Kicsivel több mint háromnegyed évszázaddal ezelött született Szécsényben, Magyarország északi részén. Iskoláit Szécsényben végezte, majd Szabadkára ment a tanítóképzőre, ahol tanítói diplomát szerzett. 1947-ben kezdett tanítani a szülővárosában, a katolikus általános iskolában egész 1956 júniusáig. Közben ezen évek alatt egy budapesti főiskolának levelezési szakán megszerezte a matematika-fizika szakos tanári diplomáját.

1956 szeptemberében Salgóbányán, ez Salgótarján mellett, kezdett tanítani mint matematika-fizika szakos tanár. Az 1956-os októberi forradalomi idők forgatagában a családja nem hallott hírt róla. Az 1956 év végefelé jelezte egy bécsi menedéktáborból, hogy nyugatra disszidál.

1957 év elején érkezett Montreálba. Eleinte nagyon nehezen indult a kanadai pályafutása. Az első állandóbb munkahelye a Holt Renfrew divatárú üzletben volt. Majd a St. Mary’s kórházban közel három évtizedet dolgozott, ahol végül is élete utolsó két hónapját töltötte kórházi ágyban.

A 60-as években, míg a megélhetésért nehezen dolgozott, szívvel-lelkekkel a tanítói hivatás folytatására törekedett, így hát a Montreáli Magyar Iskola szolgálatába állt, mint önkéntes hétvégi tanító. Számtalan sok kisgyereknek ő tanította a magyar ÁBC-t, betűismeretett, a betűvetést. Valahogy az igazi jó tanító olyan mint a bibliai példabeszédben a magvető, aki miközben szorja a magot van olyan mag, ami köves helyre esik és ott elpusztul nem kel ki soha, van olyan mag, amely az útszélre esik és a gyom közt elsilányul és azok a magok amelyek a földbe hullnak, azok bőségesen teremnek. Ehhez hasonlítva mondhatjuk, hogy az a gyerek, akinek nem kell a tudomány és nem akar tanulni, hasonlatos lesz ahhoz a maghoz mely a sziklára, vagy kövek közé hullott, de az a tanuló, aki elfogadja a tanítást, a tudás magja ott jó talajra talál és a tanulás eredménye mindig bőséges gyümölcsöt hoz.

A 80-as évek közepén én is a Montreáli Magyar Iskola tanítója lettem, ekkor ismertem meg Borikát és azóta fűzödnek baráti kapcsolatok hozzá. Ő nem csak egy kollega, vagy jóbarát volt, de mintha beletartozott volna mindnyájunk családjába is. Hála és köszönet annak a sok családnak, ahol számtalan sok asztal terült a számára. Példamutató, fáradhatatlan és áldozatos munkát végzett nem csak a Montreál-i Magyar Iskolában, hanem több más egyházi csoportnak, egyesületnek valamint a templomi énekkarnak is tagja volt.

Szerény és állandó jelenléte minden egyházi és világi eseményen látható volt. Sorolhatnám az islokai kirándulásoktól az iskolai csoportos utazásokat Magyarországra és Cubába, a Rawdon-i Pik-Nik-ektől egész a Szent István Bálokon való részvételéig. Sok-sok időt szentelt mindnyájunkra, de legfőképpen a gyerekekre különösen, amikor a különböző iskolai szereplésekre, szavalóversenyekre gyakoroltatta és készítette őket.

Borika feltétel nélkül mindenkinek nemcsak idejét, de a szívét is adta. Bármikor rendelkezésre állt és biztos, hogy mindig mindenben számíthattunk reá. Ő mindenkinek a bizalmasa, mamája vagy nagymamája volt. Ő mindenről jólértesült, jóltájékozodott volt és ő volt az, aki hívogatott engem is mindig, bármilyen eseményről volt szó. Őáltala kerültem közelebb a montreáli katolikus közösséghez és így lett végül is a kibővített családom is katolikus.

Élete útjának a végén szorosabb közelségben kerülve vele csodálatos életbölcsességet tanulhattam tőle. Azt már régebben tapasztaltam, hogy ő mindig igyekezett úgy közeledni embertársaihoz, hogy se szóval, se tettel, vagy cselekedettel meg ne sértsen, vagy bántson senkit. De, ha őt megsértették, ő soha, de soha nem volt haragtartó.

Jézus tanítása szerint élt, sose válaszolt a rosszra rosszal, a gonoszok útján sosem járt, csúfolódók székében sosem ült. Jézus legfőbb tanítását is híven követte; úgy szerette felebarátait mint saját magát.

Igyekezett úgy élni, hogy ne legyen miért szégyenkeznie és, hogy nyugodt lelkiismerettel álljon meg Isten itélőszéke elött. A fiataloknak is azt üzente a betegágyán: „Legyetek igazak és igazságosak és akkor meglátjátok, hogy Isten is megsegít benneteket az életben”.

Borika az életével példát állított fel nekünk, azt hogy ha elkötelezed magad a közösség szolgálatában, akkor azt álhatatos kitartással tedd és vidd végig. Hogy minden jót, amit az Úrtól kaptál csak akkor tudod igazán megköszönni, ha mindazokat megosztod másokkal is.

Drága Borika, az ifjaknak szeretett Borinénije, most más útra tért, átment a nagykapun, de a Halál csak a testét vette el, de a Halál nem vehette el tőlünk azt a sok-sok szép emléket, meg azt a sok vidám percet, amit együtt éltünk meg vele. Emléke örökké élni fog a mi szívünkben és sok szeretettel és kegyelettel fogjuk ápolni az ő személyét a mi lelkünkben.

Az Úr adjon neki örök nyugodalmat és békét a poraira . A Lélek él és mi találkozunk. Amen.

Palkó Alíz