A brit listára felkerülni nemcsak dicsőség egy magyar zenésznek – énekesnek, hanem egy olyan zenetörténeti esemény is, ami a magyar zenészszakmában sajnos nagyon kevés embernek adatott meg. Zsófi, ennek ellenére két lábbal jár a földön. Reálisan látja és éli meg az énekesi pályájának minden olyan történését, ami elősegíti, vagy esetleg hátráltatja sikerességét, karrierjét. A bombasztikusan szép és csúcsformában lévő énekesnő, mindamellett, hogy már bejárta a fél világot imádja hazáját, Magyarországot, és nem kápráztatja el a nyugati világ csillogása, ragyogása. Öltözködésében nincsenek divatlapokból ellesett ruhadarabok, kellékek, kiegészítők. Egész megjelenése, olyan Farkas Zsófisan egyedi, ami rendkívül kifinomult ízlésre vall. Tamás István, a Kanadai Magyar Hírlap magyarországi szerzője életéről, pályájáról beszélgetett a kiváló énekesnővel. 

– Kicsit időzzünk el a pici lány korodnál. Ki és mikor figyelt fel először arra, hogy szépen énekelsz?
– Anyukámnak már természetesen korán feltűnt, hogy szépen sírok, de szakértői véleményt csak az óvodában kaptuk meg. Innentől kezdtem komolyabban foglalkozni az énekléssel.

– A felmenőid között van olyan személyiség, akitől örökölted a zeneszeretetét és magát az éneklést?
– Igen, Kacsóh Pongrác, aki a János vitéz zeneszerzője, aki dédnagyanyai ágon tartozik a felmenőim közé. Ő már beírta a nevét a zenetörténet nagykönyvébe. Édesapám ettől függetlenül eskü alatt vallja, hogy a hangom, tőle örököltem.

– Már kislányként zene suliba jártál, de több évet eltöltöttél az operaház gyermekkórusában is, hogyan emlékszel vissza ezekre, az évekre?
– Nagyon izgalmas, színes, zenével és csínytevésekkel teli. Mint minden gyerek, én is imádtam a meséket – mondjuk ezt a mai napig nem sikerült kinőnöm, mint ahogy a gyermekkort sem-, így a lehető legjobb helyen voltam. Operaház, ami eleve olyan, mint egy elvarázsolt kastély…Titokzatos és gyönyörű. Imádtam ott lenni! Része lenni a csodás történeteknek, Tosca, Gioconda, Carmen és még sorolhatnám. Rengeteget próbáltunk és eléggé be voltunk fogva, de cserébe sokszor megúsztuk a matekórákat. Kicsi gyerekként a hatalmas színpadot megélni, majd szépen lassan hozzászokni nagy fordulópont volt. Előtte is énekeltem kórusban, de ezek az évek voltak azok, amik meggyőztek, hogy maradjak a zenében.

– Milyen zenei suliba jártál, és miért választottad a klasszikus zene után mégis a könnyűzenét?
– Zeneművészeti suliba mentem. Az Operaház után valahogy evidens volt, hogy ha nagy leszek, operaénekesnő leszek, de ez lassan megváltozott. Nem a klasszikus zene iránti vágyódásom tűnt el, csak egyszerűen rájöttem, hogy a könnyűzenében talán különlegesebb lehetek. Az operák és műdalok közepette mellesleg örök szerelmem a Queen volt és természetesen Whitney Houston -t üvöltöttem minden szünetben.

– Voltak példaképeid, olyan ideálod, akire felnéztél, vagy esetleg tanultál tőle?
– Rongyosra hallgattam az összes lemásolt Whitney Houston kazettát, Queen-t és Michael Jackson-t. Whitney személyisége, rám való hatása a mai napig érezhető rajtam, habár nem tudatos. Most, hogy erről beszélgetünk, eszembe jut, ahogy a barátoknál kéregetek. Nálam mindig volt egy üres kazetta. Első mélyreható zenei élményeim egyike volt és szívesen emlékszem vissza rá, mikor a „kredenc kék” Skodával, 1984 nyarán tépetünk fel a Balcsiról, családbaráti látogatásról Anyucimmal kettesben. Jó kedvűen ücsörögtem hátul, zenét hallgattunk, majd megszólalt a rádióban a Radio ga-Ga és Anyu, akinek csak a beszédhangja jó, sikította a refrént. Persze én meg hátul őrjöngtem, szétszedtük a kocsit a sztrádán. Szóval, Freddie Mercury volt az első, akire nagyon felnéztem, imádtam azokat a dalokat. Ez a mai napig sincs másképp. Óriási énekes volt, nagyon hiányzik…

– Eddigi fellépéseid már biztosan nem számolod. Megosztanád velem és az olvasókkal a brit slágerlistán elért sikereidet?
– Mr. Jay Lumen Dj producer megtalált a művel, aminek még nem volt énekhangja és szövege. Így, hogy ezt a két feladatot magamra vállaltam, lettem társszerzője a dalnak, melynek címe Time in motion, azaz Mozgásban az idő.

Sokat játszották Dj-k, jó volt hallani, hogy sokan megismerték. A Ministry of Sound 2007′ best of-ra is felkerült, ami nagyon nagy elismerés. A brit klubokban annyira népszerű volt akkor, hogy az összesített listákon hetekig a legjobb tízben szerepelt, majd a UK Club charton hetedik helyezést ért el, megelőzve épp az aktuális slágerével futó Beyoncét és Rihannát. Ezt azért nehéz volt feldolgozni. Mellékesen ekkor jött a Sophie Cairo művésznév, választás.

– A kamaszkor az álmodozások és az önmegvalósítások kora. Neked tini lányként voltak álmaid, egyáltalán el tudtad, már akkor dönteni, hogy mi leszel, ha nagy leszel?
– Azt szinte tényleg a kezdetektől tudtam, hogy énekelni akarok. Ezen kívül, szeretek rajzolni, festeni, imádom az állatokat, de se festő, se állatorvos nem lettem. Valahogy a Zene, ezt írd le nekem nagy Z-vel…mondja nevetve.

– Melyik volt az első olyan színpadi fellépésed, ami már úgy érezted, hogy ez meghatározta énekesi életutad?
– Jujj! Az első??? Sérült a memóriakártyám, így pontos adatokkal nem szolgálhatok, de minden az Opera színpadának, a Magnificat kórusnak és Szebellédi Valériának köszönhető. No meg persze a zenéknek, amik a lelkemre hatottak, pici gyerekkorom óta és átjárták szívemet, lelkemet.

– Mi a véleményed a sikerről, a kudarcról?
– Hú! – ezt a kérdést jó előre kitervelted ellenem? – Azért ezt lehetne több oldalon át is boncolgatni, gondolom itt, a szakmai dolgokra gondolsz. Minden koncert és fellépés siker. Rengeteg olyan produkcióban vettem részt, amire azt mondhatom, hogy feledhetetlenek és szerencsés vagyok, hogy megélhettem ezeket a sikereket. Akár szimfonikus zenekarral énekelni, vagy a Bolygónk túloldalára eljutni, csupán annak köszönhetően, hogy énekhanggal áldottak meg. . A csúcsra azonban még nem jutottam el, az még várat magára. Közben nem felejtem el, hogy ezért sok mindent tenni is kell. Kudarc az lesz, ha nem boldogan és kiteljesedve halok meg.

– Mi a kedvenc műfajod, amiben igazán otthon érzed magad?
– Minden olyan zene, aminek a lélekhez köze van, de hogy valami közelebbit is mondjak neked és az olvasóknak, a Gospel, Jazz, Funky, Classical és így tovább.

-Mennyire toleráns a családod a barátod abban, hogy sokat vagy távol?
– Ezzel sosem volt probléma. Minden a jó időbeosztáson múlik. Anyukám nem velem él, gyerek még nincs. Szóval ilyen szempontból még könnyű a dolgom. A Boxer kiskutyám – Nabou -, akit a NOÉ – nak köszönhetek, ellenben néha panaszlevelet nyújt be, amikor olykor-olykor csúszunk a sétával. Azért mindenkit megnyugtathatok, hogy nincs rossz dolga sőt, a kerületünk egyik legboldogabb ebe.

– Mik a terveid és mi az, amit elszeretnél elérni, úgy a művészi pályafutásodban, mint magánéletedben?
– Rengeteg dolog motivál. A Család, a Természet, a Zene, a Lélek, az Élet. Mind – mind csupa nagybetűvel írjad, mondja nevetve. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Sosem dédelgetek elérhetetlennek tűnő vágyakat, bár lehet, hogy rosszul teszem. Én csak addig nézek előre, ameddig a sötétben az autó fényszórója világít, s így lassanként jutok előre. Az úti cél még változhat. Annyit elárulok neked, mondja mosolyogva, hogy kifelé kacsintgatok…

Tamás István