Szóvá teszem – megrongált jászollal várták a turistákat Zalakarosban

2013 január 2 9:18 de.13 hozzászólás

Gergely Beatrix magyarországi szerzőnk új sorozatot indít a Kanadai Magyar Hírlapban, melyben szóvá tesz olyan látványokat, vagy tapasztalatokat, melyek felháborítóak vagy meglepőek. Egyszerűen fotót készít és leírja gondolatait, vagyis ahogyan angolul mondjuk, igazi citizen journalism-t folytat. Első írásában a két ünnep között szerzett zalakarosi látogatásáról ír.

A napokban Zalakaroson jártam.

Meglepett, hogy télvíz idején milyen sokan veszik igénybe a wellness szolgáltatásokat. Jó volt sétálni a „főutcán”, az adventi kitelepülés faházai közül jó néhány nyitva volt. Árultak itt mindent, a sajttól a sapkáig. Nem meglepő, hogy mégis a forralt bort áruló házikó előtt voltak a legtöbben.

Pár lépéssel arrébb azonban elszomorító látvány fogadott. Alig voltunk túl a kis Jézus születésnapján, máris megrongálták a jászolkát. A bölcsőt összetörték, a kis Jézust ábrázoló babát elvitték. A napkeleti bölcsek egyikét feldöntötték, majd nekitámasztották a jászol falának. Még arra sem ügyeltek, hogy a parókáját megigazítsák. Szánalmas látvány.

Jászol Zalakarosban

Nem tudom, hogy ki vagy kik állították fel a jászolt. Kinek vagy kiknek a feladata a jászolka karbantartása. Minden esetre szép bizonyítványt állít ki magáról.

Jászol Zalakarosban

Sok külföldi turista megfordul itt, milyen hírünket viszik el magukkal?

Gergely Beatrix 

13 hozzászólás

  • országos jelenség:(
    budajenőn a 3 éves unokámnak kellett azt improvizálnom, kérdésére válaszolva, hogy hova lett a kis jézus: biztos bevitték a templomba, hogy ne fázzon.
    itt, mogyoródon már nem is csodálkoztam, hogy üres a jászol…azon igen, hogy a falát még nem loptál szét, pedig jóféle szalmabálákból épült!

  • KERTÉSZ nándor

    FELHÁBORÍTÓ AMIT AZ „ALJA”NEM ?? EMBEREK TESZNEK !(erre csak analfa-béta húlladékok képesek !

  • Szukits Rezső

    Kényszeresen vigasztalom magam: A jelenség nem mindennapos. Nem csak értelmetlensége miatt meglepő (és felháborító), hanem ritkasága okán is.

  • Egy baratom irta, Pesten tortent:

    „Ez egy kinti betlehem a templom előtt.
    Egyik estéről másnap reggelre valaki az egyik király
    ruháját elvitte és a koronáját. Ott állt ruha nélkül.
    Csak arc nélküli bábuk egyébként.
    Azóta helyreállították. Volt is cikk róla, hogy vajon
    kinek zavarja a szemét az ilyesmi?
    Nem hajléktalanok voltak, mert az egyik pásztoron
    bekecs volt, az melegebb, de azt ott hagyták.”

    Egyebkent egy masik baratom haza elol a szemeteskukat loptak el Pest melletti kertvarosban.

    Ennyire szegenyek, vagy csak balhet akarnak?

  • Kedves Gergely Beatrix!Jónak tartom az elgondolást.Volna egy javaslatom hozzá még.Ne csak ezeket a jelenségeket tedd fel hanem azt hogy az elmult nyolc év alatt mit fejlődött az ország s most a fidesz uralom alatt!Jó lenne ha szembesülnének azok az emberek akik vakon hisznek nekik.

  • Kedves Kovács Éva!

    Köszönöm a javaslatát. Tervbe vettem ezt is, de azt is, hogy a jó ötleteket is bemutatom.

  • Varga Sándor

    Had idézzem a KMH egyik „IDOL”-ját: A Szűz Mária levette kezét erről az országról, nem maradt más, csak MI!” Ez pedig 2004-ből: „Vasárnap 15 órára tüntetést szervezett a Tilos Rádió épülete elé a Jobbik és a Rákosmente polgári kör, hogy így tiltakozzanak a rádió karácsonyi adása ellen, amelyben a keresztények kiírtásáról beszélt az egyik műsorvezető. A rendezvényen felszólalt Lovas István, Döbrentei Kornél és Melocco Miklós is.” Mert a KMH védencei a módszer/birodalom váltás óta, élükön a reakciós-cionista SZDSZ-el, pusztítanak, ócsárolnak, kiközösítenek mindenkit is mindent, ami keresztény. Utolsó példa éppen most, Advent előtt volt. Egy szegedi „kiállításon az egyik „művész” 12 tányéron emberi ürüléket tálalt, egy levágott kézzel az asztal közepén, és az volt a címe, hogy „Örülök, hogy nem vettem részt a teremtésben”. Közpénzből, a Botka-MSZP támogatásával. Na, erre tessék gombot varrni!
    http://mno.hu/ahirtvhirei/botrany-fekaliabol-formaztak-meg-az-utolso-vacsorat-1119482

  • Puchert János

    Az elfogyasztott szesz menyisége nagy mértékben módosítja a tudatot és ilyenkor megszűnik a kontroll és ez a következmény

  • Puchert János kinnél?

  • Végre egy cikk,ami nem a politikáról szól,de
    Kovács Éva ezt nehezen tudja elfogadni…..?
    Csak megjegyzem,hogy hosszú évek óta sok pesti templom
    napközben zárva tart,amikor nincs mise,mert gyakoriak voltak
    a lopások.Tolvajok,aljas emberek mindig voltak és lesznek
    sajnos,van amikor a cél nem is a lopás hanem a vandalizmus.

  • varga sanyánál:-)))
    amúgy az inkriminált kiállítás művészeti igazgatója fideszes volt, de ilyen apróságon ne akadjunk már fenn. igaz, letilthatta volna az egész installációt, botka ide, múzeumigazgató oda, de valamiért nem tette.
    amióta ezek az agyonkeresztények ott vannak a hatalomban, a pócsi mária szobor nem könnyeik időnként, hanem folyamatosan zokog!

  • Hollósy Gerti

    Csak az ellenpélda kedvéért.

    Nálunk háborítatlanul állhat a betlehemi jászol még akár hetekig is, sőt jóval karácsony előtt már elkészül akárcsak a feldíszített nagy fenyőfa.

  • Hát igen,Kanada lehet,hogy egy minta ország és mindenki
    tökéletes,persze úgy hallottam „a gazdag nyugaton”sem mindenki gazdag és becsületes,vallás illetőleg törvénytisztelő…..
    Azért inkább Svájcban élnék….,de nekem itthon is jó,ezzel
    együtt…
    Különben erről is a fideszes kiállító tehet,lehet,hogy ide is őrséget kellett volna állítani,mint a Parlamentbe ahol
    szintén vannak kétes elemek…..
    Aztán kint annak is örülni kellene,hogy az újonnan megalakult szervezet például a Gyöngyösi féléket is kivezettetné mielőtt botrányt csinálnak…