A Malév feltámasztása mellett tüntettek
Mindig nagy öröm látni, amikor civilek összefognak és a hatalmon lévő politikai erők, valamint komoly gazdasági kihívások ellenére megrendíthetetlen hittel dolgoznak céljaik elérése érdekében. Pontosan ez látszik a „Szárnyakat adunk álmainknak” nevű interneten szerveződő közösség tevékenységében, melynek célkitűzése egy új magyar nemzeti légitársaság, a Malév örökségére epülő cég létrehozása. Eddig több mint ezernyolcszázan csatalkoztak a közösség Facebook oldalához és a háromezret is meghaladja azok száma, akik aláírták nyilatkozatukat. A budapesti Lurdy-ház előtt ma délután rendezett, többszáz résztvevős tüntetésen és az innen induló meneten – mely a budai Gellért-térre halad – Malév pilóták is résztvettek, Limburger Lóránt vezérigazgató és Berényi János igazgatósági elnökkel együtt. Presser Gábor ikonikussá vált szignáljával vette kezdetét a budapesti tüntetés.
A Fidesz frakció ülésén sajnos úgy tűnik, feladták a Malév feltámasztásának lehetőségét. A hírek szerint a fideszes politikusok úgy gondolják, hogy semmilyen jel sem utal arra, hogy új légitársaság szerveződne. Ezt viszont valóban cáfolja a mostani civil kezdeményezés, még akkor is, ha egy légitársaság létrehozása intenzíven nehéz feladat lesz. „Az lehet, hogy ők még nem hallottak arról, hogy egy napról- napra duzzadó elszánt és lelkes civil közösség harcba szállt a Nemzeti Légitársaságunk újjászervezéséért, de ettől mi még létezünk! Lehet, hogy nem vagyunk elég hangosak? Rendben. Akkor elmondjuk ismét nagyon lassan és tagoltan, hogy minden politikus megértse! Van ilyen kezdeményezés és létezünk! És egyre többen vagyunk! Már csak egy kérdésünk lenne kedves politikus Hölgyek és Urak! Mennyire legyünk hangosak?”–kérdik a közösség szervezői.
A Kanadai Magyar Hírlap válasza: legyetek nagyon hangosak és következetesek. Valószínű szükség lesz a kormányzati szervek akut figyelmére és kooperációjára. A politikusok általában komolyan veszik az erélyes nyomásgyakorlást, az alulról sikeresen szerveződő mozgalmakat és kampányokat.
1:08 du.
Éppen most néztem a közvetitést a tüntetésről!Az embernek a szive összeszorul hogy egy ilyen világhirű vállalatot hagytak tönkreteni.Két év nekik nem volt elegendő arra hogy olyan intézkedéseket hozzanak ami tovább müködtette volna !Szégyeljék magukat,csak mindig hátrafelé tudnak mutogatni!
2:28 du.
Nagyon sajnálom én is, de remélem lesz még újra Malév -ünk!!!
2:43 du.
A Malév a miénk, magyaroké és nem engedjük, hogy elvegyék tőlünk!!!!
4:04 du.
Éljen a Malév! Éljen Magyarország!
2:19 de.
Példátlan az Európai Unió történetében, ahogy feljelentették és elmarasztalták a Malévet. Bár számos légitársaság kapott már állami segítséget, csak két esetben hoztak Brüsszelben ítéletet. Az olasz Alitalia és a görög Olympic Airways esetében viszont olyan sikerrel lobbizott a két kormány, hogy végül nem kellett lemondaniuk az átszervezett nemzeti légitársaság megtartásáról. A görögök például hat évig halogatták az állami segítség visszaadását, végül sikerült átmenteniük a repülési jogokat és más vagyonelemeket egy másik légitársaságba.
Ez bizony egy nemzetközi komcsi összeesküvés, melyben csontvastagon benne van gyurcsányi, libajnai és oszkópéter egyaránt. Amikor beigérték Orbánnak a bukott választásuk után, hogy azt is meg fogja bánni, hogy megszületett (és hogy 2/3-dal legyőzte őket), és hogy jajj lesz neki. Azt nem vették figyelembe ezek a vörös trógerok, hogy a magyar értékek tönkretétele, az ország elhiteltelenítése és mítoszának bemocskolása a HAZAÁRULÁS nyilt kategóriája! Gazdasági csőd okozói az mszp-szdsz volt kormány és a körei ,
Látni minden esetben a kezük beleér
8:17 de.
„Az olasz Alitalia és a görög Olympic Airways esetében viszont olyan sikerrel lobbizott a két kormány, hogy végül nem kellett lemondaniuk az átszervezett nemzeti légitársaság megtartásáról ” Kovács Úr, megint öngólt rúgott magának. Pont ez is azt bizonyítja, hogy a mai magyar kormány hagyta veszni a Malévet. Nem állt ki érte, nem lobbizott, nem dolgozott ki rá mentő stratégiát. Nem akarta átszervezni, és nagy ívben tojta le. Hagyta veszni, ellentétben a fentebb említett két ország kormányával. Ráadásul Kovács, ha maga valakit kokikkal és sallerekkel illetne, mocskolna, pökhendien arrogáns és pofátlan stílusban hazudna a szemükben, miközben odahaza mást mondd a Zembereknek, ráadásul EU és nyugat fób is, akkor Ön mit vár attól akikkel ezeket műveli? Simogatást? Jó szót? Elismerést? Megértést? Segítséget? Együttműködést? Enyhébb, ha tetszik elnézőbb elbírálást és megítélést? Mire föl? A logikátlanul zavarodott írása megint nem támasztja alá téveszméit, hanem éppen ellenkező hatása van! Ez általában a hazugságokkal történik így, mégha Ön esetleg tévesen és hittel hiszi, hogy magának mindenben igaza van.
9:28 de.
Az első Orbán kormány jól adta át az országot, ezt az utána jövő MP el is ismerte, majd elkezdte az elvtelen osztogatást,fosztogatást, de nem eléggé, mert jött GYF bűnbandája a TÚLKÖLTEKEZÉSÉVEL: felduzzaszva az élősködőket,oktatás,képzés,tanácsadás,autópályák,csókosok,Malév,vasút meg minden területen csaltak nekünk és Brüsszelnek hamis titkos adatokkal. És most jött a csattanó, melyet a mostani kormányra akar rányomni.Az EP csak Hungary-ró beszél, ezt kellene megérteni. Nem Gönczről,meg Orbánról meg a szerncsétlen magyar emberekről írnak. Ez a demokrácia.Világítsák meg embertársaikat: csodák,megváltók nincsenek már 2000 éve.Aki azt mondja az hazudik.Ki kell állni a jelenlegi kormány mellett nincs másik, azok ezt az oltári kuplerájt hagyták itt.
9:30 de.
Ugyanaz a népcsoport (és még hál’ Istennek kisebbség) áll ezek mögött a döntések mögött, akik nem tudnak beletörődni, hogy rövid idő múlva eltűnnek a magyar közéletből. Addig ez a nyomorult ország nem fog előrébb jutni, amíg ők akarnak irányítani. Modern rabszolgatartás ez és égbekiáltó bűn! Ajánlanám ismét főműsor időben a közmédiában levetíteni a Jud Süß c. filmet. Szerintem ez már nekünk nem oszt és nem szoroz. Meg kellene lassan gondolni, hogy mi keresni valónk van egy ilyen társaságban. Van élet EU-n kívül is. Sőt! Lehet, az elején még belénk rúgnak párszor, de ismerve a magyar mentalitást talpra fogunk állni és győzni fogunk. Egész idáig keményen EU-párti voltam. Az EU ebben az esetben megsérti az egyenlő bánás elvét. Indíttassunk eljárást az EU és a hazaárulóink ellen. Mi meg bojkottáljuk az EU-ból jövő áruk fogyasztását, kétszer ilyen értékben. Na erre mit fognak lépni? Ne legyünk tovább lábtörlők!
12:59 du.
Csakhogy hozzaszoljak en is: engem nem erdekel a Malev. Nem hiszem, hogy kell nemzeti legitarsasag. Nem hiszem, hogy allami (adofizetpi) penzen kelljen kisegiteni egy legitarsasagot. Ha tud mukodni gazdasagosan anelkul, akkor rajta, ha nem , akkor a legjobb, ha csodbemegy. Sajnalom az ott dolgozo embereket, senkinek nem jo hirtelen munkanelkulive valni, de van ilyen. (Megtortent az ozdo banyaszokkal, vagy a konzervgyari munkasokkal szerte az orszagban)
Ha valakinek az a szive vagya, hogy piros/feher/zold emblemas geppel utazzon, akkor rajta csinaljon egy legitarsasagot, es mukodtesse, en tolem nemzetinek is hivhatja. (Vagy utazon olasszal, mexikoival.) De ha nem jol szolgaltat, ha dragan szolglatat, ha nem ad jo ajanlatot, akkor ugyse tolem veszem a jegyet. Mitol volt a Malev nemzeti? Nekem sosem adtak kedvezmenyt a magyarsagomra tekintettel.
1:13 du.
Nagyon helyes kovácska. te lépj ki az EU-ból, ne vegyél semmiféle idegen márkáju dolgot, még élelmiszert sem, amit eszel te termeld meg, és csakis azt a ruhát hord, amit magyar kézzel varrtak, magyar anyagból. És ne állj szóba senki mással, csak akiről igazoltan tudod, hogy echte magyar vér folyik benne.
1:33 du.
de meginkabb lodd fejbe magad kovacs, annak legalabb volna ertelme!