Egyre több magyar településen adják át az állami iskolákat az egyházaknak
Kanadában is gyakran heves vitát kavar a tartományilag finanszÃrozott római katolikus iskolarendszer, illetve az állami iskolákban történÅ‘ hitéleti tevékenyság, illetve oktatás. De biztosan elfogadhatatlan lenne a legtöbb kanadai állampolgár számára ha a nehéz anyagi helyzettel súlytott kisebb önkormányzatok úgy oldalnák meg pénzügyi problémáikat, hogy egyházaknak passzolnák át a kerületeikben, vagy községeikben működÅ‘ egyetlen iskolát, ezzel a felekezeti oktatást azokra is rákényszerÃtve akik más vallásúak, vagy talán egyáltalán nem is vallásosak. Jelenleg pontosan ez történik Magyarországon, ahol szeptembertÅ‘l 82 iskolával bÅ‘vül az egyházak által, állami költségvetésbÅ‘l fenntartott oktatási intézmények száma.
Az Å‘sszel 52-vel növekszik a római katolikus felekezeti iskolák száma, miközben a reformátusok 12, a baptisták 6 és az evangelikusok 5 új iskola fenntartásával lesznek elfoglalva. Ezentúl a Dzsaj BhÃm nevű hindu közösség is irányÃthat egy állami pénzbÅ‘l fenntartott iskolát.
De mi történik akkor, ha egy adott településen az egyetlen elemi, vagy középiskola egy olyan felekezethez kerül át, mely nem képviseli az ott élő emberek hitéleti nézeteit? Elképzelhető, hogy hosszú távolságokat utazhatnak majd a diákok, hogy egy másik településen működő szekuláris, vagy saját nézeteikhez közelebb álló felekezeti iskolába járhassanak.
Nem csak, hogy a diákok és szülÅ‘k számára igazságtalan oktatási rendszer kiépÃtéséhez vezethez a jelenlegi helyzet, hanem a régi fennálláshoz képest több pénzt szÃvhat el az egyébként is deficites központi költségvetésbÅ‘l. Az önkormányzati iskoláknak jár egy alapnormatÃva, mely az intémény költségvetésének ötven százalékát is elérheti. A finanszÃrozás másik felét azonban az önkormányzati kasszából utalják át. A jelenleg hatályban lévÅ‘ Vatikáni SzerzÅ‘dés szerint az egykor önkormányzati, most viszont felekezeti iskola működésének teljes költsége az állami kasszát terheli. A törvénymódosÃtás elÅ‘tt a fenntartói jog átadása után még öt évig nyújtott az önkormányzat támogatást az állami alapnormatÃván kÃvül, most azonban e kötelesség teljes egészében megszűnt. Igy tehát megéri az önkormányzati iskolák kiszervezését, még akkor is ha ez negatÃvan érinti az egyébként is szoros keretek közt működÅ‘ központi költségvetést.
Jelenleg 19 magyarországi településen szűnik meg szeptembertÅ‘l a szekuláris, önkormányzati oktatás és Ãgy kizárólag felekezeti iskolákba járhatnak az ottani gyerekek. Ezekhez a településekhez tartozik például MezÅ‘csát, Pusztaföldvár, Fülöpháza, Tiszavasvári, Nagyhalász és Zsombó.
Ha a felekezeti iskolák nem terhelnék még jobban a központi költségvetést, mondhatnánk azt is, hogy a lépés mögött legalább van gazdasági ráció, hiszen számos önkormányzat a csÅ‘d szélére került. Bár Ãgy is aggályos lenne az, ha csupán egy felekezi iskola működne egy településen, egy mindenki számára nyÃtott, egyetlen egyház vallási nézeteire se összpontosÃtó intézmény helyett.
Miközben Magyarországon a parokiális iskolák terjeszkedése éppen az oktatási intézmények sokszÃnűségét veszélyezteti, Kanadában pont ellenkezÅ‘ okok miatt jöttek létre szekuláris és római katolikus állami iskolák, hiszen ezzel történetesen az ontario-i francia kisebbségnek tették lehetÅ‘ve az anyanyelvükön történÅ‘ oktatást, egy többségben angol és protestáns tartományban.
2:14 du.
Érdekes ez a téma!
Egyben összehozod a kanadai mai oktatást a magyar egyházi iskolákkal.
Természetesen, egyáltalán nem értek egyet Veled! Én egyházi iskolába jártam egy rövid ideig Magyarországon, amig nem államositották azt. Azonnal érezhető volt a tanárikar pedagogiai különbsége és tudása.
Nem tudom, mi a bánatuk az otthoni magyaroknak, de egy biztos, hogy papi és felekezeti iskolákból kijött diákok, sokkal műveltebbek, komolyabb tudással végeznek, mint az állami iskolákban.
Ami pedig a kanadia „egyházi” iskolákat illeti, sajnos legtöbbje nagy csalódást okozott, mint pl. az én lányaim esetében. „privát” iskolának meghÃrdetett leányiskola, bizony nem sokban különbözik az államitól. Vallásoktatás zéró, és az államilag engedélyezett tananyagot adják elÅ‘.