Földkörüli gyalogtúra a békességért
2007 július 15-én két testvér elindult a Palics nevű délvidéki községből, hogy körbegyalogolják a földet a békesség, barátság és testvériség szellemében. Az eredetileg megjelölt cél összesen 40 ezer kilométer és eddig kb. 19 ezret tett meg Ivanics Ferenc és Ivanics István. Hat évet szántak a palicsi testvérek a világkörüli útra és öt kontinensre látogatnak el. Az Ivanicsék a héten keresték fel a Kanadai Magyar Hírlapot történetükkel és egy-két e-mail váltás után, az alábbi levelet írták olvasóinkhoz.
- Ivanics Ferenc az USA egyik ködös országútján
A nevem Ivanics Ferenc. Öcsémmel Istvánnal 2007 Július 15.-én elindultunk, hogy körbegyalogoljuk a Földet. A cél 40000 kilométer, hat év alatt, öt kontinenst érintve. Üzenetünk a békesség és testvériség. A testvéremmel, egymás mellett, egymást kisegítve, a konfliktusokat megoldva gyalogolunk hosszú éveken át.
Az elmúlt négy évben 19000 kilométert sikerült legyalogolnunk, 19 országot érintve. Állandó, folyamatos támogatások nélkül tettük meg ezt. Sokszor rendkívül szélsőséges körülmények közé cseppentünk.
Megjártuk a poklot a Szaharában, ahol három hónapon át gyalogoltunk, miközben gyakorlatilag éheztünk. Voltak hónapok, amikor segítség érkezett és ugyan még mindig a szükséges alatt, de legalább nem az éhséggel küzdve tudtunk előre jutni. A második mélypontot Kolumbiában értük el. Kolumbiában több mint 1500 kilométert tettünk meg, három hónap alatt. Üres zsebekkel, azaz pénz nélkül (!!!). 65 kilogram alá esett a testsúlyunk. A napi 25 kilométer, hegyekben, koldusoknak kijáró alamizsnával, nem tett jót a szervezetünknek. Ekkor adtuk fel a gyalogtúrát.
Kolumbiában úgy döntöttünk, hogy valahogyan eljutunk Martinique szigetre. Martinique a franciáké, tehát Európai Úniós terület. Ott legalább vannak valamiféle jogaink és nem hajíthatnak ki minket három hónap után. Autósstoppal jutottunk el Venezuelába. Nagy meglepetésünkre egészen nagy magyar közösséget találtunk ott. Három hónapot töltöttünk Caracas-ban a Magyarházban. Közben kaptunk munkát magánszemélyeknél. Általában házkörüli munkák. Annyi pénzt sikerült is összeszedni, hogy eljöhessünk Martinique-ra. Őszintén, Caracas veszélyes város, az erőszakos események hétköznaposak. Hetente kb 50 embert gyilkolnak meg. Nem szívesen maradtunk volna tovább.
Martinique-ra csak idecseppentünk, ujfent semmivel. Új életet akartunk kezdeni. Ebbe szólt bele dr. Lázár Erika nyugdíjas doktornő. Segítségét ajánlotta. Belementünk egy elképzelés megvalósításában. Ez az elképzelés szerint, a világban levő 12 millió magyar-ból lesznek elegen akik hajlandóak aprópénzzel segíteni a Földkörüli Gyalogtúrát. Sok kicsi, sokra megy. Gyakorlatilag a porból próbálunk újra feltámadni. Jelenleg is nélkülözések közepette élünk. Elképesztően nagy hitre van szükségünk ahhoz, hogy a reményt el ne veszítsük. A reményt, hogy lesznek Magyarok elegen, akik mellénk állnak, vagy azért mert szeretnek minket, vagy azért mert értékelik amit teszünk és az információt amit megosztunk.
További képek a földkörüli gyalogtúráról–kattintson ide!
Author: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.
6:55 du.
Kanadai magyar testvérek! Kérlek, segítsétek Ti is ezt a hatalmas, embert próbáló vállalkozást!
Fa Nándor gazdag szponzorok segítségével hajózta körül a Földet kis vitorlásával. Az Ivanics fiúk a kis emberek összefogására, segítségére számítanak. Segítsünk – segítsetek, hogy végig tudják járni a negyvenezer kilométert!
Dr Lázár Erika
12:43 de.
Az Ivanics-fiúk (véleményem szerint) félreértik az általuk is leírt Föld körüli hajóutak, gyalogtúrák célját, értelmét. Az általuk közöltek kaland helyett inkább kalandorságot sejtetnek… Ismert, ha máshonnan nem is, de a Spektrum TV műsoraiból egészen biztosan, hogy az észak-amerikai kontinensről egész csapatok vágnak bele hasonló – évekig tartó – utazásokba, de náluk természetes az, hogy a Nagy Kalandhoz, az utazáshoz, a szükséges élelmezéshez szükséges pénzt MUNKÁVAL KERESSÉK MEG egy-egy farmon vagy városban, éppen ott, ahol arra alkalom adódik.
Céljuk: a „békesség, barátság, testvériség” – üres szólamnak, erőltetett indoknak tekinthető, Ivanics Ferenc és Sándor csupán valamiképpen igazolni akarják a kalandor vállalkozásukat…
Útjuk valóban hatalmas, embert próbáló vállalkozás – de a Kanadai Magyar Hirlapban közzétett élményeik, a folyamatos éhezés(?), a koldulás inkább megalázó rájuk és az összmagyarságra nézve is, semmint hősies tett. Ha valaki valóban akar és mer tenni valami hasznosat a magyarságért, akkor nem szükséges végigtarhálni, koldulni a fél világot, ahelyett, hogy csendben (minden feltűnést kerülve) munkálkodjon a békességért, barátságért és testvériségért.
1:47 de.
Nézze kedves Tamás, egyrészt egyértelmű, hogy a legkisebb fáradtságot sem vette, hogy informálódjon rólunk. Különben István öcsémet nem írta volna Sándor-nak. Aztán az is természetes, hogy ön egy valamilyen kalandoros sztereotípiával próbál minket azonosítani. Ezt én is tehetném, hiszen nem ön az első, aki ennyire sablonos, semmit mondó kritikával illet meg minket. Egy kicsit fárasztó az egész, hiszen mint mondtam, ha rendesen utánunk nézett volna, akkor tudhatná, hogy az elmúlt években különböző csatornákon rengeteg információt szolgáltattunk. Gondolom ön is ad pénzt az információért, vagy szórakozásért. Ha én arra szólítom fel az embereket, hogy kérem, akinek tetszik, az segítsen, akkor mi ebben a szégyellni való? Ha valakinek tetszenek a fényképeink vagy történeteink vagy értékeli, hogy személyesen kérdezhet minket és azt anyagiakban is honorálja, abban mi a gond? Ön bizonyára az az embertípus aki szigorúan meghatározza, hogy mi a jó és mi a helyes és bizonyára soha nem költ pénzt, kizárólag csak jó dolgokra. Mert ön tudja, hogy mi a jó és mi a rossz. Mi a hősies és mi nem. Mi a szégyen és mi nem. Gratulálok, Ön egy isten (de csak kis i-vel). Ezért biztosan szereti a környezete. Igazán irigyelem. Csak egyet nem értek. Miért nem fordított simán hátat és hagyott minket békén.
Megnyugtatom: Nem fogunk csendben és minden feltűnést kerülve éhenhalni. Bízhatunk abban, hogy az önhöz hasonlóak kisebbségben vannak és remélem, hogy a jövőben mind kevesebb ilyen, a magyarságra nézve megalázó, szívtelen és felszínes emberrel találkozunk.
Ferenc és Sándor
6:16 de.
Tisztelt Ferenc és Sándor!
Nem volt túlzottan bölcs dolog valahonnan Dél-Amerikából, a világ végéről (vagy akárhonnan) a magyarságommal foglalkozni. – Az Önök felszínességére is jellemző, hogy éppen egy olyan embernek írták ezeket a sorokat, akit bizony éppen a magyarországi szabadság és demokrácia megteremtéséért börtönöztek be a hatvanas-hetvenes években… Gondolom, a több évtizeden keresztül bizonyított – politikai fegyházzal „honorált” – tevékenység valami keveset talán bizonyít a magyarságból?!
Az viszont teljességgel érthetetlen, hogy a kifejezetten kalandorságnak számító vállalkozásukat miért keverik össze a „magyarsággal”? Mi köze van ehhez a magyarságnak?
Jómagam is – amikor tehettem – sokat utaztam fiatal koromban, de előtte megteremtettem a költségeit… és koldulás helyett inkább én segítettem (amivel tudtam) az arra rászorulókat. Ez, lehet, hogy az Önök számára sablonos – viszont mindenképpen tisztességesebb eljárás volt már 30-40 évvel ezelőtt is.
És még egy dolog: mint íróember soha életemben nem kértem és nem fogadtam el pénzt azért, mert honfitársaimmal megosztottam azokat a tapasztalatokat, melyeket átéltem… ezeket nem munkának, hanem hazafias kötelességemnek éreztem.