Valahol itt kezdődik

2015 október 12 12:00 du.15 hozzászólás
Valahol itt kezdődik

Valamikor, ifjú koromban, amikor a rock’ n roll népbutító mételynek számított (1965), és a nyugat ifjai a coca-cola mámorában fetrengtek, –  ráadásul az Ifiparkba is csak ing-nyakkendő-zakó kombóban lehetett bejutni, minek meglétére az Ifjú Gárda marcona legényei ügyeltek, kíméletlenül kiemelve a sorból a renitenseket, valamilyen véletlen folytán a pesti zenei életbe bekerült egy angol együttes, a Stovepipe Nr.4. Akkoriban valamiért 4. számú londoni kályhacsőnek nevezték. Első koncertjüket a Kisstadionban adták, erős rendőri készültség mellett. Íme. Sajnos, némafilm, de azét elmond valamit az akkori állapotokról. Valami második véletlen folytán ez az együttes még egyszer fellépett a Zene Szentélyében, a Zeneakadémián. Egy harmadik […]

Read more ›

Színházi fotók 40. — Az Olaszliszkai a Katona József Színházban

9:34 de. Színházi fotók 40. — Az Olaszliszkai a Katona József Színházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Színházi fotók 40. — Az Olaszliszkai a Katona József Színházban

Az Olaszliszkai Írta: Borbély Szilárd „Hazugságok vesznek körül bennünket, a lényeget eltakarja a sok beszéd, s nekünk kisembereknek csak a cirkuszt szánták a hatalmasok. Egymásra uszítanak mindenkit: a gyűlölet korunk vezére.” A görög tragédiák formáját idéző darab egyik történetszála a 2006-os olaszliszkai lincselést, a másik a kelet-európai vidéki zsidóság eltűnésének mozzanatait dolgozza fel – hogy aztán tágabban is foglalkozzon a mai magyar társadalom állapotával. A lincselés története több ponton, elsősorban a gyilkosság brutalitását illetően összecseng Borbély Szilárd személyes tragédiájával: szülei 2000 karácsonyán rablótámadás áldozatai lettek, édesanyját megölték, édesapját súlyosan bántalmazták. Borbély Szilárd 2014-ben meghalt, öngyilkossága mélyen megrázta a magyar irodalmi […]

Read more ›

Színházi fotók 39. — Tizenkét dühös ember a Vörösmarty Színházban

2015 október 11 1:26 du. Színházi fotók 39. — Tizenkét dühös ember a Vörösmarty Színházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Színházi fotók 39. — Tizenkét dühös ember a Vörösmarty Színházban

Reginald Rose Tizenkét dühös ember bűnügyi játék Fordította: Hamvai Kornél   Rendező CSERHALMI GYÖRGY Első esküdt TŰZKŐ SÁNDOR Második esküdt SZIRMAI IRÉN Harmadik esküdt SÁGHY TAMÁS Negyedik esküdt ZÁVODSZKY NOÉMI Ötödik esküdt KRICSÁR KAMILL Hatodik esküdt VARGA GABRIELLA Hetedik esküdt RADNAY CSILLA Nyolcadik esküdt KUNA KÁROLY Kilencedik esküdt EGYED ATTILA Tizedik esküdt JUHÁSZ ILLÉS Tizenegyedik esküdt VARGA LILI Tizenkettedik esküdt KERKAY RITA   „A tizenkét esküdtnek látszólag sima gyilkossági ügyben kell ítéletet hoznia. A vádlott bűnösségét annyi tökéletesen egybevágó tény bizonyítja, hogy az egyik esküdtben felmerül a gyanú: a dolog túlságosan is egyszerű, és nem ártana alaposabban megbeszélni a tárgyalóteremben […]

Read more ›

Színházi fotók 38. — HARPER REGAN a Katona Kamrában

2015 október 8 2:36 du. Színházi fotók 38. — HARPER REGAN a Katona Kamrában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Színházi fotók 38. — HARPER REGAN a Katona Kamrában

Harper Regan Írta: Simon Stephens Néha kilépünk önmagunkból, kívülről nézzük magunkat, és föltesszük a kérdést: „Ez komoly? Tényleg ezt művelem?”, és azt feleljük rá: „Bizony, ezt”. És csináljuk tovább. Harper elindul egy londoni külvárosból, hogy még egyszer lássa haldokló apját. Egy road movie veszi kezdetét, amelynek állomásain egy negyvenes nő szembesül az életével, a családjával, a vágyaival és ezek széthullásával. Simon Stephens, az egyik legismertebb kortárs brit drámaíró 2007-es darabjában tragikomikus élességgel mutatja meg az elhallgatás és a szembenézés természetrajzát. Szereplők Harper Regan Fullajtár Andrea Seth, a férje Kocsis Gergely Sarah, a lánya Pável Réka m.v. Alison, az anyja Bodnár […]

Read more ›

Színházi fotók 37. — Száll a kakukk fészkére a Belvárosi Színházban

2015 október 7 7:35 de. Színházi fotók 37. — Száll a kakukk fészkére a Belvárosi Színházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Színházi fotók 37. — Száll a kakukk fészkére a Belvárosi Színházban

Ken Kesey Száll a kakukk fészkére c. regénye alapján Száll a kakukk fészkére Fordította: Zöldi Gergely McMurphy, a zabolázhatatlan elítélt elmezavart szimulálva a börtönből átköltözik az elmegyógyintézetbe, hogy rabságát egy fokkal kíméletesebb körülmények között tölthesse le. Nem számít rá, hogy Ratched főnővér személyében rafináltabb zsarnokkal kerül össze, mint eddigi életében bárhol, bármikor. Nem marad más számára, mint a humor, hogy felvegye a harcot az elfogadhatatlanul, de olajozottan működő embergyár ellen. Meg kell találnia az emberi kapcsolatot a módszeresen elembertelenített ápoltakkal. Talán akkor sikerülhet… Ken Kesey regényéből a hetvenes években készült színpadi és filmes adaptáció is. A film Jack Nicholson felejthetetlen […]

Read more ›

Ma 71-éve…Emlékezz! Sortűz a cigányságra

Ma 71-éve…Emlékezz! Sortűz a cigányságra

1944. október 5-én magyar csendőrök 20 romát gyilkoltak meg, és temettek el egy tömegsírba a Békés megyei Dobozon. A tragédia a Roma Holokauszt egyik iszonyú traumája, de a dobozihoz hasonlóan még vagy féltucatnyi feltáratan tömegsírban nyugszanak legyilkolt romák. A Roma Sajtóközpont weboldala vasárnap erre emlékezik. A békés megyei Doboz temetőjében 20 roma ember, tizenöt férfi, két nő és három gyermek fekszik egy tömegsírban. Ott, ahová pontosan 71 évvel ezelőtt magyar csendőrök és katonák lőtték őket. A Roma Sajtóközpont ennek a tragédiának állít emléket október 5-i címlapjával. A honlapon egyebek mellett részletesen olvashatunk a gyilkosság hátteréről: „1944 szeptember végén, október elején […]

Read more ›

Göllner András: Ferenc pápa üzenete Orbán Viktornak

2015 október 6 9:03 de.17 hozzászólás
Fotó: AP Photo/Gregorio Borgia

A római katolikus egyház szellemi vezetőjének a múlt heti Egyesült Államokban tett látogatása ismét bebizonyította, milyen hatalmas a hit ereje, ha a gyógyítás és a lelki megújulás eszközeként folyamodunk hozzá. Ferenc pápa, ez az egyszerű származású, halkszavú ember, akinek alázatos magatartása kiáltó ellentétben áll sok hazai és külföldi politikai vezető fennhéjázó viselkedésével, útjára bocsátott egy súlyos és következetes üzenetet. Emlékeztetett minket arra, hogy a civilizáció épületét csak a társadalmi igazságosság és együttérzés alappilléreire lehet fölhúzni. Egy olyan világban, melyet az egymással szembefeszülő csoportok és hitek közötti egyre növekvő gyűlölet és erőszak tornádója tépáz, megmutatta nekünk, hogyan kell elfogadni és vállalni […]

Read more ›

Színházi fotók 36. — Lear király a Radnóti Színházban

8:08 de. Színházi fotók 36. — Lear király a Radnóti Színházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Színházi fotók 36. — Lear király a Radnóti Színházban

Shakespeare Lear király Fordította: Nádasdy Ádám LEAR, Britannia királya — LÁSZLÓ ZSOLT BOHÓC, Lear udvarából  — KOVÁTS ADÉL GONERIL, Lear legidősebb lánya  — SZÁVAI VIKTÓRIA ALBANY herceg, a férje  — GAZSÓ GYÖRGY OSWALD, belső szolga  — RÉTFALVI TAMÁS REGAN, Lear középső lánya  — ANDRUSKO MARCELLA CORNWALL herceg, a férje  — ADORJÁNI BÁLINT CORDELIA, Lear legkisebb lánya  — SODRÓ ELIZA FRANCIA KIRÁLY, a kérője, majd férje  — FEHÉR BALÁZS BENŐ KENT gróf  — CSOMÓS MARI GLOSTER gróf  — SCHNEIDER ZOLTÁN EDGAR, a fia  — SZATORY DÁVID EDMUND, Gloster házasságon kívül született fia  — PÁL ANDRÁS HÁZVEZETŐNŐ  — MARTIN MÁRTA BURGUND HERCEG, […]

Read more ›

Színházi fotók 35. — A denevér az Operettszínházban

2015 október 5 6:15 de. Színházi fotók 35. — A denevér az Operettszínházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Színházi fotók 35. — A denevér az Operettszínházban

ifj. Johann Strauss A denevér Az előadás az eredeti bécsi operett-hangulat kedves játékossága mellett újszerű, váratlan fordulatokban gazdag zenés színházi élményt kíván nyújtani, egy átmulatott éjszaka pezsgőbe áztatott történetével. Kellőképpen frivol, szórakozásra és szórakoztatásra vágyó emberek találkozója, felajzott hölgyek és urak izgatott, vidám, olykor keserű kalandja. Eisenstein úrnak, a köztiszteletben álló bécsi polgárnak 8 napra börtönbe kellene vonulnia, miután felpofozott egy adóellenőrt. Csakhogy barátja, Falke közjegyző, rábeszéli, hogy menjen el vele mulatni egy orosz herceghez, ráér másnap reggel elfoglalni a celláját. És mindez még csak a kezdet! A történet az orosz herceg estélyén bonyolódik tovább, ahol mindenki álnéven jelenik meg. […]

Read more ›

Színházi fotók 34. — Othello a József Attila Színházban

2015 október 2 12:02 du.4 hozzászólás
Színházi fotók 34. — Othello a József Attila Színházban

William Shakespeare Othello dráma Bemutató: 2015. október 3. RENDEZŐ  — Telihay Péter Othello  — Nemcsák Károly Brabantio — Ujréti László Jago  — Szalma Tamás Cassio  — Blazsovszky Ákos Rodrigo —  Ömböli Pál Velence hercege  — Fila Balázs Montano  — Chajnóczki Balázs Lodovico,szenátor —  Előd Álmos Gratiano, szenátor —  Pásztor Tibor Desdemona  — Fekete Réka Thália Emília  — Létay Dóra Bianca  — Jakus Szilvia Rodrigo szerelmes Desdemonába, de mert az Othellónak adta szívét, gyűlöli a mórt. Jago gyűlöletének oka a hiúság, nem ő kapta meg Othellótól az áhított rangot. Sérelmét nem hagyja megtorlatlanul, bosszút forral Othello ellen, melybe beavatja Rodrigót is. […]

Read more ›

Cigány költőnek lenni Magyarországon (Bari Károly)

2015 október 1 6:42 de.4 hozzászólás
Cigány költőnek lenni Magyarországon (Bari Károly)

Bari Károly a következőket válaszolta (1972-ben!): „Magyarországon szabadság papíron és szóban létezik. A szocialista társadalom alapja a félelem. Kijelentette, hogy náluk csak ál-demokratizmus van és nincs szabad véleménynyilvánítás. Oktatási rendszerünkről és oktatási anyagunkról úgy nyilatkozott, hogy semmit sem ér. Felháborítónak tartja, hogy egyrészt a társadalom nem ad lehetőséget március 15-i dátum méltó megünneplésére és a hozzá nem értő pedagógusok miatt, akiket dilettáns, fafejű jelzőkkel illetett, a fiatalok nincsenek felkészítve a nagy nemzeti ünnep megünneplésére, mert ez nagyobb még április 4-étől is.   1952. október elsején született Bari Károly magyar költő, műfordító Hatvanéves október elsején Bari Károly. 1970-ben, tizennyolc, amikor megjelenik első kötete, […]

Read more ›

Színházi fotók 33. — A konyha a Magyar Színházban

2015 szeptember 29 5:01 du. Színházi fotók 33. — A konyha a Magyar Színházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Színházi fotók 33. — A konyha a Magyar Színházban

Arnold Wesker A konyha színmű fordította: Lőrinczy Attila Harminc ember összezárva egy étterem konyhájában. Szakácsok, cukrászok, pincérnők, séf, tulajdonos és takarító – harminc különböző sors, különböző származás, de egy cél mindenekfölött: hogy a vendég maradéktalanul elégedett legyen. Wesker konyhája úgy működik, mint egy laboratórium: kicsiben modellezi a társadalom működését, ahol mindig meglesznek a főnökök, mások pedig örök életükre beosztottak maradnak. Ám egy ilyen, hibátlannak és óramű pontosságúnak tűnő rendszerben elkerülhetetlenek az összetűzések. Hőseink hús-vér emberek, akik szeretnek és gyűlölnek, simogatnak és marnak, meghunyászkodnak és lázadnak, azaz olyanok, mint akármelyikünk: csupán próbálnak boldogok lenni. Az angol drámaíró immár klasszikussá vált remekművében […]

Read more ›

Színházi fotók 32. — Éden földön (Hany Istók legendája) a Nemzeti Színházban

2015 szeptember 28 4:12 du.2 hozzászólás
Színházi fotók 32. — Éden földön (Hany Istók legendája) a Nemzeti Színházban

Gergely Bea fotói, Rideg Zsófia bevezetőjével… A rádióban hallottam két éve egy riportot: Hany Istók legendájáról beszéltek, akit a Király-tó lápjában, Kapuvár környékén találtak a 18. században. Megragadott a talált fiú története – mondja az Éden földön zenéjét és szövegét író Szarka Tamás, a Ghymes zenekar alapító tagja. – A talált gyermek motívuma a világ szinte minden táján felbukkan: egyik legismertebb Romulus és Remus mítosza. A csoda ezekben, hogy az ember valójában mi mindenre képes. Istók is hosszú éveken keresztül megélt kint a lápban, ruha nélkül. Állítólag hódok nevelték, és a hódvárban meleg van télen is. A lápot egyébként, ezt […]

Read more ›

Színházi fotók 31. — Össztánc a Vígszínházban

2015 szeptember 26 4:21 du. Színházi fotók 31. — Össztánc a Vígszínházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Színházi fotók 31. — Össztánc a Vígszínházban

Az Össztánc története Az Össztánc új műfajt teremtett Magyarországon: igazi 20. századi magyar tabló, történelmi eseményekkel, hősökkel és kisemberekkel, háborúkkal, forradalommal, futball- és Coca Cola-lázzal, legendás slágerekkel és múltunk megannyi jelképes emlékével. De az előadás mindezt egyetlen szó nélkül mutatja meg. Több ez, mint tánc: mert a szereplők nem eltáncolják, hanem eljátsszák a helyzeteket és a figurákat a tánc és a mozgás segítségével. Az Össztánc születésének története valódi színháztörténeti kuriózum. Több mint húsz évvel ezelőtt a Víg épülete megújult, újjászületett. Ám a színház a felújítás alatt is rendszeresen játszott; Marton László igazgató zseniális ötlete volt, hogy egy sátorban, a Nyugati […]

Read more ›

Színházi fotók 30. — Ma este megbukunk — a Central Színházban

2015 szeptember 25 3:32 de. Színházi fotók 30. — Ma este megbukunk — a Central Színházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Színházi fotók 30. — Ma este megbukunk — a Central Színházban

Centrál Színház és a Goes Rights Ltd. bemutatja a Mischief Theatre produkcióját: MA ESTE MEGBUKUNK „Akárcsak a nagysikerű Függöny fel!-ben, a Ma este megbukunk előadásban is egy amatőr színtársulat kísérel meg bemutatni egy darabot – ezúttal egy klasszikus angol krimit – ám az este katasztrófába torkollik. Murphy törvényeit követve: ami elromolhat, az el is romlik, ami összeomolhat, az össze is omlik. Az eredmény egy semmihez sem hasonlítható, tornádó erősségű vígjáték. A Ma este megbukunk London legsikeresebb komédiája, a Centrál Színház előadását pedig egyedülálló módon az eredeti stáb állítja színre. Akik a mutatványt véghezviszik: Ágoston Katalin, Botos Éva, Cserna Antal, George […]

Read more ›