Az úgy kezdődött, hogy a mutternak eltörött a keze. Ráadásul a jobb. Ott volt, ugye, a ház, csak be kellett ott fűteni, még ha csak a konyhában a csikótűzhelyt, meg az egyik szobát, ahol a mutter aludt, de akkor is. A tisztaszobát, á, még csak az kéne, tiszta pocsékolás, hónapszámra be se nyit senki, csak, ha a mutter születésnapjára összetoborzódik a család. Mondta is a Jánosi doktor, a körzeti, hogy: Mariska néni, most, hogy ilyen balog lett, csak jobb lenne, ha felmenne a városra, a gyerekekhez!

Hogyisne, még csak az köllene! – háborgott a mutter. Itt van a jószág, meg a Buksi kutya is, nomeg, csak tenném ki a lábam, széthordanának innen mindent!

Noonday Rest / Istokovits Kálmán

De a tűzifa! Ki fogja azt megvágni? Hát majd a veres Jani gyerek, a szomszédból! Az van olyan ügyes, meg segítőkész! Nohiszen, majd éppen az! A múltkor is, felállította a vágítóra a gurigát, oszt úgy mellé csapott, hogy samuval kellett kisikeríteni belőle, annyira beleállt! De ebben, persze, a mutter is hibás volt, mert sosem a fuvarostól vette a tűzifát, pedig az hasábra szabva adta, hanem az alvégen, a Kolompáréktól, akik igaz, kétszázzal olcsóbban adták, de csak gurigában, meg, a nyáron tán még fütyült rajta a rigó, olyan nedves volt. Úgy összességében híjja ugyan soh’se volt, de a népek azt suttogták, hogy a mázsája azért meg van ám patkolva, minden kosártól elcsal vagy két kilót!

A pénz, az pénz – mondta a mutter, nem lehetett vele szót érteni. Most azonban, hogy így beállt az idő, meg a veres Jani gyerek is felment a városra, elszegődött valami illető mellé, rakodónak, kezdett a dolog komolyra fordulni. Jenci, a fia, szinte naponta nyaggatta: Édesmama, ugyan, ha már rám nem hallgat, hát hallgasson a Jánosi doktor úrra, jöjjön fel hozzánk, aztán majd, ha kitavaszodik, ha akar, visszajön, ha akar, marad! Maga se lesz már fiatalabb!

Bolond vagy te, fiam, csak ippeg hogy nem forogsz! Hogy én, abba a büdös nagyvárosba? Amikor mindenki mondja, hogy van annak a levegőjében valami mérgező dolog! Hát időnek előtte a sírnak akartok adni engem? Az özvegy Kalocsainé is, az is felment a gyerekihez, oszt mi lett vele? Egy év múlva már kondították is érte a harangot! Hát erre jussak én?

Nade Édesmama! – igy a Jenci fiú – hát a Kalocsinét nem a levegő vitte el, hanem a 6-os busz, mert féktávolságon belül lépett eléje! Az most mindegy – legyintette el a mutter – én akkor se!

Jenci nem adta fel. De Édesmama, gondolja csak el! Mindenhol meleg van, a kádba annyi meleg vizet ereszt, amennyit akar, nem kell a mosófazokban melegíteni a vizet, mosakodni a konyha közepére állított hokedlire tett lavórból, aztán ott van a tévé, nem ilyen négyműsoros vacak, 100 csatorna, kábeltévé, napestélig meg nem fogja unni! Nade a jószágok! Édesmama, kést nekik! A táp úgyis drága, szépen felpucoljuk őket, lefagyasztjuk, egy évig minden vasárnap húsleves kerül az asztalra, na?

És a Buksi kutya? Jenci már érezte, hogy nyerőre áll. Édesmama, a Buksi kutya már olyan öreg, hogy a bolhák is aludni járnak csak rá! Neki is jobb lenne, ha simán elaludna! Majd én megoldom, egyet se tessék e miatt aggódni! Igaz, igaz – bólogatott a mutter – már csak fekszik a lábtörlőn egész nap, ugatolózni se nagyon ugatolózik, enni meg, csak tejbe áztatott kenyeret…hiába, öreg már.

Így aztán összekészültek. A lábasjószágot késnek adták, felpucolták, nájlonzsákokba osztották, majd a nagyvárosban, ott várja a fagyasztóláda. Buksi kutyát elvitte az állatorvos. A házat lelakatolták, a kertkaput szintúgy. A szembe szomszéd vállalta, hogy rá-rá néz, nehogy ebek harmincadjára jusson.

Ha Mariska néni a tavaszon visszajön, úgy fogja itten minden várni, mintha el se ment volna!

A gond a lépcsőházban kezdődött. Jenciék ugyanis a kilencediken laktak, a mutter meg lecövekelt a lift előtt: hát én ide, ebbe a mozgó ládába, be nem lépek a boga úristennek se! Hogyisne, hogy megálljon, oszt ott lebegjünk és föld között! Jenci hiába bizonykodott, hiába rimánkodott, a mutter megkötötte magát. Mit volt mit tenni, beszólt a közösnek, aki jól megtermett férfiember volt, hogy jönne segíteni gólya-viszi-a-fiát módon felcipelni az Édesmamát, mert a szíve miatt nem tud lépcsőzni. A közös jött, felölelték a muttert, aki egész jól tűrte vagy három emeletet, de aztán elszégyellette a dolgot, és csak megadta magát a liftnek. Mégsem járja, hogy egy ilyen vénasszonyt, mint én, ilyen derék legények ölbe cepeljenek – morogta. Vénasszony, hát, pedig jó, ha 65 éves, ha volt.

A lakás, az amúgy tetszett neki. Kicsit félve húzódott az erkélyen a falhoz, mert neki még a padláslétra is magos volt, de mondta a Jenci, hogy majd megszokja. Az elején a wc-vel is volt egy kis baj. Odahaza, ugye, ott volt az udvar végében a reterát. Itt meg? Fijam, csak nem gondolod, hogy én majd egy szekrénybe fogok beülni szarni? Egy darabig küzdött a mutter a rossz érzésével, aztán amikor a harmadik napon már éppen valami szeren gondolkodtak, amivel titkosan megforgathatnák a muttert, a szükség mindent megoldott.

A fürdőszoba, na, azt nagyon élvezte. Párás, finom meleg, nyakig merült az illatos vízbe, szinte dudorászni támadt kedve. Csak a zajok, azokat szokta nehezen. Vékonyak azok a falak, na, nem olyan nyáron hűvös, télen meleg, harminc centis vályog, mint odahaza, satnya, vékony beton, semmit sem ér. Egyik este kérdezte is a Jencit, hogy: te fijam, mi volt az a dübörgés itt felettem? Mikor volt az, Édesmama? Hát fél kilenckor, amikor épp a kádban ejtőztem! Ja, az?- Jenci fojtottan röhögött – az bizony a Varga bácsi volt a tizedikről, aki ilyenkor szokott menni fürödni, és mindig belefingik a kádba!

Egyik este valami vércsesikoly hasított be a csendbe: Jenciiiii, Jenciiii teee! Jenci kezét-lábát törve rohant a mutter szobájába, tán csak nem ölik az Édesmamát? Hát nem. Édesmama elborzadva ült a foteljében, a tv-ben meg egy pornócsatorna erkölcstelenkedett éppen. Jenci alig bírt magával: nade Édesmama! A maga korában? Most mehet a templomba, mert bizony, bűnbe esett! Esett bűnbe az ángyod térgye kalácsa, bolond gyerek, csak nem tudok mit kezdeni ezzel a fránya miskulanciával, ni – mutatott az ijedtében eldobott távirányítóra. Látja, Édesmama, megmondtam, hogy szeretni fogja a kábeltévét! – mosolyintotta el magát Jenci.

A kis ház falára meg tavaszon felkerült a felirat: EZ A HÁZ ELADÓ

 Ille István