Megáll az öszöm!

2013 május 11 10:32 de.17 hozzászólás

No nem azon, hogy a magyar adófizetők pénzéből készült propaganda „játékfilm” – mint olvasom, elsősorban is nemzeti érzelmű mozgóképszínházak feltehetően nemzeti érzelmű nézői számára, lejáratandó azt a hajdanvolt miniszterelnököt, aki elsősorban is hazaáruló, semmint nemzeti érzelmű, de aki ezek szerint mind a mai napig kísérti szeretett nemzeti érzelmű vezérünk igaznak hazudott álmait…

Sas Péter alakítja Gyurcsány Ferencet az Elment az öszöd című, államilag szubvencionált propagandafilmben.

Sas Péter alakítja Gyurcsány Ferencet az Elment az öszöd című, államilag szubvencionált propagandafilmben.

Na ja, kísértet járja be a Cinege utcát… Immár vagy hetedik esztendeje, amikor – életében feltehetően utoljára – vezérünk, a nemzeti érzelmű és a szeretett, nyilvánosság elé lépett, olyan nyilvánosság elé, ami nem az ő nyilvánossága, amely nem nemzeti érzelmű, bértapsolókból és vakbuzgó hívekből toborzott kulissza csupán, és ahol, mint a ringben, az igazi ringben, a másik sarokban is van egy bokszoló, aki cseppet sem árnyékbokszoló.

A kísértetek pedig kegyetlen teremtmények, az álmatlanságot előbb-utóbb orvosolni kell. Betegünk talán elkeseredésében egy nemzeti érzelmű sámánhoz fordult, nagybajuszú, kövér varázslóhoz, aki a csillagok állásából, belekből és persze madárcsontokból megálmodta a megoldást: afféle vudu filmet kell csinálni, nemzeti érzelműt persze, mi más egyebet, az Apró-Dobrev-Gyurcsány klánról, a „Fletóról”, hadd kacagjon a nemzeti érzelmű, a zsöllye sötétjében ragadja el a mámorítóan édes gyönyör, hogy lám, bilincsben a Gyurcsány, cellában az álnok, még dalra is fakadna, nemzeti érzelmű dalra, talán, hogy „meghalt a cselszövő”…

Amin az „öszöm” megáll, de tényleg, az maga a film… A kormányzat már az ezredfordulón is odakozmált ezt-azt a kultúra konyhájában, de a Bánk Bán, vagy a Hídember – ha nézhető nem is, de legalább filmre emlékeztető alkotás volt. Afféle „olyan, mintha”…

Az „Elment az öszöd” azonban nem egyéb, mint ripacskodó pojácákkal forgatott vásári hakni. Olyan alkotás, amilyen a Tanú lehetett volna, ha forgatókönyvét Rákosi, Kádár és Aczél eftársak írták volna, nem pedig a halhatatlan Bacsó.

A feltehetően Goldener Bär és Oscar-esélyes alkotás trailerje alapján lassan körvonalazódhat a magamfajta hazátlan bitangok számára, mit is jelent a regnáló hatalom értelmezésében a nemzeti érzelműség.

Valahol szinonimája lehet a „gyönge elméjűnek”, no nem orvosi-egészségügyi, hanem inkább kultúr-antopológiai értelemben.

Pártunk és kormányunk szerint ma nemzeti érzelmű az, aki kritika nélkül el- és befogadja, mi több,  vágyva belélegzi és magába szívja a kormányzati propagandát, akinek kedvéért kár volt már anno is lemászni a fáról, mi több, felegyenesedni, az aztán maga volt az evolúciós tévedés, több mint bűn, hiba a javából, mert fejet szegve hajbókolni így, egyenes gerinccel, melegágya a mozgásszervi betegségeknek…

Nemzeti érzelműnek lenni ma annyit tesz, mint fejet hajtani, hajbókolni, kezet csókolni, tisztelni és szeretni, feltétel nélkül, és persze odaadóan, mégpedig mindenünket odaadóan. A nemzeti érzelmű afféle IQ-anorexiában szenved, gondolat-bulimiában… A nemzeti érzelmű éltetni szeret, ünnepelni és persze tapsolni, vastapsolni… Ők azok, akik végigtapsolták a XX. századot.

Ebben a nemzeti érzelmű világban a magamfajta hazátlannak és világtalannak érzi magát, szemben a hatalommal, amelyik hazát foglal – és vak. És aki ha nem is álmatlan, de akinek álmai réges-rég szertefoszlottak.

Egyet nagyon remélek. Ha jövőre, valami csoda folytán ez a rémálom véget ér, nem készül egy újabb játékfilm, kormányzati megrendelésre, valami hasonló címmel: „Fel is csút, le is csút”…

Sebes Andor, a KMH vendégszerzője

17 hozzászólás

  • Magas szinten sorry….. Orbán még 3 év kormányzása után is egy zseni Gyurcsány Ferenc rágalmazásából, lejáratásából akar megélni !!!!

    Úgy látszik, sőt egyértelműen várható volt, az előző kampányban olyan hatalmas kommunikációs vereséget szenvedett Gyurcsány Ferenc úrtól ez a szerencsétlen Orbán diktátor önkényuralkodó, amit ÉLETÉBEN NEM FOG SEM FELDOLGOZNI TUDNI SEM MEGEMÉSZTENI !!!!
    Ludas Matyinál is többször akarja visszaverni Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr felé! – ez is lehet egy választási stratégia? – de mi a taktika, e film?!

  • allitolag borzalmasan unalmas film

  • Avi ben Giora

    Valaki magyarázza már el honnan az Isten csudájából varázsolnak elő ekkora lóvékat. Mivel van némi foglmam mi pénzbe kerül egy sima másfélórás játékfilm(tanultam annó a Szinház és filmmüvészetin csak nem fejeztem be, és dolgoztam pár játékfilben is)Ha csak az alpavető dolgokat számuljuk mint szinész stáb helyszinek stódio már az több milla. És akkor hol vannak az utómunkák mint vágás utószinkron és utófelvétel. Szumma szummárom párszáz milla biztosan lesz ez a mozi. De honnan van rá a pénz? Vagy a sok Stadion építés köztük a Felcsuti Puskás Akadémia? Ennyit nem lehet csak ugy ellopdosni a költségvetésből.
    Amit Gyurcsánytól nem veszek el akármennyire is egy unsympatikus tag volt benne némi tartás vagy inkább úgy mondanám virtus mert ő maga mondta az azóta elhíresült szavakat Öszöd után: ezt jól elb@sztuk. Viktortól ilyent még nem igen hallottunk. De remélem nem fogja senki sem ordítani majd a választások után ezt: Viktor gyere vissza!

  • A beszédet olvastam,a film is érdekes lehet….bár kérdés,
    hogy mennyire épít a beszédre.?!

  • Tetszik ez a cím! „Fel is csút, le is csút”… Ha ez lesz az ára a kormányváltásnak, megnézem!

  • Báthory Ödönke

    Jó írás, köszönöm. Az utolsó sorával mélységesen egyetértek. Csak annyit tennék hozzá, hogy a Gyurcsányt játszó szereplő nem Sas (mint madár), hanem Sás (mint nád) Péter.

  • Fentebb azt irta valaki „Állitolag borzalmas unalmas film.”Biztosan az.A „borzalmassága” azt jelnti szerintem,hogy a filmel nem sikerült kifejezni azt,amit az un.”öszödi beszéd” mondani akart a résztvevőknek.Az „öszödi beszéd” nagyon is joszándéku igazság kimondása volt.Sajnos ezt az igazságot azok sem birták elviselni,akiknek szolt,és azok sem,akik most nagyon félre értelmeztetik,mert az a beszéd a mai hatalmasokra is szolt.Jó lenne,ha abba hagynák a félre magyarázását.

  • Mivel az egyszeri fideszes nem hülye, hanem csak „alkalmazkodik a kor szelleméhez”, náluk nem vált ki semmilyen hatást ez a film-féleség…Akik kedvelik Gyurcsány Ferencet, azoknál sem…A magyarok 80%-a nem jár moziba, (nem telik rá) így lejárató kampányfilmként sem számít…Mi marad? A „senkit nem hagyunk az út szélén” szellemében egy kis aprópénz a híveknek, akiknek nem jutott trafik…Majd behajtják a gimnazistákat a moziba, hogy mégse üres nézőtér előtt peregjen a film világ csúfjára….Valahonnan ismerős ez a metódus…

  • Vajda B. Attila

    Vita folyik valamiről,nagyokat szellemeskedünk, de látta valaki a filmet egyáltalában (a cikk íróján kivül) ? Hol lehet megtekinteni ezt a „műalkotást” ?

  • Judit Noszticzius

    Gyurcsány valóban az ösződi ÁRTATLAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Oriasi huzas…. Ennek a papai bohocnak egy mentoov! Ki a rakot erdekel ez a boldogtalan gyurcsanyi? Mindent elkovet, hogy a felszinen maradjon, hogy beszeljenek rola. Nehany szellemi arvizkarosultat kiveve ez mar nem mukodik sehol. Leirtak meg a gazdai is ezt a paprikajancsit! Amit lopott azt megtarthatja es innentol kuss van neki!

  • Gabec
    2013 május 13
    9:51 de.

    Wow…
    Mit lopott?
    Csak azér’ érdeklődöm, mert eleddig minden peréből győztesen jött ki, pedig egy kétszáz fős apparátus kutat éjt nappallá téve valami umbulda után..
    (Ps. Bizonyára ismered: „Ne kutasd az első millió eredetét. A többi már legális.”
    Viszont ez nem csak Gyurcsányra igaz…)

  • Gabec
    2013 május 13
    9:51 de.
    Úgy látom, a Gyurcsány név hallatára nem csak a vezérben áll meg az ütő’, hanem néhány narancslében átázott fejben is. Ha nem rettegne tőle a csuti zsebsztálin, nem készíttetne filmet. Ez ennyire egyszerű, mert akkor nem tartaná számon. Így viszont a film nem több mint a csuti törpe rettegésének tükre.

  • sebes andor…orulok hogy megallt az esze….olvasgasson hatha megjon…..www.mno.hu/belfold/mindenkit-elverne-a-fidesz-bajnaiek-elvesztek-1160994 meg egy ev van a valasztasokish…meg elindulhat a szoci esze a fidesz fele

  • Hol voltak a „nem nemzetiek”2006-ban? „Elkurtuk nem is kicsit,
    hazudtunk reggel,délben…,2008-ban 20 Milliàrd EU-val kellett
    helyrehozni a „müködésüket”,2012-töl fizetheti az orszàg az
    „elkurtuk”-at.2009-ben minusz 6,8 % Bajnai-Oszko”eredménye”.
    Ezért mondhatta Rik Scheerlinck a belga KBC Bank tulajdonu
    K & H Bank vezérigazgatoja „Eltékozolt évtized Magyarorszàg szàmàra”.
    ÖRÖKSÉGÜK:Rezidensek,EGÉSZSÉGÜGY,OKTATÀSÜGY,MÀV,BKV,MALÉV,VOLÀN, TÜZOLTOK 2004-07 KÖZÖTTI TULORÀI,DEVIZAHITELESEK,HILLER 5 MILLIÀRD Ft minusza.Egyetlen évben sem tudtàk teljesiteni a 3 %-os ujeladosodàsi kötelezettséget az EU-nak -csak mi nem-.Igy gyülemlett az adossàunk. Ezért helyes a felvilàgosito propaganda,mert ujbol hasonlo 8 év vàrhato tölük! Hiszen 2002-ben volt még pénz! Lendvai Ildiko.

  • Dénes ERÖS
    2013 május 15
    10:49 de.
    „Ezért helyes a felvilàgosito propaganda,mert ujbol hasonlo 8 év vàrhato tölük!”
    hogy micsodaaa? felvilágosító propagandaaa?
    na, ugorgyunk, pósalaki bácsi 😛