Válasz Androvich Tamás plébános levelére

2011 szeptember 16 10:22 de.39 hozzászólás

Kedves Tamás Atya!

Utoljára tavaly nyáron küldött nyilt levelet a Kanadai Magyar Hírlapnak, amikor azt kifogásolta, hogy a clevelandi magyar Szent Imre Egyházközség igazságtalan bezárása ellen mertem felszólalni. Ön szerint „rendkivül elfogult” voltam amikor a számos életképes magyar és más nemzetiségű egyházközség bezárását kezdeményező Richard Lennon püspököt kritizáltam, aki ellen vatikáni tényfeltáró vizsgálat is folyik.

Szerintem sokak számára meglehetősen nagy meglepetést okozott az Ön magatartása ebben az ügyben, hiszen elvárthattuk volna, hogy egy észak-amerikai magyar egyházközség plébánosa tanusít némi együttérzést egy másik észak-amerikai magyar egyházközséggel, amikor arra teljesen indokolatlan bezárás vár és amikor a helyi püspök porig alázza annak plébánosát. Ez az ügy nem csak a hazafiasságról szólt, hanem az igazságosságról is. Miközben a magyar sajtó többnyire hallgatott a clevelandi magyar egyházközség helyzetéről, a Kanadai Magyar Hírlapban egy egész sorozatnyi cikket publikáltam erről a kérdésről. Ön szerint azonban „súlyos vétket” követtem el, mivel erélyesen felszólaltam a magyar egyközség mellett és a Lennon püspök elfogadhatatlan és teljesen igazságtalan magatartása ellen.

Tamás atya! Amennyiben Önnek fontosabb egy politikai vezető és egy politikai párt védelme, mint az igazságosság szolgálata, ha pártszimpátiája megakadályozza abban, hogy tiltakozzon egy demokratikusan megválasztott, azonban hatalmával maximálisan visszaélő, a társadalmi igazságosság ügyét figyelmen kívül hagyó kormány intézkedései ellen, akkor az Ön helye inkább egy pártszékházban lenne, nem pedig egy római katolikus plébánián.

Tegnapi levelében említi, hogy Ön szerint ez az oldal „nem semleges hírközlési fórum.” Ebben teljes mértékben igaza van. A lap a demokratikus értékeket, a kulturális sokszínűséget és a szociális igazságosságot támogatja. A demokratikus elkötelezettséghez hozzátartozik az is, hogy az olvasók az itt publikált cikkekhez hozzászólásokat fűzhetnek, nyilvánosan kritizálhatnak engem vagy írásaimat.

Kedves Tamás atya! 1981-ben a montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközségben keresztelt meg Deák Ferenc atya, az Ön közvetlen elődje. 1988-ban elsőáldozó voltam templomában, felnőttként pedig hat éven keresztül tanítottam az egyházközséghez kötődő Montreáli Magyar Iskolában. Deák atya a fiatalok és az idősebb generációk iránt egyaránt befogadókészséget és elkötelezettséget tanusított, amely felnőttként rendkivül szimpatikussá tette az egyházközséget számomra. Bár hét éve Ottawába költöztem és a kanadai fővárosban találtam egy olyan egyházközséget, mely bátran képviseli a társadalmi igazságosságot és mindenki felé befogadó, a montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközséget, mellyel immár három évtizede kapcsolatban vagyok, továbbra is templomomnak tekintem. Még akkor is ha annak jelenlegi plébánosa úgy gondolja, hogy a keresztény lelkipásztori tevékenységhez a hívek ellen írt, politikai indítékú levelek közzététele is hozzátartozik.

Üdvözlettel:

Christopher Adam 

Ottawa, 2011. szeptember 16

Androvich Tamás szeptember 15-ei levele itt olvasható.

39 hozzászólás

  • Két mondatot kivánok erre írni:

    Tamás atya nagyon jól tudja, mit jelent ÜRES templomban misézni. Az ő hozzállása témához, papi tapasztalataiból jöttek.

    Deák Ferenc atya, biztos meglepődne a Kanadai Magyar Hírlap tartalmán, és nem nem tudná elképzelni, mi változtatta meg Ádám Christophert Ottawaban, ahogy magam is ezen elmélkedem.

  • Kedves Bencsics Klára!
    Nem tudom, változott-e vagy sem Ádám Christofer „Ottawa előtti” életéhez képest, mivel nem ismerem személyesen.
    Ha igen, akkor nyilván előnyére változott. 🙂

  • Nagyon szomorú dolog az , hogyha nem ért velünk egyet valaki akkor megpróbáljuk földbe döngölni !!
    Úgy tűnik számomra , nem számít hogy itthon vagy külhonban találkozunk ellenvéleménnyel !
    Lehet hogy ez az „Igazi magyar virtus” , no akkor én ebből , köszönöm de nem kérek !!
    Tisztelt Ádám Christopher , fogadja nagy elismerésem , csak gratulálni tudok írásához !!

  • Bencsics Klára

    Én régóta ismerem, és most már nem ismerek rá!

  • Klára, jó pap lehet a plébános, ha tudja, milyen ÜRES templomban misézni. LOL.

  • Bencsics Klára

    Sajnos, a magyar emigrácoió kihalóban van. Az élő öregek meg betegek, nem tudnak templomba menni már. Az Atya megy ki hozzájuk . A templomot fenn kell tartani, füteni stb. Nem sokára eljön az idő mikor már nem lesz magyar templom, mert eladják vagy átveszik a franciák.
    Ez olyan humorosnak tűnik,? Szégyelje magát……

  • Kedves Klára, egyáltalán nem szégyellem magam. Olvastam a Plébános úr levelét ennek a lapnak a virtuális hasábjain, amit Tamás Gáspár Miklós jövetele ihletett. Én nem mennék a templomába és a gyerekemet sem engedném. Nem helyes viccelődni az üres templomán? Vajon az helyes, ha egy plébános nyíltan kikel a liberális szemlélet ellen? Talán, ha megpróbálna valami mellett lándzsát törni (hivatásából adódan nem kell nagyon keresgélnie ), többet érne.
    Nem láttam a Plébános úr levelét, amelyben legalább sajnálkozását és együttérzését fejezné ki a magyar kisegyházak egyesületté történő visszaminősítése ellen.
    Arról nem is beszélve (bár ez nem a Plébános problémája, hibája kizárólag!), vajon miért nem sikerül a magyar templomoknak érdemben megszólítani a magyar fiatalokat és közösséget formálni belőlük.

  • Erre sajnos válaszolnom kell!
    Kedves cicamic (vajon miért titkolja valódi nevét?)
    Logikája és a demokratikus gonolkodása elképeztő!

    1. A templom üres voltát már feljebb leírtam, a magyarok kiöregedtek és kihalnak.A vegyes házaságok gyermekei
    ha mennek templomba, a közeli angol vagy franciába mennek, sőt az unokák is.
    Ma világviszonylatban is kevesen járnak templomokba, hála a liberális és ateista gondolkodás elterjedésének!
    2, Ha egy plébános vagy egy pap nyiltan kiáll a liberálizmus ellen, és hazájáról hamis hírek terjesztése ellen, Neki legalább annnyi joga van, mint cicamicnek védeni a liberálizmust, az általam ismert demokráciákban!

  • Kedves Klára!
    Ön szerint mióta tartozik egy katolikus papnak munkakörébe, hogy a templomot a „liberalizmus” elleni harcra használja fel? És miért gondolja, hogy a templomok látogatottsága valóban összefügg a liberális és ateista gondolkodás terjedésével? Nem éppen forditva van? Esetleg, ha a templomokban olyan témákról lenne szó, amit pl. Jézus is hirdetett (türelem, egymás iránti tisztelet, megértés és szeretet), szivesebben járnának a fiatalok is templomokba.
    Azonkivűl igen szeretném, ha megfogalmazná, ön szerint mit is jelent a „liberalizmus” fogalma, mert eddig öntől ezt a szót, mint átkozódást olvastam. Nem lehet, hogy ön esetleg félreértette a szó értelmét?

  • Klári, az biztos hogy vannak olyan demográfiai folyamatok, amelyekre nagyon nehéz pozitív választ találni. Két ilyen folyamat az elöregedés és az általános szekularizáció.

    A hívek nyilt levélben való támadása nem segít egyiken sem és ráadásul teljesen elfogadhatatlan magatartás egy lelkipásztor részéről. Az egyetemi tanitás mellett egy katolikus egyházközségben is dolgozom, koordinátori kapacitásban. (Számos, az önkormányzat által támogatott napi szolgáltatást nyújt egyházközségünk a rászorulók részére.) Éppen a plébánián lévő irodámban voltam amikor olvastam Androvich Tamás atya sorait és itt mindenki csodálkozott, amikor beszámoltam nekik a levél tartalmáról. Képzeld csak el, hogy hol tartana ma az egyház, ha katolikus papok nemes egyzerűséggel „karrieristáknak” neveznék nyílt levelekben a híveket és ha sötét szocialista összeesküvéseket feltételeznének, ha a hívek náluk liberálisabb álláspontot képviselnek bizonyos kérdésekben, vagy ha egyszerűen nem nyerte el a hívek tetszését a pap számára szimpatikus politikai párt. Ha nem teljesen nyilvánvaló és világos Androvich Tamás számára, hogy plébánosként nem karrieristázhatja le nyílt levelekben a híveket, akkor ajánlom, hogy beszélgessen el Jean-Claude Turcotte kardinálissal.

  • Kedves Judith!

    Szerintem is nagy szükség lenne a „liberális” szó definiálására, különösen ha ekkora hévvel támadják. Végülis egy liberális világnézet az ami lehetővé teszi, hogy kanadai magyar közösségi hetilapok komoly támogatást szerezzenek a kanadai szövetségi kormánytól, politikai beállitottságtól függetlenül. Például két kanadai magyar hetilap (a Kanadai Magyarság és a Magyar Élet) a mai napig részesül ilyen támogatásban, mely állami szubvenció jelentős mértékben csökkenti postázási költségeiket.

  • Bencsics Klára

    Kedves Judith, tévedésben él, sajnos! A templomban NEm hallja senki Tamás atya ideologiai véleményét,.
    Ő egyszerüen irt egy véleményt a Kanadai Magyar Hírlapban megjelent cikkre, TGM. kijövetele alkalmából. Egyben világos képet alkotott arról a működésről kint élő magyarok részéről,, amit magam is megfigyeltem a közel múltban. Tamás Atya tiltakozott ez ellen, ahogy minden jó érzésű külföldön élő magyar érez. Csak Ő sokkal jobban fogalmaz, mint én vagy sokan mások. NEM KÜLDÖTT LEVELET senkinek, az elmúlt héten, hanem Christopher RAGADTA ki a hozzászólásátt , mint egy levelet.!
    Változatlanul, Neki is annyi jóga van véleményt nyilvánitani, mint mindenki másnak, ha demokrációt hangoztatunk.
    Ami meg a templomi prédikációit illeti Tamás Atyának, még a fiatalok is csodálattal hallgatják okos, megfontolt szavait, igen is:a szeretetről, a megértésről és Jézus tanításairól.
    Azt hiszem ebben egyúttal válaszoltam Chrisztophernek is, és nagyon szomorú , hogy egy interntes újságban beírt hozzászólást, személyi „levélnek” titulál, és más plébániákon így állitja be.

  • Kedves Klára,
    megbocsásson, de jóérzésű külföldön élő magyar vagyok, és nem kértem a Plébános urat, hogy tiltakozzon helyettem és nevemben. „Neki is joga van véleményt nyilvánítani”- írja kedves Klára. Hogyne, és nekem is.
    Nem kívánok én vitázni ezen tovább, hanem a keresztényi megbékélés nevében küldöm ezt a kis videót, hátha még nem látta:

    http://www.youtube.com/watch?v=vZrf0PbAGSk

    Ez az a téma, amiről a Plébános úrnak beszélni kell, nem más.
    Üdvözlettel: Cicamic (ez a nevem)

  • Bencsics Klára

    Világos, hogy piszkálja azokat akik nem így látnak. ÉN BESZÉLTEM MINDEN magyar nevébenn és nem a Plébános úr. Megköszönném, ha nem forgatná ki a szavaimat. Ez is a „demokráciához” tartozik?

  • Kedves Klára, ha lehet az én nevemben ne beszéljen, sem Őn, sem a plébános úr. Ugyanis én is egy jóérzésű külföldön élő magyarnak tartom magam, annak ellenére, hogy több témában sem értek egyet önnel/önökkel.

  • Kedves Klári, Androvich Tamás atya az olvasókat konkrétan felszólitva irt levelet, melyet közzé is tett hozzászólás formájában az interneten. Megszólitással („Tisztelt Olvasók”), dátummal, névvel és pozicióval (plébános) jelentette meg nyilt levelét. És ebben a levélben személy szerint engem karrieristának nevezett, valamint azt fontolgatta a nagy nyilvánosság előtt, hogy vajon milyen sötét erők pénzelhetnek engem. A plébános úr ezt elmondhatta volna privát e-mailben is, mely nem közlésre való, de e helyett a nyilvánosság előtt szidta le egyházközségének egykori tagját, ráadásul azért, mert nem osztozza pártpolitikai nézeteit. Valóban kértem (és kaptam) tanácsot ezzel kapcsolatban ottawai egyházközségemtől, hiszen a hivek ellen inditott személyes és nyilvános támadásoknak semmi helyük a XXI század katolikus egyházában.

  • Bencsics Klára

    Csak az utolsó félmondaztodra kivánok válaszolni.
    Nem hinném, hogy mint „hívőnek”, hanem az újság szerkesztőjének szólt hozzászólása, mint más egyszerű halandóé is. De látom, nagyon fájdalmasan éríntett az ő véleménye.

    Viszont szeretném magam részéről bezárni a Róla való beszélgetést.
    Talán, még megemlithetem azoknak a magyar paponak, püspököknek a nevét, akik szintén véleményt alkottak fontos magyar töténelmet éríntő helyzetekben.
    Prohászka Ottokár, Pázmány Péter, Mindszenty József és Ravasz László református püspök., de voltak kis, névtelenek papok is sokan.
    Nekik is mondták , hogy ne poltizáljanak…..

  • Kedves Klára, ha érthetően fogalmaz, nem fogom félreérteni.:)
    Nem értem, ki és kit piszkál. Sajnos homályosan fogalmaz ismét.:(
    Nem tudom, Önnek milyen tapasztalatai vannak a demokráciáról, hogy ilyesmit kérdez egyáltalán. Pedig állítólag 50 éve él benne. Ennyire rosszul mennének a dolgok Kanadában?

  • Kedves Klára, és mennyivel többet és jobbat tettek volna az ön által felsorolt magyar papok, ha valóban csak Jézus szavait követték volna. Mint ismeretes, Kopácsi József hercegprimás pl. kimondottam zsidó párti volt, hiszen szerinte nem is lehetett más, ha Jézust követte. Ellnetétben például az ön által példának felhozott Prohászka Ottokárral, akinem szerintem volt egy kis köze a zsidó törvények bevezetéséhez anno, És látja, hova vezetett az?

  • Bencsics Klára

    Kedves Judith, nem is tudtam, hogy papája hercegprímás volt!? Azt hittem rendőrfönök!
    Igen, Mindszenty Hercegprimás Úr védte a zsídókat és felszólalt az üldöztetés ellen, ezért volt Sopronkőhidán nácik brtönében IS!
    Ne kezdje kedves, ÁLTALÁBAN papokat említettem, akik politizáltak, vagy véleményt alkottak egy témáról, az elmúlt időben.

  • Kedves Klára! Reméltem, hogy képes felfogni, Kopácsi József hercegprimás több okból sem lehetett az édesapám. Elöször is, meert édesapámat Kopácsi Sándornak hivták, és másodszor is volt egy pár év korkülönbség a kettőjük között. És ha Ön csak úgy ÁLTALÁBAN és nem név szerint emlitette volna a politizáló papokat, akkor én sem reagáltam volna rá úgy, mint tettem. Mindszenty Hercegrpimás urat pl. kimondottan tisztelelem, de ne haragudjon, ha Prohászka Ottokárárért nem rebes továbbra sem a szivem. De ha Őn az iskolába pl, a gyerekeknek Prohászkáról mint méltó és követni való példaképről mesél, az már önmagáért beszél. Mindenestre örülők, hogy gyermekeimet nem tanitotta ön „ízes, szép magyar nyelvre, szeretetre és türelemre.”

  • Több fenti levelezötársunk szives tájékoztatására közlöm, hogy manapság liberalizmus alatt azt értjük, hogy nyíltan és dühödten támadni kell mindent és mindenkit, ami és aki szembenáll a szocialista elvtársak mesterkedéseivel. Liberális ma az, aki magát polgárnak vallja és mindennel egyetért, ami Magyarországon a szocialisták kézjegyét viseli magán. A liberalista ahhoz gyáva, hogy szocialistának vallja magát, ahhoz pedig kevés hogy demokrata legyen.

  • Na de Csaba kedves! Ebben van a geseft! Mikor Jakubinus volt buli, vagy Bolsevik akkor azok voltak… most Liberok… a kovetkezo mikor jon?Ki tudja, valszeg hamarosan, de hogy ezek azok lesznek az tuti.

  • Kedves Csaba, érdekes gondolkodásmódja van önnek. Ha nem haragszik érte, én nem értek egyet önnel. Nálam a liberalizmus önnálló gondolkodásmódót jelent, aki képes és bátor kiállni a kissebbség jogáért. Szerintem semmi probléma nincs egy liberális polgári demokratával, aki érzékeny a szociális gondokra.

  • Kedves Csaba,

    Mint ahogy azt Judith is írta, a liberálisok kiállnak az elesettekért és a diszkrimináltakért, azokért akik származásuk, vagy keserves anyagi helyzetük miatt a társadalom peremén találják magukat. Ha már éppen egy katolikus pap leveléhez fűződnek ezek a kommentek, hozzátenném azt is, hogy ez tökéletesen megegyezik Jézus tanitásaival.

  • Kiallnak a az elesettekert es a diszkriminaltakert? A betyajat… Uj oldalukrol ismerjuk meg oket? En meg egy liberalist sem lattam tuntetni a palesztinok jogaiert, egy liberalist sem lattam felvonulni az utcan, sajat hazaban kirabolt-osszevert ( ha szerencseje volt es nem agyonvert) nyugdijasokert kiallni. Tudja kedves Christopher, bizony nagyon szep dolog egy kave, vagy pohar bor mellett elcsevegni humanus dolgokrol es $50 csekket boritekba csusztatva nyomatekot adni embersegunknek. Ugyanakkor megint mas megelni a hetkoznapokat a ciganyterror alatt roskadozo falvakban, nap mint nap rettegve elni… Kiszolgaltatva lenni a napi politika embertelensegenek es kegyetlensegenek.Termeszetesen Montrealbol, New Yorkbol, Sydneybol stb ez olyan porias es nem igazan ejroper, de megnyugtatom a valosag errol szol… Kedves liberalisaok! Kevesebb nyajaskodo kepmutatas, kettos mercevel meres es tobb valodi emberseg…. ez kelletik.

  • Kedves Gábor, arról nem tehetünk, ha ön nem lát az orránál tovább és csupán bizonyos lapokban megjelenő cikkekre hivatkozva mond általánositó és nagyon is előitéletes véleményt. Javaslom, hogy tágitsa ki érdeklödési körét, és olvasson más lapokat is. Lehet, hogy kellemesen lesz meglepve.

  • Kedves Judith!

    Lehengerloen tartalmas valaszat megfontolom….:))))))))

  • Képzelje Gábor, itt. Torontóban, a torontói egyetem számos diákja tüntet naponta a palesztinok mellett. Ez az itteni új baloldal. Na, mit szól ehhez?

  • Mit szolok hozza? Azt kedves asszonyom, hogy ez egy civilizacios minimum. Nem vagyok palesztin parti, de amit azokkal az emberekkel muvelnek, az az emberiseg szegyene.
    On milyen gyakran tuntet, mondjuk az erdelyi magyarok, vagy a Del-videki magyarok megtiport erdekeiert?

  • Naponta. De legközelebb majd szólók önnek is, hogy jöjjön velem.

  • :))))))) Valahogy, valamiert ez nehezem hiszem el….

  • Miért Gábor, te nem tudod elképzelni, ha valaki életének majd minden napját arra szánja, hogy kiálljon a mindenkori kissebség emberi jogai mellett? Nem kell ahhoz nap, mint nap nyilvános helyen tüntetni. Megtehető az másképp is.

  • De eltudom kedves Judith, csak nem a neoliberalisokrol… Tapasztalatom szerint az o humanizmusuknal szelektivebb humanizmusa sinkiknek nincs.

  • Gábor, javaslom, hogy lépjen ki a szobályából, és vegyen bátorságot magán, hogy találkozhasson más és többféle emberrrel is, mint amihez ezek szerint szokott. Meg lesz lepödve, hogy a többségük milyen sokrétü és milyen humanista. érdekes módón nekem meg pont az ön által lenézett „neoliberálisokról” van igen pozitiv tapasztalatom. Bár halvány lila fogalmam sincs, hogy kiket is takar ez a jelző, hogy neo-liberális. De tudja, engem nem érdekelnek a cimkézések, mert én nem azok szerint itélek meg EMBEREKET. Pl, attól hogy ön előitéletesnek mutatkozik, még lehet szerintem rendes ember is.

  • Rengeteg emberrel talalkozom kedves Judith…. es valoban sokan humanistak, meg ebben az eldurvult korrupt vilagban is. Neoliberaliskent aposztrofalom azokat az embereket, akik annak tartjak magukat es en cselekedeteik alapjan itelem meg oket. Magyaremberkent, az itthoni tenykedesuk az, mely minositi oket pro es kontra.

  • Kata vagyok és nem külföldön élő magyar. Elolvastam a hivatkozott cikkeket és a kommenteket. Csak annyit tudok mondani, hogy kedves hozzászólók szégyelljék magukat! Sokan nem tudják, hogy az a kép, amit külföldiek alkotnak rólunk, az nagyon nagy részt Önökön, a hazájuk sorsában, életében részt nem vállaló, de arról kellő ismeret és alap nélkül nyilatkozó, felelőtlen külföldre szakadt hazánkfiaitól és barátaitól ered.
    Nem hiszem, hogy az, aki elhagyta hazáját, annak volna még bármi joga azt befeketíteni, befolyásolni, mindent tudóként okítani is akár. Aki elment éljen ott. Ha őrizni akar hagyományt, emléket, akkor tegye meg. Az az ő élete, az ő lelke, az ő szíve joga. De már bocsánat, a szülői házat sem illik bepiszkítani annak aki kirepül! Jó lenne, ha volna annyi felelősségtudatuk, hogy a mások életét ne akarják semmilyen formában befolyásolni, ha azt segíteni nem tudják, uram bocsá nem is akarják.
    Sokat és sok helyen olvastam már hasonlókat, még durvábbakat is. Nem állítom, hogy ez az egyedüli alapja felháborodásomnak. Amiért mégis kiverte nálam a biztosítékot az az, ahogy vitáznak – mit vitáznak, szinte tépik egymást! – valakiről, valamikről, ami inkább „általános témák különböző világnézetben” rovat része lehetne, de nem! Magyarság címszó alatt a magyarországi politikából kiindulva eljutnak az egyház és a liberalizmus harcáig, bár mindenkinek érthető, hogy ez több annál. Viszont nem a magyarság problémája, hanem világjelenség. Már ahol különböző vallások, különösen kettő közülük, léteznek egymás mellett.
    Nem tartozik a magyarországi politikai változásokhoz, sem helyzethez, aminek következményeit ráadásul nem is Önök szenvednek el és amin segíteni nem is áll szándékukban, ezért azt ne is súlyosbítsák, ne tán károsítsák!
    Egyébként az való igaz, hogy kevés esettől eltekintve az egyháznak a maga feladatával kellene foglalkozni minél hatékonyabban és őszintébben.
    Másrészt ez a levél véleményem szerint a homályos látásúak részére íródott, mielőtt még azok teljesen orra buknának, nem látván a dolgok lényegét.

  • Bencsics Klára

    Kedves Kata,
    megértem elszörnyedését ezeken a vitákon!
    De nagyon kérem ne általánitson.!
    Magam rászéről NEM a jobb élet reményében hagytam el hazámat 56-ban, egysszerüen menekültem a kommunizmus elől.
    Amíg élek, én meg akarom védeni a magyar jővő támadóit, ahogy erőmből futja. Állandó kapcsolatban vagyok magyarországi forumokkal, újságokkal és hírekkel.
    Itt létem alatt, CSAK a magyar kultúrát terjesztettem magam módján. Gyermekeim mind beszélnek, olvasnak magyarul-! Egy montreali lapnak munkatársa vagyok, több mint 12 .éve.
    Lehet, hogy ez a jó ország befogadott 57-ben, de a szívem és munkám csak magyar érdekekért dolgozott..
    Abban viszont igaza van, hogy az itt élők NEM választhatnak, nem vehetenk részt a magyar élet problémáiban.
    De merem remélni, hogy nem itéli azt sem el, aki kiáll hazája elleni támadásoknak.

  • Klára, nagyon szép, ahogy magát elöntötte a hazaszeretet. Maga lelkileg egy egri asszony.
    Nem akarna kicsit tevőlegesen is besegíteni az óhazának? Van egy kormányzati számlaszám, ahova be lehet fizetni pénzt, az államadósság csökkentésére. (Akármekkora összegben, ne fogja vissza magát!) Mert most Orbán szerint az az ellenségünk, aki ellen a harcot vívjuk. Jó lett volna szusszanni egyet a forradalom után (ami a fülkékben tört ki a múlt évben), de hiába, a haza harcba hívott ismét.