Köszöntő és ellenvélemény: a köztársaságot megbuktatták

2012 január 1 12:20 du.14 hozzászólás

Szabadjon megállapítanom, hogy a Köztársaság korántsem bukott meg, ellentétben a KMH-ban megjelent Gyászjelentés című cikk bevezetőjével.

A Köztársaságot annak idején mindenki örömmel fogadta, előnyeit mindenki elvezte, és a demokrácia létrejöttével a magyarok sok évtizedes álma valósult meg.

A Köztársaságot megbuktatták, és akik felelőtlenségből, vagy gonosz szándékkal közreműködtek a megbuktatásában, azok buktak meg igazán. Nevezetesen a rövidlátó politikai elit, az úgynevezett „írástudók,” akik az orruknál nem látnak tovabb, (lásd Professzorok Batthányi Köre, peldaul), de legfájdalmasabb módon a magyar választók buktak meg, akik elmulasztottak szavazni.

Most azonban talán van remény arra, hogy az egész magyar közélet végre egyetemesen megértse, hogy aki elmulasztja a részvételt, annak a feje felett fognak dönteni és nem szükségképpen az ő érdekében. Ez azonban nem mentesíti őket a következményektől. Az ország új és fenyegető állapota alkalmasínt lehetőséget nyújt arra, hogy a magyar polgárok magukhoz térjenek fásúltságukból és végre saját kezeikbe vegyék a közügyeket.

A kialakúlt diktatúrában ez nem lesz se könnyű, se olcsó. Az ország már eddigis óriási veszteségeket szenvedett erkölcsiekben és anyagiakban egyaránt.

Az Orbán Kormány ámokfutása végérvényesen elvitte Magyarorszagot arra a pontra, ahonnan már csak visszafordúlni lehet. Talán még van néhány hónap arra, hogy ez mindenkiben tudatossá váljék. De amikor visszafordúlásról van szó, akkor ugyan mely irányba lehet fordúlni? Talán nem a Köztársaság és demokrácia az egyetlen lehetséges alternatíva?

Az új év nem lesz könnyű, a küzdelem hosszú lesz és fájdalmas.

De mégis, boldog új évet kívánok.

Kerekes Sándor

Toronto

14 hozzászólás

  • A túlsó partról dumálni nagyon könnyű haza kell jönni és itt segíteni !! vagy más a dolga az úrnak ? Van egy mondás g………. nek semmi sem drága !!!!

  • Kedves Kerekes Károly…!

    Önnek is boldog új évet kívánok, és rögtön fel is tennék egy kérdést..: Ön Magyarországot nem tudja szeretni, csak a Köztársaságot..? Nem érzi, hogy a Magyar Köztársaságban a magyar csak mint melléknév szerepel, a Magyarország viszont mi vagyunk..? Vagy talán éppen ez szomorítja el?

  • De Kedves Bak Istvan!
    Miert jonnek en haza rendet csinalni azok utan, akik tul lustak, tul ostobak, vagy tul elvakultak ahhoz, hogy a sajat ugyeiket intezzek? Elobb hadd lassam, hogy akinek a borere megy a dolog, az csinal valamit, mielott en vennem a koltseget es faradsagot, hogy kozremukodjem.
    Magad uram, ha szolgad nincsen!

    Kedves Nemes Csaba!
    Ezek csak ures szavak. Valoban elszomorit, hogy ez minden ami maradt: ures szavak, meg az adossag. De abban igaza van, hogy ez az amit Onok kepviselnek: ures szavakat, adossaggal. Ha azonban ez Onnek megfelel, am legyen, de sziveskedjek nemzeti buszkesegebol elobb utobb torleszteni azt az adossagot.

  • Nemes úr. Magyarország nem „MI” vagyunk, hanem kizárólag a fidesz által erre kijelöltek és a haszonélvezőik.
    A többiek „SENKI”-k EZT a Magyarországot, amely nem demokrácia, amely diktatúra, és amely a „senkik” jogait megszüntette, nem lehet szeretni, az ellen minden eszközzel küzdeni kell.
    Vagy Ön szerette a Rákosiékat? Rossz magyarnak tartotta, akik harcoltak ellenük?
    Éljen a Magyar szabadság, éljen a Haza (és éljen Orbán is – kenyéren és vízen!)

  • Ámbátor….

    … az adósságot nem a Fidesz kormány, hanem Fekete János alapozta meg, s hogy miként növekedett odáig hogy már elviselhetetlen teher lett, azt minden komolyabb végzettségü közgazdász levezeti Önnek.
    Az adósság törlesztésére utaló szavait Az Mszp pártjának is megcímezte valamikor? Egy adósságot nem a büszkeség okán, hanem az adós jogán kell megfizetni, de nem éppen erkölcsös dolog, ha a tolvaj mutogat a meglopottra, hogy kilátszik a feneke a nadrágból.

  • Kekec úr,

    Ön kinek a szlogenjeit fújja? Mesélje el, hogy melyik joga szünt meg, mit vett el Öntöl a diktatúra, és hogy jön ide Rákosi?

  • Kerekes úr….

    … azt írja a bemutatója, hogy „Budapesten nevelkedett, mérsékelt sikerrel.”
    Ez visszatükrözödik írásában is, nem lehet kételkedni benne.

  • Aztan mondja, kedves Nemes Uram, mennyi volt az adossag, melyet FEkete Janos okozott es mennyi az amelyet az Orban Kormany. Ha ennyire biztos abban, hogy ki a felelos, akkor bizonyara nem fog habozni, hogy a szamadatokat rendelkezesunkre bocsajtsa.
    Elore is halas koszonet.

  • Én a Kekec úr véleményével értek egyet.T .Nemes Csaba azt kérdezi hogy melyik joga szünt meg,mitt vettek el?Mindent!!!A munkához való jogot,a szóllásszabadság jogát,a tüntetés jogát de sorolhatnám a végtelenségik.Amikor a különböző hir adókban azt mondják hogy a törvénygyárban mindent megszavaztak,ellenvetés nem volt,ez átverés!Elfelejtették megmondani hogy csak az esküjüket megszegő fidesz képviselők voltak jelen és szavazták meg,ennyi!!!!!Mit vett el a diktatura?Az egykulcsos adó bevezetésével a gazdagokat több százezerrrel segitette,a szegény emberektől pedig elvett,elvette a 3 e milliárdját a magánnyugdijpénztári tagoktól,hogy majd az adósságot törleszti,se pénz,de az adóság megvan!Most még a magánnyugdijpénztárban maradt 100 e tag pénzére is rátette a kezét.Mivel a gazdagoknak jutattot pénzek és a államositás sokba került,ezért számtalan adók bevezetésével sarcolja az embereket!Sorolhatnám T.Nemes Csaba!Ön nem itt él v. a felső tizezer kiváltságosa?????

  • A magyar emberek jelentős része a lábával szavaz. Ezt tette 2010-ben is, mikor a választásra jogosultak jelentős része nem ment el szavazni – persze ezzel nem akarom lekicsinyelni a Fidesz jelentős választási eredményét, csak árnyalni szeretném a kétharmadot.
    Az isten adta nép lábával szavazott 2010 végén is. Több, mint 100 milliárd forint áramlott Ausztriai bankokba, és nem azért, mert ott jobbak a kamatok, vagy mert olcsóbbak lennének a számlavezetés költségei (a valóság az, hogy jóval alacsonyabbak a kamatok, drágább a számlavezetés, magasabb a kamatadó), hanem mert az állampolgárok nem érezték biztonságban a megtakarításaikat, miután az állam rátette kezét a magánnyugdíj megtakarításokra.
    A két ünnep között is meglódult a megtakarítások kiáramlása Ausztriába, és most sem azért, mert jobbak lennének kinn a feltételek, hanem azért, mert a magyarok jelentős része nem bízik már az Orbán kormány gazdaságpolitikájában, bár milyen gyenge is már a forint, nem hiszik aszt, hogy ez már a gödör feneke. (Ne gondoljátok, hogy csak a nagy pénzűek menekítik ki a megtakarításaikat. A közép rétegek néhány százezer forintjai is megindultak.)
    A magyarok jelentős részének (ez a magyarok 5/6-a!) nincs megtakarítása. Egyre többen csúsznak a szegénységi küszöb alá. Elöbb utóbb ők is a lábukkal fognak szavazni…

  • A cikk írója tényleg ennyire hülye? Nem tudja hogy a államforma és a hivatalos elnevezés között különbség van? Magyarország most is köztársaság.
    LOÁL

  • Magyarország már rég nem Köztársaság.
    Persze el lehet nevezni annak , mintahogy sikerült a kis nyamvatt savanyú citromot is elnevezni narancsnak , a Tanú c. alapműben.
    Még megis ették ….csak valahogy nem volt közben őszinte a mosolyuk .

  • Narancsnak ették a citromot hehehehehe

  • Részemről 2 hét múlva visszatelepedek Torontóba, ahonnan 17 év tartózkodás után, 10 éve családi okok miatt visszaköltöztem Bp.-re. A helyzet itt elviselhetetlenné vált nagy rohamban. Részemről sose voltam baloldali, belátom, hogy a 2002-től 2010 közötti kormányzás bizony rossz volt – bár én ennek okát abban látom, hogy a kibicnek semmi se drága alapon (hamár itt korábban szerepelt:) Orbán politikai terror alatt tudta tartani fanatizált tömegével a kormányt és impotenciára ítélte… 2006-tól a sziniszter 2-3-4 kulacsos politikájával baloldali kormányzás ellenére egyre erősebb jobboldali terror telepedett az országra. Aztán ennek hozadékaként az összes ellenzéki párt összeroppant. Bár rossz volt a nyócév kormányzása, mégse amiatt bukott ilyen hatalmasat a „baloldal” (ami nem is a baloldal, csak részben…), hogy rosszul kormányzott, hanem a fanatizált demagógia olyan hatalmas erővel söpört, hogy fel se tűnt, hogy a Fidesz politikai-gazdasági-jogi program nélkül kapta meg a 2/3-ot. Na aztán onnan elindult a demokrácia rohamos lebontása minden szinten.. Gazdasági ámokfutás – minden koncepció nélkül (kivéve néhány parciális érdeket), külpolitikai szabadságharc hirdetése a hazai nacionalista érzelmek felkorbácsolására, kultúra-média és jogrendszer teljes bedarálása és folytathatnám… Kialakult az önkényuralom. Orbán a nárcista vezér bizony ügyesen manipulálja a hazai és külföldi politikáját, aztán amikor már nyugaton nyilvánvalóvá vált, hogy ez az ember egy szélhámos, akkor elkezdte a szabadságharcos retorikájával még jobban őrjíteni a rajongóit… Az a 200 ezer! ember áll még szorosan mellette, akik kivonultak 2 hete, akik erre még vevők. Ezek EU ellenes transzparensekkel vonulgatnak, míg Orbán próbál lavírozni az őt már egyre jobban kiismerő nyugati politikában… Halálra ítélte az országot… Ha eltűnne, másnap esélye lenne az országnak visszatérnie egy eurokonform pályára, és bár lemondással de pár év alatt az elmúlt 2 év kárait – ok, előtte se álltunk túl rózsásan, de már jó pályán voltunk kifelé a bajból – jóvátehetjük…
    Egy-két január elsejei teljesen eszement, irracionális törvény az 5 éve 100%-on működő felsővezetői képzéssel foglalkozó cégemet egycsapásra ellehetetlenítette. Lehet, hogy hálát kell adnom ezért az utolsó szalmaszálért, hogy ez visszakényszerítsen az általam amúgy is imádott Kanadába?? A közhangulat a felső vezetői körökben a multinacionális szférában olyan drasztikusan romlott az utóbbi hónapokban, hogy itt valami nagyon rossznak az előszele van kibontakozóban…