A fideszes Médiatanács elnöke pályázat nélkül oszthatja a frekvenciákat
Szalai Annamária, a fideszes Médiatanács elnöke ezentúl pályázat kihÃrdetése nélkül oszthatja szét saját (és a kormánypárt) szájÃze szerint a médiaszolgáltatás jogát Magyarországon – a kormánypárti kétharmad Ãgy döntött a parlamentben tegnap este és ezzel megerÅ‘sÃtette azt a tanácsot, mely pártpolitikai megfontolásból próbálta – eddig sikertelenül – megvonni az ellenzéki Klubrádiótól frekvenciáját és azt odaadni egy tÅ‘kével nem rendelkezÅ‘ fantomcégnek.
Ezen kÃvül, az eddig közösségi rádióként nyilvántartott Klubrádiót kereskedelmi adónak tekintheti a Médiatanács, ami annyit jelent, hogy több tÃz millió forintos dÃjakat szabhatnak ki arra a frekvenciára, amitÅ‘l a tavalyi év végén próbáltak megfosztani a baloldali rádiót. Egy bÃrósági Ãtélet ugyan részben hatályon kÃvülre helyezte a Médiatanács a Klubrádió beszüntetésére tett kÃsérletét, Madur László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának szocialista tagja elmondta, hogy a mostani törvénymódosÃtás lehetÅ‘vé teszi azt, hogy a kétharmados többség jogszabályi hátteret teremtsen ahhoz, hogy ne kelljen végrehajtani egy bÃrósági döntést.
„VisszamenÅ‘leges hatállyal bÃró rendelkezést hoznak arra, hogy akkor zárjuk be a Klubrádiót, amikor csak akarjuk”–mondta Mandur a kormánypárt terveirÅ‘l. Lendvai Ildikó MSZP-s képviselÅ‘ szerint, ha a Klubrádió mégis hozzájut a 92,9 MHz-es frekvenciához, a törvénymódositás lehetÅ‘vé teszi azt, hogy ez ne térÃtésmentesen történjen. A szocialista képviselÅ‘ szerint házszabályellenes a Fidesz törvénymódosÃtása, mivel olyan kérdésekben szorgalmaz változást, melyek nem szerepeltek az eredeti törvényjavaslatban.
9:49 de.
Mi az, hogy térités mentessen.Egy ilyen gazdag világhatalmi mocskolodonak igenis fizetnie kell. Majd az amerikai multi miliárdosok finanszirozzák.
10:30 de.
Ha ez nem fasizmus, akkor mi ? Tessék már valakinek megmondani, milyen demokrácia az, ahol Ãgy intézik a dolgokat ? Az egész ország egy potyemkin falu, a Godi meg egy kis bábfigura, aki ha tehetné, minden másként gondolkozónak betömné a száját.
5:33 du.
Miféle mocskolódóról beszélsz, te eszement? A Klub Rádió Magyarország legjobb rádiója – és ez nem a politikai irányultsága miatt van, hanem mert a legjobban szerkesztett, a legtöbb embert érdeklÅ‘ témákkal foglalkozik, nem pedig zenét sugároz ha kell, ha nem.
Az pedig, hogy történetesen a mai Orbán-dúlta Magyarországon ellenzéki, csak annyit jelent, hogy ma már minden tisztességes ember ellenzéki, mert az ellen a rombolás és diktatúra ellen, amit Orbánék bevezettek minden tisztességes embernek fek KELL emelnie a szavát. Nem arról volt szó ugyanis 1990-ben, hogy mostantól kommunista párttitkárok helyett papok és Fidesz-tótumfaktumok mondják meg, miről mit kell gondolni.
A Klub Rádió körüli történésekből tökéletesen kiviláglik a mai hatalom világképe: csak az a diktatúra, ha nem mi vagyunk hatalmon, ha miénk minden az országban, az nem diktatúra, az a nemzet érdeke.
7:23 du.
Az ilyen Godi-féléknek az nem mocskolódás ami az Å‘k megnemszámolható médiánek nem nevezhetÅ‘ hÃrharsonáiban folyik , ugyanakkor az udvarias , halkszavú és -valljuk meg- eléggé ” rendszerbesÃmuló ” Klubrádió viszont mocskolódik.
Dehát mi várható a rohattnáciktól , hazudozásokon kÃvül ?
11:35 du.
Semmi, Geyza, semmi más nem várható tÅ‘llük, csak az, hogy ha náci nevükön szólÃtjuk Å‘ket, azon kiakadnak. HÃvjuk hát seggfejeknek. Én fasiszta seggfejeknek hÃvom Å‘ket, és csupán azért, mert azok. Éjjel fél tizenkettÅ‘kor már ezt szabad, a gyerekek már lefeküdtek. 🙂
3:01 de.
légy mindig részeg, Ãgy elkerülheted a másnaposságot
10:21 de.
bÃrom mikor egy álribanc osztja az észt.
10:24 de.
Göllner Bandi:
Különben tényleg :
Ez a jávorszki ál-ribanc is hogy berágott , pedig nem is ribancoztam le. Éppencsak hogy céloztam rá.
Hé nácik , meg álribancok : Akinek nem inge…
10:27 de.
Gábor:
Sajnos kismértékben , de vitáznom kell Veled :
A Klubrádió egyre több rettenetesen rossz zenét lök !
Gondolom bele akarnak simulni a Hatalom elvárásaiba.
Pedig kár érte…
6:35 du.
Geyza, az álribancok csak rágni tudnak, meg berágni. Jól célozz rájuk 🙂
6:42 du.
göllner-gayza, „máma már ne hasadj tovább”:)
7:38 du.
Jó.
Majd téged hasÃtlak..
7:41 du.
Göllner Andris :
hehehe
hamis a baba mi ?
( Szteem valami szőrős pasi az illető aki eképp próbál fedezékbe vonulni, hogy onnan könnyebben piszkoskodhassék. )
9:22 de.
Hát kérem,igy néz ki MMagyarorsszágon a FIDESZ féle demokrácia.Mindenkinek kuss,aki nem fideszül gondolkodik és az ellenzék megszólaltatására ad lehetőséget.Ezt bizony az IMF.tárgyalásokon nem fogják jó szemmel nézni.
9:25 de.
Hát igy néz ki a FIDESZ féle demokrácia Magyarországon.Mindenkinek kuss,aki nem fideszül gondolkodik és az ellenzéknek megszólalási lehetőséget biztosit.Ezt uraim az IMF.nem fogja jó szemmel nézni és a tőlük várt pénz bizony veszélyben lesz.
10:54 de.
Nem lesz IMF kölcsön, nem erre megy ki a játék. A bankok nyereségének lefaragására, veszteséges müködésére, azok kivonulására tervez a Viktor és a matolcsa. Bank államosÃtások viszont lesznek és a magyar polgárok adópénzével a tákolmány révén számonkérés lehetÅ‘sége nélkül simicskázhat a FideSS. Az adópénzt a kormány „ingyen” kölcsön adja a simicska-matolcs bankoknak (overnight lending from the incoming tax income) amire azok kölcsönt folyósÃtanak a vállalatoknak, amik az állammal üzletelnek, vagy a hűséges támogatók egyike. A kamatláb lehet 15-30% és van mibÅ‘l fizetni, a nagy nyereséggel kapott állami szerzÅ‘désekbÅ‘l. A simicska/matolcs bankok beindÃtásához Ãgy nem kell komoly töke és az alaptöke ingyenes, adóbevételi napi kölcsönökön alapulhat, ami a napi adóbevételek kezelésébÅ‘l jelenik meg a bankban. Amint az üzlet beindul, a nyereség hatalmas lesz.
A Viktátor egy felülrÅ‘l irányÃtott, teljesen centralizált és magyar nagytÅ‘kések kezében összpontosuló hűbéresi, teljesen korrupt gazdasági életet szervez most meg, igazi kis krumpli (köz)társaságot. Elszámoltatni lehetetlen, a tákolmány korlátlan hatalmat ad abban nincs semmiféle korlátozás az államon, de egyetlen szó sem, az adókböl pedig nem kötelezö vissza szolgáltatni a polgároknak semmit, egyetlen fillért sem. (Érdemes elolvasni a tákolmányt)

11:41 de.
Totális letámadás.
Nincs ebben semmi újdonság.
11:02 du.
Gollner es tsai!!! Eskuszom nem nehez,meg kell probalni gondolkozni. Nem is faj.
8:13 de.
Mi van JIMBO ?????? Te beszélsz itt a gondolkozás szükségletérÅ‘l, Te ????? Az a kis vakkancs, aki itt a hülyeségeirÅ‘l tesz már hónapok óta rendszeres tanuvallomást ?????. Menj el szépen piskótát gyalulni kicsákó. Ne oszd azt amid nincs, vaze…..
8:45 de.
szarcsimbok
agy nelkul probalkozol?!:)
7:52 du.
Na igen.
A Biróságoknek ebben a kérdésben kuss van mostantól.
De megsúgom : egyre több ilyen törvénytelenséget fognak hatályba iktatni.
7:55 du.
NÉZZZZZZZ ODA !! !!
a mi kedves szarcsimbókunk gon-dol-ko-zás-ról elménckedik…
( Hová jut ez a világ..hát már a nagydarab szar is gondokozik ? Lehet hogy valami barna klón ? A gondolkozó fekália. Elvégre ma már mindenre képes a tudomány és a sci-fi Ãrók is megÃrták a gondolkodó penészgombát mint földönkÃvüli létformát. Akkor miért ne lehetne gondolkodó trágya ? Az legalább hazai ! )
6:47 de.
Igy igaz!Azt csinálnak amit akarnak!Az IMF-nek addig nem kell pénzt adni amig a demokráciát,a jogállamiságot vissza nem állitják!
11:02 du.
Mondjad csak, kovács éva:) Nagyon szórakoztatóak a bejegyéseid:)