NER újévi köszöntő

2013 január 3 9:12 de.30 hozzászólás

Mentorom és tutorom, Szemenyei-Kiss Tamás arra tanított, ha mondani valóm van, jól gondoljam meg, mi a célom vele, és kihez is kívánok szólni, majd annak szellemében fogalmazzak. Most nem igazán tartom be okítását. Miért, Orbán elvtárs betart ilyesmit? Ami azt illeti: betart. Úgy általában, nagyjából, országos szinten. Csak nem a szó általam értelmezett formájában.

Orbán Viktor, a NER kormányfője

Kedves NERtársak, kedves NERtársnők, Barátaim, Mr. Usztics Mátyás a Szíriuszról, kedves Josip Tot, Kaya Ibraim, nagyra becsült Pataki lovag az Eddából, volt-Vitéz Mága Zoltán, pirospöttyös Matolcsy uram, dr. Semjén doktor, Pozsgay elvtárs, tisztelt turulbanszületett panelprolik, csuhások, négy gyermekes anyák, Közgéptársaság!

A fülkeforradalmat végrehajtottuk, a pálinkafőzés szabadságharcára az egész világ magánnyugdíj-pénztárai felfigyeltek, világnemzet lettünk, amint a hozzánk érkező, félázsiai delegációk nagy száma is mutatja. Népszerűségünk is nőttön-nő. Már az év második napján megismerhettem az Operaház vészkijáratát. Advent hetében pedig naponta mentek utcára az engem éltető ifjak. A hanyatló Nyugatot is csúnyán leköröztük.

Betörtünk az azeri szőnyegpiacra, az utóbbi időben egészen véletlenül 26 gazdasági szakemberük járt minálunk. Grippen gépeinket is felszereltük már baltával. Nyírőt újratemettük, Tormay Cecilt tantervesítettük, Úz Bencét majdnem – míg ki nem derült, hogy a kulturális államtitkár rosszul tudta: ő nem író, hanem Nyírő hőse… Kitöröltük Gelléri Andor Endre, Tersánszky Józsi Jenő és Gróf Teleki Pál nevét az utcajegyzékből, kivágtuk a Kossuth téri ősfákat és Károlyi Mihályt.

És mi erre büszkék vagyunk!

Ma már minden közmunkásra 3 ezrelékes adó és Tündér Gyurka arca vigyorog ATM pénz-felvételekor. Jövőre csak nyugdíjat, vagy csak fizetést kap a közszférában dolgozó – kivéve a polgármesterek, képviselők. A földbérleteket is sikerült minden ángyáni ármánykodás ellenére szűk haveri körben kiosztanunk.

A tanárok fizetésemelését elhalasztjuk, addig kapnak azért egy Lánchíd Brandyt, mert, ahogy a Hódmezőlázárhely polgármestere mondta: akinek nincs semmije, az annyit is ér. Újraállamosítjuk a közoktatást, ellehetetlenítjük az alternatív iskolák helyzetét, kiemelten támogatjuk viszont az egyházi oktatási intézményeket. Kivéve, akiket nem szeretünk. Elvettük a támogatást a kábítószer-betegeket, hajléktalanokat és szegényeket évek óta felkaroló kisegyházaktól. Hogy jönnek ahhoz, hogy pl. 3.200 hátrányos helyzetű gyerek étkeztetésére, a saját oktatási intézményükben, napi 1 millió forintot költsenek? Micsoda pazarlás! 27 ezernél nem lehet nagyobb az önkormányzati segély. Megmondtuk: senkit nem hagyunk az út szélén! Vagy belerúgjuk az árokba, vagy beszállítjuk a hátsó ülésre – a Skoda Superbé és a C5-ösé elég tágas, az ott nyert élvezet pedig, kedve NER-társak, lássuk be, bagatell az államadóssághoz képest! A Matolcsy-csomagok jócskán túlszárnyalják Bokrosét, de ezek nem megszorítások! Sőt!

Megadóztatjuk az adóhivatalt is, amivel megduplázzuk a bevételeinket, (ha ez nem közgazdasági Nobel díj, akkor mi az?!), államosítjuk az időjárás jelentést, a trafikokat.

A turulmadarat felszenteltem, bemutattam Erdő Péternek, valamint Szent Istvánnak, aki Alcsúton át menekült, nehogy fel kelljen ajánlania országát egy gólért a Puskás Akadémián.

Hegedűs Zsuzsa új Audi 6-osával oszthatja a csibéket és malacokat. Hoffmann Rózsa kinevezi Budai Gyula dinnyebiztos összes távoli rokonát gimnáziumi igazgatónak. A bürokráciát lecsökkentjük, a választási regisztrációt – közkívánatra – bevezetjük. Ha valaki nem tudna regisztrálni, majd regisztrálunk helyette, hiszen a regisztrációról igazolást úgy sem kap. De, még szavazunk is helyette. Elvégre mi csak tudjuk, mit is akar, hiszen tudott dolog, hogy amúgy is agyi kapacitásának csak 2-2,5%-át használja a kedves NERtárs/társnő, a többit ÉN használom! Ha az Európa Tanács, vagy az Alkotmánybíróság beszól nekünk, akkor előbb kiosztunk nekik néhány sallert és kokit, majd Szájped József alaptörvényét akár naponta újraírja Szíjjártó Budapest és Baku között.

Az élettársi kapcsolatot kivesszük a családjogból. Élettárs moziban is csak az első sorban ülhet, színházban csak az utolsóban, buszon csak csadorban utazhat, ha nő, ha férfi. De a legfőbb büntetése az lesz, hogy nem írok neki több konzultáló levelet.

Átírjuk még a Tízparancsolatatot is. Annak nyolcadik pontja ezután kiegészítve így hangozzék: Ne lopj! Kivéve, ha Schmittpali, vagy Semjénzsolti dolgozatáról van szó.

A korrupció elleni harc jegyében változik a közbeszerzések pályáztatásának rendje is. Az eddigi bonyolult és költséges, demokratikus eljárás helyett, ezentúl csak a Közgép indulhat és nyerhet. Itt lesz az olimpia is, nektek is megtanítom a Fehérvári huszárokat, bevezetjük a Kólát az óvodákba, mert stratégia partner gyártja.

Fellépünk a szélsőjobbal szemben is, mindenkit megvédünk, mától kezdve csak napi tíz percet zsidózhatnak a nyilvános parlamenti üléseken, és csak másnaponta vonulhatnak fel az Avason.

10%-kal csökkentettük a rezsi díjakat – amibe ugyan nem számít bele a lift, a szemétszállítás, a lakásbiztosítás és a többi, havonta fizetendő, amit úgy összefoglalóan rezsinek neveznek – cserébe még a 10% se igaz, mivel az energiára rakodó költségeket nem érinti, de hát, ilyen aprósággal nem foglalkozunk, mint tudjuk, a turul nem kapkod legyek után!

Mostantól a centrális erőtér bekamerázza a piszoárokat, s a felvételekből Novák Előd testvér listázhatja a kurucinfón, hogy mi is az Ábrahám.

Majdnem sikerült bevezetnünk a nemtandíjat, meg a nemkeretszámokat, de legalább a kiművelt emberfők képzésének elejét vettük egy fidelitaszosokkal meghívásomra teli romkocsmából a felsőoktatási intézmények nemmegszorításával az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tetteként. Hiszen nincs lényeges különbség a diákok és a kormány szándéka között. Ne sajnáljátok azt a 70 milliót, amit a Kurultáj napokra költöttünk!

Amit elvonunk a felsőoktatásból, az egyenesen belefolyik a felcsúti stadionba. Jövőre már Puskás Öcsi is ott született. Sőt! Műfüves pályán rúghatják a lasztit még Nyírlugoson is a futballisták. (Van-e aki e települést nem ismeri?) Amúgy nincs felvételi létszámhatár, legfeljebb, mivel nem adunk rá pénzt, a felsőoktatási intézmények viszik majd el a balhét. A röghöz kötés pedig, kedves NERtársak, csak azokban a képzési szakokban releváns, ahol a hallgatók amúgy sem tudnának külföldön elhelyezkedni. Az összes többi ugyanis fizetős.

Egyszóval a gyorsnaszád elrugaszkodott, jövőre a felemelkedés éve jön.

Addig is kérlek titeket, ne szökjetek el, mint a veszprémi lajhár és a szakorvosok, bízzatok bennem és az ősmagyar agysebészekben, holnap délelőtt fél tízkor tényleg felemelkedünk, de legkésőbb háromnegyedkor.

Minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel meg vagyok elégedve.

A múlt elkezdődött!

Hajrá Magyarország, hajrá Videoton! Hajrá Én!

Ille István

30 hozzászólás

  • Göllner András

    🙂 🙂 🙂

  • na, most gondold el, milyen is egy gyorsnaszád, amikor elrugaszkodik:)
    a viktor gyerek meg leszól a hídról a gépterembe: több gőzt! a propellerre? nem, a ködkürtre!

  • Szerintem Szemenyei irta ezt a cikket,aki a hazudozàsai miatt egyszer màr lelépni kényszerült.

  • Bár – mint jobboldali – tartalmilag nem mindenben értek egyet vele, szellemes, ironikus, intelligens, szuper írás!

  • Ez a baj veled Effendi! Semmi „jónak” sem tudsz örülni! Olyan vagy, akinek nem elég, ha elmesélik, hogy nekik milyen jó! =)) Pedig naponta többször elmondja a média!!!

  • Dénes ERÖS
    2013 január 3
    10:36 de.
    szerinted. szerintem meg nem. na, ezzel jól el leszünk egy darabig. esetleg, ha valamit cáfolnál a közöltekben?
    nem? jól van, nem erőltetem.

  • Sárdi Jani
    2013 január 3
    10:42 de.
    köszönöm. úgy vélem azonban, hogy a baloldaliság nem zárja ki az intelligenciát, mint ahogy a jobboldaliságnak sem okvetlenül sajátja.

  • RonaGyuri-mv
    2013 január 3
    10:48 de.
    gyuri, én már annak sem tudok örülni, ha nekem elmesélik, nekem is milyen jó:)

  • Az irást nagyon jónak tartom.Egy promlémám van vele a volt köztársasági elnök,a nagy sportoló kimaradt !Dénes Erős s mi van ha Szemenyei irta volna?Ő egy hiteles ember,hiányzik az irása!

  • Kovács Éva
    2013 január 3
    11:25 de.
    kimaradt sok minden, de kétségtelen, jövőre is lesz mit felsorolni.

  • Nekem gőzöm sincs hol lehet ez a Nyírlugos, de azt láttam fotón, hogy Dzsudzsák pajtás sírva köszöntötte a kedves vezetőt és a műfüvet.

  • Ille István!———–2002-2010-ig miért nem irt az akkori kormányzat ügyts-bajos dolgairól?Gondolom azért mert oldalakat lehetett volna teleirni a „lépésprogramok”okotta károk nagyságáról.Lehet emlékezni a 10milliárdot felemésztő kormánynegyed projektre vagy a 6 lépés a lakótelepen lakók életkörülményeinek javitására és még sorolhatnám,de minek.Én rosszabbul éltem a Gyurcsány-Bajnai kormányzás alatt mint most.Aki akkor jobban élt szavazzon rájuk legalább a FIDESZ-nek megint meglesz a választási előnye.

  • Hollósy Gerti

    István, hajrá Te! (a Videoton engem nem érdekel)
    (Arról nem is beszélve, hogy a hajrá Magyarország, nem ilyen egyszerű)

    🙂 🙂 🙂

  • Topapó
    2013 január 3
    2:13 du.
    mert akkor nem voltam ellenzéki:-)
    szegénykém, rosszabbul élt? és most jobban? csak nem?
    hát akkor, élvezze csak.

  • Hollósy Gerti
    2013 január 3
    2:37 du.
    kétségtelen, a pálya széléről drukkolni, hajrázni, sokkal könnyebb, mint a pályán kiadni mindent.
    viktor már rég a pályán kívülről drukkol.

  • Ille István
    Hehehe!
    Pista!
    Látom Téged is megtalál egynémely ….! 🙂

  • Dudás Ferenc

    Gratulálok.Irónikusan de reálisan vázolják a magyar helyzetet.

  • Valahogy keptelen vagyok humorosnak venni ezt a cikket(nagy joszandekkal nevezem cikknek).Betegesnek annal inkabb. Hat eppenseggel elfer a tobbi kozt.
    A legtobb hozzaszolas(az elso is), a „szerzotol” van.Hmmm…No persze a szemenyei-hatas(inkabb Lipot-mezei hatas)!!!

  • Szemenyei nem probalt bohockodni. O mindig komolyan hazudozott. Ez a firkalmany ugy, ahogy van egy gusztustalan bohockodas.(onvallomasnak is megfelel)

  • Andrási Sándor

    Nincs kire büszkének lennie Ille úr! Cikke szánalmasan cinikus, humor nélkül. Mint néhai műszaki szakembertől több racionalitást várna el az ember, no de kivétel erősíti a szabályt.
    Azt tessen nekem megmondani: Tudna-e olyan kormányzati tevékenységet tenni az Orbán-kormány (azon túl, hogy monnyon le) ami az ön elismerését kiváltaná? A kérdés költői. Nem tudna, mert nem a kormány tevékenységével van a baj, hanem magával a kormánnyal és annak tagjaival. Innen fúj az ille szél, akár bevallja, akár nem. De sajnálattal közlöm önnel: A kutya ugat, a karaván halad. És ráadásul jó irányba halad, a hangos ugatás ellenére. Sokkal többen vannak a karavánnal, mint a kutyák mögött. Lehet itt ironizálni, egyre többen és többen látnak a sorok közé. Egyre többen kijárták az élet iskoláját, megtanulták, hogy hiteltelen emberektől hitelesség nem várható. Látják, hogy az országot néhány üveggyöngyért eladták, Magyarország ma gyarmat. Tartható még ez az állapot változtatás nélkül néhány évtizedig, de utána ki lehet tenni az „elkelt” táblát az országhatárra. Azt láthattuk, hogy önmagukat „baloldali”-nak nevező emberek, formációk, kormányok nem képesek és nem is akarják az országot fejlődő pályára állítani. Ez az ő létükkel és érdekeikkel ellentétes lenne. Ez van, kedves Ille, akár elismeri, akár nem.

  • Andrási Sándor

    Lenne még egy kérdésem a tisztelt szerzőhöz: Várható-e az ország sorsának jóra fordítása azoktól a (önmagukat a történelem szemétdombjára juttató) személyektől, akik csak ártottak az országnak, gazdaságát lerombolták, értékeit lenyúlták, amit nem tudtak azt eladták, hajszál híján csődbe juttatták, hosszútávra eladósították. Mit várhatunk ezektől a hiteltelen figuráktól?

  • Gere Gábor
    2013 január 3
    4:58 du.
    az a dolguk. én írok, ők megtalálnak. én megint írok, ők megint megtalálnak. így megy ez

  • Andrási Sándor
    2013 január 4
    1:43 de.
    hogy ki a hiteltelen, és ki nem, be kell, hogy lássa, kedves sándor, hogy nem az ön kompetenciája megítélni. ami a gazdaság lerombolását illeti, érzékelhető az ön gondolkodásán is a fidesz 8 éves agymosása.
    nem az én tisztem javaslatokat tenni ennek a rezsimnek, hogy mit, és hogyan kellene másképpen tenni. én megelégszem azzal, hogy az irónia fegyverével küzdök ellenük. a mottóm: tedd nevetségessé, és még a kőszikla is elporlad!
    ” Lehet itt ironizálni, egyre többen és többen látnak a sorok közé. Egyre többen kijárták az élet iskoláját, megtanulták, hogy hiteltelen emberektől hitelesség nem várható.” na, ezt most igencsak jól látja, kedves sándor. nem vártam öntől, hogy ilyen gyorsan átlát orbánékon.

  • jimbo, nem tehetek arról, hogy nincs humorérzéked. tudod, a humorérzék nélküli ember sok egyéb gazságra is képes ám!
    ez a rögeszméd meg, a többszörös nick alatti, de egy hozzászólótól származó kommentekről már orvosi eset.
    az pedig, hogy te mit nevezel cikknek, és mit nem, beláthatod, nem sokat nyom a latba. ez a véleményed (bár soha egy önálló írást nem produkáltál, hacsak utoljára akkor nem, amikor beadtad az önéletrajzodat a köztisztaságiaknál). ha ez, hát ez. na és?
    ja, és elfelejtettél illeau-zni. gyengülsz, olajbogyó, gyengülsz:-)

  • Andrási Sándor
    2013 január 4
    1:43 de.
    Ugyan nem hozzám intézték a kérdést, de: Természetesen, ha a mostani rezsimről beszélsz!
    Ennél csak jobb van, jobb létezik!
    Ezektől a mostaniaktól semmi jót ne várj!
    Még jó tett helyében sem! 😛

  • Antifülke Nyirlugos Szabolcsban van,egy kis város,tele munkanélkülivel.Sokkan külföldön keresnek,kerestek munkát.Egyik ismerősöm is hogy a devizahitelét tudja fizetni 3 gyermekkel Angliában dolgozik közel 5 éve.Inkább munkát adhatott volna ne müfüves pályát.ezzel a nagy fudbalista is a korpa közé keveredett!Topapó amennyiben ön magát hiteles embernek tartaná akkor nemcsak a 8 év bünnét sorolná fel hanem az eredményeit s ugyanezt tenné a jelenlegi hatalommal is.De nem ezt teszi.Az elvett 3 e milliárd magányugdijpénztár pénze,az egykulcsos adóval a szegényektől elvett pénzek ill. a felső tizezer évente 600 milliárd zsebre tevése,550 milliárdért vásárol Mol -részvények s azok árfolyam veszteségei,a szolgálati nyugdijasok 16 %.os megadóztatása,számtalan adók bevezetésével a kisemberek megsarcolása,ez a kormány már ott tartunk hogy az adót is megadóztatja,az özvegyek özvegyi illetékmentességének megszüntetése,a rokkantakról nem is beszélve,de sorolhatnám a végtelenségik.Azt hogy ön elismerte hogy most jobban él az jelenti hogy ön is a mai kormány kedvezményezettje!Andrási Sándor,itt aki szánalmas az ön és magához hasonló társai!A cikk nagyon jó!

  • a cikk tényleg jó!
    hát még az illusztráció! orbán: ekkorát hazudtam!

  • Ille István egyetértek!

  • Ille (úr???)
    Azért a tulajdon neveket nagy betűvel kellene írni,még
    akkor is,ha más véleményen vannak,nem gondolja,vagy nem
    tudja??????

  • Há te bodamarcsi.
    Hámegmá nyelvtanász lettél maga ?