Szlovákiában nem probléma magyarul énekelni–Művészportré Majával az Arizóna zenekar énekesével

2011 november 7 11:21 de.3 hozzászólás

A zenekar megalapításának ötlete Maja és Hajas fejéből pattant ki 2008 telén. Elhatározták, hogy megkeresik a megfelelő zenészeket ahhoz, hogy egy pop-rock stílusú zenekart összehozzanak.

Elsőként Fecóra találtak rá, akinek épp akkor oszlott fel zenekara, így igent mondott a felkérésre. Hajasnak közben eszébe jutott, hogy korábban iskolatársával volt egy kezdetleges „metál” zenekaruk, így felkereste egykori gitárosát, Johnnyt, aki örömmel csatlakozott. Az első próbák a fenti négy fővel zajlottak, de rövid időn belül egy ismerősön keresztül megtalálták Gabeszt, aki egyedi stílusával új színt hozott a zenekarba. Már csak egy dolog hiányzott: egy név – „Arizóna”. Nem volt nehéz dolguk, mivel a kezdeti egyeztetések egy azonos nevű kávézóban zajlottak, így az első ötlet ez volt. Eleinte átvett dalokat játszottak, míg a tagok jobban összeszoktak. Tavaszra elkészült az első saját dal, a Kitárt szárnyakkal, A zenekar ezután még jobban belelendült a dalírásba, 2009 őszére el is készült az első demó lemez. Azóta folyamatosan készítik a saját dalokat és mára kialakult a sajátos, pop-rockhoz közeli stílusuk is. 2010-ben több neves fesztiválon és klubesten vettek részt, egyre nagyobb és nagyobb sikereket érnek el.

2011-ben közös megegyezés alapján Hajas kivált a zenekarból, és helyére Szabó András „Bandy” került. A zenekar így új lendülettel, életerővel folytathatta munkáját. Számos koncerten vesznek részt. Majával az Arizóna énekesnőjével, Tamás István a Kanadai Magyar Hírlap szerzője, tudósítója beszélgetett.

– A színpadon jól érzed magad és láttam, nem vagy lámpalázas. Mióta énekelsz?
– Hatévesen léptem át először a helyi Művészeti Általános Iskola kapuját, ahol hétévig klasszikus éneket tanultam, de őszintén sosem éreztem magaménak ezt a műfajt. Sokszor gondoltam, hogy befejezem az éneklést, de valami mindig visszatartott. Színpadra sem nagyon volt kedvem állni, amikor klasszikus darabokat kellett előadnom. Később a musicalek szerelmese lettem, de talán ez is csak egy múló szeszély volt. Ez után jött a POP. Igen! Úgy éreztem, hogy talán ez az, ami kell nekem, pláne mikor megalakult a zenekarom. 

– Mit jelent számodra a színpad, mennyire élvezed, hogy énekelsz?
– Egy mondatban ki tudnám fejezni neked: a színpad és a közönség a mindenem!  Erre igazán csak akkor döbbentem rá, amikor a fiúkkal megalapítottuk az Arizónát. Nincs annál csodálatosabb érzés, mint amikor a színpadon van kihez fordulni és bolondozni. Viszont nemcsak erről szól a dolog. Ha ötünk közül bármelyikünk hibázik, akkor kisegítjük a másikat. Nagyon fontos az összhang. A közönségnek rögtön feltűnik, ha valami nincs a helyén. Színpadon mindig tökéleteset kell nyújtani. Nem számít semmilyen magánéleti probléma, csak a színpadon eltöltött idő. Mindent meg kell tenni azért, hogy az emberek jól érezzék magukat, hiszen, ha az, aki a színpadon áll nem boldog és nem élvezi, amit produkál, akkor a közönségtől ezt mi, hogy várjuk el? – kérdez vissza. Úgy érzem, eddig igyekeztünk mi is a maximumot nyújtani.

 – Közel három éve, hogy ebben a felállásban játszotok, hol léptetek már fel ez idáig?
– Sok zenekar ott rontja el, hogy megalakulás után máris színpadra akar lépni, elfelejtik, hogy a létra minden egyes fokát meg kell mászni. Először a munka, aztán a pihenés. Az első évünk szinte csak próbákról szóltak. A 2009-es Demó lemezünk elkészítése után jött egy ötlet és elkészítettünk 200 darab ingyen CD-t, amit Budapest zenei klubjaiban helyeztünk el, és pár hét múlva ezekben, a klubokban szerveztünk koncertet. A 2010-es év nagyon sok koncertet hozott, sok tapasztalatot szereztünk, és még jobban megerősítette bennünk azt az érzést, hogy Igen, ez az, amit akartunk.20l1. májusában készült el első nagylemezünk, mely a Gyúljanak a fények címet viseli. Ennek köszönhetőn nagyon sok helyen léphettünk fel és mutathattuk be a közönségnek. Többek közt: Budapest, Kaposvár, Keszthely, Somogybabod, Balatonboglár, és rengeteg helyen, Felvidéken.

– Milyen terveitek vannak, dolgoztok új dalokon?
A zenekar életében az ősz és a tél az alkotás és a felkészülés ideje. Természetesen teljesen nem vonulunk vissza, az interneten tartani fogjuk a kapcsolatot a rajongóinkkal, de most főleg a munkára összpontosítunk. Tervben van egy tévés szereplés is, és a klipet meg szeretnénk mutatni zenecsatornáknak is, remélhetőleg jól fogadják és rotálják majd.
A következő szezonban lesz majd egy lemezbemutató koncert meglepetés vendégekkel, de szeretnénk újra klipet is, és persze rengeteg fellépés van kilátásban és szervezés alatt. Úgy érezzük, zenekarunk egyre kiforrottabb és egyre nagyobb sikereket tud majd elérni, hiszen dalaink nem csak a fiatalok, hanem az idősebb generáció körében is sikert aratnak.  Sokan elfelejtik, hogy mi is tartozik az élő zene kategóriába, reméljük, hogy a zenénk által rávezetjük az embereket arra, hogy egy élő koncert is lehet élvezetes és egyben fergeteges is.

– Van zenei példaképetek, olyan zenekar, együttes, akire felnéztek?
– Lehet, furán hangzik, de szerintem nincs. Amikor megalakultunk mind az öten mások voltunk. Mindenki mást szeretett, szinte mindegyikünk más stílust képviselt a zenekar megalakulásakor. Ahogy telt az idő, az öt emberből lett egy. Rengeteg elismert zenész, zenekar van, akikre felnézünk, tisztelünk, szeretünk. De úgy gondolom, hogy egy „példakép” nagyon jó útmutató olyannak, aki szeretne valakihez, valakikhez hasonlítani.

– A Szlovákiai politikai helyzet kiélezetten kezeli a nyelvtörvényt. Ti ennek ellenére magyarul énekeltek. Nem zaklat ezért benneteket az ottani hatóság?
– Szerencsére ez minket nem érint. Ha Szlovákiában van koncertünk, általában magyar rendezvényeken lépünk fel, különösebben a zenekar nem akar belemerülni a politikába. Mindig is Magyarország szerepelt a céljaink között, ezután is ez fog.

 – A kettős állampolgárság kérdését, hogyan élitek meg, mi a véleményed erről, több fellépési lehetősége lesz a zenekarnak?
– Úgy gondolom, hogy eddig sem, okozott problémát egyik koncertszervezésnél sem az, hogy Szlovákiai magyar zenekar vagyunk. Ha tetszik az embereknek a zenénk, örömmel jönnek el a koncertünkre, akkor a származás nem fog gondot okozni. Mi büszkék vagyunk arra, hogy magyar nyelven énekelhetünk és fejezhetjük ki mindazt, ami bennünk rejlik.

– Már több alkalommal felléptetek az anyaországban is. Sőt még a legendás Bikini együttessel is egy színpadra állhattatok. Milyen érzés nagyközönség előtt játszani?
– Mint jól tudod a koncertjeink többsége eddig Magyarországon volt és reméljük ezután sem lesz másként. Nagyon élvezzük a helyzetet, főleg ha már vannak olyan emberek is, akik a saját számainkra tombolnak. A Bikinivel nagy megtiszteltetés volt játszani, reméljük nem ez volt az utolsó közös koncert.

– A csapat már összekovácsolódott, magam is több dalotokat ismerem. Mit terveztek a jövőtökkel kapcsolatban?
– Igen, jól mondod. Valóban összekovácsolódtunk ennyi idő után, ami lehetővé tette számunkra, hogy legyen közös célunk. Most nagyon sokat dolgozunk, mert azon vagyunk, hogy minél több ember ismerje meg az Arizónát. A közelmúltban jelent meg a „Gyúljanak a fények” című lemezünk, valamint a „Te vagy aki kell” videó klipünk. Szeretnénk közösen sikeresek lenni, és jól tudjuk, hogy a siker és az elismerés mögött rengeteg munka áll…

Tamás István

3 hozzászólás