25 éve fiatalok voltunk…
25 éve fiatalok voltunk.
Ma öregek vagyunk.
25 éve szocializmus volt.
Ma kapitalizmus van.
25 éve a Szovjetunió volt a szövetségesünk.
Ma Kínát szeretnénk szövetségesnek.
25 éve Szűrös és Pozsgai elvtársak az emelvényen Kádár mögött ülnek.
Ma Szűrös és Pozsgai urak az emelvényen Orbán mögött ülnek.
25 éve Martonyi és Járai elvtárs jó MSZMP káder (miniszterhelyettes, stb.) volt.
Ma Martonyi és Járai urak a Fidesznél jó káderek (miniszter, jegybank elnök, stb.).
25 éve Kövér Laci az MSZMP KB Politikai Tudományok Intézetének politikai munkatársa volt.
Ma komcsi gyűlölő házelnök.
25 éve a politikusok kommunista naplopók voltak.
Ma a politikusok jól fizetett naplopók. (Orbán első tétele: Csak az én komcsim a jó komcsi.)
25 éve hangulatjelentést készített az MSZMP.
Ma Kubatov listát a FIDESZ.
25 éve volt május elsejei felvonulás.
Ma van márciusi, októberi tömeggyűlés az Astoriánál, a Kossuth téren.
25 éve Kádár a sakkot támogatta.
Ma Orbán a focit.
25 éve reform kommunisták voltak.
Ma fülkeforradalmárok vannak.
25 éve senki sem lehetett milliárdos, de mindenkinek szerény elfogadható élete, biztos jelene és kiszámítható jövője volt.
Ma bizonytalan a jelened, kiszámíthatatlan a jövőd.
25 éve az ország pénzét úgy osztották el a parlamentben, hogy jusson oktatásra, egészségügyre, a Te és a mi jólétünkre.
Ma a gazdagok, a milliárdosok kapják az ország kenyerének javát.
25 éve megbecsülték a tisztességes munkát.
Ma az ügyeskedőknek, a csalóknak áll a világ.
25 éve a gyárak, az üzemek, a bankok, minden-minden magyar volt.
Ma az ipar, a kereskedelem, a szolgáltatások nagy része külföldiek kezében van. A magyar gyárakat bezárták, vagy privatizálták, jellemzően a külföldi tőke számára. A legtöbb gyárat azért vették meg, hogy a konkurenciát felszámolják, így a hazai gyárak többségét szétzúzták, bezárták, dolgozóit az utcára tették.
25 évvel ezelőtt volt nemzeti ipar.
Ma multik vannak.
Volt Ganz Hajó gyár, Láng Gépgyár, Tungsram, Rico, Pannónia Szőrme.
Ma bankok és bevásárlóközpontok vannak a Váci úton.
25 éve volt magyar műszeripar, olyan nagyüzemekkel, mint a MOM, a
Gamma. Volt önálló hadiparunk, olyan üzemekkel, mint a Diósgyőri
Gépgyár, a Rába, a FÉG, a Danuvia.
Ma van fegyver a feketepiacon.
25 éve a magyar ruházati iparnak olyan gyárai voltak, mint a
Goldberger, a Panyova, a Május 1, a Vörös Október, a Zalaegerszeg, a
Keltex.
Ma ruházati ipar nincs, de van kínai termék.
25 éve volt magyar cipőipar. A martfűi termék nemzetközileg elismert volt.
Ma nem gyártunk magyar cipőt.
25 éve a magyar Ikarus évente 13 ezer autóbuszt gyártott, és a világ
élvonalában volt. Szovjetuniótól, USA-ig
Ma nincs, felszámolták, hogy helyébe a német, svéd és más használt
buszok jöjjenek.
25 éve a Ganz-MÁVAG vonatokat gyártott a világ számos országának.
Ma kínai piac van a helyén.
25 éve Csepel Művek 60 ezer embernek adott munkát.
Ma kis kft-k vannak a helyén.
25 éve az ország vezetése a magyar gazdaságot támogatta.
Ma a multikat, a külföldi tőkét szolgálja ki.
25 éve az energiaszektor az állam kezében volt, nem kellett félni
attól, hogy lekapcsolják a villanyt, vagy nem tudunk fűteni, mert nem
tudjuk kifizetni.
Ma a privatizált energiaszektor egekig emelt árai miatt az emberek nem
tudják kifizetni a rezsit: csak idén 700 000 embertől vonnak 30%-ot a
fizetésükből köztartozás miatt.
25 éve a mezőgazdaság egymillió embernek adott munkát.
Ma alig százezren dolgoznak itt. 25 évvel ezelőtti mezőgazdasági
termelésnek most csak egyharmadát termeljük.
25 éve olyan világhírű üzemek jelentették a magyar mezőgazdaságot,
mint Bábolna, Mezőhegyes, Nádudvar.
Ma ez már a múlt.
25 éve hazánkban 8,7 millió sertést tenyésztettek.
Ma ebből csak 4,1 millió maradt.
25 évvel ezelőtt nem tudtuk, hogy mi az a parlagfű.
Ma annyi a parlagon heverő, megműveletlen föld, hogy parlagfűből és
allergiás betegekből nagyhatalom vagyunk.
25 évvel ezelőtt majdnem kétszer annyi húst ettünk, mint ma. Nem csak
azért, mert háromszor annyi tehén és disznó volt, mint ma. Ettünk,
mert volt, mert jó volt, s főleg, mert tellett rá, bár ma azzal
riogatnak, hogy ez egészségtelen.
Ma drága a hús, egyre kevesebb és egyre rosszabb minőségű külföldi
húst eszünk. Fogyókúrázunk, mert nincs pénz kajára.
25 éve napi 8 óra munkából elfogadhatóan meg lehetett élni.
Ma sokszor 12-15 óra is kevés.
25 éve miénk volt Magyarország.
Ma a külföldiek szolgái vagyunk saját hazánkban. (Vásárhelyiek
figyelmébe: Hódgép, Metripond, Hódiköt, Alföldi Porcelángyár. A
termékekre az volt ráírva, hogy: Made in Hungary – pedig el voltunk
nyomva…! Ma a kevés magyar termékre, ami még van, az van írva: Made in
CE – pedig szabadok vagyunk.)
25 éve 20 milliárd dollárral tartoztunk a világnak.
Ma 130 milliárddal tartozunk.
25 éve, gazdálkodtak a hitelekből.
Ma ellopják.
25 éve a kórházban az számított, hogy mi a bajod, mid fáj?
Ma az számít, hogy mennyi pénzed van.
25 éve a beteg minden körülmények között kapott ellátást.
25 éve nem voltunk gazdagok, de sok mindent megengedhettünk magunknak:
üdülést, éttermet, szórakozást.
Ma sem vagyunk gazdagok, és egyre ritkábban engedhetjük meg magunknak
az üdülést, az éttermet, a szórakozást, vagy az egyik, vagy a másik,
de gyakrabban egyik se.
25 éve az emberek többsége nyaralni ment. Gyári üdülőkbe.
Ma a családok 59 százaléka nem megy nyaralni. A gyári üdülőket privatizálták.
25 éve a nyugalomba vonulás tisztes nyugdíjat és megbecsülést jelentett.
25 éve nem voltak hajléktalanok, s a biztos megélhetés miatt senkit nem fenyegetett az a veszély, hogy az utcára kerül.
Ma Magyarországon 85-90 ezer hajléktalan él, s évente több mint 2000
lakást árvereznek el. A felmérések szerint magánemberek esetében gyakorta árvereznek a kifizetetlen villany-, gáz- és más rezsiszámlák következtében, de
magas az illetéktartozások miatt elindított végrehajtások száma is.
25 éve a cigány is dolgozhatott, sőt dolgoznia kellett!
Ma szociális segélyért áll sorba, dolgozni meg már elfelejtett.
25 éve több mint tíz millióan voltunk.
Ma 10 millió alá süllyedt Magyarország lélekszáma.
25 éve a gyerekedre biztos jövő várt. Tanulhatott, munkát kapott, családot alapíthatott.
Ma nagyon sokak számára egy lehetőség marad: külföldre menni.
25 éve volt társadalmi ösztöndíj, és a diplomásokra munkahely várt.
Ma van diákhitel, amivel a jövő eladósodik. És várja a diplomásokat a
munkanélküliség.
25 éve a pályakezdőket tárt karokkal várták a munkáltatók.
Ma körülbelül 80 ezer pályakezdő fiatal indítja életét munkanélküliként.
25 éve csak vízummal utazhattunk a legtöbb EU-országba.
Ma nem kell vízum, de csak az tud utazni, akinek pénze van. Neked van pénzed utazni?
25 évvel ezelőtt rend volt. Éjjel bátran sétálhattál. Tudtad, hogy mi a jó és mi a rossz. A rendőr melletted állt, a rendőr mögött meg ott állt az állam.
Ma félsz éjjel kimenni az utcára, félted vagyonkádat. A rendőr nem áll melletted, és a rendőrt se védi meg saját állama!!!
25 éve mindenki beszart a rendőrtől.
Ma rendőr szarik be a „zemberektől”.
25 éve akadtak korrupt politikusok, a hatalmukkal visszaélő állami emberek.
Ma Magyarország Európa legkorruptabb országai közé tartozik.
25 éve a munkatörvénykönyv a munkást, a dolgozót védte.
Ma a munkaadót védi.
25 éve a szakszervezeteknek véleményezési jogaik voltak az érdekvédelemben,
szociális kérdések eldöntésében.
Ma a szakszervezeteknek nincsenek jogai.
25 éve kádári diktatúra volt és népi demokráciát ígértek mindenkinek.
Ma demokrácia van és orbáni diktatúra.
25 éve Aczél elvtárs osztotta a pénzt, a státuszt és az észt a kultúrában.
Ma Kerényi, Fekete és Tarlós urak.
25 éve már lehetett politikai viccet mesélni.
Ma még lehet politikai viccet mesélni.
25 éve a demokrácia várt ránk.
Ma a diktatúra vár ránk.
25 éve ezt nem mertem volna megírni.
Ma meg merem tenni, mert igaz!
Ille István
9:47 de.
Sem-sem engedjünk várni Orbán diktaturáért és TILOS A DIKTÁTÚRÁÉRT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
10:37 de.
István nekem nagyon tetszik a párhuzam!Sajnos ez igy igaz!A legnagyobb baj hogy sok gazdag ember attól lett gazdag hogy amit szüleimk és mi felépitettünk azt különféle ügyeskedéssel megszerezték.Mi pedig egyre szegényebbek leszünk.
10:52 de.
a lista korántsem teljes. itt a lehetőség: hozzá lehet tenni!
10:55 de.
25 eve KOZEPKORUAK voltunk…nem tudom hogy pityu miert ferdit meg ebben is….nagyapamnak ferencz joska tetszett,apamnak horthy,….azaz tamasszuk fel kadar jankot mert akkor mi is megfiatalodunk
11:28 de.
Biztso, hogy lehetett volna a privatizációt átgondoltabban is csinálni, bár amikor száz- és ezermilliárdokról van szó, akkor a tisztesség, az erkölcs, morál hanyatt homlok menekül.
De az említett gyárak – és az a nagy iparvállalat is, ahol anno én dolgoztam – sajnos nem véletlenül tűntek el. Még azt sem állítom, hogy nem mindegyiknek kellett volna és főleg nem úgy eltűnnie, ahogy megtörtént.
Csak emlékszem, hogy az én cégem rendelésállománya hogyan tűnt el szinte egyik hónapról a másikra, mert a nyugati piacon a termékeink nem kellettek, a keleti piacon szintén nem, mert azt mondták, hogy ha már fizetni kell, akkor inkább veszik a nyugatit. A technológiánk elavult volt, a létszám feleslegesen nagy – dúlt a kapun belüli munkanélküliség – a KGST összeomlásával és az állam kivonulásával pedig a vállalat léte alapjaiban kérdőjeleződött meg. Ha nem jön a sokszor ás jogtalanul átkozott multi, aki megvette a régi vállalatot, 1600 ember került volna az utcára. Ez a multi ma is kb. ennyi embert foglalkoztat, plusz egy csomó alvállalkozónak, disztributornak ad munkát, lehetőséget.
Magyarán a kép vegyes, és nem annyira fekete-fehér, ahogy az az írásból lejön. Ha ma a multik kivonulnának, egy perc alatt támadna milliós munkanélküliség.
A politikai változások nagyságát mindenki azonnal látta: új pártok, oarlament, választások, stb. Hogy a rendszerváltás a gazdasági életben sokkal nagyobb át áthatóbb változásokat fog eredményezni, azt meg csak az látta, aki mert egy kicsit gondolkodni, hogy mit is fog jelenteni a világpiacnak való kitettség, mit is jelent az, hogy globalizáció (lehet utálni ezt a folyamatot, de megállíthatatlan és a termelőerők fejlődéásének szükségszerű velejárója), mit is jelent az, hogy kapitalizmus (nem a Mariahilferstrasse csillogását).
A maghyar társadalom sokszorosan bebizonyosodó éretlenségét bizonyítja, hogy máig nem volt hajlandó ezzel szembenézni, és inkább hisz hagymázas népbutítóknak, mintsem intelligens ember módjára azon törné a fejét, hogyan tudna az új világ általunk befolyásolhatatlan körülményeibe beilleszkedve modern és prosperáló országot teremteni. Aki ez utóbbin gondolkodik, az ma hazaáruló nemcsak a nép ajakán, hanem a kormánypropagandában is.
Ezért kell sajnos azt mondanom, hogy értelmes, tenni akaró, gondolkodó ember ma nem otthon keresi a boldogulást.
11:31 de.
Elnézést a sok gépelési hibáért, de lusta voltam átnézni a szöveget 🙁
11:41 de.
Mikor ide koltoztem, Kanadanak meg kevert gazdasaga volt – a gazdasag vegyesen volt allami es magan tulajdonban. A kozszolgaltatas a telefont kiveve teljesen allami kezben volt. De multak az evek es itt is egyre kevesebb az allami vagyon, es ami meg megmaradt, koszonet a karrierista politikusainknak, olyan torvenyeket hoztak, hogy most azok is a privat multi nacionalis cegek erdekeit szolgaljak. Megszunt a manufaktura, szinte nincs mar kanadai gyartmany, az Alberta buzamezoket olajkutak foglaltak el. Kina szepen elviszi a nyersanyagot es cserebe megvesszuk a kinai szart. A kozszolgaltatas szinte teljesen magan [kulfoldi] kezre kerult, oriasi aremelkedesekkel. Eppen azert Kanada ma lenyegesebben gyengebb es szegenyebb mint 45 evvel ezelott. Tehat a valtozasok, leszamitva a politikai sajatossagokat, egy globalis folyamatrol szamolnak be, s nem spontan magyar problemakat ecsetelnek.
11:57 de.
burkus laci
2013 február 16
10:55 de.
mesüge jelentését illetően a gugli a barátja, hogy maga mi volt 25 évvel ezelőtt, lényegtelen.
jó lenne, ha felfogná végre, nem minden írásom magáról, és magához szól, ha már képtelen felfogni az írás kontrapontjait.
amúgy engem még 65 évesen is úgy szólítanak: fiatalember!
igaz, a reuma osztály várójában, meg a piacon 🙂
11:59 de.
Kovács Éva
2013 február 16
10:37 de.
még csak nem is én találtam ki. csak egy kis párhuzam.
12:01 du.
Zsuzsa
2013 február 16
11:41 de.
a fene tudja, de valahogy mégiscsak szívesebben lennék kanadai szegény, mint magyarországi szegény.
minden relatív, persze.
ráadásul a postom se erről szól.
12:05 du.
Zsuzsa!
Kösz’ az infókat! A különbség Kanada és Magyarország közt, hogy mi mélyebbről indultunk…lefelé.
12:20 du.
Remélem nem fogkátok félreérteni,- humornak szánom..
25 évvel ezelőtt a politikusok politizáltak, a munkások dolgoztak, a cigányok loptak.
Ma a politikusok lopnak, a munkások politizálnak és mindenki azt akarja, hogy a cigányok dolgozzanak..
🙂
1:41 du.
Kár hogy csak az utolsó mkét mondat István saját gondolata
1:58 du.
25 éve dolgozhatott mindenki és elhitte,hogy az tényleg munka
-a teljesitménybérben dolgozokon kivül napi 3-4 oràt-
25 éve örültünk egy Trabantnak,ma nem.
23 éve azt hittük,hogy igy dolgozunk tovàbb és BMW-vel furikàzunk.
23 éve azt hittük,hogy a vezetést àtveszik a ràtermettebbek-nem marad a helyzeti és anyagi elönyben lévöknél,de ök ragaszkodnak màig hozzà.A koràbbi kedvezményezettekkel ujbol uralkodni akarnak a nemzetünk kàràra.
23 éx alatt eladtuk,elkotyavetyéltük és elloptuk a javainkat.
6 esztendö utàn ujabb kölcsönnel menekültünk meg a csödtöl, 8 év alatt az adossàgunkat 51 %-rol 82 %-ra növekedett.
1 év alatt (2009-ben) minusz 6,8 %-al csökkent a gazdasàgunk.
„Elpocsékolt évtized Magyarorszàg szàmàra” Rik Scheerlinck a belga KBC tulajdonàban lévö K&H
Bank vezérigazgatoja szerint.
1 év alatt -most- 5,1 Milliàrd £-t kell adossàgra és kamatokra fizetnünk.
Most -csak most- minden szakszervezet és személy többet,nagyobbat
és azonnalit követel.
2:32 du.
burkus laci
2013 február 16
10:55 de.
Má’bocs!
Akkor te hogyan lettél, ha ilyen furcsa ízlésük volt?
Falon fogtak, mint a legyet, vagy a nap keltett ki? 😛
3:36 du.
Gere Gabi 2:32 du…..figyeld csak meg , az emberek zome azt a korszakot nem nagyon szidja , sot szeretettel emlexik ra amikor fiatal volt , ez logikus , mert ugy 20-25 eves koraig az embert eltartjak a szulei , tehat nem robotol/dolgozik stb nagyapam 1880-ban szuletett es ferencjoska 1916-ban halt meg , tehat 36 eves koraig az volt a fonok…..raadasul a betegsegek is elkerulik az embert addig……
3:42 du.
en pl vilagosan emlexem ra hogy ugy 7 evesen felirtam a palatablara otthon kretaval hogy eljen rakosi…nyilvan iskolaban hallottam….arra nem emlexem miert NEM felejtettem ezt el ? nyilvan szuleim kioktattak hogy miket is muvel ez a rakosi pajtas
3:47 du.
ILLE…kina az usa kedvence….az usa onnan importal edzocipot,fokhagymat,zoknit…dehat te is tudod….orulj neki hogy a fidesz kereskedik kinaval mint az usa…persze nyomhatod a hulye baloldali hazug propagandat mert az is szorakoztato
4:37 du.
Ille, sehol sem jo szegenynek lenni, ehezni, telen utcan Kanadaban kulonosen nem jo az. Nem fogom reszletezni, mert valoban meg mindeg tobb csorog le a szegenyekhez Kanadaban mint Magyarorszagon es kulonben sem akarom elvenni a cikkedbol a mennydorgest, csak azt akartam mondani, hogy ti egy globalis folyamatba estetek bele sajnos immar meztelenul. Mint Sardi mondta, melyebbrol indultatok el. De a globalis folyamat folott nem lehet elnezni, mert elsosorban valosag, masodsorban ha egyaltalan meg letezne valahol ennek a folyamatnak a megforditasa, ahoz szembe kell nezni a valosaggal. Velemenyem szerint sehol nincs olyan politkus aki sajat elonyeit folaldozva megforditana a folyamatot. Nezem a magyar vezereket a magyar TV-n es olvasgatom a hireket. Teljesen remenytelen a helyzet egytol egyig mind hazudik es csak fut fat igerget amibol soha nem lesz semmi.
5:32 du.
25 éve fiatalok voltunk.
Én már 42 voltam
Ma öregek vagyunk.
25 éve szocializmus volt.
Csak nevezték annak!
Ma kapitalizmus van.
????????
25 éve a Szovjetunió volt a szövetségesünk.
Kizsákmányoló kényurunk!
Ma Kínát szeretnénk szövetségesnek.
Nem is lenne baj!
25 éve Szűrös és Pozsgai elvtársak az emelvényen Kádár mögött ülnek.
Ma Szűrös és Pozsgai urak az emelvényen Orbán mögött ülnek.
25 éve Martonyi és Járai elvtárs jó MSZMP káder (miniszterhelyettes, stb.) volt.
Ma Martonyi és Járai urak a Fidesznél jó káderek (miniszter, jegybank elnök, stb.).
25 éve Kövér Laci az MSZMP KB Politikai Tudományok Intézetének politikai munkatársa volt.
Ma komcsi gyűlölő házelnök.
Valamit tanulhatott abban az intézetben!
25 éve a politikusok kommunista naplopók voltak.
Csak azt ne mondjuk, hogy ingyen! Én még emlékszem Medgyessy Miniszterelnök Úr lakás panamájára!
Ma a politikusok jól fizetett naplopók. (Orbán első tétele: Csak az én komcsim a jó komcsi.)
Nyakó elvtárs 36.000.000 Ft –ja a fizetésén fölül, a „jár nekem elv alapján”!
25 éve hangulatjelentést készített az MSZMP.
És 3/3-as elvtársak, a mai MSZP oszlopai!
Ma Kubatov listát a FIDESZ.
25 éve volt május elsejei felvonulás.
A November 7. kimaradt!
Ma van márciusi, októberi tömeggyűlés az Astoriánál, a Kossuth téren.
Az 1948-49-es Forradalom és Szabadságharc tényleg szégyellni való!
25 éve Kádár a sakkot támogatta.
Ma Orbán a focit.
Valamivel többeket szórakoznak, foglalkoztat!
25 éve reform kommunisták voltak.
Ma fülkeforradalmárok vannak.
25 éve senki sem lehetett milliárdos, de mindenkinek szerény elfogadható élete, biztos jelene és kiszámítható jövője volt.
A ma milliárdosai szinte kivétel nélkül Elvtársak voltak, és elsők az állami vagyon magánosításában!
Ma bizonytalan a jelened, kiszámíthatatlan a jövőd.
25 éve az ország pénzét úgy osztották el a parlamentben, hogy jusson oktatásra, egészségügyre, a Te és a mi jólétünkre.
Valamint az MSZMP vagyonra amit ma a dicső utódok bitorolnak!
Ma a gazdagok, a milliárdosok kapják az ország kenyerének javát.
A 100 leggazdagabb magyar közül találd ki hányan voltak Elvtársak, és ma mennyien azok?
25 éve megbecsülték a tisztességes munkát. A legbénább szakmunkásokból lettek a legjobb szónokok, a Szocialista Munka Hősei!
Ma az ügyeskedőknek, a csalóknak áll a világ.
Ez legalább nem változott!
25 éve a gyárak, az üzemek, a bankok, minden-minden magyar volt.
Csak a KGST szervezése alapján mindent tönkretettünk!
Ma az ipar, a kereskedelem, a szolgáltatások nagy része külföldiek kezében van. A magyar gyárakat bezárták, vagy privatizálták, jellemzően a külföldi tőke számára. A legtöbb gyárat azért vették meg, hogy a konkurenciát felszámolják, így a hazai gyárak többségét szétzúzták, bezárták, dolgozóit az utcára tették.
Az utolsó igazgatók, vezérigazgatók, akik az eladásokat, privatizációkat intézték mind koldusszegényen lépett le!
25 évvel ezelőtt volt nemzeti ipar.
Ma multik vannak.
Csak nem a Gyurcsány-félékre gondolunk?
Volt Ganz Hajó gyár, Láng Gépgyár, Tungsram, Rico, Pannónia Szőrme.
Ezeket is az „Orbán rezsim” tette tönkre!
Ma bankok és bevásárlóközpontok vannak a Váci úton.
A bankokat ne bántsuk, megsértődik Gordonka!
25 éve volt magyar műszeripar, olyan nagyüzemekkel, mint a MOM, a
Gamma. Volt önálló hadiparunk, olyan üzemekkel, mint a Diósgyőri
Gépgyár, a Rába, a FÉG, a Danuvia.
Miért hagytuk abba a motorkerékpár-, teherautó,- traktor gyártást? Az Orbánék miatt!
Ma van fegyver a feketepiacon.
25 éve a magyar ruházati iparnak olyan gyárai voltak, mint a
Goldberger, a Panyova, a Május 1, a Vörös Október, a Zalaegerszeg, a
Keltex.
Moldova „Szent tehene” erre is választ ad!
Ma ruházati ipar nincs, de van kínai termék.
Ön biztosan eredeti Adidast, Niket vesz, sokaknak nem telik csak kínaira!
25 éve volt magyar cipőipar. A martfűi termék nemzetközileg elismert volt. Ma nem gyártunk magyar cipőt.
Ma is az, a 90%-át külföldre viszik!
25 éve a magyar Ikarus évente 13 ezer autóbuszt gyártott, és a világ
élvonalában volt. Szovjetuniótól, USA-ig Ez is az Orbánék bűne!
Ma nincs, felszámolták, hogy helyébe a német, svéd és más használt
buszok jöjjenek.
Ez is az Orbánék bűne!
25 éve a Ganz-MÁVAG vonatokat gyártott a világ számos országának.
Ma kínai piac van a helyén. Ez is az Orbánék bűne!
25 éve Csepel Művek 60 ezer embernek adott munkát
Volt kb. 10.000 embernek munka, a többi ingyenélő volt, pl egy 3-4 személyes raktárban 23 nő, egy anyagbeszerző, egy sm. és egy párttitkár „dolgozott”!.
Ma kis kft-k vannak a helyén. Egyszer el kellene oda menni!
25 éve az ország vezetése a magyar gazdaságot támogatta. A KGST pedig az ország vezetését! Vicc! Ön sem hiszi ezt!
Ma a multikat, a külföldi tőkét szolgálja ki.
25 éve az energiaszektor az állam kezében volt, nem kellett félni attól, hogy lekapcsolják a villanyt, vagy nem tudunk fűteni, mert nem tudjuk kifizetni.
Valakik eladták, puszira, és ma az a szemét Orbánék vissza akarják vásárolni! Nem baj, majd ha egyszer hatalomra kerülünk, lesz mit újra eladni!
Ma a privatizált energiaszektor egekig emelt árai miatt az emberek nem
tudják kifizetni a rezsit: csak idén 700 000 embertől vonnak 30%-ot a
fizetésükből köztartozás miatt. . Valakik eladták, puszira, és ma az a szemét Orbánék vissza akarják vásárolni! Nem baj, majd ha egyszer hatalomra kerülünk, lesz mit újra eladni!
25 éve a mezőgazdaság egymillió embernek adott munkát.
Ma alig százezren dolgoznak itt. 25 évvel ezelőtti mezőgazdasági
termelésnek most csak egyharmadát termeljük. De amikor a szőlősgazdák embereket akarnak toborozni, senki nem vállalja, nekik elég a segély és a kocsma!
25 éve olyan világhírű üzemek jelentették a magyar mezőgazdaságot,
mint Bábolna, Mezőhegyes, Nádudvar. Az Elvtársak privatizálták, esetleg áron alul eladták! két hét múlva tízszeres áron került az újabb vevőhöz!
Ma ez már a múlt.
25 éve hazánkban 8,7 millió sertést tenyésztettek. Ma ebből csak 4,1 millió maradt. A „szocialista szakemberek kiirtatták a mangalicákat, ma ez a legdrágább sertéstermék”!
25 évvel ezelőtt nem tudtuk, hogy mi az a parlagfű. Az, hogy ön nem tudta az egy dolog, akkor nem volt reklámértéke!
Ma annyi a parlagon heverő, megműveletlen föld, hogy parlagfűből és
allergiás betegekből nagyhatalom vagyunk. Igaz, a birkatenyésztők nem tudnak legeltetni mert nincsenek legelők, viszont a gyógyszergyárak szépen keresnek az antiallergén gyógyszereken is!
25 évvel ezelőtt majdnem kétszer annyi húst ettünk, mint ma. Nem csak
azért, mert háromszor annyi tehén és disznó volt, mint ma. Ettünk,
mert volt, mert jó volt, s főleg, mert tellett rá, bár ma azzal
riogatnak, hogy ez egészségtelen. Lehet, hogy ön kétszer annyi húst evett, de az én Édesapám tanár, Édesanyám védőnő volt, és három gyereket neveltek és iskoláztattak! Mindent megadtak nekünk amit a saját gyomrukon megspórolhattak. Igaz ők nem elvtársak, hívők voltak, és a rendszer nem is ajnározta Őket!
Ma drága a hús, egyre kevesebb és egyre rosszabb minőségű külföldi
húst eszünk. Fogyókúrázunk, mert nincs pénz kajára. A fogyókúrás szerek meg olcsóbbak mint az egészséges táplálkozás kellékei!
25 éve napi 8 óra munkából elfogadhatóan meg lehetett élni. Akinek elég volt a napi két üveg sör és a zsíros kenyér!
Ma sokszor 12-15 óra is kevés. Ha kevesebb hülyeséget irkálunk, kevesebb időt vesz igénybe az álhírek, rémisztgetések terjesztése, több idő marad másra!
25 éve miénk volt Magyarország.
Ma a külföldiek szolgái vagyunk saját hazánkban. (Vásárhelyiek
figyelmébe: Hódgép, Metripond, Hódiköt, Alföldi Porcelángyár. A
termékekre az volt ráírva, hogy: Made in Hungary – pedig el voltunk
nyomva…! Ma a kevés magyar termékre, ami még van, az van írva: Made in
CE – pedig szabadok vagyunk.) Ha elkerülte volna a figyelmét, a nincs pl. Germany sem, France sem!
25 éve 20 milliárd dollárral tartoztunk a világnak.
Ma 130 milliárddal tartozunk. De csak azért ennyivel mert 8 év alatt csak ennyit sikerült eltapsolni!
25 éve, gazdálkodtak a hitelekből. Ez már nem tévedés, ez szándékos hazugság!
Ma ellopják. Ja! Fizetik vissza az Elvtársak helyett!
25 éve a kórházban az számított, hogy mi a bajod, mid fáj? A kollégámtól 150.000 ft-t kért a sebészprof. a szívműtétért, zsebbe! A minimálbér 8500 Ft. volt!
Ma az számít, hogy mennyi pénzed van.
25 éve a beteg minden körülmények között kapott ellátást. A kollégámtól 150.000 ft-t kért a sebészprof. a szívműtétért, zsebbe! A minimálbér 8500 Ft. volt!
25 éve nem voltunk gazdagok, de sok mindent megengedhettünk magunknak:
üdülést, éttermet, szórakozást.
Ma sem vagyunk gazdagok, és egyre ritkábban engedhetjük meg magunknak
az üdülést, az éttermet, a szórakozást, vagy az egyik, vagy a másik,
de gyakrabban egyik se.
25 éve az emberek többsége nyaralni ment. Gyári üdülőkbe.
Ma a családok 59 százaléka nem megy nyaralni. A gyári üdülőket privatizálták. A legtöbbjét potom áron vették meg a szakszervezeti- vagy pártvezetők!
25 éve a nyugalomba vonulás tisztes nyugdíjat és megbecsülést jelentett. 25 éve nem voltak hajléktalanok, s a biztos megélhetés miatt senkit nem fenyegetett az a veszély, hogy az utcára kerül. A fent említett szüleim 35—37 évet dolgoztak, és a kettőjük nyugdíja együtt, 2004-ben már majdnem 100.000 Ft volt!
Ma Magyarországon 85-90 ezer hajléktalan él, s évente több mint 2000 lakást árvereznek el. A felmérések szerint magánemberek esetében gyakorta árvereznek a kifizetetlen villany-, gáz- és más rezsiszámlák következtében, de magas az illetéktartozások miatt elindított végrehajtások száma is. És ez csak Magyarországon van így! És ez is az Orbánék bűne!
25 éve a cigány is dolgozhatott, sőt dolgoznia kellett!
Ma szociális segélyért áll sorba, dolgozni meg már elfelejtett. 2002 -2010 között a nem dolgozó cigány lakosság száma 25%-ról 75%-ra nőtt!
25 éve több mint tíz millióan voltunk.
Ma 10 millió alá süllyedt Magyarország lélekszáma. Magyarország népessége 2010. augusztusában 9 999 000 fő volt,
25 éve a gyerekedre biztos jövő várt. Tanulhatott, munkát kapott, családot alapíthatott.
Ma nagyon sokak számára egy lehetőség marad: külföldre menni.
25 éve volt társadalmi ösztöndíj, és a diplomásokra munkahely várt.
Ma van diákhitel, amivel a jövő eladósodik. És várja a diplomásokat a
munkanélküliség.
25 éve a pályakezdőket tárt karokkal várták a munkáltatók.
Ma körülbelül 80 ezer pályakezdő fiatal indítja életét munkanélküliként.
25 éve csak vízummal utazhattunk a legtöbb EU-országba.
Ma nem kell vízum, de csak az tud utazni, akinek pénze van. Neked van pénzed utazni?
25 évvel ezelőtt rend volt. Éjjel bátran sétálhattál. Tudtad, hogy mi a jó és mi a rossz. A rendőr melletted állt, a rendőr mögött meg ott állt az állam.
Ma félsz éjjel kimenni az utcára, félted vagyonkádat. A rendőr nem áll melletted, és a rendőrt se védi meg saját állama!!! De ma már a kanadaiak is kezdik érezni mit jelentenek Mohácsi Viktória és védencei, (bár fogadnák be mindet), mi még védjük őket!
25 éve mindenki beszart a rendőrtől.
Ma rendőr szarik be a „zemberektől”.
25 éve akadtak korrupt politikusok, a hatalmukkal visszaélő állami emberek.
Ma Magyarország Európa legkorruptabb országai közé tartozik. a Transparency International 2008-ban publikált jelentése szerint a korrupció Magyarországon széles körben elterjedt, különösen veszélyes az üzleti és az állami szféra találkozási pontjain, és jelentős probléma, hogy a visszaélésen kapottak nem esnek rossz társadalmi megítélés alá.
25 éve a munkatörvénykönyv a munkást, a dolgozót védte.
Ma a munkaadót védi. Ez hazugság!
25 éve a szakszervezeteknek véleményezési jogaik voltak az érdekvédelemben,
szociális kérdések eldöntésében.
Ma a szakszervezeteknek nincsenek jogai. Ez hazugság!
25 éve kádári diktatúra volt és népi demokráciát ígértek mindenkinek.
Ma demokrácia van és orbáni diktatúra. De legalább mászunk ki a posványból!
25 éve Aczél elvtárs osztotta a pénzt, a státuszt és az észt a kultúrában.
Ma Kerényi, Fekete és Tarlós urak. Az a baj, hogy még a fekete sem olyan sötét mint Aczél Elvtárs?
25 éve már lehetett politikai viccet mesélni.
Ma még lehet politikai viccet mesélni. Ez meg csak egy rossz szójáték akart lenni?
25 éve a demokrácia várt ránk. Miért? A 40 éves „népi demokrácia” nem tetszett?
Ma a diktatúra vár ránk. A 15 felé húzásnál és a 100 felé lopásnál ez még mindig jobb!
25 éve ezt nem mertem volna megírni.
Ma meg merem tenni, mert igaz! Nem az igazsága miatt, ahhoz nem sok köze van, hanem mert senki le sem ….. a valótlanságait, egyedül én, sajnos túl sok időmbe került! Üdvözlettel: L.Sz.
Ille István
5:34 du.
Sajnos nem úgy jön le ahogy megszerkesztettem, Ille Elvtárs így is megérti, ha elolvassa!
9:28 du.
Effendi, az írás szellemes, bár kétség kívül akadnak téves, nosztalgikus elemei is. Tudod a megszépítő emlékezet! =))
Azonban engem ez a hasonlítgatás kevésbé dühít, sokkalta inkább az egyértelmű hasonlóságok!
10:09 du.
Joe
2013 február 16
1:41 du.
itt a nagy lehetőség, hozzá teheti a sajátjait, ahogy erős dénes is megtette.
2:40 de.
Lélfai Szilárd
2013 február 16
5:34 du.
köszönet a kiegészítésért, lélfai elvtárs!
42 évesen jó előképzést kapott a szemináriumon, és láthatóan simán beszopja azóta is a pártutasításokat.
csak már le kellene, hogy cserélje a brossúráját. a szentkirályi utcában adnak újat. 67 évesen ráadásul ingyen utazhat. javaslom, hétfőn eredjen útnak, hogy időben odaérjen. a csigákkal az úton ne foglalkozzon. tudja, mire lehajolna értük, a csiga: suttty!
örülök, hogy erre járt, lélfai elvtárs!
ami az ürítési szokásait illeti – mit igen, és mit nem – ha megkérhetem, kíméljen meg tőle, de, ha gondja van vele, forduljon a háziorvosához.
ha pedig a másé érdekli, hát nyisson egy nyilvános WC-t. a fővárosban úgyis kevés van belőle.
azt pedig, remélem, belátja, hogy a narancslében ázó agyával – már, ami az agymosás után maradt belőle – képtelen az igazság bármely jelét felismerni!
3:17 de.
Lélfai Szilárd
2013 február 16
5:32 du.
Ebbe az ostobaságba (má’bocs) amit írtál kár is volt ennyit belefektetni!
„Kútba dobott pénz”!
A cáfolat, meg gyenguska, hazugság! 😛
4:40 de.
Létfai Szilárd
Természetesen nem olvastam végig a hozzászólásodat, mert túl hosszú, csak belenéztem.
Egy valamire szeretnék kérni bizonyítékot, linket.
A Nyakóról rendszeresen írjátok, hogy ő a 36milliós költségtérítéses szemétláda. Dobj egy linket, ami ezt alátámassza, a Magyar Hírlap hazudozásán kívül (!).
Nekem az rémlik, hogy Lázár Kankó volt az, aki a maximálist vette fel 2002-2006 között.
Nézd csak, megkerestem neked a legautentikusabb forrást:
http://www.parlament.hu/kepv/kepv_ktsg.htm
Csak a MH összemosta a feleségével együtt (ő is képviselő volt akkor). De a legtöbbet Lézer vette fel.
Ez tény, számolgass.
8:46 de.
Lélfai, nem, nem minden az Orbánék bűne, de ahhoz képest, amit ez a banda szellemiekben, erkölcsben (egy székháztolvaj beszél tiszta közéletről és munkaalapú társadalomról – hogy nem sül le a pofájáról a bőr…), közhangulatban, élhetőségben rombolt az országon, azt a legkorruptabb privatizációs ügylet sem tudja felülmúlni.
500000 ember hagyta el az országot, és – legalábbis az ismeretségi körömet mint mintát tekintve – messze nem mindeki a puszta megélhetés miatt, hanem pont azért, amit említettem: az ország élhetetlenné tétele miatt.
Megsúgom magának, ma aki nyilvánosan kijelenti, hogy nem Orbánék pártján áll, az a fizikai épségét kockáztatja, mert rájuk küldik a keresztény-nemzeti futballhuligánokat, ahogy ezt Debrecenben és az ELTÉ-n is láthattuk.
Egy ilyen kormányzatot véd maga itt ezerrel, jobb ha tudja.
11:19 de.
Tisztelt Cornelius!
Nem szeretem a bulvár lapokat, de itt Nyakó elvtárs válaszolt is, és perrel sem fenyegetőzött! én nem azt írtam, hogy egyedül vette fel!
BUDAPEST — 36 millió forint! Ennyi utazási és szállásköltség-térítést vett fel 2002 és 2006 között Nyakó István (MSZP) és felesége, az előző ciklusban szintén MSZP-képviselő Nagy Nóra, holott a ciklus túlnyomó részében közös háztartásban laktak.
Hirdetés
Nagy Nóra és Nyakó István
Az MSZP szóvivője és felesége fejenként havi 90 ezer forint szállásdíj-térítést kapott, noha a kétszeresen mért támogatás ellenére egyetlen lakást bérelnek a fővárosban. A pár fejenként havi 288 ezer forint utazásiköltség-térítést is igénybe vett, ennyi benzinpénzből az év minden napján le és vissza lehetett volna autózni a választókörzetükbe, Borsod megyébe. Fejenként 18 millió 158 ezer forintot kaptak a fenti jogcímeken a négy év alatt.
– Minden egyes adat nyilvános, szerepel a bevallásomban, csakúgy, mint a feleségemében. Nagy Nórával 2003-ban házasodtunk össze, addig és az után is önállóan végeztük képviselői munkánkat. Lakást közösen bérelünk, de miután megszületett fiunk, nyilván egy nagyobbat, mint amekkora egy embernek szükséges – mondta a Blikknek Nyakó István.
– Tény, hogy nem utaztam el az utolsó fillérig az utazásiköltség-térítést, bár 83 kistelepülésen végzem képviselői tevékenységemet. Tudom, hogy ez a vita nyerhetetlen a részemről. Vittem már el néhány balhét, vélhetően ezen is túl leszek valahogy – mondta a szóvivő. Arra a kérdésünkre, hogy etikus volt-e mindkettőjüknek felvenni ezeket a költségtérítéseket, Nyakó úgy választolt: – Etikátlannak azt tartom, hogy négy évig valaki úgy veszi fel a bérét, hogy nem jár be parlamentbe dolgozni. Elismerem, nem szerencsés az a jogszabály, amely rendelkezik a képviselők járandóságáról, támogatásáról. De valahogy a többség túl szemérmes ahhoz, hogy ezekről a kérdésekről nyíltan beszéljen, így frakciónk hiába kezdeményezte a változtatásokat – tette hozzá.
11:21 de.
Cornélius elnézést, Antifülkének szántam az előző bejegyzést!
11:26 de.
Ne bántsátok szegény Létait, már a korral jár az elbutulás.
De gondolom, a párttagkönyvet nem égette el, hanem gondosan elásta a kert sarkában, hátha jó lesz még egyszer.
Azért megfigyeltem, hogy a legelvakultabb komcsik lettek a legelvakultabb jobbosok. Csak hogy szegény Csurkát említsem fel, meg a sokat emlegetett borítékot.
Azért komcsiznak annyit, hogy eltakarják a saját múltjukat. Létai is szorgalmasan járt a pártgyűlésekre, most meg fújtat, nehogy rápirítsunk.
11:29 de.
Kedves Cornelius!
Izgalmas ez a számháború! Három millió koldus, 500.000 kivándorolt,stb.!
Én csak a választás lehetőségének a hiánya miatt pártolom a Fideszt, ettől függetlenül az alábbi állítását igazi R.W.-i gyöngyszemnek tartom! ” Megsúgom magának, ma aki nyilvánosan kijelenti, hogy nem Orbánék pártján áll, az a fizikai épségét kockáztatja, mert rájuk küldik a keresztény-nemzeti futballhuligánokat, ahogy ezt Debrecenben és az ELTÉ-n is láthattuk.”
Ha csak viccnek szánta sajnálom, félreértettem!
11:53 de.
Kedves Ille et.
Gratulálok szellemesnek szánt válaszához, azt hiszem sikerült alulmúlnia önmagát!
Az alábbi „humorát nem értem: sic. „ami az ürítési szokásait illeti – mit igen, és mit nem – ha megkérhetem, kíméljen meg tőle, de, ha gondja van vele, forduljon a háziorvosához.
ha pedig a másé érdekli, hát nyisson egy nyilvános WC-t. a fővárosban úgyis kevés van belőle.”
Azt, hogy a csigás vicc mire válasz, azt sem tudom!
„azt pedig, remélem, belátja, hogy a narancslében ázó agyával – már, ami az agymosás után maradt belőle – képtelen az igazság bármely jelét felismerni!”
Ha erre a szellemes mondatára, az Ön irodalmi stílusában akarnék válaszolni azt kellene mondanom, még mindig jobb a narancslében ázó agy mint az Alzheimer kór!
12:17 du.
Lélfai Szilárd
2013 február 17
11:53 de.
hát, öregfiú, azt gondoltam, belátja, hogy nincs abban a szellemi állapotban, hogy megítéljen bármit is, de tévedtem.
hiába, a demencia nem korfüggő. tudja, az altzheimer a memória zavarokkal van összefüggésben. a fenti írás szerint egész jól emlékszem 25 évvel ezelőtti dolgokra. igaz, arra nem emlékszem, hogy ön kicsoda is? bár az olyan senkikre, mint maga, nem nagyon szoktam emlékezni.
a csigás vicc nem válasz, olajbogyó, hanem célzás a gyorsaságára. mind motorikusan, mind szellemileg 🙂
amúgy nem csak ezt nem érti: sok minden mást sem. gondolom, a rezsim nyertesei közé tartozik. csak azt nem értem, egy marxista-leninista pártfőiskolát végzett elvtárs, mint ön, hogy~ kerülhetett a fidesz uszájába? csak nem pozsgai elvtárs rokona?
amúgy cornelius nem viccelt.
talán nem ártana néha mást is nézni, mint a királyi tv-híradót. de ott van a youtube-on a video a 2006-os hősök ELTE-beli terrorjáról.
12:19 du.
uszájába=uszályába…ez a nem teljesen reálisan gondolkodó (bocs, visszavonom, a gondolkodás képességét, sajnos, régen elvesztette) kihozott a sodromból egy kicsit.
1:12 du.
Ille….az a lenyeg hogy te realisan sikeres vagy politikuskent,irokent,ehseg menetelokent…
3:16 du.
Lélfai Szilàrd!
Örülök,hogy itt van.
5:17 du.
Zsuzsa
2013 február 16
4:37 du.
Zsuzsika, tedd hozzá, hogy a volt vezéreket is.
11:05 du.
Dakotacska csak a jelenlegieket interjuoljak a TVn.
De jo, hozzateszem ezeket is. Sot kezdjuk Istvannal.
3:58 de.
burkus laci
2013 február 17
1:12 du.
az a lényeg, hogy vagyok.
nem úgy, mint te.
te csak létezel.
házőrző, lásd már be, hogy bármit írsz ide, ha nem a témával foglalkozol, minden beírásodból meg tudlak alázni!
hiányzik ez neked, amatőr?
én nem kenyérrel doblak vissza!
4:01 de.
Dénes ERÖS
2013 február 17
3:16 du.
kétségtelenül nagy öröm. csak egy különbség van maguk közt: maga, édes fiam, igaz, hogy másra mutogatva és a témától független „bezzeg” hozzászólásokat írva legalább megpróbálkozik úgy tenni, mintha értené, miről írok. lélfai csak személyeskedik. megértem az örömét.
4:37 de.
Ille Istvàn
Mi értjük,hogy mit akarsz,mi a célod-célotok-,a mi célunk a „szemenyeiskedéseitek”megcàfolàsa,az érem màsikoldalànak (is) a bemutatàsa.
12:16 du.
Dénes ERÖS
2013 február 19
4:37 de.
mábocs. kinek a képviseletében használja a többes számot? ráadásul, mi is az, hogy érti? ért maga bármit is? mit is mutat be? mi az a szemenyeiskedés? mit is tud megcáfolni?
na, fusson neki még1x. van még mit tennie.
11:22 de.
pityuka…irjal valamit…vagy te szalltal le ? wwww.index.hu/belfold/hirek/2013/02/22/gazolt_a_hev_sashalmon/ AGGODOK