Elmeszelve, azaz 1:0, a bunkó magyarok javára…

2013 január 8 9:13 de.79 hozzászólás

Úgy tűnik, mintha a Fideszre mostanság nagyon rájárna a rúd. Ugyanis nem sokkal az után, hogy a diáktüntetések nevetségessé és szánalmassá silányították le a nyakas és gőgös kormányunkat, jött számukra egy újabb pofon, s ezúttal már a többségében általuk delegált Alkotmánybíróságtól, akik az új választási regisztrációs törvényük több pontját is elmeszelték. A bölcs talárosaink döntésének értelmében tehát nekünk, honi választópolgároknak már nem lesz kötelező regisztrálni, azt csak a választási jegyzékben nem szereplő és magyarországi lakhellyel nem rendelkező határainkon túl élőknek kell. Erre a hírre, akár egy szabad prédára, itthon és külföldön egyaránt, könyörtelenül rácsaptak. Másnapra már a Fidesz vereségétől volt hangos a külföldi sajtó, a magyarországi ellenzéki pártok pedig mindannyian a maguk sikereként könyvelték el a kormányzók kudarcát, a tényt, hogy „Abnormális” a regisztráció.

Forrás: vonjavissza.hu

Majd egyfajta viszontválaszként érkezett a Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal úr, és értésünkre adta, hogy nem eszik ám olyan forrón a kását, ahogyan azt sokan hiszik.

„Természetesen az Ab döntése után is van lehetőség arra, hogy módosítsuk az alkotmányt, és az alaptörvény szövegében biztosítsuk a regisztráció alkotmányos védelmét. A kétharmados parlamenti többségnek ehhez megvan a választóktól kapott felhatalmazása, azt mondhatnám, megvan a politikai ereje. Az erő azonban nem minden. Az ész szava és a politikai felelősségérzet ma mást kíván tőlünk” – fejtette ki Rogán Antal.

Rogán úr szerint a választási regisztrációt 2014-ig nem is hozzák vissza, mert bár erejük ugyan lenne hozzá, de ők sokkal okosabbak ennél.

„Okos enged, szamár szenved”, – tartja azt egy szép magyar közmondás, tehát vereség ide, kudarc oda, de itt csak annyi történt, se több, sem kevesebb, hogy Kósa úr szerint „az okos Fidesz csupán enged a bunkó magyaroknak”. A bunkó magyarok alatt persze minket, Magyarországon élő magyarokat kell érteni, és nem a határainkon túl élőket, akik szavazati joga jóllehet sokkal neccesebb a „bunkókénál”, merthogy azt ők is ugyanúgy „gulyásért” kapták, csak ezt a „levest” ugyebár éppen állampolgárságnak hívják.

„Sehol ne rotyogjon a gulyás”- mondta vagy 1 évvel ezelőtt Kósa Lajos úr, aki azzal érvelt, hogy eddig politikailag nem tudatos szavazók döntöttek az ország sorsáról. Olyan emberek, akiknek nincs meg a 8 általánosa, még többen pedig funkcionális analfabéták, jóllehet Kósa úr szerint el lehetne várni egy választótól, hogy két hétre előre tudjon gondolkodni.

A Fidesz egyik alattomos és sunyi terve tehát nem jött be. Elmeszelték őket, mert ezek szerint ők sem tudtak előre gondolkodni, így újra szavazhat majd egymillió dühös, nyomorgó, kisjövedelmű, vidéki ember. A bunkók.

Nekem a kormányunk általi minősíthetetlen minősítésről Stavros Lambrinidis, a demokrácia hazájának európai parlamenti (S&D Group) frakciójának görög vezetőjének bölcs és intő szavai jutnak eszembe:

„Egy demokráciában nem a kormánynak kell megfigyelés alatt tartani a népet és ítélkezni felette, hanem fordítva: a kormánynak kell biztosítani a nép számára az ítélkezés jogát”.

És persze a Fidesz-kormány eddigi embereket minősítő és árokásó ténykedéseiről egy szép, már óvodáskorban tanult dal is eszembe jut. No comment!

(Köszönet a tatabányai Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda óvodásainak, a remek előadásért!)

Bogdán Géza

79 hozzászólás

  • Szukits Rezső

    Grat!

  • Bogdán Géza

    Szia Rezső!
    Köszönöm!

  • reméljük, akad még a festékes bödönben mész!

  • FIGYELJ Bogdán ! Jól tetted, hogy kihúztál Kanadába, mert itthon ha pl engem lebunkóznál, mert magyar vagyok… (MODERÁLVA)

  • Gézám, örüljünk a kicsi sikernek is…hiszen mindenben élen járunk: a a salleros-kokis dikcióban, nyílt (és eltűrt) zsidózásban, nem csak leírt, de meg is jelent cigány-gyűlölésben; rendszerünk nem kívánatos személyekké degradált, az utcáról (is) kitiltott embertársaink méltatlan tengődésében; s nem kívánatos korosztály(unk) lenullázásában…a sor tetszőlegesen folytatható…
    Ennek a tervnek – ahogy írod -annyi…és kívánom, hogy nme legyen talonban egy B, vagy C terv…:)
    ….amit meg Rogán Antal úr kifejtett, tán ő sem hiszi…Alaptörvényünk ugyanis lassan a Kisgömböcre hasonlít, félő, hogy előbb utóbb kireped a sok felhabzsolt, belegyömöszölt lózungtól… 🙂

  • Bogdán Géza

    Szia István Barátom!
    Gondolod, hogy a Fidesz újra bevezeti az un. „osztályidegenek” megkülönböztetésének ezt a történelmünk folyamán egyszer már megismert módját, a bemeszelést? No hallod, én már semmin nem lepődnék meg…

  • Vajon mennyire korai ünnepelni? Mint tudjuk a fideSS mindent, sőt azon túl is tesz a hatalmon maradásért. Elhisszük azt, hogy a többségében fidesznyik AB önhatalmúlag lemeszelte a választási törvényt? Ugye nem? Az AB egyébként is csak az alkotmány tükrében vizsgálódhat, így ha a 2/3 bevette az alkotmánynak csúfolt tákolmányba, már nem is alkotmányellenes. Vagyis elvileg csak a kiegészítő rendeleteket vizsgálhatta volna. Így viszont már érdekesebb az AB döntése.
    Tény, hogy a törvénnyel többet ártott önmagának a saját stabilnak hitt szavazóbázisánál, min az addigi intézkedéseivel. A várható nemzetközi reagálásokat, esetleges brüsszeben kezdeményezett per kimenetelét tekintve önmaga hozott döntést, amihez az AB adta az aláfestő zenét.
    Most az a kérdés, mit talál ki helyette?

  • Bogdán Géza

    István Barátom, akiket elmeszelnek, azok sajnos csak mi, magyarországi választópolgárok lehetünk. Ami pedig a regisztrációt illeti, nos, ők azt szerintem még az AB. pofonja ellenére sem adják fel. Íme, itt olvasható e téma kapcsán született legújabb magyarázkodásuk, amelyben Kövér László Házelnök úr nyilatkozik.
    http://zaol.hu/belfold/dr-kover-laszlo-nem-kovettunk-el-mellefogasokat-1514799

  • Bogdán Géza

    Magyar
    2013 január 8
    11:07 de.
    Kedves Magyar!
    Én nem húztam el sehová, és nincs is szándékomban elhagyni a hazámat, még a Te kedvedért sem. Bocs! Szóval, Te itt valamit nagyon félreérthettél, hogy engem vádolsz azzal, hogy másokat bunkózok. Nem, nem én bunkóztam, hanem azt az általad hőn imádott és szeretett pártod tette, a Fidesz. Parancsolj kedves Magyar, (halkan szólok, hogy mellesleg én is magyar vónék) itt a bizonyítékom, hogy ki bunkózik és nevez másokat analfabétának!
    http://www.origo.hu/itthon/20130104-mivel-magyarazta-a-fidesz-a-valasztasi-regisztraciot.html

  • Bogdán Géza

    evalajos8
    2013 január 8
    11:15 de.
    Szia drága Éva!
    Egyetértek. Az Alaptörvényünk úgy rossz, ahogy van, és arra is ráférne egy alapos Ab-kontroll. Úgy igaz, hogy mi sok mindenben az élen járunk, gyűlölködésben pedig mindenképp. Ajánlom figyelmedbe e témához kapcsolódó Czinkóczky Csaba Svédországban élő magyar újságíró dokumentumfilmjét, amit nemrég a svéd 4 News hírcsatorna vetített.

  • Magyar a hozzászólása minősiti magát az embert!

  • Bogdánnal nem az a baj,hogy cigány,hanem,hogy sötét!!!!!
    Bár tényleg meg tudná csinálni a FIDESZ a regisztrációt(2/3),
    mégis egyértelműen elálltak tőle,mert sok jobboldali ember
    is körülményesnek,tehernek tartotta,ezért visszavonta!.
    Így zavartalanul ügyködhet az MSZP az utolsó pillanatokban
    gulyásleves,zsíros kenyér akcióval(láncszavazással…),az „értelmiség” körében
    reméljük,nem sok sikerrel…..!

  • Kovács Éva
    2013 január 8
    12:38 du.
    bocsika, de őt nem. a szövegértés képessége nem minősítés, hanem elemi ismeretek hiányának kérdése.
    van ilyen.

  • Bogdán Géza
    2013 január 8
    11:44 de.
    óh, ezek soha nem követnek el hibát, mivel hibátlanok. valszeg szűznemzéssel fogantattak, ráadásul makulátlanok.
    a hivatkozott linkben kövér talán életében először tituláltatik dr-nak.
    amúgy, ha már dr.: szeretném tudni háziorvosának a képesítését. mert, ha úgy szerezte, mint köteles elvtárs, akkor megértem, hogy’ maradhat még mindig kényszerzubbonyon kívül a „házelnök”.
    magyarral meg ne küzdjél. teljesen felesleges. nem ellenfél.
    tudod: argumentum ad personam

  • Boda Marcsi
    2013 január 8
    12:53 du.
    ejnye, marcsi!
    argumentum ad personam?

  • Szia Drága Gézám!
    Grat az íráshoz!
    A „többivel” ne törődj, nem azért jönnek, írnak! 🙂

  • Bogdán Géza

    Egy velem szemben nem éppen kedves hozzászólóm iránti tiszteletem jeleként akkor most vegyük sorra a sötét kifejezés szinonimáit, növekvő nyelvtani sorrendben, ahogy anno az iskolában tanultuk.
    Sötét, sötétebb, legsötétebb, és a legfelsőbb fok a Boda Marcsi, aki ráadásul még csak nem is cigány. 🙂

  • Bogdán Géza

    Ille István
    2013 január 8
    1:15 du.
    Bocs kedves Ille István Barátom, de láthattad, hogy nem én kezdtem, hanem a Magyar nick. 🙂

  • Bogdán Géza

    Szia drága Gere Gábor Barátom!
    Köszönöm az elismerést és az óvó intelmeket!

  • Ille István!
    ismételgetünk,ismételgetünk,ha,ha……

  • Tisztelt Boda Marcsi

    A baj az, hogy az ön fejében van sötétség és nem kicsi hanem elég nagy.
    Nem tudom, hogy az Ön által annyira preferált párt, amelynek vezető pozícióit betöltő egyének sokasága mind rendelkezett szép vörös párt könyvvel, és közülük többen is vezető szerepet töltöttek be a pártállami rendszerben, hogy tudta ily hevesen a hívei körébe állítani.
    Valószínűleg Ön is azok közé tartozik akik a megkeseredett kategóriát gyarapítják, és az irigység mételye támadta meg, melynek következtében nem látja a fától az erdőt.
    Ha már a cikkel gondja van, akkor talán ahhoz kellene kommentárt fűzni, és nem a szerzőjét cimkézni.
    Pontosan azt a fajta politikát jeleníti meg amely miatt mi felemeljük a szavunkat, amiből nem kérünk.
    A demokrácia elutasítja azt egyeduralmi rendszert, aminek a bevezetésére törekszik a FIDESZ.
    Ha jól sejtem Ön kifejezetten elutasítja a 89 előtti rendszert, viszont amire törekszik a jelenleg kormányzó párt, az annak a társadalmi berendezkedésnek a restaurációja.

  • Gere Gábor
    2013 január 8
    2:11 du.
    írnának? mármint, a betűk egymás mögé rakása, esetükben, annak minősül?

  • lle István
    2013 január 8
    1:56 du.
    Gondolja hogy ért latinul?
    A többi portálon előforduló szélsőjobbosokhoz képest kisiskolás. Apró megjegyzéseivel senkit nem bánt, nem hinti szerte a fajgyűlölő propagandát. Innen kezdve én tiszteletben tartom személyes szimpátiáját. Az apró szurkálások csak színfoltot jelentenek.

  • Ejnye Ille István!

    SIMILIS SIMILE GAUDET !
    Több jelentése is van,érdemes elgondolkozni rajta………

  • Bogdan!
    A szigethalmi hostettrol miert nem szolsz???
    Nem kellene elhallgatni a sajat HOSEITEK jomunkajat.
    Valahogy lehetett volna oket martirkent abrazolni.
    Vagy most probalsz kialmodni valamit???
    Fog az menni,csak probald meg!!!

  • Rogán egy úr ?
    Nawazzze…

    Kisboda.
    Kismagácska csak ne hasznájjon idegen szavakat, aztsetuggya mit jelentenek azok.
    Írjon csak szépen , ahogy tanulta a Polgári Ökröknél : rovásírással.

  • Andrási Sándor

    „Rogán egy úr ?
    Nawazzze…

    Kisboda.
    Kismagácska csak ne hasznájjon idegen szavakat, aztsetuggya mit jelentenek azok.
    Írjon csak szépen , ahogy tanulta a Polgári Ökröknél : rovásírással.” —- Azt hiszem ezt hívják öngólnak, Geyza! Miért írod le az úr kifejezést, amikor fogalmad sincs a jelentéséről?

  • Gézám, nem irigyellek. Csak az vigasztal, hogy ha valaki pontosan tisztában van azzal agyban-szívben egyaránt, hogy mi az emberség, ismeri a morális igazodási pontokat, és ezt el is tudja mondani: nos az Te vagy…
    Ezért olvaslak, ezért próbálok néha párbeszédet is folytatni.

    A többit leírta helyettem GHOST, amit köszönök.

  • Andrási Sándor

    Szánalmas, semmi ember az, aki azon hőbörög, hogy négy évente a választást megelőzően regisztrálnia kell magát. Aki ennyit nem tud (vagy inkább nem akar) megtenni a hazájáért, országáért, önmagáért, az lusta, nemtörődöm. Azok a „demokrácia féltő” szánalmas figurák, akik őrjöngenek a korábbi hatalmuk (ezzel együtt a zavarosban halászás lehetőségének) elvesztése miatt, minden lehetőséget kihasználnak arra, hogy a regisztrációt ördögtől valónak állítsák be. Már magát a felvetést is hisztériával fogadták, jajongtak a „demokrácia temetése” miatt.
    Igyekeznek elhallgatni, hogy a választást megelőző kötelező regisztráció több – általuk minta szerűen demokratikus – országban kötelező.
    Én a választást tenném kötelezővé, az arról való vétkes távolmaradást pénzbírsággal szankcionálnám. Miután az állampolgári öntudat olyan alacsony szintű ma Magyarországon, az aki ezt törvénybe iktatná, számíthatna egy megrázó választási vereségre. Mert a magyar emberek nagyobb hányada nem valamiért, hanem valami ellen szavaz. Ebben a történelmi és közeli múlt hatásai összegződnek.
    Más: A tanügy reformra szorul. A nyugatról induló és egyre erősödő zabáló-fogyasztó-zombivá változtatni akaró eszmék a – korábban elismert – magyar felsőfokú képzést kikezdték, rombolják. Felborították az értékrendet: A fiatalok a könnyebb ellenállás irányába mennek, mindenki média szakember, bölcsész, közgazdász, vagy jogász akar lenni. A természettudományi, műszaki szakok senkit nem vonzanak. Ez ma nem érték, nem sikk, na meg kemény munka és ész is kell az ilyen diploma megszerzéséhez. Ezt sugallja a társadalom, ezt fújják a nyugati szelek.

  • Már sokszor elmondtam, most itt is megteszem, mert meglátásom szerint az AB szolgálatot tett Orbánnak ezzel az elmeszeléssel.
    Effendi te vagy az egyik tanú arra, hogy az ötlet elterjedése óta próbálom felhívni a figyelmet arra – most már utólag akad néhány potentát, mely a visszakozás okát keresvén rácsodálkozik -, hogy ez az irgalmatlanul sokba kerülő agyrém óriási bukás lesz (most már lett volna), mert az államapparátus belefulladt volna!!! =))

  • http://hu.wikipedia.org/wiki/Szalmab%C3%A1b_%C3%A9rvel%C3%A9s
    Az agyatok van elmeszesedve.

    „A torzított álláspont általában nagyon hasonlít az eredetire, azonban jóval gyengébb annál. A torzított állítást a vitapartner, mivel az sokkal könnyebben támadható és sokkal nehezebben védhető, hatásosan támadhatja, annak látszatát keltve, hogy az eredeti állítást cáfolta meg.”

  • Marcsi vigyázz! Bánccsák a figyeszt! Természetesen csak a sötétek!

  • Bogdán Géza

    JIMBO
    2013 január 8
    4:52 du.
    Jól mondod Jimbó, ők valóban hősök. Csak nem a mi, hanem a Ti hőseitek! Azoké, akik ugyanúgy gondolkodnak, ahogyan ti. Egymáshoz tartoztok. Összenőttetek, akár a sziámi ikrek, elválaszthatatlanul, mint az Uru és a Huru. Mi lenne veletek, ha nem lennének ilyen hősök és hőstettek? Nos, akkor üres lenne a fazekatok és éheznétek. Mert benneteket bizony ők táplálnak, s adnak ételt és kenyeret a szátokba, ezt jól jegyezd meg! Pedzed már, hogy miért nem írok én arról a témáról? Mert nem akarom a hozzád hasonló, gyűlöletből táplálkozók lételemét veszélyeztetni, és kivenni az általatok favorizált Bayer Zsolt-félék tarisznyájából a számotokra éltető kenyeret. Én ugyanis, függetlenül a származásomtól, amelyre mellesleg büszke vagyok, ember tudok maradni akkor is, ha nem favorizálom a bűnözőket, szemben veletek, akik viszont csak rajtuk révén tudtok olyanokká válni, mint amilyenek ők maguk is. Egy ivásúak vagytok. Olyan ösztönlények, akiket a gyűlölet kovácsolt eggyé. Nincs ebben semmi meglepő, elvégre összenő, ami összetartozik.

  • Géza!Tudod,mi ebben a legtragikusabb?Hogy nem veszed észre a nyilvánvalót:egyetlen kormány sem tett annyit a cigányságért,mint a jelenlegi.Teszi ezt hazai és európai szinten egyaránt.És te mégis…

  • Bogdán Géza

    Szervusz kedves Gost és RónaGyuri Barátom!
    Köszönöm Nektek, hogy itt is meglátogattatok engem, és a nívós hozzászólásaitokkal színesítettétek a posztom értékét!

  • Bogdán Géza

    Szervusz kedves Ghost és RónaGyuri Barátom!
    Köszönöm Nektek, hogy itt is meglátogattatok engem, és a nívós hozzászólásaitokkal színesítettétek a posztom értékét!

  • Bogdán Géza

    evalajos8
    2013 január 9
    1:21 de.
    Köszönöm drága Éva!
    Én is olvaslak ám, és elárulom Neked, hogy ami az írásaidból kisugárzó emberségedet illeti, amiatt én viszont sokszor irigyellek Téged!

  • Bogdán Géza

    küszküllö
    2013 január 9
    9:21 de.
    Kedves Küszküllő!
    Ebben az a legtragikusabb, hogy a hamisgyöngy időnként jobban csillog, mint az igazi. És tudod, van aki átlát a szitán, és van, aki arra képtelen.

  • Bogdán Géza

    Andrási Sándor
    2013 január 9
    1:51 de.
    A regisztrációval egyáltalán nem a hazájáért, országáért, és önmagáért tenne az ember, hanem a Fidesz-kormány további egyeduralmáért, amely elképzelésük szembe megy az európai normákkal. Ezt mondta ki a zömében általuk delegált Alkotmánybíróság is, úgyhogy ezzel a cselekedetükkel a te szavaiddal szólva, ők is csatlakoztak az általad hőbörgőknek nevezettek táborához.
    http://kepfeltoltes.hu/121229/v_lashazájáért, országáért, önmagáért,zt_s_www.kepfeltoltes.hu_.png

  • Bogdán Géza

    http://kepfeltoltes.hu/121229/v_laszt_s_www.kepfeltoltes.hu_.png

    Kedves Andrási Sándor!
    Ez a jó link. Bocsánatot kérek a hibáért!

  • Küszküllő

    Én ezt nem jelenteném ki ilyen egyértelműen. Látszat cselekvési tervek ugyan valóban vannak, de sajnos eredmény semmi. A kormányzó párt roma politikusa gyakorlatilag olyan mint a szürke szamár a ködben, észrevehetetlen, hangját se hallani, egy dolog érdekli, hogy a saját zsebe tele legyen, és magasról tesz a saját nemzetiségére, az ilyen csak dísz roma az én szememben.
    Viszont amíg a FIDESZ roma politikusa nem nyitja ki a száját a saját párttársa nyíltan rasszista roma ellenes kijelentései miatt, addig eleve hiteltelen az egész bagázs roma politikája, legalább is számomra, és nagy valószínűség szerint még sokan vannak így.

  • Bogdán Géza

    2013 január 9
    10:23 de.

    Minden szavaddal egyetértek.Ezek általános igazságok.De ebben az esetben speciel mire gondolsz?Lennél kedves megnevezni ezeket a „hamisgyöngyöket”?

  • Bogdán Géza

    Íme kedves küszküllő a hamis gyöngyök.
    Például az EU-elé tárták az un. Romastratégiát, ugyanakkor ahol és amikor csak tehetik, folyamatosan és büntetlenűl uszítanak a romák ellen. Nemcsak Jeszenszky Géza, oslói magyar nagykövet és egyetemi tanár, de még Orbán Viktor miniszterelnök úr is.
    Írod, hogy a jelenlegi kormány tett eddig legtöbbet a magyarországi cigányságért, én pedig engedelmeddel, de cáfolom azt. Ha ez így lenne, akkor a mostani nagy vihart kavaró szégyenletes Bayer cikk kapcsán is levonnák a konzekvenciákat, és nem nekik állna még felül.
    http://www.magyarhirlap.hu/bayer-cikk-rank-uszitanak-az-europai-uniot

  • Boda Marcsi
    2013 január 8
    3:51 du.
    na, kétségtelen, hogy a gugli a barátja 😀 elég sokáig tartott, amíg rákeresett 😀 😀 😀
    amúgy ismétlés a tudás anyja.

  • Bogdán Géza

    De tudok más, hiteles hamis gyöngyöt is eléd tárni kedves küszküllő, amely ékes bizonyítéka annak, hogy hazánkban már nemcsak a Jobbik, de az Orbán-kormány, is vélhetően antiszemita. Íme egy újabb hamis gyöngy, ezúttal magától, a focihoz értő Orbán Viktor miniszterelnök úrtól.
    http://www.magyarhirlap.hu/orban-jobb-ha-nem-mondom-el-a-velemenyem

  • Dudás Ferenc

    A Fidesz politikai programnyilatkozata:1988.november 20.
    ,,- – -elutasítunk és elítélünk mindenfajta hatalom kisajátítására irányuló törekvést és gyakorlatot.”
    Alternatív párt-e a Fidesz? 1991.február 11.
    ,,A Fidesz nem egy szokványos szervezet,nem szokványos párt abban az értelemben,hogy nem a hatalomért van.”
    Ellenzékben még így gondolkodtak,de a jelenlegi ténykedésük nem erre utal.

  • Küküllő.
    Ne küszkölőggyé má..fárasztó olvasni a hülye agymenéseidet.
    Rogán ” úr ” észjárásával itt semmire se mész.
    Csak körbe röhögteted magadat.
    Andrási izékével együtt aki meg belebonyolódott a gólok és öngólok nemzeti rendszerébe.

  • A Ghost a kedvenc filmem,kár,hogy egy ilyen alak ezt a
    „fedőnevet” választotta.
    Érdekes többen is fedőnéven írnak,nem vállalják a hülyeségeiket?…..
    Aztán az is érdekes,hogy az én jelzőimet használja,más nem jut eszébe!Szegénynek nincs stókincse,de más se…..
    Jé rájöttek,hogy nem vagyok cigány(nagy ész kellett hozzá!)bár azt sem szégyellném,mert senki nem tehet róla minek születik,de a színvonalat és „tartalmat” azt igen,
    mármint amit Bogdán képvisel!

  • Ille Pille a „sziporka”,nagyon jó!
    Szintén utána keresett annak amit írtam?
    Örülnék neki,bár szerencsére nem vagyok hasonló……

  • Boda Marcsi

    Kedves az se biztos, hogy Ön a saját nevén kommentel, mi a bizonyíték erre?
    Az hogy szövegértelmezési problémája van arról én nem tehetek, általában ezt alsótagozatban tanítják, lehet hogy itt megteccen rekdni. A restauráció, vagy a cimkézés mint olyan melyik kommentjében szerepel, mert én nem olvastam Öntöl ilyet, tehát nem használom a szavait.
    Minde esetre örülök, hogy kedvenc filmjéről tájékoztatott.

  • Mennyivel vezetnek a cigànygyilkosok?

  • Bogdán Géza

    2013 január 9
    2:22 du.
    „Például az EU-elé tárták az un. Romastratégiát, ugyanakkor ahol és amikor csak tehetik, folyamatosan és büntetlenűl uszítanak a romák ellen.”
    Ez nem érv,hanem szlogen.Konkrét példa?!
    „Nemcsak Jeszenszky Géza, oslói magyar nagykövet és egyetemi tanár, de még Orbán Viktor miniszterelnök úr is.”
    Jeszenszky-ügy:kontextusából kiragadott,tendenciózus mellébeszélés.Borzalom:Jeszenszky nem cigányellenes,nem antiszemita!Hát nem szörnyü?
    Orbánt folyton lecigányozzák!Mikor uszított a cigányok ellen?Hol?Konkrétan,ha megkérhetlek!Én értem a linkedet,de te nem.
    „Ha ez így lenne, akkor a mostani nagy vihart kavaró szégyenletes Bayer cikk kapcsán is levonnák a konzekvenciákat, és nem nekik állna még felül.”
    Milyen konzekvenciákat,Géza?Mi köze a Fidesznek Bayer cikkéhez?Bayer párttag ugyan,de akkor mi van?Kormánytag?Mióta felel Orbán minden egyes tag véleményéért?Viccnek is nevetséges.
    Orbán a „zsidóbérenc” antiszemita?Ugye,nem volt jobb érved?!

  • „Íme egy újabb hamis gyöngy, ezúttal magától, a focihoz értő Orbán Viktor miniszterelnök úrtól.”
    Géza!Tudod mi folyik itt?Magyarellenes,rasszista propaganda,emberjogi álarcban!Ez nem bün?Miért nem bün a magyarellenes román sovinizmus,ha már a focinál tartunk?Mert a magyarok ellen minden megengedett?Hány magyar-román,román-magyar sporteseményen vettél részt mostanában,ahol a magyarokat megverik,visszaküldik Ázsiába,lehazátlanozzák,nem sorolom,mert a gyalázatnak nincs végehossza.Hányféle mércével méritek a demokráciát?Amit szabad Jupiternek…???!!!
    Géza!Ha valakinek fáj a rasszizmus,akkor minden esetben fájnia kell,nem tehetsz különbséget gyülölet és gyülölet között.Ha igen,akkor magad is rasszista vagy!Ez ilyen egyszerü.

  • Csodálkozol,ha az emberek felháborodnak?Vagy ez semmi?

    közül egyikük szörnyethalt miután csontjait összetörték és a koponyája szétnyílt. A másik idős bácsi életveszélyes állapotban van.

    Ismét cigányok követtek el brutális gyilkosságot. Még 10 nap telt el az évből és már sokadszor támadtak meg bestiális módon időseket, fiatalokat egyaránt. Információink szerint két cigány férfi támadta meg hétfőn este azt az idős testvérpárt Ózdon, akik közül az egyikük szörnyethalt. Sanyi bácsit (71) vascsövekkel addig ütötték, amíg csak mozgott. Az idős férfinak ripityára törtek a csontjai és a koponyája is szétnyílt, szörnyethalt a támadás alatt. Testvérét, Józsefet (68) szintén összeverték, koponyája betört. Ő ugyan túlélte a támadást, azonban szerdán még mindig életveszélyes állapotban kezelték a kórházban.

    A testvérpár vérbe fagyott testére kedden bukkant rá egy ismerősük. Brutális látvány fogadta a férfit, a konyha, a falak, de még a plafon is csurom vér volt. Egy helyi lakos elmondta: „Amikor a mentők és a rendőrök itt voltak, akkor láttam, hogy egyikőjüket elviszik. Tiszta vér volt: a fülét leszaggatták, a fejét betörték és az arcát is összevagdosták.” A szomszéd szerint értéket nem találtak az elkövetők a házban, maximum a pörköltet vihették el a hűtőszekrényből. Van aki úgy tudja, kétezer forintot vittek el a testvérpártól, azt is apróban. Vagyis egy marok aprópénznyit ér két ember élete. Az elkövetőknek legalábbis.

    A rendőrség információi szerint a bizonyítékok alapján egy 19 éves és egy 23 éves helybeli férfit kezdtek keresni, őket végül Budapesten a BRFK nyomozói kapták el. Információink szerint a támadók cigányok voltak.

    Rendőrségi forrásból megerősítették, a két gyanúsított néhány kérdés után részletes beismerő vallomást tett. Egyikük az áldozataikkal egy utcában lakik, vélhetően ő adta a tippet, hogy a védtelen öregeket támadják meg, ám mivel látásból ismerték őt, el kellett hallgattatni Sanyi bácsit és Józsi bácsit. Várhatóan előre kitervelt, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés miatt kell felelniük, amiért életfogytiglanit is kaphatnak.

    Az ózdi külvárosban, a Táblában egy-két magyar családot leszámítva szinte csak cigányok élnek. A helyi lakosok rettegésben töltik a mindennapjaikat. Egy környéken lakótól megtudtuk, megrendítette az embereket a gyilkosság, de nem érte őket meglepetésként, hiszen folyamatosak a bűncselekmények, már ebben az évben nem ez volt az első eset. „Van egy idős ember, akihez 2013-ban már háromszor betörtek, három részletben vitték el a tyúkjait. Mindenki tudja, hogy cigányok voltak, akik megölték az idős férfit. Hát mik ezek, ha nem állatok?”

    .

  • kuszkullo

    esakkomivan. semmi, a bunozoket elkapjak es megbuntetik, mert ez nyilvanvalo, de mi legyen az olyan sunyi szarokkal, mint te?

  • Geyzánál nem csak az a baj,hogy gőze sincs mit írtam
    mert a magyar szót sem érti,az úr jelentése sem jut el az agyáig!
    Senki nem tudhat mindent,persze nem is neki írtam,egyébként egy idegen(latin) kifejezést,mondást csak úgy szoktam használni,hogy tudom a jelentését.
    Amennyiben olyant hallok mástól,amit nem ismerek utána nézek
    ilyen egyszerű,minden normális ember így tesz.
    Az ő böfögéséhez ilyen szintre nincs szükség!

  • Küszküllő,Jimbo,Dénes!
    Hát igen a hasonlók a hasonlóknak örülnek…….
    Mi meg egymásnak,ez természetes!

  • Nyilas Misi

    2013 január 10
    2:42 du.

    kuszkullo

    esakkomivan. semmi, a bunozoket elkapjak es megbuntetik, mert ez nyilvanvalo, de mi legyen az olyan sunyi szarokkal, mint te?”

    „Ez megbocsáthatatlan, ezekre kell mondani, hogy igen, ez a fajta cigány valóban állat. Nem tudok rájuk mást mondani – fakadt ki a lapnak Lakatos Attila.”

    http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/ketezer-forintert-gyilkoltak-ozdon-1130241

  • kuszkullo

    es ezzel mit akarsz mondani, nem ertelek, es akik agyonvertek az alig 12 evest es elastak elve? magyarok voltak, csak emlekeztetnelek…sotet melymagyarok!

  • Bogdán Géza

    küszküllö
    2013 január 10
    1:43 du.
    Ezt írod: „Géza!Tudod mi folyik itt?Magyarellenes,rasszista propaganda,emberjogi álarcban!Ez nem bün?”
    De igen, bűn kedves küszküllő, amely sérelmet egykoron mi, magyarok kezdtük, s ők pedig befejezték. A történelemben ez úgy vonult be, mint az I. Világháború, tehát amit most a román szélsőségesek ellenünk elkövetnek, az sajnálatos módon egy régi magyar történelmi igazságtalanság miatti újonnan feléledt nacionalista szélsőségesek általi gaztettek eredménye, amelyek gyökerei Trianonra vezethetőek vissza. Intő jelek ezek, s kár, hogy az érintett országunk vezetői ezt nem látják. Sőt. Éppen ezért kellene a magyar kormánynak példát mutatnia a kisebbségek területén, és megtorolni minden egyes cigányok ellen irányuló és ellenük uszító esetet, legyen az nyílt, vagy burkolt rasszista megnyilvánulás. Ehelyett nem ez történik, hanem politikai haszonszerzés okán, hogy a Fidesz elhódítsa a Jobbik szavazótáborát, inkább olajat öntenek a tűzre, lásd a Jeszenszky és a mostani Bayer-féle ügyet, amely kétség kívül hatásos eszköznek bizonyul minden arra fogható szélsőséges nézetekkel beetetett magyar ember számára. Én viszont nem vagyok híve a mesterségesen gerjesztett polgárháborús törekvéseknek. Végül is, csak a vak nem látja, hogy itt ez a cél. A kérdés ezek után már csak az, – vajon mi történne egy újabb Marina Hedvighez hasonló eset kapcsán, és az anyaország, vagyis Magyarország, akkor hogyan tudná ezek után az ügyet nemzetközi színtérre helyezni és egy esetleges újabb jogtiprásra jogorvoslatot kérni? Sehogy. Visszanyalna a fagyi, és félő, hogy a jogos kezdeményezésük erkölcsileg bukna meg és lehetetlenülne el. Persze Orbán Viktor miniszterelnök úrnak lehet a FIFA döntését felülbírálnia, mert ő ugye ért a focihoz, de vigyázat, mert ha a szélsőséges nézeteket valló futballhuligánok nem csitulnak, bizony könnyen előfordulhat, hogy az EU. vezetői egyszer csak elveszítik a türelmüket, (erre az általam fentebb belinkelt videóban egyébként van is utalás) és a párizsi békeszerződésre fognak hivatkozni, amelynek a következményei hazánkra nézve már súlyosabbak is lehetnek, mint a FIFA által hozott intő és példaértékű ítélet.

    „Csodálkozol,ha az emberek felháborodnak?Vagy ez semmi?”- kérdezed tőlem egy újabb hozzászólásodban, és részletesen leírod, (gondolom kimásoltad valahonnan) a konkrét példát.
    Küszküllő, a felháborodás jogos, sőt én az ilyen esztelen gyilkosságokat egy nagyon sajnálatos dolognak tartom és bízom benne, hogy a független magyar bíróság méltó ítélettel fog válaszolni a bűnelkövetőknek. Mert ez az ügy nem ránk, a magyar társadalomra tartozik, hanem a törvényesen elfogadott és az Alaptörvényünkben rögzített joggyakorlóinkra, ügyészekre, bírákra. Vagy te úgy gondolod, hogy ez kevés elégtétel, és más lenne az igazságos és járható út? Öntörvénykezés netán? Menjen ki a Magyar Gárda és félemlítse meg az ott élő cigányokat? Verje őket agyon, lője őket halomra, zárjon minden cigányt gettóba, ahogy a Jobbik választási ígéretében szerepelt, s így szerezzenek elégtételt nektek, jóllehet ők ártatlanok, mert a bűnösök már rég le vannak tartóztatva? Vagy a kormány szavazza meg a halálbüntetést és legyenek újra nyilvános akasztások? Egy demokráciában nincs olyan, amivel te is érvelsz, idézlek: „Amit szabad Jupiternek…???!!!” Ölni, gyilkolni nem szabad sem a Jupiternek, sem a hatökörnek. Egy demokráciában polgárbarát jogrend uralkodik, amely az ország valamennyi állampolgárára egyformán érvényes, az cigányokra és nem cigányokra egyaránt vonatkozik. Ez a kettős mérce. Bármi is volt az indíték, senki nem áll senki felett. A bűnöző gyilkol, a bíróság pedig elítéli. Nincs faji alapon lévő cigányügy, csak magyar ügy van. Magyarországon élünk, magyar kenyeret eszünk, magyar törvények szerint élünk, magyarok vagyunk. A vadhajtásokat pedig mindkét oldalon törvényi úton kell visszavágni, és nem szabad hagyni azokat elburjánozni. Ez az én kettős mércém. Vagy ha nektek nem ad kellő elégtételt a bírósági ítélet, hanem ti a felháborodásotok okán öntörvénykezni akartok és fogat fogért, szemet szemért-elvét szeretnétek gyakorolni, úgy hassatok a miniszterelnök úrra, aki engedve a társadalmi nyomásnak címszóval, legfeljebb majd jogilag indítványozza Magyarország Eu-ból való kiléptetését. Akkor legalább majd mindenki érteni fogja, tisztán és világosan, hogy milyen pattanásig feszült polgárháborús helyzet uralkodik ma Magyarországon.
    Remélem, kielégített a válaszom kedves küszküllő, mert ha nem, úgy sajnálom, de én több témaidegen kérdésre, függetlenül attól, hányat enged még be az oldal főszerkesztője, Chistopher Adam úr, vagy aki éppen moderál, én már nem válaszolok azokra sem neked, sem pedig másnak.

  • Bogdán Géza

    2013 január 11
    8:55 de.
    A Magyar Gárda és társaik menjenek a 3.14-csába!Nem érdekel a téma.
    „Mert ez az ügy nem ránk, a magyar társadalomra tartozik, hanem a törvényesen elfogadott és az Alaptörvényünkben rögzített joggyakorlóinkra, ügyészekre, bírákra.”
    Ezt nem gondoltad végig.Ki másra tartozna,ha nem a társadalom tagjaira?Az önbíráskodás a te felvetésed.Ne tegyél úgy,mintha ezt sugalltam volna.Minden ilyen vagy hasonló ügy a törvényes igazságszolgáltatás dolga.Ez számomra egyértelmü.
    „Akkor legalább majd mindenki érteni fogja, tisztán és világosan, hogy milyen pattanásig feszült polgárháborús helyzet uralkodik ma Magyarországon.”
    Biztosíthatlak,hogy Magyarországon semmilyen polgárháborús feszültség nem uralkodik.Ezt a balliberális oldal szeretné elhitetni a külvilágga.Jól jönne neki egy kis zürzavar.

    „A történelemben ez úgy vonult be, mint az I. Világháború, tehát amit most a román szélsőségesek ellenünk elkövetnek, az sajnálatos módon egy régi magyar történelmi igazságtalanság miatti újonnan feléledt nacionalista szélsőségesek általi gaztettek eredménye, amelyek gyökerei Trianonra vezethetőek vissza. ”

    A román-magyar sérelmek fejtegetésétöl jobb lett volna eltekintened.Abból,amit itt leírtál az derül ki a számomra,hogy vagy nem ismered a történelmi tényeket,vagy szándékosan egyoldalúan szemléled.Már elnézést:Trianonban a románokat érte sérelem???!!!Ekkora hülyeséget életemben nem hallottam.Az ezeréves ország kétharmada neked semmi?Hát a szárazajtai,a csíkszentdomokosi,délvidéki stb.vérengzésekröl hallottál?És nem fejezték be,Géza.Folytatják.Te még mindig a Kádár-féle hamis történelmet olvasod?Mikor álltok ki ezen az oldalon a külhoni magyarok jogaiért?Mikor hördültök fel végre egy magyarok ellen elkövetett gaztett hallatán?A választ mindannyian tudjuk:soha.Mert a magyar a ti szemetekben nem ember.De vádaskodni,azt tudtok.

  • Ghost!
    Az én nevemből egyértelműen kiderülhet,hogy a sajátom,míg a magáé egy film címe…..
    De most nagyon őszinte leszek,(a gyengébbek kedvérét, akik itt sokan vannak…)ez csak a „művésznevem”!!!!!
    Az igazi Marica grófnő,Anyám kulák,Apám nemes,Nagyanyám TSZ
    elnök volt,arab vér is van bennem… és a legfőbb bűnöm,hogy nem vagyok sem zsidó sem cigány,csak normális becsületes keresztény.

  • Boda Marcsi
    2013 január 11
    1:30 du.
    hogy micsoda? a saját neve? na, ne röhögtessen! az pedig, hogy normális, becsületes, és ráadásul keresztény is lenne, már megbocsásson, barokkos túlzás!
    egy hangyányit el tetszett tévedni a tízparancsolatban, pedig kerek szám!
    hogy’ is van az egyik?
    1. Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj! (se vona, se orbán nem az)
    8. Ne hazudj, és mások becsületébe kárt ne tégy! (érti, ugye?)
    az újszövetség 2. törvénye meg azt mondja: szeresd felebarátodat mint tennmagadat.
    szóval, kedves boda, minek is tartja magát ezek után?

  • Bogdán Géza

    Küszküllő, összevissza kavarsz, történelemből pedig előttem megbuktál. Minek a következménye volt Trianon? Nem az I. Világháborúé? Jó, hogy nem azt mondod, hogy az oroszok támadtak meg minket, és nem mi őket.
    Ezt írod, idézem: „Mikor álltok ki ezen az oldalon a külhoni magyarok jogaiért?Mikor hördültök fel végre egy magyarok ellen elkövetett gaztett hallatán?A választ mindannyian tudjuk:soha.Mert a magyar a ti szemetekben nem ember.De vádaskodni,azt tudtok.”
    Tudod, mit? Erre most jobb, ha én sem válaszolok, mert olyat írnák, amire biztosan megsértődnél. No, comment!

  • Kedves Ille Úr! Valószínűleg Marcsi és szky Mária is a kereszténység mintáját a KDNP „értékeiből” meríti. Ez egy külön keresztény tömb, egy reform vallás ahol lopni, csalni, hazudni, gyűlölködni nem bűn, sőt alap követelmény. Én csak azt kívánom, hogy e két Úrhölgy legalább egyszer életében elolvassa a Bibliát, hogy megvilágosodjon számukra is, mik a kereszténység alapjai.

  • Ille!
    Szakadjon el tőlem és a vallástól meg pláne.
    Azt hisz amit akar én nem álnéven írogatok mint sokan,csak a hülye értetlenekkel ezt tudatosítottam.
    A maga „szintjén” engem ne okítson ki vallásról,én Istenben
    hiszek nem politikusokban és soha nem voltam elfogult.
    Magának se esze se jelleme se hite nincs hacsak nem az MSZP
    de ez meg is látszik,persze sok normális baloldali is van
    Felebarátaimat szeretem is,de magát meg a hasonlókat
    úgy mint a csótányokat…
    Gyűlölni sem gyűlölöm, mert csak szánni tudom….
    Mindenki megkapja ami jár előbb utóbb remélhetőleg,nem
    kormányoktól hanem „FENTRŐL” vagy a sorstól….

    !

  • Marcsi, ha arab vér is van benned, az bizony furcsa helyzet – a Biblia szerint az arabok ugyanaz a rassz, mint a zsidók…

    „edomiták, Edom fiai: Ézsau utódai (Ter 36,1.8.19.43), szemita nép, mely a Szír-Arab-pusztából vándorolt a pusztával határos területekre, elsősorban Szíriába és Palesztinába. – A Ter 36,31-36 és a 1Krón 1,43-54 fölsorolja kir-aikat és városaikat. Mivel a „királyi út” (Szám 20,17; 21,22), az egyetlen kereskedőút, melyen Izr. fiai a tengert meg tudták közelíteni, az ~ földjén vezetett keresztül, a két nép sokat hadakozott egymással.”

    Edom – Ézsau pedig Jákob fivére volt.

    Marcsi, Marcsi, te állandó szamárságokat írsz ide.

    Mert, ahogy egy másik cikknél is megírtam: Magyarországon eddig kizárólag egy fideszes, baktalórántházi választási csalót ítélt el a bíróság, aki Papcsák Ferenc Fideszes orsz.gy. képviselő érdekében vesztegetett meg embereket.

  • Küszküllő. legközelebb tartok itt neked egy kis történelem órát, ismerős vagyok ugyanis a témában, akárcsak a magyar irodalomban.
    Nos, Gézának tökéletesen igaza van abban, hogy a háborúba lépés vezetett Trianonhoz.
    Rossz oldalon álltunk, és végig kitartottunk, amikor már látnivaló volt a vereség az Antant részéről.
    1916-ban, mikor a románok átálltak, már le volt vajazva, hogy Mo-ot szétszabdalják.
    Még akkor lehetett volna valamit tenni – kilépni a háborúból pl. de nem tették, vagyis szinte szándékosan dugta a hurokba a fejét az akkori uralkodó elit.
    „Uraim, a háborút elvesztettük” – jelentette ki Tisza István 1818 őszén, – és meg sem fordult a fejében, hogy mekkora a felelőssége.
    Aztán 2 évig alkudoztak a győztesek – és elbántak velünk, de bizony akkori vezetőinknek köszönhetjük.

  • Nehogy megmagyarázzátok,mi minek a következménye.A magyar vezetöség felelösségét egy pillanatig sem vitattam.Nem erröl beszélek,hanem a sérelmekröl.Mindenkinek joga van minden valós és vélt sérelemért bosszút állni,mert minden bajnak egyedül a magyar az oka.Ö kezdte.Ragyogó.

    Géza ezt írta:
    „…tehát amit most a román szélsőségesek ellenünk elkövetnek, az sajnálatos módon egy régi magyar történelmi igazságtalanság miatti újonnan feléledt nacionalista szélsőségesek általi gaztettek eredménye, amelyek gyökerei Trianonra vezethetőek vissza. ”

    Erre kérdeztem azt,hogy Trianonban a románokat érte sérelem?És erre kérdeztem azt,hogy vajon a magyarokat ért sérelmekért mikor hördültök fel?Erre ti úgy reagáltok,hogy mindenröl a magyarok tehetnek,és ne kavarjak.Nem ért meglepetés.

  • Boda Marcsi
    2013 január 11
    3:26 du.
    argumentum ad personam
    ami pedig a csótányokat illeti: nagy túlélők, egy atomháború eseté valszeg ők lennének az egyetlenek, akik még fejődnének is.
    ami pedig a hitét illeti, magánügy, azzal hivalkodni visszás dolog. persze, azért istent sem ártana megkérdezni, hogy ő hisz-e önben? 😀
    marcsi, aranyom, ne akarjon velem verbális párbajt vívni, nem lenne tőlem sportszerű, ugyanis én nem vívok fegyvertelenekkel!

  • ombre
    2013 január 11
    5:51 du.
    hát, kétségtelen, ez a boda sarj nem nagyon gondolja végig, mit is ír, és miért?
    a lovin nem igazán indítanám, mert, hogy nem arab telivér, az tuti! én – felsorolt felmemői után – muraközi söröslónak saccolom 😀 😀 😀

  • küszküllö
    2013 január 12
    4:55 de.
    igazad van. majd te megmagyarázod, hogy’ is kell érteni azt, amit kérdeztél.
    tudod, párizsból hazafelé jövet, verdun mellett még mindig láthatóak a mezőn az akkori lövészárkok nyomai.
    versailles-ban pedig a királyné nyári lakát kis-trianonnak hívják. a nagyot meg nagy-trianonnak.
    csak úgy mellékesen mondom, nincs semmi kapcsolata a „báncsák a magyart” fílinghez.

  • kuszkullo

    te agyhalott, ha vesztesek voltunk haborukban, csatakban, az neked serelem? hulye, idiota…amugy meg a serelmekert allitsd a fiaidat csatasorba, majd ok (az eletuk aran is) igazsagot szolgaltatnak…nem igy gondolod? ha elkussolnal mindenki oromere, annak lenne igazan ertelme…

  • Ille István

    2013 január 12
    8:31 de.

    Boda Marcsi
    2013 január 11
    3:26 du.
    argumentum ad personam
    „L’argumentum ad personam désigne une attaque personnelle sans rapport avec le fond du débat portée par l’une des parties à la partie adverse.

    Dans son opuscule L’art d’avoir toujours raison, le philosophe allemand Arthur Schopenhauer recense cette technique sous le titre d’Ultime stratagème (à la fois dernier recensé et dernier recours)”

    Det gäller också dig! Sau te crezi mai al dracului ca toti ceilalti?

  • Boda Marcsi

    Bocsánat a ghost szerintem szellemet jelent, tessen már egy szótárt megnézni!!!!! az már más kérdés, hogy egy filmnek is ez a címe.
    Attól, hogy itt kérkedik, vagy szórakozik lemenőivel meg a saját nevével csak magáról állít ki szegénységi bizonyítványt, mert érve az semmi, ahhoz kéne egy kicsit gondolkodni, nem csak papagáj módjára szajkózni a dolgokat.

  • Nyilas Misi

    2013 január 11
    8:04 de.
    Nekem aztán teljesen mindegy,hogy ki az.Aki ilyet tesz,az kivétel nélkül VADÁLLAT!!!Még akkor is,ha esetleg rólad lenne szó.

  • Hát sajnos le kell vonni Kedves
    Normálisak a konzekvenciát:
    A sötéteknél is vannak sötétebbek és „gyógyíthatatlanok”.
    Na ennyi bőven elég,úgy sem értik……..
    Most színvonalasabb…..szórakozásom is akadt!
    Ja a gyengébbek kedvéért(ellenszél….)itt nem a bőr színére
    gondoltam elsősorban,hanem az agyra….bár ez mindenkinek van,csak esze nincs!Rém kellemetlen…..nekik!

  • Én nem a bőr színére gondoltam amikor a „sötétségről”
    beszéltem,hanem a bentire (fej a gyengébbek kedvéért…)
    Ghost,hogy milyen okos? elképesztő,köszi,hogy felvilágosított a szó jelentéséről,ki nem találtam volna magamtól eddig……
    Nekem a kedvenc filmem jutott eszembe és nem egy „valódi névvel”…?írogató(mint mások…),meg más huhogó rossz szellem.A filmet többször láttam,de magát szerencsére egyszer sem!Bőven elég akiket látok,lenyűgöznek……
    Maradok az igazi nevemnél nekem nincs mitől,kitől félnem
    mint itt egyesek kártékony sumákoknak.
    Bár nem vagyok kimondottan fehér bőrű,de inkább a napon és szoláriumban barnulok,ha pénzbe kerül is………
    Szerencsére így alakult….

  • Ja azt elfelejtettem megírni:hallották,hogy Dániel Péter
    (szintén „nagy hazafi”)aki az 56-sokat sértegeti még a bíróságon is,olyan érzékeny lett,hogy „üldözöttként”
    valószínűleg Izraelbe menekül,de ha ott már nincs hely
    akkor javaslom Kertész Ákos szintén „üldözött” fogadja be.
    Vörös festéket nem kell vinnie magával….