Öt magyar kurzust indít a Torontoi Egyetem

2007 július 25 9:23 du. Öt magyar kurzust indít a Torontoi Egyetem bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

dr. Kenyeres JánosSzeptembertől öt magyar kurzust indít a Torontói Egyetem. Ez derül ki a Kenyeres János professzorral készült interjúból, mely a Magyar Élet című torontói hetilap legujabb számában került publikálásra. 2005 óta dr. Kenyeres János vezeti a Torontói Egyetem magyar programját és elmondása szerint szeptembertől az öt kurzusból az egyik a magyar filmművészettel foglalkozik, valamint lesz egy óra Magyarország szerepéről Európában, melynek címe „A totalitarizmusból a demokráciába: az elmúlt évtizedek történelme, a magyar társadalom változásainak tükrözése a kultúrában,” illetve egy másik kurzus pedig, mely megvizsgálja a nemzeti identitás és az egyszerre több nemzethez való tartozás Magyarországra és Közép-Európára jellemző kérdéseit és tulajdonságait. Ezen kivül haladó magyar nyelvtan órákra is lehet jelentkezni az ősztől.

Somorjai Ágnes, a Magyar Élet főszerkesztője és kiadója megkérdezte, hogy Kenyeres professzor lát-e különbséget a kanadai és a magyarországi egyetemi oktatási módszerekben? „Az oktatási módszerek nagyon hasonlóak, lényeges különbséget nem látok. Az oktatás szerkezete is igen hasonló: a magyar egyetemek is bevezetik/bevezették a BA, MA és PhD szintű oktatást. Viszont nagyon is érezhető, hogy a Torontói Egyetem anyagilag jobb helyzetben van, mint az Eötvös Loránd Tudományegyetem: Torontóban több pénz jut kutatásra, konferenciákra és az oktatás technikai eszközeinek fejlesztésére, beleértve a könyvtárak beszerzéseit is. (…) Persze különbségek is vannak: a kanadai multikulturalizmus az osztályteremben is érződik, a diákok nemzetiségi összetétele sokszínűbb, mint Magyarországon általában. Az is elmondható általánosságban, hogy a kanadai diákok elvárásai magasabbak az oktatással és a tanárokkal szemben. Ebben bizonyára szerepe van annak, hogy tandíjat kell fizetniük: a pénzükért cserébe magas színvonalú oktatást várnak el. Ebből a szempontból úgy érzem, jótékony hatása van a tandíjnak: az egyetemi oktatásért a legtöbb diáknak meg kell dolgoznia, így aztán nagyon komolyan veszi a tanulást, és jobban fel tudja mérni az oktatás értékét is”–mondta Kenyeres professzor.

2006-ban 72 diák iratkozott be a Torontói Egyetem magyar programjába.

-A Magyar Élet nyomán

Tags:

Comments are closed