Rogán Antal polgármester plázát és üvegpalotát építene a Váci utca mellé

2010 október 14 12:17 du.4 hozzászólás

A budapesti belvárosba tervezett üvegpalota

Rogán Antal, a budapesti V. kerület fideszes polgármestere most pontosan azt teszi, amit az észak-amerikai városok vezetői tettek ötven évvel ezelőtt: óriási bevásárlóközpontot és mélygarázst engedélyezetett  a lebontásra itélt műemlékjellegű örökségi épületek helyére. Ezzel a lépéssel a polgármester nem csak eltörli a magyar főváros épitészeti történelmének egy jelentős részét, hanem halálra itéli a még életben lévő maszek boltosokat és kereskedőket, felcserélve őket a multinacionális láncokkal. Mit is engedélyezett Rogán a belváros szívében? Az Új Városközpont nevet viselő projekt kereteiben összesen öt épület kerülne lebontásra, azaz a Bécsi utca teljes páros oldala eltűnne. Az épület egy 16 emeletes üvegpláza lenne, melynek tetején az úgynevezett Zeppelin szálloda működne. Pár hete 80-90 tüntető tiltakozott a polgármesteri hivatal előtt az öt épület lebontása ellen és a Magyar Épitész Kamara, valamint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) is bírálta a tervezett üvegpalota engedélyezését. Ezen kívül a Budapesti Műszaki Egyetem Urbanisztika Tanszéke is közölte, hogy ellenzik a lebontásokat és a bevásárlóközpönt felépítését, valamint egy internetes petíción több mint 4,500 aláírást gyűjtöttek össze a tiltakozók. A lebontásra itélt épületek között szecessziós stílusú ház is található és a Budapest Világörökségéért Alapítvány fellebbezést nyújtott a budapesti Központi Tervtanácsnak.

Aki az utóbbi években járt Budapesten láthatta, hogy lépten nyomon bevásárlóközpontok épültek a főváros szívében, ezzel tönkretéve a maszek vállalkozásokat. A West-End nevű óriáspláza például a körútról vitte el a vásárlókat. A Keleti pályaudvar mellett felépített, silány külvárosi box-store jellegű Arena Plaza a Baross tértől egészen a Blaha Lujza Térig ürítette ki és itélte halálra a Rákóczi utat. A huszonegyedik század városát nem lehet mélygarázsokra és plázákra építeni, hanem sokkal inkább életerős városközpontokra, ahol a sétálóforgalomra, a tömegközlekedésre, a biciklisekre és az utcai, helyi termékeket értékesítő, a környezetvédelemre és fenntarthatóságra is ügyelő boltokra helyezzük a hangsúlyt.

Tags:

4 hozzászólás

  • Leminősítették hazánkat a zsidók

    Leminősítette Magyarország adósbesorolását a Moody’s. A várt egy fokozat helyett kettővel rontották a minősítést, ráadásul az új besorolás is további leminősítést valószínűsítő negatív lett.
    Indoklásuk szerint emelkedtek a közép- és hosszútávú költségvetési kilátásokkal kapcsolatos aggodalmak, illetve nőtt az ország külső sérülékenységének veszélye is. Szerintük a kormány átmeneti bevételnövelő intézkedésekre alapoz, miközben a költségvetés strukturális deficitje tovább romlik, a nyugdíjpénztári átalakítás pedig rontja a hosszú távú költségvetési egyensúlyt.
    Magyarország minősítése ezzel Bulgáriával és Romániával került egy sorba a Moody’s-nál, egy újabb leminősítése pedig már a spekulatív kategóriát jelentené. A másik két nagy hitelminősítő közül a Standard & Poor’s-nál kizárólag Magyarország van hasonlóan rossz kategóriában, a Fitch pedig Litvániával és Oroszországgal sorol egy szintre – de ez a minősítés eggyel jobb a másik két besorolásnál.
    A hírre gyengült a forint: az euróval 279, a svájci frankkal 214 forint felett kereskednek.
    (HírTV)

  • Nem megy a bodza !! Rossz idők járnak Kanadában is.

    Már a nagyvilág se a régi. Rossz idők járnak Kanadában is. Nem megy a
    bodza. De ez még mind hagyján. Honvágy van. Méghozzá gyötrő. Így aztán az
    üldözöttek vállalva a rasszista kockázatot, az üldöztetést és a félelmet,
    hazatérnek. A szív megszakad, szem nem marad szárazon. Cudar ez a világ.

    Nyíregyházáról összesen közel 60 ember ment el tavaly,de úgy néz ki,
    előbb-utóbb valamennyien hazajönnek majd, mert gyötrő honvágyuk miatt nem
    bírják elviselni a kinti életet – sírta tele a napokban a sajtót Balogh
    Artúr, a városi cigány kisebbségi önkormányzatelnöke. Majd így folytatta:
    Nem jó szántukból mentek el. Tavaly a cigányok elleni gyilkosságok,
    támadások félelmet keltettek, a közhangulat rendkívül feszült volt, a
    Huszár-telepen élők is napokig nem aludtak, rettegtek éjszaka. A
    munkalehetőségek ezzel együtt még inkább beszűkültek, a szegénység
    nyomasztóvá vált. Én megértem ezeket az embereket. Nem rablókról,
    gengszterekről, törekvőcsaládokról van szó,akik megpróbáltak új életet
    kezdeni, de nem bírták a távollétet feldolgozni. Ezt is meglehet érteni.
    Most itt állnak fedél nélkül. Nem hagyhatjuk, hogy az utcára kerüljenek.

    Gondolom, most sokakban felmerül a kérdés:

    Nem ezek azok a retkek, akik
    tavaly a világban végig köpködték és elmondták Magyarországot mindenféle
    rasszistának, nácinak meghasonlóknak, aztán a liberális média ajvékólásának
    közepette kivándoroltak Kanadába, mondván ezt itt annyira szörnyű hely,
    hogy itt képtelenség élni?

    De igen ők azok.

    A rettegők, akik néhány hónappal ezelőtt úgy húztak el, hogy előtte még a
    nagy félelemben teljes lepusztították és szétlopták a számukra kiutalt
    szociális lakásokat. Ők azok, akik aztán a tengerentúlon menekült
    státuszért folyamodtak, majd lekarcolva a kanadai államot, ott is próbálták
    azt az élősködő életet élni, amire itthon rászoktatta őket a nagyon
    liberális értelmiség.

    Azonban Kanadában mások a játékszabályok, ott nincs vég nélküli ingyen élet,
    mint nálunk. Ott, ha segélyt kapsz,akkor tenned is kell érte valamit. Ha
    mást nem, akkor rendszeresen iskolába járni, hogy megtanuld a nyelvet, hogy
    később tudj állást vállalni, aztán kell egy kis önkéntes munka is, hogy
    bizonyítsd az elkötelezettségedet az ottani értékek iránt.

    Így egy idő után kitelik a cigány becsület és az ottaniak is rájönnek arra,
    hogy ezek az”üldözöttek” valahogy se tanulni, se dolgozni nem akarnak.
    Aztán elindulnak az első eljárások az elkövetett bűncselekmények miatt,
    majd néhány hónap után – ahogy a bürokráciamalmai őrölnek – eljön az az
    idő, hogy a menekült ügyi bíróság döntsön az ügyükben. Mivel az esetek
    többségében, figyelemmel az életvitelükre elutasító válasz születne, a
    retkek kitalálják, hogy ők mégiscsak hazajönnének. Ekkor a kanadai állam
    felülteti őket egy repülőre,és a kanadai adófizetők pénzén visszaküldi
    őket, hogy ezután már rajtunk élősködjenek tovább.

    A statisztikai adatok szerint a Kanadába menekült cigányok 97százaléka így
    jár és egy éven belül visszatér Magyarországra.
    Azonban azt a vérlázító pofátlanságot, amit most ezek csinálnak, eddig még

    kevesen merték megtenni.
    Ezek most azt követelik, hogy az önkormányzat soron kívül utaljon ki lakást
    a számukra. Hogy miért is? Mert az,nekik jár. Legalábbis szerintük. Sőt
    még azt is kijelentették, hogy nem ideiglenes szállásra gondolnak, mert azt
    csak a legvégső esetben fogadnák el, hanem külön álló lakásokra.

    Szerencsére az önkormányzat illetékesét nem nagyon hatotta meg az
    ajvékólásuk, és közölte velük, hogy mivel annak idején a lakástörvény
    törvény értelmében nem jelentették be, hogy 60 napon túl elfogják hagyni a
    rászorulósági alapon kapott bérlakását, ezért a bérlemények állagmegóvása
    érdekében a lakásokat visszavette a város. Majd a lelakott és igen rossz
    állapotú otthonok többségét felújította és új bérlőknek adta ki. Így aztán
    azokat a lakásokat biztosan nem kaphatják meg, de másikat se nagyon,mivel
    a rendelet szerint öt éven belül új lakásigénylést nem adhatnak be.

    Természetesen mindjárt elindult hőbörgés, és Balogh Artúr helyi főretek is
    nyomban exponálta magát:Nekünk az a célunk,hogy a hazatérő családok
    valamilyen formában minél hamarabb lakáshoz jussanak és minden demokratikus
    eszközt meg fogunk ragadni ennek érdekében, fórumot szervezünk,
    nyilvánosságot keresünk, ha kell, az utcára is kimegyünk.

    A történet egyelőre itt tart, de amilyen retek barátszabályozás van ma
    Magyarországon, előbb-utóbb biztosan kisírnak majd maguknak valamit és
    aztán beleröhögve a pofánkba, továbbélősködnek rajtunk.

    Nem kérdés, hogy az ügy törvényi szabályozásért kiállt,mert az egyszerűen
    vérlázító, hogy ilyen megtörténhet, hogy egyáltalán eszükbe mer jutni ilyen
    követelés. Aki mondva csinált okokból megtagadta ezt az országot és elment
    innen, az már többet ne akarjon visszajönni. Vagy ha igen, akkor az ilyen
    tettekért nem lakás meg segély jár, hanem börtön. Hazaárulásért. De a
    legegyszerűbb megoldás az lenne, hogy aki megtagadja és ilyen módon, mint
    ahogy ezek a retkek is elhagyja Magyarországot, az abban a pillanatban
    veszítse el az állampolgárságot és rohadjon meg ott a világban, ahol akar,
    de ide már többet nem egye vissza a fene.

    Azonban ilyen szabályozás jelenleg sajnos nincsen, úgyhogy más megoldást
    kell találni. Szerintem az lenne a legjobb, hogyha a visszatérők
    beköltöznének egy-egy nagypofájú liberált cigányvédő otthonába.

    Most lehet bizonyítani.

    Elő a farbával Mohácsi Viktória, Gusztos Péter, Kuncze Gábor. Most meg
    lehet mutatni, hogy Van fény az alagút végén! Elempé. Itt a lehetőség, fel
    lehet ajánlani egy-egy szobát. Mos tne hallgasson Tamás Gáspár Miklós se,
    meg az a sok antif@sz rettegő se, akik teleszokták sírni a médiát a retkek
    sanyarú sorsáról. És itt a jó alkalom Németh Sándornak meg a Hit
    Gyülekezete agy mosottjainak is. Most meglehet mutatni az együttérzést.

    Mindegyikőjük fogadjon be egy-egy cigánycsaládot.

    Gyerünk, rajta hát!