Vita alakult az ontarioi vallásos iskolák körül

2007 szeptember 11 11:48 de. Vita alakult az ontarioi vallásos iskolák körül bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Progresszö Konzervatö OntarioSzeptember 10-én vette hivatalosan kezdetét Ontario tartomány harminc napos választási kampánya. De máris tudni lehet, hogy mi lesz a kampány legfontosabb témája: az állami támogatással működő vallásos, illetve egyházi iskolák. John Tory, a Progresszív-Konzervatív Párt kormányfő-jelöltje kijelentette: amennyiben ellenzéki pártja megnyeri a választásokat, nem csak a katolikus iskolák kapnak majd állami támogatást, hanem bármilyen más vallású iskola is, mely elkötelezi magát a tartomány által elfogadott tanterv mellett. Ez lehetővé tenné, hogy zsidó, muzulmán, valamint újkeresztény-evangélikus iskolák is jussanak állami pénzhez. A tervezett program teljes ára kb. 400 millió dollár lenne.

Dalton McGuinty, Ontario jelenlegi liberális kormányfője viszont hevesen ellenzi a konzervatív tervet, mondván hogy ez meggyenítené a tartomány egységét és pénzt vonna el a világi, állami iskoláktól. „Tory egy fél milliárd dollárt akar elvenni állami iskoláinktól”–jelentette be McGuinty az Ottawa-South választókerületben. Az ontarioi Liberális Párt választási hírdetései is a vallásos iskolák körüli vitára összpontosulnak. „Tudja mit szeretek legjobban állami iskoláinkban? Azt, hogy államiak. Nem számít, hogy melyik valláshoz, vagy kulturához tartoznak gyermekeink, mert együtt járnak iskolába”–üzeni egy hírdetés, mely a torontói újságokban jelent meg.

Liberális Ontario„Iskoláinkat ismét komoly veszély fenyegeti. Azt kérem, hogy október 10-én sorakozzunk fel Ontario iskolái mellett”–mondta McGuinty. De Tory és a Progresszív-Konzervatív Párt szerint nem igazságos, hogy csak a katolikus iskolák részesülnek állami támogatásban. Tory azt is igérte, hogy 800 millió dollárral többet kapnának az állami iskolák 2007-2008-ban, amennyiben pártja megnyeri a választásokat. Az ügy érdekessége az, hogy McGuinty, aki most a világi, állami iskolák mellett tört lándzsát, szintén katolikus iskolába járt gyermekként. Ezen kivül McGuinty felesége jelenleg egy katolikus iskolában tanít.

Úgy tűnik, hogy az ontarioi lakosság többsége is ellenzi azt, hogy a katolikus iskolákon kivül mások is kapjanak állami támogatást. A National Post-ban közzétett legujabb kutatás szerint a lakosság 21 százaléka támogatja a konzervatív tervet, de 53% egy olyan állami iskola rendszert szeretne, melyben nem lennének külön katolikus iskolák. Ontario katolikus középiskolái 1985 óta részesülnek állami támogatásban, amikor valamennyi parlamenti párt egyetértet a támogatási döntéssel. Ezt megelőzően csak az elemi szinten adott támogatást a tartományi kormány. De az állami támogatás megszüntetését csak alkotmány-módosítással, valamint a föderális parlament beleegyezésével lehetne megoldani. Az egyébként hívő katolikus kormányfő inkább a jelenlegi helyzet fenntartását támogatja. Arról nem nyilatkozott, hogy megszüntetné a katolikus iskoláknak szánt támogatást.

2007 október 10-én kerül sor az ontarioi tartományi választásokra.

Kanadai Magyar Hírlap

Tags:

Comments are closed