A változás – melyben Semmi művészet

2013 január 20 12:43 du.12 hozzászólás

A király egy reggel nehéz álmából arra ébredt, hogy egyedül van.

(Egy másik fordítás szerint, amikor egy reggel Esti Kornél nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát az ágyában (tollhiba: az agyában).

Noboszmeg, morogta archaikusan maga elé, de a dermedt csendet nem oldotta a rusztikus közlés.

Naked King / Roni Yoffe

Mi történt velem? Nem álmodott. Egyetlen lélek sem volt rajta kívül a birodalmában. Mindenki elment.

Először a szegények indultak útnak a jobb élet reményében. Elég sokan voltak, és mindenki vitt magával még egy embert. Aztán utaztak a gazdagok is, itt már nem kaptak semmit a pénzükért. Felkerekedtek a diákok, mert tanulni akartak, és velük tartottak a tanáraik, hogy taníthassanak; miért maradtak volna megalázó körülmények között? Az orvosokat külföldön megbecsülték, tehát mentek, és utánuk vánszorgott a sok beteg, mert nem maradt, aki gyógyította volna őket. Elmenekültek a művészetkedvelők, mert a király országában giccsé vált minden művészeti alkotás (Semmi művészet). Még a király kedvenc labdarúgói is külhoni pályákra vágytak. Utánuk vonult a szurkolók többsége, aztán a kemény mag is elkullogott, mert nem mehetett be a stadionba (igaz, ez nem a királyon múlott). A leghűségesebb alattvalók (tollhiba: alávalók) még maradtak egy darabig, de hiába próbáltak vakon hinni uralkodójukban, vagy dolguk jobbra fordulásában, kénytelenek voltak belátni: a birodalom összeomlott.

Mi lenne, ha kicsit még aludnék, és elfelejteném ezt az egész őrültséget, illetve a másik fordítás szerint ostobaságot?, gondolta, de ez megvalósíthatatlan volt.

Csípje meg a kánya, gondolta a király a bazmeg helyett – nem hiába mesterkedtek a komcsik meg a szekértolóik!

Vendégszöveg: Franz Kafka és Esterházy Péter

Éry Balázs

12 hozzászólás

  • Jópofa, szatirikus írás. Megmosolyogtatott. Remélem, csak figyelmeztető.

  • Jávorszky Mária

    Na bameg, az ott nem az Antikrisztus? Minimum fél óráig röhögtem.

  • Javorszky

    vajon eszreveszed, hogy egyedul tapsolsz a produkciohoz? idiota!

  • Jávorszky Mária

    Mi van Misi betojtál?

  • Jávorszky Mária, szerintem ,,te,, vagy, csak meg nem vetted eszre.

  • tévedés! szky nőnemű – már, amennyire!
    az ott az ő szebb jövője!
    kitartás, szky testvér! éljen szála… oppardon, vona!
    hogy annak micsoda teste van!
    (nem én állítom, egy szotykája áradozott róla)

  • Piszok érdekes,a hozzászólásokban vajon a cikkről van szó,vagy megint a bunkó sértegetésről.
    Ejnye ejnye, nem telik többre,csak mindig ugyanaz…..
    Ehhez nem kell nagy ész…..persze vannak olyan „tartalmas
    érdekfeszítő” írások, amiket nem is érdemes illetőleg lehet igazán értékelni….

  • Ja és a képen vajon melyik kinti é”értelmiségi” látható?
    Szép ember,mint sokan akiknek a valós képük is megjelenik,persze a külsőről senki nem tehet,de a „tartalom”
    azért kis igyekezettel javítható lenne…..

  • Érdekes egy irás,csak pár dolog kimaradt belőle.Például,hogy szegény királynak nem volt országa mert az előtte uralkodók már eladták még a trónt is.Azt hiszem egy előző nagy uralkodó mondását hozta példaként „Akinek nem tetszik ellehet menni”

  • Tanulsàgos történet magyarorszàg,amikor gunyolodnak a szegénységeden korokozoid és kegyenceik.Mert a feledékenységedben biznak!

  • Vártam, hogy még többen megdicsérnek. Független mindenféle pártszimpátiától (szólhatott volna Gyurcsányról, stb. is) írásodnak irodalmi értéke van.

  • És felkerekedtek a lúzer hazaárulók és mítoszokat gyártottak arról,mennyire igazságtalan az élet.Lúzerék nem értik,hogy saját szennyüket kenik azokra,akik próbálják kihúzni öket a szarból.Azzal vádolnak másokat,amit ök maguk követtek el.Szentimentális senkik.