Ország, ahol a törvény nem csak a kólát védi…

2013 április 15 3:02 du.40 hozzászólás

Régen volt az már, annak vagy cirka 23 éve. Egy ambíciókkal teli bátor politikusjelölt, nevezetesen az ifjú Orbán Viktor, – új seprő jól seper – a kádári diktatúrára utalva azt nyilatkozta: ő egy olyan országban szeretne élni, ahol a törvény nem csak a kólát védi. Aztán pár évvel ezelőtt a vörös iszapkatasztrófa felelőseire utalva már odáig jutottunk, hogy egyik párttársa, nevezetesen Kövér László Házelnök úr a törvényről már ekként vélekedett: „mi egy olyan országban akarunk élni, ahol a törvény nemcsak a Gyurcsányt és a Kókát védi”.

Mindezen gondolatok csupán azért jutottak eszembe, mert az elmúlt hetek magyar politikai eseményeit szemlélve, fehéren-feketén azt kellett tudomásul vennem, miszerint fittyet hányva a demokrácia által nyújtott állampolgári jogokra, nálunk immár valóban bekövetkezett az a faramuci helyzet, hogy a törvény nem csak a kólát, hanem a Fideszt is védi.

Retró kóla reklám

Retró kóla reklám

Védi őket a külföldről jövő és a számukra nem éppen hízelgő kritikák ellen ugyanúgy, mint a saját választópolgárai ellen is, miközben ők a nagy nyilvánosság előtt viszont bárkit hazugnak nevezhetnek, megrágalmazhatnak, gyalázhatnak, uszíthatnak, s tehetik azt ők következmények nélkül szabadon, a saját kényük-kedvük szerint.

Mindezen események számomra azt tükrözik, hogy a Fidesz-kormány azért ennyire érzékeny és rezignált, mert immár érzik a bukást. Persze joggal érezhetik. Eddigi munkájuk ugyanis folyamatosan csak a bírálatok középpontjában állt, s bármibe is fogtak, külföldről és itthonról egyaránt, állandóan kritika érte őket. A kormányunk mostanra, akár egy partra vetett hal, úgy vergődik. Végső megoldásként és önmaguk mentésének ellensúlyozásaként viszont bevetették a diktatúrák által közismert és mások ellen alkalmazott nyomásgyakorlásának jól bevált fegyverét, a törvényi megfélemlítést.

Kezdődött Papcsák Ferenccel, aki feljelentette a Népszava kommentelőit, majd később ugyanezt megtette Lázár János is. Aztán itt van ez a „rezsicsökkentési mizéria”, amelyből megtudhattuk, hogy egy MSZP-szimpatizáns a térfigyelő kamera bizonyítéka ellenére is csak hazudhat, sőt, a keceli plébános is egy hazug ember.

De mindez semmi. Vigyázó szemeitek most a CÖF-re vessétek, akik az elhíresült Békemenet babérjait megirigyelve szintén vállalták, hogy megvédik a Fidesz-kormányt az általuk nemtelennek vélt támadásokkal szemben. E nemes kezdeményezés pikantériája viszont az, hogy ők az ellenzékhez tartozó politikusokat ugyanakkor szabadon gyalázhatják, mert ugye, akik becsületébe gázolnak, ellenük ők úgysem tehetnek semmit, legfeljebb elmehetnek Szájerné Handó Tündéhez panaszra, aminek persze az égvilágon semmi értelme nem lenne, hiszen jól tudjuk: a törvény immár nem csak a kólát, hanem a Fideszt is védi.

Részlet, a Civil Összefogás Fórum sajtóközleményéből:

„A Magyarországot célzó politikai színezetű hazug támadások egyre sűrűsödnek. A hazai ellenzék és külföldi elvbarátaik immáron nyíltan a magyar kormány megdöntésére szervezkednek. A Civil Összefogás Fórum szerint most jött el a pillanat, hogy Magyarország védelmében szellemi honvédelem szerveződjön. Döntésünket befolyásolta, hogy a már ismert provokatív előzményeken túl 50 osztrák és német értelmiségi a nyugati sajtóban nyílt levélben a kontinens „rothadó gócának” nevezte hazánkat. A szellemi honvédelem kapcsán megfogalmazott kiáltványunkhoz pár nap alatt közel 2000 értelmiségi csatlakozott. A lázadást szítóknak írt nyílt levelet eddig több mint 110 ezren olvasták.”

Nekem a CÖF-ről, mint szellemi honvédelemről, a pártállami Munkásőrség jut eszembe. Ilyen ország lett a miénk, hála a Fidesz-kormány három évének köszönhetően.

De kanyarodjunk vissza az alapgondolathoz, és röviden elemezzük, hogy szemben a Fidesszel, miért védi a törvény a kólát, és miért nem lehet abból magyar hungaricum.

Mint közismert, ezt a nálunk is népszerű és a Fidesz-kormány által megadóztatott üdítőitalt, 1886-ban John Pemberton amerikai gyógyszerész találta fel. Napjainkra a Coca-Cola tehát az Egyesült Államok szimbólumaként jelenik meg, amelynek többféle változatát is gyártják. Ezt a szimbólumot az Egyesült Államok azonban nem sajátította ki önmagának, hanem közzétette mindenki számára, ugyanis nincs olyan ország a Földkerekségen, ahol ne ismernék, gyártanák és fogyasztanák a kólát. Egy kikötése van csupán az Egyesült Államoknak. A kóla összetevői nem térhetnek el a szabadalmi törvényben meghatározott alkotóelemektől, így ízének ugyanolyannak kell, hogy legyen Magyarországon is, mint Kínában, vagy bárhol a világban.

A kóla tehát, hasonlóan a demokráciához, egy jellegzetes nemzetközi márkává vált, amit ugyan nem kötelező fogyasztani, de abba belekutyulni sem engednek senkinek. Sem Orbán Viktornak, sem bárki másnak.

Ha ez történik, mint hazánkban is, hogy a Fidesz-kormány a törvényeivel teljesesen felforgatja a mindennapi életünket, úgy a nép hangja idővel egyre esősebbé válik, és a civilek még attól sem riadnak vissza, hogy arccal és névvel üzenjenek Orbán Viktornak.

Íme, egy üzenet a sok közül: „Viktor, te csak átmeneti igazgató vagy!”

Bogdán Géza

40 hozzászólás

  • Lélfai Szilárd

    Ezt kellene valamelyik „jó tollú” kollégának komentelni! http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=GWztCioRosk

  • OKÉ !Középfokú végzettségű közmunkás írja hogy
    a diktatúrák által közismert és mások ellen alkalmazott nyomásgyakorlásának jól bevált fegyverét, a törvényi megfélemlítést…
    Azért ezt a megfélemlítést egy kicsit bővebben kellene kifejteni.Kit hol hogyan félemlítettek meg ? Törvényileg ?
    Tudja Középfokú végzettségű közmunkás hogy ha leírunk valami azért vállalni kel ám a felelősséget.
    Mert mi lesz akkor Középfokú végzettségű közmunkás ha a mondjuk Fidesz nem nyer. Na nem arra gondoltam hogy a komenisták nyernek.Játszunk el a gondolattal mi lészen akkor ha JOBBIK nyer vagy legalábbis kormányzati tényező lesz ?

  • B. Géza!

    Te milyen messze laksz Zalacsányhoz? Széles Gábor zalai befektetései vannak-e (lesznek-e)valamilyen hatással lakhelyedre? (Ha nem akarsz, nem kell válaszolnod)

  • B. Géza!

    Egyébként – ha nem is értek mindenben egyet vele – jó a cikk. Nem sértő, nem rágalmazó, hanem csak a dolgokat más szemszögből látó és értelmező.

  • Géza!………..Látom neked hiányzik a semmittevés és a segély.Netalán a szoci mézesbődőn hiányzik?

  • Lélfai Szilárd
    2013 április 15
    4:11 du.
    Már egyszer foglalkoztunk vele. Újabb, vagy jobb nincs?

    Topapó
    2013 április 16
    10:54 de.
    A demokrácia hiányzik, mivel utáljuk a diktatúrát.
    Te szivesen nézeted önmagad pondrónak?
    Hát… ízlések és pofonok különböznek.

  • Jó a cikk.
    A videókat nézegetem, érdekesek.
    Sajnos, a cikk vég nélkül folytatható lenne.
    De reméljük, csak egy évig folytatódik már. 🙂
    Én megkoronáznám a Viktort!
    Trónust is kapna, meg koronát!
    Pontosan úgy mint Dózsa György.

  • Béla
    2013 április 15
    4:34 du.
    mintha némi lenézést vélnék kiolvasni a soraidból, méla béla!
    miből gondolod, hogy abban a helyzetben vagy, kicsi próbanáci, hogy ezt megteheted?
    ja, hogy megszoktad ezt a fölényeskedést, mert ráadásul géza nem csak, hogy közmunkás, de tudottan cigány is?
    hát, méla béla, ha a jobbik nyer, te katedrát kapsz, ahonnan taníthatod – nem középiskolás fokon – egész népedet!

  • Topapó
    2013 április 16
    10:54 de.
    egy aljas féreg vagy, topapó, semmit nem tudsz géza életéről, mindennapi küzdelméről a túlélésért, a becsületes munka lehetőségéért, úgyhogy, ami neked hiányzik, te rohadék, az egy fehérre izzított piszkavas a hátsó bejáratodba, hogy élvezz is valamit!

  • Béla
    2013 április 15
    4:34 du
    Tisztelt Béla!
    A törvényi megfélemlítés, amit hiányolsz, a posztban pontosan ki van fejtve. Kár, hogy azt a részt nem olvastad. Igaz, hogy a két történetet ugyan (a Papcsák és a Lázár-ügy) nem szájbarágósan részleteztem, mert gondoltam, a kommentelőim úgyis képben vannak, és tudják, hogy mi a dörgés, így azokra csak röviden utaltam. Vagy rövid poszt helyett tán’ novellát kellett volna írnom tisztelt Béla?
    Azon kérdéseidre pedig, amelyek azt firtatják, hogy mi lesz ha, nos, ilyen fikciókra majd csak akkor válaszolok, ha az a történet bekövetkezik.

  • Sárdi Jani
    2013 április 16
    7:15 de.
    Kedves Sárdi Jani!
    Miért ne válaszolnék? Szóval, maradjuk annyiban, tudom, hol van Zalacsány. Amúgy meg, én egy cikkben azt olvastam, hogy Széles Gábor úr tervei, ha azok egyáltalán megvalósulnak, az egész zalai régiót kedvezően fogják majd befolyásolni. Ez tehát mindenképp jó hír a zalaiaknak. Ugyanakkor sajnos nem biztos, hogy személy szerint én is profitálok ebből, merthogy a térségben már most az a hír járja, hogy cigányoknak a Széles úr állítólag nem fog munkát adni.
    Kedves Sárdi Jani! Muszáj nekünk mindenben egyetérteni? Mert szerintem nem. Attól, hogy bizonyos dolgokat másként látunk, még nem vagyunk ellenségek!

  • Topapó
    2013 április 16
    10:54 de.
    És neked kedves Topapó, ugyan mi hiányzik? Olvasva a kommented, egy kicsivel több intelligencia szerintem rád férne, no de tapintat és tolerancia, mindenképp.

  • topapó, meg kell, hogy kövesselek: kissé elragadtattam magam a veled kapcsolatos ötletek terén. figyelmen kívül hagytam valódi egyéniségedet és felvállalt küldetésedet.
    te csak a tetűkommandó kápója vagy, tudatos, bár kissé leharcolt provokátoraként.
    nem fog többet előfordulni, hogy ennyire szélsőséges jelzőkkel illetlek.
    felesleges.
    egy senkire nem érdemes jelzőket aggatni, mivel akkor is senki marad.
    sok sikert, kicsi huszár!

  • Ille!……..Kiborult a bili? Nyalogasd fel nyugodtan nem zavar meg senki.

  • 1hozzászóló

    A nyugdíjakkal ellentétben nem ígérték, hogy a kólát megvédik. Az i. Orbán-kormány hozott törvényt 2001-ben a szolgálati nyugdíjakról. (2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról): „203. § (1) A hivatásos állomány tagja szolgálati nyugdíjra jogosult 25 év szolgálati viszonyban ténylegesen eltöltött idő után. (2) A hivatásos állomány tagja szolgálati nyugdíjra jogosult 25 év szolgálati viszonyban eltöltött szolgálati idő előtt is, ha a hivatásos szolgálat 55. §-ban meghatározott felső korhatárának elérésekor szolgálati viszonyban legalább 10 évet eltöltött, és rendelkezik a Tny. tv. 4. § (1) bekezdésének h) pontja és a 37-43. §-ai szerint számított 25 év szolgálati idővel. (3) A szolgálati nyugdíjat teljes összegében kell folyósítani, ha a szolgálati viszony a felső korhatár elérésekor szűnt meg. (4) A felső korhatár elérése előtt is teljes összegben kell folyósítani a szolgálati nyugdíjat, ha a hivatásos állomány tagja” AzJött a II. Orbán-kormány és visszamenőleg elvette a törvény által megállapított nyugdíjakat, majd 16%-al megadóztatta. (Magyarországon a nyugdíjak adómentesek).Egy demokráciában, egy jogállamban tiszteletben tartják a törvényeket…Szégyellem, hogy ide juttott Magyarország!

  • B. Géza!

    „a térségben már most az a hír járja, hogy cigányoknak a Széles úr állítólag nem fog munkát adni.”

    Ja, és persze Te el is hiszed? Felénk meg az a hír járja, hogy Széles úr majd ad munkát a cigányoknak. Csak fizetést kötik egy „barnasági skálához”, amit személyesen, Bayer Zsolt fog méri. Úgy, hogy Géza, ne sokat napozzál, a D-vitaminhoz inkább csukamájolajon keresztül próbálj hozzájutni.

    Azt viszont nem a „térségben”, hanem konkrétan beszélik, hogy Széles Gábor hazai vállalkozókkal és munkavállalókkal szeretné megvalósítani terveit.

  • Mennyire szánalmas, mikor valaki nem tud vitázni, csak a másikkal személyeskedni ill. direkt ócsárolni, ledegradálni… Mondjuk az ilyen Feed-Ass fan esetleg szélsőjobbos kalandférgek csak ezt értik.. :o(
    A tárgyhoz szólva:

    Ja kérem, tetzsetetk volna forradalmat csinálni vagy választást nyerni. És nem mutyizni a szoci uraknak egymás között, aminek az lett az eredménye, hogy a lakosság megutálta őket ill. még egymásért sem álltaki ki.. Így pedig az akkori ellenzék símán levadászta őket-ahogy ezt Kövér László ígérte meg anno nekik…

    J

  • Lélfai Szilárd

    2013 április 15
    4:11 du.

    Megtekintettem a videót.Szörnyü,döbbenetes,tragikus.

  • Lélfai Szilárd
    2013 április 15
    4:11 du.
    Lélfai úr, megfeledkezel egy apróságról.
    1948-ban az ENSZ egyenlő nagyságú területeket és az államalapítás lehetőségét adta mindkét népnek. A zsidónak is, a palesztínoknak is. (Kérdés: a zsidókat tudjuk, hogy kik, de kik a „palesztínok”?)
    Israel államalapításának másnapján hat arab ország támadta meg együttesen az újszülöttet. Bár a támadást visszaverték, a zsidóellenesség nem változott az arabo országok részéről. (Jordániát leszámítva, akivel Israel végül is békét kötött, miután az elismerte az államot.)
    A harcok a mai napig folytatódnak. Israel eleddig minden támadást visszavert, de soha nem kezdeményezett.
    Magyarországon gyűlölik a románokat, a szlovákokat, a szerbeket. Pedig nincs háború a népek között.
    Kiváncsi lennék, hogy az otthoniak hogyan reagálnának ezekre a kérdésekre, ha naponta úgy kéne munkába menni, hogy vagy visszajön, vagy nem, ha a reggeli búcsúzásnál úgy kéne megölelni a gyereket, hogy nemtudni, látják-e még egymást. Igen, a robbantásos merényletekre, a rakétákra gondolok.
    Miért van az, hogy a palesztínok csak a nyolcvanas években alapítottak államot? Miből tartják azt fenn? Honnét kapják a vizet, az áramot, az infrastruktúrát?
    Hova mennek azok a hatalmas összegek, amiket az ENSZ, az arab országok, a világ segélyszolgálatai küldenek évente? Vagy hárommillió palesztín fentartásáról van szó, és a befolyt összegek a magyar GDP-nek a kétszerese. Szerinted miért nem kell a béke a HAMASZ-nak? Mi van olyan a palesztín területeken, ami israelben nincs?Amiért érdemes lenne leigázni őket? Hány palesztín (arab) dolgozik, él, képvisel aa israeli Parlamentben?
    Hány zsidó a palesztín parlamentben?
    Én is szivesen olvasnék tőled ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban „jótollal” megírt kommenteket.
    Nos?

  • küszküllö
    2013 április 18
    9:31 de.
    ja, az. manipulált, hazug. döbbenetes és tragikus, ahogy az autentikus hírforrás ügyeskedik.
    csak egyetlen baja van: semmi köze a cikkhez.

  • Sárdi Jani
    2013 április 17
    11:48 de.
    eddig még visszafogta magát, janika, de most bebújt topapó mellé a pöcegödörbe:
    „Úgy, hogy Géza, ne sokat napozzál, a D-vitaminhoz inkább csukamájolajon keresztül próbálj hozzájutni.”
    még jelzőt sem pazarolok magára.

  • Hgayjuk ezeket a városi legendákat: „vagy cirka 23 éve. Egy ambíciókkal teli bátor politikusjelölt, nevezetesen az ifjú Orbán Viktor”.
    Ebből moindüssze annyi igaz, hogy ifjú volt és erőszakos!
    Pozsgay-Horváth hatalomátmentés mentén lébecolt!

  • Ille István. Ille úr miért ilyen indulatos ? Kérem vigyázzon magára, nehogy valami baja legyen az ön korában már az egészség mindennél fontosabb,csak megfontoltan kommentáljon. Ne indulatból, még megüti guta.

  • B. Géza!

    Ha nem értenéd, lefordítom neked a mondandóm. Másokra hivatkozva, burkoltan „rasszistának” nevezted Széles Gábort, aki nem adott okot erre. A „rasszista” olyasmit jelent, hogy hitvány, igazságtalan ember. Mivel egy nekem címzett kommentben írtad, hallgatásommal nem akartam részes lenni bűnödnek. Mert – ugyan a törvény (egyelőre) nem tiltja – isten előtt súlyos bűn a nyilvánosság előtt ilyent mondani valakire.
    A stíluson gondolkodtam, hogyan figyelmeztesselek, hogy észrevedd magad. Próbáltam elviccelni, de látod, Ille belém kötött. Megkérlek, alaptalanul ne rasszistázz senkit. Az erőszak erőszakot szül, az agresszió agressziót. A verbális agresszió is. Te kezdted, virtuálisan te ütötted meg Széles Gábort. Többet nem szólok. Majd a Jóisten fogja megbeszélni veled.

    Egyébként, ismerem Zalát. A Bogdánok ősi települései Z. tárnok és Nova, de mostanra az egész megyében elterjedtek. Néztem a családfákat, sok a keveredés a magyarokkal. Egy csomó Bogdán nevű „magyar” rokonod van. Orvosok, tanárok, stb. is. Őseid az anyakönyvezés kezdte óta (1700) Zalában élnek.

  • falusi. Nem hiszem hogy megváltozik a véleménye de olvasson utána. Rachel Corrie mártírhalála.
    .

  • Esszem Bélám, te meg olvasd el ezt..
    Oszt nálunk még háború sincs..
    http://www.mediatica.ro/hirek/sotet-ugyek/60432/valaki-latta-amint-a-ket-magyar-rendor-megoli-a-roman-allampolgart-mar-azt-is-tudjak-ki.html
    Ps. Véleményemet nem a kurucinfon keresztül alakítom ki.

  • falusi. Olvastam a két dolog nem függ össze egymással.

  • Géza!…………Nem értettél meg.A szoclib kormányzat alatt ,ha neked jobb volt és könnyebb a megélhetésed akkor az volt a FIDESZ kormányzathoz képest a mézesbödön.De,ha rosszabbul éltél mint most akkor miért bántod a kormányt?

  • Ille!…………..Nem gond,hogy hülye-bunkó vagy csak ne légy aktiv!

  • Sárdi Jani
    2013 április 18
    2:51 du.
    Miből gondolod, hogy nem adott rá okot a Széles Gábor úr arra, hogy őt rasszistának bélyegezzék? Egy példát említek csak. A Bayer Zsolt vajon kinek a lapjában irkálgat és uszít a cigányok ellen? Hányszor határolódott el emiatt a Széles Gábor úr? Tudtommal egyszer sem.
    „A “rasszista” olyasmit jelent, hogy hitvány, igazságtalan ember”.
    Ezt te állítottad, vagyis a te szavaiddal fogalmazva, te ütötted meg virtuálisan a Széles Gábor urat, nem én. Ja, hogy nálad a vitakultúra része az átkozódás is? Jól van Sárdi úr, mivel én egy bizonyos szellemi szint alá soha nem süllyedek le senkivel a vitáim során, akkor ezennel befejeztem veled is a diskurzust.

  • Topapó
    2013 április 19
    1:47 de.
    Ne essünk túlzásokba. Számomra nem volt a szoclib kormányzat alatt sem mézesbödön, ahogy arra te utaltál, ám tény, hogy akkor még sokkal jobban és nagyobb létbiztonságban éltem, mint most, a Fidesz-kormány alatt.
    Bántottam volna a kormányt? Azzal, hogy elmondom róluk a véleményem, az bántásnak minősül? Ennyire fáj az igazság?

  • Bogdán Géza!

    Szóval, Széles Gábor lapjában Bayer Zsolt a cigányok ellen uszít. Orbán Viktor pedig cigány, egyben Bayer Zsolt barátja… És Te ezt mind elhiszed. Ezt is.

  • Sárdi Jani!
    Ha te mondod, úgy én még azt is elhiszem, hogy Orbán Viktorhoz hasonlóan a Széles Gábor és a Bayer Zsolt is cigány. Na és, miért baj az, ha ők cigányok? Azok. Hogy tudd, velem ellentétben ők viszont nem a születésük óta barnák, hanem a rendszerváltás óta lettek cigányok. Miért kell azt szégyellni, ha valaki cigány? Az a szégyen, sőt egyenesen bűn, ha azt tagadja. Ha álcázza, azaz festi magát, vagy ha nem napozik eleget, és még csukamájolajat sem fogyaszt.
    Sárdi Jani! Ha engem akarsz csőbe húzni, kicsit előbb kelj fel, és légy barnább gyerek, mint én vagyok!

  • Bogdán Géza

    Te kötekedsz velem. De azért szeretlek. Engem általában szeretnek a cigányok. Gyerekkoromban Kiskanizsán együtt tereltem velük a csordát. Pesten a padtársam volt cigány. Nem azért, mert úgy ültettek, hanem mert jól kijöttünk egymással.

    Egyébként, nem tudni, hogy bennem van-e? Az anyakönyvekből nem lehet megállapítani, mert a cigány nevek nagy része olyan, mint a magyar. Van Farkas nevű ősöm. Apám pedig legalább olyan barna volt, mint Te. Ezért tetszett meg anyámnak, aki viszont északi típus. Az anyakövekből láttam, hogy – ha nem egyenes ágon – de vannak közvetett rokoni kapcsolataink. Zalába mindenki – független, hogy cigány vagy sem – rokona mindenkinek.
    Már korábban is feltűnt, hogy ha valaki kiemelkedik a cigányok közül, az hamarosan elmagyarosodik, aztán a következő generáció már le is tagadja származását. Ezért csak látszat, hogy a cigányok primitívebbek. Persze, mert a tehetségesek folyamatosan a magyarokat gyarapítják. Számolni még tudok: jek, duj, trin, stár, pánty, so, efta, okto, éja, des

    Na szia!

  • Géza!

    Küldök neked egy anyakönyvi kivonatot, hogy bizonyíthasd, hogy rokonod a Jobbikos Volner.

    Erzsebteh Bogdan
    Hungary Catholic Church Records, 1636-1895
    baptism:17 May 1833 Sümeg, Zala, Hungary
    parents:Pal Bogdan, Borbala Volner

  • Béla
    2013 április 18
    4:29 du.
    Wow !!
    Nem függ össze? ne okozz nekem csalódást, esszem Bélám..
    Ha a hazai törvényeket fikázó írásra te egy amerikai diáklány szerencsétlen esetét hozod fel példának, ahol egy rosszúlértelmezett „humanitárius” attitűd miatt rossz helyen volt, rossz időben, akkor engedtessen már meg nekem is, hogy idecitáljak egy olyan esetet, ahol az emberi kegyetlenség , a gyűlölet indikálja a történetet.
    mert hiszed, nem, csaknem ugyanaz az indíték..

  • Judit Noszticzius

    Ez NYUGATOS Kóla!!!!!!! 🙂 Emlékszünk arra,hogy 1968 nyáron mégis először hoztak a kólát a forgalomba nálunk !!!! 🙂
    Kádár bizalmazott diktátúrával vezetni a szovjetunióval (Brezsenyevvel)és EZ NEM VOLT JÓ !!!!!!!!!!!!!!!! 🙁 🙁
    Most tovább kell megvédeni a NYUGATOS termékeket ée üzleteket !!!!!!!!!!!!!!!!

  • Topapó
    2013 április 19
    1:53 de.
    nem gond, hogy csak emberféle vagy, de legalább ne élj sokáig!

  • Ille!………… Szeretnék élni addig, amig a sirodra sikerül egy szál vörös szegfűt elhelyeznem.

  • Az Apostoli Magyar Királyság (www.apostolimagyarkiralysag.hu valamint a http://www.tempohirek.com )által létrehozott Szent Korona Bank valamennyi magyar és magyarul beszélő nemzettestvér számára havi 1000 szenkorona alapjövedelmet biztosít.Ezt a http://www.szenkoronabank.hu honlapon regisztrálva lehet igényelni.Kamat kezelési költségmentes elektronikus számlapénz a mobiltelefon android operációs rendszerével vehető igénybe fizetésre.Már megkezdődtek a kereskedések a Szent Koronával.Valamennyi magyar állampolgár adósságát is kifizeti a Bank.A Szent Korona fedezete Magyarország termőföldje vízkincse, ásványi kincsei, találmányai stb.Magyarország ui. a Föld egyik leggazdagabb országa.