A 61 éves Daniel Paillé lett a Bloc Québécois új pártelnöke, miután a katasztrofális májusi parlamenti választáson lemondott a szeparatista párt ikonikus vezetője, Gilles Duceppe. A szavazáson résztvevő párttagok 61,3 százaléka voksolt Paillé-ra, Maria Mourani parlamenti képviselőre pedig a tagság 38,7 százaléka szavazott.

Nem lesz könnyű dolga Paillének, hiszen két évtizedes parlamenti jelenlét után, a Bloc Québécois mára csupán négy országgyűlési képviselővel rendelkezik, elveszítette hivatalos parlamenti státuszát – ami annyit jelent, hogy nincsen önálló frakciójuk, hanem függetlenként ülnek a szeparatisták Kanada törvényhozásában – és a tavasz óta körülbelül 25 százalékkal csökkent a párttagok száma. Az év elején még 53 ezer párttaggal rendelkezett a Bloc. A tagság zsugorodásán kívül már csak az lehet kétségbeejtőbb a párt számára, hogy a megmaradt tagok közül is csak 14 ezren szavaztak az elnöki választáson. Ez jelzi, hogy rendkívül mély érdektelenség gátolja majd Paillé munkáját, aki egykori parlamenti képviselő, most azonban a törvényhozáson kívül kénytelen felépíteni romokban heverő pártját.

Ennek ellenére tüzes retorikával támadta Stephen Harper konzervatív kormányfőt és pártját. „Stephen Harper piromániás, fel akarja gyújtani a lőszer tulajdonosok regiszterjét és e lépés ellentétes a québeci nép értékeivel”–mondta Paillé győzelme éjszakáján. Paillé szerint a mai konzervatívok egyre inkább hasonlítanak a nyugati bázisú, az ontario-és québeci liberális és baloldal által szélsőséges színekben festett Reform pártra (1987-2000), mely az eléggé nyíltan Québec-ellenes retorikájáról volt ismert.

Bár rosszul áll a BQ szénája, hiba lenne leírni az eddig kanadai szövetségi finanszírozásból élő szeparatisa pártot. Jack Layton, a baloldali Új Demokrata pártvezér (NDP) halála óta nyitott kérdés, hogy képes lesznek-e a Kanada-párti baloldalon a 2011-es válaszáson szerzett lendület és québeci parlamenti mandátumok prezerválása. Jack Layton québeci születésű volt, folyékonyan beszélt franciául és szocdem értékei is nagyban egyeztek a québeci közvéleménnyel, mely az angol kanadaihoz képest inkább baloldali. 1891 óta még soha sem fordult elő olyan helyzet, hogy egy más tartományból származó szövetségi párt vezetője több mandátumot szerzett volna Québecben pártja számára mint egy konkurrens québeci születésű alakulat vezetője.

Éppen ezért az NDP komolyan elgondolkodhatna azon, hogy mi lesz a francia tartományban szerzett mandátumaival ha egy nem québeci születésű politikus lesz az új pártelnök és pláne ha az illető nem beszél franciául.

De addig is, Paillé elsőként mindenképpen a keménymag aktivizálására koncentrál, így tehát nem bázisépítésre teszi a hangsúlyt, hanem a párt stabilizálására. És éppen ezért az első hónapokban kőkemény szeparatista retorikát várhatunk tőle, mely aligha ismer kompromisszumot. Kérdés azonban, hogy lesz egyáltalán olyan aki felfigyel rá és romos, pénznélküli pártjára.