Thürmer Gyula Munkáspártja is felsorakozott azzal az igencsak szűk és különös nemzetközi klubbal együtt, mely Kim Dzsong Il halála és két napig terjedő temetése alkalmából gyászba borult. Ehhez a társasághoz a kanadai Marxista-Leninista Párt (CPC-ML) is csatlakozott és a kanadai KB főtitkára, Sandra L. Smith, „mély szomorúságáról” írt, valamint az „anti-imperialista világ” nagy vesztességéről. Thürmerék azonban túl teljesítettek és még koszorút is küldtek Phenjanba a Kedves Vezér búcsúztatása alkalmából. „A Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Thürmer Gyula elnök, Karacs Lajosné alelnök és Kovács István elnökségi tag szeptember 27-én (sic!) a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság bécsi nagykövetségén rótta le pártunk kegyeletét Kim Jong Il, a Koreai Munkapárt elhunyt főtitkárának emléke előtt. Phenjanban Kim Jong Il ravatalán elhelyezték a Munkáspárt koszorúját is. A Munkáspárt is gyászol ezekben a napokban”–nyilatkozta a Központi Bizottság.

A Munkáspárt nagy szerencséje, hogy nem Észak-Koreában működő szervezet, mert az ottani kommunisták biztosan nem vették volna jó néven, ha a magyar elvtársak már szeptemberben el is temetik kedves vezérüket. Akinek viszont kedve van ellátogatni a Munkáspárt Baross utca 61 alatti irodájába és aláírni az ott elhelyezett kegyeleti könyvet, még okvetlen 2012 január 3 előtt tegye ezt meg. Reggel nyolctól délután négyig rögzíthetik a Kedves Vezetőhöz fűződő gondolataikat.

A Munkáspárt szerint Kim Dzsong Il – apjával együtt – nemzetmentő szerepet töltött be Észak-Koreá életében. „Az eredmény, bármit is állítson a tőkés propaganda, nem maradt el”–jegyzi a Munkáspárt arról az országról, ahol 200 ezerre tehető a politikai okok miatt elítélt és internált civilek száma. Az Amnesty International 2011 tavaszán közzétett riportja szerint a rabok 40 százaléka a hiányos táplálkozás miatt hal meg az ország hat legnagyobb internáló táborában.

„A KNDK felszámolta a tömeges éhezést, emelkedett az emberek életszínvonala”–írja a Munkáspárt, miközben a kilencvenes években összesen két millió észak-koreai állampolgár életébe került a Szovjetuniós szubvenciók elmaradása, a haderők fejlesztését előtérbe helyező Songun, illetve a „Juche” önellátóságra épülő politika okozta éhinség. Az, hogy 2005-re valamelyest javult az észak-koreai agrárszektor termelőképessége annak köszönhetó, hogy Dél-Koreából folytak be az adományozott permetezők. 2004 és 2005 között a World Food Program összesen 171 és aztán 200 millió dollár értékű élelmet gyűjtött az éhező észak-koreaiak számára. Tette ezt a nemzetközi alap, miközben 2002-től Kim Dzsong Il több mint 5,2 milliárd dollárt költött hadseregére.

„Mi, magyar kommunisták büszkék vagyunk arra, hogy elődeink az 1950-es években segíthették a koreai nép harcát. A Munkáspárt az elmúlt húsz évben mindig is kiállt a koreai nép mellett az USA agresszív politikájával szemben. Védte és gyarapította a magyar és a koreai nép barátságának hagyományait”–jegyzi gyászolva a Munkáspárt, karöltve az utcára kitoloncolt, kötelező gyászperformanszt nyújtó észak koreai néppel, melyről maga Kim Jong Il is tudta, hogy az iránta mutatott hódalatból fele sem autentikus.

A sztálinista diktátor állítólag tudta, hogy lojális tábora a lakosság maximum negyedét képezheti és hogy a bizonytalanok aránya mindenképpen ötven százalékon felett áll. Azonban a jelenlegi lakosság 5 százaléka járhatta meg (és élhette túl) a KDNK gulágjait, így inkább némaságban figyelik a Kim Dzsong Il halálához és temetéséhez fűződő groteszk utcai produkciót.

Hogyan emlékezzünk tehát a december 17-én elhúnyt és ma eltemetett Kim Dzsong Il-re? Nekrológjában mindenképpen prominens helyet kap az a tény, hogy miközben a lakosság több mint öt százaléka elpusztult az egy évtidezig tartó éhinségben, a Kedves Vezető Nápolyból hozatott szakácsokat, hogy igazi olasz pizzát készítsenek el neki, a legdrágább, a még élő halakból elkészített sashimi-t fogyasztott és 10 ezer üvegből álló borpince felett rendelkezett.

Kenji Fujimoto „Én voltam Jim Jong Il szakácsa (I was Kim Jong Il’s Cook) című könyvében elmondja, hogy a neo-sztálinista diktátor Tehránból hozatta a kaviárt, Tokióból a sushi-t és a tintahalakat, Kopenhágából a friss szalonnát, Párizsból a konyakokat, sajtokat és a bort, Thaiföldről a friss mangót és Szingapúrból a papayát.

Fujimoto elméselte, hogy az egyik évben Kim Dzsong Il fia hazaérkezett svájci iskolájából és apjának mesélte, hogy milyen remek volt az ott elfogyaszott hamburger. Erre Fujimoto egyből Pekingbe repült és Big Mac hamburgereket hozott vissza a diktátornak az ottani McDonald’s-ból. A diktátor hideg hamburgert vacsorázott és annyira megízlett neki, hogy 2000-től „gogigyeopbbang”-nek nevezte a nyugaton is népszerű gyorsételt és egyetemi menzákon szolgáltatta fel a hallgatóknak.

„Ehatároztam, hogy minőségi hamburgert és burgonyát szolgálunk professzorainknak, tudományos kutatóinknak és a hallgatóknak, még akkor is, ha nehézségeink vannak”–jegyezte Kim Dzsong Il. Csakhogy aligha szabad elfelejteni azt, hogy az időnként főleg excentrikusnak tűnő diktátor hallatlanul kegyetlen is volt. Amikor a kilenvcenes években éhezett az ország lakossága, azt javasolta az állami propaganda, hogy a nép keressen magának „ehető” bárkát, gyökereket és füvet, ebből étkezzen. Mindeközben Fujimoto elmondta, hogy amikor rizst főzött a diktátornak, mindig valaki mással megvizsgáltatta azt és ki kellett belőle szedni a „tökéletlen” szemcséket. A Kim Dzsong Il villájában dolgozók már nem lehettek ennyire válogatósak. Ők többször a kutyáknak szánt marhahúst ették. A kutyákért felelős segéd pedig végül az egyik gulágban kötött ki, két év szabadságvesztésre ítélték.

Kim Dzsong Il örökségét az a Munkáspárt ünnepli és, melynek elnöke Slobodán Milosevicshez is ellátogatott a koszovói háború idején. Végül a jugoszláv, illetve szerb diktátort is kisöpörték a hatalomból és talán Észak-Koreában is van halvány remény arra, hogy esetleg némi liberalizáció válthatja fel a Kim Dzsong Il és apja nevével fémjelzett neo-sztálinista kurzust.