem el tele energiaval es lehetoseggel meg az atkos idokbol, hasonlo erzesekkel, mint on. A M.o-i politikai, tarsadalmi, szocialis & gazdasagi korulmenyek remenytelenul rossz iranyba mennek immaron tobb, mint szaz eve s ezek alapjan ugy nez ki, hogy a jovo is hasonlokeppen fog tortenni, hacsak a fiatal generacio egyszer csak a maga kezebe nem veszi a sorsa iranyitasat politikai teren is. A sok-sok evtizedes karpat medencei mentalitast, hatrafele nyilazo a multba merengo, pesszimista, egymast gyulolo, mentalitast eleg nehez lesz megvaltoztatni (mint ahogy az elmult evszazad peldaja mutatja az ido nem gyogyir az ilyesmire.

    Sok sikert, kitartast es erot kivanok onnek es csaladjanak ehhez a nagy vallakozashoz, celjuk megvalositasahoz.

    Udvozlettel: Almos

  • Dienes Erzsébet
    2019 november 21
    4:57 du.
    „országomat”????
    Mi vagy Te, egy reinkarnálódott III. Richárd?

  • Orsós Elemér

    talalom
    2019 november 22
    3:06 du.

    Margitka, szerintem tudod jól hogy, csak a szülőhelyére gondolt!

  • György Molnár

    Nagyon helyes. Én már a korom miatt nem mehetek, de gyermekeim-unokáim már rég biztonságban vannak. Én lelkileg már belehaltam ebbe a sok bunkóba, akik ezeket a primitív falusi paraszt-közjogi „méltóságokat” hatalmon tartják. Ha valakinek munkásőr mamája és tolvaj papája volt, mit tanulhatott vajh tőlük…? De a népnek csak a Klára nagypapája fáj….. A magyarság végleg elveszett, a civilizáció legaljára sodródott Győző papával együtt…..

  • Lang úr, Insallah !

  • Marcsi, azzal nincs baj, hogy elüti a betűket, soha nem tettem szóvá. Most sem. Ez legyen a legnagyobb „hibája”. Tolerálható.

  • Kedves Lang Alex !

    100%-ban egyetértek veled. Mindent amit ide most leírtál az a nyers igazság ! Én 1956 óta, vidáman külföldön élek és tökéletesen igazad van abban, „Mert haza ott van, ahol az ember békében és kiszámíthatóan tud gondoskodni a családjáról és önmagáról, ahol van jövőkép, és ez a hely nem Magyarország!”
    Egy maszatolás nélküli, briliáns helyzet látás !
    Köszönjük és kívánok sok sok sikert részedre.

  • Almások álma

    mosogassad csak a fehérneműd

    A saját verziója mindenkinek nagyon szép – de hát vannak akik még egy lapáttal is rátesznek.

    Ugye nem kell, hogy azt higgyük, hogyha Te családilag ezer szállal átszőve ilyen szépen beletudtál illeszkedni az akkori rendszerbe, akkor az a NER, amit akkor a PÁRT-nak hívtak, az jobb volt mint a mostani.
    Merthogy a Kádár nem volt korrupt?

    Kádár bármit úgy használhatott az országban, mintha az övé lett volna. Bármit, mert a rendszer lehetővé tette!
    RENDELKEZÉSI JOGA VOLT MINDENEK FELETT!

    Neki mi szüksége lett volna korrupcióra, a mai értelemben?
    Vagy pénzre?

    Nem az a baj, hogy csacsiságokat beszélsz, hanem be akarod nekünk beszélni, hogy az „elvtársak” terézanyák voltak.
    Miben nyilvánult az meg, hogy Kádár bármiért is felvállalta felelősséget a tetteiért?
    Idősebb korára belátva bűneit, börtönbe vonult magától? Na ne!

    Hogy azt mondta? Hiszen minden nyilvános beszéde tele volt hazugsággal is ígéretekkel is, ahogy persze voltak benne valóságos tények is. Aki tudta, mindig kihámozta a valóság jó részét belőle, legalábbis azt hitte.

    Alma, hiába mosod a lepedőket, nagy a párt lepedője, sok vér és mocsok szárad azon is.
    Hogy a horthy-féle fasisztákén még több?
    Igen így van, de semmilyen bűnt nem mentesít az, hogy volt aki nagyobb bűnöket követett el.
    Nincs mit szépíteni ezen.
    Csak arra akarom felhívni a figyelmed, hogy mind az amit a NER-nek címeztek ma, attól a Kádár-éra sokkal NERREBB volt.

    Valóságos NER volt, még csak nem is bujtatott.

    Ha ez bűnös és hazug, azok százszor inkább azok voltak.

    Fogadjunk el akkor mit?

    Minek mosod a lepedőket? Neked is szárad valami?

  • Mellesleg Alma a tapogatózásról –
    akinek nincs mit szégyellni, miért is zavarná?

    A közbeszéd ugyan csak ennyi, de van valami ennél is sokkal fontosabb – ha hiszed, ha nem, én nem személye iránti indulatból, nem szimpátiából, semmi ehhez hasonló dologból nem írok valakinek.

    Szeretném ha megértenéd egyszer, hogy mi a különbség a „test elleni” küzdelem és a „szellemmel” való hadakozásnak.

    Ez az a dolog, amit inkább a keleti kultúrában neveltek tudnak megérteni.
    Bár egy a Jézus nevű „örült” is ezt feszegette, úgy kétezer évvel ezelőtt.

    Ha hiszed, ha nem nekem semmilyen más szándékaim nincsenek, mint talán jobban megismerni és megérteni az embert.

    Jobban megérteni azt jelenti, hogy keresni a tiszteletet.

    És ha már itt tartunk, mint ahogy régebben többször mondtam, az én életem is nyitott könyv, mindenkinek szabad a gazda.

    Sok hibát is halmoztam az életemben, de ki nem?
    Hibáim szintúgy bevállalom, mint ahogy azzal a kevés jóval is előhozakodok néha amit tettem.

    Van ezzel valami baj?

  • ne örjöngj húgyos Boda, béke van.

  • Boda Marcsi
    2019 november 22
    12:53 du.

    Ne fényezd magad, „Mindegyki” nagyon jól ismer téged – ám, te tényleg azt gondolod, hogy az elég a végleges távozáshoz, hogy büntetlen előéletű vagy? Ennyi? Nem hosszú hétvégéről van itt szó, nem látogatásról valakinél, hanem letelepedésről valahol, önálló egzisztencia teremtésről, megélhetésről stb A „több hely is van ahova mehetnék” nullára szűkül, amint szembesülsz vele, hogy az itthon „megérdemelt, szép nyugdíjad” semmire sem lenne elég, a biztos megélhetésre, lakás, rezsi stb garantáltan nem, és már a megérkezésed pillanatában kiegészítésért kellene folyamodnod, hogy elérd az ottani minimálnyugdíjt, bárhova is mennél. Tudod, a büntetlen előélet nem segítség egy- egy ügyintézésnél, mert az oké, hogy turistaként kézzel lábbal mutogatva kérsz három „zemmelt” a pékáru boltban, ha egyébként nem beszélsz semmilyen nyelvet, tartós ott élés esetén meghaltál.

    Nem akármilyen elhatározás, ha valaki úgy dönt, felszámolja itthoni létét és családostól idegenben próbálkozik -ne fölényeskedj tehát, hanem próbáld megérteni mi minden szükséges ahhoz, hogy ott sikerrel folytathassa az életét, még akkor is ha csak Európában gondolkodunk, és nem „távolabbi vidékekben”
    Egyébként senkinek nem kötelező menni sem maradni, ezért nem is értem a magyarázkodásodat arra vonatkozóan, hogy te miért is maradsz itthon 72 évesen betegen, egyedülálló nyugdíjasként – bár tudjuk, elsősorban honleányi hűségből, hiszen ha mindenki elmenne, ki lengetné a zászlót – mikor épp melyiket – na nem igaz?

  • talalom
    2019 november 22
    3:06 du.

    Dienes Erzsébet
    2019 november 21
    4:57 du.
    “országomat”????
    Mi vagy Te, egy reinkarnálódott III. Richárd?

    —————————————-

    Jaj, ez nagyon tetszik – mentem is a fejemnek „rossz bögréjében!”

  • Találom (Dienes Erzsébetnek):
    “országomat”????
    „Mi vagy Te, egy reinkarnálódott III. Richárd?”

    Jó kérdés, bár én hozzátenném: „adja -e már egy lóért?”

  • Alma!

    Felvetődik bennem a kérdés: valódi indulatokról van itt szó, vagy valamiféle mesterkélt “példabeszédről”?
    —————-

    Bingó! Az utóbbit érzem erősebbnek!

  • Almási Alma:
    „A fenti véleményemet fenntartom, de már semmi kedvem elmélyülni azokban a háttér-mondanivalókban, amelyek kipiroslanak belőle.”

    Kedves Alma!
    A cikk hangneme, amit gyűlölködőnek értelmezel, szerintem hasonló ahhoz, ahogy Petőfi vagy Ady ostorozta Magyarországot (most hagyjuk az irodalmi színvonal különbségét), lényegében annak a jele, hogy a szerző érzelmileg szorosan (szerintem túl szorosan is) kapcsolódik az országhoz. Ezért is írtam, hogy ilyen érzelmi kötődéssel ugyan könnyű lesz elmenni, de nehéz lesz később nem visszajönni.

    Újraolvasva a kis cikket, az utolsó két bekezdésben valóban érzékelni vélek, nem annyira gyűlölködést, mint inkább némi ressentimentet. A ressentiment tőlem talán kissé idegen, ám alighanem habituális adottság, amit elég nehéz lehet levetni.
    De, miért is kellene a szerzőnek levetnie?

  • Kedves Kővendég! Semmi bajom a szerzőkkel se általában, se konkrétan. Ők engem egyáltalán nem érdekelnek, de még a hozzászólásíró személyek sem ingerlik a fantáziámat. Nekem a VÉLEMÉNNYEL szokott bajom lenni.

    Valaki írta, hogy a szerző nem olvassa a hozzászólásokat, mert nem érdeklik. Na hát én is írtam ide cikkeket, és engem nagyon is érdekeltek a hozzászólások. A VÉLEMÉNYEK az írásom MONDANIVALÓJÁRÓL. A különbség, hogy én mindenkor a saját véleményemet írom, néha nyíltan, néha burkoltan, de mindenképpen ŐSZINTÉN, és vitára invitálón.

    Ezen a fórumon, minthogy eredendően idegenbe szakadt hazánkfiainak szól, van néhány igen kínos téma. Ebbe eddig soha nem merültem bele, mert tapintatos egyén vagyok, és tudom magamról, hogy egyetlen elhatározás mögé sem látok be, és semmi kényszert nem is érzek, hogy „igazságot tegyek” a „haza elhagyásának” a kérdésében. Különben pedig vagyok annyira lezser és liberális, hogy senki számára nem tartok kötelezőnek se viselkedést, se érzelmet.

    Elhiszem, hogy sokan, akik megjárták a menekülés nehéz útját, sajátmagukra ismernek ebben a cikkben (legyen bármilyen felületes és didaktikus), mert profi módon és „szívhez szólón” van megírva. Nekik, az idegenbe szakadt olvasóknak, hiszek. De a cikkírónak – isten látja lelkem (ateista vagyok!)- szinte egy szavát sem érzem őszintének.

    Az már csak részletkérdés, hogy az érveivel, a „magyar nép” jellemzésével egyáltalán nem értek egyet. De hát ez van a levegőben, ezen kell most lovagolni.

  • „ha hiszed, ha nem, én nem személye iránti indulatból, nem szimpátiából, semmi ehhez hasonló dologból nem írok valakinek.

    Szeretném ha megértenéd egyszer, hogy mi a különbség a “test elleni” küzdelem és a “szellemmel” való hadakozásnak.

    Ez az a dolog, amit inkább a keleti kultúrában neveltek tudnak megérteni.
    Bár egy a Jézus nevű “örült” is ezt feszegette, úgy kétezer évvel ezelőtt.”
    ________________________

    😀 😀 😀
    Kedves Gábriel, ez jó vót!
    Nem adod alább, mi?
    Hazudozás „Gábriel Arkangyal” módra?
    😀 😀 😀

    Na, hess…

  • Kedves Besancon.
    A KMH csödben van. Az írói névsor nagyon szép,de írni alig ír valaki. Most jött Alex, akit már régóta olvasok, és szerintem nyeresége a lapnak. Ír egy búcsúlevelet, amit én is írhattam volna nyolc éve. Gondolom írt olyat is, ami érzékenyen érintette az „ellenzéket” is, mert ha finoman is, szépen beálltatok a csaholó falka mellé, akik bodával fémjelzik magukat. Nem értem, legyen változás, de az ne érintsen Titeket, rátok ne merjenek rosszat mondani, mert?
    Akartok egyáltalán változást?
    Már sokan elmentek az évek során komoly gondolkodású kommentelők, akik nem bírták a stílust. Nem baj, jött helyettük fideszes, már mindenkire jut kettő. A vita jó, de mit lehet vitatkozni egy Bodával, slapajjal, Tóth Péterrel és sorolhatnám. Gyakorlatilag a beszólásokon kivül nincs értékük. Egyszerűen az ocsmány aljasság (Boda) és a csak belétek rúgok és elszaladok (Tóth Péter) között helyezkedik el a „jobboldali” kommentszekció. Persze tudom, hogy simán szélsőjobboldali fideszesek, közük nincs a konzervatív jobboldalisághoz. Szépen sorban kiderül, mindegyik kapja a jutalomfalatkákat a kormánytól.
    Közben az „ellenzék” szépen marja egymást, a fideszesek őszinte örömére.
    Most Alexet bántjátok, mert érzékeny ponthoz ért.
    Szidjátok a marakodó ellenzéki pártokat, közben itt Ti is azt csináljátok.
    Kár a KMH-ért, van benne lehetőség.
    Azt viszont végképpen nem értem, hogy egy aljas, rosszindulatú, állandóan gyalázkodó és rágalmazó perszóna mint Boda, hogy lehet jelen az oldalakon. A folyamtos becsületsértéseken, ostoba féligazságain kivül semmit nem ad a laphoz. Ez nem fér bele a szólásszabadságba. Tudom vannak csápolói, ez sokat elmond azok jelleméről. Szóval jó munkát végez az ország népe, lassan már tényleg az marad, aki nem tud elmenni valamilyen ok miatt, aki nem tud elmenni mert értéktelen, vagy egyszerűen fejet hajt, és kézből eszik.
    Ezek után azon vitatkoztok, Alex felindulása őszinte e.
    Nem tudom, de 100 százalékig jogos és fedi a valóságot.
    És ha már megint a mosogatás, bár én itt még egy mosogatóval sem találkoztam, még nagyobb szégyen nektek, ha valaki mosogatásból tengődik itt, és mégis boldogabb mint ott.
    Remélem Alex boldogul, én öregebben indultam, és fényesen bevált. Most jön Hálaadás, megünnepeljük. Gondolom mivel nem magyar ünnep, 20 százalékot levon magyarságtudatomból. Nem jó ez így.

  • Draga D.Bernstein,
    2019 november 22, 4:56 du.

    Csak kibujt a szog a zsakbol 🙂 Bismillah!
    Nyilvan a te urad es parancsolod azt szeretne, ha mindenki minimalberert 400 orat tulorazna az ittelned-halnodkell orszagban, …ugyeugye?

    A legnagyobb gratula neked Alex!
    A csaladod es gyermekeid nagyon halasak lesznek ezert a dontesedert.

  • talalom!

    Nem értem,hogy mi is kifogása…..az ellen,hogy Dienes Erzsébet
    az országom kifejezéssel élt ,ami alatt természetesen a hazáját
    értette?….nagyon égő hozzászólás…..
    Besancon!

    Csak röviden:Értem nem kell aggódni,több helyre is mehetnék,ha akarnék,de ugye nekem nem ég aq lábam alatt a talaj(mint itt esetleg többeknek)ls persze ez hazám,ha betán tudod,hogy ez a szó mit is jelent?…..

    Amúgy Geyzának és a hasonló szánalmas szinten lévőknek,(köztük egyes cikkíróknak…)csupán annyit üzenek,hogy én nem őrjöngök,csak beletaposom a betonba(szerencsére nem egyedül)az ilyen idióta,jellemtelen alakokat,bértollnokokat!
    Na részvétem,és többeknek megvetésem!
    Pá!

  • Nos Ille Pille!

    Mint írta az előző(azóta már betelt) cikkben,”Alex nem foglalkozik a hozzászólásokkal”na ez lett az eredmény……ami nem véletlen,ugyanis egy cikkírónak olvasnia és reagálnia illene a hozzászólásokra,pláne ha tud……
    Ez magára is jellemző azzal a különvséggel,hogy ugyan reagál,de hiteltelenül és főleg fölényes,bunkó hangnemben…….!!!!!!

    Gyuri 10!

    Az előző cikkben történt „kissé” közönséges hozzászólásod meglepett,nem rád vall…..(aki bár nem itthon élsz de eddig normális voltál,főleg a volt hazád tisztelője..)az általad írt jelzőket,kívánságokat az ellenzéki fanatikusoknak kéne címezni,akik ugye nem magyarok?…az ő se….be kéne behatolni……!

  • Besancon:
    „Felvetődik bennem a kérdés: valódi indulatokról van itt szó, vagy valamiféle mesterkélt “példabeszédről”?”

    Legyen hát példabeszéd…
    http://www.planetlyrik.de/bertolt-brecht-poesiealbum-1/2017/08/

  • Kővendég
    2019 november 24
    3:13 de.

    A fenti bölcs kérdés valójában nem nekem jutott eszembe, hanem Almának, ám kivételesen nem tettem idézőjelbe, mert azt gondoltam az „elválasztó” után következő egymondatos válasz mellyel reagáltam, elég egyértelmű. ( nov. 23. 7:06)

  • Én Alexet óvom, hogy ő menjen Izraelbe. Egyrészt, ott komolyan dolgozni kell,- meg aztán elég macerás dolog idősebb korban körülmetélkedni. -g-

  • Amúgy „Bölcs HunCanada!

    Valóban van egy nagy hibám: csupán az,hogy a maga és a hasonlók
    hozzámszólásait elolvasom….,mert ugye benézek ide,(időm van….)de ugye értékelem is azokat…..amit általában nem díjaznak!
    De semmi gond,jól vagyok és a vérnyomásom sem tudják már emelni,bár akkor sem lenne semmi gond ha netán sikerülne,mert alacsony…..!
    Pá!

  • SzandiMandi
    2019 november 23
    11:22 de.

    bizonyosan, ha (hahahaha)

    de te -ennek a bejegyzésednek alapján- sohasem dolgoztál bérért/fizetésért a kapitálistapistáéknál!!!

    seperc alatt és szemrebbenés nélkül felmondanak bárkinek (még nekem is mikor a tulajdonos 5 nappal korábban mondta személyesen nekem, hogy az 1 éves(SIC) próbaidőd lejárt, fixre átteszlek, igenám de a családi vállalkozás nő és ifjabb férfi tagjai másképpen döntöttek, mint apu, és eladták a ketyerét (azután, hogy az összes tételt amire én írtam az: engineering quotation-t és feasibility study-t usque 140 tétel ami a gyárnak 3 éves munka de ahhoz már a műszaki tervező gárda nem kell, tiszta megtakarítás kirugdosni őket… és az elnököcske még pofátlanul azt is mondta amikor az útilaput átadta, nehogy bemenj a műhelybe apuhoz…

    meg mikor …áhh frászt… nem mondom, mert a Cenz Ura megúnja

    szóval ez a jellemző a tömegekre hacsak nem lesz celeb, vagy műkorcsolyázó, esetleg tennischampion vagy toronyugró… akkor az út nem is olyan … kicsit göröngyös is lehet

    de azért én is gratulálok neki, majd megtudja miért

  • Marcsi maga mindig, mindenre ilyen morgós? Éppen azt mondtam, hogy nem probléma, hogy elütötte a betűket, és soha nem teszem szóvá az ilyen elütéseket. Erre morgolódik és békétlenkedik mint egy házsártos öregaszony.

    Vagy mit kellett volna mondanom? Ennek az ellenkezőjét? Pldául azt hogy milyen egy idióta, hogy minden nap tucatszámra véti el a magyar szavakat is? Nem, épp ennek az ellenkezőjét mondtam, hogy nem probléma. Tolerálható.

    Önnek tök mindegy mit mond az ember, akár békésen akár elfogadóan, ön mindenre zsörtölődik és azt is támadásnak veszi, ami nem az. Emiatt alkalmatlan a legelemibb párbeszédre is. Na ezen gondolkodjon el. Ajjjaj, lehetetlent kérek magától a gondolkodás tekintetében.
    Hagyja, nem érdekes.

  • Orsós Elemér

    D.Bernstein
    2019 november 24
    12:09 du.
    Óvatosan már én is utaltam neki egy borzalmas dologra, aminél még a körülmetélkedés is kellemetlenebb: ott dolgozni kell! 😀

  • Kedves Kővendég, azért ez elég igazságtalan „példabeszéd”, ha az akar lenni… Nézzük:
    _________________

    „Annyiszor írtáTOK, mondtáTOK – “takarodj az országunkból” – most megteszem!”
    ___________

    „Köszönöm nekTEK a rengeteg sértést, fenyegetést, emberi butaságot, intoleranciát, a vak orbánhit féktelen megnyilvánulásait, amit az elmúlt cirka 9 évben rám zúdítottaTOK. TI….”
    ______________

    És így, végesvégig… TI…

    Kik is? Kik ezek a gyűlölködő gazemberek?

    2010 óta akármelyik választás adatait nézzük, a fideszre legfeljebb az összes szavazásra jogosultak EGYNEGYEDE szavazott. Ők a TI. De még közülük is sokan – különösen 2018 óta – csak félelemből vagy megélhetési kényszerből tették, de valójában nem úgy, vagy sehogyansem gondolják. Hogyan merészeli valaki a retorikai hatás kedvéért összemosni őket a magyarsággal?

    Tisztlt szerző, legyen szíves ezt az írását ÚJRAGONDOLNI !

  • Lang Alex

    Kívánom, hogy találjon megnyugvást más országban bárhová megy, de (emlékezzen erre) nem fog.
    Ne jöjjön vissza Magyarországra.
    Az olyan zsidókra mint ön nincs szüksége Magyarországnak, de más országoknak sem bárhol is köt ki.

    Kérem ne hivatkozzon többé se Máraira se Adyra mert ők nem ellenünk (magyarokra) haragudtak, hanem értünk – szemben azokkal akik ellenünk haragudnak/haragszanak – felhasználva Márai és Ady magyar-szeretetét. Ön nem ilyen.
    Isten önnel.

  • HunCanada!

    Már megint nagyon fölényes(mire?)okos:
    Attól,hogy többször elütök betűket,még nincsenek kisebbségi komplexusaim magával szemben……
    Képzelje 2 oka van: több betü jele lekopott a billentyűről,másrészt meg idönként sietek…más tartalmasabb szórakozással tölteni az időt,de maga ettől függetlenűl is mindig
    talál (tartalmi) okot a kötözködésre,tegye ha nincs jobb dolga…
    Nem izgat a véleménye,de ugye magára nézve kissé szánalmas….!
    Remélem világos?felfogta?…..de ne válaszoljon!!!!

  • Kenny
    2019 november 23
    9:12 de.

    nem gondolkodhatok Chris fejével, csak vélem tudni az indítékát, miért is tűri meg Boda évek óta ide okádott mocskolódásait.
    ” a hír szent, a vélemény szabad”. habár Boda kommentjeit véleménynek tekinteni barokkos túlzás, ám, ha kitiltaná, elvtársai habzó szájjal, hörögve rontanának neki a KMH-nak, a demokráciát és a szólásszabadságot hangoztatva.
    így hát meghagyja Bodát, mint elrettentő példáját a fideszes agymosás eredményének, és a hozzászólókra bízza kezelését (habár azt inkább az orvosára kellene bízni).
    jómagam negligálom Bodát, ezt javasoltam a többieknek is a bojkottját, de úgy látom, nincs foganatja.
    pedig, ha elfogyna körülötte a levegő, talán belátná, hogy semmi értelme a mentális környezetszennyezésnek, amit végez.

    ő úgy véli, hogy csak a véleményét írja le, de téved. ennek okán a magam részéről már megtettem a büntető feljelentést nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés és jó hírnév megsértése vádjával. a feljelentéshez bizonyítékként mellékeltem több, mint 60 hozzászólását, melynek közjegyzői hitelesítése megtörtént.

    Boda abban bízik, hogy elbújhat a net paravánja mögött, de téved. mindenki nyomot hagy maga után, aki a net-et használja. Boda IP-címe visszakövethető egészen a számítógépéig, tehát semmi gond nincs megállapítani a lakcímét, ahová a bírósági idézést kézbesíthetik.

  • D.Bernstein
    2019 november 24
    12:09 du.

    miért is kellene körülmetékednie? nem kötelező, nem az állampolgárság feltétele.
    azon kívül, mit tudsz te erről? ezzel a névvel, ugyebár, elképzelhető, de asszem, te sem vagy fitymátlanítva 🙂

  • Orsós Elemér

    Ille István
    2019 november 25
    11:14 de.

    Ha nem tudja igazolni zsidó vallását -a csupasz pisztoly nem elég, mert attól még muszlim is lehet- akkor elég macerás!

  • Orsós Elemér

    Ferenct
    2019 november 25
    10:06 de.

    „Lang Alex

    Kívánom, hogy találjon megnyugvást más országban bárhová megy, de (emlékezzen erre) nem fog.
    Ne jöjjön vissza Magyarországra.”

    De, igenis ha nem sikerül, nyugodtan jöjjön vissza, mert a csalódástól lehiggadva talán jobban fog értékelni bennünket!

  • Na Ille is előadta magát…..már „hiányoltam”………
    Én nem vagyok senki lekötelezettje,nem fizetnek a hozzászólásaimért,(amivel egyébként többen egyetértenek)mint neki
    a szuper cikkeiért ,amivel ő uszít ráadásul modortalanul(!!!),hát nagy különbség.
    Talán elfeletette,hogy ez egy „állítólag” demokratikus fórum?
    Szerencsére a korrekt szerkesztő nem!
    Ejnye ejnye nézzen utána a demokrácia szó jelentésének…..!

  • Orsós Elemér

    Kedves Kenny, örölök hogy belátogattál a pinyónkba!
    (Egy indiszkrét személyes kérdést had tegyek fel, de ne haragudj meg érte: Te tovább mentél az Államoba vagy Írországban is van hálaadás? Ha igen akkor én nagyon el vagyok tévedve! Jó magyarsággal megaszondva!)

  • Almási Alma
    2019 november 25
    4:48 de.

    Kedves Alma – mélyen egyetértek!

  • Ja visszanéztem Ille pille ismételt süket fenyegetését: bírósági idézésről,meg becsület sértésről beszél? amit ő követett el ráadásul túllépve a fórumon,a facebookon ő kezdett hazudozni,mocskolódni,sértegetni……
    Szánalmas és jellemtelen alak,nekem nincs mitől félnem!
    Duguljon már be!

  • Ő cáfolta az iskolai végzettségemet,a vezető állásomat,ócsárolta a családomat stb.Az ismerőseim tudják ki vagyok,és többen tanácsolták (továbbítottam,mentettem a szemétségeit…!)hogy jelentsem fel,de ugye egy ilyen alak akinek tényleg nincs becsülete nem tud megsérteni,és az ilyen idiótákkal a bíróság sem
    foglalkozik,én meg nagy ívben lecsinálom!
    Kapja be a nyugtatóját!

  • Ille István A szólásszabadság nem terjed ki a rágalmakra, hazugságokra, folyamatos gyalázkodásra és most már fenyegetésekre. Egyértelműen egy elmeroggyant, eszelős, rosszindulatú öregasszony.
    Sosem fogják megbúntetni, a vak is látja, hogy nem beszámítható.

  • Boda Marcsi
    2019 november 25
    10:15 de.

    Marcsi, maga beszéli a magyar nyelvet? És érti is?

    Azt írtam eredetileg és másodszorra is, hogy nincs bajom azzal, hogy elüti a betűket, sose tettem szóvá!

    Most írom harmadszorra magának! Mi a problémája?

  • Marcsi, a fölényeskedésre pedig azt mondom, hogy abból a perspektívából ahonnan maga nézi a világot, még egy amőba is fölényesnek tűnik. Nem csodálkozom, hogy azt érzi, hogy mindenki maga fölé van kerekedve. Én egyáltalán nem fölényeskedem, hanem megtisztelem azzal, hogy méltóztatok magához igencsak lefelé alacsonyodni, de nagyon mélyen van – nehéz.

  • Rodeo11 2019 november 242:42 du. „de te -ennek a bejegyzésednek alapján- sohasem dolgoztál bérért/fizetésért a kapitálistapistáéknál!!!”

    – Azt mar megszoktuk, hogy te mindenrol es mindenkirol (is) a legjobban tudsz mindent (es ezt persze nagy hahotazassal megosztod azokkal, akik meg gyanutlanul elolvassak kommentjeidet). Munkahely gyanutlan, erdemtelen elvesztese, leepitesek Mo-on elo sem fordulhatnak, ugye meg veletlenul sem.

    Csak azt szeretnem megkerdezni toled, hogy megis miert szenvedteted magad meg mindig abban a rothado (fujdeocsmany) demokraciaban? Miert nem elsz boldogan inkabb az egyik kenvenc illiberalis orszagodban pl. Magyarorszagon?

    Csendben megjegyeznem azert, hogy nem csak Izraelben kell sokat es kemenyen dolgozni, hanem itt Kanadaban is, ahol meg szamtalan onkentes (fizetes nelkuli) munkara is van lehetosege az embereknek amivel szerencsere rengeten elnek is. Szerintem nagyon sokan voltunk es meg vannak otthon ma is akik rendesen es nagyon sokat dolgoznak, csak esetleg eleguk lett a a rabszolgasorsbol … megmiegymasbol.

  • Ferenct 2019 november 25 10:06 de.

    Milyen alapon probalja kisajatitani Marait es Adyt es megis kinek kepzeli magat, hogy itelgesse barkinek a hazaszeretetet?
    Ilyen undoritoan rasszista es ostoba hozzaszolast reg olvastam!

  • Almási Alma:
    „ez elég igazságtalan “példabeszéd”, ha az akar lenni… Nézzük:”

    1. Véleményem szerint – bár itt nyilván sokan ellenkező állásponton vannak – nem szentírás, hogy az embernek abban a faluban, járásban, kerületben, országrészben, országban kell leélnie az életét, ahol született vagy felnövekedett; nem valamiféle erkölcsi vétek, ha onnét – anélkül is, hogy ott üldöznék – más faluba, járásba, kerületbe, országrészbe, országba települ. Áttelepülésének oka bármi lehet, akár különösebb ok nélküli is, azt megindokolni (szűk családján kívül) nem köteles, de ha helyesnek látja, akár a szűk, akár pedig pedig egy társadalmi jelenség, közügy, azt tágabb nyilvánossággal is megoszthatja.

    2. Mindaz, amit Lang Alex cikkében felhoz, közügy, társadalmi jelenség. (Természetesen a szerző – szerintem helytálló – véleményétől függetlenül bárkinek lehet más véleménye; például, hogy Magyarországon az oktatás kiváló, az egészségügyi ellátás Európa élvonalában foglal helyett, a magyar társadalomban az idegenellenesség szinte ismeretlen, stb., stb. Itt, a fórumon is olvashatunk ilyen véleményeket.)

    3. Ha jól értelek, a cikkben leginkább azt kifogásolod, hogy a
    a szerző az országban maradókhoz címezi a magyarországi közállapotokat és az ezzel kapcsolatos közfelfogást elmarasztaló véleményét. Nem tudom, te hogy vagy ezzel, de ha én például az izraeli utakon igen rossz közlekedés morált tapasztaltam, akkor e magállapításomhoz nem szoktam föltétlenül hozzátenni, hogy a más autókban, három ismeretlen úr tűrhetően vezetett. Vagy talán ismered a viccet, történelem kollokvium, három vizsgázó, a nagy protekciós, a kis protekciós és a protekció nélküli. Első vizsgázó a nagy protekciós:
    – Mikor kötötték meg a Molotov-Ribbentrop paktumot?
    – 1939 augusztus 23-án.
    – Mikor volt a bostoni teadélután?
    – 1773 december 16.
    – Nagyszerű, jeles.
    Jön a kis protekciós:
    – Hasonlítsa össze a Port Royal és a jezsuiták teológiáját.
    A hallgató megteszi.
    – Sorolja föl Luther 95 pontját.
    A hallgató felsorolja.
    – Rendben van, átment.
    Jön a protekció nélküli:
    – Hány halottat veszített a Szovjetunió a II.világháborúban?
    – 27 milliót.
    – No, nem így! Név szerint?

    4. „2010 óta akármelyik választás adatait nézzük, a fideszre legfeljebb az összes szavazásra jogosultak EGYNEGYEDE szavazott.” – írod.
    Az összes ténylegesen szavazó számának a választójogosultak számával összevetni – a lakosság politikai aktivitásának vagy inaktivitásának relációjában – éppen értelmezhető lenne. De a te számításod – a Fideszre szavazók számát a választójogosultak számával összevetni – értelmezhetetlen. A Fideszre szavazók számát – ha értelmezhető eredményt kívánsz – akkor csak a tényleges szavazók számával kellene összevetned; ebben az esetben rájössz, hogy a Fidesz a szavazatok legalább kb. 45 százalékát szerezte meg.

    4/a. „De még közülük is sokan – különösen 2018 óta – csak félelemből vagy megélhetési kényszerből tették, de valójában nem úgy, vagy sehogyan sem gondolják.”-állítod. Egy más kommentben már említettem, hogy nekem – úgy látszik, tőled eltérően – nincs gondolatolvasásból szakképesítésem, e tantárgyból már az iskolában is gyönge osztályzatot kaptam.

    5. „Hogyan merészeli valaki a retorikai hatás kedvéért összemosni őket a magyarsággal?”

    Ezt a megjegyzésedet inkább nem kommentálnám.

  • Orsós Elemér
    2019 november 25
    4:24 de.

    elemér elárulnád? milyen munkára gondoltál amit dolgozni kell, és ott?

    kac kac

  • Kenny
    2019 november 23
    9:12 de.
    egyetértésem és egy kérdésem, meghatároznád mit értesz jobb oldalon, meg úgy általában a mindenféle „oldalakon”?

    számomra ezek már nagyon régen értéktelen és tartalmatlan üresen kongó szavak, semmi más

    mert ha a hong kong ot lángba borító „jobboldali” izék azok valóban jobboldaliak akkor én örökre baloldali maradok, sőt szélső bal, hogy minél távolabb legyek a szeméttől (a szagát sem szeretem)

  • Almával értek egyet ezer százalékban! Amikor a hatvanas évek végén az én életemben fölmerült a távozás lehetősége, még az eredeti, kétkezi szakmámban dolgoztam, akkoriban Nyugaton tárt karokkal várták az ilyeneket. Semmim nem volt, amit elvehettek volna – a könyveimen kívül egy bőröndbe befért az összes vagyonom.
    Hanem: akkor reális fenyegetésnek látszott, hogy évekig,akár évtizedekig nem látogathatok haza. A legerősebben az esett latba, hogy mindig politizáló alkat voltam: de miféle jogon szólhatok bele egy másik nép,másik ország életébe, jövevényként? És nem hordom ugyan a magyarságomat csillogó csilingelőként, sőt, dühös vagyok, amikor a trikolort vesemelegítőként,meg álarcként viselik az agyonmagyarok. Nem vagyok „rögmagyar” sem: egész életemben viszonylag könnyen változtattam lakhelyet, életpályát
    Így hát „gyáván” itthon maradtam. Anyagilag biztosan jobban jártam volna: 52 évi munka után nem egy félig kész házban üldögélnék, és bizonyára lett volna módom új autót is venni – nemcsak leharcolt nagykorúakat.
    Örülök, hogy sok honfitársam él az egyelőre még adott szabadsággal, és kipróbálja magát a nagyvilágban.
    De:ezt a visszafelé köpködést nem tolerálom. Olyasmi, mint amikor a házastársak válás után kígyót-békát kiabálnak egymásra:lenullázva ezzel a saját életüket is.
    Gyerekes dolog – és nem is nagyon ízléses.

  • SzandiMandi
    2019 november 25
    5:40 du.

    szóval akkor te is bérrabszolga vagy … persze demokratikusan…elképzellek volunteeringelve

    bruhahaha

  • Rodeo11 Szerintem sincs jobb és baloldal, de a Fidesz saját populista meghatározása szerint ők jobboldali kerszténydemokrata néppárt. Tudom, hogy nem igaz, de ez az elfogadott (?) elnevezésük. A klasszikus jobboldalhoz annyi közük van, hogy lenéznek mindenkit akik dolgoznak. Ez is valami egy ilyen, alulról felkapaszkodott bandától.
    A többi pártot nem nevezhetem baloldalnak, de ott ülnek a Parlamentben. Rég elvesztette Magyarországon értelmét a politikai meghatározás, valahogy mégis nevezni kell őket. Ha nevén nevezném őket, nem jelenhetne meg. Ezért is nevetséges ez az elkötelezett bálványozás azok iránt, akik le se ……. az embereket. Bárhogy is szeretnék hinni a szavazói, hogy Orbán „értük dolgozik”. Csak az értük és a dolgozik nem igaz. Ha van egy jobb meghatározást amit mindenki ért és elbírja a nyomdafesték, szívesen használom azt. 🙂

  • Hát, Kővendég, ezt megkaptam… Úgy kell nekem, kényes kérdésekbe belegyalogolni…

    Ha azt gondolod, hogy bármilyen (jó, vagy rossz) véleményem van azokról úgy általában, akik végleg kiköltöznek innen, akkor tévedsz. Néhány konkrét esetben persze van ilyen vagy olyan meglátásom, de óvakodok azt általánosítani, pláne kiharsogni… Engem tanítottak gyerekkoromban TUDATOSAN IS empátiát gyakorolni… 😀

    De amit a cikkben olvastam, azokról a véleményemet azonban fenntartom. A távozóban lévő illető is legyen szíves ne másokra fogni a saját elhatározását.

  • Találom Ne haragudj, rossz a példa. A házastársamat ÉN választom, ha elszabtam, úgy jártam. A születési helyem viszont a gólyán múlt, olyan emberek közé akiket nem választhattam meg.

  • SzandiMandi
    2019 november 25
    5:40 du.

    szörnyű gyanúm támadt, te vagy a @gábriel lehánykori neve…

    bizonyítékaim vannak rá…mindezeken kívűl nem vagy te a FÖSPED?

  • HunCanada!

    1/Maga arra sem emlékszik,hogy előző nap mit is ír….
    2/Nem én fölényeskedem,hanem maguk…..
    3/A normális és hiteles emberek elfogadják a válaszomat,ill értelmesen visszaírnak és nem mellesleg nem próbálnak „fölém kerekedni”…..de ugye ez magukra nem vonatkozik?.és nem is sikerül……….!
    Ha egyszer kibírná,hogy nem osztja az „észt”?…..akkor dicséretet érdelmelne,de szerencsére így sem tud felizgatni,a felesleges „hozzámszólásával”…..!
    Na nyugi,jobbulást kívánok!

  • Rodeo11 2019 november 26 8:14 de.

    Ne erolkodj, le vagy tiltva a kepernyomrol!

  • Boda Marcsi
    2019 november 26
    10:11 de.

    Marcsi. Akkor elmondja nekem mit is írtam előző nap?

  • aszOngya a >#&@SZANDIMANDI, hogy gyáva, és nem mer szembenézni kritikával sőt meg sem tudja védeni amit elkövetett, BEZÁRKÓZÓTT ÉS KIDOBTA A KULCSOT

    bruhahahaha

  • Kedves Almási Alma, Besancon, talalom!
    Veletek/Önökkel – ugyan gyakorta nem teljesen – de általában nagyrészt egyet szoktam érteni. Most – bár részigazsága mindhármatoknak van/mindhármójuknak – nem, nagyon nem.

    1. Besanconnak természetesen igaza van, hogy életkort, családi- és egészségügyi körülményeket, nyelvtudást, képzettséget, stb.-t lehetőség szerint figyelembe kell vennie annak, aki más országban települ át. Mindez helyt áll, kivéve azt, akinek (ahogy Boda mondja) „ég a lába alatt a talaj”. Csak hát, az ember több okból érezheti úgy, hogy ég a lába alatt a talaj; érezheti úgy, hogy a politika tendenciája szerint néhány év múlva nem szólalhat meg, mert ha megszólal, börtönbe, lágerbe csukják, meggyilkolják, családját lehetetlenné teszik. Érezheti, hogy „ég a talaj a lába alatt”, mert őt és családját ugyan – legalábbis rövid távon – ilyen veszély közvetlenül nem fenyegeti, ám rühell olyan országban élni, ahol a hivatalos politikához nem illeszkedő embereket ilyesmi is fenyegeti; rühell olyan helyen élni, ahol a lakosság negyede-harmada olyan mély szegénységben vegetál, ahonnét tömegméretekben nem lehet kitörni; rühell olyan helyen élni, hol a lakosság egy része részint a nyomor, részint a kulturálatság okán 5 kiló krumpliért és 2 kiló száraztésztáért (a saját helyzetét nézve okkal, joggal) eladja a szavazatát; rühell ott élni, ahol a politika vezetés a kultúra helyébe szart pakol – és az illető nem lát reális lehetőséget rá, hogy mindez – demokratikus választás ide vagy oda – (az un. „politikai eliten” kívül maradva) egy emberéleten belül békés úton megváltoztatható. Az ilyen távozó tulajdonképpen menekül.(Nem teljesen véletlenül utaltam „példabeszédként” Brecht versére.)
    Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az országból eddig eltávozottak döntő többsége nem azért ment el, mert így „égett a lába alatt a talaj”, hanem vagy a munkanélküliség elől, vagy a jobb kereset reményében. Ők majd visszatérnek, legalábbis nagy részük. (Az is tény, hogy akad pár olyan ember, aki szakmai okok miatt maradt/marad az országban; nyilvánvaló, hogy egy magyar író, színész, műfordító, előadóművész többet veszítene a távozással – ki a fenét érdekelne Patagóniában a munkájuk? -, mint egy zeneszerző, szobrász, aktív korú fizikus, elektronikai technikus vagy állatgondozó.)

    2. Talalom megindokolja, hogy ő a 1960-as évek végén, bár elmehetett volna, miért maradt. Igaza volt, és igaza van. (Soha, senkit nem próbálok meggyőzni, hogy menjen el. Igaz, arra sem, hogy maradjon.) Egyrészt tényleg hosszú ideig nem látogathatott volna vissza, sőt, én úgy tudom, ilyen esetben a hozzátartozó, közeli rokonok és hosszú évekig nem kaptak útlevelet. Ám az általatok támadott cikkében Lang Alex nem ír semmi olyat, hogy ő a családját hátrahagyva távozna el – szándéka szerint végleg – az országból. Találom azt is írja, hogy ha a ‘960-as évek végén elmegy, akkor ma valószínűleg jobb anyagi helyzetben lenne, mint amilyenben itt maradva ténylegesen van. Biztosan így van. Ám Lang Alex vitatott írásából nekem nem az tűnik ki, hogy ő elsősorban a külföldön esetleg magasabb jövedelmében reménykedve távozna az országból – ellenkezőleg.

    3. Talalom nem tolerálja ha egy emigráns „visszaköpköd” az elhagyott országra, az ilyesmi – szerinte – olyan, mintha volt házastársára köpködne. (Kenny helyesen utal rá, hogy a házastársát az ember maga választotta, míg az országot, ahol született, nem ő.) Akárcsak talalomnak, nekem se föltétlenül rokonszenves, ha egy korábban eltávozott, esetleg az ő szép, kényelmes házát, három évente cserélt szép autóját mutogatva egyben le is hülyézi az itt maradtakat – bár kétségtelen, ha csak az anyagiak miatt ment el, akkor ő elérte amit akart.

    Volt a KMH fórumán egy kommentelő-társunk, aki egyszer kissé belemerült a „magyar kontra idegenszívű” szembeállításba. Bátorkodtam megkérdezni, hogy szerinte ki a magyar? Válasza: magyar az, aki külföldön soha nem kritizálja a magyar kormányzatot, kivéve, ha az a kormány baloldali. Mindenesetre őszinte és világos, érthető állásfoglalás volt. Találom álláspontja számomra zavarosabbnak tűnik; ő ugyan nem rokonszenvezik a mai magyar politikával, de „nem tolerálja”, ha egy emigráns „visszaköpköd” rájuk, és az őket itthon támogatókra. A politikai emigránsok, például Heine vagy Brecht, tehát – találom szerint – akkor járnak el helyesen, ha kussolnak. Rövidre zárva túl hosszúra nyúló válaszomat, maradjunk abban, hogy nagyon nem értek egyet talalommal.

    4. Almának: nem gondolom, hogy egy eszmecserében minden hozzászólásra feltétlenül válaszolni kell, én magam se reagálok minden hozzám címzett mondatra. Azt azonban reméltem, hogy megindokolod, hogy a Fideszre szavazók számát miért az összes választójogosult, s nem pedig a tényleges választók számával vetetted össze? Dehát, ha nem, nem, akkor tévedtem. Bruhaha!, ahogy Rodeo11 írná…

  • Orsós Elemér:
    „Óvatosan már én is utaltam neki egy borzalmas dologra, aminél még a körülmetélkedés is kellemetlenebb: ott dolgozni kell!”

    Magyarországon Ön szerint tehát nem kell. Akárhogy töröm a fejemet, az én barátaim, közeli ismerőseim között, bár akad közöttük egy-két relatíve jómódú, egyetlen egy sincsen, akinek ne kellene dolgoznia.
    Gondolom, Ön a megállapítását a saját személyes sorsából meríti; Önnek nem kell, mert így vagy úgy, nyilván megfelelő vagyont szedett össze ahhoz, hogy annak jövedelméből megéljen.

  • Kedves Kővendég!

    Engem arra tanítottak, hogy ha valakinek az indokait nem ismerem, ne is alkossak magamban elítélő véleményt róla. Ha pedig ismerem az indokait, akkor is először próbáljam meg megérteni, együttérezni a prolémájával, és azután is csak óvatosan tegyek kijelentéseket.

    Azt hiszem, ezt minden esetben megtartottam, így a ki vagy bevándorlókról sem mondok – és ami több, nem is gondolok – semmi rosszat.

    Így lenne ez Lang Alexszel kapcsolatban is. Van azonban valami, ami engem ebben a két cikkben zavar, és ez az – a minden itthon maradó magyarra vonatkoztatott – általánosítás. Nem egyedül a cikkíró hozzáállása ez, számos esetben itt is, másutt is tapasztalható. Hogy mi magyarok úgy en block is, meg egyenként is felelősek vagyunk az ő szerencsétlen sorsáért. (Gyuri10ünk írja például kedvesen: „A Jáhny Gusztávok népe”… – de vele nem veszem fel a harcot, mert őt voltaképpen nagyon sajnálom bizonyos okokból.)

    És akkor most a kérdésedre:
    A rendszerváltás kezdete óta minden országgyűlési listás szavazást feljegyeztem. Összesítve jobb, bal, szélsőjobb és sötét ló kategóriákba osztva (saját szempontjaim szerint) a következő eredményeket látom:

    10 millióan vagyunk (már nem egészen…)
    8 millió választópolgár (ez is csökken)
    2 millió fiatalkorú és gyerek
    ________________

    Ebből legtöbb szavazatot kapott:

    3,3 milliót a baloldal 1994-ban
    2,8 milliót a jobboldal 2010-ben
    1,0 milliót a szélsőjobb 2018-ban
    0,6 millió a sötét ló 2018-ban/LMP,Momentum

    Atlagban egy kicsit más a helyzet millióban:
    Bal: 2,1
    Jobb: 2,4
    szélsőjobb: 0,5
    sötét ló 0,2

    Úgy vélem, a közel 2 millió átlagosan jobb illetve ugyanannyi bal szavazó azt jelenti, hogy a választópolgárok durván negyede szavaz ide, illetve oda, persze az élethelyzettől és a propagandától némileg ingadozva… A többi polgár, meg a fiatalság Lang Alex vádjaitól mentes.

    De még azok, akik ma egyértelműen „bűnösök” Lang Alex sérelmeiben, azoknak is egy jelentős része csak félelemből vagy nyomorúságból szavazott a fideszre, illetve esetleg túlságosan fogékony a propagandára. Én őket sem vádolom. Inkább együttérezni és TANÍTANI kéne…

    Ennyit a „magyaremberről”.

    Ami pedig magát a szerzőt illeti: Ha ő ezeket a sérelmeit valóban úgy érzi át, ahogy írja, akkor ténylegesen sajnálom őt, és csak remélni tudom, hogy valahol a világban végre magára talál. De ha az egész csak egy retorikai trükk, hogy vádoljon, hogy rossz hangulatot teremtsen – ahogy a másik témájánál már tényleg elszabadította a poklot (legalább is az én véleményem szerint – akkor elítélem ezt a cikkét.

    Ennyi a válaszom.

  • Kővendég
    2019 november 28
    3:58 de.
    Elnézést hogy, kifelejtettem a szmájlit, azt hittem felesleges!
    Egyébbként rosszul gondolja, a nyugdij megállapításkor a 42 év igazolt munkaviszonyomhoz 48 normális évnyi(ami 180 óra/hó) óraszám társult, ami nem heveny léhaságra utal! Ami meg a nyugdíjamat illeti, az tényleg irigylésre méltó , mert majdnem eléri a nyugati minimum felét!
    (Mellesleg már kezdem nagyon unni ezt a gyerekes trendi szmájlizást, azért kényszerülök rá időnként, mert sajnos nem mindenki ismeri fel rejtett humoromat. 🙁 )
    Még egyszer bocsánatot kérek!

  • Orsós Elemér

    Kővendég
    2019 november 28
    3:58 de.
    Ja és már előre is köszönöm bárkinek az intését túlzott elszemtelenedésem esetén!

  • Orsós Elemér Ott dolgozni kell?
    Ezt kár volt. Nyugaton kevesebbet kell általában dolgozni. A különbség, hogy jobban, és megfizetik.
    Magas életszínvonalunkat egy munkahelyen érjük el, az otthoni hat-hét helyet. Tudod Te ezt jól, csak jó volt gonosznak lenni. Ugye?