Önéletrajz a jelenből. Pillanatkép

2020 április 2 11:04 de.52 hozzászólás

Mottó:

… „a látszat még az igazságot is legyőzi” (Platón)

A tömegpánikkal szemben nincs járható út.

A tömegpánik, akkor is káros, ha valós veszély váltja ki.

Az autóból csak a lábait látom. Megállok. Hanyatt fekszik. Mozdulatlan. Arca sebes. Mintha a szája is véres lenne. Csak éleszteni ne kelljen! Alkalmatlan vagyok. Rettegek a gondolattól. Nyomkodni a -talán halott- mellkasát. Nekem ez nem hiányzik. Tudom, hogy megteszem. Sajnálom. Nem vagyok hős. Nem merek gyáva lenni. Hányinger kerülget. Elnyomom. Odalépek hozzá, és óvatosan mellkasára teszem a kezem. Még mindig undorodom. Ötven körüli férfi. Kissé ápolatlan. Kinyitja a szemét. Tekintetnek régen örültem ennyire. Aztán felül. -Részeg vagyok- mondja -Ezek régi sérülések- teszi hozzá. Nem hívok mentőt. Sokba kerülne Neki. Visszafekszik a napsütötte járdaszél füvébe, szemét lehunyja, arcán békés mosoly. Az egészségügy túlterhelt.

Esténként a lakótelep erkélyeit az orvosi helytállást tapssal éltetők lepik el. A kézen keletkezett aggasztóan piros foltról az orvos fotót kér, mentőszirénát napok óta nem hallani, a kórházak igazgatását katonák vették át, belépés előtt a kapuban szűrik az érkezőt, vizsgálatok, kezelések elhalasztva, beteglátogatás nincs, aki lázas, az nem mehet be. Lázát orvosának jelentő páciens telefonos jó-tanácsot kap, meg valamilyen „talán az” kórképet szedjen izét… Fóliázott ablakú patikák, fóliázott gyógyszerészek, fóliázott közegészségügy katonai parancsnokság alatt.

Hipermarket. Bolt, ahol minden kapható, elektromos tűzhelytől, Split klímáig; zabpehelytől az álom ízű csokiig minden, és akad még különleges minőségű whisky is. Liszt nincs, vécépapír van. Újra van. A boltokból eltűntek a hatalmas papírcsomagot cipelő asszonyok. Minden ágy alja meg a spájz tele. Ott vécépapír és liszt uralja a teret. Pékárú bőséges, lisztes-polc üres. Két hete üres. Boldog jövő előtt állnak a molyok (Ephestia kuehniella-k). Rövidesen lisztmolyokra csapó tenyerek hangjára ébrednek későn kelő gyerekek. Anya elfojtott káromkodása jelzi: „Megint elrepült.” Liszmolyilag vizsgálva boldog a jövő. Tündérilona még két hétig süti házi kenyerünk, aztán „Ne szarj be!” jeligére hirdetést adunk fel: Lisztet, ágy alól is féláron veszünk. Dőlni fog a liszt, hetente kell fél kiló. Reméljük, hogy úgy cseng le a nem létező pánik, mint a szüreti hasmenés. Először az is nagyot fröccsen.

Nincs tömeg, polcok tele. Többnyire idős férfiak tét-lábolnak, egyik kezükben cédula, másikban telefon. A pénztárban ülnek korunk hősei, a pénztárosok: Nincs fólia, kesztyű és álarc, ám van naponta több száz vevő. Rakják az árut, veszik a pénzt. Érdemes lenne vizsgálni, közülük hányan lesznek betegek. Ez nem a lefóliázott egészségügy, ez az élet, ami megy tovább; ez nem autógyártás, ez az élet, ami megy tovább. A baj azzal van, ami nem megy.

Éva házának teteje leégett. Biztosítás nem volt, sírás és pánik igen. Falujának polgármestere nem adott segélyt. „Ha adnék, azt hinnék, hogy lefeküdtél velem.” Mégis volt segítség: segítettek a barátok, a család, és a falu lakói. Munkahelyén ma felmondtak neki. Szerencsés ember, leégett házának felújításához nem vett fel hitelt. A baj társas lény: oda megy, ahol már van. Ő sikeresen legyőzte a bajt.

Máskor öten, most ketten vannak. Én egyedül. Kocsimat pikk-pakk lemossák, nincs félórás várakozás, és nincs blokk. Ma nem jön a NAV. Az autómosóban béke van, és az utakon is. Városunk közlekedésén a hetvenes évek hangulata; forgalmi lámpák kikapcsolva, elsőbbséget ritkán kell adni, néha megfeledkezek magamról, és ötven helyett hatvannal hajtok. Csend, béke, nyugalom. Üres parkoló mindenütt. Ó, azok a hetvenes évek(!) a bűzlő Trabant és a kihúzva felejtett szívató.

Akkor füstölő Trabant, ma elektromos autó, és internet. Büszke vagyok! Korosztályom alkotásai, akár Holdra szállás, vagy a mobiltelefon. Ismeret pillanatok alatt, kapcsolat félvilágon át. Terjed rajt a jó és a rossz: Az új, szebb világot teremtő divat; a környezettudatos tettek divatja, vagy a világpánik; a fontos hír és a fake news; megjelenik a távolibarát, és a rosszindulatú „ismerős”. Szelektálni tudni kell; hírek, reklámok, pánik és divat, ismerősök és csoporttagok között. Csoda, amikor olyan csoportnak is lehetek (lehettem) tagja, amelyben kiválók gyűltek össze: zenészek, filozófusok, tv sztárok és újságírók kiválóságai. Válogatott csapat, és büszke vagyok, ha néha-néha írásomra némelyikük like-t ad. Tudom, köztük lennem ajándék tőlük-nekem, és nem érdemem. Válogatottak közt én is válogatott vagyok.

A pánik lehet egyéni, voltam én pánikban sziklafalon, legyőztem, és büszke vagyok rá. Nem tagadom, dicsekszem vele. A pánik lehet tömegpánik, és lehet világpánik is. Én a pániktól félek; pánikom; pánik a pániktól. A következményektől rettegek; a gazdasági összeomlástól, a leálló egészségügy okozta károktól, az inflációtól. Nem tudom, hogy hány ember hal meg a kezelések és a megelőző vizsgálatok elhalasztása miatt, hányan menekülnek halálba munkájuk elvesztése miatt. Nem tudom, lesz-e ajtókat felgyújtó csőcselék, a pánikkal visszaél-e a politika, lesz-e belőle gazdasági, majd fegyveres harc, nem tudom, hogy egy háborúban mennyi lesz az áldozat.

Pánikolok.

Epilógus 1: 2011. 01. 20-án a West Balkán nevű budapesti szórakozóhelyen a kialakult tömegpánik miatt, az utcára tóduló tömegben két tizenéves és egy huszonnégy éves lány vesztette életét.

Epilógus 2:

Egy pánik ellenes gondolatom miatt a fent említett kiemelkedő képességű emberekből álló csoport kizárt tagjai közül.

Pillanatkép az életből, ami megy tovább

Szukits Rezső

52 hozzászólás

  • kis magyar helyzetkép a nagy magyar valóságból, remekül megírva.

  • Rólam itt mondja egy rendkívül okos, hogy pánikolok. Pedig nem is mondtam.

  • Valamelyik „házmester” már biztos nagyban fogalmazza a feljelentőlevelet, hogy Rezső pánikot kelt, (ilyen háborús időben 🙂

  • SzandiMandi:

    Boda kollegina jelezte két hete hogy a „megfelelő szerveknél”
    bejelentést fog tenni amiatt, ami ezen az oldalon zajlik.

  • a végső kép lepkével az mindent visz!

    az 50-es férfi is… élmény: jöttem haza, fekete öltöny, selyeming nyakkendő, fényes cipők de elestem 2 méterrel az ajtó előtt és ott elaludtam… (a többit képzeljétek hozzá) a biztonságis keltett fel, hogy menjek vele… de nem segített felkelni… úgy meg nehéz lett volna követni nem volt nálam kő… szomszéd jött ki hallván a ….tést és mondá a zord muksinak aki jegyzettömbbel a kezében volt ott -mindez hajnali 0200 körül- hogy: segítsen nekem, hogy segítsek neki ehhez az ajtóhoz van kulcsa neki utána vidám percek

    pánik??? csak a zord őr volt pánikban mi többiek nem

    a pánik az elő van idézve valahonnan ahol mindig is rejtezik de amikor kell elő lehet rángatni frissen melegen és villódzva

    NE HAGYJUK MAGUNKAT én a magam részéről nagyon sokat röhögök a sok rémhíren pedig kies Kanadánkban és főleg Ontario ban nincs is olyan sok rémhír inkább azzal foglalkoznak amikor 3 méterre a mikrofonállványnak álcázott riportertől nyugtató szavakat és megoldásokat

    a csekkeknek kell 8-10 nap míg megérkeznek az online átutalás azonnal és max 3 nap (állami pénzsegélyek azoknak akik most éppen bajban vannak) és -érdekes módon- itt megoldották a ventilator-ok beszerzését és a maszkokét is akkora álarcosbált lehet csinálni amekkorát nem szégyellünk

    pagát uhu

  • Szukits Rezsö cikke újfent telitalálat, és stílusos. Szóval olyan ami építő.
    Ezért megőrzendő a eljövő időkre is.

  • Drizari

    Nem is kell azt mondani – kilátszik. De sebaj, borítsunk fátylat rá.
    Engem se nem zavar, se nem befolyásol

  • Szandikám virágom

    De hogy hogy jött le a Rezsö cikkéből, hogy pánikot keltőnek is értelmezhető – pedig abban, igen nagyszerűen szedve össze a tényeket, ellene beszél. Mármint a pánik ellen.
    És hogy a pánik személyesen szólva igen alapvető emberi tulajdonság.
    Én is be tudok pánikolni, és nem egyszer kerültem olyan helyzetbe. Sajnos
    Én sem szégyellem bevallani

    Csak hogy uszíthass valamivel, mármint Te Szandikám, mindjárt kekeckedsz

  • Mondtam, hogy nagyon okos az illető. Végül Polt Péter bűnügyi eljárást indít ellenem pánikolás bemutatása és befolyás alá vonása tömegekre hatással, ezzel gátolom a koronavírus elleni győzelem kormányzati kiharcolásának küzdelmét vészhelyzet és rendeleti kormányzás idején. 😀

  • Tekintetes Gabriel Nagyságosúr,
    Remélem nem veszi kekeckedésnek, ha nem magyarázom el az egyébként sem Önnek szóló hozzászólásomat, még a rendkívül megtisztelő csendőrpertus bizalmaskodása, valamint a sosem elhamarkodott ítéletei és személyeskedései ellenére sem.

  • Erdekes, h minket vádolnak meg pánikkeltéssel, s hogy mi vagyunk pánikban, akik felhivjuk a figyelmuket, h o1g átbabrálta őket, es felesleges pánikban vannak! Sőt, jelen pánikjuk okozza a gazdasagi összeomlást!
    Egyszeruen csak a racionális utat kellene válasszuk!

    Na! Kivancsi vagyok, h ki vasarolt min 2 csomag budipapirt?!
    Ki vett min 2 kg lisztet?!
    Ki vásárolt fel min. 2 kg buzadarat?!
    Csak mert azok gonoszak, önzőek mások kárára törekedtek!
    De arra még nem jöttem rá, h mi a bánatra lehet használni azt a rengeteg budipapirt!
    Szerencsetleneket a dubipapirnagykerek behulyitettek!
    Hallgassuk meg Bodát!
    Ő biztos tudja ezekre a hulyesegekre is a jo választ!
    Boda!
    Hiánycikk lesz a tvben a sorozat!
    Láttam valahol selejtezesre váro videokazettakat dallaszrol, lzaurarol! Gyökerekről! (M1, Duna, tv2, …)
    Tudjátok, h a digi-sek hogy nevezok, hogy kuldik titkos jelrendszerrel Bodanak o1g-ék a kamuinfót?
    Paraboda antennával!

  • Geyza, 2020 április 2, 3:10 du.

    Ja, visszajöttek a régi szép idők – beindulnak a reflexek 🙂
    Hátha megint könnyen meg lehet szerezni valamelyik szomszéd lakását, vagy valamijét.
    Méghogy nem volt igaza szegény Kertész Ákosnak?

  • Sajnálom Rezső, hogy o1g kamupánikkeltése még anagytudásúakat is behülyitette!

    Sajnos egy kor után szeretnek pánikolni, aggodni!

    Apukámtól kaptam frászt!
    Amikor éppen nem volt min aggodni, akkor azon aggodott, h min lehet majd legkozelebb aggodni!
    Olyan szintre vitte az aggodasait, hogyha egy donteshelyzet volt, akkor tudtam, h a jo megoldas az, ha pont az ellenkezojere fogadok, mint ő, vagy megkerdezve pont az ellemkezójet csinálom!

    Kivancsi lennek, h jelen helyzetben boda hogyan segit a raszorultaknak, vagy az egeszsegugyben dolgozoknak!
    Ha megirja, akkor en is irok nehany altalam segitsegkent felajanlott alternativat!
    Jelzem, h en nem vagyok nyugdijas, nem kapok semmilyen ellatast, munkát az allamtol!
    Sőt 3. hete o1g megszoritasai alapjan, akik eddig fizettek nekem rendszeresen, azok is jovedelem nelkul maradtak, eltuntek!
    En nem kapok nyugdijat es fizetest akkor is, ha az országot romba dontotték o1g-ek es a csendben assisztalok csendben elsunnyadok!
    Mindenki hozzajarul az ország bedontesehez, aki ugyan olyan, a korábbiaknak megfelelo tartalmas munka nelkul felveszi ugyan azt a korabbi fizeteset, nyugdijat, sot, tobbet kovetel!
    Megfigyeltem, sokan olyanok panikolnak, koveteloznek, akik vegkepp onmersekletet kene, h tanusitsanak! Oket nem erdekli az orszag jovoje!
    Inkább bedontik, semmint kicsit kevesebbol eljenek, hiszen otthonuk maganyaban erre kepesek lennenek!

  • Kikapcsolódásnak – Remek interjú Vámos Miklóssal:
    Megeshet, hogy csak évtizedeink vannak hátra ezen a bolygón emberiségként
    (Húú, csak baja ne legyen az érzékeny téma miatt 🙂
    https://24.hu/kozelet/2020/04/02/vamos-miklos-koronavirus-dunapest/

  • Elolvastam a Vamos Miklossal keszult interjut!
    Vegyesek az erzelmeim!
    Érzekelheto a 70 eves hozzaallasa!

    De 1 dolog miatt biztos jo volt!

    Rájottem, h o1g egy elfuserált sikertelen iro, ahogy hitler festo volt!
    Töketlen iroi sikertelensege a regenyek teremtette elet megformazasaban kompenzaciora kesztette, igy az elszenvedő lakossag koreben eloben probálja a gyenge mentalitasaval a korcs elethelyzetunket megkreálni!
    Elfuserált egy torz figura!

  • Azért büszke vagyok magyarságtudatunkra, mert a vilagon egyedülálló egyseg van bennünk!

    No, még a szinében vannak véleménykülönbsegek, de a kiindulási alap az már biztató.

    Mindannyian reménykedve szurkolunk viktornak, hogy legyen koronája!

  • Gratula Rezso, jol fogalmazott, jo erdeku es celu, mert semmi panik serkentes, sot a nyugalomra serkento sorok.

    Persze a kerdes amikor majd mind ennek a jarvanynak, vagy inkabb a kovetkezmenyeinek vege, hogy melyik a serelmesebb ;
    az orvossag a jarvany ellen, vagy maga a jarvany ???

    Persze azt nem tudhatjuk amig a vegere enem ereunk.

    De az mar is nagyban vitatva vilagszertre.

    A Swedek, sem Brasil semmi renfkivulli modszerehez nem folyanmodott. Hgyajak a termeszetet mukodni inkabb.

    Volt mar jelentve mult honapban , Kinaban, Australiaban,Farnciaban is ,hogy a Malaria elleni gyogyszer sikeresen alkalmazva a Covid-19 ellen.

    Sot, New York allamban Dr. Valadimir Zalensky, egy Hassidik kozosseg falusi orvossa kb. 100 virus-sulytott-at azon Malaria-elleni gyogyszerekkel sikeresen kezelt. Egy sem kerult ICU-ba , sem legzo-gepre.

    De mire ennek a vilagszerti esemenynek vege, igen sulyos kovetkezmenyei lesznek barmaly kovetkezmeny lenne valo.

    Milliok valnak munkanelkulevi naponta.
    Minden szuksegletek fogynak gyorsan, s termeles hianyaban utanpotlas nagyon korlatozott, majdnem lehetetlen.
    Mi lessz majd annak kovetkezmenye, amikor az milliokat sulyt ????
    Milyen allapotokban lessz majd Europa es Eszak-Amerika?

    Az okoz am majd panikot, sulyosabb kovekezmenyeket is.
    S az nem lessz am nyugodt es bekes nosztalgia.

  • Jurásek Fábián Sebestyén

    Beteg lélek, beteg írása…

  • T.Rezső !
    – Néhány képzavart, magyartalanságot, és a slusszpoén hiányát leszámítva vállalható írás…
    – Kedves Rezső !, – egyszer kétszer lehet ilyet, „írni” de rászokni nem szabad…

  • Álj! Álj! Álj!

    Csődbe viszik az egész gazdaságot, akik ma több penzt kovetelnek! Bármelyik oldalról! Licitálni könnyű, de az osztogatás gazdasagi alapját senki sem állja!
    Én megmondtam 3 hete, h a forintot bedontik, be kell vezetni az Eurot!
    Gazdasagi csod lesz, ehezes, fosztogatas, eroszak es vilagszerte fegyveres agressziok!
    Ha nem lepunk, v rosszul, akkor gáz lesz itt is!
    A bertámogatast be kell vezetni egyetemlegesen , de alacsony szinten!
    Nyugdijak, fizetesek csokkentesevel!
    Ha nem, akkor csak ido kerdese a bedoles , az ehezes es a tobbi!

  • Nem szabad adni senkinek se, amig nem kap mindenki egy minimalis jovedelmet! A felett is csak nagyon szerenyen a raszoruloknak, es a tenyleges elvegzett munka után!

    A visszazuhant, bezárt vallakozasokat minimálisan mukodtetni támogatva, kulonben bedolesukkel a kesobbi gazdasag sem fog tudni ujraindulni!
    Uígy az alkalmazottait!
    Az egeszsegugyben sem mindenki a covideseket apolja!
    Nagy a differencia az ottdolgozk kozott!
    Sőt, vannak, akiket ki is fógnak rugni!
    Az ápolook maganszektori jovedelme 2-3x-osa a korhaziakenak! Nekik sem járna!
    A jarvanygorbe ellapositasa kalálos a gazdaságra! 3-4-5-6 honapot a gazdasag nem fogg kibirni!

    O1g a legjozanabb a mai hiszteriaban az osztogatas teren!

    Ma talalkoztam 1 gyogyulttal! 3 hetig volt otthon, ki sem mentek a mentosok sem, a korhazak sem vizsgaltaķ!
    Nincs is a nyilvántartásban!

  • Abban is igazam van, amit Falus Ferenc megerositett, h akkor fog csak csokkenni a fertoszesek problemaja, ha a lakossag 2/3-a átesik a fertőzésen!
    Azaz, ha kijarasi tilalmakkal elhuzzak akar ev vegeig, akkor csak utana lehet! Addigra a gazdasag osszeomlik!

  • Orsós Elemér

    O1G666
    2020 április 3
    2:04 du.

    „Ha nem lepunk, v rosszul, akkor gáz lesz itt is!
    A bertámogatast be kell vezetni egyetemlegesen , de alacsony szinten!
    Nyugdijak, fizetesek csokkentesevel!”

    Szerintem is ez a megoldás, a mézesmadzagként felkínált kecsegtető hitelek felvétele meg öngyilkosság! Inkább húzzuk meg egy kicsit a nadrágszíjat! Volna egy-két jó ötletem, hogy -szégyenszemre- hogyan ne haljunk éhen egy ilyen isteni -sajnos jelenleg szétvert- mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országban!

  • Nemértem Jura-csikk: „beteg lelkű beteg írását!”

    Slapaj! A vege n a csattano, h kizárták a nagyok a soraikbol!
    Ami keserű, mert minden ellenére szerintem Rezsőnek volt igaza egyertelmuen!
    ……….

    A jelenlegi minisztereket, a tisztifoorvost, a katasztrofavedelmi fonokot fel kell fuggeszteni, mert mindannyiuk munkaja minosithetetlen bukas volt! Csak toketlen pártkatonák, minden lehetőseget elszurtak, elszalasztottak!
    Akkor a legkisebb a karokozasuk, ha adunk nekik 1milliot, h soha tobbe ne lassuk oket!
    Letre kell hozni egy ” Öregek tanacsat” a rendszerváltás ota legjelentósebb gazdasagi vezetoivel a maganszektorbol!
    Ill. A 2008-as vilaggazdasagi valsag allami resztvevoit is, hogy a hibakat elkerulhessuk!(akar idos, akar fiatal -de sikeres), pénzugyminisztereit, Eus targyaloit, valamint minden EU-s orszagbol az altaluk javasolt válságkezelő nagyágyut!

    Lesznek vagy 50-70-en, de az EU Legerosebb gazdasagi vezetese lesz! o1g csaladjat es gazszereloet felejtsek el, mert csak kart okoznanak!
    Alajuk kell szervezni egy tanácsadoi alsohazat az EÜ,OKTATAS, SZOCIÁLIS RESZOEGBŐL. csakis TANÁCSADOKNAK!

  • Árnyekkormanyt!

    REZIST! mozgalmat!

  • Geyza
    2020 április 2
    3:10 du.

    SzandiMandi:

    Boda kollegina jelezte két hete hogy a “megfelelő szerveknél”
    bejelentést fog tenni amiatt, ami ezen az oldalon zajlik
    ———————————————

    Boda kolleginának sem, meg a megfelelő szerveknek sincs köze ahhoz, hogy itt mi zajlik – mert egyébként zajlik itt valami? -:))))

  • A jarvanygorbe ellapositasa kalálos a gazdaságra! 3-4-5-6 honapot a gazdasag nem fogg kibirni!

    O1g a legjozanabb a mai hiszteriaban az osztogatas teren!

    Ma talalkoztam 1 gyogyulttal! 3 hetig volt otthon, ki sem mentek a mentosok sem, a korhazak sem vizsgaltaķ!
    Nincs is a nyilvántartásban!

    ————————
    O1G666!

    A 3-6 hónapos időtartam nagyon valószínű még akkor is ha nem „laposítasz” – ám a laposítás azaz az időbeli elhúzódás az egyetlen módja a sokkal végzetesebb katasztrófák elkerülésének – már ha! Nem tudom hol élsz, mennyire vagy tisztában a történésekkel, de pl az olaszoknál / spanyoloknál bekövetkezett hirtelen robbanás épp annak volt köszönhető, hogy a legkezdetibb idő szakokban nem vették elég komolyan, és tapasztalat hiányában nem tettek meg mindent a kitolás, vagy ahogy te írod a laposítás érdekében.

    Hirtelen szakadt rájuk szerencsétlenekre, robbanás szerűen terjedt és tetőzött, ennek volt köszönhető a napi kb 900 halott – és ez még akkor is így van, ha az elhunytak jó része idős beteg ember, mert volt köztük sok aki nem az volt, mert egy erősen terjedő járvány már csak olyan hogy nem válogat, akit ér azt kapja derékon! A fiatalabbnak előnye legfeljebb annyi, hogy ha megtámadja a szervezete talán könnyebben jut rajta túl – de ez sem biztosíték, sok az ellenpélda! Nekünk óriási szerencsénk ( még nem biztos ez sem) hogy hozzánk kicsit később gyűrűzött be, volt/van némi tapasztalatunk, magyarul, mások kárán tanulhatunk és esetleg jobban feltudunk készülni, ha odafigyelünk! Most lehet nagyon elszúrni meg okosan némileg „megúszni”is – de ennek feltétele, hogy lassuljon a folyamat, ne következzen be a robbanásszerű megbetegedés szám, mert az egyébként is kivérzett eü. garantáltan nem fog megbirkózni vele – erre emberéletek mehetnek rá, sőt !

    Tehát a gazdaság nagy valószínűség szerint „rámegy” de marhára nem mindegy, hogy 3-4 hónap alatt zajlik le valami nagyjából a spanyol, olasz, stb mintára, vagy sikerül tompítani és eltolni annyira, hogy az egészségügyi ellátás (eszközök, orvosok, ápolók nővérek) megbirkózzanak vele.

    Hogy O1G mennyire józan a „hiszterikus osztogatás” terén, azt nem kommentelném, de érdekelne, hogy ezt mire alapozod, vajon tudod e, ismered e a napi történések tükrében, hogy az osztogatás hova fut ki, kinek miért és miképpen ?

    A gyógyult ismerősöd szerencsés volt, de ugye tudod, hogy ez messze nem általános – van ilyen lefolyású betegség is meg olyan is, általában nem az ilyenekkel van a gond, hanem, az olyanokkal – emiatt hiszterikus kissé az ország, már ha ezt annak lehet nevezni, szerintem egyszerűen meglepettek, hogy ilyen lehetséges, hogy csak úgy végigsöpör egy világjárvány, és minden / mindenki akit szerettek amit eddig megszereztek, fontosnak éreztek, az átértékelődhet, elveszhet, semmivé válhat – igen, általános az ijedtség, de szerintem a nagy átlagot jelenleg nem a gazdaság távlati alakulása aggasztja, hanem szeretne ezen túl lenni, nem kétséges, hogy minél kisebb veszteséggel mind emberileg mind gazdaságilag!

    Egy idősebb korú rokonunkról / barátunkról ( a már elhunyt nagynéném férje) kb 2 hete hallottuk meg, hogy intenzív o.-on lélegeztető gépre került, akkor már egy hete ott volt, mikor hozzánk eljutott a hír. Azóta mindennap azt figyeltem, ahányszor beszámoltak róla, hogy kik, nők, férfiak és hány évesek voltak az áldozatok, milyen alapbetegségekkel küzdöttek stb hogy annak alapján tudjak következtetni, köztük van – e, eddig úgy tűnt, kitart. Ma reggel hallottam a híradásban, hogy a hat elhunytból az egyik egy 85 éves férfi beteg, érrendszeri betegséggel stb. Ahányszor a telefon megszólal lefagyok, hívni nem merem egyelőre a családot, csak várok, hátha még sem ő az – tudod hányan vannak akik közeli hozzátartozójukkal kapcsolatosan érzik át ugyanezt, és mi lenne itt, ha az a görbe mégsem egyenesedne ki, hanem mindinkább csúcsosodna?

  • Mar tettem a megjegyzest itten, hogy Orban a vilag-mediaban egyre ismeretebbe es nepszerubbe valik.

    Mert majd-nem naponta letezo valami jelentes rolla.

    Az teljesen ismeretlenbol nagyon nepszeru europai politikussa valik.

    S a jelentesek hozzaszolloi altal egyre nepszerubbe valava.

    A mai vilaghirekben, hogy Orban magyaroszag corona-virus koltsegeit NEM a magyar dolgozo-adofizetikre, hanem a bankkra haritja.

    Meg-adoztatja a bankokat fedezni az egeszsegi koltsegeket a corona-virus alatal okozott osszegekert.

    Otletevel meg Senator Bernie Sander-et is tul-lepi am.
    Remlve nem valami nemzetkozi poziciora alamodozik versentyezni???

  • Christopher Adam

    Az ismertség nem egyenlő a népszerűséggel.

  • Cris Adam;

    Szobeli ertelmeben nem, de nem azt jeleztem.

    Orban a vilagban ismeretlen, de amit a tomegek olvasnak rola azok nagy tobbsege magasztaljak.

    A vilag-media letezo egyenloen Canadaban is, fokent a web-en.
    A nemzetkozi alvasok atlag velemenyei 9:1 Orban, mint a jelen hatarozata adoztatni a bankokat, s nem a lakossokat fdezni a covid-19 kolrsegeket. Vissatusitva a Musilman menekuklteket, stb.stb.
    Van idod, kovesd !!!

    Ne feledd az elet-fizakai alap-torvenyet. Action-re-action !!!
    Soha nem tudhato hogy mi lehet majd a re-action to barmi politikai probalkozasta. !

  • Bendeguz79
    2020 április 4
    1:09 du.

    grizi, hogy te miket tucc? megadóztatja a bankokat? még majd orbánfanná leszek?

    miért? a bankok és Rotschield, Morgan, Csányi, azok mind szent tehenek és nem lehet őket fejni? csak az egységsugarú dolgozót akiről a hámréteget már lenyúzták, még bőre van de csak részben, és ha már az sem akkor megnyúzva még életben tartják, hogy robotoljon és fizessen amíg a húgyhólyagja is kívülre kerül?

    rebetli és recontra meg makk (valakinek a makkja amit nem lehet tökre tenni mert az renonc gyurcsinéni szerint hidegen, ő mondta onnan tele a viv Ó ból)

  • Bednegooz!
    Hitler, Sztalin, Dzyingiszkán is ismertek voltak! A nagytobbseg szemében nemkedveltek!
    O1g lepesei 60% -ban populistak, 10%-ban racionálisak, 30%-ban pedig szigoruan a sajat zsebe erdekében keletkeznek!
    Azzal a szigoru megszoritassal, h az 1. sohasem mehet a 3. Kárára!

    Valoban a dontesei jelentős resze extremek, ezek legtobbszor rosszak. Viszont a szukseges dontesek masik fele csuszik, elmarad, amit mas vezetok meghoztak!
    Pl.a lakossag jovedelem nelkul marado reszenek anyagi ellatasa!
    Kb.20 napja szunt meg tobbszazezer ember bevetele! O1g 1000,-tal sem segitett, h eletben tudjanak maradni, mikozben a kozszferaban teljes fizetest kapnak akik nem, v csak minimálisan dolgoznak.
    Lehet, h o1g es szerinted ez igy etikus, szerintem ilyen gazdasagi helyzetet krealva (a bejelentesei kapcsan alakult ki) az o felelossege a penzek koordinálása is! Senki sem maradhat ehen! Senkire sem lehet igy raboritani, h a csaladja, rokonok, ismerosok tartsak el!
    Bednegoose! A beirasaidbol ugy tunik oreg vagy. Kerdeznem! Ha marciustol honapokig nem kaptal volna nyugdijat a valsag vegeig, amikorra a gazdasag dinamikus mukodese ujraindult, méltatlannak tartanád?
    Vegul is a nyugdijadat azert fizetjuk, h élhess! A gazdasag működése alapján! Ha bedöntöd te, v más, akkor nem is jár! Vagy csak annyira, amennyi a gazdaság produktumának aránya!
    Bár már ez sem igaz, mert semennyire sem jár, hiszen o1g megszuntette a nyugdij járulékvoltát, adóként műkodik, azaz a kormány döntése, hogy ad-e, vagy, hogy mennyit!
    Ezert is akarta a korlatlan hatalmat, mert azzal a választasokat megszuntethene, azaz a nyugdijasokat lasz@rhatná! Azaz a nyugdijakat megvághatná, v egysegesithetné egy alacsony szinten, pl. 50.000,-/hó es a tobbit a szolgaltatasokban ervenyesithetne! Vegul is, kajara, gyogyszerre eleg, a rezsit pedig ugysam kell fizessék!
    A nyugdijasok egyetlen fegyvere a valasztojoguk!
    Amennyiben azzal mar nem tudnak elni, barmit csinálhat veluk o1g!
    Bár hozhatnak olyan torvenyt, h kozepiskolai vegzettseghez kotne es csak a szellemileg frissek, jozanok, gondolkodni kepesek szavazhassanak, amit a 65 ev felettieken vizsgalnanak! Egyszerűen csak gimnaziumi matematikai feladatsorokat kéne jol megoldaniuk, meg kémiai egyenleteket, fizikabol feladatokat, biológiából a belsőelválasztásu mirigyek hormontermelesenek hatasait kérdeznék, kombinatorikai feladatokat! Az 1millio nyugdijasbol talan, ha 1000 menne át!
    O1g lehet, h meg fogja tenni! Ha a szavazati jogod megszunteted , mert a legkisebb mertekben sem vagy alkalmas logikus, fuggetlen donteseket hozni, akkor o1g élhet azzal a torvennyel, amely kimondta, h a szuloket a gyerekeiknek kotelezettsege eltartani viszonzasul, hogy csecsszopokent ez forditva volt!
    Azaz felesleges a nyugdij!
    A megdolgozott jovedelem alapjan fizetik majd a munkabereket es a gyerekek tartjak el a szuleiket!

    Ha belegondolsz, vegul is az egesz jarvannymizeria miattatok van, az oregek vedelmeben!
    A tobbieket a virus csak annyira zavarja, mint barmelyik korabbi köhöges, tusszentés, hőemelkedes!
    A tarsadalom irányitott joindulata az, h mikor mennyi vedelmet ad nektek, milyen áldozatért cserebe!
    Biztos lehetsz benne, h nem fogja engedni o1g sem, hogy abszolut nyomorba sullyedjen az ország, mert a gazdasagot romba dontik! Lehet, h meg ezekkel a maradjotthon propagandaval meg parhetig, 1 honapig elszemermeskedik, de utana kenytelen lesz munkara fogni mindenkit, dolgozni kell, termelni, a kozteruleteket ujra rendeltetesszeruen hasznalni!
    Magyaro foleg, hiszen valsagkovetelesem ellenere sem vezetik be az Eurot, ami miatt a mar megrogyott forint be fog dolni!
    Egy kis ido mulva (de lehet, h már ma is) o1g méricskélni fogja kilóra a nyugdijasokat, hogy mekkora aldozatot ernek meg, mikor engedi el a gyeplőt! Szerintem hamarosan!
    Szerencses esetben a nyugdijasokat kerik majd meg, h maradjanak otthon, h nem akarnak megfertozodni, eletben akarnak maradni!

  • Most hivott ismerosom DKAzsiabol, h segitsek.
    Már viz sincs! Most epitettek ki 1 eve a vizvezetekrendszert, de ures, mert szarazsag van!
    Boltban tudjak venni horroraron, vagy messze elmennek busszal, motorral , hogy olcsobban vasarolhassanak!
    Kajára sincs penzuk, de a víz fontosabb!
    Szerintetek mikor tor ki a lázadas? Vérengzés?

  • Ben d’ goose

    Il. Károly mondta a pestisjarvanyrol: Lesznek akik meghalnak, sokan túlélik, de mindenki felébred!

    Bármit is jelentsen, lehet mai értelme is!
    Számomra a felébredést jelenti!

  • A félelem a legnagyobb veszély es ellenség, nem a virus!

  • „Lázadjatok addig, amíg a bárányokból oroszlánok lesznek!”

    „Rise and rise again, until lambs become lions.”

    Hoods

  • Hogy is kezdődött?

    Íme hogyan kell előkészíteni profi módon egy világra szóló tervet:

  • Bill and Melinda Gates billiokat adomanyoztak vilagszerti phylontropikus celokra.
    Abban semmi „profit” nem letezo.

    Minden cent-abbol kozerdeku, egeszsegi-celokra adomanyoztak, semmi kikotesek, feltetelek nem letezhetnek!!!!!

    Semmi on-erdekeik nem letezo abban !!!!

    Barki adomanyozhat ahoz.
    Mint a regi mondas; tedd penztarcad oda ahol a szad van !

  • Bendeguz79
    2020 április 5
    12:36 du.

    grizi, hogy te miket nem? és pont ide? így malária után én is adakoznék billiókat csak…bökkenő van! nincs… hogyan kell azt csinálni, hogy legyen és akkor lehet adómentesen charity be menteni a billiókat

    rekontra rebetli és tök meg makk negyvenszázultimóka

  • Bendeguz

    Vagy nem értesz semmit, vagy; – túlon túl is, és csak el akarod kendőzni a valóságot az alapítványokról!

    Olvasgasd a fenti cikket és O1G666 bejegyzéseit.

    Aztán ha van kedved utazz el Georgiába, nincs olyan túl messze (ha Floridában élsz) Azon belül Elbertonba.
    Ott élőben megtalálhatod ezt a feljegyzést 6 méter magas kőtáblákba vésve.

    http://keptarhely.eu/view.php?file=20200406v00sleg6m.jpeg

    —–
    Maintain humanity under 500,000,000 in perpetual balance with nature.
    Guide reproduction wisely — improving fitness and diversity.
    Unite humanity with a living new language.
    Rule passion — faith — tradition — and all things with tempered reason.
    Protect people and nations with fair laws and just courts.
    Let all nations rule internally resolving external disputes in a world court.
    Avoid petty laws and useless officials.
    Balance personal rights with social duties.
    Prize truth — beauty — love — seeking harmony with the infinite.
    Be not a cancer on the earth — Leave room for nature — Leave room for nature.
    ——

  • O1G666

    Ha belegondolsz, vegul is az egesz jarvannymizeria miattatok van, az oregek vedelmeben!
    A tobbieket a virus csak annyira zavarja, mint barmelyik korabbi köhöges, tusszentés, hőemelkedes!
    A tarsadalom irányitott joindulata az, h mikor mennyi vedelmet ad nektek, milyen áldozatért cserebe!

    —————————————–

    Ez egy óriási tévedés, hogy a „járványmizéria az öregek miatt van” nem tudom honnan indult ez a tévhit, de ha egy kicsit is gondolkodsz, rá kell jönnöd, hogy ez nem igaz!
    A járvány van – ez tény, hogy honnan indult, biztosat senki nem tud, szakemberek is csak vélelmezik, esetleg tudják is, de nem keltenek hangulatot senki ellen, mert az most kevéssé segítene, eső után köpönyeg. Bárki elkaphatja a fertőzést kortól, nemtől függetlenül, az idősebbek általában nehezebben, esetleg sehogyan sem heverik ki, főleg ha jó sok más egyéb krónikus betegségeik is vannak, amelytől ugyan elélhetnének még sok évig, de a fertőzéssel súlyosbítva rájuk nézve veszélyesebb, ezért is ajánlott részükre, hogy ha nem feltétlenül muszáj ne menjenek ki sehova – de a „mizéria”nem az öregek miatt van, hanem a maga a járvány miatt! Olvastam már olyan véleményeket is, hogy a vírust az öregek terjesztik, ezért nem is értik, „miért engedik ki őket” 9-12 között a boltba, meg a gyógyszertárba – hát tényleg nagy a sötétség a fejekben! Utoljára Gulyás Gergely az „emberarcú fideszes”miniszter mondott olyan baromságot, hogy „mi 65 alattiak összevissza fertőzhetjük egymást…” aztán szembe kellett néznie azzal, hogy meghalt az 1 éves baba, a másfél éves kisfiú, a 13 éves fiú, a 21 éves brit lány – szülei szerint az égvilágon semmi baja nem volt – a 37 éves helyettes nagykövet, itt Magyarországon, valamint a 39 éves férfi és az 57 éves nőbeteg is, napokkal ezelőtt, és mi még csak a járvány elején vagyunk! Ez csak így hirtelen összeszedett adat, azokból amit hallottunk, olvastunk – de a lusta messze nem teljes! A hazai 38 haláleset áldozata idős beteg ember, de azért láthatóan megoszlik a halálozás korok szerint! Boris Johnson eddig könnyedén vette a karantént, ma reggel viszont azt jelentették, hogy súlyosbodott az állapota, kórházba került! Szóval nincs alapja az olyan kijelentéseknek, hogy az öregek miatt lenne a ramazuri – azt állítod ezzel, hogy ha idősebbek nem lennének, talán a vírus is meghunyászkodna, mert „ti fiatalok” meg sem éreznétek? Hát azért ezt megnézném!

    A másik, csak hogy tudd : az idősebb korosztály része a társadalomnak, tehát nem kell, hogy a „társadalom” nekik külön védelmet adjon, a „csere áldozatokat” meg nem is értem!

  • Bendeguz

    Az alapitványokról:

    Nagyon hasra estem amikor Bill Gates vagyona nagyobb részét átkonvertálta az alapítványába. Rögtön utána Warren Buffett se akart lemaradni és több 80%-át ö is alapítvánnyá konvertálta.

    Szegények olyan csórókká váltak hirtelen

    Hogy ezek után az adóhivatal (IRS) már nem is kutakodik a házuk táján

    Mint ahogy a Rockefeller famíliánál sem, sem a Rothschildéknál és hasonló csóró családoknál, akik a Forbes-magazin vagyonosok listájának a végére sem bírnak bejutni.
    Ahogy az elszegényedett Calgary família sem.

    Azoknak akik nem értik:
    Valaki valahol az isten háta mögött egy gyógyszer kutató és gyártó laboratóriumot.
    Az alapítvány (Bill_Melinda) pénzt adományoz neki – vakcina fejlesztésre.
    A gyár nevében valaki nyit egy kereskedelmi egységet, amit viszont az államok, a WHO és más hasonló szervezetek megtámogatnak. Így az majdnem ingyen osztogathatja a vakcináit, miután az Köz-„adományokból” kifizette a gyártott terméket is, a maradék haszonnal pedig megtámogatja az Alapítványt (Bill-Melinda)

    Adó-fizetés sehol

  • Bendeguz

    Ja még valami lemaradt a fentiekből

    Nemhogy adófizetés nincs, hanem még az egész finanszírozás, az alapítvány haszna, mind-mind közpénzből származik

    legal

  • Gabriel
    2020 április 6
    9:26 de.

    hm, hm, hm

    és assziszed a grizi érti? pedig aszon’ta, hogy ismerte Karcsi bácsit és az olyan de olyan….volt… pedig Voltaire, Descartes ugye…de… dadadadada

    szóval …régóta szervezem, hogy lesz egy nagy hatalmas charity-m de nem jött össze… a tök e hiányzott a negyvenszázultimhoz és renonc lett hiába rekontráztam

  • Gabriel
    2020 április 6
    9:26 de.

    amikor megint írsz a grizinek a Robespierre-t nehogy megemlítsed neki, mert kergedervissé válik azonnal

    makk ulti renonccal

  • Gabriel
    2020 április 6
    9:26 de.

    kérdés

    mit szólsz ahhoz a hosszú cikkhez amit a WSJ -ban Henry Kissinger tett közzé,

    én nem mondok róla véleményt

    (elolvasása után sem, mert számomra ez az alak…ugye…) elolvastam!!!

    rebetli és rekontra és renonc piros negyvenszázzal

  • Egy nagyon egyszeru kerdes Gabrielhez;

    Aki, bar-ki, adokotelezettsegenek teljesitese utan, a sajat penzebol egy jelenmtos osszeget kozerdeku jotekony celokra adomanyozik, azt te ismet megazotatnad ?????

    Vagy meg a kozerdeku jotekony munkakat vegzo szerveket is adozztatnad ???

    Vajon honnan vetted hogy pl.Bill es Malinda Gates, vagy meg Soros Gyorgy is, vagy barki mas azt „kozpenzekbol” tehettek volna ????

  • Hexadodekaéder 04.07.de.4:48
    /Megjegyzés a sajnos már zárolt;
    Támadt egy sanda ötletem c.cikkhez,
    azon belül Andrew-nek szóló
    tartalmas kommentjére/:

    Bcsánat, de – minden szavaddal egyetérve is – egy formai kiigazítást kell tennem, tudniillik Pál leveleit illetve az apostolok cselekedeteit Rómába vivő keresztény hittérítő nevét illetően.

    Tisztelettel, te a „hírvivő” nevét tévesen MARCINKUSZNAK írtad, holott ő a MARCION (v. Markion) névre hallgatott, mely névtévesztést részedről nyilván a szókezdet hasonlósága és a sietség idézhette elő…

    Igen, Marcion valóban a kisázsiai Sinope-ból 139-ben érkezett a birodalom fővárosába Rómába. Persze részemről e korrekció szükségességét is mindössze az indokolja, hogy egy ritkán emlegetett, ám fölöttébb jelentős történelmi személyről van szó sőt, akiről még az sem zárható ki, hogy ő volt az említett fejezeteknek, „igehelyeknek” nemcsak a szállítója és a bevezetője, de még szerzője is.

    Annyi teljesen biztos, hogy ő volt a sok kora-keresztény – úgymond’ gnosztikus – „szekta”* közül az egyik névadója, melyet az utókor annak alapítójáról >markionitáknak< nevez, de még a hivatalos egyház is.

    .

    * A szekta kifejezést a katolikus lexikonból kölcsönöztem.

  • Hexadodekaéder

    Málnaszőr
    08./12:28

    Rendben, és egyetértek + köszönöm. 🙂

    De jó lenne megtudni azt is, hogy létezett e,
    és ki volt az a MARCINKUS ?

    Áldás/békesség: HXD

  • T.Hexadodéder

    Hogy ki volt az a Marcinkus ?

    Mit is mondjak – tán az ördög játszik véled, hogy épp erre a névre asszociáltál, de – elég „kellemetlen” egy alak, viszont majd’kétezer évvel később, mint Marcion. Ő „szintén” a Vatikánban töltött be fontos, ámde nagyon negatív több évtizededes szürke eminenciási, hirhedt történelmi szerepet, mint . é r s e k…

    Ha rendkívül rövid akarnék maradni, akkor csak annyit, hogy ő egy tőrőlmetszett >amerikai szent atya< volt, aki több pápa mellett látott el szent szolgálatot, mialatt állítólag egy pápa – VI.Pál – és az Ambrosiano nevű Vatikán bankja elnökének Roberto Calvi felettébb titokzatos halálához is, valamint igen sötét pénzügyekhez volt "némi" köze… – Na ja!

    Oszt, ágyesz-bugyesz : sire Malna

  • Bendegúz 79
    10.23

    Igazad van. Alapítvány jövedelme visszamegy az alapítványba, tehát az nem képez személyi jövedelmet. Az alapítvány ebben az értelemben nonprofit.

    Egyébként szerintem is, Bill Gates vállakozói de technikai (találmányok sokasága) és technológiai valamint eddigi filantróp tevékenységével letett annyit az . e m b e r i s é g . asztalára, hogy őt kár piszkálgatniuk egyeseknek ilyen fiktív kérdésekkel…
    Különösen kár és súlyos következetlenség azon demagógok részéről, akik pont itt a KMH-n a kapitalizmust a sajátjukként, mint egy szűzleányt, tíz-körömmel védelmezik… De a szövegéből így is kilóg valami lóláb, mégpedig ez és a többi példa személy-válogatási szisztémája, mely esetekben a gyanakvó adóellenőrnek mégse tetszik, hogy a kipécézett illető kapitalista. Pl, mint írja, ha családjától a Rotschild nevet örökölte… stb. Ám ugyanezt az öntudatos braziliait Eichmannok, vagy Mengelék Braziliai adófegyelme az mégse foglakoztatja ezt az olv’társat … 😀

  • Ui:

    Pont ugyanígy viszonyul Orbán is Soros Györgyhöz, mint az illető olvasó társ Bill Gataes-hez…és Rotschildhoz… Mert szerintük ha valaki igazi tőkésként viselkedik, funkcionál, azt az ilyenek képtelenek megbocsátani, pláne ha még mellette a saját elképzelése szerint jótékonykodik is…