Kertész Imre a Holokauszt-emlékezet kultúrájáról

2013 szeptember 13 11:05 du.96 hozzászólás

Az idén 84 éves Kertész Imre Parkinson’s korban szenved és ezért költözött vissza Berlinből Budapestre, annak ellenére, hogy szívesebben maradt volna a német fővárosban. A Nobel díjas magyar író, a Sorstalanság szerzője abbahagyta az írást, interjút is ritkán ad, de most mégis készült vele egy beszélgetés, mely a Die Zeitben jelent meg. Kertészben talán leginkább azt tisztelem, hogy képes új megvilágításban bemutatni olyan témákat és kérdéseket, melyeket már ezerszer bemutattak, megbeszéltek és elemeztek, És ebben végig hiteles tud maradni. Ilyen érzésem támadt, amikor először elolvastam a Sorstalanságot (később a filmet is láttam). Ellenben a Holokauszt irodalom fősodrásával, ez a történetet inkább az európai (és azon belül a magyar) zsidóság sokszínűségéről, összetettségéről szól, mintsem egy egységes, identitásában biztos közösségről. Most pedig a Holokauszt-emlékezet kultúrájáról beszélt, provokatívan és elgondolkodtatóan.

Kep: nol.hu

Kep: nol.hu

A napokban jelenik meg Kertész 2001 és 2009 között keletkezett naplóbejegyzéseiből készült kötete, Az utolsó kocsma címen. Ebben és a Die Zeitnek adott interjújában Kertész megosztotta, hogy fenntartásokat okozott számára az, hogy a Nobel díjas kitüntetése után szinte „márka” lett belőle és azóta Holokauszt-túlélőként állandóan arra kérik, hogy ünnepi szónok  legyen, miközben ő egyre inkább „Holokauszt-bóhocnak” érzi magát. Szerinte teljes mértékben „iparrá vált” a Holokauszt emlékezet-kultúra Németországban.

„Elég nekem, hogy vannak páran, akik megértették a történetemet. Csodálatos életem volt. Auschwitzi fogoly voltam, aztán megkaptam a legmagasabb német polgári kitüntetéseket, ami mulatságos és megmagyarázhatatlan. De lehetek nagyon egyenes és őszinte? Elég volt. Mindent megkaptam, amit akartam. Azt hiszem, írni sem akarok már”–mondta Kertész a Die Zeitnek.

Az viszont látszik, hogy Magyarország múltja és a Vészkorszak tragédiája miatt, nem érzi magát igazán otthon Budapesten. „Parkinsonom van, különben soha nem jöttem volna vissza”–mondta az újságíróknak. Hozzátette, hogy azon nem kell csodálkozni, hogy Berlinben maximálisan otthon érezte magát, miközben a II. Világháború alatt ez volt a hitleri reich centruma. „Sokkal elcsodálkoztatóbb, hogy azelőtt miként tudtam egyáltalán magyarokkal együtt élni. Magyarországon éltem meg a náci időket, itt viseltem a sárga csillagot, itt voltam a gettóban, itt fogtak el a magyar csendőrök”–tette hozzá.

A Sorstalanságról Kertész korábban így nyilatkozott: „Olyan művet hoztam létre, amely ábrázolja a holokausztot, mint olyat, anélkül, hogy a borzalmak rút irodalma legyen. Talán arcátlan vagyok, de úgy érzem: munkám ritka tulajdonsága, hogy a történelem emberi arcát próbáltam ábrázolni.” Aztán hozzátette, hogy egy életen keresztül kénytelen megbírkozni a Holokauszt örökségével. „Nem tudom, hogy a munkásságom, avagy a betegségem végez-e velem. Nos, legalábbis megpróbáltam olyan messzire eljutni, amennyire csak tudok. Nyilvánvalóan nem haltam még bele abba a kísérletbe, hogy megbékéljek a történelemmel és valójában úgy tűnik, hogy ehelyett egy polgári betegségben fogok meghalni – hamarosan belehalok a nagyon is polgári Parkinsonba. A tapasztalatom volt az az ár, amit megfizettem azért, hogy bekerültem az irodalomba” –nyilatkozta még a nyáron a The Paris Review-nak.

Kertész Imre Letzte Einkehr (Az utolsó kocsma) című kötete szeptember 23-tól kapható a berlini Rowohlt kiadásában.

96 hozzászólás

  • Hát..igen.
    Ha valakire, akkor rá igazán áll a közmondás: senki sem lehet próféta a saját hazájában..
    Talán nem mindenki tudja, hogy a Sorstalanság először a hetvenes évek közepén jelent meg Magyarországon.
    A Kortárs, az ÉS, az Új Írás kritikai rovataiban lehetett olvasni az akkori irodalom-potentátok kritikáit.
    Volt aki Camus-höz, volt aki Gide-hez hasonlította,- ám a könyv nem igazán érintette meg a szélesebb réteget.
    Meghívták néhány irodalmi estre szanaszét az országban, de igazándiból a könyv akkor vált ismerté. amikor először németre, azután angolra fordította..(A német fordítást maga, Kertész, az angolt segédlettel, de részletekig kidolgozva.)
    Amlékszem, hogy Nobel díj után hirtelen felkavarták Magyarországon a port körülötte. A szélsőséges lapok, mint az MNO, de még a baloldalhoz köthető internetes portálak, lapok fórumain is heves viták dúltak többnyire olyanok között, akik az írást nem is olvasták..
    Ma sincs másként.
    Azok, akik kritikával illetik a Sorstalanságot, azok vagy el sem olvasták, vagy egy szót sem értettek meg belőle.
    Valóban, a sors iróniája, hogy azoktól, akiknek elődei árvává tették, meggyötörték, azoktól csak elismerést, támogatást kapott, a hazájától-legalább is az elmúlt húsz évben, csak gyalázkodást, elutasítást, kirekesztést.
    Többet érdemelt volna.
    Mint író, mint magyar, de elsősorban, mint ember.
    Kívánom neki, hogy méltósággal tudja viselni a hátralévő időszakot.
    Odahaza ez nem lesz könnyű.
    🙁

  • Lélfai Szilárd

    „azon nem kell csodálkozni, hogy Berlinben maximálisan otthon érezte magát, miközben a II. Világháború alatt ez volt a hitleri reich centruma. “Sokkal elcsodálkoztatóbb, hogy azelőtt miként tudtam egyáltalán magyarokkal együtt élni.”
    – Ennél már csak az elcsodálkoztatóbb, hogy ezután miként tud majd a „moslékzabálókkal” együtt élni?

    “Parkinsonom van, különben soha nem jöttem volna vissza”
    Ezzel a magyar Egészségügyet bünteti, vagy elfogyott a many?

  • Egy őszinte cikk ez Kertésztől. Sokan csodálkoztak annó, hogy miért kapott a Sorstalanság Nobel dijat. Ez egy dolog az igaz mert akár pro akár kontra még ő maga is elismerte, hogy egy vicc az egész és nem értette. De legalább volt annyire őszinte, hogy ezt nyiltan el is mondta, hogy szinte valóban mindent megkapott amit egy ilyen ember megkaphatott és nem értette és nem is értékelte, hogy mivel érdemelte ki. Mert a Sorstalanság egy valóban olyan irás ami éppen csak a kort mutatja be de, nem ir és poentirozik a megtörtént borzalmakon. Inkább az emberi karaktereket irja meg de azt viszont nagyon jól.

  • Sajnálom, hogy Parkinson’s korban szenved Kertész Imre.
    Budapesten,Holokauszt-emlék parkot kívánnak létesíteni, a Józsefvárosi pályaudvar helyén, jó lenne, ha Kertész Imrét is megkérdeznék vagy felkérnék az új központ megnyitására…

  • @Lélfai Szilárd
    A legkisebb bajom a hozzászólással, hogy Kertész Imrét és Kertész Ákost összetéveszti. A „moslékzabáló” ugyanis az utóbb által használt kifejezés.
    Sokkal inkább az a zsigeri zsidógyűlölet, ami minden mondatából kiabál. Ezért kell Kertészt fitymálni, dehonesztálni.
    Sajnos joggal – az ilyenek miatt érezte magát itthon rosszul.

  • Nem hiszem, hogy elfogja vállalni a meghívást. Nem a betegsége miatt, csupán csak azért mert azokkal az uraságokkal akik tervezik és építtetik nem ohajt egy levegőt szívni.
    Nem a pénze fogyott el. Hogy Parkinsonos és félig meddig már ki van „liferolva” visszament Magyarorországra mert ott akarja, hogy eltemessék.

  • Szerintem Kertész ebben az interjúban öszinte volt! Olyan igazságokat emlit, amit más NEM mer emliteni a holokausztról és az ő Nobel díjáról. Ezt becsülöm benne.
    Már régesrégen kianalizáltam az ő pszichéjét.
    Nem szabad elfelejteni, hogy Magyarországon adta ki a Sorstalanságot Kádár idejében, amit teljesen elhallgattak. Soha nem láttam könyvét például magyar könyvkatalogusban., mikor magyar könyvterjesztéssel foglalkoztam. Akkor hallottam először Róla, mikor megnyerte a Nobel díjat.
    A németek viszont lefordították és vállukra emelték. MIért? Nemcsak azért mert Kertész abból élt meg, hogy magyarra fordított német könyveket, hanem mert a gyökeres bűntudat még ma is meg van a németekben.
    Szerintem, az ő magyar „gyülőlete” kétoldalú. Hazament meghalni, ahogy sok más emigráns is megtette. Nem hiszem, hogy betegségét jobban gyógyítják otthon, mint a németeknél.
    A magyar ellenszenve két irányú, részben emliti az interjúban is, hiszen magyarok deportálták, ha tetszik, ha nem, 14 éves korában-.
    Másik dolog, amiről soha nem beszél, hogy könyvét otthon nem árulták, vagy terjesztették anno. Rosszindulatú cikkei, birálatai is sértődésből eredtek.
    Nekem tetszett a Sorstalanság, objektív megfigyelőként írta, nem mint szenvedő alany, ezt viszont el kell ismerni.
    A németek Nobel díjra jelőlték, az ismert okok miatt!
    Márai Sándor inkább megérdemelte volna, csak őt senki nem terjesztette fel Nóbel díjra.

  • Nos Kertész Imre munkásságát el kell ismerni,és a Nobel
    békedíjat is,de azért van egy kissé irritáló….abban,hogy azt
    nyilatkozza nem szeret itthon lenni!…..Akkor minek jött
    haza gyógyíttatni magát,nem volt pénze ezt kint megtenni?…
    A fasiszta Németországban jól érzi magát,itthon nem?ahol
    persze sokkal olcsóbban(ingyen!) kiemelt orvosi ellátásban részesül,míg mások a folyosón fekszenek,mert esetleg nem
    tudnak tejelni….Gondolom az anyagi helyzete megengedné,
    hogy kint is kezeltesse magát!Hát ez visszataszító,bárki
    bármit is mond!Most persze lehet fasísztázni,antiszemitázni
    stb.pedig sokaknak ez a véleménye!Ugyanez vonatkozik azokra
    a kint jómódban élő magyarokra,akik hazajönnek „kezeltetni”magukat és még kiváltságokat is kapnak és
    dicsekszenek is vele!Hát kissé undorító a dolog az átlag
    magyar szempontjából,aki itt dolgozott,élt becsülettel és
    nem vett részt semmilyen bűn elkövetésében,de persze
    hónapokat vár vizsgálatra,műtétre……
    Nos ez az igazság!!!!!!akár tetszik,akár nem!!

  • Marcsi

    Kijavítalak, mielőtt más teszi meg. Kertász Imre nem béke, hanem irodalmi Nobel-díjat kapott. Bármit mond a magyarokról, ne légy vele kemény. Lehet, hogy csak egy bocsánat kérésre vagy egy bocsánatkérő gesztusra vár. Nem ő közösítette ki először a magyarokat, hanem fordítva volt, nem is akárhogyan. Ha számítok valamit, én bocsánatot kérek. Ha igaz, hogy meghalni jött haza, ez mindenképp megható. De azért jó egészséget, hosszú életet és mosolygósabb kedvet kívánok neki. Mikor pedig a magyarokra gondol, jussanak eszébe ősei, akik talán szerettek itt élni.

  • Marcsi, nem béke Nobel Díjat kapott, hanem irodalmit.

  • Kertész Imre csupán a minden embert megillető elfogadást, megbecsülést várta, remélte.Ez itthon hiánycikk és ezt nem ellensúlyozhatja a németek bűntudattal párosult szeretete, ragaszkodása. Meghalni jött haza, és aki ezen élcelődik csak szemlélteti azt amiért egyre kevésbé szeretik a magyarokat a világban.

  • Figyelő
    2013 szeptember 14
    10:35 du.
    higgye el, bodának mind1, csak rúghasson bele a másikba egy jóízűt!

  • joti
    2013 szeptember 14
    7:56 de.
    ne strapáld magad. lélfai, ősi nemesi fajmagyar szigetszentmiklósi család sarja rejtély előttem, miért nem y-nal írja a nevét – már csak ilyen.
    gyári beállítás nála ez a aljasság.

  • Kedves Ille István!
    Nem strapálom magam, csak nem értem, minek jön erre az oldalra. Vannak olyan posztok, ahol otthon érezheti magát, és megtalálhatja a közös hangot az egyívásúakkal. Nyilván nem másért, mint hogy pukassza, bosszantsa a többieket.
    De egyébként abból, hogy valaki ősi nemesi (faj- tudom, ez az irónia jele) magyar család sarja, még nem kell(ene) egyenesen következnie az antiszemitizmusnak. Szerencsére léteznek azért ellenkező példák is.

  • Lélfai Szilárd

    joti!

    Ha zsigerből gyűlölném az apósomat, vagy a rokonság azon ágát, talán igaza lenne! Az igazság, hogy semmi bajom sem az apósommal, sem a zsidó rokonságommal, bár ŐK nem ilyen harcias „fajvédők” mint maga, vagy a mogyoródi habán kerámia!

  • Lélfai Szilárd

    Ami a Kertész Ákos mondását illeti, igaza van, de azokat akik külföldről szidják a magyarokat, (és K.I. sem kivétel) – aztán amikor problémájuk van jönnek haza,- hadd vegyem egy kalap alá!

  • Marcsi. Kedves Marcsi! A német kormányok szégyenlik a nácikat, és folyamatosan bocsánatot kérnek. Nem úgy, mint a magyar. Kötelezően nem tudod magad jól érezni. Ezt elvárni nem lehet.

  • Valóban nem béke,hanem irodalmi Nobel díjat kapott,amit meg is érdemelt,ezt mindenki tudja én sem állítottam mást,csak
    a cikk olvasása közben eszembe jutott gondolataim,véleményem írtam le,amivel nem vagyok egyedül sajnos!Itthon nem üldözte
    senki és igazságtalanul vádolta az országot és az embereket
    ami az utóbbi időket illeti(természetesen nem a holokauszt
    idejét!!)
    Ennek ellenére nem kívántam neki semmi rosszat és nem rúgtam bele senkibe (ahogy Ille szokott….)

  • Joti!
    Ille nem tehet róla,hogy ilyen…lett,meg arról sem,hogy
    nem „nemes” a szó semmilyen értelmében sem!!!!
    Aki netán jobb,illetőleg nemesi családból származik és nem osztja a hülyeségeit az persze mind náci,antiszemita,hazug
    idióta stb.Sajnos magát nem képes tárgyilagosan minősíteni.
    Önkritika és józanság hiánya,a többiről már ne is beszéljünk

  • Felismerhető a jól bevált technika, kedves Szilárd:
    Azzal cáfolom az antiszemita voltomat, hogy felsorolom azokat a „rendes zsidókat”, akikkel semmi bajom, sőt még kedvelem is őket. Ugyanúgy, ahogy a cigánygyűlölők teszik a „rendes cigányok” sorolásával.
    Egyébként fajvédőkről és fajgyűlölőkről elhibázott antropológiai alapon beszélni: az emberiségen belül nem beszélhetünk fajokról, legfeljebb rasszokról, minthogy minden ember egyetlen fajhoz tartozik.
    Kertész Imrének pedig nem egy oka van, amiért megkeseredve elhagyni kényszerült az országot, és eléggé nyilvánvaló, hogy nem anyagi okokból jött haza, ahogy egyesek feltételezik.
    Ha valakit megaláznak, virtuálisan szembeköpnek, az vagy visszaköpköd, vagy odébbáll. Kertész – nyilván a habitusából adódóan – az utóbbi választotta.

  • Sárdi Jani!
    Mikor írtam béke Nobel díjat? visszanéztem:semmikor,Figyelőnek is reagáltam!
    persze,ha iróniának szántad az más!

  • Eddigi kommentjeit olvasva meg is lettem volna lepve (sőt tán sértve is :-), ha nem kapok egy letorkollást Marcsitól.
    Arra csak annyit, hogy egy dolog a nemesi származás és egy másik, ettől független dolog, hogy valakinek vannak-e nemes tulajdonságai.
    Bárki, aki a felsorolt tulajdonságokkal (náci, antiszemita, hazug, idióta stb.), vagy azok egy részével rendelkezik, az egyaránt lehet nemesi származású vagy éppen nem az. Nagyon úgy néz ki, hogy a „jobb család” fogalmát is eltérően értelmezzük. Az ugyanis nagyon nem attól függő, hogy valamelyik őse egyszer kiérdemelte, hogy nemesi rangot kapjon (ráadásul még az is nagyon kérdéses, hogy mivel).
    Aki pedig valakit származása alapján minősít, az önmagáról állít ki bizonyítványt.

  • Marcsi
    2013 szeptember 15
    4:50 du.

    A 2013 szeptember 14 12:12 du. hozzászólásod első mondata így kezdődik:

    „Nos Kertész Imre munkásságát el kell ismerni,és a Nobel
    békedíjat is,de azért..…”

  • sárdi jani
    2013 szeptember 15
    5:51 du.
    na persze, marcsi nem kertész nobel díjáról szólt, hanem magáról a nobel-díjról 😀
    vagy csak a demencia annyira elhatalmasodott rajta, hogy már saját kommentjeit se ismeri fel 😛

  • joti
    2013 szeptember 15
    4:45 du.
    remélem, érted léfai nemzettárs finom iróniáját: habán kerámia 🙂
    ami egyeseknél köcsög, esetleg tejtermék tartó mázatlan népi agyagedény, az nála habán kerámia.
    hiába, no, aki úr, az a KMH-n is úr 🙂

  • joti

    Biztos vagy abban, hogy minden esetben antiszemita, rasszista az, akire rámondják? Olyan nem fordulhat elő, hogy érdemi vita helyett blokkolják vele a másik fél érveit? Indulj ki abból, hogy a zsidók, cigányok is olyan emberek, mint a többi. Ha szerinted mások „jól bevált technikákat” alkalmaznak, akkor talán ők kivételek?

    Én elfogadom, ahogy zsidó rokonaival Lélfai cáfolja, hogy antiszemita lenne. Legfeljebb plusz empátiát várnék el tőle egy holokauszt túlélővel szemben. Meg abba nem gondol bele, hogy íróként sokkal több aljas támadás érhet valakit nem csak zsidósága miatt, hanem irigységből is, mint egy átlag embert. Kertész reakcióit szerintem így kell látni. Egyébként, én is kétlem, hogy átfogóan és objektíven lája a magyarságot. Ugyanis – ahogy a legtöbb ember – én is csak a saját miliőmön belül ismerem az emberek véleményét.

  • joti

    Ja igen! Hirtelen Antal József jutott eszembe. Halálos beteg volt, és a kezeltetésével kapcsolatban igen hasonló pletykákkal támadták, mint most Kertészt. Közleményt kellett kiadni, hogy nem a Társadalom Biztosítás, hanem egy alapítvány pénzén kezelik betegségét.

  • Lélfai Szilárd

    joti

    „Felismerhető a jól bevált technika, kedves Szilárd:
    Azzal cáfolom az antiszemita voltomat, hogy felsorolom azokat a “rendes zsidókat”, akikkel semmi bajom, sőt még kedvelem is őket. Ugyanúgy, ahogy a cigánygyűlölők teszik a “rendes cigányok” sorolásával.”

    – A fenti magyarázata és a le-„antiszemitázásom”, minősíti Önt! Ha zsidó rokonaimra gondolok, tényleg szar alakok, mivel nem állnak ki gyalázni Magyarországot, nem kiabálják világgá, hogy a magyarok a viág legrasszistább, legantiszemitább nemzete! Buták is, mert az ilyen önhöz hasonlókat csak „szarkeverőknek” tartanak!
    – Én nem tartom annak! Ha valaki egy humornak szánt kifejezésből:” lélfai, ősi nemesi fajmagyar szigetszentmiklósi család sarja”, nem veszi észre az iróniát, sőt polemizálni kezd a nemesekről, az emberi nemességről:” a nemesi származás és egy másik, ettől független dolog, hogy valakinek vannak-e nemes tulajdonságai”, az tényleg nem szarkeverő! Az olyan sötét mint egy fekete habán váza belseje,- éjszaka!

  • Lélfai Szilárd

    ille istván!

    Látod mit műveltél az alábbi hozzászólásoddal?

    Ille István
    2013 szeptember 15
    1:49 de.
    joti
    2013 szeptember 14
    7:56 de.
    ne strapáld magad. lélfai, ősi nemesi fajmagyar szigetszentmiklósi család sarja rejtély előttem, miért nem y-nal írja a nevét – már csak ilyen.
    gyári beállítás nála ez a aljasság.
    Ami az i betűt illeti, az erdályi nemesek általában nem y-al írták a nevüket 🙂
    Az én nevemet Édesapám magyarosította mert a felvidéken sokszor szlávnak tartották, (Trianon után), Ő pedig magyarnak vallotta magát!

  • A parittyás hangja

    Marcsi
    2013 szeptember 14
    12:12 du.
    „és a Nobel békedíjat is”

    Marcsi
    2013 szeptember 15
    4:50 du.
    „Mikor írtam béke Nobel díjat? visszanéztem:semmikor”

    Marcsi! Te egész biztosan nem vagy normális! Baszki ilyen röhejes nyilvánvalósággal egy deviáns kamasz nem hazudik!

    És még: „A fasiszta Németországban jól érzi magát”
    Aki a jelen Németországát fasisztának minősíti az szintén konkrétan elmebeteg, hogy szavaid idézzem, nos ez az igazság!!!!!!akár tetszik,akár nem!!

  • Lélfai Szilárdnak klasszikust idézek:
    A stílus maga az ember.

    A továbbiakban nem tűnök el, az írásokat olvasom, de ezen a portálon nem írok többé kommentet.
    A színvonal számomra elfogadhatatlan.
    Ahol az intolerancia ilyen fajta és fokú tahósággal, kocsmai hangvétellel párosul, ahol a különböző felfogású, véleményű emberek párbeszéde helyett egymás becsmérlése, lehülyézése zajlik, ott nincs értelme bármit is szóvá tenni.

    Sorry & bye for ever!

  • Ille István
    2013 szeptember 16
    2:14 de.

    Az a helyzet, hogy veled is megesett már, hogy a nekem szánt nyomdafestéket épp hogy tűrő kritikád a „falusi” nyakába zúdítottad. 🙂

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Marcsi !
    .
    Egy 14 éves gyereket nem pusztán kirekesztettek, de el is szállítottak onnan ahol született úgy, hogy bevagonírozták, mint a marhákat szokás, majd elvitték valahová, ahol egy hajszál híjján majdnem elgázosították. Majd hazatért, mintha mi sem történt volna, mindenki igyekezett elfelejte(t)ni a történteket… S akkor jön egy Marcsi, aki szemére veti az illetőnek, hogy ezért (ezekért) az égbekiáltó gazságokért, mégcsak nam is hálás… Felháborítóan cinikus…
    .
    Ajánlom mindenki figyelmébe Doktor Nyiszli Miklós: Mengele boncoló orvosa voltam című könyvét 1946-ban kiadott és újra nyomtatott változatát.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Utóbbi könyv Magyarországon kapható

  • *
    Kertész regényében – Nobel díj ide, Nobel díj oda – nekem pont az nem szimpatikus, amit többen is a javára írnak az a tárgyilagosság, amit főleg a tragédián kívül állók dicsérnek, hisz’ a kibicnek semmi sem drága.
    *
    Azt gyilkos valóságot, amit Auschwitz jelent tárgyilagosan leírni nem lehet. Mert kérdem én, egy hányingert, amit maga a moslék vált ki le lehet e tárgyilagosan fejezni. Na igen, de csak ha a művelője egy vászonra veti ezt a művét.
    *
    Thölgyeimésuraim ! Én olvastam Nyiszli könyvét, ami lehet, hogy a naturalizmusa miatt, de számomra sokkal hitelesebb mű, mint az „objektív” kívülállók által kitüntetett Sorstalanság…
    *

  • Lélfai Szilárd
    2013 szeptember 16
    6:15 de.
    lélfai, mint szláv?
    erdélyi nemes lett volna a felvidéken?
    aztaaa…micsoda vérvonal!

  • KORDON BLUED
    2013 szeptember 16
    11:15 de.
    Mennyire téved! A Sorstalanságabn az a nagyszerű éppen, hogy egy 14 -16 éves fiú hogyan látja ezt a szörnyűséget. A állandóan jajgatna a kegyetlenségről, hogy őt odajutatták, ha első személyben írna csak, akkor nem lenne jó a könyv. Nem szabad elfeljteni, ő dolgozott, nem volt a gázkamrákhoz olyan közel.
    Azért értem és értékelem a könyvét, mert mikor én voltam börtönben, én is így írtam beszéltem róla.
    Az önsajnálkozás helyett, egy tényszerű, tiszta riportot írt Kertész, amit látott, hallott és szagolt. Ez a művészet.

  • A parittyás hangja

    Lélfai! A nemesi származásod már teljesen bonyolult lett de egyébként ki nem szarja le a kutyabőröd 2013-ban…
    Ami sokkal lényegesebb az az antiszemitizmusod amit zsidó rokonokkal takargatsz. Roppant szánalmas érvelés, ráadásul hazug! Elég sokat kommentelgetsz itt, annyit mindenképp, hogy tagadhatatlanul tükröződjön a zsigeri antiszemitizmusod, kétlem hogy valaki ilyen beállítódottságú legyen zsidó rokonakkal, vagy ha igen akkor ott komoly bajok vannak mindenkivel…

  • Joti!
    Nem torkolltalak le,csak pontosítottam,mivel tényleg
    nem írtam béke Nobel díjat a szeptember 14-i hozzászólásomban.Nézd meg!
    Aztán a nemesi származás valóban nem ment fel sok dolog
    alól(amit az utódok tesznek),de nem is ok arra,hogy le nácízzanak valakit,ugyanis az embereket a saját cselekedeteik alapján kell megítélni!persze a nemesi származás azért nem eredendő…. bűn,legalábbis azt hiszem!
    Szerintem sorozatban …félreértettél,de előfordul,semmi
    gond veled!

  • Parittyás!
    Az „értelmesebbeknek” visszaírtam,a többivel, aki még olvasni sem tud,mint te nem foglalkozom!Próbáld meg még egyszer,
    hátha sikerül,ha nem akkor ne is írj hülyeségeket!De kit érdekel!

  • Mindenkinek,bocs tényleg elütöttem és nem azt küldtem el amit akartam!(szept.14-én)Nem béke hanem sima Nobel díjat akartam írni,
    sajnos hibás a gépem,így nem az ment el ,amit akartam!sajnos
    többször eltűnt a szöveg a hiba miatt és újra írtam.
    Irodalmi Nobel díjat kapott,erre is írtam,hogy megérdemli!
    Legalább én elismerem ha tévedek!
    A mondanivalóm lényegén persze ez nem sokat változtat!

  • Egyetlen hozzászólás erejéig felfüggesztem a „for ever”-t, reagálandó
    Marcsi
    2013 szeptember 16
    2:12 du.
    hozzászólására:
    Amit írtam, első sorban Lélfai Szilárdnak szántam és őrá vonatkozott, akinek magyarázata nem egyéb az általam elfogadhatatlan stílusúnak nevezett és tartott magyarázkodásnál.
    Az „irodalmi béke” Nobel-díjra vonatkozó észrevétel pedig nem tőlem származott (bár származhatott volna tőlem is). Amit a nemesi származásra vonatkozóan írtam, azzal pont azt akartam kifejezni, hogy annak nincs „előjele”. Attól bárki lehet rendes, jóravaló ember, vagy éppen az ellenkezője, ahogy ez bárki másra is érvényes.

    És most tényleg végleg „OFF”

  • Marcsi
    2013 szeptember 16
    2:25 du.
    hát igen. ezek a mai gépek már csak ilyenek. mindig mást küldenek el, mint amit beírtak 😀

  • joti
    2013 szeptember 16
    6:26 du.

    OFF? Miért nem inkább „UFF”, ahogy az indiánoknál szokás? Van egy mondás: „Tűrj vagy taníts!” Lélfai nem a legrosszabb. Eddig csak egy emberrel konfrontálódott, akivel szinte mindenki – te is. Lásd be, Kertész és a holokauszt kényes téma. Én soká azt hittem, hogy a magyarok nemes, igaz emberek, és hogy a holokauszt valami félreértés volt. Többek közt a Kanadai Hírlapon és Kertész beszólásain keresztül szembesültem, hogy valami nagyon nincs rendjén. Én is felháborodtam, hogyan mondhatnak ránk rosszakat? Sajnos egyáltalán nincs még kitárgyalva a holokauszt és az, hogy milyen szerepünk volt benne. A később született generációk jelentős része a szót sem ismeri.

  • joti
    2013 szeptember 16
    6:26 du.
    Kár..
    Mert sírni ugyan könnyebb, viszont a mosolygás méltóságot ad..

  • sárdi jani
    2013 szeptember 17
    10:54 de.
    Kedves Jani,
    Én elég öreg vagyok ahhoz, hogy kianalizáljam a magyarok szerepét a holocaustban. Már javában éltem akkor, sőt csak néhány évvel voltam fiatalabb Kertész Imrénél. Még emlékem -ben vannak a sárga cillagos zsidók ahogy vonultak, azaz meneteltek Budapest utcáin. Még arra is emlékszem, hogy a Dunában felpuffadt halottak úsztak i945-ben. Emlékszem Zsuzsira, aki csak 6 évvel volt idősebb nálam és édesanyám nálunk bújtatta, pedig házunk német főhadiszállás volt az ostrom alatt. A zsidó ” védett házakra” ahol megbújtak akiknek pénzük volt.A „mentőlevélre” amiről hallottam, szintén megszerezhette akinek pénze volt.
    A nyilas hentesre Budán stb.
    Igen, voltak magyar nyilasok, sok hézmester volt, akik feljelentették a bérházban lakó, bujkálókat.Ezek a házmesterek alig néhány év után jelentették fel a magyar középosztályba tartozókat a komcsiknak.
    Minden társadalomnak van alja. A magyarroknak is van/volt! Ezekről írta anno Wass Albert azt a híres mondatát: …” mindegy milyen inget hord barnát vagy vöröset (barna ingesek a nyilasok voltak) tehetségtelen,irigy, kegyetlen emberek, ezek állatemberek.”
    Sok keresztény pap, apáca és átlagember bújtatott zsidót, amiről a mai kor meg sem emlékezik.
    Pl. a Horthy korban, Budapest főpolgármestere Homonnay Tivadar volt, lánya velem járt egy gimnáziumba.
    Mártonhegy uti villájában több száz zsidó gyerket és fiatalt bújtatott. Mindenről csak jóval később tudott a világ. Akkor kapott a ház az izraeliektől egy emléktáblát is.
    Persze Homonnayt a kommunista rezsim kitelepitette családjával együtt, házukat még ma sem kapták vissza.
    Igen, a korabeli történelmünk igen érdekes és tanulságos.
    De a holocustot a németek erőltették ránk, és a komoly deportációk és vérengzések, főleg a német megszállás, azaz diktatura alatt zajlott le.
    Ezért sértő Kertész Ákos mondata, a „moslék magyarokról”!
    T.i. nem lehet általánositani, mindennek két oldala van.

  • Figyelő
    2013 szeptember 17
    11:59 de.

    Sajnos lehetne sorolni a magyarok által elkövetett bűnöket, akkor is, ha a feltételeit egy idegen hatalom megszállása tette lehetővé.
    Véleményem szerint bizonyos mértékben van kollektív felelősség. A bocsánatkérés erejéig mindenképp, még ha csak jelképesen is. Ha büszkék vagyunk nagyjainkra és hőseinkre, nem tehetjük meg, hogy hitvány magyarjaink helyett ne pironkodjunk és az ártatlan áldozatoktól ne kérjünk elnézést. Akinek ez nehezére esik, gondolkodjon el, hogy mennyire érzi a nemzet részének magát. Amíg lélekben ez nem történik meg, és a magyarság nem érzi saját tragédiájának a holokauszt, addig nincs erkölcsi alapunk nemzethez való lojalitást elvárni a zsidóktól sem. Én bízom abban, hogy vannak magyarok, akik ezt központi utasítás és kezdeményezés nélkül is megtették. És ha a jóvátehetetlen tragédia miatti fájdalmában egy zsidó megbánt minket, nem kell rögtön megtorolni. Természetesen, nehogy ezt magadra vedd, csupán a vita apropójából címzem neked.

  • Figyelő
    2013 szeptember 14
    10:56 de.

    Figyelő, szerintem ezt pontosan látod. Most kapnál egy plusz pontot tőlem.
    Persze, hogy nem értette. Okos ember – rögtön rájött, hogy ő, akinek ezt az egy könyvét is 13 évbe telt összeeszkábálni, és aztán ugyan kiadták, és nem is volt visszhangtalan, mert az én apám is írt róla kritikát, 1976-ban a Tiszatájban, ha jól tudom a dátumot – ugyanis a recenzióra csak jóval később találtam rá, már amikor megvolt a Nobel.
    Rossz magyarsággal, különböző írásjelek rossz és túlzó alkalmazásával megírt izzadságszagú könyv, ami nem nélkülözi mégsem a katartikus élményeket.
    Én kb. ’90-ben olvastam először, és mondhatom, nagyon meglepett a Nobel 2002-ben. Mondtam magamnak, rosszul emlékszem, vagy nem voltam jó passzban, mikor olvastam – de nem: a könyv egyszerűen nem jó. Illetve az írója nem jó író.
    És ezt tudja.
    Ezért beszélt össze annyifélét, az egyik interjúja agyoncsapja a másikat és viszont.
    De valahol a lelke legmélyén mindig őszinte volt, és ezért becsülöm.
    Ott van Spíró György, aki 100-szor jobb író: nem mindig tudja az ember ráhangolódni, annyira pesszimista, de amit nagyon becsülök benne: ő is maradéktalanul őszinte, önmagához is.

  • ! Ezekről írta anno Wass Albert azt a híres mondatát: …” mindegy milyen inget hord barnát vagy vöröset (barna ingesek a nyilasok voltak) tehetségtelen,irigy, kegyetlen emberek, ezek állatemberek.”

    Mondja ezt Albi gróf, aki az apjával úgy vadászott a partizánokra, meg ki tudja még, kikre, mikre, románokra, mint a nyulakra.
    Wass-nek viszont irodalomtörténeti szempontból nem az a főbűne, hogy háborús bűnös volt, hanem mert ő is egy gyenge közepes író, a magyar harmadik vonalból.

  • sárdi jani
    2013 szeptember 18
    2:28 de.

    Sajnos ebben nem értek egyet Veled!
    Először is Holocauszt napot hoztak be azt hiszem a Fidesz alatt, mely napon mindenki erre emlékezik.
    Nem értem mit értesz, kollektív bocsánatkérés alatt?
    Kért valaki a kommunizmus bukása óta attól az ezer és ezer embertől, akit és családját megkinoztak és ártatlanul kivégeztek? Fiatalkorút börtönbe jutattak, ÁVÓ-n sorozatosan kihallgattak majd további tanulástól megfosztottak, egy egyszerű mondatért ?
    Miért csak a zsídók érdemelnek ilyen bocsánatkérést? A magyar történelemben más is történt, mint a holocauszt!

  • Lélfai Szilárd

    A parittyás hangja és Joti!

    Gondolom ti egy iskolába jártatok, a diszleksziásokhoz! Az ille írt egy „humort” – „lélfai, ősi nemesi fajmagyar”, erre Ti ebből a mondatból kiindulva, minden hetet-havat összehordtok!
    – „Lélfai! A nemesi származásod már teljesen bonyolult lett de egyébként ki nem szarja le a kutyabőröd 2013-ban…”
    – azt, hogy miből szűrte le ezt a véleményét: – „az a zsigeri zsidógyűlölet, ami minden mondatából kiabál”, végképp nem értem, de – lehet megsértődni, – egymást biztosan jól megértik, és ez a lényeg!

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 szeptember 18
    11:38 de.

    Figyelő drága! Határozottan érezhető, hogy vannak rosszabb napjai mikor a szokásosnál is otrombább csacskaságokat ír. (Isten ments hogy hazugságokat írjak, még kikéri magának)
    Mondja, ilyenkor ingadozik a vérnyomása vagy csak elfogyott a gyógyszere a patika meg bezárt? 🙂
    A kommunizmus áldozatainak, -mely szám nagyságrendekkel kisebb a holokauszt áldozatainál bár való igaz egyetlen ember meggyilkolása sem elfogadható- szintén van emléknapja, amikor a parlamentben is megemlékeznek róla, és ez egy TŐRVÉNYBE iktatott emléknap a holokauszt-emléknappal ellentétben, melyről egy RENDELET szól ami a mindenkori oktatási miniszter hatáskörébe utalja az Ápr.16. kijelölésének LEHETŐSÉGÉT! És mind emellett, persze pusztán hatalmi érdekből a csapból is a kommunistázás folyik, negyed század után még mindig mindennek ők az okai, esetleg a zsidók…, és (ha már KDNP) Semjén szerint csak a tömeggyilkos antiszemitizmus tekinthető antiszemitizmusnak!!! Ugye érzi a kijelentés megdöbbentő lényegi tartalmát! Na ez a nagyon sötét, hölgyem! Orbán meg időnként arról elmélkedik, hogy a baloldal „GENETIKAI OKOKBÓL” ráront a nemzetére, majd magyar élettérről ábrándozik a Kárpát-medencében! Na ez a nagyon sötét, hölgyem úgy szint!
    Figyelő! Megígértem, hogy nem minősítem magát pedig most nagyon szeretném mert elképesztő, hogy milyen durván ferdíti a valóságot időnként csak hogy az beleférjen a maga világképébe…

  • A parittyás hangja

    Jaj! Figyelő, remélem a „nagyon sötét” és a „hölgyem” között észre veszi a vesszőt mert különben megint kapok a fejemre!
    Dakota illem óráiról már nem is beszélve! 🙂 )))

  • A parittyás hangja
    2013 szeptember 18
    12:49 du.
    Parittyás, nagyon zavaros a szövege, sajnálom. Mondhatnám érthetetlen a számomra. Én világosan írtam mindenről.
    Talán,az nem tetszett, hogy a kommunizmus áldozatai ÉPPEN annyi „megemlékezést” szeretnének, mint a holocauszt áldozatai.
    Ha ez sötét, akkor sajnálatos a szellemi kapacitása.

  • Lélfai Szilárd
    2013 szeptember 18
    12:18 du.
    óh, kisfiam, én sok minden mást is írtam, nem csak „humort”.
    az egyiknek a folyományával nemsokára találkozni is fog 😀

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 szeptember 18
    1:20 du.

    Figyelő, az nem tetszett, hogy valótlanul azt sugallja, csak a holokausztra emlékezünk, és elég világosan, pontosan arról írtam, hogy a kommunizmus áldozatainak ÉPPEN úgy van emléknapja mint a holokausztnak csak az törvénybe is van iktatva míg a holokauszt-emléknap nemÉPPEN. Ajánlom figyelmébe a Magyar Közlöny archívumának tanulmányozását! Ha ezt nem érti az utalhat esetleg funkcionális analfabetizmusra, ha már szóba hozta a szellemi kapacitást.

  • Figyelő!
    Teljesen igazad van én ezt párszor már megírtam,persze
    feleslegesen!
    Valóban Orbán vezette be a holokauszt emléknapot és
    becsületes emberek többsége azt az időszakot elítéli,de
    nekik ez sajnos nem elég …..a fentiek ellenére itt
    mindenki fasiszta,náci,bűnöző még úgy is,ha akkor
    még nem is élt!A kommunizmus áldozatai nekik semmit nem jelentenek és persze mindenki vétlen volt a másik oldalon.
    Én ezzel kapcsolatban írtam tényeket(hivatalos forrásból!)
    és el kellene menniük a Terror házába egy kicsit tájékozódni……
    Ők másokkal nem szolidárisak,tárgyilagosak és csak a zsidó üldözöttek léteznek számukra,az ártatlan keresztény
    áldozatok nem!
    Hát ennyi!

  • Figyelő. Felesleges erőlködés, a holocauszt keverése a „kommunista” bűnökkel. Legyen egy közös emléknapja a vörös és a fehérterror áldozatainak. Rendben.
    A „zsidógyilkolászás” egy egészen más dimenzió. Ne tessék kavarni!

  • Ja és Figyelő,”ők”már csak tudják,hogy a kommunizmusnak
    kevesebb….áldozata volt,ez akkor is kétes,ha csak Magyarországról beszélünk,meg az áldozatok családja sem
    számít persze……na ennyit a nagy lelkükről….!
    Na és az sem mellékes,hogy” kitől ” kap okítást,udvarias…
    hozzászólást,ezt ne feledje!

  • A parittyás hangja
    2013 szeptember 18
    1:43 du.
    Parizttyás én válaszoltam Sárdi János szövegére. Bizonyos dolgok NEM csak EGY napra szólnak. Arról nem is írtam, hogy a kommunizmus alatt ténykedő verőlegények fiai ma is működnek a magyar politikai világban.
    Nem vagyok bosszúálló egyáltalán, de azért segítene a közös hangra, ha azok is meg lennének büntetve, akik 1945 és 1990 között verték, kinozták és kivégezték a magyarokat!

  • Llanfair
    2013 szeptember 18
    1:53 du.
    Kedves Llanfair, semmit sem kavarok. Bűnbánatról stb. volt szó. S.Janinak válaszoltam, magán véleményemről.
    Hol van a közös „bűnbánat” a vörös terrorról? Sehol.
    Ma is poltikailag érdekeltek egyes Ávósok fiai.Szép nyugdíjat kap ma is aki halálra itélte a magyar forradalmárokat. Sorolhatnám tovább, de semmi értelme.
    ÜLDŐZÉS ÉS GYILKOSSÁG nem ismer vallást, fajt vagy hovátartozást. Mindegyik része a magyar történelmünknek.
    Tehát, ki fog bocsénatot kérni?

  • Marcsi
    2013 szeptember 18
    1:58 du.
    ha ide rögzítené, hogy mikor is volt kommunizmus magyarországon, nagyban javítana a szavahihetőségén 😀

  • Figyelő
    2013 szeptember 18
    2:20 du.
    „…1945 és 1990 között verték, kinozták és kivégezték a magyarokat!”
    kétségtelen, maga, bencsics, nem normális.
    magával, anyóka, közös hangot csak az elmegyógyásza találna.
    de ígérem, megkövetem, ha konkrétumokkal áll elő. mint pl. a könnygázzal a metróban 😀

  • Figyelő: Kedves Figyelő! A fehér terrort tagadják. Állítólag nem is létezett. Pedig volt. Újból mondom, a fehér és a vörös terrort külön kell kezelni.Itt keresztbe bocsánat kérés illene. Mindenki mindenkitől.
    Azt se felejtsd, hogy a proletárok mély elnyomás alól próbáltak menekülni. Nem úgy ahogy mi most elvárjuk. Persze utólag könnyű ítélkezni!
    De ezeknek semmi köze a holokauszthoz.
    Ma megint voltam a Derry múzeumban. Kb 35000 ír halt meg az első világháborúban. Abban remélem nincs vita, hogy vastagon benne voltunk. Nem kértünk bocsánatot, hanem Trianont kárhoztatjuk. A magyar semmiért nem kér bocsánatot, de a „vörösöktől” elvárja.
    Pedig a Fidesz kormány tele van MSZP taggal, miért mástól várják a bocsánatkérést? Ha a baloldal bocsánatot kér, a jobboldal nem viszonozni fogja, hanem nekik ugrik. Lásd Gyurcsány beszéd. Nem elismerték, hogy igen hazudtunk, hanem felüvöltöttek, hogy ŐK hazudtak. De persze mi soha.
    Ez sem jó így!
    A „kavarást” a „keverés” szó értelmében használtam, nem bántásnak.

  • Ille István
    2013 szeptember 18
    3:33 du.Figyelő
    2013 szeptember 18
    2:20 du.
    “…1945 és 1990 között verték, kinozták és kivégezték a magyarokat!”
    kétségtelen, maga, bencsics, nem normális.
    magával, anyóka, közös hangot csak az elmegyógyásza találna.
    de ígérem, megkövetem, ha konkrétumokkal áll elő. mint pl. a könnygázzal a metróban”

    Ille, ki fog válaszolni erre, kérdem én?
    Ha a magyar törtélemet TUDNÁ valóban, nem írna ilyen hülyeségeket. Jobb lenne, ha feladná az itteni beírásokat, csak magára vet rossz fényt. Na, meg akiket körömszakadtáig véd.

  • Llanfair
    2013 szeptember 18
    3:46 du.
    Kedves Llanfair. A fehér terror idején nem éltem, nem is tagadom. Én a közel múltról írtam , amit átéltem,ennyi.
    Mit csinál ma a Fidesz nem érdekel, főleg, hogy kik a tagjai.
    Igazságról írtam, ami nem jött soha.

  • Figyelő

    Rosszul idéztél, mert kollektív felelősségről, nem pedig kollektív bocsánatkérésről írtam.
    Olyant sem írtam. hogy csak a zsidóktól kéne bocsánatot kérni. Amiket írtál, demagógia.
    Ha történetesen nem a szovjetetek, hanem a szövetségesek szállnak meg minket, és nem lett volna Rákosi-féle diktatúra, akkor lehetne bocsánatkérés? Aha. Tudod milyen gondolkodás ez? „Dögöljön meg a szomszéd tehene is.” Egyébként, időrendben előbb volt a holokauszt. A józan paraszti ész is azt diktálja, hogy előbb a náci bűnüket tegyük a helyükre.
    Bocs, hogy keményen fogalmaztam.

  • Figyelő: Nem lehet kivenni a történelemből semmit. Egy láncolat, ami megbonthatatlan, és nem vizsgálható külön külön. Én sem éltem akkor, mégis szégyenlem magam elődjeim viselkedéséért. Igazság a Rabbi szerint három van. A Tied, az enyém és a pártatlan harmadiké. Miután engem nem érintet sem a fehér, sem a vörösterror, így talán objektív tudok lenni. Talán.

  • Llanfair

    Ne kavarj! A bocsánatkérés elsősorban a különböző ideológiák civil, de legalábbis kiszolgáltatott áldozatait illeti meg. (A mondat második felét – többek közt – a sztálini terror katyini áldozatai miatt tettem hozzá.)

    Az ír áldozatok egy szövetségi rendszer katonái voltak és idegen földön harcolva estek el.

    Az I. Világháborúban még nem volt szokás civileket gyilkolni.

    A pártok ne egymástól, hanem a lakosságtól kérjenek bocsánatot!

  • sárdi jani
    2013 szeptember 18
    9:29 du.
    Jól van Jani, értelek. Részemről a téma pásszé-
    Nem akarok tovább „demagog” lenni.
    Az igazság máshol van, megjegyeztem.

  • sárdi jani: Furcsa felfogás. Azok az EMBEREK azért haltak meg, mert csináltunk egy háborút. Nem katonák voltak, hanem egyenruhába bujtatott FARMEREK. Akik tehenet akartak tenyészteni, nem megdögleni a lövészárokban!
    A pártok a lakosság. Mi a különbség? A szomszédod a „párt”.
    A katyini terrorban ha jól tudom a lengyel tiszteket, vagyis hivatásos katonákat gyilkolták meg. Elítélendő, de megmagyarázható stratégiailag. A világháborúban civileket gyilkoltak. Attól, mert téged behívnak, és egyenruhát adnak rád, nem leszel katona. Csak egy fegyveres civil. Itt most Te kavarsz szerintem. Megmagyarázod miért nem kell a magyaroknak bocsánatot kérni a világháborúkért. Pedig bizony kell!

  • Llanfair
    2013 szeptember 19
    12:00 du.
    Hát persze, mindenről a magyr tehet.Világos.

  • Figyelő: Látod sértődni tud(sz) a magyar. Persze nem tehetünk a világháborúkról. Ha azok a szemetek megadják magukat, nincs halott. Fújjjj! Minek védekeztek?!

  • Llanfair
    2013 szeptember 19
    12:00 du.

    OK! Bocsánatot kérek, hogy a szarajevói merénylet miatt Ferenc József hadat üzent Szerbiának. Azért is, hogy a franciák és a németek utálták egymást, az angoloknak pedig a Közel-Keleten útban voltak a törökök, és fájt a foguk a német gyarmatokra is..stb.
    Kár, hogy elvicceled a holokausztot.

  • A parittyás hangja

    Marcsi
    2013 szeptember 18
    1:58 du.

    „ők”már csak tudják,hogy a kommunizmusnak
    kevesebb….áldozata volt,ez akkor is kétes,ha csak Magyarországról beszélünk,meg az áldozatok családja sem
    számít persze…”

    Marcsi megmagyaráznád ezt a kis szösszeneted mert első olvasatra könnyed holokauszt tagadásnak tűnik. Kérlek áruld el, hogy a te hihetetlen tájékozottságoddal, káprázatosan széleskörű történelmi ismereteiddel mit saccolsz mennyi áldozata volt a holokausztnak és mennyi a kommunizmusnak? Igen látom, hogy te végtelen emberséggel hozzá számolod a kommunizmus áldozataihoz a gyászoló családtagokat is! Igazán mély erkölcsű és racionális gondolat, és igazad is van a holokauszt áldozatainál nincs értelme ilyen felvetésnek. Akkor csak elvétve maradtak gyászoló családtagok…
    Elképesztő milyen kijelentésekre tudsz vetemedni. Kétes???

    Persze biztos te is tisztában vagy vele de azért ide másolom az EKF Történelemtudományi Intézet hivatalos adatait.
    „1945. február 3. és 1950. április 1. között majd hatvanezer embert állítottak bíróság elé, közülük 26 997-et elmarasztaltak, 477-et halálra ítéltek és 189-et ki is végeztek.
    „1958. április 1-jéig 14 378 főt ítéltek el első fokon, összesen több mint 20 ezerre szabtak ki valamilyen szabadságvesztést, és 229 végrehajtott halálos ítélet született.”
    „1961 után már nem végeztek ki politikai foglyokat.”

    Természetesen egyetlen politikai okokból elkövetett gyilkosság is bűn, tragédia, elfogadhatatlan, de az is elfogadhatatlan és bűn ha valaki a több százezer áldozat számszerűségét kétesnek titulálja a több százhoz képest.
    Nos, Dakota tánc és illem óráinak fényében is csak azt tudom mondani, förtelmes vagy! Förtelmes a hazug ájtatoskodásod, a visszataszító kétszínűséged, az irgalmatlan ostobaságod, az állandó hazudozásod!

  • Parittyás!
    Nincs min vitatkozni,pláne azon nem,hogy milyen terrornak
    volt több áldozata,ha valaki nem tárgyilagos…..mint itt sokan!Az érintettek mindkét oldalon a saját jogos veszteségeiket,bánatukat érzik és ez nem nevezhető holokauszt tagadásnak azok részéről, akik a másik oldal vesztesei……legfeljebb a demokraták teljes tolerancia
    hiányának,nos ez túl van ragozva tény attól még tény marad,
    mármint mindkét oldalon voltak szép számma bűnösök és áldozatok!Csak el kellene ismerni!
    Szerencsére az én családom nem érintette egyik sem,de ez
    nem változtat a lényegen és
    velem együtt többeknek ez a véleménye!

  • sárdi jani: Sajnálom, hogy átvetted a cinikus nemtelen hangnemet. A Monarchia üzent hadat. Mintha az nem egy ország lett volna. De ha az írek idegen földön haltak meg, tehát mint katonák megérdemlik, akkor mi van a Don kanyarral? Kedves cinikus úr. Ne írj, nem érdekel ezek után a véleményed ebben a témában.

  • Nem tehetjük függővé a holokauszt áldozatainak adott tiszteletet, egy későbbi korban egy másik diktatúra által elkövetett bűnöktől. Ez nem igazságos.

    A holokauszt áldozatait „faji” alapon üldözték, anélkül, hogy bármit tettek volna. Ebből következik, hogy tőlük lehet „faji” alapon – ha csak jelképesen is – a magyarság nevében bocsánatot kérni.

    A kommunizmus áldozatai is megérdemlik a bocsánatkérést, de a kommunista rendszerben őket nem „faji” alapon, hanem osztályhoz való tartozásuk vagy nézeteik miatt üldözték. Ezért a magyar nép jelképes bocsánatkérésének nincs értelme, hanem csak meghajolni tud előttük. (Az más kérdés, hogy a hatalom nem csak jelképesen tartozik nekik bocsánatkéréssel.)

    Ha már a bocsánatkérésnél tartunk, a 2004-es szavazás eredménye miatt a határon túliakban tüske maradt. Bár ez nem hasonlítható a holokauszthoz vagy a kommunista bűnökhöz, mégis az anyaország árulás volt, és az anyaországiak bocsánatkérése jár nekik.

  • Marcsi
    2013 szeptember 19

    5:20 du.

    Parittyás adatait kiegészítem a sortüzek, az utcai harcok és a hátáron menekülő lelőttek számával. Ezen kívül sokan nem jutottak el a bírósági ítéletig, mert már a börtönben agyonverték őket. És vannak, akik szabadulásuk után haltak bele a szerzett egészségkárosodásokba. Volt Recsk, Kistarcsa és Hortobágy is, ahol a körülményeket nem bírta ki mindenki. De ezek csak a magyar kommunisták magyar áldozatai.
    Ugyanis, a kommunista Titó partizánjainak is több tízezer magyar áldozata volt. Ez utóbbi jó példa, hogy a két ideológia közt gyakran van átfedés. A különbség, hogy a kommunisták a nacionalizmust csak művelték, de nem emelték az ideológia szintjére. Ezt láthattuk Romániában, Csehszlovákiában .stb . Egyedül a magyar, Kádár-féle rendszer nem volt nacionalista..

  • Llanfair ne olvasd!

    Én cinikus vagyok, de csak azért, mert te pedig szofista.

    Az írektől azért nem kell bocsánatot kérnünk, mert ők a németek ellen harcoltak Franciaországban, és a tengeralattjárók ellen az Atlanti óceánon. De te majd biztos bebizonyítod, hogy a konfliktus magyar eredetű.

    A Don-kanyarért már többször bocsánatot kértünk, sőt kártérítést fizettünk és rabszolga munkát végeztünk a szovjet táborokban.

  • Ille nagyon „szellemesnek”tartja azt a süket kifogást
    „mikor volt kommunizmus Magyarországon”szerencsére odáig
    nem jutottunk el csak majdnem….szánalmas kötözködés……
    ugyanis itthon élőként nem tudja,hogy a Terror házában
    mind a holokauszt, mind a kommunizmus áldozatairól(így
    nevezik itthon)megemlékeznek,de mondatnánk szocializmus
    áldozatait is,tök mindegy.
    Ez kb.olyan hülye kötözködés mintha valaki azt mondaná
    mikor volt itthon holokauszt?Na akkor lenne nagy cirkusz
    mert az ugye tilos és törvénybe ütköző(Fletó meg a többiek szerint,a másik tagadása az persze nem?…..
    Na ez aztán az „ész”meg a tárgyilagosság!

  • Ja és a statisztikai adatok ugye nem fedik teljesen …
    a valóságot,ezt mindenki tudja,csak nem vallja be!!!!!
    Péter Gábor zsidó ÁVH.főnök több mint 80 évesen sétálgatott
    az Andrássy úton és természetes halállal halt meg,Biszku
    Béla szabadon védekezhet és fel van háborodva,hogy az
    „érdemeiért”….kapott kiemelt nyugdíját csökkenteni
    merészelik mint több aljas komcsinak(sajnos több is van)
    Na ez a felháborító kedves hazug „liberálisok”…..meg az,
    hogy több ilyen bűnöző patkány elsőként menekült ki 56-ban
    attól félve,hogy győz a forradalom és most többen kintről
    pofáznak,persze jómódban,biztonságban!

  • Kertesz Imre egyszer mesélte, hogy végtelen sorstalanságában csak akkor érezte a „hovatartozás” érzést, mikor egy tank oldalán látta a Dávid csillagot.
    Mint magyar író, Nobel díjas….(komolyan, mint magyar író!!!!.. a magyar irodalom ismeretében?! Egy abszurd inzultus!), plágium perben!, csupán a teljes kiközösítést érdemelte volna.
    DE, magamat is beleértve, aki veszi a fölösleges exponáltságot és időpazarlást, hogy a cionista-extrém-bal-liberális KMH-n véleményezzen valamit (mert ugyan mi értelme?), amit egy sorstalan Ch. Adam írt, és amit egy illeista tovább darál… A „Never Ending Story”-nak sosem lesz vége, nem lesz generáció, mely ne viselné a köb-ük-nagyszüleik terhét….Mert a zsidókban nem lehet keresni a hibát! Tilos! Már 3500 éve, a történelemben mindig és mindenhol!

  • Christopher Adam

    ” A “Never Ending Story”-nak sosem lesz vége, nem lesz generáció, mely ne viselné a köb-ük-nagyszüleik terhét….”

    Most Trianonról és az abból fakadó, több mint kilencven éve tartó traumáról ír?

    üdvözlettel,

    -ca-

  • Mielőtt egy Ch.Adam rákérdez a trioani „Never Ending Story”-ra, azt saját magától kérdezze meg, azt ki írta a magyarokank, lévén 1918-ban a Magyar Királyság volt az egyetlen multikulturális ország, mely +90 évvel a politikai korrektség netovábbja lett….
    Ha már azt elolvasta, utána kezdheti, hogy kiknek az ötletéből született a „Sztálin & Hitler& II. Világháború” c. epizód, ki írta nekünk (Kunt-Rákosit), ki hozta a nyakunkra a Csermanek (Kádár) rezsimet, ki tervelte ki a „rendszer”-váltást, kiknek az ötlete volt az EU-kolonializálás-privatizálás forgatókönyve, és miért kell kiszolgáltatott-eladósított bérmunkásként élnie 9 millió magyarnak, akik külső támadások nélkül remekül elvoltak a maguk kis Kárpát-medencéjükben…
    No, ha ezekre az „írásokra” van magyarázata, ami nem egy „kertesz”-től való….sem egy „konrád”-tól, vagy „glatz”-tól…vagy „heller”-től…

  • Christopher Adam

    Varga úr,

    ön komolyan úgy látja, hogy a magyar nemzet ennyire tehetetlen és tehetségtelen, hogy csak ide-oda teszik óriási hatalommal rendelkező gonosz külső erők és ellenségek, mindig mások „írják nekünk” a történelmet és eközben a magyar társadalom csak kábán, idétlenül mindezt végig nézi? Hihetetlen mértékú kollektív neurózisra utal hozzászólása. Remélem, mindezt nem gondolta komolyan.

  • Varga Sándor
    2013 szeptember 21
    8:35 de.
    Te miról beszélsz, Varga úr?
    Hol a bánatos lócsöcsben volt Magyar Királyság 1918-ban?

  • Falusi, szerinted mi volt 1918-ban? Vagy az I.Világháborúban?

  • Christopher, Varga Sándor kissé túloz, de ha a közelmult történelmét nézzük, bizony van benne némi igazság, neurózis nélkül is.
    Nem mintha a magyar nem lenne tehetséges és önállóan gondolkodó, hanem mindig olyan helyzetben volt földrajzi és politikai fekvése miatt, hogy a nagy hatalmaknak csak egy bábúja vagy áldozata volt.
    Persze, vannak még más országok is akik hasonló sorsra kerültek.
    Előttem mindig Lengyelország szenvedései vannak, melyek talán még szörnyebbek a magyarnál.

  • Figyelő
    2013 szeptember 21
    11:37 de.

    Osztrák Magyar Monarchia.

  • Varga Sándor
    2013 szeptember 21
    8:35 de.
    adja meg a címét, küldök magának egy 40-es égőt. csodásan fog világítani a maga sötétsége mellett. 😀

  • Figyelő
    2013 szeptember 21
    11:37 de.
    a neve volt az, de nem az államformája.
    uppsz.
    kb. ugyanúgy, ahogy ma orbanisztán neve magyarország.
    nem megy ez magának, klárika!

  • falusi
    2013 szeptember 21
    12:07 du.
    Igaz, de magyar királynak tartotta magát Ferenc József (meg is koronázták, mint ilyent) és a hadserget M.Kr. hadseregnek tiltulálták.

  • Figyelő
    2013 szeptember 21
    12:53 du.
    A szokásos…
    Attól, hogy megkoronázták még nem lett magyar király. Ugyanúgy királya volt a cseheknek, lengyeleknek, horvátoknak.
    Ettől még az osztrák Magyar Monarchia császára volt.
    A teljes- eredeti -neve: Franz Joseph von Österreich…
    Az viszont valós, hogy akit a Szentkoronával megkoronáznak, az magyarország királya. (Akkor is, ha nem magyar.)
    Viszont Varga úr sem és te sem ezt írtátok hanem azt, hogy Magyar Király volt.
    Nemvolt..

  • Ch. Adam! Itt kérem azt a „húdefölvilágosultillét”, hogy a nekem szánt 40-es égőt adja magának kölcsön. Ille valószínűéeg túl sóher, hogy ne kérje vissza újracsomagolni…
    Kérdésére a válasz egy NEM, de vegye a fáradtságot és az illés extra fény mellett nézzen már utána, hogy a magyar történelemben mely eseményt nem kívülről szítottak, vagy külső erőkkel oltottak ki.
    Talán kezdje Slomo ben Efrajim karrierjénél…

  • Nagyon okos. Akkor miért volt a hadsereg magyar királyi hadsereg.
    Persze azért megemlitem, F.Jóska mint magyar KIRÁLY és Császár szerepelt! De te jobban tudod.
    Azt meg sem emlitem, hogy IV.Károly királyt akarták egyesek visszahozni, de Horthy ellene ment a határnál.