Semjén Zsolt plagizált doktorija és a tudományos etika
A plágium főbűnnek számít tudományos körökben. Egy másik tudós munkásságának lemásolása, ötleteinek ollózása és beillesztése, gondolatainak hivatkozás nélküli átfogalmazása, vagy lerövidítése egyben etikátlan és teljesen erkölcstelen. Mégis először Schmitt Pálról, most pedig Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesről derült ki, hogy nagy valószínűséggel plagizált doktori disszertációjában, illetve egyetemi szakdolgozatában. Szokás szerint, sorra jön a felháborodott és sértődött tagadás, a politikai támadásról szóló inszinuációk és – talán – a tollforgató terrorizmussal való riogatás. Pedig ismét inkább köszönettel tartozunk a hvg.hu-nak, hogy ismét kíváló tényfeltáró újságírást és kutatómunkát végeztek. E helyett, Magyarországon a középszerűséget, a csalást, a szervilizmust és a pitiáner viselkedést díjazzák, és tették ezt a kilencvenes évek elején, amikor plagizált, silány disszertáció ellenében is adtak kisdoktorit, és teszik most is, amikor a hvg.hu újságíróját ostorozzák, és nem Semjén Zsoltot.
A hvg.hu szerint Semjén Zsolt 1991-es disszertációja kb. 40 százalékában német, angol és magyar tanulmányokból szószerint, vagy majdnem szó szerint átvett szövegekből áll. A lap szerint a disszertáció egyhatoda egyenesen az 1975-ben megjelent Helmuth von Glasenapp Az öt világvallás című könyvéből származik.
Izelitőként íme egy, a Semjén disszertációjában megjelené paragrafus:
„A new age számára legdöntőbb jelentősége a lélekvándorlás tanának van. Eszerint végtelenül sok élőlény lakja a világot a növényektől és állatoktól kezdve az embereken, szellemeken, démonokon át az istenekig. A lélek időtlen idők óta létezik, és karmájának /jó és rossz tetteinek/ következményeként, a neki megfelelő testbe költözik újra és újra. Némelyek közvetlen kapcsolatba hozzák a durva testtel, mások szerint pedig a lélek, miközben a meghalttól az újonnan kialakuló test felé vándorol, láthatatlan, finom anyagból való test veszi körül.”
És íme Az öt világvallás-ban megjelent eredeti szöveg:
„A világot végtelenül sok élőlény lakja: növények, állatok, emberek, szellemek, démonok, alvilági lények és istenek. Minden lény egyrészt a tisztán szellemi lélekből (dzsíva), másrészt itt jó és rossz cselekedetek (karma) következményeként mindig új és új a lét különféle formáinak megfelelő testbe költözik. Egyesek szerint a lélek közvetlen kapcsolatban áll a durva testtel, mások viszont úgy hiszik, hogy a lelket, miközben az elhalttól az újonnan kialakuló test felé vándorol, láthatatlan, finom anyagból való test veszi körül, amely az észlelés (látás, hallás, ízlelés, szaglás, tapintás), a cselekvések (beszéd, érintés, járás, kiürülés, nemzés) és a pszichikai élet (manasz, ahankára, buddhí) finom szerveinek hordozója.”
Négy éve tanítok az ottawai Carleton Egyetemen, PhD disszertációt én is írtam, és sikeresen meg is védtem. Egyszerűen nincs olyan kanadai professzor (de még középiskolai tanár sincs) aki szerint nem lenne súlyosan plágiumgyanús a fenti szöveg. A plágium nem csak az, amikor szóról szóra úgy mutatjuk be valaki más írását, mintha a miénk lenne, hanem az is, amikor kicsit átírt, esetleg stílizált változatban mutatjuk be lényegében ugyanazt. Az is lopásnak számít, ha „némelyek” helyett az „egyesek” kifejezést írjuk, és ezt a kereszténydemokrata vezér is tudhatná.
Semjén mindent tagad, pedig a fenti idézetből is teljes egyértelmű, hogy plagizált. „Teljes képtelenség, maga a feltételezés is meghökkentő”–mondta a miniszterelnök-helyettes a Blikknek. „Professzoraimmal többéves kutatómunka előzte meg a doktori dolgozatom megírását, még ha idéztünk is más munkákból, azokra a dolgozat végén természetesen hivatkoztunk”–tette hozzá.
Korántsem elégséges, ha a bibliográfiában jegyzi, hogy mely iratok felhasználásval készült dolgozata. Ha parafrazál, ha mások gondolatait mutatja be, akkor ott – azon a lapon – kell ezt minden esetben jegyezni, lábjegyzék formájában. Amennyiben ez nem történt meg, a szerző akarva – vagy akaratlanul – plagizált. Ilyen egyszerű és ilyen egyértelmű a szituáció. Ez nem vita tárgya.
10:48 de.
Christopher légyszives Gyurcsànyrol is irjàl ,vagy segitsd, ,illetve segitsétek megkeresni a dolgozatàt !
Semjén dolgozata ellenörizhetö ,kivizsgàlàsra vàr .
11:29 de.
johat eddigi tenykedese es hozzaszolasai alapjan inkabb hinnem, hogy valami kisegito iskola novendeke volt, mintsem hogy barmifele doktorit magatol kepes lett volna eszkabalni…
11:41 de.
Christopher, a te disszertációd, történelmi, ami adatokon alapszik.
Semjéné meg egy kissé meghatározatlan témáról írt, a lélekeről.
A lényeg, ha IDÉZETÉT jelzi a bibliográfiában, akkor nem plagizálás, hanem idézet.
Csak rosszindulatú hozzáállás kell ahhoz, hogy AZT plagizlásnak nevezzék.
12:47 du.
Arra igazán kíváncsi lennék, hogy ha pl. a kockáról, mint fizikai testről kellene (pl.: egy öt oldalas) dolgozatot írni, akkor ezer dolgozat íróból hányan esnének a plágium bűnébe.
Mekkora poén, hogy egy csipke rózsa nevű – 1 db agysejttel rendelkező – rendezetlen sejthalmaz mond kritikát.
12:54 du.
Nos a volt és lemondott köztársasági elnök nevét helyesen Schmitt Pálnak kell írni és nem Schmidt-nek
(ezt a szerzőnek üzenem!)
Semjén egyenlőre csak plágium gyanúba keveredett-valószínűleg ellenzéki nem megalapozott politikai okokból-,
de ez még nincs bizonyítva.!
Megjegyezni kívánom,hogy ha valaki a mástól átvett anyagot hivatkozásában megjelöli az nem plagizálás.
Hát majd a vizsgálat kideríti!Ha csalt akkor le kell mondania,függetlenül attól,hogy melyik párt politikus valaki.
Egyébként Csipke Rózsa még plagizálva sem tudna doktorit írni, egyrészt mert még az érettségiig sem jutott el,
ugyanis a kisegítő (gyp.)általános iskolát is csak többszöri évismétléssel tudta elvégezni,csoda hogy írni
egyáltalán megtanult…..
3:12 du.
figyelo
en ebben nem hiszek, nincs olyan hogy lelektantargy, teologia van es abban eleg konkret minden…a pszichologia is nagyon is konkret, ott se lehet mellehadovazni….a magyar parlamentben, ott igen!
4:08 du.
Boda
de igy oszinten, miert nem a szemfedodet himezgeted csendben?
4:34 du.
Csipke!
Sokkal jobban jarnal te is meg az olvasok is, ha olyan temahoz, amihez nem is konyitsz, nem szolnal hozza.
Igaz, hogy mae nem kell magad nevetsegesse tenni. Regota az vagy.
Egyebbkent C.A. is plagizal. O a HVG-bol. Az nem baj??? Kicsit sokaig tartott, hogy eldontse, atveszi-e a cikket.
5:08 du.
Glasenapp szövege értelmes, Semjén, mint minden idióta, jól összezagyválta a dolgokat. Nem a lélekvándorlás tana szerint lakja végtelenül sok élőlény a világot, hanem ez mindenki szerint így van. A lélek nem költözik a neki megfelelő testbe „újra és újra”, csupán egyszer. És a test sem hal meg, azt az élőlény teszi… Szerintem egyetlen bekezdésen belül ennyi baromságot összehordani már önálló teljesítménynek számít, nem?
5:18 du.
marmint mihez kene erteni? a kepmutato vallashoz? eltakarodjal szarcsimbok ostobasagodnal mar csak jelentektelenseged nagyobb…
5:50 du.
HEHEHEHEHEHe a szerencsétlen stüszi vadász előbb lesmittelte a más munkájának a 43 százalékát ( idézőjelek nélkül ) utána pedig a második doktorijához egyszerűen megismételte , csak épp már saját magátol lopott.Ami nem lenne nagy baj ha pl. konyakról van szó , de ez a csótány beadta az első doktorijához összeollózótt disszertációját a második doktorijához….Hááát tuggyátok….Smittplagi bácsi ehhez a senkihez képest még egy úriember.
5:51 du.
Jumbo :
A zolvasók akkor járnának jobban ha végre bedugulnál.
12:38 de.
GTay-za,Tuske!
Nagyon gyengen muzsikaltok es foleg mindig ugyanazt a notat.
Most gondolom eloveszitek azokat az irasokat, amit Schmitthez irtatok.
Nem megyek innen, mert meg bekepzelitek magatoknak, hogy igazatok van.Kulonben is olyan jol szorakozom.
A hulyeseg mindig is szorakoztatott.
3:21 de.
Kedves Dénes Erős!Itt nem Gyurcsányról van szó,hanem Semjén!Ön is azonosult a nagy fülkeforradalmárral és társaival,hogy visszafelé mutogat.Nem tudom mennyire ismeri Semjént!Jó lenne alaposabban tanulmányozni a pálya futását és utána védeni!Azt hiszi hogy a politika,a vallásosság ugy müködik mint az ének v. a karvezetés!Egy hiteltelen,álszent ember!
4:34 de.
„A plágium fő bünnek szám itz.”Irja a KMH.Semmi baj,majd vasárnap meggyoonja.Aztán minden mehet tovább.A katolikusoknál ugyan is ez a szokás.
6:21 du.
Háttt…kedvs Jumbo…akkor további jó szórakozást. Bár nehezen értem hogy ha a saját hülyeségeden oly jól elszórakozol , azt miért pont itt kell propagálnod ?
Kiadhatnád pl. mint önéletírást. Adok cím-mintákat hozzá :
1 : Életem a hülyeségem
2 : Hülyeségem története
3 . Hülyén éltem de hülyén is halok meg
4 : Náci vagyok , nem hülye
5 : Hülyesé….na jó elég 😀 :D…lehet választani .
6:37 de.
Erős Dénes: Gyurcsány főiskolai szakdolgozatát talán tessék a PTE-n számon kérni, ahol durván húsz évig őrizték, majd egyszer csak nyoma veszett.
Andrási: egy doktori dolgozat azért egy kicsit más megítélés alá esik, mint egy fiktív tanulmány a kockáról. a new age lehet téma a teológián, mert azt hirdeti, hogy Jézus kora elmúlik azzal, hogy a Halak asztrológiai jegyéből a vízöntő jegyébe fordul. De ez nem egészen téma a szociológiában. Lehet gagyi dolgozatokat innen-onnan összeollózva beadni, ha találunk olyan opponenset, aki ezt elfogadja, de azért a teológiadoktori címhez is talán egy kicsit több kell, mint, mondjuk a kockáról írt ötoldalas tanulmány.
Bodának, gondolom, nálad jobban senki nem tudna megírni egy teológiadoktori dolgozatot, és nálad jobban senkinem ösmeri a bibliográfiai hivatkozások rendjét.
Jimbokám, már mondtam, hogy ez a fajta italozás az egészségre káros. csak arra vigyázz, hogy ha pirossapkás egereket láss, ne engem szólongass.
6:48 de.
meg kell mondjam, Berecz István, hogy a plágium leginkább tudományos közegben számít főbűnnek, nevezett Tömjén Zsolt pedig érintőlegesen tartozik ebbe a szegmensbe, viszont bevallottan vétett a nyolcadik parancsolat ellen, lelkifurdalása mégsincsen. El bírom képzelni, hogy feloldozást nyert, pedig az őszinte bánat hibázott nála ehhez.
„SZS: Beszéljünk nyíltan. Ez egy politikai feladat is volt: Gyurcsány Ferenc amortizálása. Ez százszázalékosan sikerült. Nagyon nagyot hibázott, hogy ebbe a harcba belement.
MN: Az ország miniszterelnöke ne szólaljon meg soha a parlamentben?
SZS: Gyurcsány Ferenc énképe az volt, s azt mondta a szocialistáknak: azért vagyok én a ti vezéretek, mert én tudok harcolni Orbán Viktorral. Ezért militánsan lépett fel. Neki abból lett volna politikai haszna, ha Orbán Viktorral tud megküzdeni. De nem ért el hozzá; mert ott voltunk mi, Navracsics Tibor és én. ”
na és a nyolcadik parancsolat: VIlI. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!
10:36 de.
Gyurcsàny keresi a dolgozatàt ” de nem fogom magamat összetörni érte”,mondta az LMP àltal is leirt volt sikertelen kormànyfök egyike. Ezzel szemben Semjén olvashatovà tette a bizonyitvànyait is.
11:55 de.
Nos, Dénes Erős: lassan írom, hogy megértse. Ha valaki befejezi felsőfokú tanulmányait, szakdolgozatot ír, amit be kell nyújtson ahhoz az intézményhez, ahol tanulmányait folytatta. Az a szakvizsga végén archiválja azt és rendszerint az intézmény könyvtárába kerül, ahol a szervezeti szabályzatnak megfelelően valameddig megőrzik. A vizsgázónak vagy van belőle, vagy nincs, de néhány évtized alatt mindenféle történik az emberrel, költözik, esetleg többször is, nem biztos, hogy megvan a saját példánya. Ha viszont az intézménynek nincs meg, az már nem az egyén felelőssége. Úgyhogy tessék talán Gyurcsány szakdolgozatát a Pécsi Tudományegyetem könyvtárán számon kérni.
Olvasgassa bátran helyette Tömjén szakdolgozatát, a HVG újságírói is annak alapján állították azt, amit.
4:57 du.
Tuske!
A HVG ujsagiroi legalabb ugy tudnak HAZUDNI, mint te. Azert, hogy leirnak valamit, csak az ilyen csokkentkepssegueknekfoltetlen igaz, mint te vagy. Ha meg a TV-n is latod, akkor meg mar SZENTIRAS. Azonkivul a HVG ujsagiroinak legtobbje, csak olyan szintu tudassal, inteligenciaval rendelkezik, mint te. Ez viszont magaert beszel.
7:01 de.
A HVG „újságíró”-ja azt teszi, amiért a fizetését kapja. Rágalmaz, közéletet zülleszt. Ha valaki azt gondolja, hogy nem áll mögötte ügyvédek hada, az igen csak téved. Elmennek addig a határig, ameddig a jogi csűr-csavar szerint nem követnek el bűncselekményt, egy kis helyreigazítás, elnézést kérés meg belefér, kb. a 80-adik napon, úgy az utolsó oldal lap alján, apró betűkkel. Fontos az, hogy szórják a vírust, terjedjen a szellemi pestis és a kolera.
Az mit sem számít, hogy a Semjén dolgozat megtámadhatatlan, akkor is megtámadják. Azt az elvet alkalmazva, hogy ha sokszor mondod egy fehér dologra, hogy az fekete, sokan el is hiszik, de legalább is szürkének fogják látni. Erre mondják azt, hogy besároznak valakit. A besározott személy minél jobban mosakszik, annál inkább gyanús, ha meg nem mosakszik, azért gyanús, mert hiszen azért nem védekezik, mert sáros a dologban. Ez a patkány logika működik a letűnt idők bukott, de a bukást tudomásul venni nem akarók fejében. No meg a megbízóik, a nemzetközi pénzvilág is erre sarkallja őket.
8:11 de.
Andrasi
te mennyit kapsz a ragalmakert?
10:00 de.
ANDRÁSI SÁNDOR: A HVG “újságíró”-ja azt teszi, amiért a fizetését kapja, KUTAT, TALÁL, BECSTELEN CSALÁST BIZONYÍT, GAZEMBERT LELEPLEZ! Köztük magát is!
12:53 du.
jimbo, te IQbajnok, eltaláltad a szarva közt a tőgyét: a Tömjénnel készített interjú NEM a HVG-ben jelent meg.
Ha te Andrásival együtt a new age-es doktorit tudományosnak tartod, akkor ne az én intellektusommal foglalkozz, hanem a magad gerendájával.
Hazudni meg te szoktál és az imádott politikusaid. Én nem szorulok erre rá.
4:57 du.
Tuske!
A legnagyobb hazugsagod az, hogy jol informaltnak PROBALOD magat bemutatni.Ez a baja a tobbieknek is(marmint
A balkezeseknek).Vagy ti mindnyajan kozel vagytok a tuzhoz? Canadabol?
3:56 du.
jimbo mester,
ami az egyetemi szakdolgozatok és a doktori dolgozatok közötti különbséget illeti, nem jólértesült vagyok, hanem értek hozzá. Ez a szakmám ugyanis, és közöm van hozzá már idestova húsz éve. Nincs szükségem arra, hogy bemutassam magam ezen a téren, pláne nem neked.
5:37 du.
„Ha egy kereszténydemokrata politikus doktori disszertációja kapcsán felmerül a plágium vádja, akkor az keresztényüldözés.*
Amennyiben egy zsidó (származású vagy vallású) politikussal történik hasonló, az zsidóüldözés?
Egyébként nem a 40 százalék** a fő probléma, hanem az egyet fizet, hármat kap akció: más egyetemek is minősítenek át gyenge kisdoktori értekezéseket PhD fokozattá. Jelen esetben a pluszként kapott ELTE-s szociológiai diploma nyilván a keresztény karitász megnyilvánulása.
(Ludassy Mária)”
5:01 du.
Tuske!
Az igaz, hogy nincs szukseg ra, hogy bemutasd magad. Ezt regen megtetted es tisztaban vagyunk a kileteddel.
Meg is van a velemenyunk rolad…
5:58 de.
jimbo a legkevésbé sem vágyom a te elismerésedre, sőt. addig jó nekem, amíg a magadfajtáknak nincs jó véleménye rólam.
4:44 du.
Tuske!
Nem gondoltam, hogy sajatmagadrol ilyen gyenge velemennyed van. Ezekszerint, gyakoroltal egy KIS onkrtitikat.
Ez szinte csodaszamba megy, de azert jo…
6:43 du.
csimbok
fogalmad nincs mit hadovazol itt ossze es arrol se, mi a jelentestartalma a Tuske szovegenek….foldsotet gyoker vagy, elkussoljal mar!
12:24 de.
Ez a Nyilas Misi Egy ujabb nev Dr. ur???
A Libas jobb volt!!!
10:06 de.
szarcsimbok
johat nem is felteteleztem, hogy akar sejted, honnan a nev…te buta mumiaimitator…
4:53 du.
Andrásikám szóval akkó aszondod hogy Semjénzsótinak lehet másokat ” leamortizálni ” , de őtet meg nem szabad ?
Merthogy nála a bölcsek köve meg a zörök igazság?
( Látom neked is el van menve az eszed. Várj míg megjön , addig már ne írj újabb baromságot.)
4:55 du.
Dénessske :
Legyen erőss :Ferink is kitette a bizonyítványát.
Azonkívül meg még pert is nyert ebben a köztudottan felülről-vezérelt bírósági világban a plagizálási rágalmakat terjesztők ellen.
Akkó most mirül fecseg maga ?
10:39 de.
Mint a magyarok fővadászától az lepett meg, amikor az összes ragadozó-madarak le-lövöldését ajánlta. Elképzelni, hogy egy doktori cím mögött ennyi biológiai ismeret van? Fogalma sincsen a természet egyensúlyról, és még puskát adnak a kezébe. Szajrézott doktorijával mégsem tud ennyi okozni, véljük, reméljük.
6:34 de.
T. Szerző! (Christopher)
Tévedésben vagy. A szövegazonosság még nem jelent plágiumot. Tényeket, adatokat, leírásokat nem szükséges idézőjelbe tenni. Semjén nem a lélekvándorlás leírását akarta saját gondolatként beállítani. Remélem, Te sem feltételezed, hogy a lélekvándorlást Semjén fedezte fel, ahogy vizsgáztatói sem gondolták. Az Öt világvallás című ismeretterjesztő könyv egy széles körben ismert alapmű. Csak egy ostoba ember plagizálna belőle. Az is nyilvánvaló, hogy a lélekvándorlás leírásához a könyv szerzője is valahonnan vette az adatokat. Sajnos, a HVG-hez hasonlóan Te is felületes vagy, nem gondolkodsz, mert olyan mohón akarod bizonyítani Semjén bűnösségét.
Az ELTE vizsgáló bizottsága, nem ezekkel a részekkel foglalkozik, hanem Semjén konzulensének egy később megjelent írásával való szövegazonossággal akarja megfogni a Miniszterelnök-helyettest. Esetükben a szövegazonosság tény, és az is, hogy Semjén saját gondolataként adta be a vizsgára. A vita a körülményeken van, amelyeket most nem részletezem, mert hosszadalmas és rendkívül bonyolult lenne. Most csak annyit, hogy a Pázmány azt vitatja, hogy Semjén plagizálhatott-e olyan írásból, ami csak egy évvel később jelent meg.
10:17 de.
Engem a doktorija annyiban zavar, hogy Wass Albertról és Nyírő Józsefről nincsenek alapos ismeretei. Az is zavar továbbá, hogy a ragadozók teljes kiirtásáról adott nyilatkozata mögött milyen ismeretek húzódnak meg a természet egyensúlyáról pl.
Amikor Schmitt Pál írását láttuk és kitűntek az otromba hibái, lehetett következtetni, hogy doktorija milyen alapokon nyugszik. Esetében bizonyos számomra, hogy nem ő írta és nem ő védte meg.
10:19 de.
Engem a doktorija annyiban zavar, hogy Wass Albertról és Nyírő Józsefről nincsenek alapos ismeretei. Az is zavar továbbá, hogy a ragadozók teljes kiirtásáról adott nyilatkozata mögött milyen ismeretek húzódnak meg a természet egyensúlyáról pl.
Amikor Schmitt Pál írását láttuk és kitűntek az otromba hibái, lehetett következtetni, hogy doktorija milyen alapokon nyugszik. Esetében bizonyos számomra, hogy nem ő írta és nem ő védte meg Szakdolgozatát.