Portik, Laborc, a szocialisták és az alvilág
Mindent elárul a magyar közélet erkölcsi züllöttségéről, hogy 2014-ben elvileg ahhoz a Magyar Szocialista Párthoz kéne fordulnunk mindannyian akik leszeretnénk állítani a Fidesz alkotmányos rombolását, mely pártot csipesszel és kezünkre húzott latex kesztyűvel sem ajánlatos megfogni. A Lehet Más a Politika részéről Mile Lajos parlamenti képviselő már 2013 január 31-én arra kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy parlamenti tényfeltáró bizottságon keresztül vizsgálják ki a Portik Tamás alvilági figura és Laborc Sándor dandártábornok, az előző szocialista kormány Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója között létrejött találkozó körülményeit. „Hasonlóan súlyos, a nemzetbiztonsági szolgálatok jogszerű működését alapjaiban megkérdőjelező üggyel nem találkoztunk”–jegyezte az LMP-s képviselő. Jellemző, hogy eddig az LMP foglalt állást legmarkánsabban számos nemzetbiztonsági ügyben, többek között például a Kádár rendszer állambiztonsági iratainak nyilvánosságra hozatalában.
De pontosan mi is történt Laborc és Portik között? Pontosan mi sem tudjuk, de ha igazak a hétfőn közölt leiratok, sokkal nehezebb lesz az ellenzéki együttműködés létrehozása azzal a szocialista párttal, mely a parlamentáris demokrácia megmentőjeként áll a nép elé, miközben saját kormányzása alatt éppen az alvilág segítségével próbáltak néhányan – pártpolitikai és személyes érdekből – leszámolni a jobboldali ellenféllel.
A Laborc-Portik találkozóra 2008 június 23-án került sor és a meetingről szóló leiratot harminc évre titkosították. De éppen a héten oldotta fel az Alkotmányvédelmi Hivatal (AvH) a minősítést. Portik Tamást gyilkosságra való felbújtással gyanusították. Ő a magyar alvilág, az éjszakai élet egyik prominensebb szereplője. Portik Tamást 2012-ben fogták el a magyar hatóságok, és ekkor derült fény először a gyanúsított és a nemzetbiztonsági főigazgató között létrejött találkozóra. Portik már 2008-ben attól tartott, hogy kormányváltás esetén letartóztatják, ezért egy Vajtó Lajos nevű harmadik személyen keresztül azt ajánlotta Szilvássy György szocialista titokminiszternek, hogy információt szolgál a nemzetbiztonsági szervnek.
Szilvássy Laborc dandártábornokot bízta meg a találkozóval, melyre egy budai – feltehetően rózsadombi – vendéglőben került sor. Az akció „Vadrózsa” fedőnevet kapott az AvH elődjétől. Laborc 2008 június 26-án másodszor is találkozott Portikkal, ezuttal a Liszt Ferenc téren lévő Menza nevű étteremben.
És pontosan mit is várt Laborc Portiktól? „Bennünket alapvetően az érdekel, az a felület, ahol politikusok, bírók, ügyészek valamilyen módon befolyásolva vannak”–mondta Laborc Portiknak. Portik – aki közelről ismerte a budapesti éjszakai életet, többnyire jobboldali politikusok privát, részben szexuális, illetve kábítószeres szokásaikról szolgált volna a titkosszolgálatnak kompromitáló adatokat.
Többek között ez a párbeszéd is elhangzott Portik és Laborc között a budai vendéglőben:
„Portik Tamás: Én nem szeretnék ebbe az ügybe belefolyni, de halkan megjegyzem, miért is jó nekünk ez a vonal?! Tehát, nem azon vagyunk itt mindannyian, hogy a, megerősítsük a korabeli kormányt?! (…) És mert, hogy én azt vallom, de tessék kijavítani, ha nem így van, hogy…
Laborc Sándor: Abszolút, abszolút jó, abszolút jó, abszolút jó, ez így van.
Portik Tamás: Nekünk az lenne a dolgunk, hogy erősítsük meg a XXX Miniszterelnök urat a székében, vagy magában legalább az MSZP-t.”
„XXX Miniszterelnök úr” természetesen Gyurcsány Ferenc volt.
Aztán a Menzában pedig ilyen is szóba került:
„Portik Tamás: Én mindenben, mindenben, amit önök mondanak, én bármit százötven százalékig elhatároztam, régóta ez a lelkemben, még a szívem… Nem hiszem, hogy tudnak olyat kérni, amit ne tennék meg…
Laborc Sándor: Jó. Bármi, ami, ami viszonylag gyorsan fogható és körbejárható, az jó. Tehát úgy kellene valamilyen módon kezdeni. Ez bármelyik felület, tehát, érdekes az, amikor, amikor megpróbálja befolyásolni a döntéshozókat, ez a kábszerrel… bármivel, médiafelülettel, akár kupiba elvinni, stb, stb, tehát ez ez minden olyan, minden ilyen dolog, ez érdekes, és bárkire.
Portik Tamás: Én magamtól is – gondolom -, hogy csinálhatok ilyet a későbbiekben, mert a kuplerájban is érdekelt vagyok… konkrétan, vagy magam is megoldhatom?… készüljön-e felvétel, például.
Laborc Sándor: Hát, szerintem, ez egy jó megoldás (mindannyian nevetésben törnek ki), nem, én úgy gondolom, most ezt megbeszéltük, akkor innentől kezdve, innentől kezdve ez a dolog működik. Ugye azt, azt kell végiggondolni, hogy oké, rendben van, de ő fogja tudni, hogy hol készült a kép. Tehát ez akkor ér valamit, amikor adott esetben, tehát mondom, itt nem arról szól, nem erről szól a történet, hogy valakik ezzel kezdenek mutyizni. Ezt végig kell vinni. Tehát ezt így kell (…), én azt kérem, ha ilyen van, akkor beszéljük meg, hogy ezt hogyan lehet bevinni a közéletbe.”
Tehát arról volt szó, hogy fotókkal, vagy más dokumentumokkal az NBH főigazgatója összeállt volna egy bűnőzővel, és tette volna ezt annak érdekében, hogy jobboldali politikusokat buktassanak le kuplerájokban, prostituáltokkal, kábítószerezve, stb.
A menzás beszélgetés legfélelmetesebb része azonban a vége felé található:
„Portik Tamás: Tudom, hát azért jöttem, és, és megpróbálok mindent elkövetni, mert szerintem én már a 2010-es választáson, hogy mondjam, amikor győzni fog az MSZP, jót mondtam? De ha mit tudom én, miért nem, akkor szerintem az első dolog az lesz, hogy engem el akarnak vinni, akkor biztos.
Laborc Sándor: Nagy valószínűséggel igen.
Portik Tamás: Nekem nagyobb érdekem talán, mint önnek, végül is, mondom, ezt…
Laborc Sándor: Lehet, hogy engem is elvisznek akkor.”
Közben Laborc Sándor az origonak egy egészen gyenge védekezéssel állt elő. Elmondta, hogy szerinte kétséges, hogy úgy hangzottak volna el mondatai, mint ahogy azok a nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvben megjelentek. Szilvássy György pedig képtelenségnek nevezte azt, hogy Laborc esetleg érdemben kooperált volna Portikkal, inkább csak „beszéltette” a gyanús alakot.
Mesterházy Attila szocialista pártelnök szerint „megdöbbentő” a nyilvánosságra került anyagot, Harangozó Tamás és Molnár Zsolt szocialista képviselők (akik a Nemzetbiztonsági bizottság tagjai) pedig attól tartanak, hogy az ügyből alakuló botrány komoly károkat okozhat a magyar nemzetbiztonsági és rendőrségi operatív munkának. A Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) részéről Jávor Benedek egykori LMP-s képviselő szólalt fel az ügy kapcsán és egy rendkívüli parlamenti ülést követelt.
Egy évvel a következő parlamenti választások előtt lehet, hogy nem csak rezsicsökkentéssel, a kormánypárt részére előnyös helyzetet teremtő választási eljárással és Bajnai Gordon Gyurcsány Ferenccel való összemosásával próbálják még legalább négy évre lenyomni az ellenzéket. A Laborc-Portik ügy arra tökéletesen alkalmas lehet, hogy porrá zúzza az MSZP maradék, vagy az elmúlt három év alatt visszaszerzett hitelességét, és egyben kioltsa a demokratikus ellenzéki együttműködés reményét.
Kár, hogy szétrobbantotta magát a Lehet Más a Politika. Mert valami ilyesmire lenne óriási szükség.
1:09 de.
Laborc azt kéri, hogy mutassák be neki az eredeti hangfelvételt, és nem annak számtalan helyen kipontozott, kifestett leiratát, hogy összehasonlíthassa a nyilvánosságra került irattal. Ha szükséges, ezért pert is indít. A tábornok szerint az iratban nem szereplő, illetve kitakart részek jelenthetik az ügy lényegét. Mint mondta, „a lényeg a festék mögött maradt”.
–
Vagyis megint egy manipulált dokumentummal van dolgunk. Kiragadott, az egésztől elszakított mondatokkal. Az elszakított dolgok így mindössze fél, vagy negyed igazságokat tartalmaznak, mivel benne vannak ugyan az eredetiben, de mást jelentenek saját környezetükben, mint elszakítva a lényegtől.
1:43 de.
PuPu írt ertről egy posztot, itt:
http://www.pupublogja.hu/2013/04/hogyan-manipulald-magyarodat.html
Ő ezt kicsit másként látja, mint ahogy a titkosszolgálati munkát is.
A beszélgetés egyébként nem említ jobboldali politikusokat, ” tehát, érdekes az, amikor, amikor megpróbálja befolyásolni a döntéshozókat, ez a kábszerrel… bármivel, médiafelülettel, akár kupiba elvinni, stb, stb, tehát ez ez minden olyan, minden ilyen dolog, ez érdekes, és bárkire.”
:O)))
2:34 de.
Christopher!…….Innen-onnan érdekes csontvázak esnek ki az ország szekrényéből.Érdekes irás bár a kérdés még a levegőben van,hogy kit és hogyan lehet majd kimosni ebből a botrányból.Bár visszatekintve jó ügyvédekkel , kellő anyagi és „eminenciás”háttérrel minden megúszható magyarországon.
2:38 de.
Igen, az ilyen jellegű kapcsolatépítés a titkosszolgálati módszerek egyike – méghozzá nem is ritka! Hamar elfelejtették (a Fidesz és a közvélemény is) a Kövér-Demeter-Horváth féle UD Zrt ügyet, ahol az ellenzékben lévő Fidesz rejtett hírszerző cége alvilági kapcsolatokkal és módszerekkel konkrét operatív tevékenységet végzett a célszemélyek: Fodor, Dávidné, Szilvásy, Gyuurcsány stb…. Eme iratok titkosítási feloldása bizony nagyon érdekes dolgokat tárna fel!
4:11 de.
Egyik pártot sem szeretem. De elvárjuk, hogy a mindent bevető ellenfél ellen, tisztességesen játszanak. Ez azt hiszem álszentség. De ez nem a helyeslésem. Minden pártnál rendet kellene tenni! Azt látom, hogy nem a becsületes, hanem az ügyes húz ebből hasznot. Ez egy amatőr kezdeményezés, amit a profik tromfoltak. A becsületes politikához, becsületes politikusok kellenek minden oldalon. De becsületesen most hogy kerülnek hatalomra? Egyáltalán, ma Magyarországon becsületesen mit lehet elérni?
5:06 de.
Utána olvastam. Nem olvastam semmit, ami törvénytelenségre utal. Ez még a vádaskodásra is kevés.
5:54 de.
Tipikus példája tartótiszt és jelentő aladár közti viszonynak. Még hogy a Kádári titokrendőrség anyagát nyilvánosságra hozni? Ez egy eszement marhaság. Még 1988-ban is voltak tartótisztek és jelentő aladárok. Ha az 56-os listát nem teregették ki akkor majd mosr ezt fogják. Egy másik helyen már megirtam. Amig nem teszik nyilvánosságra ki kit fenyegetett zsarolt beszervezett ki kiről mit hogy kinek jelentett addig nincsen miről beszélni. Sőt utána sem ha azokról akikről kiderülne multjuk továbbra is maradhatnának a vezető beosztásukban. Nem boszorkányüldözést akarok csak egyszer és mindenkorra tisztázni mindenki multját. Akkor tudná az ember hogy azok akik a frankót akarják neki bebeszélni valójában kik is voltak. Ma is sokan tudják persze ezt de mint annó csak körülirni lehet nem lehet nevén nevezni mert ki tudja. Mert talán megint megjelenik a fekete autó a hajnalok hajnalán
9:16 de.
Arra is válaszolhatna valaki, hogy a magyar titkosszolgálatok KGB-végzettségű főnöke, akinek maga a kinevezése is bűzlött, miért találkozik egy, még az FBI körözötti listáján lévő pszichopata gangster-rel? Hmmm?
„I wanna roll with him a hard pair we will be
A little gambling is fun when you’re with me,
I love it Russian Roulette is not the same without a gun And baby when it’s love if it’s not rough it isn’t fun, fun
Oh, oh, oh I’ll get him hot, show him what I’ve got Oh, oh, oh I’ll get him hot, show him what I’ve got
Can’t read my, can’t read my,
No he can’t read my poker face…”
Read more: LADY GAGA – POKERFACE LYRICS
9:55 de.
Misem természetesebb, minthogy Pintér elftársat kell megbízni a feladattal.
Neki mégiscsak gyakorlata van az alvilággal tartandó kapcsolatok milyenségéről és ethikájáról…
http://lopasesatveres.network.hu/blog/lopas_es_atveres_klub_hirei/85-evre-titkositott-olajugyek-pinter-sandor-tevekenysegere-fuzve-hogy-kihaljanak-a-tanuk-es-elhaljanak-az-elkovetok
10:05 de.
Egyébként az, hogy egy nemzetbiztonságis megbeszélését egy bűnözővel nyilvánosságra hoznak előrevetíti annak az árnyékát, hogy a továbbiakban lehet kezet-lábat törni, koptatni az illetékeseknek, keresve sem találnak majd informátort, együttműködésre hajlandó személyeket.
(Ps. Aki azt hiszi, hogy a mai NBH-sok nem ugyanígy, ugyanezekkel az eszközökkel dolgoznak, vagy bármelyik más országban nem így mennek a dolgok, az téved.)
Érdekes módon legutóbb a FIDESZ kaszálta el a titkosszolgálatok adatainak a nyilvánosságra hozatalát.
Pedig Kövér út már komoly tisztogatást követett el az iratokban.
Ja? Hogy az oroszoknál is volt egy példány?
Nos, ettől tárgyalgat a kormány satuba szorított hüvelykújjal Putyinékkal..
10:17 de.
Varga Sándor
2013 április 24
9:16 de.
Hm..
Szerinted van odahaza olyan titkosszolgálati vezető aki nem a KGB oskolájában végzett?
Nocsk.
Te többet tudsz az átlagnál..
🙂
10:46 de.
A „másik” titkosszolgálatról és rendőri-politikusi kapcsolatairól jó kis összefoglaló az alábbi:
http://plajbasz.blogspot.hu/2013/02/jo-rendor-rossz-rendor.html
11:03 de.
Úgy látom, nem vagyok egyedül a véleményemmel:
http://propeller.hu/itthon/2681238-hangokat-akar-volt-titkosszolga-magat?utm_source=stop.hu&utm_medium=partner&utm_campaign=Laborc%20nem%20erre%20eml%C3%A9kszik%20%E2%80%93%20mag%C3%A1t%20takarta%20ki%20a%20Fidesz%3F
11:18 de.
Falusi, ez igen gyenge volt!
Köszi, hogy Chrisztopher ezt idehozta. Ebből tisztán látható hogyan működtek egyes magas pozicióban lévők,a Fidesz ellen.
Azt hiszem sok ilyen anyag van még”titkosítva”, ami egyszer majd napvilágot láthat….
Hogy mások miket KÉPZELNEK arról, hogy a másik oldal hogyan működik, azt álmaikra bizzuk.
11:25 de.
Megdöbbentő írást közölt a Kanadai Magyar Hírlap… – Az az internetes újság, amely demokratikusnak, liberálisnak és baloldalinak hirdette magát az utóbbi években.
A Fidesz MPSZ által feltálalt „ügyet”, amely bizonyítékok nélkül, az úgynevezett hanganyag átiratát tartalmazza, a KMH úgy vette át, mintha az Orbán-kormány egyik orgánuma lenne.
Ennyire naiv a szerző vagy tulajdonképpen kétkulacsos politikát folytat?
(Ki vetette össze az állítólagos titkosszolgálati hanganyagot és az arról készített – a KMH oldalain is olvasható – szöveges átiratot?
12:43 du.
Figyelő
2013 április 24
11:18 de.
Budapest, Strasbourg – Az egykori főpolgármester-helyettes fogva tartása körülményeit kifogásolta, 12 500 euró nem vagyoni jellegű kártérítést kapott. Orbánék ámokfutását ezúttal is az adófizetők pénzéből kell kifizetni.
–
Úgy tűnik, a kipontozott részeket bepótolva egyre több ügye fut zátonyra a fideSS-nek!
Eddig hány ügyről derült ki, hogy koholmány?
Azt hiszem, nem képzelgünk, hanem a tények minősítik a kormányt.
🙂
1:27 du.
Figyelő
2013 április 24
11:18 de.
Gyenge?
Alljas és hazug volt aki elhitette veled, hogy ez itt egy súlyemelő verseny.
1:40 du.
Minden kormány titkosszolgálatának vannak informátorai,de
azért az magáért beszél,hogy ilyen nyíltan „barátkozik”egy
felelős beosztású politikus egy többszörös bűnözővel,gyilkossal, akit még kőröznek is (érdekes csak nem találják meg?….)miközben nyilvános helyen például a Liszt
Ferenc tér teraszán együtt kvaterkáznak a „nemes”cél érdeké-ban.Még ehhez is hülyék….
Aztán persze azok csak baráti beszélgetések voltak(sűrűn).
Hát most kiborult a bili és persze az egész csak rágalom,
Gyurcsány,Szilvássy,Bajnai semmiről sem tudnak és „ártatlanok”,Mesterházy meg elítél és szörnyülködik….
Ez nagyon vicces,persze nekik nem annyira így a választások előtt!
1:49 du.
Szemenyei-Kiss Tamás: Tényleg nem volt szerencsés ez a cikk. Szakértelem hiányára utal. De ha ez a véleménye? Nem ez a sajtószabadság?
1:52 du.
Figyelő: Bedobták ezt az értelmetlen vádaskodást, mögötte pedig szépen kirabolták a trafikosokat. Szerinted ügyes, szerintem galád!
1:55 du.
falusi
2013 április 24
1:27 du.
szerinted bencsics, a szocreál dédelgetett kultúrcicája, hogy’ a francba fordult ki ennyire?
2:00 du.
A világon mindenhol menteséget kapnak a besúgók. Kivel kellett volna találkoznia, a Kovács 34 Tibor talpasrendőrrel? De ha a titkosszolgálat csinálja, akkor titkos, nem? Akkor pedig nem írják meg az ússágok. Titokban, éjszaka a kikötőben csak a filmekben találkoznak. Ha el akarsz valamit dugni, tedd ki a polcra! Vihar abban a biliben!
2:03 du.
Llanfair
2013 április 24
1:52 du.
valahogy így. a trafikkoncessziók elosztója egy egykorik kenus, jelenleg a hungaroring vezére. a javát a cba – agyonmagyar fogathajtó testvérpár tulajdonossal – és a helységenként uralkodó családok nyúlták le. de ez egy másik tészta.
lényeg az, hogy megint terelés van. amíg laborcon csámcsognak, addig nem tűnik fel a bebukott rezsicsökkentés, ócsa, az elpocsékolt eu-s pénzek, egy magyar konzuli pótlék pimaszkodása egy külföldi rendezvényen, orbán hazugsága a munkaalapú társadalomról. stb.
az időzítés a lényeg.
2:25 du.
Ha olyan jól kormányoznának, ahogy hazudnak, Ausztria előtt lennénk. Mindegy, mert lassan már mindent einstandoltak. Még tapsikoltak is nekik. Ha nem magyarnak születtem volna, röhögnék ezen az ostoba népen!
2:31 du.
Szemenyei és mások akik ellenzik a cikket, nem látják, hogy Christoher mire mutat rá cikkével. Az MSZP működésére. Neki a másik ellenzéki párt tetszik, amit az MSZP nem enged szóhoz jutni.
2:43 du.
Ille István
2013 április 24
1:55 du.
István.
Figyelőre sokmindent lehet mondani deat, hogy „a szocreál kiltúrcicája” lett volna, azt nem.
Valszeg kapok érte szemrehányást, de azért elmondom, Figyelő egy évet ült a Rákosi idpkben politikai nézeteiért. ötvenhatban disszidált, később kihozatta a szüleit, beteg nővérét, akiket életük végéig ápolt, gondozott, emellett felnevelt négy gyereket, és rengeteget dolgozott a montreali mgyar közösségben.
Mi rengeteget vitatkoztunk egymással az elmúlt tíz-tizenkét évben,- legtöbbszöt nem értünk egyet.
Viszont tiszteletben tartom a véleményét akkor is, ha az ismerethiányból, következetlenségből, vagy egyszerűen szimpátia alapján alakult ki.
Szal, a „kultúrcica” nem áll. A dédelgetett meg főleg nem.
(Ettől még soxor ír marhaságot, de ezzel valamennyien így vagyunk..)
3:25 du.
Egy másik aspektusa a cirkusznak. Barométer az előrehozott választáshoz?
http://endresy.blogspot.com/2013/04/elorehozott-portik-laborc-valasztas.html
4:21 du.
Őszintén szólva nem is álmodtam, hogy ezt a cikket pont a Kanadai Magyar Hírlapban fogom olvasni. Ilyet a Magyar Nemzet, vagy a Magyar Hírlap szokott írni.
Ez egészen elképesztő, és elgondolkodtat, hogy minek irkálok én ide, ha ilyen írások jelennek meg itt.
Ha valaki ennyire nem látja át, hogy mire megy ki a játék, hogy ez semmi más, mint a kampány durva szakaszának a kezdete, hogy a cél megint a terelés, nehogy a nép a saját szar helyzetével foglalkozzon, ha nem nyilvánvaló az, hogy egy titkosszolga – ahogy PuPu írta – könyékig kell hogy turkáljon a trágyában, különben soha a büdös életben információhoz nem jut, ha nem látja, hogy itt szó sincs jobboldali politikusok elleni hajszáról – itt egészen pontosan a mostani kormány ellenzéke elleni hajszáról van szó -, akkor nem kéne foglalkoznia kampány idején újságírással.
4:21 du.
Van egy dolog, amit nem értek. Úgy látom, mindenkinek elkerüli a figyelmét. Ha barátkozik az alvilággal, akkor hogyan készülhet a dologról hivatalos, archivált felvétel?
Ennyire ne nézzük amatőrnek!
Ha viszont egy hivatalos, munka beszélgetés, amiről felvétel is készül, készülhet, akkor miről is beszélünk? Arról hogy a világ minden titkosszolgálata informátorokkal dolgozik? Avagy arról, hogy ezekkel az informátorokkal van munka beszélgetés?
Nem! Arról, hogy egy munka beszélgetést megvágtak, abból csak elszakított mondatokat emeltek ki, a többit kipontozták, lesatírozták!!!!
A lényeg a pontok, meg a festék mögött van, mivel azzal együtt már nem lehetne propaganda anyag.
4:22 du.
Don Ovuz
2013 április 24
1:09 de.
Nagyon szelektív az agyad.Nem érted,hogy a dokumentumot teljes egészében közölték,csak a neveket takarták ki?Mi olyan nehéz,negyedigazság?
4:25 du.
És még egy. Nem tisztem az MSZP-t védeni, éppen elég bajom volt/van vele.
De a Fidesz elmúlt 3 évi rombolása után – a jogállam felszámolása, milliók elszegényítése, a nekik nem tetsző emberek eltávolítása vagy háttérbe szorítása a társadalom ÖSSZES alrendszerében, a félelemmel teli légkör megteremtése, a média gleischaltolása, stb, stb, stb után előjönni egy ilyen ócska lejárató kampányfogással – hát ennyi telik tőlük. Egész tevékenységük egy merő kudarc, persze, hogy kell valami csámcsognivaló a népnek, meg a média azon részének, amelyik vevő erre.
Csak azt sajnálom, hogy itt is akadnak vevők.
4:39 du.
Megy ám itt a szerecsenmosdatás.Izzadjatok vért.
6:23 du.
http://propeller.hu/itthon/2681238-hangokat-akar-volt-titkosszolga-magat
12:01 de.
Hogy mennyire mindennapos a politika és a bűnszövetkezetek kapcsolata, azt ez a cikk, meg a fotó asszem tökéletesen aposztrofálja..
http://egyenlito.blog.hu/2010/12/14/partyfotok_kerultek_elo_orban_viktorrol
(Elsősorban Fifyelő figyelmébe ajánlom..:) )
12:50 de.
küszküllö
2013 április 24
4:22 du.
Mintha pont az érintett kérné a dokumentum teljes egészében történő közzétételét. Ez nem az én részemről szelektivitás, hanem a te részedről!
Megértem, hogy ragaszkodtok a negyed igazságokhoz, hiszen csak ebben a formában pr. anyag.
3:10 de.
Azért rajtad és Adamon kívül nagyjából mindenki érti mi történt.
4:17 de.
Éppen erről írtam. – Ha valaki nem ért a politikához (és ez a közép-európai helyzetről Kanadában nem is olyan könnyű dolog), akkor nem kell írni.
A KMH-ban közzétett „Portik, Laborc, a szocialisták és az alvilág” című írás kifejezetten a demokrácia, a baloldal ellen írott fogalmazvány.
Szégyellem, hogy az elmúlt évben még munkatársa voltam ennek az orgánumnak. (A KMH sok olvasót veszít el az ilyen hamisítványok terjesztésével!)
4:27 de.
Azt LMP-nek eddig sem volt mérhető támogatottsága.Vagyis a mostani maradék csak folytatja 2010 előtti Gyurcsány ellenes politikáját.Vagyis támogatja most is kívülről a diktátort.
Nem bűntett,ha egy Rendőr,vagy egy titkosszolgálati ügynök bűnözővel tárgyal.Hiszen pont ez a feladatuk!
A politikusoknak meg az,hogy ezt kihasználva megpróbálják őket belerángatni a mocsokba.
Kár,hogy ebben benne van az egész MÉDIA.
Így sikerülni fog a diktátor terve,a 40 éves uralma!
5:53 de.
Micsoda szerencsétlen hülyék égetik itt magukat! Itt van előttük a bizonyíték! Az MSZP a hatalom megtartása érdekében mindenre képes volt és a hatalom megragadása érdekében jelenleg is képes bármire, mert ízléstelen módon hazudnak világnak arról, mi van itt Magyarországon, hazudoznak az Unióban, de még az USA-ban is. Akkor elmondanám: ez nem fasiszta, nem náci állam. Nincs se raszizmus, se zsidőgyűlölet. Nincs diktatúra, csak egyes sötét idióták gondolják így. 2/3-os töbséggel megválasztott kormány van, ami viszont sokaknak rettenetesen fáj; ez van. Elkurtátok, megmondta nektek a PR-vezetőtök is. Egyesek hiába szeretnék azt láttatni Magyarországról, hogy ez szélsőséges ország, csakhogy a magyarok nem ilyenek. Azért, mert Laborc úgy védekezik, hogy a kitakart részek tartalmazzák az igazságot, ezt beveszik egyesek? Évek óta az a divat, hogy a közvéleményt úgy próbálják a maguk oldalára állítani a legnagyobb bűnösök, ha kiderülnek a sz@rságaik, ők fenyegetőznek perrel.
A félelemmel teli légkörről pedig annyit, hogy a hivatásos rettegők végzik a dolgukat.
7:51 de.
Kedves Tomasz. Az első mondatával egyetértek. Kommentjének írójának tökéletes képe. Gondolom három éve nem volt Magyarországon, különben nem írna ennyi butaságot.
9:35 de.
Szemenyei-Kiss Tamás!
Egyik szemem sír a másik meg nevet,mert bizony mi azt hittük,hogy netán örökre eltávozott „sorainkból”,de amint ily ékesszólóan jelét adva ez árnyékvilágunkban való jelenlétének, ezennel biztosítom,hogy a KMH olvasói tábor megcsappanása,s ha van ilyen,akkor annak oka az üldözési mániában szenvedő Ille, aki perverz ámokfutásában mindenkit igyekszik innen elűzni.
Nem értek egyet azzal amit állít,hogy a fenti cikk „kifejezetten a demokrácia,a baloldal ellen írott fogalmazvány”. Miért, kifejezetten csakis a jobboldal ellen lehet írni?- az demokratikusabb mint az igazság?
9:41 de.
Tomasz
2013 április 25
5:53 de.
tisztelettel érdeklődöm,: milyen „bizonyítékokról” beszélsz?
Merthogyám a nemzetbiztonsági munka az olyan, hogy bizony néha könyékig kell vájkálni a fekáliában.
Az eddig közzétett – megfésült és sminkezett- iratokban egyetlen olyan mondat sincs, amelyik akár Laborcot, akár az NBH-t elmarasztalhatóvá tenné.
Misem jobb bizonyíték erre, mint maga a hangfelvétel létezése. Amennyiben ez egy magánbeszélgetés lett volna, igencsak kínos lenne mind Laborc, mind az NBH-ra nézve, így viszont azt bizonyítja, hogy a nemzetbiztonságiak célzottan „ütötték be” a felvételen szereplő célszemélyeket olyan ezidáig fel nem derített bűnesetekkel kapcsolatban, amik -ugyancsak- nemzetbiztonsági szempontból roppant fontosak lennének.
A második találkozó felvételei szerint is a beszélgetés a kilencvenes évek olajszőkítésével, robbantásaival, gyilkosságaival, pénmosásaival megvesztegetéseivel foglalkozik, amiben Pintér elftárs hónaljig, és az összes párt derékig benne volt.
A felvételen Laborc nem a jobboldal, hanem az összes pártokkal kapcsolatos mocsok felderítéséről beszél. (Olvasható, még csak nem is virágnyelven.)
A kétharmados kormánnyal kapcsolatban nem futok veled mégegy kört, olvass utána.
Javasolt szempontok:
– a választásra jogosultak száma
– a választásokon résztvevők száma
– a FIDESZ-KDNP-re szavazó választók száma
Ha ez megvan, akkor kockáspapír, ceruza.
Ha legalább a hét-nyolc megvan (akár estin is) nem lesz nehéz dolgod.
11:38 de.
falusi
2013 április 24
2:43 du.
rendben, visszavonom. csakhogy, éppen ő zengedezett az általa levezényelt kultúrműsorokról, amik azért nem tegnap voltak.
a jelenhez való hozzáállása meg a sértett mártíré, pedig mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy a liberálisok rákosiék örökösei.
hiába, na, ő se valaki mellett – mert azt azért ne tételezzük fel, hogy annyira hülye lenne, hogy a fidesznek fekszik le – hanem valaki ELLEN kampányol.
11:58 de.
Jávorszky Mária: Pedig ez a baloldal elleni cikk. Még akkor is, ha jó szándékkal írták. Szakemberrel kellett volna talán konzultálni előtte. Természetesen a bal oldal ellen is lehet írni, van is mit. De ez nem az! Ez tévedés. Ha jól tudom, van olyan ország, ahol a belügyminisztert maffiafőnöknek tartanak. Mégis beszél vele a miniszterelnők. Sőt, tudomásom szerint gyilkosok védik egy ország pártjának székházát, a vérengző diákok ellen. Az nem zavarja? Csak az, ha a titkosszolgálat végzi a munkáját?
12:33 du.
Ille István
2013 április 25
11:38 de.
Ez viszont pontos. Köszönöm.
Klára a gyengém. Néha akkora ostobaságokat ír, és olyan lelkesen, hogy képtelen vagyok rá megharagudni..:)
Édesanyám 97 éves. Valamikor a kilencvenes évek vége felé, de még az első Orbánkormány előtt volt ekkora Fidesz-hívő, mint Figyelő.
Mára egyszerűen „rablóbandának” hívja őket.
Idő kérdése, bár ekkora távolságból inkább inkább a hit befolyásol, mint a realitás.
Nekem a mai napig azzal megy el a reggel, hogy ideülök a gép elé, megiszom a hajnali pájinkácskámat, kávét főzök, hamutartót, cigit készítek elő, oszt belevetem magam a hazai lapok híreibe. Mindbe. Népszbótól a kurucinfóig, HVG-től a 168 óráig. Nem csak a fővárosi, de e megyei lapokat is böngészem. Valahogy úgy áll össze bennem az általam igaznak vélt valóság, hogy az egészet elosztom hattal, átengedem egy hármasszűrőn, és a maradéknak a tíz százalékát hihetőnek fogadom el..:)
És tökmindegy számomra, hogy milyen elkötelezettségű a lap. Volt szerencsém(?) megismerni az újságírást is, a politikát is, a politikusokat is.
Ez utóbbiakról annyit, hogy egy szippantókocsis munkája az övékhez képest laboratóriumi tisztaságu..
12:36 du.
hoppá van!
http://bagolyfeszek.nolblog.hu/archives/2013/04/25/Bagoly_mindja_verebnek_Vagyis_ize/
neki lehet futni +1x, tomasso 🙂
3:08 du.
Llanfair 2013 április 25.22:58 de.
„Pedig ez a baloldal elleni cikk.Még akkor is,ha jó szándékkal írták.”
Értem,a baloldal ellen még jó szándékkal sem lehet írni.És ki fogja azt megtiltani,a titkosszolgálat? És melyik ország titkosszolgálata? Mert ezek után-ez itt a kérdés:
http://search.wikileaks.org/gifiles/?viewemailid=1641485
5:10 du.
Tomasz! Nincs zsidógyűlölet? Hát akkor a közbeszédet elöntő már-már természetes módon használt zsidózás az micsoda? És nem egy ember csinálja – ahogy írtam, már a közbeszéd része!
Hol él maga? Vagy süket?
7:45 du.
Ezt benézted Christopher.
Gumicsont, amit (törvénytelenül) bevetett a fidesz, hogy az egyéb disznóságairól, valamint a gazdaság egyre romló állapotáról, egyebekről elterelje a figyelmet.
Portik ugyan alvilági figura, na de nem Laborcz volt az első tikosszolga, aki alvilági figurával tárgyal, teljesen legálisan, az éttermi számlát gondosan mellékelve leadva a felvett anyagot – aminek a felét adták le, kitakarva, kicsipogtatva, tendenciózusan megvágva.
Portik kezdeményezte a találkozót, aminek aztán semmi folytatása nem lett: miért is ne lehessen újra kormányzópárt emiatt az MSZP?
A fidesz ismeri a valós közvéleményt (nem azt, amit a kutatócégek nyilvánosságra hoznak, és azt, hogy Bajnai népszerűbb nála, és nyilván összefog az MSZP-vel a köv. választáson.
Minden ócska, piszkos manipulációval le akarja tehát járatni az ellenfelét.
egy 3 évre titkosított anyag arra való, hogy belőle kiragadott részleteket kedvük szerint nyilvánosságra hozzanak?
Titkosszolgálat mindenütt van – de ilyen szemétség csak nálunk.
Az embereket mellesleg egy parányit se érdekli.
Itt vigyorog Orbán Viktor egy hírhedt maffiózóval, Kokó boxoló kocsmájában:
http://bagolyfeszek.nolblog.hu/archives/2013/04/25/Bagoly_mondja_verebnek_Vagyis_ize/
Aki most erkölcsről beszél, az aljas hipokrita.
7:57 du.
küszküllö
2013 április 24
4:22 du.
Don Ovuz
2013 április 24
1:09 de.
Nagyon szelektív az agyad.Nem érted,hogy a dokumentumot teljes egészében közölték,csak a neveket takarták ki?Mi olyan nehéz,negyedigazság?”
Hazugság, amit az is bizonyít, hogy másfél órás beszélgetést vágtak meg 24 percre.
Hol van 66 perc?
Egyébként egy fél óra alatt összevágok neked egy másfél órás beszélgetést úgy, hogy épp az ellenkezője lesz értelme, mint amiről szól. És egy szó se hiányzik az egészből.
Egyébként, amíg az EGÉSZET be nem mutatják, ócska, hazug és aljas manipulációnak kell tekinteni.
8:09 du.
Nem 3, hanem 30 évre titkosították az anyagot.
És most gondolkodjunk el az ilyen jellegű lejárató kampányon.
Biztos tudomásom van arról, hogy az ellenzéknek vannak O. kezeléseiről dokumentumok a kezében, már nagyon régen.
És nem használta fel, nem is igen céloz a mentális állapotára, amiről egyébként az egész ország tud.
Részben tisztességből, de meg azért, mert az ilyesmi nagyon necces lehet, vissza is üthet.
Ez a portikos fideszes manipuláció épp így fog járni. a fagyi visszanyal, mert az embereknek elegük van abból, hogy mindenféle simlivel akarják terelni a figyelmüket a valós problémákról, pl arról, hogy az EU már nagyon unja a fidesz kormány törvénytelenségeit.
http://nol.hu/kulfold/megfigyelesi_eljarast_kezdemenyez_az_europa_tanacs
http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/uj_kotelezettsegszegesi_eljaras_indul_magyarorszag_ellen/2330427/
Nincs egy nap, hogy ne legyen valamilyen eljárás Magyarország ellen.
9:00 du.
falusi
2013 április 24
2:43 du.
Ritka emberi megnyilvánulás ez tőled, Göllner.
Csak akartam, hogy tudd, hogy értékelem.
9:06 du.
Jávorszky Mária
2013 április 25
9:35 de.
Jó kérdés, kedves Mária.
11:39 du.
dakota
2013 április 25
9:00 du.
Csalódást kell, hogy okozzak..
Nem vagyok Göllner.
Ha nem hiszed, kérdezzed Figyelőt. Ő tudja a nevemet.
10:06 de.
Mária: Nem értem mit nem értesz. Megjelent egy vélemény, és többen nem adtunk neki igazat. Téves következtetésnek tartom. Senki nem fenyegette, senki nem vette le a honlapról. Senki nem akadályozta meg, hiszen ott van, mindenki olvashatja. Miért kellene betiltani? Meg kell beszélni. Látod, a baloldalon nincs egyen vélemény.
Valahol már írtam. Valamilyen cég, valamilyen értékelője valahol állítólag leírta, hogy amikor átrepült Magyar hon felett két izraeli gép, akkor meghalt egy üzletember. Ez nagyon komolyan megalapozott vád. Ezeket nektek írják, mert mindent elhisztek. Vádolják a baloldalt, hogy mi mindent elkövetnek a hatalomért. Nézzél már körül, a Fidesz a betonozáson ás rabláson kívül mit tett? Írjak neked két nevetséges szakvéleményt? Azt is elhiszed, ha az az érdeked?
Ha a „vérengzéseken” (milyen szép manulatív szó) ott van 120 izraeli kommandós, barátaidból hamar kíverték volna a kedvet Budapest felgyújtására.
10:48 de.
llanfair
A mostani magyar ellenzék nyúlbélákból áll – a fudesz az ezrelékéből nagyobb habot tudott verni anno (l.300ft) – nyuszikák, nemhogy a hatalomért nem küzdenek, de még egy pár mondatos megszólalásért sem.
Mert a maffiakormány és maffiapártja minden napra hoz valami aljas, mocskos, törvénytelen dolgot: követhetetlen, nincs rá egyetlen normális formáció se felkészülve.
Ugyanakkor nagyon is el tudom képzelni, hogy 2014 után, mint hazaárulókat, a fideszes prominenseket felelősségre vonják – természetesen vagyonelkobzással.
11:19 de.
Szemenyei Kis Tamás….ne tessék viccelni…milyen kétkulacsosságról HADOVÁL maga ? az igazság terjesztése nem kétkulacsosság hanem OKOS média politika
11:23 de.
ballerkák=szemellenzős orbánfóbiás szocik és liberálisok…nézzenek már utána hogy Mesterházy Atilla azonnal elítélte laborcot/portikot és ezzel burkoltan gyurcsi bohócot és bajnait is hiszen lebuktak . BŰNÖZÖKKEL profi politikus nem barátkozik . nekem ne jöjjenek azzal hogy az USA-ban is BEÉPÜLNEK az FBI-osok a bűnözök közé mert az LOGIKUS , de az FBI főnöke az ottani LABORC nem épül be hanem a samesza . teccik már érteni vagy korrepetáljam e még önöket egy kicsit ?
11:24 de.
szájbarágom : laborc sameszának/csicskásának kellett voplna portikkal találkoznia . világos e így már ?
12:59 du.
kakukk
2013 április 26
11:23 de.
hogy mit is akarna csinálni, laci gyerek? korrepetálni? maga? a maga tudásával?
😛 😛 😛
1:10 du.
ombre: Sajnos igazad van. Ez a baloldal nem tudja felvenni a versenyt ezekkel. Ha átveszik a stilusukat, mindenki nekik ugrik, finoman ezekkel meg nem lehet mit kezdeni! De ha ugyan olyan aljasak lennének, szavaznál rájuk? 2014? Túl optimista vagy, attól félek. Ezek profi gazemberek, és mögöttük áll az éj sötétje.
1:23 du.
kakukk
2013 április 26
11:23 de.
🙂
Megnevettettél..
1:39 du.
te lacika..
Hallottad te már azt a nevet, hogy Askar Akaev?
Ő volt a kirgizek elnöke. regnálása alatt kötött az USA egy szerződést velük a „Ganci” nevű amerikai repülőbázis megépítésére és üzemeltetésére.
Ellenszolgáltatásként az USA százmillió dolláros kontraktot kötött a t. vezető olajcégével, aminek öt százaléka automatikusan az elnök úr családjának a bankszámlájára ment..
Nü, mit gondolsz kivolt az, aki kézfogással szentesítette ezt?
Itt utánnanézhetsz:
http://www.nbcnews.com/id/15448018/#.UXq5n6JJ7sY
1:54 du.
ombre
2013 április 25
7:45 du.
Hombre.
Nekem nincs gondom az írással leszámítva azt, hogy tények hiányában foglal állást.
2:03 du.
kakukk: Rossz helyen kínálod a portékádat.
2:27 du.
Pintér ezzel is hónapokat várt, hiszen Molnár Zsolt szocialista bizottsági elnök és Kocsis Máté fideszes bizottsági tag még tavaly érdeklődött az Alkotmányvédelmi Hivatalnál a hanganyag titkosításának feloldásáról.
2:53 du.
Most már észreveszünk,hogy Portik Tamás és Laborc Sándor veszélyesen befolyásolja a MSZP-t,DK-t és Együtt Párbeszéd Magyarországért-t (PM-t)!!!!!!!!!!!!! Most nagyon kell vigyázni !!!!!!!!!!!!!!!!! Mert Portik és laborc titokban csinálja a kábitószereket!!!!!! :-/ :-/ Ez nagy hülye !!!!!
Most kell megvédkezni Portik és Laborc kábítószerek ellen !!!!!!!!!!!! MSZP-esek,Dk-esek ésm PM-esek tudják,hogy még kell söprölni Potrikot, Laborcot és Orbán ámokfutót !!!!!!!!!!
3:25 du.
Nem semmi,hogy Ille minden olyan cikkhez „hozzászól”…
sajnos sűrűn,amit nem is ő írt és persze a szokásos fennhéjázó „okostojás” stílusában,ki kérte rá?,esetleg a
szerző reagálhatna a hozzászólóknak!Szó „hasmenése” van….
Be kéne vennie valamit……!
3:54 du.
Ja majdnem elfelejtettem,hogy a rezsicsökkentés és a trafik
nem ehhez a cikkhez tartozik,de ez Illét nem zavarja…..
bár ő ha valaki netán nem a cikkhez,hanem valamelyik észrevételhez szól hozzá,akkor azt nagyon kiokítja……
Aztán a rezsicsökkentés sokaknak bejött és még nincs vége,
bár lehetne nagyobb is,mert ugye nem mindenki fűt napelemmel
és esetleg becsületes munkával szerényebb körülmények között
él,mint az itt firkálók……”némelyike”
4:23 du.
Marcsi….persze hogy mindenhez hozzaszol ille mert egyedul unatkozik egy dombon amit hegynek hazudnak……nevessen rajta mint en …..nem nehez nevetni rajta ha kiismeri ot mint en kiismertem
4:26 du.
Marcsi…a rezsicsokkentessel orbanek a HALASOS dofest adtak meg a tetves baloldalnak….padlora kerultek a valasztasi ringben es 2018-ig fel se tudnak allni onnan…ki vannak utve…KO…knock out
4:29 du.
javitom magam …HALALOS dofest kaptak rezsicsokkentessel..nem HALASOS hanem HALALOS…..HALÁLOS DÖFÉST kaptak a szocik es liberalisok
5:05 de.
domb. Csak egy példa. A BKV járművezetők fizetését 30%-al csökkentették. Jogaikat elvették és a céget is átjátszák a Széles barátjuknak. Azután a csodálatos kormány „visszaadott havi 300 forintot. Ha ezek után a Fideszre szavaznak és nem a „tetves” baloldalra, meg is érdemlik. Aki elhiszi, hogy nem lesz következménye ennek az erőszakos tolvaj politikának….. Már megénekelték, ha nekünk jó a langyos sör, nem is érdemlünk jobbat. Igaz, egy Fideszes szerint a „sz@r” nem robban. Hát azért néha már robbant. Csak kettőt emlitenék, 1919 és 1956. De tényleg hiába beszélünk, mert ha valakinek tetszik az emberek totális kirablása, ez a vagyon újrafelosztás…… Az vagy ostoba, vagy hasznot húz belőle. Maguk nem az országért vannak, hanem a baloldal ellen. Elég beteges!
4:14 du.
Topapo a legnagyobb csontváz te vagy.
Eláshatnád már végre magadat , az ócska kis véleményeddel együtt.
4:21 du.
Kakkuk szájbarág..röhögnöm kell.
Ezzel az erővel akár a küszöböt is rághatod idióta.
–
Érdekes hogy ezeknek van egy-két szófordulatuk, afféle ” paneljuk ” , amit imádottjuktól hallottak a hordószónoklatok alkalmaival és abból próbálnak megélni olyan művelt és képzett emberek között , mint amilyenek pl. mi is vagyunk, vagyis a demokraták és liberálisok között….hja a házmester-tempó.
EZ vitte bele az országot annó a Szálasi féle náci kuplerájba és végső soron az ország elpusztulásába.
4:34 du.
Falusi:
ÁÁáááá..hagyd el..ez a Takony-koma tyúkeszű makacs kitartással mindenkit Göllnernek nevez , akinek nem érti a mondanivalóját.
Ez nála afféle ösztönös iszonyodás azoktól , akiknek jóval magasabb az intelligenciája ,végzettsége, vagy legalábbis úgy hiszi a szöveg és felkészültség alapján , hogy felsőfokú végzettségüvel került szembe.
Dr.Göllner Bandi a legfelsőbb értelmiségi őelőtte , tehát az ő nevét próbálja rá-azonosítani mindazokra akiktől tart itt.
Különös , NAGGYON különös psichológiai esettel állunk szemben !
Engemet dettó beazonosított Göllner Bandinak és doktorurazott itten , de persze nem udvariasságból hanem alattomos szemétkedésből, holott egyszerű fémmunkás és képzett amatőr internetes lélekbúvár vagyok csupán.
Dakonya lelke nyitott könyv már előttem. Egyszerű , alattomos símaképű náci és nem több.
( A ” símaképű ” átvitt értelemben értendő , írhattam volna ” stricit ” is , de itt így nem beszélünk.)
6:49 du.
Geyza
2013 április 27
4:34 du.
Gayza, gayza, a múltkor még villanyszerelőnek tituláltad magad:) Legalább arra figyelhetnél, hogy mit mondtál ezelőtt, mert belekeveredsz, mint a majom a cérnába 🙂
9:09 du.
domb
2013 április 26
4:29 du.
Némá’, egy floridai Ságvári Bandi !!
🙂 🙂 🙂
9:10 du.
Geyza
2013 április 27
4:34 du.
Kösz az infót !!
🙂
9:59 du.
Itt a gumicsont, rágódjatok!
2:50 de.
GEyza…te beteg komcsi vagy
2:55 de.
a fidesznek egyetlen komoly ellenfele van az mszp….az mszp=mesterhazy attila azonnal…..AZONNAL ….elitelte a portik=laborc=gyurcsany=bajnai libatolvaj altal HASZNALT BUNOZOI KAPCSOLATOKAT….ezen lap tulajdonosa is AZONNAL felismerte hogy a BUNOZOKKEL csak BUNOZOK=portik=bajnai libatolvaj=gyurcsany szemkiloveto komcsi ul le targyalni…..szoval kijelenthetjuk hogy portik miatt az mszp ELVESZTETTE A JOVO EVI VALASZTASOKAT…hi hi hi…ha ha ha…he..he..he…kacagok es rohogok
2:59 de.
Llanfair….lehet hogy APRO reszletekben igazad van….de MINDEN idokozi valasztast es kozvelemeny kutatast a fidesz nyert meg…ugyhogy vesztesre allnak a kedvenceid….ideje hozzaszoknotok hogy ujabb 4 ev orban kormany lesz…gyurjatok 2018-ra…..ez van….NO SORRY=nem sajnallak se teged se a baloldalt
3:02 de.
HAMAROSAN FOKONZULATUS NYILIK TORONTOBAN……ez az ujsag IGYEKEZZEN itt/ott jo kapcsolatokat kiepiteni hamar a nagykovetseggel osszerugta a port FELESLEGESEN
3:06 de.
falusi…9:09 du 27.-en….igazad van !
9:59 de.
Daki: Lehetek akár krumplihámozó , magának asszem tökmindegy.
–
Domb : most elgondolkoztam magán : Trágyadomb , vagy csak egyszerű szemétdomb ?
Kérem világoítson fel.
( Nem mintha érdekelne. A hulladék-feldolgozás nem az én bizniszem. Kiugrott kispap vagyok , a lelkekkel foglakozok. Pl. a hazudós Diki-Dakiéval. Háthas sikerül belőle valahogy egyszer rendesembert faragnom. Ha másképp nem , hát bicskával hehe )
10:39 de.
kb fel oraja dobbentem ra hogy nem ez az elso eset…..az mszp rendszeresen VACSORAZIK BUNOZOKKEL…..es mindig a fidesznek kell ezeket a szoci vacsora vendegeket bortonbe juttatni…..most portik……2000 korul TASNADI PETER bunozot…..aki nem emlekszik ….www.google.hu tasnadi peter es megokosodsz…..szoval miert is nem zarta bortonbe portikot laborc es gyurcsany ? miert vacsizott veluk kedelyesen ?
11:00 de.
domb
2013 április 28
3:06 de.
Legközelebb válasszad azt a nevet, hogy : Harminckét fogam volt.
🙂
1:40 du.
falusi
2013 április 27
9:10 du.
Gayza tökéletes infoforrás, falusi:)
Hitelt érdemlő minden szava, de csak, ha túl van az üveg Red Label-jén vagy Unicum-ján:)
A többi nem érdekes, mert csak hisztikézik és topotzékol:)
2:06 du.
Szemenyei-Kiss Tamás
2013 április 25
4:17 de.
szemenyei, mi a nem demokratikus szerinted abban, hogy Christopher-nek ez a véleménye és el is mondta?
4:02 du.
Látom, Te nem látod a lényeget. Én baloldali vagyok, de nem kedvencem egyetlen párt sem. Baloldali vagyok, mert azok pártján vagyok aki dolgozik, és megvetem a nácikat. A Fidesz pedig pont a munkásokat nyomja el, és lopja meg. A baj, hogy Ti láttok csak Orbánig. Nem azért kell intézkedéseket hozni, hogy a baloldalt bántsák.
Ti nem azt nézitek, hogy jó e az országnak, hanem azt, hogy rossz legyen a baloldalnak. Ez szerinted normális? Nem hiszem el, hogy nem látjátok, mennyi szemétséget csinálnak.
Nekem már mindegy, ha kirúgják Magyarországot az EU-ból, nekem akkor sem kell innen elmennem. És nekem itt nagyon jó! De nektek még egy választás, és már csak annyi örömötök marad, hogy vezéreitek tulajona lesz az ország, Ti meg nacionalizmus ehettek egész nap.. És akkor hiába sírtok. Én csak szeretnék büszke lenni az országomra. De most csk szégyenkezem. És engem Te ne sajnálj. Engem csak irigyelhetsz!!!!!!!!!!!!
5:46 du.
Llanfair
2013 április 28
4:02 du.
Béke veled:)
Azt nem akartam írni, hogy nyugodj békében, mert, ha neked már úgy is mindegy, akár azt is írhattam volna, de megadom a tiszteletet és a lehetőséget a hetvenéveseknek:)
Menj, utazz, biciklizz, motorozz, adj gázt és hajrá.
Elvégre itt a tavasz:)
8:02 du.
dakota
2013 április 28
2:06 du.
Fogalmam sincs kicsoda Geyza, viszont aki a whiskyt, unikumot szereti, az rossz ember nemlehet..
🙂
4:35 de.
dakota: Azt hiszem te vagy itt a legprimitívebb. Ez is rang, elértél valamit az életben. Sajnálom, hogy elkeserítlek, de nagyon messze vagyok a hetventől. De te olyan ordenáré közönséges senki vagy, hogy párodat ritkítod. De én sajnos „libsi” vagyok, még neked sem adnék gázt. Pedig hozzászólásodból ítélve, jobb lenne a világ nélküled.
Még azt sem veszed észre, hogy olyan ügyön rágodsz, ami nem ügy. Csak a Fidesz manipulája vele a fajtádat.
De a szövegértéssel bajod van. Olvasd el még egyszer, miért mindegy nekem. Sikerülni fog, ne add fel!
12:08 de.
llanfair
2013 április 29
4:35 de.
Kedves llanfair, bocsásd meg nekem, ha nem vagyok hajlandó lemenni a te szintedre, csupán csak azért, mert neked úgy jobb lenne. Sajnálom, de kénytelen vagy haladni a korral, mert lemaradsz, ha nem vagy képes megkülönböztetni egy régi motoros jelszót egy számomra felfoghatatlan valamitől. Mindaddig, amíg belemagyarázol olyasmit, ami nincs ott, az a te problémád. Szerintem kezeltesd.
12:11 de.
llanfair
2013 április 29
4:35 de.
Elnézést, hogy a sértegetéseidet nem viszonoztam, de ugye megérted, hogy van olyan szint ahová mégsem 🙂
9:00 de.
Kedves „dakota”. Tévedsz, a szintem nem lefelé van Tőled. Ha szándékos volt, akkor igazam van, nincs miért sértődnöd.
Mint elismered, írásod félreérthető. Ha tudtad, akkor sértegetés nélkül helyesbítesz, és én vagy elnézést kérek a hibádért, vagy nem. De most használni ezt a jelszót, nagy otrombaság volt. Ha tetszik, ha nem. Neked kellett volna elnézést kérni érte, hogy meggondolatlan voltál. Csak a szövegre tudok írni, a gondolataidra nem.
De ezt a beírást „Azt nem akartam írni, hogy nyugodj békében, mert, ha neked már úgy is mindegy, akár azt is írhattam volna, de megadom a tiszteletet és a lehetőséget a hetvenéveseknek:)”, még mindig magyarázatra szorulna. Nekem nem egy intelligens hozzászólásnak tűnik. De legalább azt írd le, miből gondolod azt a 70 évet?
Hidd el, nem akarok senkinél okosabb lenni. Leírom amit gondolok. Ennyi!
1:30 du.
http://mno.hu/ahirtvhirei/tenyfeltaro-albizottsag-alakul-a-laborcportik-ugyben-1158004
„Ténymegállapító albizottságot hoz létre a nemzetbiztonsági bizottság a Portik–Laborc-ügy vizsgálatára. Erről döntöttek a mai ülésen. A találkozók előzményét és utóéletét vizsgáló albizottság jövő héten kezdi meg munkáját, mandátumuk szeptember végéig tart majd. A nyolcfős testület vezetője Mile Lajos független képviselő lesz.”
http://mno.hu/belfold/mirol-titkoloznak-gyurcsanyek-1158424
„A Fidesz szerint a baloldal válasszal tartozik arra a kérdésre, hogy kik állnak Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő, Debrecen polgármestere lejáratásának hátterében, ki volt a megbízó.”
http://mno.hu/belfold/igy-nem-lehet-normalis-partnak-tekinteni-az-mszp-t-1158310
„Kósa Lajos szerint addig nem lehet demokratikus, „normális” pártnak tekinteni az MSZP-t, amíg nem tisztázza magát.”
1.Az MSZP és az SZDSZ régi „harcosokból” áll(t).
2.A módszereik is a régiek.
3.Aki ezt másképp akarja láttatni,annak vaj van a fején.