Fegyelmezetten támogatom az ellenzéket!

2021 október 26 10:22 du.111 hozzászólás

Kijelentem, hogy Márki Zay Pétert áprilisig, a magyarországi választások végeredményéig nem bírálom. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelölt személyével kapcsolatos fenntartásaim jó részéről már beszéltem itt-ott, a rendelkezésemre álló korlátozott nyilvánosság előtt. De az edző sem aggat a startnál a tanítványa futócipőjére betontömböket. Sőt: tavasszal fegyelmezetten behúzom az x-et az ellenzéki összefogás listájára, és egyéni képviselő-jelöltjére.

Megalkuvás? Inkább politikának nevezem – hiszen ez a politika lényege: folyamatosan kompromisszumokkal keresni a legelfogadhatóbb megoldást, amellyel a legtöbben boldogulhatunk a világban, és e hazában.

Sokan tudják rólam, hogy baloldali értékeket valló szabadelvű a felfogásom, amit párttagsággal is megerősítettem – a Demokratikus Koalíció alapító tagja vagyok. Lehet persze most azon merengeni, hogy a DK mennyiben baloldali – de ez a párt tagságára tartozik. Voltak, vannak – és remélem, lesznek is – belső viták a baloldaliság mikéntjéről. De úgy vélem, a párt miniszterelnök-jelöltjének, Dobrev Klárának a kampányban elhangzott beszélgetéseiből nyilvánvalóvá vált: a párt kiemelten fontosnak tartja az esélyegyenlőséget, a szolidaritást, amik a legfontosabb baloldali értékek.

Szinte hallom a megvető mordulást: Naná, pártkatona! Akik ezt az aljas szót kitalálták, nagy bűnt követnek el az általuk oly felmagasztalt NÉP-pel szemben. Mert azt sugallják: Neked nincs közöd a közös életünkhöz, hajtsd meg magad, húzd meg magad, akkor talán hagynak élni. A „pártkatona” meg majd menetel, dolgozik helyetted is– fúúúúj. Igen, időnként a megegyezés érdekében bizony szükség van némi katonás fegyelemre, mint pl. most, a Márki Zay mellé állásban.

Az előválasztások során bebizonyosodott az is, mekkora ereje van egy másik hamis közhelynek: a „független”-nek. Sokszor mondtam már: független ember egyfajta létezik: a tényektől független. Minden embernek, a politikusnak is, vannak elvei, nézetei, tapasztalatai, amik meghatározzák a döntéseit, amik mindannyiunk életét befolyásolják.

Polgári demokráciákban, amikor sokmillió ember választ vezetőket, a személyes ismeretség kevéssé hat – nincs ember, akinek 3 és félmillió személyes ismerőse van. (Kb. ennyi szavazat kell Magyarországon a kormánytöbbség megszerzéséhez.) Ezért a szavazók zöme a tévéből, rádióból, a nyilvánosság egyéb forrásaiból tudhatja csak, mire készül a jelölt. Ha a jelölt egy párt tagja, akkor némi garanciát jelenthet a párt programja, előélete stb. Többé-kevésbé az is kiszámítható, hogy mekkora támogatottsága lesz a parlamentben, hogy valóra is válassanak a tervek.

A „független”, némi homályos mozgalmi háttérrel rendelkező politikus azonban hajlamos elszabadult hajóágyúként működni egy idő után. Hiszen nem „pártkatona”, egyik közösségnek se tartozik felelősséggel. Tapasztalat, hogy idővel – többnyire az első népszerűtlen intézkedés nyomán, az őt magas polcra lökő mozgalom is porlik mögüle. Hiszen ők sem „pártkatonák”. Nem kötelességük tudni, mi oka volt a népszerűtlenséget hozó döntésnek, és igen hamar kiáltanak „árulót”, ha választottjuk netán megegyezik valamelyik párttal az országgyűlésben.

Nagyjából így működnek a többpárti demokráciák – folyamatosan egyensúlyozva lehetőségek és kényszerítő körülmények között.

Orbán Viktor hosszú uralgásának is elsősorban az az oka, hogy a magyar lakosság szinte sose élt ilyen rendszerben. A szavazók többsége EGY jóságos uralkodótól vár mindent, a véleményt, a vitát ellenségeskedésnek tartja,

Ha az ellenzéki pártok többséget is szereznek jövő tavasszal, nemcsak a koalíciót alkotó hat (vagy hét?) párt különbözőségével, a kipucolt államkincstár ürességével, bebetonozott kétharmados törvények garmadájával kell szembenézniük. Hanem fideszes honfitársaink tömegével is, akik mára beleszoktak, hogy nem egy – elveken, nézeteken, kompromisszumokon alapuló politikai kormányuk van, hanem egy egyszemélyes imakör idolja szabja meg a mindennapokat.

A fidesz régóta nem párt: idejét nem tudom, mikor volt utoljára kongresszusuk. A legutóbbi, amiről még tudósítottak, inkább ünnepi nagygyűlésre hasonlított, ahol kizárólag a Vezér glóriáját fényezték. (A Fidesz már régen kinyírta minden koalíciós partnerét, kezdve az MDF-n, folytatva a kisgazdákon. A kereszténydemokraták elviekben még működnek. A Vezér néha dob nekik valami koncot – most például vagy 70 milliárdból mutogathatja „életbakját” a KDNP vezére és vadásztársasága.)

Persze a tömegtámogatottsága nagy: most, 23-án is sokezren hallgatták Vezérük szavát. (Ami ezúttal elég konfúzra sikeredett – fárad a stáb.) És nemcsak a megvettek, vagy legyűrtek meneteltek az Andrássy úton ezt észben kell tartanunk. Akkor is, ha tudjuk: buszok sokasága hozta vidékről, meg határon túlról ingyen hétvégére a közönség nagy részét – állami pénzből. Honfitársaink ők is, akármit is gondolunk azokról, akik most éppen amiatt aggódnak, hogy óvodás kisgyerekeiknek majd a nemváltó műtétek szépségeit ecsetelik az LMBTQ közösség tagjai, no meg persze a gonosz brüsszeliták. (A „brüsszeliták” az Európai Unió kormánya és parlamentje.)

111 hozzászólás

  • „Persze a tömegtámogatottsága nagy: most, 23-án is sokezren hallgatták Vezérük szavát.”

    Igen, nagyon szomorú volt nézni ezt az elkábított tömeget aki nemtud különbséget tenni az ok és okozat, két dolog kapcsolata között.
    Ezek a megtévesztett emberek nem képesek felfedezni, hogy az a sok összefüggéstelen, kalandozó süketelések amiket ez a szélhámos O1G rendszeresen föltálal nekik, és utána énekelgetni gyerekes dolgokat mint pl. “balsors akit régen tép”, az oka a balsorsuknak.
    Itt az ideje, hogy Magyarország, aki mint egy demokratikus EU családtag, becsületesen részt vesz az EU közös munkájába, beadja a derekát a problémák való megküzdésséhez; aki minden lelkierejét beleadva nyilvánosan hitet tesz és hozzájárul minden tekintély és minden hagyományos ‘bölcsesség’ türelmes megkérdőjelezésébe; aki megérti és bátran feltárja a különböző világnézeteket, vallásokat, kultúrákat, a világ minden történetét és minden örökségét, és nem bánja, hogy munkája sokszor fölfordulást, konfliktust kelt, hogy teljes mértékben megértse mit jelent FELNŐTT embernek lenni.

  • Utolso nemforradalmi eselyken ugy latom, hogy csak egy hasonlo ideologiai – jobboldali demokrata tudja o1g-t levaltani minden oldal tamogatasaval, mert ideologiailag elfogadhato minden epeszu ember szamara.
    Emiatt mindenkinek csak abban kell dontenie, hogy egy koztorvenyes haracsolo rablo diktatort, vagy egy közért tenni akaro demokratat tamogat, valasztana meg vezetojenek.
    Ijen egyszeru a valasztas!
    Ha valaki lelkileg annyira deformalt, torz, hogy rablo biktatort kivan vezetojenek, annak a sajat lelkiismeretevel kell elszamolnia, hiszen nemcsak a sajat karara taszitja rank az agybeteg rablot, hanem a mi karunkra is, amiert ő felelosseggel tartozik. Ha nem is konkretan elszamoltathatoval, de erkolcsi – lelkiismereti felelosseggel igen.

  • Jav:ilyen!

  • „Kijelentem, hogy Márki Zay Pétert áprilisig, a magyarországi választások végeredményéig nem bírálom. ”
    De majd ne is dicsérd elvtelenül, és ne mentegesd majd a baromságait, mint Bolgár úr a Klubrádióban. Mert attól, hogy nem beszélsz róla, attól még MZP egy messianisztikus akarnok, aki a mások hátán mászik felfele.

    De lehet, hogy MZP szóra sem érdemes.

  • Tehát akkor nem számít,hogy egy jobbos „politikus”, :”””Bár Márki-Zay továbbra is a jobbközép pártok közé tartozik…””””Ön szerint!!!
    És akkor most igaz ? , hogy a jobboldal beférkőzött a volt mszmp-ből, a jelenleg még meglévő mszp-ből kivált új „csodapárt ” sorai közé ,ahova tulajdonképpen a kádár utódpártok tagjai léptek be ,szivárogtak át ,elhagyták anya pártjukat és a szélsőségesebb baloldali ” demokratikus” pártba léptek át !! Ezek az emberek megengedték,hogy „jobboldali”emberek beférkőzzenek pártjukba ? A szélsőjobboldalinak , náciknak nevezett Jobbikot párttaggá tették ,jobboldali „vezért ” választanak maguknak,hogy egy jobboldali kormányt leváltsanak ?
    Pedig ez fordítva volt régen : a baloldaliak szivárogtak be más pártokba,hogy befolyásolják az ottani életet,rálássanak mit akarnak azok és tájékoztassák az anyapártjukat,tudják szétzilálni a „jobboldali ” pártokat ! Most itt fordítva van , a ” demokratikus” párt hívta meg a jobboldaliakat,hogy szétzilálják őket ? Vagy a feriben annyiban bíznak,hogy mindent ki tud védeni ? Bár a fővárosi helyzet tényleg ezt mutatja : egy nem párttag embert toltak előre,de a valóságban kiderült,hogy a háttérben a helyetteseken , beültetett embereken keresztül a „dk” irányítja a fővárost ! Így gondolja ezt a feri is , zajnak 1.számú helyettese nyilván klárika lesz,a többi , pedig még a tartalékban lévő emberekből fog állni.Hisz zajnak nincsen emberi háttere ! tehát a „dk”-ra lesz kénytelen támaszkodni.Nahát ennyit erről a jobboldali politikus
    „állításról”.
    Lehet , hogy egyszerűbb lett volna orbán viktort meghívni , mert akkor biztosabb lett volna a „zorbán rendszer”legyőzése.!
    Nem így gondolja Margitka?
    üdvözletével

  • Margit te csak írsz és nem olvasol? írtam itt a KMH-n {teljes agyonhallgatás áldozata lett lévén én itt Kanadában hüje vagyok hozzátok}

    hogy a MZP a Trójai faló és bizonyos ojan érdekeket képvisel amiről soha egyetlen szót sem fogtok tőle sem hallani, mert azért fizetik külföldön, mint Tyúkanyócskáját és a Juan Guaido-t Bjelorúsz és Venezuela relációban és még minimum 15 másikakat világszerte…
    MZP nem képviseli a magyar nép érdekeit, és nem tudni ő mennyit fog lopni, a kortesbeszéedi semmitmondó res demokrácia szólamok pedig demokráciából nem lehet megélni jövedelemből viszont igen és pont arról annak javításáról MZP egyetlen kurva szót sem ejt a szokásos retorika alapján vegyetek demokráciát majd mi ellátunk benneket hogy arrú’ kó’dultok

  • Kedves Margit!
    Csak támogassa nyugodtan az ellenzéket(ők voltak a pártállam!!!!)
    és ugye nem Orbán?…ezt mindenki tudja!!!!!!!
    Egyébként a megemlékezásen résztvevőket összehasonlítva az ellenzéki és a kormánypárti szurkolók száma is bizonyítja,hogy kinek is volt több támogatója….még a baloldali szavazók többsége sem állt ki a komcsi,szoci bűnözőkért,ha nem vette volna
    észre?…..
    Na erről ennyyit!

  • „Orbán Viktor hosszú uralgásának is elsősorban az az oka, hogy a magyar lakosság szinte sose élt ilyen rendszerben.”

    De, élt. Csak megszakította a második világháború veresége. 1956-ban fölcsillant valamiféle remény, de Mindszenty bíboros alig tájékozódott fogva-tartásából szabadulva(ült a nyilasok börtönében is), ismét szobafogságba kényszerült az amerikai követségen.

    2010-től következetes polgári-keresztény-nemzeti irányvonalat követ a kormány, ami hatalomban tartja 2022-ben is. Mert nem felejtett a lakosság, nem felejti a baloldali kommunisták közel negyvenéves ámokfutását.

  • Érdemes tudni. A dualizálásunkat szabadkőműves fő szervezésben hajtották végre. Előtte a politikában nem létezett ellenzék.
    Csak a felszíni folyamatokat és a beetetett, kényszerített népet osztották meg. A (meg)vezetőség tagjai az előadás után együtt söröznek.
    A törvénysértés pedig törvénysértés akkor is, ha a törvénysértésbe a választási paródia szabályaival viszik be a még becsaphatókat.
    Ugyanis, egyikünknek sincs mindenki más fölött általános rendelkezési jogosultsága. Ez azt is jelenti, hogy erre megbízást sem adhatunk. A szabályosan X-elt cetlik elvileg megbízási szerződések, amikhez mi adjuk a jogilag nem létező felhatalmazottságunkat.
    A kibújási lehetőségünk az, hogy (a cetlik szabályos kiixelésével) nem teremtünk újra felhatlmazottság LÁTSZATOT a nyomorgatóink számára.

  • Hát meglátjuk…

  • toth péter
    2021 október 27
    4:49 de.

    Shut up náci zigóta

  • Kedves Margit! ha győz az egyesült ellenzék, dehogy lesz itt egyetlen fideszes sem, leszámítva a név szerint közismert figurákat. a többiről majd kiderül, hogy ott se volt, vagy belülről bomlasztott. ők aztán mzp mögé sorakoznak majd, és belülről bomlasztanak. ezért örülök annak, hogy legalább kezdetben a parlamenti többség a DK kezében lesz. aztán majd meglátjuk…

  • „warrior” valojaban jellemzi a valosagot soraival, de vajon miert lehetetlen valami mervado informaciot kicsikarni a hozzaszolloktol, mivel a cikkekbol semi felvilagosito adatot talalni lehetelenseg.

    A partok neveinek dobalasai es nehany egyen neveinek emlitese teljesen jeletektelen, amig valami adat mutahatna hogy valoban mi kepesseget, elveket, meglATasokat, elvarhato tetteket remelhetne barki is a magasztalt part-vezereiketol.

    De valoban mi okbol, vagy celbol tartva mind az titokban???
    Senki nem takarja azt ha valami sulyos oka nem letezne arra.

    A tenyek mind arra mutatnak hogy a magyarok ismet majd a leheto leg-nagyobb meretben elszurjak ismet a lehetosegiket.
    Sajnos mint mindeg.

    Latna valaki is havany homalyat annak hogy most valami rendkivulliseg alapjan nem ugy tortenne?????

  • Rodeo11
    2021 október 27
    5:19 de.

    MZP megítélését illetően szerintem elég hasonló véleményt artikuláltunk. De amit én artikuláltan, és artikulálatlanul kaptam a FB-on, és hasonló helyeken…. Lehet, hogy a hallgatással jártál jobban.

    Amúgy meg nem csodálkozom nagyon. Itten van pl. Talalom. A múltkor még egyet értett abban, hogy MZP egy tapló stílusú akarnok barom. Ha nem is ilyen mérsékelten PC-n volt megfogalmazva. Eltelt egy hét, és pompásan meggyőzte magát, hogy ez a tojás ugyan bűzlik, zöldes-fehér, és trágyának sem jó, de azért nála sok kölnivel, és paprikás vodkával mégis elmegy.
    Alkalmasint az egész ország így működik. Az operaházi tüntetés óta leszerepelt, legingább fideszbarát ellenzék van egy nyíltan Orbán-retorikájú MZP-vel, és mi a reakció? Nem az, hogy keressünk már egy pozitív üzenetű, nem ökölrázásra orientált vezetőt, hanem az, hogy itt van a mi vezérünk, akit most MZP-nek hívnak. Uccu hát, legyen ő a kiráj.

  • Erdekes, amiket irsz Margitka. (Ugyan ki lesz cenzurazva ez is, de talan elkuldi neked maganyban a cenzura.)

    Ugy remlik eddig az volt a problematok a fideszes kepviselokkel, hogy ok gondolkodas nelkul barmit megszavaznak.
    Erre most te is ugyanazt akarod csinalni. Sajat magadat is elvtelen szavazogepnek fogod hivni, vagy most aze’ van kifogas is?

    Ugyanakkor uj vilagrekordot allitottatok fel ott kies Hungary-ban: a magyar baloldali osszefogas miniszterelnokjeloltje egy jobboldali indulo.
    Tehat mar az elovalasztast is elvesztettetek. (Pertye tudjuk minkek nagyon lyol, hogy az MZP egy megbizhato elvtars, amolyan, a tipikusan globalista popsikat csokolgato fajtabol.)
    De a latszat (amit hazudtok) onmagaban rendkivul komikus. A baloldali miniszterelnokjelolt jobboldali! 🙂
    Ilyet meg Frankhonban, az USA-ban, Angliaban es Svedorszagban sem csinaltak, pedig ok sok csodara kepesek.
    Gratulalok!!! 🙂

  • Warrior!

    Nagyon jó hozzászólás!!!!!!!!!!!!!

  • Találom

    a cikked szerint ime magyarorhon „megváltó” Mikulása:

    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=489mikulas.jpg

    Ez nagyon szomorú és elkeseritö vicc Margitka, a XXI századra –
    A többi bla-bla, a sok hasonló nagyivü hozzászólással karöltve

  • Szava Zogepek
    2021 október 27
    1:20 du.

    Ez itt egy marxista hivöket tömöritö hatalommániás dilinyók gyülevésze
    Ugyhogy nem tudsz te semmit

    A marxista stratégiába minden belefér – a lényeg, hogy egyszer a hatlom birtokába jussanak
    Ennek birtokában majd a Guilhotine-nal megoldják a belsö „zavaró tényezöket” – ez a tradicionális szokásuk, a létezésük alapja

    A lényeg: a kormány megragadása – az eszközök nem számitanak – aztán majd akcióba lépnek – a marxizmus diktatórikus hatalom – sohasem – elsö perctöl nem rejtették véka alá

    Amugy ha egy valós demokratikus parlament valamikor összejönne, nem lenne semmi baj
    Miért ne lehetne kormányozni közmegegyezéses alapon?
    Hisz az elmult merkeles németországi idöszakban müködött a CDU-CSU/Szoc-dem kormányzás
    vagy ott az emberek a kormányzatot ugy képzelik, hogy az a széles tömeg közmegegyezése alapján müködjön?
    Micsoda idealista gondolatok!

    p.s.

    Ha nem mondta volna a pofámba a Rátesi Margit – hogy az elsö dolguk lesz, hogy hatalomra jutásuk esetén megfosztanak az állampolgári jogaimtòl, még én is idealista lennék
    De Ö mint a párt belsö embere már elöre figyelmeztetett!

  • Andrew_s
    2021 október 27
    1:07 du.
    kösz, hogy szóltál!

    bár aszt szokás mondani a kutyus próbálkozik, de legyek én is kutyus és próbálkozok valami ojasmivel, {olvastalak alaposan!} ami Levédiaalsópöfeteget elhejezné a nemzetközben és annak alapján nagyon sok hasonló sorsú nép/ország történelmét összevetni, mert azok csodálkoznának a legjobban akik a népszava.us cikkeivel hüjítik az eccségsugarú szavazni vágyót!, hogy a világ mijen egytengejen forgó búgócsiga és ugyanúgy „szokják” felhúzni is…
    ha „csak” MZP-t tuggya Levédiaalsópöfeteg akkó’ jobb, ha marad minden a régiben mert járt utat út nélküli mocsarasért el ne hagyd … magam részéről nagyon alapvető problémákat látok a világ azon részén {sokan „a” nyugatnak mongyák, tévednek} ahol egy a jelszó és kiskáté meg a brosúra és kurva soxor ordibálnak egy szót amiről halovány lila gőzük sincs, hogy mit is jelent: „demokrácia”…, szerencsétlen hüjék és analfabuták az € a legjobban bürokratikus és gittegylet kényszerbűl külső hatásra jött létre és ez ma is láccik rajta, mexünése nagyon egészséges lenne egy multilaterális külpolitikával € összes bennlévője meg tudna oldani mindent amit szüxéges megoldani és akkor nem lennének rákos kinövések holmi nyulambulamkirángatásaakalapból csinnbummcirkuszba való kifütyülni valóval „operálnak”

    2022 áprilisig sok víz le fog fojni a Dunán is de a Rajnán és a Szajnán a Volgán és a Don on és hadd ne soroljam az összest de a Mediterránium is újra önmaga lehetne egy vadi új risorgimento val amiben elférne egy piciri renascimento is… nagy hullaszag terjeng

  • Aki ért spanyolul, megérti ezt a videot.
    Hova érkezik egy szocialista rendszer ….

    Egy (banditák szerint fasiszta) elnök és a menekültek (akiket a kormánya befogad) viszonya
    Remeljuk magyarország nem érkezik oda ahova Venezuela

  • Andrew_s
    2021 október 27
    3:16 de.

    „Mert attól, hogy nem beszélsz róla, attól még MZP egy messianisztikus akarnok, aki a mások hátán mászik felfele. ”

    ——————————–

    Hát hogyne, hiszen a jelszava is ez – ” Csak felfelé..!” Az MZP hívek már a kampány ideje alatt és előtte is így köszöntek be és el, az őt támogató csoport tagjaiként. Ez a csoport egy meglehetősen agresszív társaság – valaki MZP dzsihadistáknak hívta őket – ám mióta megnyerte a választásokat, egyszerűen felszívódtak, mintha nem is lettek volna! Már nem kell neki a támogatás? Ám, ha az akinek a hátán mászik, nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni, sőt rendben lévőnek érzi, akkor mit lehet tenni?

  • Pityi Palkó
    2021 október 27
    12:43 de.
    A ” megtévesztett” jelző alatt nyilván ideérti a baloldalon lévőket is! mert ők a kádár rendszertől hordozzák magukban a félrevezetést ! De hozzászólásában azt akarja érzékeltetni,hogy a baloldalnál minden rendben ,mindenben jót gondolnak , és csak az az igazság amit önök képviselnek.
    A junió szervezeteiben többségben vannak a baloldali gondolatok — olyan mintha ejrópában a kommunizmus gondolatai feléledtek volna.Ezt akarják ránk kényszeríteni,nekünk a derekunkat nemigen kellene beadni egy ilyen gondolkodásmódnak és különösen nem azoknak a szervezeteknek amelyek önjáróak lettek az unión belül és mindenki fölöttinek érzik magukat.
    üdvözletével

  • O1G666
    2021 október 27
    2:40 de.
    Ez az úr akire gondol egy baloldalba beintegrálódott és beintegrálódni akaró ember ! A jobboldalhoz semmi köze ! Csak a jobboldali szavazókat akrja megtéveszteni! Nem utolsó sorban ezt akarja a gyuriferi féle baloldal is , mert előre tolta e „”jóembert””, és majd ha ennek segítségével megnyernék a választást– mint Meggyesit– őt is kitoloncolnák a sorból ! Mert a lényeg ,hogy a hatalmat megszerezzék maguknak és a nemzetközi baloldalnak és támogatóiknak.
    megnyilatkozásából látszik ,hogy mindenképpen szeretné,ha a 2010 előtti tűz közeli emberek jönnének vissza és habzsolnák el a felhalmozott állami vagyont ,és pénzlehetőségeket .A szocialista-kommunista rablók ugrásra készen : lásd a baloldali
    Az hogy ki a deformált – el kellene gondolkodnia. Valószínű mindenki magából indul különféle dolgokban.
    A becsületes részvételhez gondolatait felül kellene vizsgálni.hosszú idő óta különféle dolgokra az ország kifejtette álláspontját – ezek nagy ellenállást ,bírálatot váltott ki ejrópában , de a „nyugatejrópai országok” manapság egyre több ilyen álláspontot magukévá teszik ,azokat lépik meg amiket mi tettük .De azért nem mondják ki , hogy azért teszik , mert rájöttek,hogy a magyaroknak igazuk volt !
    Pl. migráció ügyben van olyan ország nyugaton ahol baloldali kormány van és mégis a magyarhoz nagyon hasonló politikát végeznek ebben a kérdésben !
    A gondolkodás nyugaton is változik– még a baloldalon is — ha még csak egy ilyen is van.
    üdvözletével

    Legutoljára Kádár volt Magyarországon diktátor !

  • Andrew_s
    2021 október 27
    3:16 de.
    Ez szuper így.
    Üdvözlettel.

  • Rodeo11
    2021 október 27
    5:19 de.
    Margit te csak írsz és nem olvasol? írtam itt a KMH-n {teljes agyonhallgatás áldozata lett lévén én itt Kanadában hüje vagyok hozzátok}

    hogy a MZP a Trójai faló és bizonyos ojan érdekeket képvisel amiről soha egyetlen szót sem fogtok tőle sem hallani, mert azért fizetik külföldön, mint Tyúkanyócskáját és a Juan Guaido-t Bjelorúsz és Venezuela relációban és még minimum 15 másikakat világszerte…
    MZP nem képviseli a magyar nép érdekeit, és nem tudni ő mennyit fog lopni, a kortesbeszéedi semmitmondó res demokrácia szólamok pedig demokráciából nem lehet megélni jövedelemből viszont igen és pont arról annak javításáról MZP egyetlen kurva szót sem ejt a szokásos retorika alapján vegyetek demokráciát majd mi ellátunk benneket hogy arrú’ kó’dultok

  • warrior
    2021 október 27
    8:58 de.
    ezzel egyet lehet érteni.
    Üdvözlettel

  • Geyza
    2021 október 27
    11:03 de.
    Igazán örülök,hogy mindent beismertél.Országos Jóbarátom.
    üdvözletével

  • Geyza
    2021 október 27
    2:46 du.
    Géza! Kedves Barátom !! Már többször mondtam ne foglalkozz ezzel az újsággal,mert félreviszi gondolataid!
    üdvözletével

  • Fegyelmezetten támogatom az ellenzéket!
    A cikk utolsó bekezdésében megjelent a „dk” gondolatai!-finoman előadva.
    üdvözletével

  • Almási Alma
    2021 október 27
    11:35 de.

    Kedves Alma,
    üdvözöllek ezen ünnepi alkalomból,hogy óbudai jósnővé avanzsáltál

  • Almási Alma
    2021 október 27
    11:35 de.

    Az ellenzék többségén valószínűleg osztozni fog a DK és a Jobbik (az utóbbinak nem örülök, de ez van)
    Tegyük fel, hogy 60% ellenzék, 40% Fidesz.
    A DK és Jobbik fej-fej mellett.
    Mondjuk 26% a DK 25% a Jobbik és a maradék az MSZP a ma bejutók közül. Illetve a 40%-os Fidesz-KDNP Frakció.
    Nos: melyik lesz a legnagyobb frakció? Nem a DK.
    Megteheti az államfő, hogy kisebbségi kormányzásra kéri fel a Fideszt? Igen. A Jobbik, vagy akár MZP és a slepje meddig marad ellenzéki? 5 perc és 1 nap között tetszőleges tipp elfogadható. Ha valami csoda okán az LMP vagy Momentum bejut a parlamentbe, akkor a kérdés rájuk is igaz.

    De azért további jó önámítást egy MZP vezette keresztényfundamentalista ultrabaromság kapcsán.

  • Gabriel
    2021 október 27
    9:57 du.

    Gabrielzitinho!
    az a hejzet állta elő magáta vala{g^12}, hogy aszt te {is sok más agylúdtalpassal egyetemben} reklamálod, hogy ellopod a „Bözsi” $4500000000 értékű aranytartalékát, befalazod és ellopod a hozzá érkező szállítmányokat, és Colombiából terrorista csoportokkal ki akarod végesztetni a demokratikusan megválasztott államfőt… és megszankciózod, hogy a Juan Guaido lehessen valaki akit Venezuelában a kóbor macskák jegyeznek abból az alkalomból {bűntársaival együtt szintén külföldi pénzekből külföldről} hogy már semmijen demokratikus testületnek sem tagja lévén nem választották meg még a kóbor macskák sem… és akkor te mint bully jössz ordibálva, hogy ezek szemetek mert nem adnak enni a népnek hát miből ha elloptad?

    van még ijen agysérves vídejód? nyomassad drágám hátha rajtam kívűl valaki nem nézi meg?

    ez Kanadában nem férhető hozzá beszéld meg az RCMP -vel

  • Varrior! Azért a ’20-’44 közötti időszakot se nevezném polgári demokráciának. Nem vagyok történelem-bubus, de a XX. századi magyar történelmet jól ismerem a társadalmi, gazdasági politikai viszonyokat, eseményeket – nem mesékből, hanem statiksztikákból,tanulmányokból stb.
    Kedves Boda Marcsi! Ön akkor sem ismerné föl a valóságot, ha az személyesen bekopogtatna Önhöz, és bemutatkozna. Orbánnak smmi baja a párállammal – a nyolcvanas években is csak az volt a baja, hogy nem ő volt a feje. Jó érzékkel felismerte, hogy van itt egy üresen hagyott politikai tér, a „nemzeti játszótér”. Tessék elolvasni a Nagy Imre temetésén mondott „nagy beszédét”. Világosan kiderül belőle: semmi baja a pártállammal, csak az, hogy nem ő a Kedves Vezető.Persze nehezebb a dolga: nincs Brezsnyev és a SZU, meg az EU is cseszteti olyasmikkel, hogy „jogállam”. Úgy tűnik, Biden se rajongója. Marad hát Putyin, esetleg a kínaiak. Amúgy azok is lesz.arnak minket – porszem. Addig vagyunk érdekesek, amíg az EU-ban hepgiáskodni tud Orbán. EU nélkül – lepkefing. Még Lengyelországgal együtt is, pedig az négyszer nagyobb, és 40 millióan vannak. De a gazdasági hatékonyságunk a békamenet alatt van: reggelire meg tudna enni minket még egy spanyol tartomány is – pedig az se igazán világbajnok.
    Ami meg a tömeget illeti: Nagyapám szokta volt mondani: Tudod kislyányom, a lószarra is milliónyi légy száll – aztán mégse az a legfinomabb étel… (Azóta hallottam, olvastam már mástól is, de nekem nagyapám mondása marad.)
    Jó étvágyat kedves Marcsi!

  • Minden nep az eletkorul;menyei alapjan szavaz!!!

    s az tagadhatalan, barmi ellenezzhetoket is sorozhatna barki, de a lakosssag eletszinvonala ma 500%-al magasabb.

    a 9 millio lakosbol 3 es felmillio a sajat kocsijaval utazgat modern autoutakon, s evente 300,000 el tobben vasarolnak kocsijaikat.

    Velhetoen, s mernek egy fa-nickkelt fogadni, hogy a Fodesz ismet kb. 45-48% sikereket arat es a Parlamenti tobbsegevel orban Viktor-t Koztarsasagi elnoknek es Zay petert meg Miniszter-elnoknekm valssza meg a Parlament.

  • Kedves Margit !
    -Természetesen az itt vitézkedőkkel ellentétben slapajként ott voltam az „ellenzéki naggyűlésen” ami szervezettségében is szánalmas volt…
    – Tisztellek, hogy „coming out” útján vállaltad, hogy párttag vagy egy több mint tízezres pártban…
    – Meg fogsz haragudni rám, de nincs okod, M-ZP-rel kesztyűs kézzel bánni, mert az előválasztás második fordulójában bezsebelt voksai protest szavazatok voltak, amit DK iránti ellenszenv váltott ki…főleg fiatalokból…
    – Igy, sikerűlt létrehozni egy vállalhatatlan politikai torzszüleményt amivel senki sem tud mit kezdeni…
    – A DK-s zászlólengetők -akikkel összebarátkoztam – szerint, M-ZP naivul elhiszi hogy neki helye lenne az országos politikában…pedig csak egy lufi amit most lehet fújni-fújni aztán….

  • Andrew_s
    2021 október 28
    9:48 de.

    Yeahh..

  • tóth : Szarszagú az írásod.Tartsd benn a stopszlit.

  • Besancon
    2021 október 28
    4:19 de.

    Az egyik jön, a másik megy.
    Vagy marad…oly mindegy..

  • Szava Zogepek
    2021 október 27
    1:20 du.

    Hehehhe..

  • Rodeo11
    2021 október 27
    7:33 du.

    A világ bugócsigájának álneve erőforrástechnológia. Asimov Alapítvány (Foundation) trilógiáját kötelező olvasmánnyá kellene tenni. Még akkor is, ha általa is elismerten a Római Birodalmat használta modellként.
    Valójában nem a kelet és a nyugat áll egymással szemben, hanem a szükség és technológiafejlesztés.
    Csak modellként (amit meg én emlegettem nagyon régen és másutt):
    Ha egy törzs körül egy völgyben sok a vad, akkor sokasodnak. Ha a vad fogytán, akkor:
    a/ expanzióba kezdenek, de egy idő után mindenütt elfogy a vad és visszajutottunk az eredeti problémához, és a háborúban vesztesek is vannak;
    b/ új élelmezési technikát dolgoznak ki (technológia-fejlesztés) és elkezdenek állatot tenyészteni, földet művelni, mely akár hosszú távon is megoldás, amíg a termőföld, mint erőforrás elegendő — elodáztuk a problémát annyira, hogy időt nyerjünk, és addig is egy majdnem win-win helyzet alakul ki;

    A „b” verzió problémája, hogy a váltáskor
    1/ kell az új technika (ami egyfajta társadalmi ötletbörzét jelent)
    2/ meg kell oldani, hogy az első tenyészállatokat ne egyék meg, és a „hagyomány” védelmében a kitalálókat se lincseljék meg.

    Amiből viszont az következik, hogy
    – a problémák felismeréséhez nem kell vátesznek lenni;
    – a problémák megoldáskeresésében a demokratikus jellegű berendezkedés hatékonyabb;
    – a problémamegoldás tömeges keresztülnyomásában a centrális irányítási modell a hatékonyabb;

    A megint kialakul egy relatív erőforrásbőség, akkor a centristákat megsütik nyárson, és amíg nincs nagy gáz, addig mindenki lehet ősdemokrata.

    Jelenleg globális erőforrásválság van. Felszínre fogja dobni az új technológiákat. Valamint felszínre fogja dobni az autoriter vezetőket is. Akik ezek közül a „hagyomány” a „konzerv” és hasonlók nevében jutnak hatalomra,azokat elmossa a történelem. Ha a népük kitart, akkor a népükkel együtt. Akik a technológiai váltás jegyében, azoknak lesz lehetőségük a társadalmukat , kultúrájukat, modelljeiket terjeszteni.

  • Besancon
    2021 október 28
    4:19 de.

    Szerintem MZP decibelistái szolgálatba lesznek helyeződve időben. Most kontraproduktívak lennének, tehát csendet vezényeltek nekik. Szerintem

  • Orsós Elemér

    Andrew_s
    2021 október 28
    9:48 de.

    A jobbik miatt egészen nyugodt lehetsz, mert szerintem be sem fognak jutni(az mszp-vel együtt) a parlamentbe! A mai -mesterségesen keltett- királycsináló nimbuszuk mindkét oldalon való túllicitálása elemi érdek, ezért srófolják fel őket mindkét oldalon irreálisan! A bal oldal magát akarja bíztatni velük a náciságukból való látszólagos sikeres kigyógyulásukkal, a jobb oldal pedig az ellenük való éberséget akarja fokozni a látens náciságukra való hivatkozással, pedig valójában szánalmas senkik a harmadára apadt párt tagságukkal és szimpatizánsaikkal! A második legerősebb -nevetségesen demokratikusnak mondott- ellenzéki párt hangoztatása róluk csupán sanda és megtévesztő illúzió keltés, viszont a momentum előretörése a -sikeresen beetetett naiv fiatalok miatt- valóban elképzelhető lehet!

  • Geyza, 2021 október 27 2:46 du.

    Honnan tudja az Amerikai Nepszava hogy mi van a filmben, ha meg sem neztek?
    A masik, hogy ha ilyen ordas hazugsag az egesz, miert tett meg mindent a magyar baloldal, hogy ellehetetlenitse a film levetiteset?
    Nezd meg a tegnapi Politikai Hobbistat a Pesti TV-n. Youtubon is ott lehet mar ma. Errol szol a 2. resz.

    .

    Gabriel 2021 október 27 6:55 du.

    Mire kene egy kommunista orszagban az allampolgari jog? Az meg az uralkodo elitnek is csak addig van, amig a tarsai meg nem furjak. 🙂
    De mi mindannyian tudjuk, hogy egy esetleges 1%-os nyeres eseten akarki is lesz a miniszterelnok a baloldalrol, a torveny fel lesz fuggesztve addig, amig at nem alakitjak azt. Ez a globalista/kommunista/fasiszta/naci jogallamisag, es az EU semmi kivetnivalot nem fog talalni benne.

    Na jo, nem irok tobbet mert ugyis ki lesz cenzurazva.

  • Hát, ezt nem gondoltam volna. Írtam egy szelíd,inkább latolgató pár mondatot – és fölcsap az indulat. Ok, van benne némi didaktikus célzat is, amivel csak a politika természetét – mellesleg értelmét akartam megvilágítani. A politika mindig kompromisszum is: belátás, latolgatás. De mi az ellentéte? A szájtépés, az indulat – végül az erőszak.
    Páran idehoztátok szegény Marxot is, mint valami gyurcsány-féle ürddöngöt. Már bocsánat, de úgy hogy láthatóan fogalmatok sincs róla, mivel foglalkozott. intha mondjuk Nietsche tehetne a koncentrációs táborokról. A Tőke egy lehetséges társadalmi rendszer megvalósításának elméleti alapja. Nincs benne, hogy gulaokat kell építeni. De másképp közelíti a dolgokat, mnt korábban: azt állítja: fontos az ideológia, de alapvetően a gazdasági- tulajdoni viszonyok határozzák meg az egyének életét. Magyarul 7 kötet – a korabeli vitákkal együtt. Az egyik legizgalmasabb olvasmány, amit valaha olvastam: persze nem egyvégtében, mint egy családregényt. A XIX. században írták – és kísértetiesen sokminden valóra vált. Egy helyen olyasmit ír, hogy elmélete egy konkrét korhoz és helyhez kötődik, ezért, ha nem igazítják a folyamatosan változó világhoz, dogmává kövül, és kerékkötővé válik Az eltelt 150 év alatt ez beigazolódott. És sok gondolkodó foglalkozott elméletével – de én nem vagyok filozófus, csak nagyjából ismerem ezeket.
    Azt sem értem, mi volt a meglepő vagy felháborító abban, hogy egy magyarországi legálisan működő párt tagja vagyok. Régóta írok itt: ismerhetitek a nézeteimet. Sunnyognom kellene, hogy de én „független” vagyok?
    Szándékom szerint azt mondtam volna el, hogy milyen dilemmákkal néz szembe az ember, ha egy közösség tagja, milyen, mennyiben az elvei feladása, ha elfogad egy pragmatikus alkut?
    És eszembe jut Méry György, az első szerkesztőm, aki azt mondta, ha a bírálatára magyarázkodni kezdtem. Akkor most forgalmi rendőrt állítsunk minden mondatod mellé, hogy hogyan kell érten? Tessék pontosan fogalmazni!
    Tehát, nem fogalmaztam pontosan – akkor ez egy rossz írás, méltatlan egy újságíróhoz.

  • SchumackerLady

    Geyza 🙂
    27.2:46

    Szenzációsan jó a mellékelt Bartus László cikk. Köszönet érte!!!

    Jó lenne, ha legalább egy kicsit az e hsz-ed után következő két

    komment oly primitíve locsogó ripacs,brazsil náci, szerzőjére is

    fordítanál legalább egy kevéske időt. (Ld: 27./ 6:33 & 6:55) Fel

    kell, hogy ismerd benne a legvadabb ODESSA-ivadékot, aki a

    legsötétebb bábu még mindig itt még a falusi kocsma hátsó

    udvari kuglipályáján is…

    Tiszteletteljes üdvözlettel: SchumackerLewy9.

  • Szava Zogepek
    2021 október 28
    6:59 du.

    Vannak ú.n. „szellemi termékek” amiknek annélkül is tudható a tartalomnak nevezett béltartalma hogy az ember elolvasná/megnézné.

  • SchumackerLady
    2021 október 29
    2:26 de.

    Nincs rá időm.

  • Andrew_s
    2021 október 28
    4:59 du.

    „Jó dolog a haladás,
    csak egy baj van vele : nem akar végeszakadni”

    /Id. Murfi Törv.K.-ből/

  • slapaj
    2021 október 28
    3:54 du.

    Tényleg ott voltál, vagy csak fested magad ?

  • Ejnye talalom. Itt a következőt írtam:

    „2010-től következetes polgári-keresztény-nemzeti irányvonalat követ a kormány, ami hatalomban tartja 2022-ben is.”

    Nem ez jellemezte a magyar politikát, főleg Trianon után?

  • talalom
    2021 október 28
    7:08 du.

    Szerintem félreérted a helyzetet egy kicsit. Illetve, nem lévén telepata, a többiek nevében nem nyilatkozom.
    Engem speciel nemzavar, ha akármelyik párt tagjaként nyilatkozik meg bárki. Speciel jobban is kedvelem, ha tudható, és nem szenved az illető bodizmusban. Aki ugyebár minden ismérvével rendelkezik egy fizetett párt-trollnak, de tagadja. Azon meg nyugodtan emelkedj felül, hogy Slapaj számára ez valami marha nagy újdonság.

    Amúgy meg szerintem a többség simán veszi azt az akadályt, hogy leírtad a véleményed. Nyugodj bele, a nyomtatott sajtóval sem értettek egyet sokan annak idején. Legfeljebb nem volt érdemi és gyors visszacsatolás. Most meg van.

    Szerintem egyébként elég világosan leírtad az álláspontodat. Amivel viszont nem kis részben nem értek egyet. Téged lehet, hogy pl. köt a pártfegyelem (Te úgy érzed), és katonásan behúzod az X-et MZP-re . Engem nem köt a pártfegyelem, és ezért elvárom, hogy ne lózungokkal, lelkiismereti presszióval, hanem érvekkel próbáljanak meggyőzni. Azaz ne legyőzni akarjanak. Az, hogy a választóképes lakosság közel harmada inkább otthon marad, horgászik, kirándul a választások örömére azt mutatja, hogy nem vagyok egyedül.
    Erről nem Te tehetsz, hanem az ellenzéki pártok, politikusok. Akik közül az egyik nagy örömmel tette közzé a Zavecz felmérését, ami alapvető módszertani hibás. Ugyanis közli az ellenzéki közös listára vonatkozó szavazási hajlandóság mértékét. Csak éppen nincs ilyen lista. Ennek felhánytorgatására a DK-politikus válasza „Sztem ez fölösleges akadékoskodás. ”
    Holott az nagyjából biztos, hogy a kognitív önigazolás, korrumpálhatóság, vagy szimpla megszokás miatt a Fidesz 2,5 milla szavazót simán tud mozgósítani. A DK örül (joggal), hogy van 1 milla támogatója. A 2.5 millából nyilvánvalóan nem sok fog átszavazni az ellenzékre jelenleg. Az olyan szervezetek, mint a párbeszéd és társai a kerekítési hibába esnek.Mondjuk a DK támogatói mind elmennek és a többiek összedobnak még 800 ezer szavazót. A maradék 1,2 milla honnan lesz?
    Ha ugyanis a bizonytalan 30%-ot a nagyképüsködés, és lózungverseny meg tudná szólítani, akkor már rég nem a Fidesz lenne hatalmon (vagy 9/10-el lenne hatalmon).
    Tehát a probléma nem az, hogy Te miért mész szavazni erre vagy arra, hanem az, hogy az ellenzéknek gyakorlatilag nincs megszólítási kínálata azoknak, akiknek döntő szerepe lenne a választásban. S igen, mondhatod, hogy jó ideje, évek óta ezt ismételgetem. Igazad is van. De emiatt eddig 2 választást már biztosan bukott az ellenzék. Miközben jelenleg is befordult a célegyenesbe.

  • Kedves Margit!
    Azt mondja a mindig nagyon jólértesült slapajunk MPZ-ről:
    „második fordulójában bezsebelt voksai protest szavazatok voltak, amit DK iránti ellenszenv váltott ki…főleg fiatalokból…” – ez is pont olyan tuti bemondás mint az emlékezetes – Trumpné már meg is nyerte az USA választást 🙂

    Amúgy találtam egy videót, arccal és névvel megjelenő tízen- és huszonévesekkel, akiket érdekel a politika, de eddig senkit sem tudtak jó szívvel támogatni. (Ennyit a csalódott baloldaliakról 🙂

  • Andrew_s
    2021 október 28
    4:59 du.

    Bandi, a történelem {búgócsiga®} a pragmatizmus története, nem kell benne hinni mert, ha csak hisz akkó’ történelem pofánbassza, és a történelem máris ment tovább, nem kérdezősködik…

  • Andrew_s
    2021 október 28
    4:59 du.

    nagyon érdekes, következésképpen nagyon izgalmas dolgokat elemzel… igen van energiaválság {is>SIC} a világban nagy hiány mutatkozik az 5800000000 ember vonatkozásában, a többinél látható a megoldás {számomra -figyelmesen nézve – egy az 1990 -es évek előtti Levédiaalsópöffetegen bevált módszer másolata; annak neve: demokratikus centralizmus}!

    tervezésről és végrehajtott döntésekről kell beszélni … miért is van energiaválság? csak nem a hatalmas pazarlás miatt?

    jönnek a farbával az infláció kapcsán meg, hogy az infláció az ojan, mint a térdigérő passzátszél senki sem tudja hová megy de honnan jön az tudható {ez a szelek érdekes tulajdonsága} és ez az állítás már eleve hazugság, az árak nem emelkednek!!! {soha} az árakat felemelik, valakik valamijen okból, leginkább ojankor, amikor áruhiányt hoznak létre ugyanazok a szemetek és akkor le lehet mérni meddig lehet emelni az árakat hogy még foggyon az árú!!! amint el kezd a polcon maradni az árak azonnal csökkenni kezdenek …

    ismétlem: amit ma a világban demokráciának neveznek az nem az! én kibaszásnak nevezem mert a sok birka elhiszi beléoltott hite miatt {ugyanaz mint a SARS ban való hit} hogy ő most demokráciában él amit arra a nyelvre lefordítva amit a demokrácia urai használnak: most neked boldognak kell lenned b+ vagy picsánrúglak!

    hátha ettől kinyílik valakik zsebében a bicska és el kezdenek rám mindenfélét mondani?

    a demokráciának kikiáltott izé teljes teljes csőggye most jól szemlélhető itt tőlem délre van egy nagy böszme ott most tombol a NIHIL

    üdv. jó veled beszélgetni

  • Kedves Slapaj! nem értem, miért coumming, ha az ember közli: egy legális, törvényesen működő párt tagja? Szerintem az emberek is jobban tennék, ha nem homályos iníttatású és szándékú csoportok megváltóiért rajonganának. Egy párt jelöltje felelős a pártért, a programért (ami van!!!), nem hablatyolhat össze-vissza. A „független”,(vajon mitl?), meg a „civil” hajlamos elszabadult hajóágyúként vislkedndi, és az első akadálynál cserbenhagyni a választóit.
    A nagygyűléésről: mi, itteni, hlyi k-sok sokáig hezitáltunk: kimnjünk, ne menjünk? Aztán úgy döntöttünk: ezúttal csak néhányan menjenek, hogy legyen elég hely a távolságtatásra – ne kínáljunk terített asztalt a vírus terjedésének. A kormány dolgát is segítve ezzel!
    De úgy tűnik a Főőkolomposnak és tettestársainak semmi se drága – magyar emberek élete sem! -, ha hamis látszatról van szó. Aműgy sem tudnánk versenywezni a homályos pénzekből buszoztatott, sok részben megzsarolt állami-önkormányzati alkalmazottak hadával. A felelőtlen, sőt bűnös mozgósításnak meg is lett a köövetkezménye: az addigi 30-ról száz fölé szökött a fertzöttek száma! De nem érdekes – hiszen a Főkolompos elégedetten szemlélhette a szorosan egymás mellett álló tömegét. Igaz, meg sem közelítették azt a majd’ 700 ezes létszámot, ami az előválasztásokon résszt vett. de még azok is többen lennének,akik heteken keresztül dolgoztak az előválasztás sikeréért.
    Dehát tudjuk! A cél világos: Vakulj magyar!

  • Geyza
    2021 október 28
    4:02 du.
    Aranylelkű Jóbarát vagy!!!
    Csak gyorsan felhívom egy kérdéssel figyelmed ::: Jó helyen tartod orrod ???
    üdvözletével

  • Rodeo11
    2021 október 29
    6:36 du.

    Az a búgócsiga is olyan, hogy értem én, hogy gőzmozdony, de mi hajtja.
    Hajtani az erőforrás/technológia hajtja. Ahol az erőforrás minden, ami számít. A rendelkezésre álló rabszolgától a rabszolgának biztosítható rizsig. Beleértve a villanykörtéjét, és az abban kerengő delejt is.

    Egyenlőtlen rendelkezésreállás, egyenlőtlen felhasználás és pazarlás is van.
    Meg persze nagy népi adok-kapok is.
    pl.
    Az USA közölte: pisis a kínai cucc (az övé nem pisis, hanem vizeletes).
    Hogy-hogy nem a pályán hátrébb húzták a chip-gyalogot.
    Hogy-hogy nem a pályákon nem annyira mennek a kerekes futók.
    Az elektronikus lapkák egyik legnagyobb gyártója, egész véletlenül egész közel van Kínához.

    Egyébként meg vagy jön valami technológiai változás, ami az élelmiszer-logisztikát és a delejgyártást is érinti vagy saccperkb tíz éven belül jön MadMax-bácsi és mindenkit becsomagol.
    Esetleg zöld zászlót fog lengetni a szél a sarkokon, ahol a békés száhel-ből jöttek fogják fejni a vizet.
    De a kettő ki sem zárja egymást, viszont a magyar politikusoknak legfeljebb annyi közük lesz hozzá, hogy hibás taktika esetén fát választhatnak a körúton.

  • Találom

    Azt hogy Te nem értetted meg, amit Slapaj irt, az hagyján …

    „– Tisztellek, hogy “coming out” útján vállaltad, hogy párttag vagy egy több mint tízezres pártban…”

    Ugye itt látszólag 2 kijelentés van, amit a félmüvelt intellektuellek se birntak felfogni hogy az csak egyetlenegy

    A „couming out” vagyis szinvallás, az nem önmagában értendö kijelentés, hanem szorosan a következö tagmondattal függ össze:

    SZINT VALOTTÁL HOGY EGY TIZEZRES PÁRTBAN VAGY TAG

    Vagyis egy 1,0 ezrelékes pártban!

    aminek kapcsan megjegyezte, hogy a „TÁMOGATÓK” zöme sem követi már valami elkötelezetten

    Ez a vicces – hál istennek – es sajnos ami undoritó, hogy mennyi kivénhedt volt állampárti-progandista nyomul itt – akiknek bár fel kellett volna hogy fogják – de eszük és képességük semmi rá.
    Ami csak egyik bizonyiték a sok közül – hogy a mocskos marxi ideológiájuk szerinti pártállami diktaturát csakis a szovjet tankok fedezékében voltak képesek gyakorolni és annak még mocskosabb ideológiáját terjeszteni
    Persze a levegö egyre fogy körülöttük, ugyhogy egyre kevesebb fórum van, ahol kedvükre okádhatják a sok mocsodékot – ujabban persze kerve mindenfélével egyetemben, amire egy Bartus Laszló féle undoritó mocskolódások is „bejönnek”

    Nahát ezért „Tisztel” Téged Slapaj

    tetszik – csomagold be és vidd el ezt a „Tiszteletet” a Dobrevnek is – hátha kapsz is csókot a fejed bucijára

    Sajnálom – ugy ahogy 20 évesen, ugy 70 évesen is tévedésekben élsz

    Bár a Slapaj utolsó mondata nagyon szomoru jövöt vetit elöre, fiatalos felfogóképességgel elörevetiti, amit már elöbbiekben én is leirtam – nálatok – szoc-komcsiknál sem a szó, sem a becsület nem érték, Legkevésbé az egyén.
    A TAN szerint csak a KÖZ számit, vagyis az egyes személyeket bármikor és bármilyen indokkal ki lehet csinálni, ha a „KÖZ” értsd a PÀRT-érdek, jelen esetben a DK érdeke majd mást kiván

    Az idö hál-istennek nem áll meg, a kivénhedési folyamat elkerülhetetlen.

    Sajnos, hogy egy másik folyamatban viszont FEL LEHET HASZNÁLNI BENNETEKET – amit tudatlanságotok, szüklátokörüségetek folytán fel sem birtok fogni – de ez már tényleg egy másik történet
    Jól mutatja a magadtól leirt „hezitálásod” egy olyan dolog miatt, amiröl halvány lila fingod nincs, mint látszik

  • Szava Zogepek
    2021 október 28
    6:59 du.

    Na ja ….

  • Andrew_s
    2021 október 30
    7:24 du.

    Bandi, megihlettél, elöntött az ihlet!

    az itteni reklámok arról ami éppen nincs: természetesen színesbőrű Shiiba kirájnőnek álcázott női hölgy Cadillac -et vesz nekem meg az ihletem alapján rögtön a gőzhajtás jutott eszembe és nagy kéményt képzeltem a Cadillacre ami a reklám szerint hejből felszáll {de perpillanat seholsem kapható mert a csippcsippcsóka miatt leálltak vele mert a darvak sem mozognak amik hejből felszállítanák}

    kiderült az is, hogy usa saját vállalatai kurvára meg vannak elégedve a Kínában gyártott termékeikkel az usa ban gyártottak meg azok amik nincsenek, tehát még khakischak sem lehetnek… úgy saccperkábé usque a legújabb coefficiéncia alapján a ló kális hadiipar termékeit sem lehet eladni, mert hadgyakorlatokra és a nátó erőfitogtatására pappundekkliből is készűlnek mert nem a harcképességük a lényeg, hogy a madarak ne fészkeljenek rájuk és kurva magas korrupciós áraik legyenek, de az eccségsugarú Virginiai nem talál rózsaszínű pempőkét a polcon mert aszt meg nem rakták ki a hajókból és a konténerben gyökeret is ereszt…

    a Mad Max sem tud, mert bicikli sem lesz, egyébként szerény technikai ismereteim szerint a széntüzelés is lehet zéró E missőn csak ahhoz másképpen kellene a büd zsé t tervezni és a Jellen nénit zárdába rakva befalazni, mert ő mon’ta bele a kámerába {a kámera mindent kibír} hogy nyomtatni kell néhány trillió friss meleg $$$-tot azzal az egész kelekótya kalamajka meg is oldódna

    valamellik világbölcs teve kommentátor női hölgy bömbölte bele a Z’ eerbe, hogy csak nem képzelik, hogy majd mi is vonatozunk mint a z€ meg az a kommunista Kína 650 km/h sebességgel amikor mi repülhetünk is meg egyáltalán hogyan fogyna a gázolaj ha villamosított lenne a vonít mert a diesel az az igazi és sohasem ér oda időben…

    most üléseznek a világ összeszalajtott bölcsei {alkalom lenne kipróbálni rajtuk a szénmonoxid hatását álarc nélkül, mekkora nyereség lenne a világra???} úgy híjják magukat hogy G20 de egy kerekük hiányzik.

    az igazi bölcsek üzentek nekik mint a Köbüki a Mézga Aladárnak, mondván: nektek is ugyanaszt csak lilában…

    az eredmény? igy kell csinálni a hogyan ne olgyunk meg soha semmit de beszéljünk kurva sokat a semmi körüljárásáról Pápai áldással

    majd ha még nem jár le a cikk szavatossága akkó még talán???

    üdv

  • SzundiMandi, 2021 október 29 5:53 du.

    Van valami az ocska propaganda filmecskeken kivul is?
    Hany ilyen filmecsket csinaljak neked?

    .

    Gabriel, lyol irod.
    A hit kerdese izgalmas dolog, de valoban hisznek is abban a sok marhasagban, egyertelmu hazugsagban, amit osszehordanak?
    Leteznek ennyire hujje emberek?
    Szerintem nem.
    Ok kiszolgaltak egy embertelen rendszert, ehhez hozzaszoktak, es ki fognak szolgalni barmilyen mas embertelen rendszert is.

  • A rothado orbanhad darazsfeszekkent idegesen tombol, mert o1g realis vesztet erzekelik.
    Megprobalnak mindent szettrollkodni.
    Miert nem mondjak azt o1g-nek, hogy „te vitya! Ne lopj mar tobbet!”?
    Gyávák….

    Barki barhogy is ragozza, az egyetlen kerdes, hogy demokratikus modon lesz-e levatva o1g, vagy forradalommal!?

    Demokratikusan sajnos nehez, mert nincsenek demokratikus viszonyok!az elozo valasztasoknal is lattuk, hogy csak csalassal tudott hatalomban maradni!
    Valasztasok a diktaturakban is vannak! Nem a valasztasok jelentik azt, h demokracia van-e, hanem minden komplexitasaban! O1g diktatorikus rezsim! Mmaga a rezsim! Maga a diktator! De semmikepp sem Magyarorszag! Amiket ugy allit be, hogy Magyarorszag akarja, az hazugsag, mert Magyarorszag nem akar diktaturat, csak o1g erolteti es zsakmanyol ki minket, eloskodik rajtunk, Magyarorszagon!
    Egy rothadtlelku parazita, amit a megfelelo modon kell orokre eltavolitani! (Ahogy minden mas hatekony esetben is. Ugy, hogy ujabb diktatoroknak ne legyen kedvuk kiprobalni sem!)

    Tehat az tizedrangu, hogy az orszag mukodeset milyen ideologiaval fogjak demokratikusan tovabbmukodtetni, hiszen vilagszerte vannak mindre jopeldak es rendszeresen egymast valto politikai iranyvonalak! Az egyetlen kulcskerdes, hogy ne lopjanak! Az, hogy milyen ideologia mellett epiti a gazdasagot es tarsadalmat, az masodlagos!

    Amikor visszatertunk a demokratikus utra, akkor utana lehet valogatni izlesunk szerint!
    Az o1gdiktaturamajmok trollkent azert igyekeznek szetverni az egyuttqmukodo osszefogast, hogy o1g eletet es osszerabolt vagyonat mentsek!
    Azok annyira mentalisan perverzek erkolcsi torpek, hogy nagyobb elvezetet jelent szamukra, hogy a demokratak szenvedjenek, mint az zavarna, hogy toluk is lop o1g!

    Nemreg Erdelyben jarva orommel tapasztaltam, hogy sokan ruhellik o1g-t ott is, csak sokakat megvett, illetve gerinctelenul megalazkodva remenykednek az ingyenjuttatott alamizsnakban!
    Sokaknak felfordul o1g-tol a gyomruk, es mivel tudjak, hogy erkolcstelen dolog a Magyarorszagon elok eletet befolyasolni Romaniabol, ezert nem is szavaztak.
    Viszoñt segitseget lehetne kerni toluk, hogy a megvasarolt elvtelen szavazok ne ronthassak jobban az eddig is antidemokratikus allapotokat, hogy menjenek el szavazni azert, hogy az Anyaorszagban vegre ujra europai demokratikus johessenek letre!
    Ezzel cssak megint az a baj, hog o1g csoportja kezeli a kulfoldi szavazatokat is, amibe csak annyira nyulnak bele amennyire a gyomruk engedi es az igenyeik kivanjak, igy mivel a kulfoldi szavazatokkal o1g eddig is ugy jatszott ahogy akart, mar ez is a parazita maffiozo tempojat mutatta!
    Alapbol csalas a valasztasi rendszeren minden valtoztatas, amit o1g hozott!
    A kulfoldre utazott magyarorszagi magyar szavazatok kellene, hogy biztonsagosan legyenek kezelve es neten keresztul is tudjanak szavazni!
    A kulhoni szavazasokat pedig szinten demokratikus ellenzeki ellenorokkel kene biztositani az eddigi csalasokat csokkentve!
    O1g retteg a netes szavazastol, mert akkor kontrollja, beavatkozasa nelkul el lehetne tavolitani a hatalmabol.

    Sokak velemenye, hogy ha egyaltalan meg lesznek tartva tavasszal a valasztasok, akkor o1g eddigi csalasaival forradalmi modon kell eltavolitani es felelossegre vonni teljeskoru es egyetemleges felelossegukkel es elszamoltatasukkal!
    Biztatoan jo gondolat! Lehet, hogy az eddig is elcsalt valasztasoknal sokkal jobb alternativa kapasbol!?
    Jelenlegi diktaturank valasztasi metosusa leegyszerusitve:
    Huzz a nalam levo 2 lapbol es o lesz a gyoztes!
    Mindig csak utana jovunk ra, hogy barmelyiket is huztuk volna, mindketton o1g van! A tobbi diszlet csak korites, szineszkedes! Tudatosulnia kene, hogy barhogy is probal valaki szavazni, lapot valasztani, nincs jelentosege, mert olyan a valasztasi rendszer szerkezete (amit nem is szavaztunk meg), hogy a diktator iranyitja a lapokat, nem a valaszto!
    Egy hamiskartyas csalo ellen nem lehet becsuletesen nyerni!fel kell boritani az asztalt es a kezere, nyakara lepni!
    A bankrablo persze egy ideig lehet sikeres, de mindig csak 1 a vege!
    Csak az idopont a kerdeses, ma, holnap, vagy 1 ev mulva, netalan meg 20 evig varjunk kirabolva….
    De belegondolhatunk, hogy ha elobb lepunk, akkor mar reg europai demokraciaban elhetnenk!
    Ez a kerdes! Mikortól?

  • o1g dzsihadista trolljaival pedig erdemben nem szabad foglalkozni! A doglegyek is, ha zavarnak minket inzultaciojukkal, nem tovabbedesgetjuk, hanem joesetben elhajtjuk!

  • Akadnak szerencsések, akik életük folyamán rájönnek tévedésükre. Legjobb példa rá Yves Montand, a toszkáni születésű „francia” sanzonénekes és filmszínész.

    Egyszerű munkás sorból küzdötte föl magát, így nem meglepetés baloldali érzelművé válása. Szabadságszeretete olyannyira erős, hogy Moszkvai vendégszereplése során – amire elkísérte felesége Simone Signoret is – Hruscsov vacsoravendégeként szóvá tette a pártfőtitkárnak a magyarok 56-os harcának leverését, ezzel kifejezve nemtetszését. Hruscsov válaszában úgy állította be, hogy a magyar nép kért védelmet a fasisztáikkal és az imperialista ügynökökkel szemben. Montand ugyan a nem tetszését fenntartotta, de ennek ellenére a vacsora jó hangulatú vodkázással ért véget.

    Yves Montand baloldalisága 1968-ben ért véget, Csehszlovákia megszállásával. Ekkor közel 47 éves volt. A feleszmélés másoknak nem sikerül 74 évesen sem.

  • Tisztelt
    Rátesi
    asszony!

    A k o m p r o m i s s z u m . k é s z s é g . még Lenint is jellemezte, pedig ezt az erényét ma sokan tagadnák sőt, tagadják , ami nem igaz…

    Ott van példának okáért a N . E . P , avagy Új Gazdaságpolitika azokanak a politikai lépéseknek az egysége volt, melyeken keresztül a munkásság (többekközt táplálása) védelmében, egyben a parasztság – áruvisszatartó – gazdasági semlegesítése érdekében a tőkének, tehát a . j o b b o l d a l n a k . tett hatalmas . e n g e d m é n y e k . útján tudta az árucsere helyreállítását biztosítani. Ilyen volt a termelő üzemek, gyárak újra privatizációja, vagyis a vegyes gazdaság rekonstrukciója úgy pl., hogy a népgazdasági tervek keretszámok voltak, a vállalati döntéseket decentralizálták…stb.

    A . N E P -et Lenin halála után,1928-ra végleg a >tényleg rigid< ,vagyis kompromisszumot nem ismerő(!!)sztálinizmus számolta fel, mely lépés – alaposan végiggondolva azt az egészet – a legbigottabb rugalmatlanság,végülis a rendszer bukásához vezetett el …

    A jobb és baloldali szavazók aránya manapság nagyjából 50-50 %, tehát nincs más választásunk, mint egy ideológiaialag legalább nagyjából nekik megfelelő frontharcost kijelölni

  • Margit, szóval nem birálod a választásokig Márkit. Peddig ettől rettegett nyilván, hogy fogod… De azért elég szomoru, hogy a DK-sok (alapitók(!), szimpatizánsok ) egy szerencsétlen „keresztény” hátán akartok a konc közelébe kerülni Akit majd fenéken billentetek, vagy jó esetben elküldtök Szardiniára a milliárdosok közé, Fletó kiült helyére. SZABASDÁG, világ proletárja! És Szardinia….
    Margit, maradjon közöttünk, mind jobban belelovalod magad a kiskaliberű ember szereptévesztésébe, meg ahogyan te a szegény számokkal keveregsz…. -dia-

  • Gáriel! Talán megérted, hogy az ótvar, mocskos sértegetéseidre nem válaszolok. Aki egy lápvirág tudatosságával éli az emberi életét – lelke rajta.
    Én már csak ilyen vagyok – ráadásul, ami immár bűnnek számít – hetven éven felüli.
    Dehát, sajnos nem vagyok se olyan gazdag, se olyan szép, se olyan okos, hogy embertársaim nélkül boldoguljak. Így hát igenis foglalkoztatnak a közösség dolgai.
    Bár nyilván:”boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.”

  • warrior
    2021 október 31
    5:36 de.

    Van egy mondás ami ugy tartja, hogy aki 25 éves koráig nem táplál baloldali ideákat, az egy érzéstelen ember,
    Akit 50 éves koráig nem vezérelnek liberális eszmék, az incopetens, társadalmilag haszontalan
    Aki 50 éves kora fölött nem válik konzervativvá, az vagy nem tanult semmit az életböl, vagy annyira önzö és irigy hogy folytatja a kommunista/fasiszta eszeveszett elméit

  • talalom

    Margitka, egy cseppet sem zavartasd magad, tökéletesen megértelek, természetes
    Hiszen nincs mit válaszolj ….

  • O1G666
    2021 október 31
    5:24 de.

    írád:
    „De belegondolhatunk, hogy ha elobb lepunk, akkor mar reg europai demokraciaban elhetnenk!
    Ez a kerdes! Mikortól?”

    nem tu’ttok belelépni abba ami sohase’ volt! méghogy € gyemokrácijá röhögény, senki se’ látta, következésképpen: NINCS {asse’}

    üdv. innen kies Kanadából… de azért nyugoggy le nálunk is ugyanojanok a politikusok csak ügyesebb kozmetikusaik vannak

  • Szava Zogepek
    2021 október 31
    1:14 de.

    természetesen hogy „az egyszerü” követök „nagytöbbsége” ebbe az alanti kategóriába tartozik: –

    _ „”Ok kiszolgaltak egy embertelen rendszert, ehhez hozzaszoktak, es ki fognak szolgalni barmilyen mas embertelen rendszert is.””__

    De sajnálatos módon idetalált egy korabeli valódian hitbeli, gerinctelen, de a tudatosan hithü kiszolgálásban annyira felsöfokuan aljas gazemberek gyülekezete, akik másra ma sem képesek, mint szolgain itt ismételgetni századszor és ezredszer azt a aljas úszitó, inbeszil marxista/fasiszta/kommunista propagandát.
    Azt amit anno az alsó fertájukon beléjük töltöttek, azt ujra és ujra kivetik ide a képernyöre.
    Ezek azok, akiket igy jellemeztél:
    __””A hit kerdese izgalmas dolog, de valoban hisznek is abban a sok marhasagban, egyertelmu hazugsagban, amit osszehordanak?
    Leteznek ennyire hujje emberek?””__

    Nem kell ugye hogy válaszoljak, hogy léteznek??!
    Soroljam az itteni GANG-ot?
    A nagy többségük ma nem mer csak nicknévvel létezni – kitanulták azt is, hogy ha nem az ö vezérük birtokolja a hatalmat, akkor a „harcmodor” az „illegalitás”
    Rátesi Margit használt egy jelzöt irányomban – ótvaros, pedig csak felvilágositottam, hogy mit irt a Slapaj

    Sajnálom, de meg kellett állapitanom, hogy a srácnak együttesen az egész baloldali Gang nem volt elég nemhogy egy vilás reggelire, de még egy lunch-re sem

    A napnál világosabban kimutatkozik, hogy mint irtam, aki öregségére nem kezd bölcsen gondolkodni, nem válik konzervativvá a világszemlélete, az ugyan „bármi” eszeveszett dologra képes, de annak értéktartalma a zéróhoz konvergál. Igen messziröl és igen alulról….

    Van itt olyan hozzászóló, aki majdnem 90-en is ugyanigy megeszi ezt a 00 brancsot – le is nácizzák

    Barátom, idös korra az embernek mint erénye maradt a bölcsessége és az erkölcse.
    E kettö híján mit ér, mondjuk ugy; mire való??!!

  • Gabriel
    2021 október 30
    10:13 du.

    azt gondolom, hogy komolyan rászorulnál egy pszichiáter segítségére. Azok az epeömlések és durva sértegetések, amik gejzír módjára törnek elő belőled a lehető legváratlanabb helyzetekben, valóban kórosak.
    Te valaha egy kedves, udvarias és értelmes ember voltál, de mostanában nem látok egyetlen olyan hozzászólást sem tőled, ami akár csak közelében lenne az elfogadható színvonalnak.
    Az meg pláne riasztó, hogy te mindemellett hívő kereszténynek állítod be magad. De ez, ami itt belőled kiömlik, inkább az ellenkező oldalhoz tartozásra utal.
    Második parancsolat megvan? Mt 22,29 megvan? Mt 5,43 megvan?

  • slapaj
    2021 október 28
    3:54 du

    mindig mosolygok, amikor az orbán-pártiak olyasmit írnak, hogy az ellenzék bármelyik képviselőjének nincs helye az országos politikában.. hogy is lenne a háromdiplomás Márki-Zay Péternek 3 év sikeres vásárhelyi polgármesterség után, a kecskédi svábok párttitkár verőemberének fiával szemben, akinek 1987 óta még két év soros-ösztöndíjjal sem sikerült összehozni egy jogi szakvizsgát sem. Ha van nagy formátumú magyar politikus, hát orbán az, egyenesen az alcsúti faluszéli vályogból.

  • SzundiMandi
    2021 október 29
    5:53 du.

    fogalmam sincs, hogy a fiatalok – pláne egy csoportba kezelve – kit támogatnak majd a választáson. Azt viszont tudom, hogy Dobrev a jogi karon a legszélsőjobbos hallgatók között is népszerű volt, mert jól és érthetően oktatott, nem szemétkedett a vizsgán és emiatt még az online vizsgajelentkezés előtt egymást taposva próbáltak hozzá kerülni vizsgázni. A pénzügyi jog persze nem az ideológiáról szólt. Így az egyetemista ifjúság számára nem taszító, méf a férje miatt sem.

  • D. B – Gyantavári!
    O1g trolljai megint elszoltak magukat, mikor a hatalmat zsiros koncnak tekintik!
    Ez tipikusan o1g szemlelete a rablasra, sikkasztasra!
    Szegyen, hogy a fertozott agyukban mar Fel sem merul, hogy a hatalommal elni is lehet az orszag es az emberek boldogulasa erdekeben!o1g-t latva bennuk is az a kep marrodott be, hogy a hatalom csak a koc szetrablasara van!

    Gyurcsany Ferenc egesz eleteben elsodlegesen vallalkozo volt, misziszterelnokseget megelozoen foleg!
    Nem tudok rola, hogy o1g-hez hasonloan ezermilliardokat rabolt, sikkasztott volna, de, ha maga igen, akkor szaladjon o1g lancos kutyajanak – a fougyesznek csaholni, jelentse fel, mert kulonben bunt koveT el!
    Ne rettegjen Gyurcsany Ferenctol, mert Ő meg egy embert sem gyilkolt meg, senkit sem tuntetett el, nem tett tonkre senkit politikai, vagy gazdasagi okbol, nem szaradnak embereletek a lelken, ahogy o1g-nek igen!

    Egyszeru pelda:
    -papalatogatas
    -vadaszkiallitas
    – kretenfelvonulas (vagy cröffenès)
    Olyan szinten fertozte el az orszagot a rendezvenyeivel, hogy mara napi 20x annyi covidos hal meg, mint a covidmizeria kozepen!
    TÖMEGGYILKOS!

  • Geyza
    2021 október 28
    4:02 du.
    Cimborám ,egyetlen barátom !
    Az orrod még mindig ott van?
    üdvözletével

  • a fidesz is mar korabban a halalan volt!epp, hogy elerte az 5%-ot a segitsegunkkel, h bekeruljon a parlamentbe!
    O1g pedig tobb szavazason es valasztason bukott el, mint amelyen sikeres volt! Csak ezt szeretik elhallgatni!
    Meg annak ellenere is, hogy az elmult 2 valasztast elcsalta! Pedig azt meg is mondtak elore (” csak egyszer kell nyernunk, mert utana 25-30 evig hatalmon maradunk!”)

    Nyilvan demokratikus viszonyok kozott ezt elore nem lehet megmondani, csak akkor lehetseges, ha csalnak es vegig azt tervezik!

    Ezert is kell eltiltani mindenkit a fomeltosagi pozicioktol, ha mar 2-ben szerepeltek!

    O1g, ha nem engedi at helyet onkent, akkor azzal bevallja diktatori mivoltat!
    Ez tenykerdes!

  • O1G666
    2021 október 31
    5:24 de.
    Javaslom olvasd el az alábbi időpontban irt hozzászólásomat és rájössz hány szavazat van külhoniaktól,! hogy kell értelmezni a szavazataikat!Az előválasztás az ellenzék és a demokrácia sikere
    2021 OKTÓBER 14 2:15 DU. ebben a cikkben található.

    toth péter
    2021 október 16
    4:53 du.
    üdvözletével

  • toth péter
    2021 október 30
    8:26 de.

    Pillanatnyilag a te orrod van az én seggemben.
    Már jópárszor kértelek hogy húzd ki.
    De hiába.
    Ha egyszer valaki rákapott a fekália ízéra, mindegy neki honnan szippantja, csak szippanthassa hehehehe…de ott van neked a sok kommunistából horthystává vedlett kamerádod.
    Ormányold azokat idióta.

  • D.Bernstein
    2021 október 31
    5:57 de.

    Te „nagykaliberű” ember vagy ?

    Szegény kaliber..

  • Rodeo11

    Azt, hogy a világ chipileg csiripel nem én találtam ki. Valami neves izé is írt róla. Amellett még emlékszem egy komolyabb Föld-kérgi hintára a ’90-es évek vége felé. Midőn a népek ráébredtek, hogy a nagy technológiai vívmánya a nyugatnak keleten van, és az USA sziliciumlapkagyártási kapacitása nagyjából az elemes villanymozdony-modellek ellátására képes. Kivéve hadiipar. Mert ott a fene se tuggya mi van. De nem is érdekel annyira a mellre szívott ólommérgezés, hogy érdekeljen.
    De vannak olyan pletykák is, hogy pl. a nyersvaspiac jobbára Kína kezében van. Közvetlenül, vagy kisleányokon keresztül. A világ litiumtartalékának közel nagy része (90+%) meg állítólag Chilében. Ahol gondolom egy yüan kínai peták sincs. Mert ők olyanok, hogy semmi pénzért nem ruháznának be a világ akkumulátor-piacába. Ahogy Szibériában sem vettek egyetlen hektár földet. Mert nem egyet vettek, hanem állítólag sokat.
    Egyébként igen. A szén is necces lehet.
    Meg az a helyzet is, hogy melldöngető technológiai épület a felkenteknél olyan, mint az a sortatarozás, ahol a homlokzat marad, az épületben meg minden más.
    A jelen technológiai iparban jelentős arany afrikai és orosz, a chipkészletek jó része és a vas keleti. Az agkumultáro chilei, az olaj opec.
    A melldöngetés nyugati.

  • Voronyezs
    2021 október 31
    5:51 de.
    Uljanov gróf munkásságát sokan szeretik ekézni és lenézni. Különösen azok,akik nem ismerik. Jó, behatóan én sem. De a korai és korakésői írásai nem kifejezetten ökörségek, de még csak nem is komolyan vehető módon diktatórikusak.
    Nagyjából az elektromos-ekés becsípődéses korszakig. Melynek az egyik hozadéka, a faluvillanyosítás, nem is volt akkora marhaság, még ebből sem.

  • Geyza
    2021 október 29
    12:25 du.

    Nem az a baj, hogy a haladás nem ér véget, hanem az, ha egyes államkötvényesek, és hatalmiak keresztbe akarnak ennek feküdni.

  • Kedves Tüske Zsófia! 2021 október 31, 12:09 du.

    Természetesen nekem sincs fogalmam arról, hogy a fiatalok kit támogatnak majd a választáson. Nyilván minden pártot valamilyen mértékben.
    A jelzett videó is csak annak cáfolata szeretne lenni, hogy MZP nem tud behozni új szavazókat az ellenzéki összefogásnak. Dobrev Klárát nem ismerem, amit tudok róla az is inkább messze pozitív és reménykedem benne, hogy remek minisztere lesz az országnak 22-után.

  • toth péter
    2021 október 31
    2:29 du.

    Kár ide firkálnod ún. „tényeket” !
    A te „tényeid” kb. annyit érnek mint OIM* igazmondásai:
    Egy nagy nullát.
    TE kispofám biológiailag alkalmatlan vagy az igazmondásra.

  • Tüske Zsófia
    2021 október 31
    11:49 de.

    Érdekes keresztmetszetét adják Gábriel
    személyiség-változásának a hozzá írt különféle kritikák.

    Én spec nem tudom kritizálni mert nincs időm áttanulmányozni az írásait. Tehát nem tudom mit ir vagy gondol.

    Annyi bizonyos , ha véletlenül megakad a szemem egy durva kirohanásán, szóvá teszem. De ujabban inkább csak gyorsan átugrom a kommentjeit, nehogy a szemem megakadjon valamin.

    Nincs nekem erre sem időm sem idegzetem.

  • Gabriel;

    „” aki öregségére nem kezd bölcsen gondolkodni, nem válik konzervativvá a világszemlélete, az ugyan “bármi” eszeveszett dologra képes, de annak értéktartalma a zéróhoz konvergál. „”

    Na ja, szinte mindannyian liberalisnak szuletunk. Aztan idovel – szerintem – mindenki konzervativ lesz. Az erkolcseink is erosen javulnak amikor mar nincs kivel es mivel. 🙂

    Nekem nehez elhinni, hogy vannak ennyire hulye emberek. Tudniuk kell, nem letezik, hogy nem tudjak, hogy butasagokat hazudoznak egesz nap.
    Megis hazudoznak. Emiatt en inkabb egesz mast gondolok roluk, amit a cenzura kedveert mondjuk hivjuk „erdeknek”.
    Ebbe a paranyi, lelket nemesito kis szoba sok minden belefer.

    Mivel itt suru a cenz most csak ennyit.

  • @Geyza & @O1G666 🙂 🙂 🙂

    Meg azt mondja a dia „Berstein”: „maradjon közöttünk” 🙂
    „… mind jobban belelovalod magad a kiskaliberű ember szereptévesztésébe, meg ahogyan te a szegény számokkal keveregsz… ” – Mit is szeretnél üzenni ezzel a nagy kaliberű szereptévesztéssel?

  • rodeo, te olvasod amit ez az alak irkal??? Meglep.

    „” O1G666 2021 október 31 5:24 de.

    írád:
    “De belegondolhatunk, hogy ha elobb lepunk, akkor mar reg europai demokraciaban elhetnenk!
    Ez a kerdes! Mikortól?”

    nem tu’ttok belelépni abba ami sohase’ volt! „”

    Ezek nem azert irjak ezt a blogot, mert hisznek abban a sok hulyesegben amit leirnak.
    Nekik a nyugat-europai fasizmus, ami egyre inkabb nacizmus fele kezd hajolni ugyanugy nem demokracia, ahogy neked en nekem sem.
    De ok pont erre a nacizmusra vagynak, azt akarjak bevezetni Magyarorszagon is, termeszetesen ugy, hogy majd a zsirosbodon kozeleben bufoghetnek amig magahoz nem szolitja az allitolagos lelkuket az ordog koma.

    Na jo, mar ez is sok lesz a cenz uranak.

  • Andrews-s
    X.31.6:40

    . . 🙂

  • Warrior
    31.5:36

    1957. március 9-én(!!!) tehát a Köztársaságtéri nagy vérengzés után 4 hónappal gyerekként ott voltam a zsúfolásig megtelt Erkel színházban, Yves Montand nevezetes sanzon estjén.

    Frenetikus, tomboló siker a közönségnek nyújtott művészi élményen túl Montand hivatalos nyugattal szembeni bátor kiállása iránti őszinte köszönetnyilvánítás is volt…

    A művész a fellépése előtt személyesen is megtekintette a Köztársaságtéri . f a s o r. az október 30-31-én akasztott és lángoló mártírok tetemei okozta tűzperzselt, akkor még friss sérüléseit…

  • Tüske Zsófia
    okt.31.11:49

    Emberismeretből nembiztos, hogy megadnám meg az elégségest…

    Ti. nevezett személy, avagy alak csak itt a KMH-n már évek óta

    tombol,frecseg, dühöng, mocskolódik,köpköd, vagdalózik s hogy ne

    legyen feltűnő 😀 időnként egy-egy keresett szóval oda-oda nyal

    a megtámadottnak,vagy lágyszívű, azzal azonos véleményen lévőnek

    aki még azt elhiszi, illetve a saját egója felé tett

    „jószándékú” gesztusként, saját megtiszteltetésnek veszi még a

    nyilvánvaló hazugságot is… Ilyen például, amikor pl címeket és

    rangokat osztogat, mint professzor úr, v. hasonlók…

    Tipikus . p s z i c h o p a t á v a l . van dolgunk, amire ITT

    a KMH-n már többen is figyelmeztettek !

    Üdv: – V –

  • TüskeZs.&Voronyezs
    31.11:49 01.3:34

    Sajnos igaz; a”kolléga”megfelel az említett kórképnek:

    – Símulékonyság;
    – Felszines vonzerő;
    – Felületes (megjátszott) „báj” ;
    – Felkészül az áldozatból;
    – Kikérdezi mit szeret, mit nem: először azt teszi amit az
    ˙˙szeret, majd csak később kínozza azzal ami a gyengesége;
    – Sajátmagát mint keresett árucikket prezentálja a kiszemelt ˙˙félnek;
    – A bűbáj néha, csak maszk, eszköz nála, hogy elérje a célját, a ˙˙kontrollt a másik fölött.
    ˙

    – Kapcsolatszédelgő, mert egyedül életképtelen.

  • Tüske Zsófia
    2021 október 31
    11:49 de.

    Na tessék Zsofika

    Mindegy milyen alapon, csak az orbánt köpködje valaki, az onnantól franko csávó.

    Ugye nem vagy Te sem elveszve?
    epeömlés?
    Tudod-e mit jelent ez a szó?
    ….Báncsák krahácsot…..
    egyszerüen ezért replikálsz Tenmagad is….

    Tudod galambom, amikor azt követeled tölem, hogy udvariaskodjak azokkal a megnyilvánulásokkal szemben, amelyek az imperialista szovjet-orosz diktatura következtében felállitott bábkormány ideológiai slepje ideömlesztett, és ennek a fertöjét öleljem keblemre, csak azért mert az éppen az orbán ellenében kiván ma hatalomra jutni, az olyan mintha azt kérnéd számon Jezustól, hogy miért nem ölelgette keblére a hippokrata farizeusokat. Meghogy epeömlése volt, amikor ostorral verte ki a Templomból a velük korrupáló árusokat.
    Értem én, csak nem ártana ha elöbb átgondolnád, hogy Isten Igéjét mire használod, mielött szemezgetsz belöle.
    Én inkább ódzkodnék az Úr szájába szavakat adni …..

    Amiket leírok bizony sértenek, na nem azért mert mocskos jelzöket használok mint egyesek, hanem mert betalálnak a szavaim, oda, ahova illenek – sértö bizony az igazság felszinre hozása!

    De ha megengeded, én is idéznék mégis Jézustól – mondta, hogy „szük az az ösvény, amely az életre vezet, kevesen járnak azon …..
    Bizony, bizony azt a szük ösvényt azt ne valami világ végi dzsungel mélyére vágott gyalogutnak képzeld – hanem nyugodtan annak amit itt sokan taposnak … a széles kikövezett országutnak, kiváligitott autópályának – JOBBRÓL-BALRÓL – amin a tömegek ömlenek mindkét oldalon …
    Biztos, hogy Te nem sodródsz valamelyikkel csak ugy véletlenül sem…??

    És ha már Jézus mint próféta szavai –

    „Ne nézd rossz szemmel szegény testvéredet, mert ha nem adsz neki, az Úrhoz kiált miattad, és vétek fog terhelni téged.
    11 Adj neki szívesen, és ne essék rosszul az, hogy adsz, mert éppen azért fogja megáldani Istened, az Úr minden munkádat és minden szerzeményedet. Mt 5:42
    12 Mert a szegény nem fogy el a földről, azért parancsolom neked, hogy légy bőkezű az országodban levő nyomorult és szegény testvéredhez. Mt 26:11 Jn 12:8”

    A fenti szavak a Tórah-ból származnak, annak is 5.-k könyvéböl, héberül a Devarim-ból.
    Jezus, a Próféta, csak idézte Mózest Judás szavaira válaszul (tudod arra hogy; mily jól el lehetett volna adni 300 dénárért…)

    Sajnálatosan csak akkor lehet ezt mind megérteni és felfogni, ha elöbb felfogod, hogy Jézus, igen egy Zsidó Próféta volt, akinek a küldetése: Izráelt helyreállitása – a saját szavaival!

    Felvállalom a bélyeget – nacionalista, más szóval názista vagyok

    De ha Te inkább a követnéd a marxi tanokat, amely izráel népének teljes eltörlését hivatott megvalósitani a Te dolgod…
    A választás szabad ….

  • Geyza
    2021 október 31
    8:03 du.
    Szívem csücske ! Egyetlen Országos Jóbarátom ! Megint betaláltál önmagadról! Ennyire hűen senki nem tud téged leírni ! Amit írtál az összes hasonszőrüre , mint te vagy : igaz !!! Ezt tudjátok : állat módjára viselkedni ! Önmagatokat így lehordani ? Ehhez is csak ti kellettek!!!
    De én így imádlak, így szeretem megszólalásaidat , mert önmagad adod!önmagatokat mutatod be ! Gratulálok ! Hű vagy a pártodhoz,eszmédhez,önmagadhoz!
    örülök , hogy ilyen szépen tudsz beszélni! Hogy fogsz jövő tavasszal ???
    üdvözletével

  • Geyza
    2021 október 31
    4:28 du.
    Még mindig imádlak !
    Ezért csak ennyit mondok neked : Mindenkinek annyit amennyit ő nekem ,ahogy gondolata megfogalmazódik fejében ! Tehát a gondolat a tied volt — képzeld el ki az első??Na akkor had jöjjön , ahogy a csövön kifér!!
    De ilyen modorral nem fogjátok győzelemre vinni a mindig aktuális miniszterelnök jelölteteket ! most éppen mzp.-t háta mögött ferivel!
    üdvözletével

  • Cukihara
    2021 november 1
    6:07 de.

    Jaj de jó
    Imádlak kiscukibaba

    neked van gyengeséged?
    és mint látom leirva, még meg is hóditottalak idölegesen…!??

    mit nem mondasz, ez fájhat.

    p.s.
    mindegy, a lényeg az marad; a ganghoz tartozol, minél jobban pocskondiázol, annál nagyobb a bizonyság hogy mennyire valóban a fasiszta/kommunista banda része voltál és vagy.
    Mert minden despota rendszernek voltak és vannak „hü” szolgái, akik nélkül nem léteznének despoták….

  • Zaphyr Czenzi

    Gabriel, ne vallalj fel dolgokat konnyelmuen.
    Most majd az lesz, hogy bevallottan naci vagy.

    A nacionalista es a naci nem ugyanaz.

  • Tüske Zsófia

    Voronyezs
    2021 november 1
    3:34 de.

    Én sem lehetek tökéletes 🙂
    mentségemre szolgáljon, hogy mostanában ritkán járok ide,mert a hajtépésből itthon is elegem van.

  • Tüske Zsófia

    Gabriel
    2021 november 1
    7:10 de.
    nem vagyok a galambod, csak szólok.
    nem vagyok védőügyvédje Margitnak, a nyomják Krahácsot másra mutogatás a legkevésbé sem a stílusom.
    de az reakció sem, amit te itt egy másféle véleményre megengedsz magadnak és nem először.
    elfelejthetsz engem azzal a marxista ruhával, amit rám próbálsz húzni.
    teljesen tisztában vagyok azzal, hogy Jézus (egy egyköntösű, mezítlábas) zsidó próféta volt.
    de ha már a Szentírás:
    „Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre? Vagy hogyan mondhatod testvérednek: Hadd vegyem ki a szálkát a szemedből! – miközben ott a gerenda a saját szemedben? Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd testvéred szeméből a szálkát.”

  • toth péter
    2021 november 1
    1:58 du.

    Nőket már únod ?

    Nálatok náciknál nem szokatlan az ilyesmi.
    Mindenesetre ne itt „comingoutolj” ha kérhetlek.
    Vannak arra (is) megfelelő oldalak.
    Ha már ragaszkodsz a széles nyilvánossághoz.

  • SzundiMandi
    2021 október 31
    8:37 du.

    Na ja.

    Ha egyszer valaki olya nagy „formátumú” bííírhatik lenni :
    Egyidejúleg hím is meg nőstény is.

    Mint a giliszta.

    Most csak az a kérdés : hogyan szaporodik? Osztódással ?

    Vagy szaporítani szokták mint Hitler az ő SS nyulait, nagy keltetőházakban ?

  • HEHEHeeeheheheeh ez Tóth heheheheehehe
    Nem bír magával.
    Már nagyon viszkedhetik neki a pamut !
    Megértem.
    Ezzel az idétlen primkó attitűddel, amije van nekije,
    a csajok mindig nagyívben elkerülhették szegényt.
    Hát most erölködik egy pár jó szóért.

  • Gabriel
    2021 november 1
    7:10 de.

    Ez a „galambozás” nagyon undorító.
    Miért akarsz egy nívóra kerülni a csatornából
    felnyomakodott HUNT* -tal?

    *HUNT = HUmortalan Náci Tóthpéter

  • Tüske Zsófia
    2021 november 2
    2:47 de.

    Az a baj hogy a nácik és diktatúrapárti rohadékok idejárnak balhékat generálni azért, hogy az alapból nen agresszív demokratikus és liberális gondolkodásúakkal megútáltassák ezt az oldalt (is).
    Holott ha egységesen mind kapna a képbe párat minden kis aljas megnyilvánukásukra, hamar kilkopnának innen.
    De nem…lellnak velük észérvekkel vitázni.
    Ami alapból helytelen megközelítése ezeknek a troll lepénzelt csirkefogóknak. A vége meg mindig a balhé.
    Már az elején, vita helyett le kellene építeni az arcukat nekik.
    Akkor kusstiban maradnának.
    Ezek nem vitatkozni járnak ide. Lexarják a nyilvánvaló tényeket, amiket ezerszer és még egyszer elmondanak nekik.
    Ők pártbrossúrákból „dolgoznak”

  • Tüske Zsófia
    2021 november 2
    3:14 de.

    Zsófia
    csak még egy szó – valahogy nehezen, de csak leesik egyszer…

    Szó sincs itt – a részemröl személyeskedésröl – merthogy ha jól rémlik, a hozzászólások és a diszkurzusok alapja, tárgya nem egymás személyi értékelgetése kéne hogy legyen, hanem a vélemenyek …

    Tehát messze nem ezt teszem, hanem a véleményeket értékelem.

    Arról nem tehetek, hogy X. vagy éppen Y. nyilvánitja ki azokat.
    És nem is szabad hogy érdekes legyen – lett légyen az a világ leghatalmasabb királya, vagy legeelesetteb koldusa.
    Ha hiszed, ha nem, soha sem érdekelt…
    Ugyhogy nincs relevanciája az ilyen célzatu szemezgetésednek az igéböl(ha van akkor sajnos nagyon ellentétes annak mondandójával)
    Ismétlem ujra; nem a személyhez keresek valami kifolgásolni valót, merthogy azt a legkevésbé akarnám itélgetni.
    (Csakis egymás közt, ha már Margitka – mint ember mellett az érzéseim nekem nem változnak)
    A vélemény az ami ellen (vagy mellett) szólok, oly édes mindegy hogy kitöl hangzik el.
    Sajnálom, hogy mégis is sokszor beálsz „a baba” ellen harcolni – ez a marxista (egy kommunista/fasiszta) stratégia.
    Konspiráció a személyek ellen – amikor valaki olyan véleményt fogalmaz, ami „sérti” az övét.
    Ez az ¨”Ö” palyájuk, amitöl én messze távol tartom magam

    Mint irtam – a Teremtö szabad választást adott mindenki számára.
    Nem fogom magam festeni egy percig sem.
    Mintahogy Jézus sem festette, olyannyira, hogy elérkezett arra a pontra, amikor csak az apostolok maradtak mellette … ne is ragozzuk tovább
    Az, hogy Jézus zsidó az a tény ami a Szellemet prezentálja, az hogy mezitlábas volt az „pusztán” egyike a tanításainak hitelesitésére

  • Zaphyr Czenzi
    2021 november 1
    8:01 du.

    Dehogynem!
    Az éles, fájdalmas valóság az az, hogy igenis ugyanazt jelenti.

    „Nazi”, német röviditése a „nemzeti” vagyis „nazionalista” szónak.
    Csakhogy vannak akik tudatosan „elhomályositani” kivánják ezt, hogy összemossák a fasiszta szóval.
    Mintha a kettö együttjárna.

    Igy egy kis csavarral Izraelt már lehet is „fasiszta államnak” nyilvánitani, akár az ENSZ részéröl is. A „végtelen” számu iszlám állam (ázsiaból, afrikából) együtt a „baloldali demokráciákkal” akár naponta is megszavazza.

    Hogy például franciország mennyire nacionalista, az „áááh nem” számit.
    Lett légyen csak egy icipici „nemzet-ellenes” érdek, már a követeket is hazarendeli USÁ-ból is, Brittániából is!
    A marxista perverzitás persze határokat nem ismer.
    Sem Izrael, sem Magyarország – szerintük – nem állhat ki a nemzeti érdekei mellett.
    Nekik a „nagyok se..ibe” kell az orrukat folyamatosan tartaniuk, mert igy dukál.
    Pedig egyszerüen Izraelt át kivánják játszani az iszlámnak, cserébe a globális kommunizmusért – ez a kurzus marx óta, mivel a marxi-tanitás lényege, hogy az izraeli (zsidó) identitas-tudatot el kell törölni a földröl, mert „EZ AZ OKA a kizsákmányoló tökés-világ létezésének”.
    Hitler megpróbálta fizikailag, nem jött össze.
    Nagyobb baj lett belöle, ujra alapult Izrael.
    Most egy másik kurzus van folyamatban …. de ez már más lapra tartozik

  • Zaphyr Czenzi
    2021 november 1
    8:01 du.

    Miért nem volt jó az a három különböző idiótikus nicked,
    amikkel ezen az őszön blamáltad itten magadat?
    Vagy netán esetleg mindet letiltották?
    Kínos. Eriggy disznót őrizni.
    Te idióta.

  • Zaphyr Czenzi

    A Gabrielnek teljesen igaza van amikor korkepet keszit az ide cikkeket irokrol, es valoszinu igaza van a „baloldali” hozzaszolok tobbseget illetoen is.

    En magam nem vagyok oda a kommunizmusnak nevezett uj rabszolgatarto tarsdalomert, de ha valakit annak idejen megtevesztett ez az „ideologia” es azota is kommunista, akkor legalabb vallalja nyiltan, ne hazudozzon, hogy o „liberalis”, es foleg ne alljon ki nyiltan a globalistak mellett. Mert amikor a globalistak popsijat csokolgatja kilog a lolab.
    A globalistak nem kommunistak a szo igazi ertelmeben, hiaba jatszak meg a komcsit manapsag; ok a legrosszabb „vadkapitalistak”.
    A KMH-n megis szinte minden ellenzeki rajongo csontig benyal nekik.

    Tehat a Gabrielnek ebben a temaban igaza van. Az mas kerdes, hogy lehetne szebben is fogalmazni.

  • SzundiMandi
    2021 október 31
    7:50 du.

    Kedves Tüske Zsófia! 2021 október 31, 12:09 du.

    Természetesen nekem sincs fogalmam arról, hogy a fiatalok kit támogatnak majd a választáson

    ——————————–
    Kedves SzundiMandi!

    Az a videó amit a fenti témával kapcsolatosan belinkeltél, az több mint elgondolkodtató! Azt írod Zsófinak, hogy ez csupán cáfolata lenne annak, hogy MZP nem tud új embereket behozni, a választásokba, és egyébként te magad sem tudod, hogy a „fiatalok” kit fognak támogatni a választáskor…. – már ha egyáltalán támogatnak valakit, és ez utóbbi megjegyzést már én teszem hozzá!

    Feltételezem láttad a videót. Mit hallottál ki belőle? Milyen benyomásod volt miközben nézted? Hát mit ne mondjak, kicsit elhűltem rajta…! Ők lennének a jövő reménységei? A magára találó, értelmes és lelkes fiatalok, akik majd fényt és megoldást mutatnak a „leváltandó ellenzéknek” köztük nekünk, és mindannyiunknak akik nem igazán bízunk a fából vaskarikába? Rajtaütésszerű hirtelenséggel, és így, csokorba, szedve, egy alomba rakva rátaláltak MZP-re, (vagy inkább fordítva) és onnantól nyilvánvalóan érdeklődnek a politika iránt – addig még véletlenül sem adtak neki hangot, de hogy az MMM ifjúsági tagjaiként megtalálták MZP-t, már tudják is, hogy mi a dolguk. Jobbára 16-18, max. 20 év közöttiek ennek a gyülekezetnek a tagjai – bocs a jelzőért, de ezek a fiatalok bizony egy épp meghülyítés alatt álló gyülekezet tagjai – és a hideg ráz miközben arról vallanak, hogy kit mikor, hány éves kora óta „érdekel, foglalkoztat a politika” Egyre lejjebb mentek. ám mikor elérkeztek a 13 évhez, azt gondoltam, ha jön valaki aki azt állítja, hogy őt magát 5 éves korában is már csak ez érdekelte, akkor egy hang nélkül kilépek a negyedikről!

    Szundi, hát te egy intelligens, gondolkodó ember vagy, hogy a fenébe eszed ezt meg? Nem furcsa, ahogy ülnek ott egy zárt csoportban és vallanak MZP emberi/politikusi adottságairól és arról, hogy most már biztosak abban, hogy benne megtalálták amit keresnek, a támogatható eszmét, a célt stb stb mert ö lesz az ideális kormányfő, a követendő példa stb Nemrégiben Assisi Szt. Ferencről beszélt így egy csoport, egy Római környéki iskolában ( 700-as klub)

    Furcsán, ismerős érzésem volt, miközben néztem a videót : a hitgyülisek, vagy különböző egyházi táborok vendégei, az „nagy hálózat az MLM” tagjai, a valamikor Amway-sek vagy az anoním alkeszek csoportjai ülnek így félkörben és vallják magukénak rajongásuk tárgyát, – és beszélnek látszat őszintén a számukra elképzelt jövőről és elérendő célokról! Talán, ha jól emlékszem Andrew használta a jelzőt MZP-vel kapcsolatban hogy „messianisztikus” – hát igen, ez a jelenség amit ő most ezerrel produkál, az nem is más!

    De valamire mégis jó volt, hogy megnéztem – megértettem azt amivel hetek óta nem tudok mit kezdeni, tudniillik hogy itt valami történt, de nem tudtam egyértelműen megfogalmazni, meghatározni hogy valójában mi? Igen az előválasztás első fordulójáig általános volt normális, sőt, derűs és bizakodó közhangulat, ment minden a maga útján, végig szinte minden felmérésben és közvélemény-kutatásban Dobrev vezetett, és mindenki úgy kampányolt ahogy tudott, és amivel akart. Karácsony a második, MZP a harmadik lett. Aztán a második forduló félidejében érzékelhetően megfordult a dolog, egyértelmű volt, hogy ez a választás már nem ugyanaz a választás. MZP beszél és vádolja a pártokat füstös szobákban történő alkukkal, megállapodásokkal? Behozta a kiscserkészeit, akik hozták a barátaikat ismerőseiket, és ebbe bizony a jócskán alulmaradt Fekete Győr Andriska is besegített ! Neki annyi elég volt, hogy a 3.4 %- a után mégis „közszájon forgott” és a fotója felkerült MZP fotója mellé, egész Budapest szerte hirdetve, hogy bizony ő ott egy jelentős személy, nem akárki !

    Karácsony meg a két forduló közötti tárgyalások után teljesen el volt varázsolva – végül kétszer több órás „tárgyalás és egyeztetés” után a második helyről Karácsony dobta be a törölközőt! Bizony, a három alfa hím vállvetve követett el mindent, hogy a célra nyilvánvalóan legalkalmasabbat, a baloldali szociális/liberális politikát követő és kínáló első helyen álló jelöltet ellehetetlenítsék! Mert ez történt.

    Ha neki ennyi lelkes híve és támogatója van, hogy a második szavazásra behozott 220 ezer „fiatal szavazót” akkor rejtély, hogy hol voltak ezek a fiatalok az első fordulóból? Miért nem szavaztak a 106 egyéni körzet fiatal, pl Momentumos jelöltjeire? Vagy az idoljuk mellett, akkor talán nem kellett volna szerencsétlennek a harmadik helyről kirúgni az első kettőt? Ha ők ott „aktivistáskodtak” volna, nem lett volna olyan murva nehéz összeszedni a 20 ezer aláírást, ám végig azon hisztiztek MZP „dzsihadistái” a fb-on, hogy ők kevesen vannak, nincs annyi emberük, nekik se pénzük se eszközük, semmijük csak az egyetlen arra alkalmas és legnagyobb formátumú minie. jelöltjük van stb stb Ha ez a sok fiatal akkor is ugrik, nem csak amikor „szavazni” kell, akkor MZP nek is összejött volna előbb, és talán nem hazudtolta volna meg Dobrevet az ő 82 ezer aláírását illetően sem. ( mert, hogy ezt tette) Egyébként ennek a határidőnek semmi jelentősége, két hét állt a rendelkezésre mindenkinek, ezalatt összegyűlt neki is 34 ezer, ami bőven elegendő, de Dobrev 82 ezres aláírásán nem tudott napi rendre térni! ( MZP híveire aggatott jelzőt hogy „dzsihadisták” a fb-on olvastam, többen hívták így őket épp az agresszív, nyomulós stílusuk miatt. Többször kifogásoltam a hangnemet, a valótlan állításaikat, és nem értettem, hogy MZP miért tűri ezt, míg végre rájöttem, hogy a fejétől bűzlik a hal! A kampány kezdetén ugyanis MZP mindenhol azt nyilatkozta, hogy jó kapcsolatot ápol a pártokkal, teljes az együttműködés stb, a vége felé azonban már beborított minden oldalt a „csak felfelé” jelmondatával és a csökönyös és erőszakos önfényezésével!

    Óriásit csalódtam benne, hiszen én kb 2-3 hónappal ezelőtt még bőven rászavaztam volna, és már szépen elrendeztem a dolgokat, hogy rendben, akkor MZP- re szavazunk, Karigeri csinálja csak a fővárost, Dobrev nagyon jól működik az Unióban stb MZP meg lesz a minie! Na, innen „jöttem le” mint egy cukros a dobostortáról!

    Került amibe került MZP nyerni akart, és ennek érdekében először megdolgozta Karácsonyt – hogy hogyan és miként, hányféle variáció merült fel közben azt nagyjából tudjuk, amit nem, azt ki tudjuk következtetni – majd miután őt sikerült kivonni a forgalomból, Dobrevet pedig hiába „szólította fel” hogy most neki is rá, azaz MZP-re kellene szavaznia (!) mert csak ő tudja leváltani, csak ő tudja megszólítani az ezeket meg azokat, csak ő tud behozni olyan szavazókat … stb stb A cél érdekében nem egyszer csúsztatott, de ha a nevén nevezzük, valótlan dolgokat állított, magyarul hazudott! Másokat zsarolással vádolt, – bizonyíték nincs, beszélni nem akart róla sem ő sem a hívei, viszont ő maga nem rettent vissza a zsarolástól (sem). Ismerős valahonnan, hogy ha elkövetsz valamit, vádold meg vele a felebarátodat, ellenfeledet, de semmi többet ne mondj, aztán majd a dolgok megteszik a hatásukat? (ezeket a dolgokat konkrét példával már valamelyik MZP cikk alatt tételesen, pontokba foglalva, konkrétumokkal ellátva leírtam, nem akarom ismételni)

    A második fordulóban végig helyszínen voltam, hát nem semmi meló, de szívesen csináltam. Megfigyeltem és csak néztem, de nem értettem, (igaz más sem) azt a rengeteg, csapatostól, csoportokban érkező nagyon fiatal embert – akik szelfizték, fényképezték egymást, félórákat álltak sorban, jó buliként kezelve a dolgokat. Ezt a jelenséget máshol, más sátrakban is észrevételezték. Egy alkalommal, elfogyott a szavazó lapok zöme és másik bázisról kellett után pótolni, figyelmeztettük a sort állókat – volt aki szó nélkül kivárta, voltak akik elmentek közben de visszajöttek, ám ezek a fiatalok nem mozdultak, jól elvoltak, kicsit hangoskodtak, de nem tágítottak, közel egy órát vártak. Teljesen más volt a szavazói összetétel, más volt a hangulat, érezhető volt a levegőben is hogy megváltozott valami. A második szavazás után az eredmények ismeretében értesültünk róla, hogy vagy 220 ezer „új szavazó” tette a képviseletét, ám nem az a réteg akit kb úgy írunk le, hogy fiatal értelmiségi, egyetemista, öntudatra ébredt alkalmi szavazó, huszonéves, esetleg 30 körüli érdeklődő stb Később hallottam több önkéntestől is – mint írtam tapasztaltam is – hogy ezek a fiatalok mozgósították egymást, már rég nem a fb-on hanem a köreikben használatos más egyéb felületeken.

    Ez persze nem tilos, semmi törvénytelen nem történt, de erősen elgondolkodtató! Többektől hallottam, barátaim, ismerőseim is jelezték, hogy távol maradnak a második fordulótól, mondván, hogy itt már rég nem ők /mi döntünk, nem a három első vitázott második körben, hogy aztán a győztes mögé mindenki beálljon, hanem alkuk következtében megállapodott emberek. 190 ezer első fordulóban részt vevő áp. nem ment el, míg a másodikban bejött 220 ezer már fentebb bemutatott új szavazó, és totál megfordította nem csak az állást, hanem közhangulatot is. Kár volt. Szerintem nem biztos, hogy még egyszer rávehetők erre az emberek, mert bár a meccs rendben lement, maguk a játékosok nem játszottak fer játékot, így az eredmény sem az – szerintem! Sokan érzik átverve magukat, kérdés, ők miként viszonyulnak a dolgokhoz majd áprilisban? A legnehezebb dolog visszaszerezni az elvesztett bizalmat, és itt most többen is visszaéltek.Ez a saját véleményem, de bizonyára nem vagyok vele egyedül.

    Engem nem érdekel, hogy MZP keresztény, hány gyereke van, hova jár vasárnaponként, misére-e vagy a kocsmahivatalba, kiengedni a fáradt gőzt. Az sem, hogy telefonokkal, vagy autóalkatrészekkel üzletelt.Talán még az sem, hogy államigazgatási, diplomáciai gyakorlata nincs mert ez is pótolható, jó munkatérsakkal sok minden lehetséges, ha a szándék egyenes és nyilvánvaló, sok minden megvalósítható. Még az sem igazán, hogy jobboldali, konzervatív és csalódott vagy inkább sértődött fideszes – ha becsületesen küzd, kampányol ahogy tud, és maximálisan együttműködő, főleg ha néha a kormányzati céljairól is beszélt volna, az emberek között megosztotta volna az elképzeléseit, terveit stb – hát legyen. Ha a megállapodásnak megfelelő feltételekkel ő nyer elfogadom, és ezerrel támogatom, mert a cél Orbánt eltávolítani a lehető legmesszebbre a hatalomból és a kasszától. De – a cél nem szentesíti az eszközt ha van, lett volna más megoldás. Mi történt? Hagytuk magunkat manipulálni sokadszorra is, egy embertől, akinek – nekem nagyon úgy tűnik – ez az egyik erőssége.

    MZP nem fog kiábrándult fideszeseket a baloldali listára vonzani, mert olyan nincs. ill ritka mint a fehér holló, ha előfordul sem fog átszavazni. Ugyanígy a baloldali ellenzék sem biztos hogy maradéktalanul kér MZP-ből, mert sokan nem érzik a magukénak! Akkor most megkérdezem, megérte? Tényleg ezt akarta a baloldali ellenzéki szavazók zöme? MZP pillanatnyilag is egy kétes kimenetelű manipulációba kezdett, amennyiben a Kétfarkú Kutya Párttal áll „érdekellentétben” ( állítólag 1%-on áll! ) Előbb megpróbálja befolyásolni, „ajánlatot tesz”, majd jön a zsarolás – ha nem működik a dolog, jön a nyilvánosság előtti hiszti, kitekert vádak /rágalmak, az igazának a keresése – a lehető legrosszabb párosítások és tulajdonságok úgy általában az emberekben, a férfiakban főleg, de egy abszolút vezetésre készülő férfi esetében egyenesen taszító – szerintem. MZP tényleg úgy viselkedik mint elefánt a porcelán boltban, mesterségesen generálja a konfliktusokat, a diplomatikus viselkedés semmit nem mond neki.És ezt, hogy „neki talán egy hajszállal több esélye van….” még az általam sokra tartott Lendvai I. is megeszi, és máris elfelejti hol áll, mit képvisel, a maga balos, szociális politikára, esélyegyenlőségre épülő programpolitikát megvalósítani szándékozó jelöltjével együtt? Na erre mondaná MZP, hogy még Lendvai is „átállt” mert most mindenki belátja, hogy csak ő!

    Az meg felejtős, hogy Dobrevről „nem sokat tudsz, de az is inkább csak pozitív” – mert ehhez képest a napokban valamelyik nekem szóló válaszodban olyan mondatot „bírtál írni” ami nem csak hogy Dobrevhez nem méltó, mert nagy ügy, róla szerintem lepereg, hanem egyenesen hozzád nem méltó – de lehet, hogy már megint erőt vett rajtam a túlzott idealizmusom! Jézus Mária, ez úgy hangzott mintha Osrós írta volna, hát abba is hagyom, mert kezdek magamtól megijedni!

    De, nincs min csodálkozni, amíg a baloldali /ellenzéki tömeg, legyen az politikus vagy közember nem tanul meg a saját igényeinek, elképzeléseinek és akaratának megfelelően gondolkodni és cselekedni, csakis a fidesz kottáját gajdolja, és megy utána mint akit megbabonáztak – addig is nincs mit várni!