Surányi György nem lesz magyar miniszterelnök

2009 március 26 9:42 de. Surányi György nem lesz magyar miniszterelnök bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

suranyi_gyorgySurányi György, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke ma hivatalosan is kijelentette: nem lesz Gyurcsány Ferenc leköszönő szocialista miniszterelnök utódja. Surányi ahhoz a feltételhez kötötte a kormányfői poszt elvállalását, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség legalább hallgatólagos támogatása biztosítva legyen. „Új választás nélkül, új keretek között a pártokhoz nem szorosan kötődő, noha tőlük nem szükségképpen egyenlő távolságra lévő válságkezelő kormány akkor lehet működőképes, ha bírja a parlamenti pártok eltérő hőfokú, de világos támogatását”–nyilatkozta Surányi. Azóta világossá vált, hogy a Fidesz kizárólag az előrehozott választásokat támogatja, melyet szerinte a 2009 június 7-re kiírt Európai Parlamenti szavazással együtt kéne megtartani. Ez a hozzáállás pártpolitikai szempontból egyáltalán nem meglepő, hiszen a Századvég-Forsense pártpreferenciás felmérése szerint a biztos szavazók közül 41 százalék szavazna a Fidesz-KDNP-re és csak 12 százalék az MSZP-re. Az MDF 3 százalékéval a harmadik helyen áll, de továbbra is a parlamenti küszöb alatt. Az SZDSZ-nél pedig csak 1 százalékot mértek. Igaz, azóta nagy változások következtek be a magyarországi közéletben. Például Bokros Lajos lett az MDF EP listavezetője (és még miniszterelnök-jelöltje is), valamint Gyurcsány Ferenc a múlt hétvégén hírtelen lemondott.

A szocialisták tovább kutatnak olyan válságkormányt vezető kormányfő-jelölt után, aki az SZDSZ számára is elfogadható lehet, miután kiderült, hogy Surányi nem vállalja a felajánlott tisztséget. Az MSZP másik komolyan vehető jelöltje Glacz Ferenc történész, aki egyben a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke. Egyesek szerint Glatz lehetne az a jelölt, aki leginkább elfogadható szocialista körökben, mivel valószínű, hogy szocialisan érzékeny politikát folytatna. Az SZDSZ azonban nem támogatja a neves történészt.

Kanadai Magyar Hírlap

Comments are closed