A sötéttől való félelem, avagy hogyan féljünk a migránsoktól

2020 január 26 11:20 de.53 hozzászólás

Kezében a szenesvödörrel a vak sötétben indult a lépcsőházból szűrődő fény irányába. Már favágás közben egy hatalmas, körmeit meresztő medvét képzelt maga mögé, és ahogy akkor, úgy most sem nézett hátra. Tízéves, még nemkamasz erőpróbabája volt a sötétségtől való félelem ellen, ahogy később, már kiskamasz korában a sötét erdőben való séta. Nem nézett hátra, pedig sompolygó farkaskutyára gondolt. Aztán később -már ifjú apaként- a sötétben ugyanott csodálkozva vette észre, hogy nincs mit leküzdenie. Már nem fél. Már nem félhet, hiszen nyakában ül kétéves fia, aki azért nem fél mert bízik benne, mert ő nem fél, és érzi, hogy nem. Felnőtt, és elmúlt a sötéttől való félelem.

Most sem jutott eszébe, amikor erdei futása közben, a késő délután felhős szürkülete esti sötétreltott. Az erdőközi réten ahol már csak az erdőszél fekete vonala jelezte az irányt jutottak eszébe az erdészház kutyái. Kerítés nem volt, és nappal is fenyegetve ugatták az arra járókat. Nappal nevetett rajtuk, és a kutyák is nevethettek magukban. Ők is tudták, az egész ugatás játék, ami nem hallatszik az égig. De vajon este? Biztos, ami biztos keresett egy botot. Ez kicsi állapította meg- és egy nagyobbra váltott. Már nem futott, az utat benőtte a rét füve, nem látszott jól. Szeptember volt, szarvasbőgés hangját hozta a szél, élvezettel hallgatta. Szarvastámadásról szóló városi legenda (urban legend) jutott eszébe, miszerint ilyentájt a bőgő szarvasok megtámadják a menstruáló nőket. Mire gerjednek ezek a szarvasok(?) mosolygott magában, közben -észre sem véve elhagyta az erdészházat, a rétről beért az erdőbe. Kutyák sehol, a fák alatt a sötétség is sötétebb és a homályosan derengő úton egy szarvas árnya mozgott. Magas volt és széles. Néma csöndben haladt tizenöt-húsz méterrel előtte. Patái alatt nem roppan ág, nem zörren hullott falevél. Ő, ment mögötte. A néma csendben örült, hogy husángját elfelejtette eldobni. Nem sokat érne a hatalmas agancsok ellen, de mégis

Együtt mentek az úton: szarvasbika és ő. Az út sötét volt és hosszú. Együtt mentek az útonFélt. Persze, ha gyáva is, elfutott volna, de bátor volt, félt és ment; nem hitt a városi legendákban, és nem volt nő és nem menstruált. Kezében a bottal ment a bika után, amikor szemből egy autó közeledett. Most már vállait leengedve sétált. Várta a megváltó fényt, ami egy megszeppent és összekapaszkodott szerelmespárra vetült. Pont ott mentek a szarvasbika helyén.

Fotó: Tímár Dániel 

53 hozzászólás

  • hja ké’emszépen, ha ez szépirodalom…akkor eltaláltam a szarva közt a tőgyit, és szép írás… de nem vonom vissza

  • Akad a szerbeknél is néhány migráns:

    http://www.youtube.com/watch?v=W1gR_WqfOs4

    a törököknél meg pármillió.

  • Orsós Elemér

    Szerintem nagyon jó, de a csattanója fenomenális!

  • Schumakker L.-nek válaszolnom kell, bocsi az offért. A nyugdínál lezárult a vita.
    Talán tisztázzuk az osztály fogalmát. Osztály, – az a csoport, aminek a társadalmi státusza, egzisztenciája, érdekei nagyjából azonosak. (Én még idevenném a tulajdonhoz való viszonyát, de Marx óta változott a világ: lsd kisrészvényesek, sőt egyáltalán részvényesek beleszólási lehetőségei adott tőketulajdon működtetésébe.)
    Ebből a szempontból a nyugdíjasok nem osztály – sokféle az iskolázottságuk, társadalmi státuszuk, sőt a jövedelmi viszonyaik is. Emiatt nem lehet azt emlegetni, hogy a két és félmillió nyugdíjas Ovi kormánytámogató lenne. Sőt: az általam támogatott párt helyi szervezetében szinte mindannyian nyugdíjasok vagyunk. (Szokták is mondani, hogy az ellenzéki pártok csupa nyugdíjas.)
    Mégis van igazság SCH.L. okfejtésében. Éspedig az, hogy a „csak” megkapott jövedelem releváns mértékben felszabadító! Emiatt vgyok nagy híve a feltétel nélküli alapövedelemnek! erről mad később, részletesebben.

  • Mindenki figyelmébe (migráns/menekült félelemmel kapcs.)

    Dialektikus filozófiai tétel:
    „A mennyiségi változások mennyiségi változásokat váltanak ki”

    Aki nem érti: Ha tíz migráns érkezik (bármelyik országba) az rendben van. Ha száz érkezik, az is rendben van. Ha ezer az is rendben van.
    Azonban(!) ha tízezer, százezer, v. millió érkezik, akkor a mennyiségi változások a fogadó országban drámai minőségi változásokat generál (társadalmi feszültségek, stb.)

  • Ferenct
    2020 január 27
    2:34 du.

    Mindenki figyelmébe (migráns/menekült félelemmel kapcs.)

    Dialektikus filozófiai tétel:
    “A mennyiségi változások mennyiségi változásokat váltanak ki”

    —————————————–
    Kedves Ferenct – Önnek ez a dialektikus filozófiai tétel láthatóan nagyon tetszik, sőt divatos kifejezéssel élve igen csak „beakadt” amennyiben sokadszorra is előhozza, és majdnem mindegy, hogy épp mi az apropó! Ugyanezt tette Marxnál, Horthynál stb az Ön írásaiban hivatkozási elemként rendre megjelenik! Tény, hogy olyan tétel amit a pincétől a padlásig bárhol és bármivel kapcsolatban alkalmazhat, épp ezért kellene már a magyarázatként hozzáfűzött gyermekes hasonlatok helyett konkrétabb, saját gondolatokkal előrukkolnia.

    Ez a rövidke írás Szukits Rezsőtől épp és pontosan arra jó, hogy egy másodperc erejéig meglepődjünk, magunkra ismerjünk, aztán talán el is gondolkodhatunk, kérdés kiből mit váltott ki, ki mit „vett le”belőle. Nem kell magyarázni – kivált félre, mert ez így teljes és egész!

  • Ferenc1. OK. Csakhogy. A majonéz pl. tojássárgája+étolaj. 1 tojássárgájához 1 dl olajat kell önteni, de nagyon lassan, szinte cseppenként, állandó kevergetés közben. Macerás és fáradságos folyamat, mire élvezhető, szinte kemény majonéz lesz, ami aztán finom mártások alapjául szolgál. Ha egyszerre zúdítod az olajat rá, a tojás összeugrik, dobhatod ki az egészet. A tojást is, az olajat is.

  • Végül a kulturált migránsok visszavonultak:

    http://www.youtube.com/watch?v=rvhuDwLsBVI

  • Besancon

    Helyesen:
    „Mennyiségi változások minőségi változásba csapnak”
    Elnézést

  • Rezső, ismét remekeltél!

    Más, (talán érdekel mást is) :
    Független magyar értelmiségiek Háttal Európának címmel összeállítottak egy jelentést, hogy megmutassák, mekkora károkat okozott a kormány 2010 óta az oktatás, a tudomány, a kultúra és a média területén.
    Szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy az Európai Unió adófizetőinek pénzéből, az EU intézményeinek pénzügyi és politikai támogatásával egy olyan autokratikus rendszer épült ki és szilárdult meg Magyarországon, amely egyfelől aggasztó mértékű demokratikus deficitet és súlyos társadalmi problémákat generál, másfelől helyrehozhatatlan károkat okoz a kultúra egész területen.

    Elérhető:
    http://oktatoihalozat.hu/

  • Letölthető magyarul és angolul.

    Dismantling culture, education, science
    and the media in Hungary 2010–2019
    Hungary turns its back on Europe ⇒ Download

    http://oktatoihalozat.hu/

  • Ja, kedves Drizari, vicces videó… 😀

  • Orsós Elemér

    Drizari
    2020 január 28
    9:05 de.

    Csak hogy, én is mondjak egy jó hírt:
    a csörögi hátrányos helyzetbe kényszerített 8 roma/cigány volt diák 8 év pereskedés után, peren kívüli megegyezés alapján megkapta már decemberben a fejenkénti 1-1,4 millió forintos kárpótlását az államtól! No persze suttyomban! Ennek a precedensnek a fényében számomra teljesen világos hogy, ez a mostani gyöngyöspatai populista melldöngető „majd én megmutatom” című látványos kuruckodás kinek szól! A mindig mindent megbocsátóknak! Viszontag a gyöngyöspatai, következetesség miatti kifizetések utólagos magyarázkodásaira mocskosul kíváncsi leszek! Persze az is lehet hogy nem lesznek következetesek és jó szokásuk szerint szarnak a precedensre! A csattanója pedig az lesz hogy, még a saját oldaltól is jogosan kapnak majd a pofájukra!

  • Orsós,

    nagyon nem érdekelnek a roma ügyek. De ha te izgulsz rá, nem akadályozlak benne.

  • Barcsak ne olvastam volna ORSOS altal csatolt lap reszlteit.
    Nem csak megdobbento, de haragra kelto eset !!!!
    A leg-sotetebb Afrikaban nem tortenne az !.

  • ORSOS:

    NEM, nem az allamtol, hanem a dolgozo, termelo adofizetok zsebeibol.

    Azert a burokraciat nem erdekli a kotelezettsegeik tejesitese.
    Ok nem fizetnek hanyagsagaikert !!!!
    TE es minden mas adofizto fizette azt.
    S velhetoern az megy ottan megallasnelkul.

  • DRIZARI;
    Hm, nem erdekel teged ?

    {ersze senkit nemk erdekelt amikor jottek katonai-szolgalatot visszautasitokert, a Jehova Tanuiert, a Szombatistaker, a homosexualisokert, a ciganyokert, de mire elodeidert jottek, senki mas nem volt eletben aki azzal „erdekelt” lehetett volna !!!!

    Bizonyara nem figyeltel arra nehany gazkamrat meguszo oreg egyenek figyelmeztetesere sem. Ma mar alig van aki eletben lenne azokbol.

    Soha NE feledd mi tortent a multban !!!!!!!!!!!

  • Drizari
    9:05

    Igen! 😀 Kultúráltan, azon a több-100-milliárdos szuper-műszaki létesítmény, drótkerítés az Orbán-kordont visszafelé ismételt áttörve.

    )))))))))))))))))))))) 😀 ((((((((((((((((((((((

  • Drizari & Gorgonzola

    Az ugyancsak 100-milliárdokból, erre létrehozott, illetve fenntartott 3 (azaz Három) személyes különlegesen kiképzett éjszakai Orbanista fegyvereserőről már nem is szólva… – hihihihihihihihihihihihi…

  • Dubois, Na miért? Ilyen ködös éjjelen háromszor a levegőbe lőni – ehhez már tényleg gyakorlott „rendész” kell és ők már csak civil kurázsiból is megtették ezt… Úgy iszkolt a gyáva migráncshad, mint törökök a „Szigeti veszedelemből”… 😀

    Tényleg… Most félretéve a tréfát, ennek a videóra felvett migráncs-attaknak borzasztó . p r o v o k á c i ó . íze van:

    1./ Annyira egyforma a ruházatuk, hogy az már…

    2./ A „műszaki zár” egyenlő a nullával…

    3./ „Önkéntes” megfutamodásuk már egyenesen röhejes…

    4./ „Cui prodest ?” – Annak, akinek poliutikájához újabb ok kell a gyűlölet további szításához*.

    .

    * Ez a „kamu fal áttörés”-akció lehet, mert nincs kizárva, hogy a napokban hazatért belami, Habony koronafőtanácsadó legújabb opusza.

  • Kenny Dávidkirály zárolt cikk 26./7:02 és 2:27 kommentjéhez

    Sajnos részemről ezt hosszú évtizedek tapasztalata mondatja, hogy aki ma cigányozik, az holnap zsidózik. Ti. hosszú életem során, aki nyíltan cigányozott, az előbb, utóbb mindig rátért a zsidózásra is.

    Kenny, ha valaki bárkit is a születése, „vérségi származása”, vagy bőrszíne alapján csak vizsgál is(!), de nem az Ő egyéni [Jóska, Mári, Viktor, Geyza, Gazsi stb.] egyedi cselekedete alapján ítéli meg akkor az az illető bizony rasszista.

    Tudniillik a tipizálás már önmagában véve is figyelmen kívül hagyja az egyént és annak az emberi, „teremtett” mivoltát, vagyis azt, hogy egyenlő szuverén személyiségeknek teremtettünk. De ha nem is a mitikus teremtést vesszük figyelembe, akkor is, legalább az emberi . f a j . tízezred pontosságig azonos genetikai . g e n o m j a . csak-csak meggyőző érv lehet az emberi faj egyenlősége mellett, különös egy olyan magát demokratikusnak deklaráló embertárs esetében mint Kenny is…

    Az . n e m . o b j e k t í v . meghatározása senkinek, ahogy ezt te megpróbálod beadni, hogy pl. cigány, finn, zsidó, vagy néger az illetők lényege. Hiszen ezek a „melléknevek” csak az emberi történelem során rájuk ragadt, illetve ráragasztott stigmák, amik már eleve önmagukban is hamis képzeteket gerjesztenek beszélőben és hallgatóságban egyaránt…

    Az egyik ilyen jellemző „jelző”, hogy pl. valaki keresztény, keresztyén, vagy zsidó, vagy felekezeten kívüli, amiről adott személy abszolúte nem is tehet, hisz néhánynapos csecsemőként „””avatták””” be – keresztelték meg – egy misztikus vallás közösségébe, hogy aztán egész életében eszerint kellejen önmagát meghatároznia, mintha ezt ő akarta volna…

    Ugyanez a helyzet a földönfutókkal, nomádokkal és menekültekkel, mint.pl. a cigányokkal is, kiknek többségét éppenséggel nem a jó, édes szüleik kényszerítették egy szerencsésebb ideológiai, vallási kalodába, hanem rajtuk teljesen kívülálló okokból azok a már letelepedett vallásos népek, törzsek, szóval az úgymond többségi társadalmak, amelyek aztán nem is hagyták őket letelepedni, sőt mindenhonnan elzavarták, mely folyamat egészen a XX.század II.feléig folytatódott, mígnem ugyanazok az egykor még hasonló nomádok – mint pl. a magyarok is – ezt az „emancipációt” meg nem elégelték, és mára, rendszert váltva pl., a legszívesebben tovább folytatnák ezt a kitagadást és kegyetlen alakalmi üldözésüket.

    Láthatólag ez a ki és megtagadási jelenség-folyamat évszázadokon keresztül tengerikígyóként fonja körül a cigányság sorsát, mely döjf és lenézés a náluk szerencsésebb népekre nézve bizony szégyenletes antihumánus bűnként tapad ma is, mely vétkeiket ezek mentegetőzés gyanánt mindenféle permanens magyarázkodásokkal és az üldözöttek hibájaként igyekeznek objektivizálni, ámde az ilyen szövegekből mindig-is kilóg a lóláb…

    Mert téved, aki elhiszi, hogy az üldözött maga képes kivergődni az üldözöttség, vagy a szegregáltság társadalmi hálójából. Nem. Mert csakis az általuk amúgy lépten-nyomon hirdetett felebaráti szeretet 😀 képes erre, részben gesztusok, de főleg hatalmas erőfeszítések és megértés révén.

    Gondoljunk bele jó magyar testvéreim, ha anno nem sikerül az a Honfoglalásnak nevezett betörésünk a szláv kultúrvilágba, ugyan ma a cigányokhoz hasonlóan tán nem mi lennénk Európa másik putri, vagy sátorlakó földönfutó, számkivetettjei??? Dehogyisnem!

    https://fortepan.hu/?serch=cigányság

  • UI+

    A legsötétebb* rasszizmus ihlette I.Orbanisztán
    >keresztény/demokrata< propagandája, ill. mára
    már a FidSS számára nagyon is pragmatikussá vált
    politikai lépését, amikor a szerencsétlen roma,
    lakosság tanulatlan "vezetőit" rávették, hogy
    jegyeztessék magukat n e m z e t i s é g k é n t,
    mely lépéssel mindjárt rá is léptek a ma nap-mint
    nap megtapasztalható hivatalos szegregációjuk,
    visszafelé vezető rögös útjára…
    ˙

    * Alkalmazkodva a cikk utalására a sötétséghez.

  • Orsós E.

    Jól ismerem a csörögi „szitut” – részben itt élek.

    A csörögi cigány gyerekek a szomszédos Sződ községbe (ekkor Csörög még közigazgatásilag Sződhöz tartozott, de már elvált a két település) jártak iskolába.
    Egy olyan iskolába, amelyet a csörögi gyerekeknek tartottak fenn és életveszélyes volt. Évekkel ezelőtt elbontották, az önkormányzat (minden bizonnyal) szándékosan nem újította fel ezt az épületet. Ide a „paraszt” gyerekeket azért nem íratták az iskolába mert a cigány gyerekek és a szülők antiszociálisak voltak (tanárokkal és egymással stb.)
    Az épület elbontása után a cigány gyerekeket a környező községekben helyezték el (Sződliget, Vácrátót, Vác, stb.)
    Mostanában megoldás lehetősége tűnik fel egy új csörögi iskola építésére ami megoldhatja(!?) a csörögi iskoláztatási problémát:
    http://www.ekif-vac.hu/?page_id=2871
    Legyen így!

  • Orsós Elemér

    Gorgonzola
    2020 január 29
    2:11 de.

    Kedves Gorgonzola, szerintem is, ez egy szerbekkel közös provokáció lehetett! A leírásodban minden stimmel:
    – szerb oldalról jöttek az egyenruhás lopakodók,
    – zavartalanul jöttek, mint ha a szerb határt még annyira sem kellene védeni mint a magyart,
    – a legelső főszereplő -láthatóan mintegy félősen hitetlenkedő előfutárként- először óvatosan megnézte, hogy nem átverés-e az egész és csak megbizonyosodás után intett a többi statisztának hogy nyugodtan jöhetnek,
    – a főszereplő egyből tudta hogy, hol van számukra meggyengítve a kerítés,
    – valóban nagyon gyanús volt a láthatóan harcedzett férfiak egy nyanvadt pisztoly lövésektől való pánik rohama,
    – Szerbiába visszafelé is zavartalanul nyomulhattak, pedig az már idegen területről való határsértésnek minősül,
    – tényleg olyan habonyárpis volt az egész előadás!

  • Orsós Elemér

    Gorgonzola
    2020 január 29
    2:11 de.

    Ja, és legszebb volt az egészben az eseményeket „véletlenül” hűen követő ipari kamera!

  • Gorgonzola Ez mind rendben van. Azt nehéz megértenem, hogy ha a tapasztalat azt mutatja, hogy x népcsoport tagjai nagyrésze olyanok amilyenek, hogy várhatod azt, hogy minden egyes egyénnek adjak esélyt? Elvben természetesen igazad van, de ez a gyakorlatban nem így működik. Idáig mindig ráfáztam a nagy lelkemre, meguntam baleknak Ott tartunk, hogy már akkor rasszistát kiáltanak, ha egy bűnözőt cigánynak nevezek, mert az. Ha ezért rasszistának tartanak akkor legyek az, de akkor is marhaság. Abban teljesen igazad van, hogy segíteni kell nekik a kitörésben. Ezt viszont Nekik is akarni kell, mert nélkülük nem megy. Az átkosban sem ment, csak akkor lehetett Őket olyan munkára használni, amihez nem kellett szaktudás.
    Nem kihúzták Őket a gödörből, hanem hagyták benne tapicskolni és etették Őket. Most itt az eredmény. Nem jó, persze, hogy nem jó, de túl sokat vársz el attól az egyéntől, akik ezt a kudarcot elviselni kényszerülnek, konkrétan azoktól, akik köztük élnek.

  • Orsós Elemér

    Ferenct
    2020 január 29
    7:56 de.
    Lehet-e hibáztatni szegény szegregált gyermekáldást írástudatlanságáért, mert egy tanévben önhibáján kívül 200-300 óra igazolatlan hiányzásra kényszerül, de amikor bejár órára, akkor is csak a rasszista gádzsók/parasztok szekálják hogy, miért kergeti őket késsel, miért veszi el a tízóraijukat vagy miért keni őssze fekáliával a füzeteiket?!
    Érdekes hogy, az ország 3 külömböző szegletében levő lányaim már az ovodákban is hasonló mentalitással hitegetnek, de ott az ovodáikban még nem terjedt el a járványos kártérítés követelés.
    Engedj meg egy szerény költői kérdést: vajon van-e értelme új iskolákat építeni nekik, ha úgysem akarnak járni bele? Nagy tisztelet és gratuláció a példamutató kivételnek, akiket meg ezért jobbára kivetnek maguk közül!

  • Orsós E.

    Amit fejtegetsz (szocializációs-, integrációs képtelenség), az több évszázados probléma és a cigányoknak csak egy részét (kisebbik részét) érinti.
    (Ajánlott film irodalom: Emir Kustorica „Cigányok ideje” film trilógia)

    Nejem középiskolai tanár, osztályfőnök. Több cigány származású fiút/lány tanít/tanított közöttük vannak csörögiek is és elmondja, hogy nincs több probléma velük, mint a nem cigány gyerekekkel.

  • Orsós Elemér

    Ferenct
    2020 január 29
    3:07 du.

    Nahát ennek szívből örülök, ha Ti szakmabeliként így látjátok!

  • Kenny
    2020 január 29
    12:09 du.

    én imádom az ilyen veleszületett elesettséget (gondolom te is?) ha én nem tudom önmagamat felemelni a saját hajamnál fogva, akkor megette a rosseb! ez az egész migráncstéma (hogy mennyire utálom e szót) azaz az ember szabadsága arra, hogy önmaga saját akaratából eldönthesse hol és hogyan akar élni amihez az is hozzátartozik, hogy migrál (latin: migrare > vándorol) viszi azt amit képes… (megjegyzésem azok szoktak erről a témáról ömlengeni akik sohasem migráltak és sohasem ismertek meg a szülőföldjükön kívül semmilyen más területet vagy mai szóhasználattal országot a benne lakókkal együtt… ugye az afrikai néger az kikap egy nagy husángot a machetevel, megfelelően előkészíti és nekiindul, néha mezítláb és ahogy szoktuk mondani harapja a mérföldeket és valahol megáll és eltölt bizonyos időt ami -végső esetben- egy egész élet is lehet, kialakítja azt amit tud a túléléshez és családja lesz és élnek.. erre fehér ember nem igen alkalmas bár ki tudja, talán… túl sokat elvett belőlünk a kultúra és amit hozzáadott az néha nem elég ehhez… manapság az emberek a demokráciákban lelki betegek vannak ügyek: átfogóan: mental health!!! és kezelik…

    EGY VALAMIT NEM IS EMLÍTENEK MIKÖZBEN A GURUK HÜLYESÉGEKET DUMÁLNAK, HOGY A KAPITALISTAPISTASÁG MAGA AZ OKA:

    VERSENY VAN DE DÍJAK NINCSENEK A LEGFŐBB ELISMERÉS HA NEM RÚGJÁK PÁROS LÁBBAL KI A MUNKAHELYÉRŐL BÁRMILYEN OKBÓL MAJD A TÖBBIT ÜGYVÉDEK ÉS A SZAKSZERVEZET (HA VAN) MEGDUMÁLJA megoldásokat feledd el!!!

    ez a kora gyermekkortól felhalmozodó feszültség: lesz e holnap kenyerem és vizem és lesz e fedél a fejem felett és … anyu vesz e nekem okostelót amin el tudom neki mondani mikor a szomszéd szobában takarít, hogy lelki beteg vagyok

    namost a cigányok és nagyon sokan mások viszik magukkal a szokásaikat, beidegződéseiket, betegségeiket, jelmezeiket és most már követelnek: ez neki jár tenni nem akar érte, de legalábbis annyit nem mint amennyit…. tapasztalatom nem érdemes megtenni mert az, hogy olyan jó vagy, mint a vállalatnál senki más nem fogja „őket” megakadályozni abban hogy az első adandó alkalommal mikor el akarja adni a céget és az árából megélni akkor ad egy lapulevelet aláírja és kirúg, előző nap még te voltál a cég fénye virága de egy büdös vassal sem adott többet azért mert éjjel 2300 kor még vele egyedül voltál a műhelyben és dolgoztál… az természetes is de másnap kirúg

    namost a migráns és a cigány felismeri ezt vagy megérzi és nem teljesít ezzel értéktelenné is teszi magát a hatalom számára (hogy mindehhez a hatalomnak mi köze?) és selejtes osztályon kívüli állampolgár leszek akit lehet taszigálni meghallgatnak de … néha találkozol valakivel aki -mint később kiderül- önös érdekből „segít” és ez van

    társadalom Óh

    bruhahahaha

    meg Nitzsche

  • Ferenct Érvelésedben az a hiba, hogy aki középiskolába jár, az valamiképpen kijárta az alsó nyolc osztályt. Tehát járt iskolába és tanult is. Feleséged velük találkozik.
    Az egyetemen még kevesebb gond van velük.
    Feleségemnek húsz év alatt egyetlen cigány PHD hallgatója volt, így sosem panaszkodhatott a magaviseletükre. Orsika viszont nagyon jó volt.

  • Orsós Elemér

    Kenny
    2020 január 30
    2:27 de.

    Maximálisan egyetértek!

  • Kenny

    Egyetértek azzal, hogy a magyarországi alapfokú képzés nagyon fontos: ha nincs alap, nincs mire építkezni.
    Azonban ez minden általános iskolást érint, a cigány gyerekeket valószínűleg fokozottan.

    (A múlt héten voltak a középiskolai felvételi vizsgák és nejem elmondta, hogy általában(!) voltak „siralmasak” a dolgozatokat.)

  • Kennynek a 12:09-re :

    Írod, hogy „az Átkosban sem ment, csak akkor lehetett Őket olyan munkára használni,amihez nem kellett szaktudás. Nem kihúzták Őket a gödörből hanem hagyták benne tapicskolni és etették Őket. Most itt az eredmény…”

    Kenny! Az eredmény minősítését illetően tévedésben vagy. Mert az említett időszak [immár 70 év] közepette történt egy rendszerváltás nevezetű retrográd – 180°-os – társadalmi méretű hátraarc, amely minden korábbi, az előző 40 év pozitív eredményét egy pillanat leforgása alatt hajította a szemétbe. E reformnak álcázott, többekközt az annál korábbi – hősi 1000 év – egyes népcsoportokkal és nemzetiségekkel szembeni – gyakran hivatalos – kirekesztő akaratot a cigányság már integrált jórészét szándékszik újra meg és kitagadni, ami számukra csak a putrit, sőt a saátorozást hozná vissza.

    Hazugság az, hogy annak a 40 éves beintegráló(!) politikának az „eredménye” a mai helyzet. Pont fordítva van. Csak az az igaz, hogy a nagyrészt a feudalizmus földesúri csecsbimbóin* nevelkedett alázatos magyar többség, a zsigereiben bármikor kész és képes visszatérni paraszt nagyszülei kalap-levevős, kézcsókos, de egyben lefele taposó, rugdosó, elkergető stílusát újra magára ölteni, illetve minden „idegen beépülést” vagy annak vélt mozgást megtagadni.
    ˙

    *Az EU támogatásával növekszik és tovább . k o n c e n t r á l ó d i k . a gigantikus földbirtok, feleslegessé téve a kétkezi falusi munkaerő (a falu) puszta létét is, növelve ezzel a nincstelen vidéki lakosság negatív társadalmi hatásait. M é g i s . az ezt mozgató újgazdag földbirtokos és tőkés osztály pártját támogatják szavazataikkal. Sok esetben még a cigányok is, pár zsák krumpli ellenében…
    Fordítva ül a lovon, aki az okozatban keresi a dolgok nyitját, amely valójában történelmileg éppenséggel a 30 évvel ezelőtti törés-zúzásban leledzik…

  • UI Kennyhez

    Munkáskerületben nevelkedtem. Környékünkön több MTH Szakmunkásképző Intézet működött, amelyhez bentlakásos kollégium is tartozott. A vidéki fiatalok – köztük „cigányok” is – ruházattól kezdve, teljes ellátásban részesültek. Nem igaz, hogy ez vezetett a mai helyzethez, hogy ez csak úgymod’ etetés lett volna.
    Másfelől a letelepítés nem okoz visszafejlődést, ellenben sok évszázados elmaradottságból ébreszti fel még a nomádot is…

  • Aszondod, hogy megnyílt az út a nyílt fajgyűlölet felé is ?

    Mert tényleg megnyílt. Ez megy ma is, még ha egy kissé lefátyolozva, de akkor is…

  • SchumackerLady

    Talalom 9:52 !

    Amit nekem kifejtesz az . o s z t á l y . kritériumaiként, az pontosan egyezik az én általam behatároltakkal.
    Írod pl. a társadalmi státuszt, az egzisztenciát, és ami a legfontosabb, a közös érdeket.
    Ugyanis a státusza kis kivétellel, m á r . n e m . t e r m e l ő . társadalmi csoport, ellenben fogyasztó…:
    – Egzisztenciája(v.-ánk) azaz „a szekere rúdja” kifelé mutat…
    – Közös érdek a minél nagyobb egyéni nyugdíjösszeg folyton követő elérése, valamint annak a politikai csoportnak a támogatása, amely . e z t . hihetően ígéri n e k i…
    – Érdekes szempont az, hogy egzisztenciális szempontból különállónak tekinted a kisrészvényes-nyugdíjast, meg gondolom a nyd.mellett dolgozót is, de véleményem szerint ez a „sokaság” annyira kis szám a két-és félmillióhoz képest, ami ebből a szempontból legalábbis Magyarországon nem képez releváns csapat. Ezzel szemben -az osztály jelentős és nagy hányada csak a n y u g d í j á b ó l . él és ez . d e t e r m i n á l j a . a gondolkodásmódját és cselekedeteit is.

    Azért őrülök, hogy e téma kapcsán, kicsit visszatérve Marxhoz megemlítetted a szelvényvágók – v. kisrészvényesek – hadát, akik akkor is a tőkés osztály tagjai, ha minimális közük van a termelőeszközök magántulajdonához. Ez egy speciális, olyan demokratizálódó, osztályon belüli rétegtulajdon, melynek tagjai . o s z t á l y t u d a t á t . ez az önként befektetett, egyben kockáztatott tőke nagyság determinálja, szemben a magyar nyugdíjassal, aki azt csak hiszi, hogy nyugdíjában Ő a munkás évtizedek befektetett „”tőkéjét””” kamatoztatja, s amelyet az állam szavatol a számára, holott hova is lett mára az Ő általa megtermelt javak értéke. Sőt mára, már csak a politikai kockázat „kamatozik” … De az nagyon és veszélyes formában…

    Egyszóval, a szelvényvágók közös érdeke egybevág akár a nagytőkével is, ezért az egy osztály.
    A magyar nyugdíjas érdeke csak a többi magyar nyugdíjas érdekével együtt képez közös érdeket, leszámítva a kf. rétegnyugdíj differenciált értéke okozta belső feszültséget. Egy közös pont és közös akarat és biztos politikai céljuk, ami a nyugdíj, mint járandóság-intézmény fenntartását és megtarthatóságát illeti, ami ugyanakkor a pillanatnyi rezsimekkel szemben függő helyzetben tartja ezt az . o s z t á l y t.

    Üdv. SchL

  • SchumackerLady

    SchL 7:28 +1

    Talalom:

    Erre meg nehogy azt mondd nekem, hogy
    DE A NYUGDÍJAT >A KŐBE VÉSETT< FID-SS ALAPTÖRVÉNY BIZTOSÍTJA !

    ))) 😀 (((

  • Kennyvel maximálisan egyetértek.
    Sokan a szabad iskolaválasztás lehetőségét tartják a szegregációs oktatás okának. Nincs igazuk. Egyrészt egy nehezen megközelíthető faluból elég korlátos a szabad iskolaválasztás. Másrészt viszonylag könnyű kijátszani a kötelező körzetesítést. Az állami iskolának ma is kötelező a körzetében lévőket felvenni. Ezt az egyházi iskolák játszák ki elég szemérmetlenül, a nem kívánt gyerekeket „vallási okokból” elutasítva – ez is főként a falvakban baj, ahol nincs másik. Amíg önkormányzati kötelező feladat volt a közoktatás, addig az önkormányzatok „alapítottak” állami iskolát a nem kívánt gyerekeknek.
    Gyöngyöspatán is ez történt. Az önkormányzat egyszerűen átadta az iskola felét az egyháznak (ahol háromszor annyi állami pénzt kapnak egy tanuló után,mint az államiban), az egyház, meg leválasztotta az épületet, a maga részében kiválogatott tanulók számára. Így lehetett, hogy az „államiaknak” nem volt kirándulás, farsangi bál, úszásoktatás stb., amire a háromszoros állami normatívából jutott az egyháziaknak. (Nyilván a szülői hozzájárulás is könnyebben jött össze, mint a szegény családokból.)
    A szegregáció mindig is megvolt: elmélyítése, sőt elmérgesítése a 10 éve regnáló rendszer legnagyobb bűne a nemzet ellen.

  • Orsós Elemér

    Cukihara
    2020 január 31
    6:04 de.

    „Aszondod, hogy megnyílt az út a nyílt fajgyűlölet felé is ?

    Mert tényleg megnyílt. Ez megy ma is, még ha egy kissé lefátyolozva, de akkor is…”

    No, akkor nézzünk szembe tényszerűen az ide-oda hazugságokkal korrigált meztelen valósággal:
    Gyöngyöspata 2500-as lélekszámának 80 %-a nemroma/cigány, 20 %-a roma/cigány. (Direkt írom így, mert a legújabbkori etnikai terminológia szerint a „cigány” és a „magyar” alattomosan rasszizmusra utaló meghatározások!) 15 évvel ezelőtt még közel 180-an jártak itt általános iskolába fenti arányú etnikai megosztásban és 34 tanár végezte az oktatást, mára ez úgy módosult hogy, 70 akárhány tanulóból csupán 4, azaz négy nemcigány/roma tanuló maradt születési helyén és a 34 tanárból csak szintén 4! Namármost kérdezem én apácai naívsággal: hová és miért tűntek el a nemcigány/roma gyerekek 97 %-a és a tanárok 80 %-a?!
    Na aki erre a kérdésre meg tudja adni a helyes(nem PC!) választ, az azt is beláthatja hogy, igazándiból kinek járna a kártérítés!!!! Ja és persze azt is, hogy ki generálja és ki szenvedi meg a több évtizede kormánszinteken megtűrt rasszizmust!!!!

  • Orsós Elemér

    Cukihara
    2020 január 31
    6:04 de.

    Elnézést a fenti számszaki hibákért, de a matek sem az erősségem!

    https://mandiner.hu/cikk/20200130_gyongyospata_jogvedok

  • Gorgonzola
    2020 január 31
    3:52 de.

    Hja Antall Jóska elhintette a Horthyzmus átkos magvait.
    És az „jó” talajba hullott…láthatólag.

    Már Ady is megírta prózában*, kb 1902 körül ezeket az alattvalói attitűdöket, csak éppen őt nem kezdték el miatta üldözni mert akkoriban még nem voltak mindenre elszánt büdös-nácik.

    *íme itt:
    https://librarius.hu/2015/08/30/ady-dobbenetes-gondolatai-113-evvel-ezelott/

    A legnagyobb vicc az benne hogy az ilyen Gurltiz-szerű horthysta nímandok ezt az írást a saját ócska elméleteiknek az igazolására próbálják felhasználni.

  • Egyszerűsített szöveg :
    „A nyugellátás nem „jár”,hanem csak adható”…by NER

  • Géza
    (2020 január 31
    3:52 de.)

    Ady nagyon kritikus volt az országával.
    Azonban!
    Ady tipikus példája annak a magyar értelmiségnek akire jellemző az „érted haragszom, nem ellened” (mint egy szülő, aki a gyereke érdekében szidja meg a gyerekét).
    Szemben azokkal azokkal akiknek csak(!) a bírálat önmagáért kell és nem a jobbítás miatt.

  • SCh.L.: a nyugdíjasok nem osztály: sem képzettségük, sem jövedelmük – sőt kis részben a jövedelemszerzés – alapján sem. Egyedül abban, hogy már nem vesznek részt a termelésben. De ennek alapján „osztály” lenne a tanuló fiatalság is. És egyébként: mi van az 5,5-5,3 millió nem nyudíjas szavazóval? Azok többsége miért szavaz a fideszre?
    Sch.L.+: Ezt a kérdést nem is értem. Hiszen pont az alaptörvényük törölte az előző alkotmányból, hogy „az állam gondoskodik az idősekről”. A mostani így fogalmaz: az állam LEHETŐSÉGEI SZERINT gondoskodik az idősekről. A „lehetőséget” meg a kormányerő dönti el: járni jár, csak nem jut.
    Ne tévedj: úgy gondolom, hogy a mai nyugdíjtörvény elég méltányos, és figyelembe veszi a járulékkal fedezett munkajövedelmeket.
    De. A valamilyen okból jogosultságot nem szerzettek minimálnyugdíjának – ebben 70-80 ezren részesülnek – kiegészítése NEM a nyugíjrendszer feladata lenne, hanem a szétvert SZOCIÁLIS rendszeré. Így lehetne megnézni világosan: mennyi a befizetett nyugdíjcélú adó (mint említettem, járulékról adóra keresztelték át és az adóhivatalhoz megy), és abból mennyi megy nyugdíjra valójában. Szerintem nagy meglepetés lenne.
    Az én nyugdíjam nem éri el a 150 ezret, de a párom után kapok özvegyit, így egyelőre kijövök. Bár a 30-40 százalékkal emelkedett élelmiszerárak miatt ez egyre bajosabb. Mondanom se kell: 10 dkg tokhalkaviárért pont úgy 6700 forintot kérnek az orosz boltban, mint tavaly,és a serrano sonka kilója is maradt 11 ezer. Viszont: a krumpli kilója a duplája, a tej 30%-kal drágább, az olcsó sajt 70%-kal, mint tavaly. A hús csak olyan 25%-kal ment föl, de az olyan „luxuscikk”, mint a pzs vagy a WC papír megduplázódott. A legolcsóbb kenyér 159-ről 179-re, a sima kifli,zsömle 16-ról 19-re. Ez se 2,7% – ennyit az „inflációkövető” nyugdíjemelésről. (Ezek nagyon alacsony árak, a közelemben lévő CBA és Lidl üzletekből valók: a Belváros, vagy a kisebb boltok faluban jóval drágábbak.)

  • talalom
    2020 január 31
    1:32 du.

    Hát igen, nagy a pofájuk amikor bejelentik hogy a gyémántokkal díszített cápaikra-felfújt 700 ezer Forintról 690 ezer forintra csökkent kilónként, de hogy a mindennapi fogyasztásra való élelmiszerek 4 év alatt közel a duplájára emelkedtek, arról mélyen kussolnak,

    És a vicc az hogy a Boda-féle többségi agyatlanok ujjonganak hogy lám milyen jól dolgozik a Kormány, a gyémántos cápaikra megint olcsóbb lett, szavazzunk akkor rájuk.

  • Ferenct
    2020 január 31
    12:54 du.

    Olvasom amit írsz.
    Már most harmaggyára.
    Meg hátulról visszafelé is.
    De úgy sem bírom meglátni az értelmét.
    /F.Karinthy aforizmáját alkalmaztam a helyzetre./

  • SchumackerLady

    Talalom 1:32

    Ezzel a „márpedig, de akkorse” kinyilatkoztatással nem indokoltad meg az álláspontod helyességét.

    Ugyanígy nem a diákok példáddal, hisz az a réteg [döntő hányada] törvényileg nem szavazóképes, csupán csak családja által – mindig is volt – eltartott állampolgári réteg, míg a nyugdíjas, de részben* önálló felnőttre, e tekintetben permanens propaganda mellett, mint anno a cserépszavazóra számít, de épít is(!) a mindenkori politika és hatalom.

    Nem akarom szóról szóra értelmezni ezt a 1,32-es válaszodat, de a vége felé . p o n t o s a n . t e . m a g a d . sorolsz fel, a vita-t é m a . szempontjából abszolúte indifferens, bár egyes elemeiben jogos, valódi „nyugdíjas típusú”, napi és szakpolitikai sablon-sirámot … Ez a szakaszod legfeljebb azokhoz a tévé-híradásokhoz hasonló, ahol éppen úgymond’ „idősekről”, vagy nyugdíjasokról van szó, a hiradó operatőr biztos, hogy tipizált zsákszatyros, vagy ún. nyanyatankos „néniket, bácsikat” kap a lencsevégre, hogy a nyugdíjasnak ezt az egy fajtáját állítsák be „a nyugdíjas archetípusának”.

    Na szóval, ha valami hát éppen ez az a pont, az a magatartásmód és „azt kő mongyam” egységes nyd. gondolkodás-m ó d, ami többek közt a nyugdíjast osztállyá avanzsálja…

    Kár tagadni, és nincs is mit, 2,5millió – sőt talán megvan 3 is – a politika szempontjából speciális, e g y s é g e s e n . sajátos gondolkodásmóddal, ill. érdekkel a szatyrában, hat már nemcsak a szociálpolitikára, de az egész gazdaságra, jelentős . h a t ó e r ő . bármely társadalomról legyen is szó…

    Üdvözlettel: SchL
    ˙

    .

    *”Részben önálló felnőtt”, mert függ a mindenkori politikai hatalomtól.

  • Orsós Elemér
    9:06

    Nem tudom milyen számszaki hibára utalsz, de linkedet köszönettel vettem és megtekintettem, ahol ha számszaki kérdéseket nem is, de jobboldali, rasszista alapvetésű dilemmákat annál inkább tárgyalnak, de én ennek ellenére Gorgonzola megállapításait teszem teljesen a magamévá. Azt, hogy el a kezekkel Kolompároktól, Korsósoktól, Lakatosoktól, Orsósoktól, Sztojkáktól stb.stb. !!!

    É L N I, É S . É L N I . H A G Y N I !!!

  • Orsós Elemér

    Cukihara
    2020 február 1
    3:08 de.

    „É L N I, É S . É L N I . H A G Y N I !!!”

    Köszönöm szépen és hálából küldök Neked egy téged igazoló, ide illő illusztrációt, avval a költői kérdéssel hogy, igazándiból kinek is járna a kártérítés:

    https://pestisracok.hu/orjongo-tanulok-iskolai-eletkep-az-integracio-es-a-liberalis-nevelesi-elkepzelesek-diadalutjarol/

  • Orsós Elemér

    Cukihara
    2020 február 1
    3:08 de.

    Mellesleg egy ilyen szegregált osztályban úgy illene hogy, szegregált tanár oktassa, nevelje az ártatlan tudásszomjasakat vagy ha arra nincs lehetőség, akkor legalább egy netkamera pásztázná folyamatosan ezeket a szadista, rasszista, kirekesztő tanárokat! Lehet hogy, hasonló alkalmatlansági okokból rugták ki Gyöngyöspatán is a tanárokat?