Kultúránkra tapos a zsarnok
A zsarnok (a demokrácia-tipró) kultúránkra tapos. Tudja: ha magasabb kultúr-értékeinket nem tapossa el fejünkben, úgy demokrácia-vágyunk újra serkenhet a szívekben. Úgy bizony, a Fővárosi Közgyűlés újabb közterületek névváltoztatásáról döntött: a Tersánszky Józsi Jenő sétány (XIII.ker.) Somogyi László plébános nevét, a Gelléri Andor Endre utca (XVI.ker.) Regele János kir. tanácsos nevét viselje a továbbiakban.
Hogy mi közöm ehhez? Nekem, aki egyébként elfogadom Kosztolányi Dezső vélekedését: „nem teszünk jó szolgálatot az irodalomnak, ha a költőt – az egyéni élet nemes és szeszélyes bolygóját – bármiféle érdek szolgájává nyomorítjuk”, mert az író, ha „pártpolitikának kötné le magát, hivatását és hitét tagadná meg, eladná azt a fölényt, hogy mindent és mindenkit egyszerre érthessen meg”. (Kosztolányi D.: Nyelv és lélek; Osiris K.,Bp.,2002.,561 és 569.old.) Kosztolányi ezzel a szabad szemlélőt, a homo aestheticus-t állította szembe „a korlátolt és elavult cselekvővel”, a homo moralis-szal. Ám azt tartom: ha az amorális hatalom a homo aestheticus-ra támad, úgy bennem a homo moralis-nak meg kell szólalnia. (Megszólalt és mindannyiszor kiáltozni fog, ahányszor a homo aestheticus-t – a művészetek értékőrzőjét, a bennünk lakozó szépség formálóját – veszélyben látja.)
Nem pártpolitikát képviselek tehát, mindössze esztétikai – ezt érintően erkölcsi, társadalmi, általános emberi – értékek mentésével próbálkozom, kultúránkat óvom demokráciánk megtiprójától. Miközben vallom: az író, a költő maradjon a saját kaptafájánál, ne csapjon föl suszterpolitikusnak. Nem dolga. Más dolga van. Ne csapjon föl párt, politikai csoportosulás szócsövének. Ez az elv. Mi indokolja ennek az elvnek máig ható létjogosultságát? Erkölcsi parancs: Babits Mihály 1928-ban Julien Benda (fr.író) Az írástudók árulása c. könyvéhez a következő iránymutató gondolatait fűzte: az írástudók (papok, filozófusok, tudósok, írók, költők, a művészeti élet jelesei) akkor esnek az árulás bűnébe, amikor bármely bűnöket, vétségeket, hibákat erényekké avatnak, magasztalnak, mert nemzetük, népcsoportjuk, vallásuk, osztályuk, pártjuk érdekeit a magasabbrendű erkölcsi igazság, a Szellem principiuma fölé akarják helyezni.
Ezzel szemben mi a helyes elv? Szeretem hazámat, nemzetemet, népemet hibáiban is, de nem hibáival együtt. Hibáit, bűneit nem szeretem. Ez az elv vésődött írói hagyományaink kőtábláiba. A szólás szabadsága, persze, az Írástudótól sem tagadható meg. Saját, független értékrendje hangoztatásához (mely történetesen megegyezhet pártokéival is) joga van. Adott esetben kötelessége, hogy megszólaljon; az Írástudó szerepe – mondta Babits – a világítótoronyé: világítson, mutassa a helyes erkölcsi irányt, ha nem is járnak arra hajók.
Mutatom: Gelléri Andor Endre és Tersánszky Józsi Jenő messze magasabb erkölcsi, esztétikai, társadalmi értéket szimbolizálnak, mint Somogyi László plébános és Regele János kir. tanácsos. Következésképpen az utcanév-változtatások értékítéletünket sértő döntések. Valamint társadalomellenesek is, amennyiben a döntések motívumai között antiszemita érzület dominál és egy letűnt rezsim retrográd szemlélete húzódik indítékként.
Ebbéli gyanúnk azért sem alaptalan, mert a zsarnok kultúránkra taposása tendenciaként érvényesül: József Attila szobrának eltávolítása a Kossuth térről; Dörner kinevezése az Új Színház élére; a Horthy-kultusz újraélesztése; a Pákozdi tér (XIV.ker.) átnevezése Wass Albert térré; Csepel fideszes polgármesterének cinikus-gonosz kezdeményeként a nyilas Nyírő József emlékezetére rendezett irodalmi est a Radnóti művelődési házban; utóbbi romániai gyászszertartásának újrakezdődő előkészületei; Wass és Nyírő iskolai kötelező tananyaggá tétele, miközben számos irodalmi nagyságunkról szó sem esik, stb. Mi más ez, mint lopakodó kultúr-terror, a népbutítás intézményesítése évtizedekre?
Állításainkat bizonyítjuk. Lehet, Regele János (a Horthy-kor kir. tanácsosa, Horthyék országgyűlése képviselőházának iroda-főigazgatója, egyházközségi elnök, a szentmihályi templom építtetője) szintén méltó arra, hogy nevét utca viselje (viselte is korábban), de Gelléri Andor Endre (1906-1945) se méltatlanabb. Tárgyilagosan ítélve méltóbb: tehetségét nemcsak Móricz és Füst ismerték el; remekmű novelláiért, A nagymosoda és A szomjas inasok c. regényeiért Baumgartner-díjat érdemelt. És nem érdemelte, hogy zsidó származása miatt sorozatos üldöztetésben részesüljön: 1941-ben munkaszolgálatra hívták be; 1944-ben a németek az ausztriai mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták, majd a günskircheni táborba került, ahonnan már nem tért haza. A hörschingeni kórházban flekktífuszban pusztult el; mondhatni: vértanúságot szenvedett.
Tersánszky Józsi Jenő (1888-1969) írásművészetének elismertsége nála is magasabbra szárnyalt. Illyés Gyula írta: én, a Párizsból jött, akkor ismertem meg a magyar irodalmat, amikor felfedeztem, hogy kicsoda Tersánszky. Összevetve és nem lebecsülve Somogyi László atya, tiszteletbeli kanonok, címzetes esperes, a kerület díszpolgára érdemes hitbéli munkálkodását (amiért a Szent László plébánia bugó hívei a templom mellett emlékezetére szobrot emeltek) Tersánszky életútjának össztársadalmi kultúr-értékével (amit a Kossuth-díjas író jelképesen képvisel), ünnepélyesen kimondhatjuk: utóbbi jelentősen kimagaslóbbat alkotott. A tavasz napja sütötte c. novelláskötete 1911-ben látott napvilágot. Az I. világháború harcterein (az Isonzo-fronton harcolt, a piavei ütközetben küzdött) írta Viszontlátásra, drága c. regényét. Olasz fogsága után – 1919-ben – tért haza. Regényei többségét (Kakuk Marci ifjúsága; Rossz szomszédok; A havasi selyemfiú; A céda és a szűz) a Nyugat közölte. Az 1936-ban írt Legenda a nyúlpaprikásról c. kisregénye a magyar próza egyik csúcsa. Négyszer részesült Baumgarten-díjban. 1942-ben jelent meg a Kakuk Marci két kötetben. Az Egy ceruza története és az Egy kézikocsi története (1948-49) c. regényei, valamint A vándor (1955) c. válogatott novellái a II. világháborút követő munkásságának érdemes alkotásai. 1949-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Az író emberségéről tanúskodik, hogy 1944-ben hamis igazolványokkal mentette a fasizmus, a nyilas terror üldözöttjeit. Ekkor írta – tartva attól, hogy zsidó származású feleségét a nyilasok elhurcolják – híres végrendeletét (aminek eredetijét a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi). A ma emberének okulásául e megrendítő dokumentum néhány kiragadott mondatát ide idézem:
„…nejemnek… csillaggal a mellén, a gettóba kell költöznie holnapután estig. Két szememmel győződtem meg arról a szörnyűségről, hogyan zsúfolják össze a Szálasi-kormány hóhérai a… zsidókat… Elhatároztam tiszta ésszel és csorbítatlan akarattal, hogy a… feleségemet elhurcolni akaró közegeknek ellenállok… elviselhetetlen már… az a birka bárgyúság és gyávaság, amellyel magyar sorsosaim a német-bérenc orgyilkosok parancsára… kötelességemnek érzem,hogy az igazi magyarellenesség ellen… példaadó gesztussal éljek… Magam Istenben soha meg nem tántorodott hittel maradtam igazi jó keresztény, jelen sorokat mégis átokkal végzem az áldás helyett… Legyenek átkozottak örökre ennek az árnyékvilágnak urai, az Egyesült Nemzetek, Anglia, Amerika és a Szovjet, ha valaha is, politikai vagy hasznossági okokból megtántorodnak, vagy kifáradnak ennek a mérhetetlen tömegű gonosztettnek a megtorlásában, amit a német nácik, ezek a dühöngő őrültek és… a szolgai pribékeskedésben buzgólkodó… magyar nácik elkövettek. Ámen!”
Felteszem a kérdést: demokrácia-tipró zsarnokunk hatalma mely valódi okból akarja közterületeinkről eltávolítani Gelléri Andor Endre és Tersánszky Józsi Jenő nevét?
Végül ide idézem Domokos Mátyás, jeles irodalomtörténészünk időbeni figyelmeztetését, amely a Forrás-ban 1993-ban jelent meg: „az írástudók árulása napjainkban kezd olyan méreteket ölteni, hogy az igazi szellemi kötelesség hagyományainkba írt kőtábláinak a kisajátítása is a szemünk láttára zajlik, akik erre az örökségre való lármás hivatkozással igyekeznek megteremteni árulásuk legitimizációját és az erkölcsi folytonosság illúzióját”. Vak vagy hazudik, aki nem látja: e kisajátítás ma minden előzőnél riasztóbb méreteket ölt. Ma már a kultúra kisajátítása folyik. Azé az egységes magyar kutúráé, amely mindnyájunké, amely elsősorban hivatott megtartani nemzet-tudatunkat, magyarság-eszményeinket és európaiságunkat, amely gátját vethetné a nemzet pusztulásának, széthullásának. Ezek után tegyétek föl ti a kérdést – ne csak a Fővárosi Közgyűlésnek, a kultúrpolitikusoknak, hanem – a zsarnoknak és vazallusainak: hallottak-e arról, miként fogalmazott Vörösmarty; na, hogy: „Legszentebb vallás a haza s emberiség”? Avagy hol van emberségük, hírhedett nemzeti lelkiismeretük?
9:56 de.
Köszönettel tartozunk Búzás Hubának! Bár lennének még sokkal többen akik hitelesen és erőteljesen mernének tiltakozni a rendszer ellen! Fiatal demokráciánkra tapos a zsarnok, és mellette mindazok akik vele kollaborálnak.
Egyébként Búzás Huba eléggé szerényen mutatkozik be a cikk után olvasható életrajzban. Nem „csak” költőről van szó, hanem nyugalmazott bíróról!
10:35 de.
Kedves Buzàs Ur !
45 év szocialista-kommunista zsarnoksàg utàn az örökösök-a kineveltek-elleni küzdelemben elöfordulnak hibàk. Amit Ön is joggal ostoroz. De a zsarnoksàgrol irtakkal nagyon elkésett !
Tisztelettel Erös Dénes
12:45 du.
A cikk írója egy érdekes idézetet felejtett ki a sok idézetből.
Márai Sándor idézetét:„Tapasztalom, hogy minden író annyit veszít írói és erkölcsi súlyából, amennyi az általa kiszorított politikai szerepkör súlya.“ Napló 1945-1957.)
Ezen az idézeten el kéne gondolkodnia!
1:57 du.
Műveletlen tahók és bunkók nevezgetnek át utcákat. Ez a mai magyar kultúrpolitika.
Lesz mit takarítani utánuk…
3:56 du.
Bevallom, hogy nem ismerem a műveit (még) Búzás Hubának. De ezen az oldalon mindig rendkívül jó cikkeket olvasok tőle. Világos, következetes és a lényeget jól megragadó írásokat. Ez a mostani is olyan.
5:28 du.
engem zavarba ejtenek az irasai (amit nem konnyu nalam elerni:)….ami az emberben kavarog es meder nelkul csapong indulat, erzelmek formajaban, azt Búzás Huba szavakba onti es ezaltal teszi igazan erzekelhetove azt a dramat, amin a magyar nep keresztulmegy mostansag….
8:48 du.
Szerző: cicamic | november 5, 2012, 3:56 du.
Nem csodálkozom, cicuka, Búzás Huba nem olyan nagy költő, hogy lépten und nyomon találkozhat az ember a műveivel.
Mondhatni elenyésző a jelenléte a kortárs irodalomban. Ezért érthető, hogy politizálásra adta a fejét, ha már költőként nem teremtek neki babérok. Nézz utána, szinte lehetetlen megtalálni a gyöngyszemeit.
10:59 du.
Barhogy keresgelek, en sem talalok Buzas „gyongyszemet”. Gondolom(ezt nem volna szabad mondanom, de megkockaztatom), amolyan „Picasso” lehet a kolteszetben. Valaki nyomara vezetne legalabb egy kotemenyenek?
Igazan szivesen vennem.
Thans!
6:44 de.
Egy személyes ismerős véleménye;
Attól még, hogy egy írónak igaza van nem kell a másik által nagyra becsült embert kissebbíteni. Somogyi Laci bácsit személyesen ismertem. Nagyszerű pap volt . Sokat vitatkoztam vele. A XVIII. ker.-ben (és nem a XIII. ahogy Búzási írja) igazi szolgálatot végzett és a legszegényebb, legelesettebbek támogatója volt már a szocializmusban is. Nem csoda, hogy a Pestszentlőrinci emberek számára többet jelent mint a nagy író , akit vagy olvastak, vagy nem, de Laci bácsi közel állt hozzájuk és valóban sokat tett a maga eszközeivel. A megoldás persze az lett volna, h egy névtelen közterületet nevezzenek el róla és nem pedig megint a változtatás ésa sok költség. Az, hogy egy író nagyobb jelentőségű egy nemzet számára mint egy lokálpatrióta pap elfogadom. A helyieknek viszont sokat jelentett ez a szerény, mosolygós mindenkin segítő pap, még a komcsi huszonéves lány is vitapartnere lehetett. Pedig hol értem és föl akkor az ő szellemi színvonalához… Nem hittem volna, hogy eljön az idő amikor nekem kell védelmeznem Őt, dehát furcsa világot élünk. A lényeg: valóban ne változtassunk nevet fölöslegesen, mert sokba kerül és mert Tersánszky (akinek amúgy sok közterület viseli a nevét Pesten) nem érdemli meg, de ne azzal érveléjünk, hogy „messze magasabb erkölcsi, esztétikai, társadalmi értéket szimbolizálnak, mint Somogyi László plébános” mert ez így nem igaz és a cikk többi részét is hitelteleníti.
11:32 de.
Egy nagyon jellemző és jelentős névváltoztatást kihagyott Buzás Huba. Pár hónappal ezelőtt elvették a Köztársaság teret és átnevezték II. János Pál pápa térnek. Ateista vagyok, de a papokat tisztelem, amíg nem akarnak klérusként a hatalmi játszmákban részt venni. Liberálisként úgy gondolom, hogy a vallás magánügy. Ha valaki most azzal jön, hogy csak az istenhívő lehet egyben erkölcsös is, azzal nem vitázom, neki valszeg az erkölcs mindössze azt jelenti, hogy kivel igen, kivel nem… Most arról nem is beszélek, hogy mondja ki valaki hangosan a tér új nevét, és képzelje el, hogy válaszolni kell a „hol lakik” kérdésre. A hosszú ideig regnáló katolikus vezető tisztelői egyébként találhattak volna eddig nevenincs közteret is a pápának. De nem. Itt hangsúlyozni kellett, hogy „köztársaság” márpedig nem volt, nincs és ha rajtuk múlik, nem is lesz. Messze gurult a fideszvezér a polgári mentalitástól, ha volt valaha egyáltalán a közelében.
Éppen tegnapi országgyűlési válaszában árulta el magát, bár sokan tudjuk róla évtizede, hogy a diktatúra híve. Azt mondta (nem szó szerint), hogy a diktatúra nem az égből száll alá, azt emberek csinálják, ezért ő ezek ellen az emberek ellen harcolt. Tanúsíthatom, hogy így van. Már ’98-ban is az volt a legfőbb baja a Kádár rendszerrel, hogy nem ő ült ’89 előtt Kádár János székében (bár nem hiszem, hogy akkor lenne ember Magyarországon, akinek Kádár-nosztalgiája lenne.)
Kedves figyelő! Nem az a baj, hogy „akadnak még hibák kedves elvtársak”, hanem az, kísértetiesen nyomul vissza a személyi kultusz. Ami nem azt jelenti, hogy valakinek a képeit lengetve vonulnak az emberek, hanem azt, hogy egyetlen személy és szűk köre hozza az ÖSSZES döntést, függetlenül attól, hogy miről van szó, és mi lesz a következménye. Már olyasmit is hallottam, hogy „a Viktor jót akar, csakhát a beosztottai olyanok, amilyenek”.. Beleborzongtam. Nem ismerősek ezek a dumák a még nálam is idősebbeknek, mondjuk 1950 körülről? Amikor egyébként szintén „a zimperilisták karvalytőkéje” veszélyeztette a hazánkat, és bátran megőriztük „szabadságunkat”, akkor éppen nem az IMF (még nem létezett), hanem a Marshall-terv kizsákmányoló ármánykodásától.
12:14 du.
Dakot, keresgéltem egy kicsit, és azért nem volt olyan nehéz találni. ( Miért van az, hogy az orbánistáknak a google nem barátja? )
Aztán áruld el kedves Dakota, Neked miben nem termett babér, hogy ideírogatsz, politizálgatsz?
Feltételezem, nyugdíjas anyagáru-raktárosként számtalan csalódás, kudarc ért.
Visszatérve a Búzás Huba verseire: nekem egy-kettő kifejezetten tetszett. Azok, amiknek kicsit Villon-os a hangvétele. Villon nem egy mszp-s politikus, hanem egy francia költő, szerintem a XV.század körülről. Nem való ájtatos asszott kóróknak, sem prűd papoknak, sem nyugdíjas raktárosoknak. Vagy épp ellenkezőleg, nagyon is való lenne. 🙂 🙂 Nem írogatnának ide sületlenségeket.
12:17 du.
Búzás Huba ismét megajándékozott bennünket egy nagyszerű írással! Ezt az embert komolyan nagyon bírom!:)
Kivételes a szellemi nagysága!
A kormányzatról meg annyit, hogy József Attila szobrát elviszik -ami egészen döbbenetes-, de Tisza István állítólag visszakapja szobrát a parlament előtt. Tisza volt a szabad, titkos és egyenlő választások egyik fő ellenzője…
Naná, hogy Orbán őt akarja a parlament elé, a politikai hitvallása mementójaként.
2:29 du.
Talalom
de ez komoly? a koztarsasag teret atneveztek II. Janos Pal papa terre? haat en tiltakozom! rohadt alcsuti kocsog, most aztan igazan elmehetne abba a jo budos felazsiai anyjaba…
4:20 du.
A kocsog szo, no meg a beszed stilusod, nagyon arulkodik „G”… Hogy lehet ezt nem eszrevenni???
4:42 du.
Miért, nem tetszik II: János Pál neve?
De biztos vagyok benne, hogy Frankl Leó utca megmaradt!
6:23 du.
haat a mostani papa fasiszta, ugyan mit kene rajtuk szeretni? osszedolgozik orbannal a liberalizmus ellen, csak szemet lehet! es mindebben az a legrohejesebb, hogy ez az alszent kepmutato szentfazek meg nemreg lecsuhasozta a papokat…….kb annyit erhet az o egyhazhoz valo kotodese….no persze az ellenzek ellen az ordoggel is osszefogna…
12:58 de.
Csipkes!
Mar megint hig volt a bablevesed. Vagy annelkul is tudsz zavaros lenni. Van neked a vilagon valaki, aki nem fasiszta? Nem tudsz mas kitalalni azokra, akik neked nem szimpatikusak. Olyan sok, jo, izes magyar szo van. Vedd elo a kocsis vagy kanasz szotaradat. Pedig, azt hiszem annelkul is ismered te ezeket a szavakat, csak szerenykedni akarsz.
Igaz???
7:13 du.
Igen, Csipke Rózsa, teljesen komoly. Amikor először hallottam a villamoson bemondani, azt hittem, elromlott a rendszer, azért hápog szerencsétlen. Aztán láttam a szégyenletes névtáblát is. (Tévedés ne essék, nem a szegény néhai szentatya szégyene.) Frankel Leót is piszkálják már: annyit tudnak róla, hogy valami zsidó, aki a prolik körül ügyködött. Ennek a falkaforradalmár bandának mindenki gyanús, aki öt méternél közelebbről látott már egy élő munkást, és nem rúgott mindjárt bele. (Frankel Leó a XIX. század végén, ha jól emlékszem, 1872-ben alapította meg az első magyarországi munkásszervezetet, az Általános Munkásegyletet.)
9:10 du.
hulye szaracsimbok
meg fozni sem tudsz, zavaros a husleves lehet, ha elszarod, a bablevesnel nem szamit, ugyis berantod, vagy behabarod, tetszes szerint….pedig aki fozni nem tud, csak rossz ember lehet!:) amugy nem en fasiztaztam le eloszor a papat…nem artana idonkent kihuznod azt a buta, forditott haromszog fejedet a homokbol! bar, ha benne tartod tulajdonkeppen szep toled, hogy nem ijesztgeted a bekes es gyanutlan jarokeloket:)
1:18 de.
Frankel Leó eredetileg ötvös, a magyar, és nemzetközi munkásmozgalom egyik nagyja. Részt vett az I. internacionálé megszervezésében, tagja volt a Párizsi kommünnek, és 1890-ben egyik alapítója a Magyarországi Általános Munkáspátnak. A kerepesi temető Munkásmozgalmi Panteonjában van eltemetve.
És valóban, őt is el akarják távolítani. Orbán félfasiszta diktatúrája nem tűri a zsidó származású, és a dolgozó tömegekért munkálkodó történelmi alakjainkat.
2:13 du.
Sok tahó fröcsögőt volt szerencsétlenségem olvasni, de Csipke Rózsa minden megnyilvánulása büdösebb és undorítóbb a sertés (hogy értsd: disznó) hígtrágyánál. A stílus maga az ember. Akinek ennyire telik az nem ember. Nem azért, mert én írom, hanem azért, mert önmagát írja (már ha ez írás) ki az emberi fajból.
Csak egyszer láttam volna érdemi, tényen és logikán alapuló bejegyzését. De ilyen nincs. Még ahhoz is korlátolt, hogy egy jó ízüt káromkodjon. Mert ehhez ész kellene, de az nincs neki, vagy azért, mert nem is volt, vagy mert elment neki az a kevés is. Miért erőlködsz te szerencsétlen? Nincs mondani valód, csak fröcsögsz, mindenkit sértegetsz. Hogy jössz ahhoz te pondró, hogy az elhunyt pápát gyalázd?
3:07 du.
Andrási Sándor: Gondolkozni is érdemes volna magának és a történelmet megtanulni. Azért mert valaki pápa attól még lehet a legnagyobb, legelvetemültebb, legembertelen, gonosztevő. A pápák nagy része ebbe a ketegóriába tartozik. Nem az én feladatom, hogy magát történelemre tanítsam, az már túl késő!
3:59 du.
Andrasi
sose lattam es szagoltam sertes higtragyat, a belvarost valahogy elkerulik…meselj!:) amugy a mostani papat szidtam es ugy az osszeset Assisi Szent Ferenc ota….ettol persze meg lehetsz egy kepmutato neonaci szentfazek!
4:00 du.
Andrasi Sandor!
Nagyon jo a meglatasa. Ha figyelmesen olvassa az itteni irka-firkakat, akkor lathatja, hogy a Csipke Rozsa-fele frocsogest tobb nev alatt lehet azonositani. Mert, kerem itt ez a szokas.Tobb neven irni,tobbnek latszani(szamban),
hatha igy valahogy er is valamit. Egyszeruen nem veszi(k) eszre, hogy pont igy lesznek hiteltelenek.
A szentatyat(mind a kettot) azert gyalazzak, mert az o eggyugyu eszukkel azt hiszik,Orbannak artanak vele.Nem
tudnak megmagyarazni,hogy mi bajuk van a jelenlegi papaval vagy elodjevel.( en azt mondanam, hogy kulonbek voltak egesz eletukben, mint az o idealjaik.Oket magukat mar nem is emlitem ugyanabban a sorban).
4:08 du.
Kozben beugrott Bubala az „okos” beirasaval. Ezen nagyon jot rohogtem,mert meg elkepzeli, hogy valaki is igenyt tarthat az o tortenelem oktatasara…Lehetne egy csepp onkritikad Bubala-hubele „Dr. G”.Garantaltan nem art az egessegnek. Probald meg!!!Mindenki jol jarna. Igaz is: csak neked/nektek lehet igazatok…HE…he.
5:36 du.
Kedves Sz.né Ildiko!
Köszönöm,hogy megosztotta velünk az emlékezését a Somogyi atyàrol. Régen is és most is ilyen egyszerü,a joérdek szolgàloira lett volna, valamint lenne szükségünk.
5:42 du.
szarcsimbok
ajanlom megtekintesre a Napfiver es Holdnover c Zeffirelli filmet…tudasod, mint a pannonia sajt, hezagos…
11:29 du.
Csipkes Roza!
Bagoly mondja a verebnek,hogy nagy feje van. Tudod, nekem nem kell rolad velemenyt irni, mert te sokkal jobban megteszed azt MAGADROL. Mar reges regen kiallitottad a bizonyitvanyodat.
Kulon ertekeljuk, mikor jo zaftosan irsz. Azok az igazi GYONGYSZEMEK. Ne rabolj meg bennunket, hogy neha nem UGY irsz. Kulonben is szeretnek valamit tanulni is toled
12:10 du.
A sötét multunkara emlékeztető közterületi elnevezéseket bizony kikell törölni,hisz nincs mit köszönni nekik,legfeljebb trianont meg a komunizmust ami idejuttatott bennünket és az országot. Mi maradandót alkottak? Tudom voltak és vannak azoknak is haszonélvezői,akik ragaszkodnak hozzájuk. Lelkük rajta.
6:14 du.
Kedves Erno Foldes!
Kaptunk mi komcsiktol. Pufajkat. TSZ-t. Csajkat is. Az sem semmi. Eddig senki nem torodott vele, hogy ezekbol (es
sok masbol) mi nem kertunk. A pufajka egy ideig melegitett, a Tsz-ek egy ideig etettek, viszont a csajkat csak felig kaptuk mindig.
A baj az,hogy Amerikaban is kitalaltak a pufajkat(modernizalt formaban), a TSZ-t is coop formaban, a csajkat meg tobb formaban is. Be is hoztak(mint megmentok) Mo.-ra, de igy sem fog jobban mukodni, mint az elodeike.
Ezeket kivedeni nem csak OKOS politikusokra lenne szukseg, hanem JOSZANDEKU-ra is.
Azonkivul OSSZEFOGO mediara, nem szethuzora. Marpedig ez a forum szethuzo(enyhen szolva).
12:30 de.
Csipke!
Miert nem lep meg, hogy Zeffireli-t ajanlod tanulmanyozasra. Legalabb Jancsot kellett volna. Ja…az magyar(nak vallja magat). Pfujj…
4:16 de.
figyelő, miért is probléma, hogy az újlaki születésű Frankel Leó nevét meghagyták ott, ahol a Hajógyárban az apja orvos volt?
Földes Ernő, talán csak nem az a mi sötét múltunk, hogy valaki pártot alapított a magyarországi munkásoknak?
4:22 de.
…. mindenesetre egyes baromarcúak – a hamubasült nyilast táskában Romániába csempésző Szőcs – már a Fővárosi Könyvtár első igazgatójának nevétől is megfosztotta volna a FSZEK-et, mert azt komcsinak tartotta, pedig csak pacifista volt. Én ezt a hatalmas tájékozottságot csodálom, amit a net és a gugli korában iderottyantanak a Földes és Jimbo-félék. Mert csak egy igazság van, az amiről a vezérürü kolompol.
8:49 de.
arra varok mar szarcsimbok,
hogy valamin megsertodj es az osszes eddigi beirasaiddal egyutt eltavozz vegre innen! meselj, mit kene tennem vagy irnom ehhez?
10:21 de.
Huba uram (ha jól értem) „a művészetek értékőrzőjét, a bennünk lakozó szépség formálóját” látja veszélyben a jelenlegi Magyar kormánytól és annak miniszterelnökétől. Most retteg (hivatásos rettegőtől teljesen megszokottan), míg 2006-ban nem rettegett, amikor gyurcsány ferenc az ő „kurva ország”-áról beszélt, füllel hallhatóan magasztos módon. Huba uram rettegése akkor sem hallatszott, amikor a demokrácia nevében agyba főbe verték a hazug kormányfő ellen tüntetőket, gumilövedékkel szemeket lőttek ki, a derék rendőrök ujjakat törtek, ártatlan arra járókat fél éjszakán keresztül térdepeltettek. Huba uram szelektív módon retteg. Feltételezem, anyagilag megéri a szelektálást, no meg a jól időzített rettegést.
11:43 de.
Andrasi
igaz, pont azt rojuk fel Gyurcsanynak, hogy nem verette agyon oket! mert igazi demokraciakban azt tettek volna! de ami kesik, nem mulik andrasi!
1:30 du.
Szerző: Csipke Rozsa | november 11, 2012, 8:49 de.
Gedeon, ha mielőbb elhúzol innen, megoldódik ez a problémád:)
7:28 du.
Csipke!
Ne varj semmire. Csak ugorj a kutba. Ha azt hiszed, hogy nyugodtan hagyunk teged itt(v. barhol) frocsogni, minden szo nelkul, akkor nagyon tevedsz. Kulonben is tetszik az alpari stilusod.
7:32 du.
Dakota!
En nem szeretnem, ha csipkes,tuskes es a tobbiek elmennenek innen, hiszen ok allitjak ki magukrol a legjobb bizonyitvanyt. Egy ujonann betevedo lovasonak mi sosem tudnank ilyen jol jellemezni oket.
Csak hadd maradjanak.
3:16 de.
Andrási, ez a rettegés meg 2006-os agyonverés erősen lejárt lemez és sokszor megcáfolták már a bíróság előtt is.
Nem retteg itt senki, – Orbánon és bandáján kívül, aki a TEK létrehozásával és a lakóhelye utcájának teljes lezárásával igyekszik védeni magát. Aki amiatt aggódik, – hogy érdemi pályázat helyett a náci az elfogadott a színházigazgató kinevezésénél, ami mellesleg kidobott pénz,mert a náci színház 30-40 %-os érdeklődés mellett fut (dehogy fut, botladozik) – hogy a köz- és a felsőoktatás szétverése folyik, hogy a közgázon az azeri egyetemt kínálják fel a hallgatóknak, hogy míg a pedagógusok életpálya-modellje helyett, – amit fennen hiredett a volt mszmp-s, már megtért kereszténydemokrata oktatási államtitkár – a piaristák kapnak évi egymilliárdnyi közpénzt a hiteleik megváltására – az nem retteg, hanem előbb-utóbb besokall, és lépéseket tesz ennek a kártékony bandának az eltávolítására. És, rendszerint magából indul ki az, aki fizetett tevékenységet gyanít az elégedetlenség kifejezésére. Mert talán a nagyon kívánatos változáskor elesik a mócsingoktól, ami neki a köz fazekából jut.
6:48 du.
Tuske!
Ti siratjatok legjobban a husos fazekat. Le sem tudtok irni egy sort, hogy ne azt siratnatok. Nem elek otthon,de nem hiszem, hogy egyhamar megtudnatok szediteni a magyarnepet. Ugyhogy, jobb ha belenyugszotok.
9:16 de.
Ha valaki ki meri mondani, hogy az országot az előző két kormányzati ciklus idején adósították el véglegesen, azt vágják a fejéhez, hogy „elmúlt nyócévezik”. Hát igen, fáj az igazság, még hallani is rossz róla. De már ne haragudjon meg a világ! Még nekem kell kussolnom, és a pofámat befognom, mert aljas gengszterbanda lapátra tette az országomat?! Nem adhatok a gyerekemnek normális, boldog gyermekkort, mert ezek a paraziták kormányzás helyett csak pöffeszkedtek, a saját zsebük tömésével voltak elfoglalva? És még ők fikázzák azt a kormányt, amelyik a piszkukat igyekszik eltakarítani?!
Azt még értem, hogy vannak híveik, hiszen sokan éltek belőlük. Minden ragadozó körül vannak vele szimbiózusban élő lények, amelyek a ragadozón lévő élősködőket, vagy éppen az elhalt hámsejteket csipegetik, a táplálékuk maradékait elfogyasztják, az ürülékükben turkálnak, stb. Így van ez itt is. Amit igazából nem értek: Akik az előző kormányok áldozatai – már pedig sokan vannak – miért nem értik meg azt, hogy a romok eltakarítása és az újjáépítés sokkal nehézkesebb és több áldozattal jár, mint maga a rombolás. Fokozottan érvényes ez akkor, amikor egy új kormány szembe megy a gyarmatosítóival. Kígyót – békát kiabálnak Orbánékra, és a korábban becsapottak dühe átirányul azokra, akik ki akarják őket vezetni a csapdából. Ez éppen olyan, min ha felgyújtanák a házamat, én meg a kiérkező tűzoltókat támadnám, a gyújtogatók helyett.
9:37 de.
Aki a közszféra bérének rendezését, a pedagógus életpálya modell és a bérek emelését, illetőleg egyéb béremelést és stb. juttatásokat vagy azok emelését kéri, forduljon bizalommal a medgyessy péter – gyurgyány ferenc – bajnai gordon által jelzett gengszterbandához, kérje, juttassanak neki is az elsíbolt 13.000 milliárd forintból. Ha valaki hiányolja a juttatásokat, ott kell keresni. Ennek a (nyolc év alatt) felhalmozott adóssághegynek az eltakarítása, az adósság megfizetése az un. kisemberekre hárul.
Ha esetleg valaki kevesli az államadósságot, és a lakosságot nyomorba döntő magán hitel adósság-hegyet, válassza újra bajnait, akinek a hátán belovagol majd a diadalmas gyurcsány. Nem kell félni, nem fog fájni, mert juhász péter jogvédő legalizáltatja a drogokat, és az elkábított nép (kijózanodásig) semmit nem fog érezni. Újabb négy év züllesztés után az államadósság 50.000 milliárd forintra kerekedik, de akkora már csak 7 millió embert fog ez terhelni, mert 3 millió szétlibben a szélrózsa boldogabbik irányaiba, meghagyva a dicsőséget és az adósságot azoknak, akik (kalandvágyból) az országban maradnak. Uff én beszéltem.
9:50 de.
Andrasi
szimplan egy mocskos hazug fereg vagy, orbanek semmihez nem ertenek es te foldsotet gyoker ezt nem latod, mert te sem ertesz semmihez! elkussoljal mar vegre…
11:30 de.
Andrási! Miért nem takarodsz már el ezzel a provokáló, hazug szövegeddel! Ezek a vérlázítóan primitív zagyvaságaid a kurucinfóra valók te patkány!
2:06 du.
Parittyás, fáj az igazság?
Andrási Sándor az igazat írja, te is tudod, de képtelen vagy elviselni az igazságot.
Talán patkányt láttál a tükörben? Akkor ne gyönyörködj önmagadban.
3:40 de.
Csipke ES Parittyas!
Igaza van Javorszky-nak. Tenyleg faj az igazsag. Nem is tudtok mast mondani ,mint amit mondtok. Amolyan: mondjon le…mondjon le. Ezzel mindent megoldotok. Szerintetek!!!
2:00 du.
parittyás hangya, és csirke jósda!
Szó sem lehet arról, hogy eltakarodjak. Már hogy mennék el, amikor látom a tehetetlen dühötöket. Semmilyen állításom igazság tartalmát nem tudjátok ÉRVEKKEL anulálni. A tehetetlenségtől és a vak gyűlölettől trágárkodtok, de azt is tehetségtelenül. Egy 4-5 évtizedig kitartóan alkoholizáló, a napjai nagy részét a lovai hátsójának bámulásával töltő kocsis is ezerszer szellemesebb – és a mi fontosabb: több realitással bír – mint ti ketten.
2:24 du.
Hagy idézzek egy klasszikust, csak azért, hogy ne érjen a hazugság vádja, parittyás hangjának és csipke rózsának a példaképe ez a címeres gazember, tőle mindketten rengeteget tanulhatnak:
2006. május 26-án hangzott el Balatonőszödön:
„………..Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk? ……………Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. ………………” (szerző: gy.f.)
4:12 du.
Chris
miert hagyod, hogy ez a vadbarom andrasi bekopizza ezeket az alavalo hazugsagokat minden cikkhez?
10:55 du.
Csipke!
Mar megint itt van a fogolmizavarod. Mi a hazugsag Andrasi beirasaban? Hiszen a mintakepetek MONDTA es itt mar az is le volt irva, hogy ez egy bator beszed volt. Vagy esetleg azt tartod hazugsagnak amit a kocsisokrol irt?
Ott csak ramutat, hogy tultesztek a kocsisokon, akiktol Ady szerint is „megtanultunk karomkodni”.
Kulonben, amit Andrasi „bekopizott”, valoban alavalo(az eredeti), de nem hazugsag. Ezt Gyurcsanyod kikerne maganak. A szin, tiszta igazat mondta, annak is csak kis reszet.
3:45 de.
Kedves Búzás Huba!
Egyetértek annyiban cikkével, hogy értelmetlennek tartom az átnevezéseket.
Csatlakozom Szné Ildikóhoz, mert én is személyesen ismertem a XVIII. kerületi Somogyi Laci bácsit, Somogyi atyát, a tiszi – t, és amit Ildikó ír róla az pontosan úgy van. Egy mondattal jellemezhető: Ő egy igaz ember volt. Mindig is. Nem volt egy álszent pap, valóban közvetlen volt mindenkihez és nagyon sokat tett a kerületért, a körülötte élőkért. Én nem vagyok vallásos, de ez a véleményem hozzá tartozik az igazsághoz. A közösség ahol élt és dolgozott meg akarta Őt ezzel a sétány elnevezéssel tisztelni. A tisztelet szép, csak rosszul fogtak hozzá.
Nem lehet és nem szabad emberségében, megélt élte tükrében, emberi mivoltában összehasonlítani két mindenképpen nemes és nagyszerű embert.
Igen, elnevezhettek volna az atyáról bármilyen más helyet ott a közelben és hagyni kellett volna a Tersánszky Józsi Jenő nevét a sétánynak, ahol magam s sokszor sétáltam.