A Fidesz úgy látszik komolyan kezd aggódni…

2013 július 28 8:09 de.55 hozzászólás
A minap Rogán Antalnak sikerült egy néhany perces sajtótájékoztató keretében tizenhatszor becsempésznie Bajnai Gordon nevét. Lehetséges az, hogy a Fidesz igazán nem törődik Bajnaival, ahogy elhitetni próbálják? Mert ha ez igaz lenne, akkor nem látnák szükségét, hogy minduntalan rá hivatkozzanak. Különösen nem úgy, hogy Bajnai jövőbeli terveit csepülik legtöbbször, amelyeket aligha ismerhetnek: Bajnai ezt fogja csinalni, Bajnai azzal fenyeget, Bajnai nem fogja betartani, és Bajnai már megint… stb.
Bajnai Gordon

Bajnai Gordon

Nekem egyre inkább úgy tűnik, mintha a Fidesz még most, az uborkaszezon kellős közepén is, félelmektől hajtva, egyre lelkesebben hirdetik Bajnai nevét és szinte nem múlik el nap, hogy újabb és újabb képzeletbeli vádakkal ne illetnék. Ezek a vádak persze, az „édesanyam, rámnézett a kakas” fajtából valók és így félő, már legalábbis a Fidesz szempontjából, hogy miközben Bajnai nevét messze zengik széles e hazában, addig a saját papagály brigádjuk egyre szánalmasabbnak és egyre nevetsegesebbnek látszik. De persze számukra ez a folyamatos panaszáradat olyan mint a mákony: minel többet élnek vele, annal többet kívánnak belőle. Rászoktak és már nem tudnak róla lemondani. Ha ez így folytatódik, Bajnainak hamarosan köszönetet kell majd mondania a sok kéretlen, de azert hasznos reklámért.

55 hozzászólás

  • Orbánék szégyene, hogy 2013. nyarán nem a gazdaság fejlődéséről, a fiatalok, nyugdíjasok megfelelő életszínvonaláról, az itthoni emberek munka perspektívájáról beszélnek, hanem úgy ahogy fent írva van, BAJNAI urat tematizálják.

    Értelmes nép ebből egyre következtethet: sokat tudhat ez a Bajnai, ha ennyire FÉL az egész fidesz bagázs tőle!

    Van miért félniük, némelyek sokszoros milliárdosokká váltak közülök, de ezt ki szavazta meg….????

  • Persze, hogy félnek, Orbán-klánnak különösen vén aggódalomra oka, hiszen olyan hatalmas vagyonra tett szert, amit ha az ITTHONI MAGYAR EMBEREK megtudnának, joggal pártolnának el tőle, de azonnal:

    „Tamás Kovács ?
    Kiemelt hozzászóló

    EZ MINISZTERELNÖK?
    „Orbán Viktor ügyvéd foglalkozású felesége, Lévai Anikó is kivette a részét a páratlan vagyongyarapodásból. A gyermekei születése előtt a Nógrád Megyei Földhivatalnál dolgozott. Azt beszélik arra felé, hogy a megye területén lévő ércbányákat az Orbán család, valamint a FIDESZ- holdudvarába tartozó vállalkozók részére juttatta.
    Orbán Viktor édesapja nem véletlenül lett dúsgazdag bányatulajdonos.
    Már több szerző is leírta, hogy a FIDESZ a 90′-es években eladta a székházát. A FIDESZ-hez közeli cégek, a székházból befolyt pénzekből, megvásárolták az addig állami tulajdonban volt bányákat, amelyeket aztán jelképes összegért eladták Orbán Viktor édesapjának. A bányák jövedelmezőségének biztosításához, a meglévő politikai kapcsolatok révén, zsíros megrendeléseket szereztek a Dunai Vasműtől, valamint az autópálya építkezésekhez. Az Orbán-család vagyonát egyes közírók 500 milliárd forint körülire teszik, amihez hozzátartozik egy Pintér Sándor belügyminiszterrel közösen vásárolt és fenntartott horvátországi sziget az Adrián, valamint egy kb. 600 millió Ft. értékű jacht, ami francia lobogó alatt került nyilvántartásra…”

    Aztán a fenti miatt JÖHETNE A VIZSGÁLÓDÁS, honnan ez a hatalmas mennyiségű 500 milliárnyi vagyona Orbánéknak? – szegényeknek jól felment a soruk, de ennyire?

    Ja, a jól megfizetett seggny@ló Felcsúton kiválogatott, örök hűséget és hallgatást fogadott képviselőinek is lesz mit elszámolniuk a NÉP FELÉ:

    A Top 10 parlamenti költségtérítés:
    1. Hörcsik Richárd (Fidesz) 26 800 000
    2. Apáti István (Jobbik) 26 757 071
    3. Vitányi István (Fidesz) 26 720 491
    4. Lipők Sándor (Fidesz) 25 838 950
    5. Gyüre Csaba (Jobbik) 25 421 801
    6. Pálffy István (KDNP) 25 385 445
    7. Firtl Mátyás (KDNP) 25 230 720
    8. Jakab István (Fidesz) 25 230 720
    9. Pósán László (Fidesz) 25 230 720
    10. Ágh Péter (Fidesz) 25 216 581
    (Forrás: Blikk)

    Hát, ezért kell az itthoni embereket „fejni” ellehetetleníteni, tovább szegényíteni és még több ÉHEZŐ GYEREKET produkálni, úgy látszik ez igen szimpatikus dolog a fidesznek, főleg Orbánnak!

    A francia lobogó alatt diszlő Orbán-Pintér yacht természetesen NEM ADÓZTATHATÓ 35 %-os LUXUS ADÓVAL ???
    Orbán időben gondolt erre, hogy kibújjon e kötelezettség alól.
    Egyébként mindegyikük KICSINYES, EGOISTA, soha senkinek, NEM ADOMÁNYOZNAK ! – csak saját maguk a fontosak!

  • EZ MINISZTERELNÖK?

    Ady Endrével szólva: embernek kevés, magyarnak rongy !

  • Nagyon naiv az a teoria, hogy Orbánt valaha is elfogja valaki számoltatni.Még Gordonka sem fogja vagy más, mert nekik is van bőven margarin a fülük mögött. Ők sem annyira „kóser” gyerekek. Főleg nem az apját. Okosan csinálta, mert ha megkapirgálnák, akkor azzal bujhatna ki: kérem mi közöm nekem az apám vagyonához? Szerezte. Ja, hogy én voltam a miniszterelnök? Tessenek kimutatni, mit mennyit adtam vagy ajándékoztam az apámnak. Fifikás gyerek ez a Viktor. Még akkor sem történik majd semmi baja sem, ha ne adj Isten nem őt válasszák ujra. És mégvalami. Az elmúlt husz huszonöt év alatt volt egyetlen egy politikus is akit elszámoltattak, és megnéztek, hogy egy kádencia alatt milyen vagyongyarapodása volt? Na ne tessenek kiröhögtetni. Volt üvegzseb program, nemzeti számonkérés, meg a jó Isten tudja micsoda. Kimutatták feketén fehéren, hogy ki mennyit honnan hogyan szerzett meg. Lecsuktak valakit is? Senkit sem. Ahogy sokan mondják népiesen: szerecsenmosdatás történt. Nem tudták fehérre mosni ami eleve fekete, de mindenkinek tudtára adták, kuss nem a te dolgod. Miért nem voltál ott a megfelelő helyen és időben. Az, hogy ez antidemokratikus az kit érdekel? Kitermelt magából a társadalom egy férget a rasszizmust. Nem az a tolvaj aki ellopta a nép szeme láttára, sőt azt be is bizonyították. A cigány a zsidó és ki tudja még kik azok akik loptak csaltak gyilkoltak. Mert igy az igazi gazemberekről ellehet terelni a gyanut, senki sem fog velük foglalkozni mert ugyan hogyan lehet elkobozni elvenni egy minisztertől vagy volt minisztertől aki többszörös milliárdossá avanzsált . Erre jó a Jobbik és a rasszizmus. És magyar sajnos olyan marha, hogy egy része beveszi ezt a dumát. Tisztelet a kivételnek, akik látják, mit műveltek ezek és hova jutott az ország.

  • Össz kell fogni emberek!Határon belül és kivül is!

  • Hallatlan – borzasztó – borzasztó – hallatlan!

    Na jó nem kell elhinni mindent – utána kell járni, valós e ez a mesés Dárius kincsét is felölmuló gazdagság.
    Ne feledd – mit írtam – először szellemi síkon kell legyőzni a fenevadat és majd utána a fizikai síkon . Ezért szerénységgel kérem azokat a magyarokat – akik ebben segíteni tudnak nyomozzanak – lejjebb emlékeztetőül be idézem a Kriminalisztika saját 10 pontomat kiegészítve –
    mit és hogyan? Például aki a Földhivatalban dolgozik másolja le a tulajdoni lapokat kinek a NEVÉN VAN AZ INGATLAN és lopja ki… hisz megteheti hozzá fér – csak le ne bukjon… meg stb. és más intézményekben dolgozó magyarok – az OKOK – DOLGOZZATOK – MERT SAJÁT LÉTEDÉRT KÜZDESZ ÉS HARCOLSZ – EGYENLŐRE SZELLEMI SÍKON!

    Az ígért MANKÓ ide idézve:
    Íme?

    Intéző
    Blog / ELFAJULTAK A DOLGOK

    2011. július 24., vasárnap 07:53

    http://kuruc.info/r/26/82420/

    Kedves Norvég zsaruk a linken levő személyek elszámoltatása és mindenre kiterjedő kihallgatását javaslom :

    Emlékeztetőül a JÖVŐBELÁTÓ TÍZ-PONT: KORÁBBI SZÖSSZENETEM ÍRÁSOM:

    1939. évben: 72 évvel ezelőtt:

    http://kuruc.info/r/6/78281/

    2011. évben: MOST:
    Én meg buta fejemmel azt hittem, hogy én jöttem rá az okozat okozójára, már értem, hogy miért égették és semmisítették és nem tanították nekünk a valóságot.
    De úgy tűnik a politizáló elit nem tanult belőle, olvasd el a szösszenetemet róla, és hogy gondolom a fenti első rész elolvasása előtt, köszönöm Kuruc infó, hogy számomra ismerté tetted és hülyén nem fogok meghalni, remélem sok ember – meghatározó ember szemét felnyitja:
    És az írásom:

    ORBÁN úr, PINTÉR úr, nem csak önök tudnak,

    a Nép is tud nyomozni, a Kuruc info mellett, gratula neki.
    Ezért itt a mankó, a jövőbe látó 10 pont – segítsetek!
    Mi történik? Állami bűnözés? Pénzügyben un. Piramis játék? Állami szintre emelkedett uzsora és spekuláció? Deviza és pénzmosoda állami szinten? Más népek leigázása? Despoták hatalom gyakorlása? Közbiztonságnak álcázott maffiózók védelmére kialakított , törvényesnek látszó egyenruhába bujtatott bűnözők? a FEHÉRGALLÉROS ÉS POLITIKAI KALANDOR BŰNÖZŐKET A RENDŐRRUHÁBAN BUJTATOTTAK VÉDIK? a MEGBÍZÓIKAT A NÉPET KISEMMIZIK, FOLYAMATOS TERROR ALATT TARTJÁK? meg stb. ügyek kiderítésére invitállak bennetek.

    A KRIMINALISZTIKA JÖVŐBELÁTÓ 10 PONTJA.

    1. Mi történt? Választ ad arra, hogy megvalósult – e bűncselekmény, és ha igen, akkor az a Btk. Különös Részének melyik törvényi tényállásába ütközik.

    2.Ki követte el? Ismert vagy ismeretlen az elkövető. Egyedül volt e. Milyen minőségben: tettes, társtettes, felbujtó, bűnsegéd és újként: láthatatlan előidéző. Ez utóbbi magyarázatra szorul mert én találtam ki, tehát amíg a felbujtó akárki lehet, addig az előidéző speciális, szinte kideríthetetlen, azért, mert olyan nagy rafinériával és tudással rejti el magát, hogy szinte képtelenség felderíteni, felderítése esetén felelősségét bizonyítani. A bizonyítás, tevékenységére
    speciális eszközöket és tulajdonságot követelnek. Ilyen lehet: egészséges és betegember, és nem ember, idegen. Fontossága maga a bűn előidézése, tehát a végrehajtó másodlagos az előidéző az elsődleges a büntetés terén, egy ügynek akkor van vége, amikor az előidéző ok okozója felderítést nyer, addig elévülhetetlen az ügy, mert nincs büntetve az igazi bűnös. Aki tovább virgonckodik abban a tudatban, hogy BÜNTETHETETLEN VAGYOK!

    3.Hol történt? Illetékesség, bizonyítási elindulás .stb. végett szükséges.

    4.Mikor történt? Különösen fontos, pl. az alibi igazolás végett. Új – én találtam ki, terjedjen ki az ismert elkövető esetén, hogy nem – e hasonmás az elkövető… vagy idegen – meg stb. pld. törvény időbeli hatálya, büntethetőség elévülése.

    5. Miért történt? Ezt is nagyon fontos megválaszolni, kriminalisztikai és büntető anyagi jogi szempontból, különösen a szándékos, ezen belül a célzatos bűncselekmények nyomozásakor keressük az okot, a motivációt, az elkövető célját.

    6.Hogyan, mi módon, milyen módszerrel követte el? Például politikai bűnözés esetén hivatali hatalmával vissza él.

    7. Mivel, azaz milyen eszközzel. például politikai bűnözés esetén a médián keresztül hamis hírekkel való manipulálásával, a tv. a rádió, meg stb. lopásnál hamis vagy lopott kulccsal, meg stb.

    dr. Dobos János 8. alkotott – közlöm azt is:

    8. Hasonló történt-e?

    id. Kiss László 9. 10. alkotott – közlöm azokat is:

    9. ELŐIDÉZŐ Hasonmás, kettősség történt e? Magyarázat előre leírt forgatókönyv főpróbája, amit álcáztak láthatatlan és titokban van – ez által nincs a köztudatban.

    10. Ember követte-e el? Eddig az elkövetőket emberek között keresték, nem terjesztették ki idegen, nem ember elkövetőre, mint számításba vehető potenciális elkövető.

    és ami kiváltotta belőlem a fenti MANKÓ leírását:

    linkek:
    http://www.nemenyi.net/default.asp?SID=0&a
    Ma Péter napja van

    Választ kell adnia a bizottságnak arra, ki és miért keltett pánikot"
    Ne várjatok májusig – azonnal vizsgáld, a forró nyomnál nincs jobb a világon!"
    Csendőrség Hatvanban?
    http://www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&a

    http://kuruc.info/r/20/78271/

    "… már Atilla királyunk is ráfizetett a nőkre, gondolok Ildikó tettére… én is rá jöttem ma már, amikor rendőr voltam, rajongtak a cicis szőke macák, akkor azt hittem jó képű vagyok, amikor már nem voltam rendőr elmaradtak, és elmaradtak a seggnyaló barátnak hitt egyedek is… hát vigyázzatok magatokra – tapasztaljatok ebből és ne csináljátok…"
    Küldöm nektek ma azaz 2013. július 28-án VAS – ÁR ÉS NAPON… 17: 46 ÓRA kor!

    id. Kiss László

  • Nos Bajnai a jövőbeni terveit egyre többször harsogja a
    TV-ben(aki néz több csatornát az láthatja,hallhatja saját
    szemével,fülével!!!!!nem kell külön bizonygatni!!)és ennek ellenére(?…vagy ezért !)egyre népszerűtlenebbek……
    Nem hiszem,hogy a FIDESZ-nek kellene aggódnia……,de lehet
    hogy
    sok ellendrukkernek igen!
    Vigyázzanak az egészségükre 2014-ig,majd akkor eldől minden
    csak türelem!!!

  • Ja a költségtérítés valóban irreálisan magas(különösen a kisemberek szemszögéből),de sajnos a
    szocik is ugyanúgy megkapják,remélhetőleg az új parlamenti
    létszámmal mindkét oldalon kevesebben!

  • Igen félni kell Bajnai szerencsétlenkedésétöl,mert mint Gyurcsànnyal,majd anélkül bebizonyitotta az alkalmatlansàgàt.Mit ért el pl.2009-ben az IMF pénzével,segitségével és a bevezetett megszoritàsokkal? A kirivoan gyenge minusz 6,8 %-ot,amivel tovàbb süllyedtünk-mint Gyurcsànnyal-a konkurenseink mögé.
    Sikerei közé sorolando,hogy-Gyurcsànyékkal-elöidézte a 2/3-os parlamenti többséget a Fidesz vezette koalicio szàmàra.
    Tovàbbi ilyen magas vezetöi tevékenységétöl mencs meg Uram minket!

  • Szerintem a Fidesznek, azaz a viktornak nincs mit félni sem Bajanitól, sem Mesterházytól, sem egzéb politikai személyiségektől. Egyiküknek sincs tényeken alapuló, részletesen kidolgozott, hihető programja, az irántuk való lelkesedési arány pedig nulla, különösen bajnai Gordon józan, de álmosító beszédeit hallva. Gyurcsány az egyetlen, aki méltó ellenfele egy aljas, hazug maffia rablóvezér nacionalista, populista, soviniszta és észbontó logikátlan, tény és tartalom nélküli hazugságai ellen. Gyurcsánynak azonban nincs politikai tőkéje. Várjuk meg 201 év tavaszát. Lehet, hogy csoda fog történni. Magyarországnak lesz a világ legunalmasabb kormánya! Végre mindenki nyugodtan alhat.

  • meg a szerzo is ezt irja : bajnai terveit aligha ismerhetik . ez igaz hiszen nincsenek tervei amikrol beszelne . azt viszont tudjuk hogy testvere , o maga , es szulei szeretnek mindenhez INGYEN hozzajutni lehetoleg tizezerszamra mint a libakhoz mert ugy lophatnak . termeszetesen a kerekes nevu kezdo es videozashoz ugyetlen KETBALKEZES szerzo az ilyen tolvajlelku embereket szereti . talan kapcsolatban is all vele vagy apjaval vagy arrol abrandozik hogy bajnai alatt o is lophatna

  • A szerző kis cikke (amelyre azért lehetett volna érdemben is reagálni, hiszen érdekes kérdést vetett fel a politikai marketinggel kapcsolatosan) sikeresen indított egy zavaros, tárgyszerűtlen gyűlölet-öklendezést, táborában.
    Meg kell mondjam, ameddig a jelenlegi polgári kormány legelszántabb ellenzői ezt a szellemi teljesítmény képesek csak felmutatni – mely az óvodai árulkodástól csak szóhasználatban különbözik – nem sok aggódni valója van azoknak, kik még 4-8 évig szeretnék látni Magyarországot ezen az úton.

  • A Fidesznek sem választások előtt, sem most nincs programja. Hacsak az állandó háborúzása hol az IMF-el, hol az EU-val. Az MSZP-nek, és az EGYÜTT-nek van, csak utána kellene nézni.

  • Erös Dénes:

    Bajnai elismerten jól csinálta a dolgát. A -6.8 GDP csökkenés messze nem rossz:

    Slovenia -7,8
    Croatia -6,9
    Hungary -6,8
    Romania -6,6

    és a következő évben már +1.3 növekedés volt. Ma nincs alkalmasabb és jobb ember, mint Bajnai Gordon az ország vezetésére, akit el tud fogadni az ország többsége. Aki mást mond, téved vagy hazudik és a Fidesz túlélését szolgálja.

  • „bebizonyitotta az alkalmatlansàgàt”

    Azért dicsérte meg maga Orbán is a válságkezelését… Mert annyira rossz volt. Azért gratulált neki az amerikai elnök, mert annyira rossz volt. Azért jöttek a befektetők, azért volt rendben a forint árfolyama, mert annyira rossz volt… Jobboldali média helyett néha nem árt független forrásokból tájékozódni, ne adj isten még gondolkozni is.

    „az IMF pénzével,segitségével és a bevezetett megszoritàsokkal?”

    Nyilván jobb lett volna nem felvenni és csődbe menni. Az IMF kedvező kamatokon biztosít hitelt bajba jutott országoknak. Orbánnak ez nem jó, mindenképpen kell valaki, aki ellen szabadságharcot folytathat, nyilván azoknak a millióknak sem volt jobb helye, amiket elköltött a „nem engedünk az IMF-nek” plakátokra. Most tényleg jobban jártunk a brutális kamatokon kibocsátott államkötvényekkel, élmény lesz lejáratkor visszafizetni az értéküket.

  • breaking news

    Vaczi Imre…bajnai ELISMERTEN jol tud LIBAKAT fizetes nelkul elvenni masoktol az alfoldon aztan apuci becsben tulad rajta ? apuci meg nem bukott le EDDIG

  • Váczi úr :
    Ugyan hagyja..ez az Erdős annyira sötét , hogy még a legsötétebb erdő is nappali fényben ragyog őhozzá képest.
    Ha meg belép valahová , ott menten sötétebb lesz mint a lesötétebb erdőben.

  • Kedves Erős Dénes!Ön hol él hogy ennyi valótlanságot összehord Bajnairól és Gyurcsányról.Javaslom önnek hogy jobban tájékozódjon legyenszives.S ha egy kicsit utánna nézne akkor megtudná hogy Orbán 5.dik leggazdagabb ember ,csekély 500 milliárdjával és egy napi nem dolgozásával,ezt mid a politikával szerezte.Elképesztő!Ideje lenne elszámoltatni.Javaslom nézze meg a vagyon bevallását,szegény csóri!

  • breaking news
    2013 július 29
    6:51 de.
    na és? ha előtte lenne, akkor íme, az első nagy dicsősége a régi/új kormánynak, lehet döngetni a mellet.
    ha utána lenne, hatalmas győzelem a kormány részéről, jó kis választási propaganda alap.
    sorry, jobberkém, ezen még dolgoznod kell egy kicsit 🙂

  • breaking news: Bajnai (nagy betűvel írják) semmilyen libát nem vett el senkitől, ugyanis nem ő volt a Hajdú-Bét vezetője,még csak tulajdonos sem volt. Bajnai már 6 sajtópert nyert meg ezzel kapcsolatban.

    Meg tudod mondani, ki volt a Hajdú-Bét vezetője? Nem? Vajon miért? Vajon vele miért nem foglalkozik senki? Megmondom: mert ez nem más, mint politikai támadás Bajnai ellen, aki veszélyes Orbán hatalmára.

    A Hajdú-Bét károsultjai már 2x kaptak kártérítést a Gyurcsány és Bajnai kormányok alatt. 2010 óta számos óriás húsipari vállalat ment csődbe (Pápa, Gyula, Kapuvár), tízmilliárdos tartozásokat felhalmozva, erre az állam milliárdokat költött. Ezeknek a felelőseit miért nem firtatja senki?

  • breaking news

    vaczi imre ..te beveszel minden hazugsagot tolvaj szociktol mint bajnai es a becsben lopkodo csaladja ? LIBABAN UTAZNAK evtizedek ota…ja es buzat is loptak az mszp-s kepviselo szerint aki bekesi polgarmester , igazi tolvaJ MAFFIA

  • breaking news
    2013 július 29
    2:04 du.
    Lacika!
    Legközelebb válaszd a „Harminckét fogam volt” nicket..
    🙂

  • breaking news

    ja..es a bajnai faterjanak a buzaugye…KARSAI joska mszp kepviselo terjeszti hogy buzaval is MEGKOPASZTOTTAK a bekesi magyar parasztnyikokat….kuksizzatok ki a google-ban..oszt szavazzatok elkurogyurcsira…ha egyaltalan fenn lesz a listan

  • Kerekes Sandor

    A Fidesz fel es nem tudja mit tegyen. Egyenlore csak askalodnak, de maguk sem biznak a sikerben. Ugyan a Fidesz nepszerusege 25%-os, de ez nem eleg a kormanyzashoz valasztas eseten. Azok aranya, akik valtozast kivannak, 56%, ami tobb mint ketszerese a Fidesz taboranak.
    Eppen az allando Bajnaizassal igazoljak, hogy Bajnai hiteles es eselyes kihivo aki ellen nincsmas a kezukben mint a gyulolkodes.
    Egyebkent ezt a videot nem en keszitettem. A youtubrol valo, ahol ket nap alatt tobb mint otezren neztek meg. Nagyon nepszeru.

  • 29 sharp teeth

    bajnainal hitelesebb rablokapitalista nincs !

  • A fideSS alappropaganda része.
    Mivel nem tud felnőni arra a szintre, a konkurenciát kívánja lerángatni a saját színvonalára.

  • Léna

    2013 július 29
    4:02 de.

    A Fidesznek sem választások előtt, sem most nincs programja. Hacsak az állandó háborúzása hol az IMF-el, hol az EU-val. Az MSZP-nek, és az EGYÜTT-nek van, csak utána kellene nézni.”

    2014-ben utánuk nézünk!

  • Ez a Bréking Nyúz csak egy idióta provokátor.
    Kár rá szót vesztegetni.

  • Léna:
    Há’ má’ hogyne lenne a Fidesznek programja ?
    Van neki programja !!!
    Nagyon jó kis programja van neki :
    Lenyúlni mindent ami a másé és még azon felül is amit csak lehet!
    EZ a Fidesz programja , csak ezt nem mondják ki nyíltan.
    Úgy mondják ök ezt hogy ” megvédjük ” .
    Megvédik a nyugdíjakat , megvédik az állásokat , megvédik a dohányosok egészségét , mindent megvédenek.
    Régebben ezt úgy mondta a népnyelv (a szocializmusban ) hogy
    ” Átvették szocialista megőrzésre.” Hát most sincs másképpen.
    Nincs új a nap alatt , ha törzsökös komcsik kerülnek hatalomra !!

  • küszüllö
    Én meg azt remélem majd utánad nézhetek , mikor elvisz téged az ördög.
    ( De könyet nem fogok szétmorzsolni a szemem sarkában , erről biztosíthatlak )

  • Érdekes új fejlemény , ami Lénához írt válaszomban lévő állítások valódiságát igazolja :
    Volt ( még van ) Kishazánkban egy Taxi Ötmillió elnevezésű taxi-diszpécser szolgálat , ami az 500 00 00 telefonszámra alaítódott , amire hosszúlejáratú szerződést kötöttek a telefontársasággal.
    Természetesen az egész magántőkéből jött létre , hosszú évek kemény munkájával fejlődött fel oda hogy mostmár országosan ismert és elismert rendszerr lett.
    Tegnapi nappal EGYSZERŰEN LENYÚLTA EGY MÁSIK CÉG A TELEFONSZÁMOT !!! (Egy taxi-társaság persze.) És vele együtt az öszes ügyfelet.
    Így megy ez Árvalányhajlandban kérem….Gondolom valakik megvédték ezt is.

  • Nikkirose!
    Azt is érdemes lenne megnézni,hogy a „kedvező IMF hitelekkel” hány ország ment tönkre?……

  • Boda:
    Na ?..Hány ?? Sorold már fel légyszíves..

  • Boda Marcsi – 1. Eddig még senki sem ment tönkre, csak mert felvette az IMF-hitelt. 2. Ha egy ország csődbe megy, ott a jelenlegi & korábbi vezetésben kell körülnézni. 3. Az IMF-hitel alacsony kamatra ad hiteleket, a kötvények kamata ennek a kétszerese, így egyértelműen előbbi a kedvezőbb megoldás. Akkor is, ha a Nagyvezérnek nem tetszik, hogy nem költheti csak úgy bármire. Javaslom a jobboldali média hanyagolását, mert pusztítja az agysejteket és elhomályosítja a józan gondolkodást. Attól, hogy Narancsország éppen háborúsat játszik az IMF-fel, utóbbi még nem válik főgonosszá.

  • Javítva: „Az IMF alacsony kamatra ad hiteleket”

  • kovács árpád

    Na mi van a batyuban ?? gyf bajnai által felvett adósság utolsó részlete melyet Orbán kormány fizetett ki.Remélem hogy a csókosait viszi magával nem csak uzsorakamatra nyújtott pénzt.

    http://kepfeltoltes.hu/view/130731/57977_3286620942303_1035552280_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

  • kovács árpád – A hitelfelvétel akkor nem zavarta őket, amikor ebből vették meg a Mol-részvénycsomagot… Bajnai nem költötte el a teljes IMF-hitelt, és így is sikerült rendbetennie a gazdaságot. A hitelt pedig nem Orbán fizeti, hanem mi, adófizetők. Kétlem, hogy ovi bármennyit is beletenne az államkasszába.

  • kovács árpád

    Bajnai oly annyira tette rendbe az országot 2 hétre voltunk a csődtől,azért vette fel az eus kölcsönt mert nyugdijak következő kifizetésére nem volt már pénz,másrészt hogy a szocik bajnai a ciklust ki tudja tölteni,ha nem vesz fel mentő kölcsönt csődbe jutottunk volna.

  • marcus aurelius

    Nem is tudom, hogy remek közgazdászaink (Nikkirose, Geyza, Don Ovuz etc.) miért is nem szállnak bele a Bajnai-program kidolgozásába ? Firkálgatni nyilván könnyebb….Csak nem a KÖZGÁZ-végzettség hiányzik ??
    Akkor talán (Orbán mellett) Bajnainak sem kellene rettegnie, hogy pártszövetségének egyszerűen nem jön össze még a 10 százalék sem…. Mert jelenleg ez a szomorú helyzet!!! (Ez pedig a parlamenti küszöb egy szövetségnél!)

  • Másse hiányzott.
    Félkegyelmű Kovácsárpádot kiengedték a megfigyelőből.
    Biztosan megígérte , hogy többé nem vesz kézbe key-boardot , de persze hazudott nekik.
    Mint minden jobbikos.

  • Markuszkám mit akart ezzel mondani?
    Mikoze a Parlamenthez a közgazdaság-tudományoknak ?
    ( Hacsak annyi nem hogy mostanság egyéni képviselői indítványokkal hozzák meg a Matolcsy-féle közgazdaság alap-axiómáit.)
    De ott is tart az ország !
    Meg lehet nézni.
    Csak előbb vedd le kisapám a narancsszínű szemügédet.

  • Kedves „marcus aurelius”! Köszönöm, hogy a végzettségem miatt aggódsz. A közgazdász-diploma egyelőre valóban hiányzik, de szerencsére már csak néhány hónapig. Viszont megnyugtathatlak, hogy Együtt-aktivistaként részt veszek a párt munkájában. Bajnaiék miatt pedig ne aggódj. Éppen hogy csak színre lépett tavaly, és máris mérhető volt a támogatottsága, ez azért elismerésre méltó teljesítmény. Persze még ennél is több kell, de szerencsére sok a meggyőzésre váró bizonytalan.

  • kovács árpád írta:
    2013 augusztus 4
    2:36 du.
    „Bajnai oly annyira tette rendbe az országot 2 hétre voltunk a csődtől,azért vette fel az eus kölcsönt mert nyugdijak következő kifizetésére nem volt már pénz,”

    Azért nem igaz a fenti állítás,mert nem Bajnai vette fel a hitelt.
    Továbbá azért sem igaz, mert valuta problémáink voltak a világgazdasági válság betetőzéseként ért spekuláns támadás következményeként, mert az MNB valuta tartalékai elapadtak. Sajnos a valuta tartalék kevés volt, és ezt használták ki a spekulánsok. Persze a Fidesz rémhírterjesztőként működött, amit ma igen sérelmez másoktól. Lényeg, hogy a külföldi befektetők elkezdték visszaadni, váltani devizára a magyar kötvényeiket, és ezen kötvények devizatartalékának volt híján az MNB. Ezt Gyurcsány azonnali olcsó, hússzúlejáratú IMF, EU hitellel ellensúlyozta.

    Feltőkésítette belőle az MNB tartalékait, aminek egy részét Orbánék most szórják szét híveik között (szövetkeztek lényúlása ebből a pénzből valósul meg), a hitel egy másik részét Gyurcsányék gyorsan lejáró magas kamatozású hitelek kiváltására fordították, és tartalékban hagytak a Fidesz kormánynak 500 milliárdot Mol-Rába részvények „vásárlására” Bajnaiék, és Orbánék tőzsdézésére is!) Ez a keserű humor kategóriája. Orbánék szerint üres volt az állam kassza. Orbánék olyan jól álltak, hogy a gazdagokat sújtó egykulcsos adót is megszüntették, ezzel évente 500 milliós lyukat ütve a költségvetésen. 🙁

    kovács árpád írta:
    „másrészt hogy a szocik bajnai a ciklust ki tudja tölteni,ha nem vesz fel mentő kölcsönt csődbe jutottunk volna.”

    Szóval utánunk más EU országok sokkal rosszabb helyzetbe vették fel ugyan ezt a hitelt, és sokkal nagyobb bajba voltak mint hazánk. Persze amennyiben Orbán fogyasztásnövelés politikáját fogadja meg Gyurcsány, és Bajnai kormány, akkor már hazánk sem lenne eladósodásunk miatt. Orbán a büdzsé kiadási oldal, fedezet nélküli hatalmas növelésére biztatta Gyurcsányt, Bajnait. Ellene volt minden reformnak és minden megszorításnak. Szívem szerint én átadtam volna hatalmat egy választásokon Orbánnak, szerintem fél éven belül belebukott volna. Akkor lett volna igaz, hogy nem lett volna miből nyugdíjat fizetni.

    Miből tartja fen rendszerét Orbán ma is? Amit Bajonitől megörökölt 3 ezer milliárd magánnyugdíjas elrabolt pénzéből, másrészt 500 milliárd IMF tartalékából, és a multik adójából. Most már lassan minden fogyóban van, a multikat nem lehet tovább nyúzni és ezért az MNB tartalékait kezdik el költeni. A hatalmas hitelkamatfelárakról most nem írok,mindenki tudja, hogy azt is a hazánk népe fogja megfizetni, miközben az államadósság nem csökkent, hanem nőtt az elmúlt évek pazarlása, szabadságharca, hazárdjátékának következménye ként. Ez Orbáni ma. 🙁

  • Geyza
    2013 július 31
    11:09 de.

    Gay za, mi ez a pletykaszint? Tisztességes oknyomozó meg sem jelentetne ilyen cikket, amíg a szolgáltatóval nem tisztázta, hogy mi történt. Addig mondhatsz bármit, annyit is ér.

  • Komlói Török Gábor 2013 augusztus 6 5:46 du.
    A magán-nyugdíj pénztár – 3000 milliárd forint (13 év összege) az Orbán rezsim államosította,(2010) úgy, mint Bolíviában tették,- a rendszer felszámolásának a következménye az lett, hogy az állam a nyugdíjvagyonon vesztett 198 milliárd forint közpénzt ill. ki dobott az ablakon….
    forrás:http://www.vg.hu/penzugy/megtakaritas/nyugdij-bukott-az-allam-is-376540

  • Tényleg ekkora barmok a magyar politikusok?

    Eurós pénzek kifizetésének felfüggesztése a Fidesz-kormány harmadik évében történt meg. Állítólag 400 milliárd forint került befagyasztásra.
    Kérdés az, hogy miért függesztette fel pontosan Európai Bizottság az EU-források kifizetését? A kérdésre a válasz az, hogy a Fidesz azonnal hozza nyilvánosságra az Európai Bizottság általi kifogásokat, pontosan az eredeti szöveggel!! Aki nem a felfüggesztés okára kíváncsi, az politikai haszonszerzésre játszik, és az a hazánk igazi ellensége, hazaáruló.

    Mert a fenti kérdésre nem az a válasz, hogy vizsgálni kell a 2010 előtti pénzek lehívását amit az EU jónak tart, és elfogadott. Talán a mostani magyar politikusok megszeretnék találni azt a hibát is amit az EU bizottságok nem vettek észre, és amennyiben elég alaposan vizsgásodnak talán találnak olyat, hogy visszafizethetjük a 2010 előtti pénzeket is? Ez lenne a céljuk? Mert ezt már nevezhetnénk igazi hazaárulásnak. De tegyük fel nem találnak semmit 2010 előtt, mert az EU ellenőrök jól dolgoztak.. Arra azért akkor is jó ez a politikai cirkusz, hogy a választások előtt az MSZP ügyeit vizsgálják, és a figyelmet eltereljék a valós felfüggesztési okokról a Fidesz kormány harmadik évében választási előnyszerzésre felhasználva, ártva hazánknak és ártva Bajnainak, Gyurcsánynak, MSZP-nek is. Tényleg ennyire barmok a magyar politikusok?

    „Az Európai Bizottság pedig kiemelte: „a menedzselésben és az ellenőrzésben feltárt jelentős hiányosságok nem jelentik azt, hogy konkrét csalás történt, ám fennáll a jelentős kockázata annak, hogy az EU-forrásokat nem megfelelően használják fel, például hiányosságok merülnek fel a projektek kiválasztásának átláthatósága kapcsán, és felmerül a diszkrimináció és az aránytalanság kérdése a közbeszerzések kiválasztási kritériumainak meghatározásánál”. ”
    http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/mibol-fizeti-a-kormany-a-befagyasztott-eu-s-penzeket-megtudtuk-410280

    „Nincs bizonyíték arra, hogy korrupció vagy csalás miatt függesztettek fel egyes, Magyarországnak szánt uniós forrásokat – értesült a Reuters uniós forrásból.”
    http://mno.hu/hirtv_gazdasagi_hirei/mi-all-az-unios-penzek-befagyasztasanak-hattereben-1178607

  • makokriz írta:
    2013 augusztus 7
    12:30 du.

    Utolsó módosítása: 2012. 6. 4. 09:31 a fenti cikknek, de ez volt a helyzet már 2012 márciusában is!
    Ez azt jelenti valószínűsíthetően, hogy a 2011-es adatokat közlik, és jelenleg is arra hivatkozhatunk.

    Államadósság Kezelő Központ honlapján található kimutatás a megmaradt portfólió értékére csak 684 milliárdot közöl, és 2012 márciusi cikkben is már ezek az adatok ismertek kérem, és ez a pénz maradt meg tényleges értékként amivel eltudnak számolni számtanilag 2011 december 31-ig nagyjából, mert közgazdaságilag bukfenc a magánnyugdíjak államosítása. Ezen felül marad még 198 milliárd amit teljesen eltüntettek,talán árfolyam veszteség is lehet, mert a kimutatásokban nem található meg!

    Ma már 2013 augusztus végét írjuk. Vajon menyi maradt meg a 684 milliárd forintból is? Tehát még egyszer szaladjunk neki: 2946 milliárd forintot lenyúltak a magánnyugdíjpénzekből,és mard 2012-ig kb. 684 milliárd forint amivel talán elszámolnak számtanilag, és ezen felül számtanilag maradt 198 milliárd amivel nem képesek jelenleg elszámolni számtanilag!

    „Elpárolgott 200 milliárd forint

    Az államhoz került nyugdíjvagyon már első ránézésre is sokkal rosszabbul alakult, mint a pénztárak által kezelt vagyon. A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap összesen 2946 milliárd forint értékű eszközt vett át a pénztáraktól tavaly június elején (főleg állampapírokat, befektetési jegyeket és részvényeket, május 31-i értéken). Ebből automatikusan megsemmisült 1387 milliárd forint értékű állampapír, mivel ezek az állam tartozását testesítették meg. A maradék vagyonból júliusban visszautaltak 216 milliárd forint reálhozamot a pénztáraknak, amit azok kifizettek a kilépett tagoknak.

    Így azt mondhatjuk, hogy 2011 közepén 1342 milliárd forinttal kezdett el működni az állami alap (vagy inkább tőzsdézni, hiszen ezek már főleg részvények vagy befektetési jegyek voltak). Az év végéig ebből több részletben összesen 459 milliárd forintot befizetett az állam számlájára (a 2011-es költségvetésbe egyébként 529 milliárd ilyen befizetést terveztek). Ennek alapján a december végi állománynak 883 milliárdot kellett volna érnie. Ezzel szemben az Államadósság Kezelő Központ honlapján található kimutatás a megmaradt portfólió értékére csak 684 milliárdot közöl. A különbség nem kevesebb mint 199 milliárd forint, ami feltehetően árfolyamveszteség. (Csak összehasonlításul: idén megközelítőleg ennyi pénzt költünk például arra, hogy működjenek a bíróságok, a börtönök és a tűzoltóságok, illetve közel ennyi megy el a munkanélküliek szociális juttatásaira).

    Az állam a legrosszabb vagyonkezelő

    A kétszázmilliárdos veszteség egy 1342 milliárdos vagyonon kevesebb mint egy év alatt látványos bukás, mégsem lenne korrekt, ha ennek alapján állapítanánk meg az állam teljesítményét. Inkább az egész, 2946 milliárd forintos vagyonra vetítve érdemes megadni egy hozamot, hiszen az állam erről az összegről hozott döntéseket.

    Ha figyelembe vesszük az Államdósság Kezelő Központhoz került vagyonon elért veszteséget, a megsemmisült állampapírokat, a reálhozamok kifizetését és a költségvetési befizetéseket, a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest számításai szerint az állam éves szinten -10 százalékos „hozamot” ért el az államosított nyugdíjvagyonon. Vagyis az állam a legrosszabb teljesítményt nyújtotta a magánnyugdíjpénztárakhoz képest, hiszen ez több mint 7 százalékponttal alulmúlja a szektor teljesítményét, és 19 százalékponttal a legjobb pénztári hozamot.”
    http://propeller.hu/itthon/2326060-http-vastagbor-blog-hu-2012

  • Komlói Török Gábor
    2013 augusztus 25
    6:00 de.

    Hát igen, erről van szó, hol van ez a hiányzó 199 milliárd forint?” és a többi …
    Az igazság az,
    Orbánnak nincsen átgondolt programja, ad hoc módjára dolgozik, a vezetése alatt 3x-os bóvli kategoriába kerültünk – megtorpant a feladatok megoldása előtt és inkább a könnyebb utat választja – a perlekededést, a sehova se vezető szembeállást, – mert tényszerűen nem tud felmutatni eredményeket, s vezetésével Magyarország még mindig nem tud kikerülni a bóvli kategóriából.

  • Nekem az a problémám, hogy úgy érzem, mert a gazdasági-politikai logikai összefüggésekhez közel áll, hogy egy éven belül bekövetkezhet egy államcsőd. A jobbik eset az, amennyiben választások előtt következik be februárban, márciusban legkésőbb. Amennyiben a választások után következik be a csőd, az sokkal nagyobb katasztrófával járna, mint előtte, pedig az sem lesz leányálom.

  • Komloi….ugy erzed ? tehat az erzelmeid vezetnek

  • Komloi..azt kerdezed hogy ekkora barmok e a magyar politikusok…..ebbol latjuk hogy te meg egy zseni vagy hideg fejjel

  • A hazug fideszt-fideszvezetőket előbb utolérik, mint a sánta kutyát.

    „Budai nem tudja? Érte kár az államot a földmutyiban
    A minap kitört agrárgate-tel kapcsolatban Budai Gyula azt mondta: nem érte kár sem az Európai Uniót, sem Magyarországot. Egészen a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapjáig kellett mennünk, hogy kiderüljön: de, érte.

    Az egyik ilyen cég, az előbb említett Baromfipiac Kft. az MVH honlapja szerint tavaly 10 193 643 forintot nyert, idén 10 534 171-et, összesen tehát 20 727 814-et. ”
    http://www.atv.hu/belfold/20131018-budai-nem-tudja-erte-kar-az-allamot-a-foldmutyiban

  • álmos? aki személyeskedésig eljutott, és azt hiszi magáról, hogy humoros is! Nem téved, mert az. Érvelési szintje a homokozóban játszó gyeremekek szintjén megrekedt. Hol az írásom cáfolata, hogy ezért, vagy azért nincs igazad? Egyébként igy járok, amenyiben másohoz személyesen írt írásomat gyorsan beteszem „értő fülek, és szemek számára” vizslatásra. Ez viszont az én hibám 😛 😛

  • Kedvezőtlen gazdasági-politikai összefüggések következménye lehet, hogy egy éven belül bekövetkezhet egy államcsőd. A jobbik eset az, amennyiben választások előtt következik be februárban, márciusban legkésőbb. Amennyiben a választások után következik be a csőd, az sokkal nagyobb katasztrófával járna, mint előtte, pedig az sem lenne leányálom.
    Állításaimat logikailag alálehet támasztani valós reálgazdasági folyamatok, veszélyhelyzetek számbavételével, és ezen eseménysorozatok reális mérlegelésének eredményeivel, amit érveknek neveznek jobb helyeken.

    Azzal egészíteném ki az alábbi cikket, hogy a Fidesz gazdaságellenes, piacellenes, multi ellenes, bank ellenes, nyugat ellenes politikájának a következményeként kialakult magyar kormányellenes hangulat, ami az alábbiakkal kiegészülvén, egy időzített monetáris atombomba ketyegésével ér fel a fülkeforradalomtól, a szabadságharctól megtépázott hazánk gazdaságának egén, amely bomba működésének következményeként nagy mennyiségű magyar államkötvények, nagy mennyiségű magyar részvények eladásához vezethet el. Ebben az estben megszűnik az állampapír piac. A spekulánstőke, monetáris tőke devizatartaléka elhagyja hazánkat. Következménye devizatartalékok elapadása, jelentős forintgyengülés, fizetésképtelenség.
    Mindezeknek a következménye a külföldi-belföldi piac teljes összeomlása, államcsőd. Ezt nevezik logikai érvelésnek is az alábbi idézettel kiegészítve, amit az idő igazol vagy sem. De félelmeimmel, érzéseimmel, érveimmel nem vagyok egyedül. Az is látható, hogy az alábbi cikket hazánk sajátos helyzetéből adódó következtetésekkel egészítettem ki.

    Szakemberek is hasonló következtetésekre jutottak, amit én a fenti érveléssel egészítettem ki.
    „Monetáris atombomba idehaza és a világban – Mi lesz ebből?
    A Fed eszközvásárlási programjának sorsáról szólhat 2014 is a pénz- és tőkepiacokon. Emellett az eurózóna adósságválságára és a kínai eseményekre is folyamatosan figyelnie kell a magyar monetáris politikának. A jegybank alacsony kamatszintre építő politikája egyfajta monetáris atombomba, amilyet a nagy jegybankok is alkalmaznak – hangzott el a Portfolio.hu Budapest Economic Forum rendezvényének egyik délutáni panelbeszélgetésében.
    Monetáris Tanács a tapasztalatok fényében szakaszokban dönthet a folytatásról. Tajti Imre a nagy jegybankok „monetáris atombombájához” hasonlította az MNB alacsony kamattal operáló politikáját, amely mellett még a Növekedési Hitelprogramot is elindította. ”
    http://www.portfolio.hu/gazdasag/monetaris_atombomba_idehaza_es_a_vilagban_mi_lesz_ebbol.1.190631.html