Kanadai Magyar Hírlap

Archive for the ‘Bloc Québécois’ Category

A Bloc Québécois a konzervatív többségtől védené az országot

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Szeptember 19, 2008

A szeparatista Bloc Québécois

A szeparatista Bloc Québécois

Gilles Duceppe, a szeparatista Bloc Québécois vezetője elmondta, hogy egyedül az ő pártja akadályozhatja meg azt, hogy a jobboldal többséget szerezzen a kanadai Alsóházban. Duceppe pártja–mely az utóbbi időben óvatosan kerüli a szeparatizmus körüli vitát és most már csak egyszerűen Québec képviseletéről beszél–egyben nacionalista és baloldali. Éppen ezért aligha vállalhat közösséget a Konzervatív Párttal, mely támogatja Kanada részvételét az afganisztáni háborúban és amely jobbközép nézeteiért ismert, különösen a társadalmi kérdésekben.

“Nézzék meg, hogy mit igért Harper miniszterelnök és hogy a végén mit tartott be igéreteiből. Nem a konzervatívok képviselik Québec érdekeit,” mondta Duceppe. A veterán pártvezér arra is rámutatott, hogy az UNESCO-ban még mindig nem képviselteti teljes magát teljes joggal Québec–függetlenül Kanadától–annak ellenére, hogy Harper éppen ezt igérte 2006-ban. “A québeci képviselő csak akkor szólalhat fel, amennyiben egyetért a kanadai állásponttal,” magyarázta a Bloc vezetője. A napokban Duceppe azt is állitotta, hogy a konzervatív kormány kétnyelvűséget szeretne bevezetni Québec tartományban, mivel Harper pártja ellenzi a 101-es törvény azon részeit, melyek korlátozzák az angol használatát bankokban és postai hivatalokban és a franciát jelölik ki mint az egyedüli hivatalos nyelv.

Duceppe bizonyára már felfedezte azt, hogy a konzervatívoknak jelentös esélyük van arra, hogy a vidéken szavazatokat vegyenek el a Bloc Québécois-tól. Különösen ott, ahol jelentős a ”puha nacionalista” tábor, mely egyre inkább távolodni kezd a Bloc baloldali politikájától. Ahhoz, hogy a konzervatívok valóban többséget szerezzen a kanadai parlamentben, minimum duplázni kell a jelenleg 11 egyéni képviselőből álló québeci delegációjukat és ezek a választókerületek mind a Bloc Québécoisra szavaztak a 2006-os választásokban.

Kanadai Magyar Hírlap

Posted in Bloc Québécois | Leave a Comment »

Konzervatív és Bloc Québécois győzelmek vidéken

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Szeptember 18, 2007

KonzervatöGyőzött Stephen Harper Konzervatív Pártja a Québec tartománybeli Roberval–Lac-Saint-Jean választókerületben a 2007. szeptember 17-én rendezett federális időközi választásokon. A kerületet–mely eddig a szeparatista Bloc Québécois kezében volt–59.4%-os többséggel nyerte meg a kanadai kormánypárt. Ezzel Harper jelentősen megerősítette pozícióját vidéken, ahol a konzervatívok egyre inkább átveszik a kanadai föderalizmust védelmező szerepet, amit eddig a Liberális Párt töltött be.

Bloc QuébécoisA Bloc Québécois egyetlen vigasza tegnap este az volt, hogy legalább a  Saint-Hyacinthe–Bagot nevű választókerületet képes volt megtartani. De itt is megerősítette pozícióját a Konzervatív Párt. A jelenlegi eredmények után, kissé átrendeződtek a viszonyok a kanadai parlamentben. A konzervatívok 126 képviselővel rendelkeznek, a liberálisoknak pedig 96, a Bloc Québécois-nak 49 és az új demokratáknak 30 képviselőjük van.

Az eredmények Roberval–Lac-Saint-Jean-ban: (Részvételi arány: 46.7%)

59.4% – Denis Lebel – Konzervatív

27.0% – Céline Houde – Bloc Québécois

  9.6% – Louise Boulanger – Liberális

  2.3% – Éric Dubois - NDP

  1.7% – Jean-Luc Boily – Zöld Párt

Az eredmények Saint-Hyacinthe–Bagot-ban: (Részvételi arány: 42.1%)

42.1% – Eve-Mary Thaï Thi Lac – Bloc Québécois

37.5% – Bernard Barré – Konzervatív

  7.9% - Brigitte Sansoucy – NDP

  7.4% – Jean Caumartin – Liberális

  3.7% – Jacques Tétreault – Zöld Párt

  1.2% – Christian Willie Vanasse – neorhino.ca

  0.2% – Michel St-Onge – Canadian Action

(Az Elections Canada eredményei alapján – 2007. szeptember 18., 00:39 ET)

Kanadai Magyar Hírlap

Posted in Bloc Québécois, Konzervatív | Leave a Comment »