A kanadai magyar egyházközségi élet jövője – válasz Androvich Tamás plébános levelére
Kedves Tamás Atya!
Válaszlevelében felrótta azt, hogy nem veszek részt az ottawai magyar szentmisén. Ennek oka egyszerűen az, hogy négy éve az Ottawa belvárosában lévő Saint Joseph Parish-be járok, atkív tagja vagyok a közösségnek és az egyházközség új ifjúsági honlapját is én szerkesztem.Tehát ezirányú egyházi tevékenységem sajnos nem ad lehetőséget arra, hogy a magyar misén is külön résztvegyek.
Levelében felvetette, hogy meglehetősen nehezen tudja bevonni a fiatalokat a montreáli magyar egyházközség hitéletébe és amennyiben nem javulnak a templom mutatói, hasonló sorsa juthat mint a montreáli szlovák egyházközség, vagy akár a clevelandi Szent Imre templom. Csakhogy az egyházközség és híveinek hitélete mélyebb mint a vasárnapi misék látogatottsági statisztikája, vagy éppen a keresztelők és a hitoktatásban résztvevők száma. Lehet, hogy az igazi mérce inkább az, hogy egy adott egyházközség mennyire tudja megvalósitani Krisztus tanításait közvetlen környezetében és nem feltétlenül az, hogy vasárnap reggelente hány padsort foglalnak el a hívek. Jézus legfontosabb tanítása a társadalmi igazságosság. Akkor nyilváníthatjuk ki igazán Istenbe vetett hitünket, ha embertársainkkal és Isten minden teremtményével törődéssel és tisztelettel bánunk.
Szerintem annak nincsen reális esélye, hogy akár Montreálban, akár más kanadai városban lévő magyar egyházközség esetében jelentős mértékben megváltoznának a demográfiai mutatók. Az viszont mindenképpen elképzelhető, hogy a montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközség azzal szerezheti meg (vagy növelheti) az érsekség elismerését, hogy tágabb környezetében aktív és pozitív szerepet játszik, Isten országát igyekszik megvalósítani itt a földön, a mindennapi életünkben. Igy az egész egyházmegye számára nyilvánvalóvá válhat, hogy a Magyarok Nagyasszonya Egyházközség több mint nemzetiségi plébánia, a magyar közösség szolgálata mellett Montreálban fontos, a kulturákat és nyelvi különbségeket átivelő szerepet is betölt.
Ha az egyházvezetés tényleg értékeli a katolikus egyházban rejlő gazdag sokszínűséget, akkor elfogadja azt is, hogy a Jézusba vetett hit sok féle képpen nyilvánul meg a hivők életében. A misén való részvétel valóban fontos része ennek a hitnek, hiszen a katolikus vallás egyik pillére, hogy az isteni üdvösség nem csak egyéni, magán élmény, hanem egyben közösségi is. De ha az egyházközség cselekedetein keresztül közelebb hoz olyan embereket az Istenhez, akiknek addig nem volt semmilyen kapcsolatuk az egyházzal és ha szolidaritást vállal az elesettekkel, az elkeseredett emberekkel, a kétkedőkkel, a kiábrándultakkal és az elnyomás, igazságtalanság szenvedő alanyaival, akkor nincsen olyan érsek vagy egyházmegye mely tiszta lelkiismerettel azt mondhatná, hogy nem követi Krisztus példáját és nem nyújt valódi lelkiotthont az adott hitközség. Ez akkor is igaz, ha az adott egyházközség inkább idős emberekből áll és ha kevés a fiatal, alacsony az esküvők és a keresztelők száma.
Az ottawai Saint Joseph Parish egyik legszimpatikusabb eleme az, hogy minden szentmisén a közösségen és a szolidaritáson van a hangsúly. Szerintem a montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközség és akár más magyar egyházközség is elmélyíthetné a templom hitéletét, ha a hivők érzik azt, hogy nem csak a rawoni pikniken, szüreti bálon, ebédeken, a cserkész felvonulásokon, vagy egyéb kulturális program idején tartoznak egy közösséghez, hanem a templomban, a szentmise alatt is. A Saint Joseph Parish-ben úgy kezdődnek a szentmisék, hogy mindenki bemutatkozik és üdvözöljuk egymást. Az Oltáriszentségben való részvétel is közösségi élmény. Az eucharisztia alatt a pap az oltár köré hívja a hívőket és itt mondja el mindenki együtt a Mi Atyánkat.Térdelés helyett valamennyien állva maradunk egészen addig, amig az utolsó sorakozó hívő (általában a kórus vezetője) nem részesült Krisztus testéből és véréből. Az egyik gyóntatófülke teljesen felszerelt, modern konyhafülkévé lett átalakítva, mely a közösség rendelkezésére áll. És a Saint Joseph templomban elhangzott homiliák is a közösségre, a szolidaritásra, a kérdések, kételyek és kreatívitás fontosságára, a keresztény és katolikus hit misztériumára helyezik a hangsúlyt.
Szerintem a kanadai magyar egyházközségek fennmaradása nem csak azon múlik, hogy hányan járnak szentmisére, milyen tendenciát észlelhetünk a keresztelők és a hitoktatásban résztvevők számában. Amennyiben valóban úgy érzik a tagok, hogy egy hit-közösséghez tartoznak és ha látja az egyházvezetés, hogy nem csupán befelé forduló elszigetelt nemzetiségi egyházakról van szó, hanem a tágabb helyi társadalom szereplőiről is, még akkor is lesz jövőnk ha nem javulnak jelentősen a demográfiai folyamatok. Tamás atya: többször feltette azt a kérdést, hogy fiatal papként miért pont Montreálba helyezték ki, amikor bizonyára máshol is szükség lenne egy fiatal, agilis plébánosra. Talán azért, mert éppen egy fiatal, Kanadában született papnak van energiája ahhoz, hogy elvállaljon egy ilyen kihívást és hogy hosszú távú terveket dolgozzon ki egy nagy múlttal rendelkező, szorványságban működő magyar egyházközség számára.
Üdvözlettel,
Ádám Christopher a Kanadai Magyar Hírlap szerkesztője
Author: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.
3:50 du.
Tisztelt Szerkesztő úr! Kedves Christopher!
Először is, elnézést kérek, hogy ily sokáig tartott válaszolni levelére, de rendkívül nagy elfoglaltságom nem engedte meg, hogy „tollat” ragadjak, és „papírra” vessem gondolataimat.
Örömömet szeretném kifejezésre jutatni, hogy a szerkesztő úr egy Egyházközségnek a tagja, ahová rendszeresen jár, és amelynek az aktív tagja. Azonban, mégis állítom és vallom, hogy rendkívül nagy hatással lenne más fiatal magyarokra, hogy ha legalább havonta egyszer ellátogatna a magyar misére. Így kifejezésre jutatná támogatását az ottawai magyar katolikus közösség iránt, és példát mutatna másoknak, hogy igenis, a jelenléttel kell a közösséget támogatni, és nem csupán szavakkal kifejteni azt, hogy milyen fontos ezeket a közösségeket – nem csak Kanadában hanem egész Észak-Amerikában – megtartani és megőrizni. Ha Ön részt venne néhanapján a magyar szentmiséken, akkor szavának nagyobb súlya lenne.
Már az első levelemben, amely a clevelandi helyzettel kapcsolatosan írtam, jeleztem, hogy az egyházközségi élet nem bulikból, ebédekből, bálokból és egyéb társadalmi eseményekből áll. Örülök, hogy a kedves szerkesztő úr is egyet ért velem. Az egyházközség élete annál több, amint minden levelemben kifejtettem, és most Ön is mondja: „A misén való részvétel valóban fontos része ennek a hitnek, hiszen a katolikus vallás egyik pillére, hogy az isteni üdvösség nem csak egyéni, magán élmény, hanem egyben közösségi is.” Tehát egyetért, hogy a mise közösségi esemény is, és hitünk „egyik pillére”. Azonban, a következőket is írta „Csakhogy az egyházközség és híveinek hitélete mélyebb mint a vasárnapi misék látogatottsági statisztikája, vagy éppen a keresztelők és a hitoktatásban résztvevők száma. Lehet, hogy az igazi mérce inkább az, hogy egy adott egyházközség mennyire tudja megvalósitani Krisztus tanításait közvetlen környezetében és nem feltétlenül az, hogy vasárnap reggelente hány padsort foglalnak el a hívek.” Tehát, ha a katolikus vallás egyik pillére a szentmisén való részvétel, akkor nemde mérce a miselátogatás egy közösség hitéletének?! A válasz pedig igen. Azonban, engedje meg, hogy a kedves szerkesztő urat kijavítsam, hiszen a szentmise nem csupán „a katolikus vallás egyik pillére” hanem hitünk csúcspontja és támpillérje! A tízparancsolatok közül a harmadik így szól „az Úr napját szenteld meg!”. Továbbá az utolsó vacsorán, Jézus, miután az eucharisztiát megalapította, azt mondta „ezt tegyétek az én emlékezetemre!” Tehát, a vasárnapi szentmisén való részvétel isteni parancs, nem pedig javaslat, vagy tanács, azaz minden katolikus hívőnek kötelező. A szentmisén az evangéliumban Jézus közvetlenül szól hozzánk, az eucharisztiában pedig Isten önmagát adja, hiszen az oltáriszentségben Isten valóságosan jelen van az átváltoztatott kenyérben és borban. Ez minden katolikus keresztény hívő életének csúcspontja. A misén, Krisztust közvetlenül vehetjük magunkhoz, erőt merítünk, hogy igaz apostolok tudjunk lenni. A szentségi élet (keresztelés, bérmálás, szentgyónás, stb.) hitéletünk állomásai, amikor mi különleges módon részesülünk Krisztus kegyelméből, és belekapcsolódunk az Ő életébe, majd így egyre inkább közeledünk hozzá és hasonlítunk rá. Tehát, egyrészt, ha a szentmisén nem veszünk részt, és a szentségi életből nem részesedünk, akkor milyen katolikusok vagyunk, hiszen nem részesedünk Krisztus ajándékaiból, amit ingyen hagyott ránk, és nem teljesítjük Isten parancsát?! Sajnos, ez azt mutatja, hogy az illető személyt nem érdeklődik hite iránt. Továbbá, ha nem vesz részt hittan órákon, a szentmiséken, a szentségimádásokon, és egyéb lelki programokon, akkor honnan fogja tudni az illető személy, hogy Krisztus mit vár tőle, mi a krisztusi szolidaritás, a krisztusi igazság, stb. amelyeket oly szépen felsorolt?! Az kb. olyan, mint ha valaki orvos szeretne lenni, de az orvostudományi egyetemre nem akar járni. Végül, ha nem vesznek részt a szentmisén, hogyan ismerjük meg fiataljainkat és időseinket, ha esélyt sem adnak arra, hogy közeledjünk hozzájuk?! Ha többen jönnének, akkor ötletekkel is gazdagítanának bennünket. Tehát igenis, a miséken, a hittan órákon és egyéb lelki programokon való részvétel a mérce annak, hogy egy egyházközség él vagy sem.
Egyébként, a szerkesztő úr is jelezte, hogy nincs nagy esély annak, hogy a demográfiai mutatók javuljanak. Ez is igaz, hiszen ezt látjuk és tapasztaljuk, hogy fogyunk. Akkor miért csodálkozunk, hogy ha elfogy a hívők közössége, nincs utánpótlás, és e miatt templomainkat és intézményeinket be kell zárni, főleg amikor fiataljaink már nem aktív tagok a magyar egyházközségnek, mint pl. Clevelandban vagy Windsorban. Ezen nincs mit elcsodálkozni. Ezt a fordulatot és válságot sok pap és hívő már rég megjósolta.
Ismét csak szeretném örömömet kifejteni annak, hogy a kedves szerkesztő úrnak tetszik az, amit az említett St. Joseph egyházközségben talál (bár megjegyezném, hogy a gyóntatófülke átalakítása tükrözi a nyugati világ felfogását, hiszen sokan a kávét fontosabbnak tartják a rendszeres szentgyónásnál. Ha a mai ember oly rendszerességgel gyónna, mint ahogyan kávét készít, akkor más világban élnénk, de ez egy másik téma). Azonban, arra célozni, hogy akár a montreali, akár más magyar egyházközség nem adja meg a lehetőséget a kedves híveknek, hogy hitéletüket elmélyítsék, enyhén szólva abszurdum és igazságtalan. A kedves szerkesztő úr tudja nagyon jól, hogy milyen hitélet folyik a montreali Magyarok Nagyasszonya Egyházközségben, hiszen montreali születésű, és kapcsolata is van az egyházközséggel. Tehát, tudja, hogy van havi szentségimádás, 24 órás szentségimádás, taizé-i imaórák, rózsafüzér csoport, Caritas csoport (akik a betegekkel és szegényekkel foglalkoznak), Cursillo lelkiségi mozgalom, zarándokutak, keresztúti ájtatosságok, felnőtt, kamasz és gyerek hittan, havi gitáros, kétnyelvű ifjúsági mise, mise utáni kávézás és sütizés, Fogadó Bizottság, és még sorolhatnám. Továbbá, hogy én mit és hogyan prédikálok, azt sokan tudják, de a honlapunkon – http://www.magyarplebania.com – található értesítők és körlevelek tükrözik az én stílusomat. Ezek a lehetőségek mind adottak, hogy a kedves hívők belekapcsolódjanak az Egyházközség életébe, és építsék a magyar hitközösséget. Sajnos, kevesen élnek ezzel a lehetőséggel.
Ez viszont elvezet bennünket az utolsó pontomhoz; hogy fiatal papként miért vagyok én itt. Amikor feltettem, vagy felteszem ezt a kérdést, nem kérek választ, mert higgye el, én tudom, hogy miért vagyok itt. Rendkívül sok munkát és energiát fektetek bele az Egyházközségbe, hogy építsem fel, a hívekkel a hívekért. Továbbá, ha nem tudnám, akkor nem vállaltam volna önként az ottawai magyar katolikus közösség irányítását. De tudtam, hogy ha nem vállalom, akkor a közösség valószínűleg szétesett volna. Ezért aztán sokat jártam Ottawába, mivel sajnos templomuk nincs, sosem volt, mivel kis közösség, de szorgalmasan dolgoztak azon, hogy építsék fel jövőjüket, és ehhez az én támogatásom is kellett. Tehát, az a kérdés, hogy én, mint fiatal pap, miért vagyok Montrealban, inkább a hívekhez szól. Lehetőséget és esélyt kaptak arra, hogy átalakítsák, megmentsék és újjáépítsék egyházközségüket, és jövőt biztosítsanak maguknak. A kérdés az, hogy ezzel a lehetőséggel mit tesznek?! Nem de nagy luxus nem élni egy ilyen lehetőséggel egy paphiány korszakot szenvedő nyugati világban, amikor más fontos helyek betöltetlenül állnak, mint pl. Edmonton, Chicago és New York, vagy más hazai nagy plébániák?! A válasz igen! Clevelandban is ez volt a helyzet, ahol nem volt szükség kettő magyar papra, amikor az egyiket fel lehetett volna szabadítani egy másik közösség számára. Ezért tettem fel ezt a bizonyos kérdést, hogy ne jussunk el Cleveland, Windsor vagy akár a montreali szlovák egyházközség sorsára.
Ismét csak hangsúlyozom, hogy a clevelandi esett intő példa mindannyiunk számára, hogy mi történhet, ha aktívan nem veszünk részt a magyar egyházközség életében, kezdve a legfőbb és legfontosabb eseménnyel, a szentmisével. Ezért is ismét csak meghívom a kedves szerkesztő urat a vasárnapi, augusztus 22-i ottawai magyar szentmisére, amely 16 órakor lesz a Saint Elizabeth tempomban. Ezen a vasárnapon megüljük államalapítónk, Szent István királyunk ünnepnapját és egyben az új ottawai magyar diákpap első ottawai szentmiséje lesz. Kérem, vállaljon szolidaritást az ottawai magyar katolikus közösséggel – ha már oly sokat beszélt a szolidaritásról – és segítsen be a közösség építésében már azzal, hogy néha-néha részt vesz az ottawai magyar szentmisén. Így tudjuk építeni és megmenteni a szórványságban működő közösségeinket, hogy aktívan veszünk részt a közösség életében. Nagy megtiszteltetésnek vennénk és nagyra becsülnénk a kedves szerkesztő úr jelenlétét.
Maradok őszinte tisztelettel,
Androvich Tamás
montreali plébános
Montreal, 2010. 08.18.