A Fidesznek nincsenek tervei a Malév-utód létrehozására
Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az ATV Start című műsorban adott interjút hétfő reggel, melyben jelezte, hogy hónapokig is eltarthat mire a kormány komolyan neki lát egy új nemzeti légitársaság létrehozásának tervezésébe. De mire erre a pontra jutnak, a villámgyorsan akcióba lépő Ryanair, Air Berlin, Lufthansa és a Wizz Air a Malév szinte teljes piacát elszívják. „A Malév leállásával átrendeződik a piac és ebben a helyzetben kell megtalálni azt a rést, ahol életképesen elindítható egy új légitársaság, akár egy nagy légi fuvarozó regionális központjaként”–nyilatkozta Völner államtiktár az ellenzéki televízió reggeli hírműsorában. De rendkívül nehéz lesz a kormánynak új befektetőket találni, hiszen a káotikusan, méltatlanul levezényelt csőd után a Malév egyetlen megmaradt értéke az Európa-szerte ismert brand. Az utód nélküli csődnek köszönhetően a magyar polgári légiközlekedés elvesztette valamennyi repülőtéri leszállási engedélyeit és a kedvező idősávait. Tehát egy esetleg utód szinte a nulláról kezdheti az építkezést.
Összesen 108 millió forint esik ki a magyar gazdaságból az által, hogy a kormányzati inkompetenciá révén és stratégia-hiány miatt a Malév utód nélkül csődölt be, hiszen eddig a Magyarországra, vagy a térségbe utazók egy része a nemzeti légitársaságon keresztül vette jegyeiket, ezentúl viszont külföldi cégeknél teszik ugyanezt. Különösen jelentős kiesést jelenhet az, hogy a nemzetközi cégek üzletemberei és képviselői ezentúl más nagy nemzeti légitársasággal – és biztosan nem a magyar bázisú Wizz Air-rel – utaznak Budapestre. A turizmust élénkítő szerepén kívül, az államtitkár is jelezte, hogy érdemes volt életben tartani a Malévot ameddig csak lehetett, hiszen az általa generált adóbevételeken keresztül is nettó befizetőnek számított a cég. Az átlag magyar utazó is érezni fogja a Malév hiányát. A szakmabeliek máris jelzik: emelkedni fognak a repülőjegyek árai, hiszen számos útvonalon mostantól nincsen konkurrencia nemzeti légitársaságok között és a fapados cégek pedig gyakran más repülőterekre landolnak.
Vakhal Péter, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet elemzője szerint 8,4 százalékos exportbevétel csökkenést okozhat a Malév csődje. A nemzeti légitársaság nélkül az idegenforgalmi bevételek 80 milliárd forinttal lehetnek kevesebbek.
De a rideg, kemény kalkulációkon kívül igazán csak most látszik, hogy a magyar társadalomban volt egy erős érzelmi kötődés a nemzeti légitársasághoz, annak szimbólumaihoz. Ez talán természetes, hiszen hány olyan nagy nemzeti márka és cég létezik, melynek Presser Gábor eredeti dalt is komponált. A Malév kimúlásával járó szomorúságot Sándor Klára fogalmazta meg a legszebben a Galamus-Csoport oldalán megjelent publicisztikájában. Szerinte olyan lehetett a Malév pilotáknak Irországba átfestésre szállítani az lízingelt Malév gépeket mint az a gazdának beteg állatát elaltatásra vinni.
„Utazni jó, ott lenni jó, hazajönni még jobb. Az ember vár a reptéren, unatkozik (…) És akkor egyszer csak megnyílik a fémhernyó vagy az üvegalagút, vagy jön a szörnyű buszozás, de már az is mindegy, mert várja az embert egy darabka otthon, hazai újságokkal, a rettenetes, de megszokott szendvicseivel, és bármennyire rózsaszín sziruposra alacsonyították ezt a dolgot, akkor is, akárhány nyelven beszél jól az ember, a légikísérők magyarul köszönnek, és a kapitány is magyarul köszönt. (…) A Malév igazi biztonsága ez az otthonosság volt: hogy órákkal előbbre hozta a hazaérkezést”–írta Sándor Klára a Galamus honlapon.
Az érzelmi kötődés természetesen a pilótáknál és a Malév egykori dolgozóinál a legerősebb. Ma reggel került elő egy levél, melyet egy olyan Malév pilóta írt aki participált a lízingelt Malév-gépek Irországba való szállításában. „Miért mi adjuk az utolsó, mindent eldöntő döfést magunkba? Mindenki elfoglalta a számára kijelölt repcsit a szép, s talán akkor mindenki számára a legszebb fehér madarat a kék orrával, s a legszebb logóval a farkán, amit valaha láttam gép farkán, elindultunk szépen egymás után, sorban elköszönve, kihangsúlyozva a járatszám előtti hívójelet: MALÉV.”
A Facebookon keresztül szerveződik az az „Emlékezzünk a Malévra” nevű közösség mely immár több mint 18 ezer támogatót számol. A csoport is a Malév-utód létrehozása mellett kampányol.
2:20 du.
nem veletlenul erositettek meg a minap orban szemelyi vedelmet!
3:11 du.
Hát igen…azt hiszem, hogy nem gondolták a Fideszben, hogy számukra negativ következményekkel, nagy felháborodással jár a Malév brand teljesen indokolatlan eltűnése.
3:13 du.
nem gondoltak??? haat ez az , ha gondolkodni tudnanak?! de nem okosak, csak aljasak!
4:09 du.
Az egy cseppet se zavarja az elvtársakat, hogy az elözö kormány cseszte el a Malévet…
Viszont megint okot adtak misike gusztustalankodására… Egészségükre! Jó talajra hintik a magot.
Az már csak hab a tortán, hogy Christopher „nagy felháborodás”- nak nevezi vérszegény kis dolgozatát.
4:20 du.
Kedves Csaba, az már meg sem fordul a fejében, hogy az előző baloldali kormányt megelőző jobboldali kormány is ugyan úgy elcseszte már!? Most akkor mi volt előbb a tyúk, avagy a tojás? Voltaképpen kit érdekel ki cseszte el? Most ez a kormány van hatalmon és ez nem csinált semmit a megmentésére!!
4:39 du.
Csaba, ez a cikk természetesen nem dolgozat, hanem publicisztika és a felháborodás jeleit pedig elsősorban nem itt találja, hanem a Facebookon, meg az utcán, meg mindazoknál, akik nem értik, hogy miért nem voltak képesek bármi konkrétat is tenni (például befektetőket találni) a Malév megmentése érdekében, amikor erre még volt lehetőség. El lehetett volna adni a Malévot egy nagyobb utasszállitónak, mint ahogy ezt a svajciak tették, igy életben marad a már ismert brand és egy Budapest-központú légitársaság.
4:44 du.
Remzső László | február 6, 2012, 4:20 du., MALÉV kálváriája 2005-ben kezdődött és erről dokumentum filmet is mellékeltem. D-209 (Medgyesy) és öszödi böszme/hibbant Néró (Gyurcsány) uralgásuk alatt, rengeteg aknát helyeztek el amelyek sorban most robbannak az OV kormány idején.
4:56 du.
EszterVinch, a videóval kapcsolatban is megírtam, hogy részrehajló és nem nyúlik vissza a kilencvenes évekig. De ahogy többször is kifejtettem, még ha a „D209-es Medgyessy” vagy az „öszödi böszme/hibbant Néró Gyurcsány” helyezett is volna el aknákat, akkor az OV kormány legalább azokat az aknákat elkezdhette volna aknamentesíteni, de további aknákat telepített inkább… Ez a baj! Két éve uralkodik az OV kormány!!! Meddig mutogatunk még hátra? Ha hátra tekintünk akkor nehezen haladunk előre, vagy ha előre is haladunk előbb utóbb beleverjük a fejünket valamibe.
4:56 du.
szegeny orban, hogy nem tud egy pont alatta robbanni!
7:18 du.
Majd én megmondom mitörtént:
Mint minden ország , Magyarország is követ el kiseb-nagyobb ” stikliket ” az EU normák ellen. ( Ugyebár tilos államilag finanszírozni egy verseny-szférában tevékenykedő vállakozást , de ezt általában meg szokták szegni. Az Aerobus is irdatlan pénzeket kapott az adófizetők pénzéből , berzenkedett is eleget miatta a Boeing )
Namármost.
Nincs ezzel semmi baj amíg egy ország amúgy normálisan viszonyul a többi EU-tagországhoz.
Csakhogy mi itten szabadságharc elnevezésű örületbe kezdtünk és állítólag sallerokat osztott ki a mi Elöljárónk.
Valamint hatalmas tömegtüntetés szerveződőtt állami pénzen , amin ” NEM LESZÜNK BRÜSSZEL GYARMATA ” feliratú transzparenseket vittek azok az idióták akiket ilyesmire rá bírtak venni.
Brüsszel válasza az ÉN olvasatomban :
” Nem akartok gyarmat lenni ? Akkor dögöjjetek meg ! ” És kiosztott egy olyan kicsiny kis kokit , mint a kisujjam :
Valójában csak annyit tettek hogy kötelezték a MALÉV.-ot az állami szubvenciók visszafizetésére. ( kb 100 milliárd Forintról van szó ) Erre joguk volt a hatályos EU törvények szerint. Ennyit nyomott a MALÉV–ba az Orbán kormány az elmúlt közel 2 évben.
( Ez szinte semmi az EU költségvetésében de éppen elég 30 000 munkanélküli generálásának Magyarországon )
Namármost ilyesmik előfordultak ” emúttnyócévben ” is , de amit az EU elnézett a Gyurcsány és egyébb szoci kormányoknak , azt nem nézte el az Orbán-kormánynak.És ez még csak a kezdet szerintem.
Ennyike…
7:40 du.
pontosan igy van, mar a megvalasztasa elott megmondtam a nol-forumon, hogy az orban kulfoldon nem egy elfogadott politikus, ennel fogva nem megkonnyiti a helyzetunket, csak nehezitheti, sot ronthat rajta….pont ez tortent es ez ellen lelhet kapalodzni, de minek, tenyleg tehetesegtelen, pokhendi, arrogans szarjanko, nem illik az intelligens uzletemberek, politikusok koze es keptelen tudomasul venni az eroviszonyokat, a hulye sleppjet is erre osztokeli…mar azt varom,mikor fogunk hadat uzenni a szomszedos orszagoknak, nemetorszagnak, amerikanak…hehe szimplan hulye es azok is akik tamogatjak…..egy orszag vezetojenek, nem elsosorban belulre kell megfelelnie, kulonosen, ha ennyire jelentektelen az orszag, mint magyarorszag, ahol csak kapjuk a lapokat es nem vagyunk olyan helyzetben, hogy osszuk is azokat, hanem fokent azok fele kell megfelelnie, akikkel targyalni kenytelen az orszagunk sorsat illetoen…..eppen ezert orbannal soha nem fogunk haladni, DE szerintem o ezt pontosan tudja, mert annyira nem hulye es nagyon gonosz, eppen ezert csupan arra tudja forditani a kormanyzoeveket, hogy kilapatolja maganak a kozpenzt szukosebb idokre, az az egyetlen sikeres projectje az eleteben, titokban remelem azert meg bortont kap elobb-utobb!
8:15 du.
Misuka, kikről beszélsz: „nem megkonnyiti a helyzetunket, csak nehezitheti”. Magadon kívül kiknek a helyzetéről beszélsz csak úgy fejedelmi többesben? Neked már önként és nem kényszerre az új hazád választásakor, megszűnt minden morális alapod Magyarország bel- és egyéb ügyeibe belekotyogni. Gyűjtsd a pénzt a magyarországi álmenekültek eltartására, nehogy már a kanadai nép tartsa el őket közpénzből. Tudod, más f@…val nem illik verni a csalánt.
8:26 du.
Amúgy miért pont a MALÉV ügy kapcsán lennének terveik ?
Mikor láthatólag semmirre nincsen tervük.
Csak a közgazdasági géniusz emésztőrendszerének felső , „o” alakú nyílásából kipöffenő hülyeségek vannak.
Mint pl. ma is :
” 2012 ben SEM járhat senki rosszabbul a bérek tekintetéteben. ”
Meghogy :
” PÉLDÁTLAN a magyar gazdaság teljesítése.”
Épp ma olvastam valahol hogy nekünk nőtt legjobban az EU.-n belül az államadósságunk az elmúlt 1 évben.
Na ja…a harc az államadósság ellen is elveszni látszik…a „Szabadságharc Brüsszel ellen” után.
De akkor hová lettek a kisíbolt 1000 milliárdok ?
Le is rajzolom , hogy Klara és Eszter is megértsék, az ő kis tyúkeszükkel : több 1000 000 000 000 Forintról beszélünk !!
8:33 du.
E kérdésben: „De akkor hová lettek a kisíbolt 1000 milliárdok ?” fordulj bizalommal az öszödi rémhez!
9:17 du.
Viszont szép sormintákat tudnak rajzolni az új törvények fölé és alá, cselekedetek helyett. A dedóban ezt értékelnék.
4:09 de.
Ez a kormány 20-21 hónapja van hatalmon. valameddig meg lehet abból élni, hogy az elődökre kenjük a hibákat – de mit csináltak az elmúlt hónapokban. Az előző este nyilatkozott egy volt reptéri vezető – aki szerint számos javaslatot tettek a kormány felé az utóbbi hónapokban – választ nem kaptak – gondolom, hogy a „gazdasági szabadságharrc”- cal voltak elfoglalva. Kisebb vezetők felé mi is tettünk javaslatokat – de válasz természetesen itt sem volt – gondolom Ők „megvilágosultak” és mindent jobban tudnak mint bárki – csak az a baj, hogy a korábbiak sem voltak különbek.
7:03 de.
Kedves Eszter, hogy is van ez megtiltjuk a Misinek, hogy belekotyogjon Magyarország belügyeibe ez igen nagyszerű tanítványa a szeretett vezetőnek hisz Ő is azt szeretné ha hívei áhítattal hallgatnák és nem kritizálnák, a 14. évértékelőjét sem a parlamentben tartja hisz ott elmondaná a véleményét az ellenzék is. D-209 sröl beszél ne legyen vak a fülkeforradalmárok között is talál ilyeneket szép számmal az nem bántja a szemét. „Hibbant Néró” Roma felgyújtására tetszik gondolni rossz személyt jelölt meg, a randalírozásokra Orbán és agyilag elborult csapata uszította a csőcseléket. Kétségtelen Misi néha elég érdesen fogalmaz, na az sem illik egy úrinőhöz, hogy azt írja más f… verd a csalánt. Kérem, hogy javasolja, hogy Misitől vonják meg a szavazati jogot mint antimagyartól
9:14 de.
@Puchert János!
Misu Orbán iránti gyűlölete miatt és nem politikai v. gazdasági menekültként hagyta el az országot, legalábbis ezt kommunikálta, tehát önszántából zárta ki magát a magyarországi belügyekből és választott új hazát. Ugyanez a Misu ágáll a Trianonnal és nem önszántukból határon túlra rekedt valódi magyarság szavazati joga ellen (nem itt élnek, nem ide fizetnek adót, …) holott ő maga sem, mióta Kanadában él. Misunak nincs morális alapja arra sem, hogy a Magyarországon élő magyarság nevében beszéljen, főleg az ő útszéli proli modorában. Egy ilyen ember nem ért a kulturált szóból (többször megpróbáltam, de hatástalan), csak az ő alacsony szintjén jut el a tudatáig bármi, ez az oka, hogy úrinőségemet félre téve ilyen kifejezést (ne más f… verd a csalánt) használtam. Misu tőlem oda szavaz ahová akar, de nincs joga tömegeket és személyeket kocsmai szinten minősíteni és főleg nincs joga fenyegetőzni.
9:15 de.
witcheszter
apadfaszanak megmondhatod, hogy mibe kotyogjon bele, de en magyar allampolgarkent elek kanadaban es nemcsak beleszolok, de hazamegyek es tobol szedem ki a nyakadbol azt a merhetetlenul ronda, buta fejedet!
egyebkent az en malmomra hajtod a vizet, addig uszitjatok az orbant es hitetitek el vele, hogy karpatmedence csaszara, mig elhiszi az impotense es addig okoskodik, mig valaki egy golyoval meg nem allitja…..nem veletlen a szemelyi biztonsagara koltott vagyon! igazabol ti, az ostobak okozzatok a vesztet! ha realis igenyekkel lepnetek fel vele szemben es egeszseges kritikaval helyretennetek, akkor meg fejlodokepes lehetne, de igy, csak belebukik az egeszbe! minel elobb, annal jobb az orszagnak!
9:23 de.
a hataron tuliak mar romannak, szerbnek szulettek es csak azok „valodi” magyarok, akik ugyanabban a tarsadalmi gazdasagi kozegben szocializalodtak…..persze igy ez a mondat ebben a formaban nem talalhato meg a gogos gunar gedeonban, igy ez a mumia keptelen ertelmezni azt! raadasul ketszinu koponyegforgatoak a hatarontuliak, odahuznak, ahol jobbat igernek nekik, a vajdasagi es romaniai magyarok tobbsege nem magyarorszagon telepedett le, csak a semmirekellok vagy mozdulni keptelen oregek maradtak, azok meg ugyanazzal a feltetelekkel lehessenek allampolgarok, mint en, necsak szavazati jogot kapjon, hanem koteles legyen adozni is! barmilyen mas megkulonboztetes igazsagtalan lenne az orszagon belul elokkel szemben! ok nem igazi magyarok, hanem szavazogepek, emiatt, ha nem lesznek ovatosak, majd meg ezutan valhatnak igazi ellensegeive a magyar nepnek es gyanitom olyan konfliktusok ele neznek, hogy meg azt is megbanjak, hogy valaha megfordult a fejukbe a magyar allampolgarsag….ezt sikerult orban viktornak elernie! ugyes, agyafurt parasztgyerek nemhiaba! hogy dogolne meg ott ahol van!
9:58 de.
epp most olvasom, hogy a csango magyarok nem kaptak meg azt a penzt, amit orban igert, mert csereben bele akarnak szolni, mit es hogyan csinaljanak arrafele, ott is ki akarja jelolni kik a „jo” magyarok es kik a „rossz” magyarok, mert nem meglepo modon a hataron tul is arkos as ez a szemet! hamarosan meglatjak ott is, kivel allnak szemben…nem hulyek azok, csak hataron tuliak!
11:08 de.
T.Eszter Vinch!Először is miért ilyeszget itt az öszödi rémmel,utána már született egy költsei rém is?Remélem tudja ön hogy kiről beszélekmha nem akkor nézzen utánna.A kettő között az a különbség az előbbi vállalta a beszédét,az utábi nem,mint semmit sem eddig!S hamár itt beosztásokkal rémiszgetnek,akkor tegyék egyenlő mércével,mert az elvtársai között is több tucat van,nézzen utánna legyenszives.Én el tudom képzelni önt is egyiknek,mert mindig azok szoktak ilyen fanatikusan,elvakultan ,szélsősségesen kiabálni akiknek sok vaj van a füle mögött!Nézzen utána legyenszives a Malévval kapcsolatosan is hogy az EU kit okor érte,s utánna irjon itt habzó ,véres szájjal az elvbarátaival együtt!Ja még egy észrevételem önnel kapcsolatosan:Jánossal kapcsolatosan kiokitja hogy kivel,hogy beszéljen,és mihez van joga!Nem gondolja hogy egy ember előbb magából induljon ki,s amit magával szemben és másokkal szemben megenged,csak azt várja el!Amig gyülölettel,szélsősségessen,nyilvánul itt meg addig nincs jogában,módjában kérést megfogalmazn i,mert az még hiteltelenebbé teszi?Megmeri kérdőjelezni ,melyet le is ir,hogy Kanadában él ,s ott mondja el véleményét,ott szavazzon, de a határon kivül élőknek mindent megad,még akkor is ha csak kapnak,de nem vesznek részt az ország,a jelenlegi kormány áldásos tevékenységének nyomorából?Nem érzi hogy ez valami miatt nem stimmel!Nem ismeri az egyenlő mérce használatát?Akkor javaslom önnek hogy tanulja meg s ha megtanulta akkor ossza itt az észt legyenszives!
12:39 du.
Lőköske, magácska nem a libás Misu kedves felesége, netán ikertezsvíre? Már bocs, de olyan eszelősen ahogy magácska, libás és Göller prüszköl a magyarság ellen, óhatatlanul feltételez valamilyen szempontú (családi, szellemi, …) rokonságot. :-))
12:41 du.
nem a magyarsag ellen witch,
csak az ilyen aljas tetvek ellen, mint maga
12:54 du.
Agyament Eszter szerint ha valaki rühelli Viktátort , annak nincs helye a magyar politikiai életben…
Akkúúvva életbe….ilyet még nem ettem…hááát…úgylátom minden baromsághoz hozzá kell szokni , idióta fehércselédek agyament agymenései révén.
12:56 du.
Eszter olyan mint egy hitbuzgó fanatikus muszlim.
Csaképpen a Próféta helyébe Mosthatalmonlévő helyettesítődött be abba a borsónyi agyába. Bele. Nekije.
7:30 de.
Egyértelműen hátrányos megállapodást kötött a magyar állam számára a Gyurcsány-kormány 2007-ben a Budapest Airporttal (BA) – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Budai Gyula. Az elszámoltatási kormánybiztos rámutatott arra, hogy a záradék szerint több mint 800 milliárdos kár érheti az államot.
Budai 2011-ben tett feljelentést az ügyészségen a BA privatizációja ügyében, amely kapcsán december 15-én rendeltek el nyomozást, különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés ügyében. Az akkori vizsgálatok szerint a BA privatizációja kapcsán 24 milliárd forintos kár érte az államot – hangsúlyozta Budai. A szerződésben szerepelt, hogy a BA-nak meghatározott utasszám esetén milyen beruházásokat kell végrehajtania. A vagyonkezelői szerződés tartalmazza azt is, ha az utasszám nem éri el az adott számot, akkor vissza kell utalni a fejlesztési pénzeket a vagyonkezelőnek. Ennek kapcsán keletkezet a közel 24 milliárd forintos kár – derült ki Budai ismertetéséből.
1000 milliárdot toltak át
Azt a szerződést, amely a magyar állam kötelezettségeit szabályozza a Malév csődjének az esetében – két évvel később – 2007-ben kötötték. A dokumentumot Zelles Sándor, a KVI elnöke írta alá, a tulajdonosi jogokat az állami vagyonért felelős miniszter, Veres János gyakorolta – mutatott rá Budai. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint az a vélekedés, hogy Veresnek semmiről nem volt tudomása sok kérdést vet föl. „Ha nem tudott róla akkor az előző kormánnyal óriási problémák voltak, ha tudott, akkor az előző kormányok közel 1000 milliárdos terhet toltak át a mai kormányra” – fogalmazott.
A záradék, amelyet a Malév felszámolása esetére kötöttek eleve káros az állam érdekeire nézve, mivel kifejezetten a BA-t üzemeltető Hochtief részére nyújt olyan feltételeket, amely a céget kedvező helyzetbe hozza – hangsúlyozta Budai. A szerződésben konkrétan meghatározzák milyen összegeket kell kifizetnie az államnak a Malév felszámolása esetén – tette hozzá. Az elszámoltatási kormánybiztos ismertetése szerint az összeg két részből áll, egyrészt a senior adósság 90 százalékából, illetve a tőkejuttatás 97 százalékából.
7:30 de.
A triónak tudnia kellett erről
A tőkejuttatás 97 százaléka 467 milliárd forint terhet jelent az állam számára, amely egyrészt a részvényes pakett értékesítéséből 60 milliárd, és a 75 évre szóló vagyonértékesítési jog 390 milliárdos tételéből áll össze – jelentette be Budai. A senior adósság, a Hochtief által beruházásra fölvett hitelekből áll, amely közel 1,5 milliárd euró – tette hozzá. Az elszámoltatási kormánybiztos elmondta, hogy ez a két összeg adja a közel 800 milliárdos adósságot.
Veresnek tudnia kellett, hogy Zelles aláírt egy ilyen dokumentumot – fogalamazott az elszámoltatási biztos. Budai tájékoztatása szerint Bajnai Gordon 2007-től a BA igazgatóságának az elnöke volt, ezért neki is tudnia kellett erről a szerződésről. „Nagyon szomorú lennék, ha sem Gyurcsány Ferenc, sem Veres János, sem
Bajnai Gordon nem tudna erről a szerződésről” – fogalmazott.
Újabb feljelentést tesz Budai
Az előző kormány bebizonyította, hogy a külföldi befektetők érdekeit képviselte, ha az állam érdekeit képviselte volna, akkor ilyen szerződés nem születik meg – hangsúlyozta a politikus. Budai szerint az államérdekek semmibevétele az, hogy olyan kötelezettségeket ró a kormányra, amelynek a forrásait nem lehet megtalálni.
„Eddig azért nem foglalkoztunk ezzel a szerződéssel, mert a Malév felszámolása a múlt héten indult. Tekintettel arra, hogy a felszámolás megindult, így a kitétel hatályba lépett, a BA ellen feljelentést ki fogom egészíteni, azzal a kárösszeggel, amely az államot éri a szerződésben szereplő összegekkel, abban az esetben, ha a Hochtief érvényesíteni kívánja ezen jogait” – jelentette be Budai.
Szegénységi bizonyítvány
„Eleget tettem a volt miniszterelnök felszólításának, hogy mutassam be a szerződést, sajnálom, hogy nem tudja, hogyan lehet ekkora összegben felelősséget vállalni. Az előző két kormány szegénységi bizonyítványa, ha nincsenek tisztában miért vállaltak ilyen méretű kötelezettséget” – hangsúlyozta Budai. „Nem hiszem, hogy Zelles, aki ott ücsörgött Bajnaival a BA igazgatótanácsában a saját szakállára ilyen kötelezettséget vállal.” Budai várja a volt miniszterelnök válaszát, ha pedig nem hiszi hogy ez szerepel a szerződésben, várja az irodájába, ahol megtekintheti a dokumentumot.
1:52 du.
Szoci szdsz volt kormánytagok teljes vagyon elkobzását,
BUDAI GYULA: LÉTEZIK A TITKOS ZÁRADÉK
Több száz milliárdos kötelezettség terheli a kormányt a Gyurcsány által tagadott záradék miatt.
Ezer milliárd forint az az állami teher, amelyet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződés tartalmaz, ha a Malév felszámolásba kerül – közölte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a bemutatott szerződés arra az esetre szab terheket a magyar állam számára, ha a Malév felszámolása megkezdődik.
Tájékoztatása szerint a hitelezőnek elsőbbséget biztosító úgynevezett senior adósság 90, illetve a tőkejuttatás 97 százalékát kell megfizetni a Budapest Airport fő tulajdonosának, a német Hochtief cégnek a Malév felszámolása esetén.
Budai Gyula az MTI kérdésére közölte, hogy a vagyonkezelői szerződésben tételesen szerepel senior adósság címén 1,5 milliárd euró, további 60 milliárd forint a részvények ellenértékeként, 390 milliárd forint a 75 évre szóló vagyonkezelési jogért, és 15 milliárd forint ingóságok ellenértékeként.
„Elképzelhetetlennek tartom, hogy Veres János akkori pénzügyminiszter, a tulajdonosi jogok gyakorlója, valamint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, illetve Bajnai Gordon ne tudott volna a szerződés részleteiről” – mondta a kormánybiztos.
Megállapítása szerint a Kincstári Vagyoni Igazgatóság akkori vezetője, Zelles Sándor által aláírt szerződés nem a magyar állam érdekét, hanem külföldi érdekeket képvisel. Kifejezetten a Hochtief részére biztosít olyan feltételeket, amelyek a Malév felszámolása esetén kedvező helyzetbe hozzák a német céget.
Budai Gyula közölte, hogy a szerződés miatt feljelentés-kiegészítést tesz. Korábban a Budapest Airport Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, mert az elmaradt fejlesztések és a szankciók miatt a magyar államot körülbelül 85 millió euró kár érte.
Újságírói felvetésre Budai Gyula elmondta azt is, hogy elképzelhető: parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Malév privatizációs szerződése ügyében.
9:51 de.
Nemes Csaba! Nem az előző kormány cseszte el a Malévet, mert akkor az már sokkal hamarabb kibukott volna. Be kéne végre ismerbi, hogy ez a fidesz bagázs egy dilettáns, tolvaj banda.
10:08 de.
Ti még elhisztitek egyetlen szavát is annak a mocsadék Budai Gyulának??
12:58 du.
balkezes
nem nem, mi sose hittunk neki, csak azok, akik orbant akarjak koronazni hammerben a balaton jegen….deszep is lenne mondjuk olvadaskor:)