Belém magyaráznak

2013 október 12 2:09 du.50 hozzászólás

A minap, fene sem tudja, hogyan, de a Duna televízió adását néztem. Ritkaságszámba megy, mert nagyon sokszor vannak rajta régi nosztalgikus filmek, de vagy nincs rá időm, vagy az aszonnyal a német nyelvterület adóin válogatunk. Szóval, valahogyan még is odakeveredtem. Valami riport műsor volt és egy hájfejű kidagadó erekkel a nyakán éppen lázasan magyarázott valamit. Kezdtem kicsit odafigyelni miről osszák azt észt. Tudtommal még nincsen választási kampány (csak én nem tudok róla, de mentségemül, hogy ugye, nem élek ottan).

TV mind control / pupaganda.com/

TV mind control / pupaganda.com/

Na, ez a nekihevült prókátor éppen azt magyarázta, hogy én, és a hozzám hasonló külhoni polgár választó, és hogy hogyan is kellene választanunk. Ojha! Választanom kell majd? De ugyan, hogyan? Nem is kaptam meg mind a mai napig a magyar útlevelet (most már ne is adják, ha nem tudták eddig kinyomozni, hogy szinte az összes felmenőm magyar volt) de szavazati jogom lesz és kötelességem lesz szavazni. Nagy buzgón mondja, a nézők tízezreinek (csak mondtam egy számot, mert nem tudhatom pontosan, hányan is nézték, de akik belém akarnak majd kötni, azoknak legyen egy támpont), hogy jól nézzük az adást, mert bizonyára nem látunk elég jól és főleg pontosan. Mert sokan vannak ,akik nem azt látják amit látni kellene.

Nafene! Énnekem most ez a vörös fejű meg akarja magyarázni, mit is kell látnom? Ennyire hülyének nézi az egyszeri embert, hogy még meg is mondja, mit kell látnom? Na, ez nem semmi. Ilyen még Kádár elvtársnál sem volt. Mert ne értsük félre, ő pontosan azt akarja elmagyarázni és érthetővé tenni, hogy a kedves néző elvakult és soha sem akarja a valóságot látni és ennél fogva nem fog tudni helyesen szavazni sem. Na, ez most viccel, vagy tényleg komolyan gondolja? Lehet, hogy egy rossz kabarét nézek? És folytatja. Hát tényleg most akkor mi is van? Nekem őt, vagy őt, és őt kéne választanom. De miért? Mert ő vezet, és nem csak engem, hanem az ország nagyobbik hányadát. Ám mégsem ő, hanem a belsőséges nagy vezir az, aki gondoskodik az országáról és arról, hogy a helyes utat válasszuk. Még, hogy vezetni akar? Van egyáltalán jogosítványa rá? Mert az én értelmező szótáramban a vezetni ige úgy szerepel, hogy autót vezet, vagy látó a világtalant. A buszsofőr az vezet, de nem figyelmeztet ötpercenként, hogy figyeljek, mert most ő vezet. Azt a nélkül is látnom, érzékelnem kell, hogy ő vezet, jól és biztonságosan, és a busz halad, miközben én kinézek az ablakon, vagy újságot olvasok, vagy ne adj, éppen a saját kusza gondolataimba vagyok elmerülve. Aztán lassan, de biztosan rápróbál világítani, hogy az a program, amit kiválasztottak, az a helyes és azon kell végigvezetni minket. Na de elnézést én ott sem élek? Milyen úton akar engem vezetni és főleg hova? Nem megvezetni akar ez most engemet?

Engem ugyan nem fog, de sajnos megvezetett több mint egy országnyi polgárt! Mert ő ott kormányozzon, hiszen az a feladata. Én meg itt elvagyok a szomszédban. Hagy ne kelljen nekem még ott is adót fizetnem, amikor nem is ott keresem meg a betevőm. Hagy ne kelljen nekem azzal konfrontálódnom, hogy rám szólnak – valahol teljesen jogosan – mit pofázol bele mindenbe, amikor itt sem élsz. Na, most akkor mi is van, kérem? Én jobb, ha most oda sem figyelek. Nem nézek, nem szólok és inkább át is kapcsolok gyorsan másik csatornára, mert ki tudja: véletlen majd elkezdenek a körmömre nézni, hogy na, te hol is vagy? Miért nem mentél el szavazni, miért nem figyeltél oda, amikor egyszerűen és világosan megmagyaráztuk, te most vezetve vagy, és se jobbra se balra nem figyelsz, csak arra, amit mi mondunk. Már régen átkapcsoltam egy másik csatornára közben, de a fejemben még mindig hallom a mondatokat: csak így teljesíthetünk még jobban, így lesz jobb mindenkinek, és megszűnnek az adósságaink bla-bla- bla. Miért kell még mindig mindent gerjeszteni? Minden repedezik, málladozik szépen magától, nem kell azt ekkora vehemenciával siettetni. Elmúlik egyszer  szépen minden, vagy így, vagy úgy. Esetleg mindegy, és ki tudja?

 Avi ben Giora

50 hozzászólás

  • Avi…te mindig jokat irsz , es van humorod….nincs hernadi cikk ezert ide teszem mert szeretem a nyomozosdit , nyomingeres krimiket…www.index.hu/kulfold/2013/10/12/erre_a_listara_kerult_hernadi/ hat nem egy hulye vilagban elunk ?

  • Avi….sose eltel az usa-ban …ott ugyanez megy a politikaban mint magyarban…megallas nelkuli vita,hazudozas es nem 4 evenkent hanem folyamatosan , most eppen csodbe akarjak vinni a republikanusokon beluli tea=tee party az orszagot mert jonnek 2014-ben a 2 evente esedekes kepviselo valasztasok…..amugy ausztria csak latszolag kulonb…ott peldaul a zsido bruno kreisky annakidejen barmikor osszeallt a szelsojobbal hogy hatalmon maradhasson

  • Kerekes Sandor

    Avi, ez nagyon erdekes es magam is foglalkoztam ezzel a gondolattal egy ideig. De mar nem.
    Az egesz a Szozat ertelmezese koruli vitaban kezdodott nehany evvel ezelott. Mint tudod, Vorosmarthy alapveto refrenje az, hogy ha itt szulettel itt is kell meghalnod. Tartozol az eleteddel a Hazanak. Vagy legalabbis igy magyarazzak.
    Nekem azonban mar hosszu ideje gyanus, hogy a vers ertelme inkabb az, hogy ha egyszer itt szulettel, akkor itt is fogsz meghalni, mert ez az orszag atok rajtad es a legtobb amit remelhetsz az halal. Vagyis, te tartozol mindeneddel az orszagnak, de az semmivel nem tartozik neked, halj csak meg nyugodtan, kit erdekel.
    Figyelembe veve, mennyire keseru volt Vorosmarthy lelkiallapota, a masodik ertelmezes, ha burkolt is, sokkal valoszinubb, mint a szokasos hazafias magyarazat.
    Es itt erkezunk a Te temadhoz.
    En is eljottem, mert nem igerkezett semmi kilatas szamomra annak idejen. Nem en hagytam cserben oket, ok lehetetlenitettek el szamomra a maradast. Az orszag nem kinalt semmit, a jogaimat es termeszetes koveteleseimet nem volt hajlando teljesiteni. Igy lettem kanadai es igy ertettem meg, hogy mi az amit a polgar jogosan varhat el egy tisztesseges orszagban. Nem en tartozom Magyarorszagnak, hanem az tartozik nekem. Megpedig sokkal!
    Most, kozel negyven evvel kesobb, felmerul azonban, hogy hany tovabbi nemzedeknek kell meg hasonlo sorsot elszenvednie? Es amit lehetetlen volt elernem akkor ott, nevezetesen azt, hogy magam is befolyasolhassam az ugyek alakulasat a magam meggyozodese szerint, ezuttal modomban all megtenni. Es nem csak nekik, hanem magamnak is tartozom azzal, hogy meg is tegyem.
    Engem nem gyozott meg amikor egy rablobanda hatalomrajutott es ezzel kikialtottak magukat a Haza kepviseloinek. Akarmennyi is a tamogatottsaguk, az meg akkoris csak kisebbseg. Az talan eleg ahhoz, hogy szetlopjak az orszagot, de ahhoz mar nem, hogy a nemzet kizarolagos kepviseletet maguknak kovetelhessek.
    Ezert, ha majd eljon az ideje, ott leszek es szavazni fogok. Ez nekem jogom altalaban es kotelessegem most, amikor tenyleg sorsfordulonal all az orszag. Nem nagy erofeszites, de hatalmas a jelentosege.
    Javaslom, hogy minden eroddel igyekezz szavazni.

  • Avi!
    Te aki ,mint én német nyelvterületén élsz,nézheted és elemezheted velem együtt a német hiradàsokat,valamint a Duna Tv-t.Javaslom a Duna Tv „Klubszoba”müsoràt késö vasàrnaponként.
    Ha szavazhatnàl lehetöséged volna szavazni az elmult évtized
    szerencsétlenkedöire,akik csak VÉSZKÖLCSÖNNEL tudtàk 2008 végén az orszàgot a fizetésképtelenségtöl megmenteni,pedig elprivatizàltàk a MALÉV nyereséges részeit,a DUNAFERR-t…,de a vissza fizetést 2012-ig kitoltàk,és mégis 2009-ben 6,8 %-os gazdasàgi visszaesést
    értek el,amivel a többi kormànyzàsi évekhez hasonloan alulmultàk a környezö konkurenseinket,akiknek valami furcsa modon nem kellett IMF segitség.Talàn tehetségesebb vezetöik voltak?
    2002-ben még volt pénz Lendvai Ildiko.
    Ezek a régi-uj SZÀJAKROBATÀK,A RÉGI SEGITÖIKKEL ujbol felkinàljàk magukat a feledékenyeknek megvàltoknak.
    Amit 8 év alatt megközeliteni sem tudtak,3 év alatt elért az
    ORBÀN-MATOLCSY KORMÀNY,PEDIG KIKELLETT FIZETNI A SZÀJHÖSÖK VÉSZKÖLCSÖNÉT/2012-töl/.Az INFLÀCIO böven 2 % alatti,az éves
    deficit 3 % alatti,ezért 2013-ban megszènt a 2004-ota tarto
    TULDEFICIT EIJÀRÀS ellenünk,mert csak mi nem tudtuk soha 2010-ig a 3 %-ot betartani,hanem 6-7 %-ot „teljesitettek” a SZÀJHÖSEINK,2006-ban 9,4 %-ot a MALÉV nyereséges részeinek a privatizàcioja ellenére.
    Kire szavaznàl? Ezekre, akik egy pici gyözelemért az EU-ban sutba vàgtàk az elveiket a”fékekröl és egyensulyrol”a közéletben és régen tanult elveik alapjàn-pàrtkatonaként,gondolkodàs nélkül-
    szavaztak? Mert milyen birosàgi tàrgyalàs lenne,ha mi feljelentünk,mi véleményezzük,mi megszavazzuk a Bokrossal? Akik a régi problémàkat az adossàg növeléssel együtt örökbe hagytàk,az orszàg lejàratàsàra szövetkeztek,csak az
    elutasitàsàt a szavazoinknak érdemlik.

  • Kedves és természetesen tisztelt :

    Avi ben Giora – nick nevű ismeretlen – megmondom én neked – azaz írom, hogy mi történik. Az történik, hogy itt a B E L S Ő Magyarországon nincs is választás – a cédulára ráírják ez van ezt kell szeretni – már legutóbb sem ment el a 8 millióból még 4 millió sem választani – nagy a valószínűsége, hogy most 2014-ben a 4 milliónak a fele se fog elmenni – mert rádöbbent, hogy saját hóhérát többet nem szavazza meg – ezt előre látván – a hatalom bitorlók – sürgették a kettős állampolgárságon belül a a magyar-állampolgárság intézményét – legyen meg mert így ellenőrizhetetlenül tudnak csalni a számokkal a százalékkal – ezért kellenek nekik a kint élők szavazati joga – persze ne hidd el ezt nekem ez az én véleményem de járj utána – mert mint írtam régen semmi sem az aminek látszik és sulykolják – például itt.
    http://network.hu/spartakusz/blog/laszlo-blogja/mar-nem-felek

    YYYYY

    Szóval – tudnod kell, hogy a magyaroknak sose volt gyarmata – sose igázott le népeket, – sose tagadta meg a szabad vallás gyakorlást – sose – sort lehetne végtelenig sorolni – Atilla királyunk – – de előtte Nimród királyunk – de előtte, hisz őneki is volt édesapja – és király volt vízözön előtt – ami kb. 12999 ezer évvel ezelőtt volt – és stb. ÉRT-ELEM—ZÉSÉ—BEN –

    de MINDENKI FIZETETT NEKI – fizetett, hogy bűnözők ne üljenek a nyakára, ilyen röviden és velősen írom le neked is. Csak gondolj Rómára – megegyeztek – nem meggybe de ennyit meg ennyit fizessetek – és sokáig fizettek is – ugye látod már akkor jó üzleti érzékünk volt!/ Még bérbe is mentünk hadakozni – meg stb./
    De valami megváltozott – egyik Zsinaton – ugye tudod, hogy mire gondolok –

    Befejezésül – vissza kell állítani ezt az őrsereget ami vigyáz, de előtte el kell kergetnie a mostaniakat, hogy bűnözök ne dirigálhassanak a jelenben – mert a jelenről azaz 2012. október 13-án és VAS-ÁR–NAP – 01-08 óraKÓR írom – e sorokat

    Ennyi – támogassátok azokat akik – már felébredtek és tükör tisztán át látnak a zavaros pohár VÍZ – én !

    becsülettel és tisztességgel a tisztességeseknek e szerrel a tettel:

    id. Kiss László

  • 2012. október 13-án és VAS-ÁR–NAP – 01-08 óraKÓR írom – e sorokat…”
    BOCS…
    2013- elírtam…

  • Dénes ERÖS
    2013 október 12
    6:25 du.
    kérdés: mikor hagy fel a rögeszmés lendvay-utcai adatterjesztésével?
    a duna tv meg: hagyjuk már, egy tétel az agymosó kormányzati médiákból.

  • Kedves Sándor!
    Te gondolod, hogy ők ott felül nem tudják, hogy nagyon sokal tartoznak nekünk? Én mikor annó eljöttem azt hittem végleg megszabadulok tőlük vagy legalább is hamar elfogom felejteni, hogy mi mindent vettek el tőlem. Hagy ne soroljam? az apámat akit elkezeltek vagy mondanám, úgy lekezltek mert ugye abban az időben micsoda égés lett volna, hogy egy Zoltán profeszorról kiderüljön egy kétbalkezes komcsivitéz akiről csak firkáltak, hogy ilyen olyan agysebész de merem állítani élő emberen soha sem végzett el műtétet. Viszont volt egy tehetséges fiatal agysebész aki valamitől hajtva a hetvenes évek elején visszatelepült Magyarországra és Debrecenben a klinikán kezdett dolgozni. Ő elvállalta volna azt a műtétet amire Zoltán ur azt mondta ezt nem lehet műteni. Sőt! Milyen jó doktorbácsi az olyan aki egy cukorbajt elnéz? Na de hagyjuk ezt. A hatvanas évek végin amerikából örököltem egy szép kis summát. Nagynéném akinek volt ingatlanja is meg valami mosodája végrendelitileg rámhagyatékozott(akkor még én voltam az egyetlen fiu trónörökös és a végrendelet ugy szólt ahol az első szülött fiu az az örökös. Diplomáciai kapcsolat ugyan volt az USA-val de azt nem engedélyezték az apámnak hogy oda utazzon ki. Nagynehezen kényszerítették(nem viccelek vagy kamuzok, mert ő aztán tudta mit csinál és nem akarta ezt a verziót)hogy kérje a pénz átutalását Olaszországba. Oda megkapja a kiutazási engedélyt és hozza be a pénzt Magyarországra. Én meg anyám voltunk a biztosíték, hogy nem dobbant. Ha én lettem volna a helyiben biztosan megteszem persze mai fejemmel hogy én is apa vagyok nem tettem volna meg. Nem hozta be az egészet ezért leakarták csukni( tipikus példája volt annak hogy az egyénnek mihez volt akkor joga ha még magánvagyonról is volt szó mert ugye az egyszeri polgárnak nem lehetett csupán egy gatya egy ing egy fogkefe meg egy borotva. Ez lehetett magántulajdon ha ennél többed volt azt lefoglalták elvették. Mivel apám ismerte őket megkérte az amerikai ügyvédi irodát, ha nem kapna tőle táviratot Budepestről, hogy minden rendben teregesse ki az egészet sajtóban vagy bárhol. Naiv volt az öregem mert mint ahogy most sem akkor mégkevésbé érdekelte volna őket a kapitalista sajtó. Annó ugy váltotta az állam át a dollárt hogy amikor hivatalosan 13 volt egy dollár nekem öt az az öt forintot adott. És hozzá nem nyulhattam 18 éves koromig. Na akkor mennyivel is tartoznak?(mai napig igazolni tudom hivatalos papirral. Mikor volt a kárpótlás megkérdezték mit akarok? Hogy hogy mit? Amit annó elloptak azt vissza kamattal. Mondjam vagy mutassam mit kaptam? A Szózat nagy valószinüséggel ugy értelmezhető helyesen ahogy te is értelmezed. Ha maradsz akkor ott kell megdöglened de nem a hazaszeret miatt, hanem mert kényszerítenek rá.
    Sándor. Neke nincs szavazati jogom Magyarotrszágon. Hiába igazoltam az összes felmenőmet apai és anyai részről hogy magyarok sem én sem a feleségem nem kaptunk magyar útlevelet és ennélfogva állampolgárságot sem. Kifizettünk hatvanezer forintot amit most próbálunk visszakövetelni. Nem sok sikerrel. Vegyenek rajta maguknak szavazatokat

  • Felvinczy Károly

    Kicsit nevetséges, amikor külföldön élö zsidók a Szózatot elemzik…
    Mi közük Maguknak a mi hazánkhoz?

  • Christopher Adam

    Felvinczy Károly,

    Ön komolyan azt gondolja, hogy zsidó vallású, vagy származású ember eleve nem lehet magyar? Ennyire szánalmasan szűk a látóköre? Ezek szerint búcsúzhat a magyar Nobel díjasok többségétől.

  • Felvinczy…..en szeretem Avi-t mert okosan kritizalta masik cikkeben rakosit,kun belat….egyetlen egy dolgot nem ertek , hogy hogy nem kapta meg az utlevelet ? jar neki ! kizart dolog hogy diszkriminalna ellene a magyar bürokrácia…ugyanakkor neha en is rohamot kapok a burokraciatol pesten de floridaban is…..ezt nem tudom megfejteni Avi eseteben , az utlevelet

  • jon a valasztas es Avi nem tud szavazni !!!!!!!!!!!

  • Ne törödjetek vele. Ugy sem arra szavaznák amit elvárnának tőlem. Uj pártot meg még nem alakítottak sajnos amely szakítana a régi begyepesedett többszázéves szokással. Ha majd lesz ilyen akkor utána talán ujból fogom kérni. De addig minek? Én ennek a kormánynak és követőinek meg a „lobbistáinak” nemzetbiztonsági szempontból nem megfelelő vagyok. Túl azon, hogy Izraeli vagyok még zsidó is. Ennyi éppen elég ahhoz, hogy ne tekintsenek többé magyarnak és ne is tartsak igényt rá.(mint irtam a pénzért amit voltak szivesek bekaszálni vegyenek szavazatokat) Ez nem a bürokrácia ez kiadott ukáz a bürokráciának.
    Most tisztelt igen tisteletlen Fekvincy ur figyelmébe. Ha hiszi ha nem megint csak zsidó szátrmazásuak kapják a Nobeldijak nagyrészit. Szóval megnyuhgtatom magyar nem lesz köztük. Mert ha zsidó akkor maga szerint nem lehet magyar sem.Erről ennyi!

  • A parittyás hangja

    Felvinczy Károly
    2013 október 13
    8:27 de.

    Elmagyaráznád néhány szóban mitől érzed magad magyarabbnak bárki másnál te szemtelen gyökér?!

  • A parittyás hangja

    id Kiss László
    2013 október 12
    7:16 du.

    „hisz őneki is volt édesapja – és király volt vízözön előtt – ami kb. 12999 ezer évvel ezelőtt volt”

    Egy hétfői napon, úgy délután öt körül… És mindezt a Syriusról írod ugye?
    Ááááá 🙂 )))))))))))
    Húú, Kiss nagyon súlyos vagy! Mond kérlek, nálatok ott az intézetben ez a jutalmazási rendszer része, hogy gép elé engednek ha kibírsz egy hetet őrjöngés nélkül? Lehet odaszólok az ápolóidnak, hogy inkább vigyenek el sétálni! A friss levegő csodákat tesz! 🙂

  • Kerekes Sandor

    Felviczykem,addigis mig mi kulfoldi magyarok kivarjuk urasagod elemzeset, hadd kerdezzem meg, hogy urasagodtol mikorra szamithatunk a Szozat ertelemzesere?
    Idokozben azt is hadd kerdezzem meg, hogy urasagodnak mennyivel hitelesebb a magyarsaga mint a mienk. Meg azt is, hogy honnan van az a bizonyitvany, amely a magyarok kivalogatasara urasagodat feljogositja.

  • Szevasztok!

    Elmúltak már azok az idők, amikor a meséket elhisszük – parittyás te meg cukkold – tudod kit? Szóval Dávid parittyás meséjét is amikor legyőzte GÓLIÁTOT PARITTYÁJÁVAL! – mert nem hinni – szigorúan tudni kell. De tudni meg hinni kell!
    Posta oldalra fel tettem – de itt valami okból kifolyólag utálj-átok azt az oldalt – ezért idézem – de másolom is kiegészítve – dr. Horkovics úr előadásával kezdve – talán ő is bolond .- mondaná a parattyás – mondhatja – de attól. még a tény tény marad – Mert itt valóban a PANNON TENGER VOLT – A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN – ÉS A JÉGKORSZAKBAN IS ÉLHETŐ VOLT – EZ A BÖLCSŐJE AZ ÉLETNEK..

    A PONT:
    http://mariaorszaga.hu/index.php?menu=bovebben&tipus=tortenelem&kod=364&kat=1

    ÉS
    http://www.youtube.com/watch?v=iaoxlXLX6PQ
    ÉS
    https://www.youtube.com/watch?v=mQR0qTVtGHQ

    ÉS
    http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=5587&c_start=20

    A NOBELDIJJAT MEG FELTOLHATJÁK MAGUKNAK – MERT ANNAK ADJÁK AKINEK AKARJÁK – MÉG TERRORISTÁKNAK IS – CSAK TUDNI KELL – AHOGY RÉGEN ÍRTAM.

    TISZTÁZNI KELL AZT A KÉRDÉST KI KIT TERRORIZÁL…

    Befejezésül – nem akarok abba a hibába esni mint ez a parittya – nem is tudom – miért vettem fel a kesztyűt –
    DE TUDD – MINDEN T A MAGYAR TALÁLT FEL AMI GYÖKERESEN MEGVÁLTOZTATTA A VILÁG A FÖLD TÖRTÉNELMÉT – ÉS RÁTOK NÉZVE MÉG FOG IS – ILLETVE KÉSZ VAN – VÁRJA A KEDVEZŐ ALKALMAT

    P U N K T U M v e l e t e k !

    id- Kiss László

  • Lélfai Szilárd

    Kerekes Sandor

    A Szózat refrénjének értelmezése/félreértelmezése és félremagyarázása, elég torzra sikerült!
    – „Nem en tartozom Magyarorszagnak, hanem az tartozik nekem. Megpedig sokkal!” Ha Ön 40 éve Kanadában él, akkor:
    – miért és mivel tartozik Magyarország Önnek?
    – miért gyűlöli Magyarországot?
    – miért gyűlöli a magyarországi magyarokat?
    – miért azok talpát nyalja (finoman kifejezve) akiknek az ideológiája miatt kellett elvándorolnia?
    – biztos nagyon jó munkaerő volt odakint 40 évig, de ha nem ért a közgazdasághoz, akkor miért akar nemzetközi szaktekintélynek tünni?
    – könnyű a TV előtt ülve kiabálni: milyen béna a pont játszó csapat! Tessék lemenni a pályára és megmutatni miként kell valamit jól csinálni!

    – Más téma: úgy látszik Orbán Viktor „begyűrűzött” Irországba is!

    – Írország december közepén kilép az IMF-mentőprogramjából és „nem erőszakolhatnak rá” újabbat – ezt mondta Enda Kenny miniszterelnök, aki ugyanakkor elismerte, hogy még mindig nehéz idők várnak országára. A lépéssel Írország lesz az első Eurozóna-tagállam, amely búcsút mond a mentőprogramnak.

    „Vége a gazdasági vészhelyzetnek, továbbra is törékeny marad a gazdaság, de legalább lezárul a mentőcsomag korszaka” – ezekkel a szavakkal jelentette be Enda Kenny ír miniszterelnök pártja tagsága előtt a hétvégén, hogy Írország kilép az IMF-segélyprogramjából, amelyet a 2008-as válság és az ingatlanlufi kipukkadása miatt kényszerült igénybe venni Dublin.

    Írország négy éven át tartó fájdalmas megszorító programot tudhat a háta mögött, melynek során egy sor állami szolgáltatást fogtak vissza, emelték az adókat, csökkentették a fizetéseket és fiatalok tömegei vándoroltak el az országból.

  • Kerekes Sandor

    Kedves Lelfai Szilard!

    Ha mar oly kedves es erdeklodik, akkor aligha zarkozhatom el a valaszadastol. Nos, ime:

    „A Szózat refrénjének értelmezése/félreértelmezése és félremagyarázása, elég torzra sikerült!”

    Nem torz az, csak szokatlan. Monhatnam, unortodox. Ha Onnek van jobb, hat usse ko.

    – “Nem en tartozom Magyarorszagnak, hanem az tartozik nekem. Megpedig sokkal!”

    Kerdes:Ha Ön 40 éve Kanadában él, akkor:
    – miért és mivel tartozik Magyarország Önnek?

    A megelhetes es az emberi jogok gyakorlasanak a jogaval. On nyilvan nem volt meg felnott a hatvanas-hetvenes evekben, igy talan nem tudja, milyen elet volt akkor Magyarorszagon. Ha viszont atelte, akkor elfelejtett mindent. A szarmazasszerinti megkulonboztetestol a mozgasi szabadsag es a megelhetes joganak megtagadasaval ellehetetlenitettek az emberi elet lehetoseget. Ehhez nekem Magyarorszagon volt jogom, ezt raboltak el tolem es ezert tartoznak nekem. Hogy mivel azt nem firtatom, mert ezt a tartozast nem szandekozom behajtani. Ennyi kedvezmenyt adok az orszagnak.

    Kerdes: – miért gyűlöli Magyarországot?

    Dehogy gyulolom Magyarorszagot! Rajongva szeretem, buszke vagyok ra, remekul erzem magam amikor ott vagyok, es egyre tobbet vagyok ott, de a multat nem lehet sem eltorolni, sem elfelejteni. Nem is lenne tanacsos.

    Kerdes: – miért gyűlöli a magyarországi magyarokat?

    Korant sem gyulolok senkit sem, legkevesbe a magyarokat. Alkalmasint sok baratom, gyerekem, unokam el Magyarorszagon, szeretem mindet es altalaban nagy szimpatiaval kovetem a magyarok szenvedeseit melyekett a fasiszta kormany zudit rajuk. (Talan jo peldaja ennek a nyari ozdi intermezzo a ciganyok vizellatasaval; csak fasisztak csinalnak ilyesmit. Ez nem az a Magyarorszag amelyet konnyu szeretni.)

    Kerdes: – miért azok talpát nyalja (finoman kifejezve) akiknek az ideológiája miatt kellett elvándorolnia?

    Mifele ostobasag ez a kerdes? Akik eluldoztek, jobbadan mind halottak, vagy haldokolnak. Nem nyalom en senki talpat! Amiert harcolok az ugyanaz, ami ellen tuntettem a tavozasommal. Disszidens voltam akkor es disszidens vagyik most is. Az ideologiai atfedes a Fidesz es a Kadar rendszer kozott van: igy nem tehetem meg, hogy ne harcoljak ellene ismet.

    Kerdes: – biztos nagyon jó munkaerő volt odakint 40 évig, de ha nem ért a közgazdasághoz, akkor miért akar nemzetközi szaktekintélynek tünni?

    Nem tudom, hogy On mennyire kvalifikalt ennek megitelesere, de hadd aruljam el, hogy kozgazdasagi vegzettsegem van. Hogy ebbol mennyi szaktekintelyi tiszteletet lehet kicsiholni azt nem tudom, de a gazdasagban kerestem a kenyeremet, neveltem fel a gyerekeimet es vallakozasaim egytol egyig sikeresek voltak. Ugyanezt Magyarorszagon nem tudtam volna elerni.

    Nem kerdes, csak ostoba szajtepes: – könnyű a TV előtt ülve kiabálni: milyen béna a pont játszó csapat! Tessék lemenni a pályára és megmutatni miként kell valamit jól csinálni!

    Azzal, hogy itt es egyeb helyeken is kuzdok a fasiszta kormany ellen pontosan ezt csinalom, mig On a bunpartolassal elosegiti, hogy egyre melyebb nyomorba es kilatastalansagba taszitsak az orszagot.
    Az On helyeben, a cinkos helyzeteben, inkabb befognam a szamat, semhogy masokat leckeztessek magyarsagbol. Inkabb kellene leckeket vennie embersegbol.

  • Lélfai Szilárd
    2013 október 14
    9:53 de.

    Emagyarázom jótezsvér, néhány eccerű mondatta..:

    „Nemvagyok én senkinek sem adósa.
    Büszke is lehetnék, az ám!
    Elrontott életével tartozol
    becsapott fiadnak, Hazám..”
    Emísszed, háthamégis megérted..

  • Kerekes..megis hogy kepzeled a karpotlasod azert hogy a hatvanas evekben rosszul eltel magyarban ? lump sum-ot kersz vagy tolesszenek a pesten elo gyerekeim es unokaim neked es ha van gyerekeidnek ? szeretek szamolni , nyujtsd be az igenyedet froncsiban

  • Kerekes Sandor

    almos?, kuldj a Klubradionak ezer forintot es kvittek vagyunk.

  • Avi,nem utlevel kene hanem egy bank,tudtam,hogy valahol elrontottam az eletem , amikor nem bankarnak mentem 23 evesen http://www.mno.hu/magyar_nemzet_gazdasagi_hirei/banki-csodhullam-fenyeget-svajcban-1190103

  • Álmos testvér menjél már el aludni. Se M Kerekes sem senki más nem ringatja abban magát, hogy valaha kárpótlást kapjunk. Kaptam anno egy halom papirt ugynevezett kárpótlási jegyeket. Rosszabb mint annó a békekölcsön volt. Azt legalább kisorsolták vagy vagy visszafizették a névértékét. Erre is rávan vésve összeg de hogy azt valaha kifizetik e arról marha nagy kuss van. Azt mindták ezzelmajkd lehet vásárolni. Megnyugtatlak még sírhelyet sem. Megpróbáltam. Csak egy kérdésre kérek még választ. Azt tetszenek mondani, miért nem mennek azok a pélyára akik ennyit ugatnak? Közelibe engednek minket annak a pályának? Egy nagy frászt. Más nem hiányozna nekik semhogy esetleg Kerekes swarz und weis eléjük pakolná, hol csinálták a nagy malört és hogy az rengeteg pénz a haverok betétszámláin tejel valahol. Én nem vagyok közgazdász de nem kell hozzá egyetem. Ez a kormány pofátlanabb mint a Kádár. Jánosbának nem volt tényleg semmi magánvagyona. Viktornak bezzeg lenne mit elszámolnia. Apukájának desztó.

  • sajat hozzaszolasom oktober 14 …6:33 du …visszavonom,hulyeseget irtam,hiszen azt mar nem olvastam el hogy Kerekes ur NEM akarja behajtani a tartozasat , Elnezest kerek tole,mindig egy hebrencs kapkodo voltam,shame on me

  • Avi…alszom eleget,tobb reszletben….megkaptam 24 oraja a masodik gout rohamomat….ez a KÖSZVÉNY….ne tudd meg , alig birok labra allni…de nem kell sajnalni,enelkul sose lettem volna antialkoholista..agyban fekszem es csetelek itt es az index forumain..kerem turelmedet…szedem a bogyokat napokon belul jobban leszek es mehetek setalni

  • Kerekes…aprilisban jo lesz ? , addig itt kinlodok floridaban..megegyszer bocs…kapkodtam,vegig se olvastam a hozzaszolasod..megegyszer bocsika/sorry,really

  • almos? Te meg almodban is egy gentleman vagy.
    Ha szabad javasolnom, akkor kuldj el valakit a bankba es az vegyen egy money ordert, mondjuk $50-ert. (Kedvezmenyezett a Klubradio.) Azt Te szepen beteszed egy boritekba, megcimzed, (Klubradio, 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5, Hungary) es szepen elkuldeted postan. Ha kivansz, akkor irhatsz melle nehany sor batoritast, minthogy a Klubradio az egyetlen forum, amely a szolasszabadsagot meg fenntartja a magyar mediaban. A Klubradionak most hamarosan kell befizetnie 55 millio forint hullamhossz dijat, melyet torvenytelenul kovetel rajta a Mediahatosag. En legutobb szazat kuldtem nekik es most is keszulok kuldeni ezekben a napokban.
    A podagradhoz pedig mielobbi gyogyulast kivanok.

  • Kerekes Sandor

    Vajon remelhetjuk, hogy id. Kiss most vegleg elkoszont tolunk?
    Nagy megkonnyebbules lenne.

  • a kozelben lakom obudan , majd bemegyek aprilisban es 2 ezret adok szemelyesen , ja , ezt Kerekes urnak irtam

  • podagra….hat ez nem semmi , ugylatszik 6 hetente lesz rohamom amikor alig birok labraallni…most van a masodik,de javulok,reggelre felkelek mint lazar az oszovetsegben

  • az indexen azt mondtak hogy legyek buszke mert ez a kiralyok betegsege volt , hat , sose akartam kiraly lenni

  • az 50 dolcsi az nekem sok , az itteni nyugdijam ugy eleg hogy 6 honapot vagyok itt , igy minden honapban 2 havi nyugdijat tudok elkolteni

  • Kerekes Sandor

    almos?, nem akartam eloirni az osszeget. Termeszetesen rad bizom, hogy annyit kuldj, amennyit megengedhetsz magadnak. De kerlek ne varj aprilisig, mert most vannak bajban. Ketszer ad, aki gyorsan ad.
    Es ne feledd, hogy ezzel a gyerekeid es unokaid neveben karpotolsz engem, a gyerekeimet es unokaimat, igy ket legyet is uthetsz egy csapasra.
    Minden esetre, kosz.

  • Kerekes..oki doki…szinte teljesen rendbejott a jobb laban nagy/oregujja…de ez borzalmas volt,olyan fajdalom,hogy uvolteni szerettem volna , de fura lenne itt a motelban , meg bolondnak neznenek , eleg vekonyak a falak , de egy egesz level bogyot bevettem a gyors sikerert

  • A parittyás hangja

    id Kiss László
    2013 október 13
    9:06 du.

    Hm… Valóban nagy hiba volt ez a kesztyű dolog…!

    „P U N K T U M v e l e t e k !”
    Juj Lacika de durcis vagy! Mesélj inkább mi a jeled ott a kisegítő oviban! Szögesdrót? Vagy csodafegyver? 🙂 )))

    Na nyugodj meg, ha jól viselkedsz és senkit nem akarsz hátrafelé lenyilazni, ma délután lesz fehér hintaló áldozat. Ezeken a fránya Nobel-díjasokon meg ne nyugtalankodj, hisz nektek fajmagyaroknak is annyi csodaszép plecsnitek van. Ott van mindjárt az első meg a másodosztályú vaskereszt! 🙂 ))))))

    És képzeld végig bírtam nézni az egyik videód. Jól jött ebben a szomorkás időben mert rég röhögtem ennyit. A legparádésabb mondat így hangzott: „Bárhová is mennek, a magyaroknak mindenütt örülnek a világon!”
    Bizony! Csak a végtelen nagy örömködés közben, feltűnés nélkül összehúzzák a cipzárt a táskájukon… 🙂 )))))

    Na most már pihenj le picit, és mire felébredsz Bakay Kornél beteg társad bebizonyítja, hogy ti fajmagyarok hugyoztátok a Golf-áramot! 🙂 ))))))

    Ja!
    ” MINDEN T A MAGYAR TALÁLT FEL AMI GYÖKERESEN MEGVÁLTOZTATTA A VILÁG A FÖLD TÖRTÉNELMÉT”
    Sejtettem, hogy a földkéreg tektonikus mozgásai kapcsolatban lehetnek a szittyakürttel! 🙂 🙂 🙂

    Egyébként tényleg csak szakmai szempontból érdekel, régóta élsz kemény tudatmódosítókon?

  • A parittyás hangja

    id Kiss László
    2013 október 13
    9:06 du.

    Hahó! Felébredtél? Megnéztem ám egy másik videód is! Kűgyé még mert ezek valami csudák!!! 🙂
    Ezzel a mondattal konferálták fel a hun-szittya-turul-szorul-ősmagyar-őssejt-őskutatót.
    Idézem: „Próbáljunk meg elvonatkoztatni a realitásoktól!”
    Áááá :)))) Bölcs javaslat…!
    Majd az előadó miután levették róla a kényszerzubbonyt ezt bírta összegezni: A Biblia hazudik, mert a szentháromság az Atyaisten, Anyaisten meg szerelmük tüze a magyarok!

    Atyaisten! Az nem létezik, hogy felnőtt emberek ennyire hülyék legyenek!

    Ja! Kiss legközelebb ha elmész az ötszáz könyves nagyonmagyar-nagyonkutató előadására szólj neki, hogy nem „báncsák” a magyart hanem bántják! 🙂 🙂 🙂

    Kesztyű mi…!

  • Igen a Haza tartozik nekünk!
    Kárpótlásra is jogunk van! Ezzel együtt az őseink és az utódaink felé nekünk is kötelességünk a kárpótlás és a küzdelem bármi áron a diktatúra, a fasizmus és a terrorista állammaffiák ellen!

    Igen, tartozik nekünk a Haza! A biztonsággal, a rablásmentes európai demokráciával! Azzal, hogy megvéd az ilyen szervezett terroristáktól, akik a hatalom megtartása érdekében szövetkezve megdöntötték demokráciánkat.
    Mindezek hiányában kárpótolni kell nem meglétének minden elszenvedőjét!
    Őseink és a múltunk kirablói az orbánmaffia, ahogy gyerekeink, unokáink biztos jövőjét is megcsonkították tébolyult rablásukban, ugyanúgy mint minket jövőbeli nyugdíjaink elsimicskázásával. Hiszen kevesebb mint fele nyugdíjunk lesz az orbánmaffia rablása miatt.
    Az egyetlen reális lehetőség élni azon jogunkkal, amit a fideszes pokornyi, mint a XII. ker. polgármestere feltárt: ” Ha közülünk bárki a közösbe mer nyúlni, annak a kezét le kell vágni!”
    Ezen a vonalon elindulva a terroristáknál szokásos megfelelő titkosszolgálati módszerekkel hatékonyan fel lehet göngyölíteni a visszaéléseiket, és a visszavett vagyonokból az ország felvirágoztatása megindulhat.
    A hiányzó kezek alapján pedig az utcán bárki felismerheti a maffiadiktatúránk vezetőit, üzemeltetőit és a nekik járó büntetést a megfelelő módon le is rendezhetik. Szerencsés esetben már egyszerre, végérvényesen.
    Jelen helyzetre nincs demokratikus, európai válasz! (Bár a fejlett demokráciáknál is ez a titkosszolgálati módszer.)A rothadást és a polgárháborút csak így lehet megelőzni, ha nem akarjuk a nép végérvényes kirablását.
    Bár nem tudom, hogy a széplelkűek által választott kirablás és elnyomorítás miért lenne jobb, a hitegető, forradalmi hangulat elfojtásával a jelen mocskába döngölésünkkel! Ez esetben viszont minden jövőbeli elrabolt forinttért, és a nyomorért ezek a széplelkűeké az egyetemleges felelősség!

  • Emigráns igazad van – engem is lenyúltak – jelenben harcolok ellenük, hogy adják vissza – és a kötekedőnek, aki belém kötött – egy újabb – videó – azzal, hogy nem kell a sóder – ahogy írsz kirí belőle, hogy kivagy:

    http://www.youtube.com/watch?v=aXnoG2IiEaY

    id. Kiss László
    ui: le lesz vadászva GYŰLÖLKÖDŐ is!

  • bOCS KISS DÉNES általam tisztelt és nagyra tartott videója lemaradt a belém kötőnek:

    http://www.youtube.com/watch?v=Z0U5o5dP-A4

    id. Kiss László

  • A parittyás hangja

    id Kiss László
    2013 október 16
    11:44 de.

    „ui: le lesz vadászva GYŰLÖLKÖDŐ is!”
    Ááááá 🙂 )))))))))
    Jaj de szánalmasan kiszámítható vagy! Kiss, egyszerű a dögszagú fajtád mint egy fakocka! Mindig ugyanaz a séma. Mikor már érzed, hogy rommá lettél alázva előveszed a nyílt fenyegetést.
    Hát komám! Good Luck!
    .

  • Talán köszönjem meg – hát jó köszönöm, hogy le alázol – de a magyart nem érted! ÉRTED? Én értem és nem érted.

    a gyűl=
    öl=
    köd=
    Ő=

    HÁZI FELADAT neked – és tényleg abba hagyom – RE-MÉNY-TE-L-EN! nem egy szinten vagyunk – az én színem a főszínek – amiből vannak
    ez is feladat – no melyik?

    id. Kiss László

  • Id Kiss ur….ez a vadaszos video nagyon jo…..erdekes hogy mindenki vadasz akar lenni es nem az akire vadasznak…..en egyebkent ertem hogy on jo indulatbol tette fel a videot

  • http://www.nol.hu/gazdasag/20131016-guba_ZSEBBOL_23_milliard beletek magyarazom en is hogy a magyar ellenzeket csak a pickos penzugyek erdeklik ezert a fasisztazas,orban leciganyozasa,azaz ezert hazudnak ejjel,nappal,kanadatol new yorkig,makotol jeruzsalemig

  • Felvinczy

    Egy másik oldalon felrótták, hogy a jobboldaliak nem szoktak szót emelni a kirekesztő beszólások ellen. Pedig, te vagy a tanú, hogy egyszer már hasonló piszkálódásodért „bunkónak” neveztelek.
    1920 előtt az országnak a fele sem volt magyar, a magyarok közt pedig kezdettől magas a keveredés. Nem beszélve arról, hogy Trianon után milliószám rekedtek a határokon kívül magyarok. Nyugatra is sokan kivándoroltak. Nekem vannak a Délvidéken, Erdélyben, Kanadában és az USA-ban is rokonaim. Mint határon túliakat, őket is sérted.
    Soká én is tiszta magyarnak hittem magam, amíg egy rokon nem csináltatott családfát. Szinte nincs náció, ami ne lenne bennem, pedig csak az 1700-as évekig vezették vissza. Kiderült, magyarnak hitt nevem sem magyar, hanem olasz (vagy spanyol), de az biztos, hogy a Balkánról vándorolt be az ősöm. De ettől én teljes értékű magyarnak tartom magam, különösen, miután belepillantottam mások családfájába. A többié sem különb.

    Megnéztem a Felvinczy nevet is. Hát, ott is van mindenféle. De csak kettőt másolok ide, mert a legérdekesebb, hogy két Felvinczi az édesanyjától kapta a nevét. Nem tudni ki az apa? Lehet találgatni.. Ezt találtam ki, hogy leállítsalak, és ne égesd a jobboldalt. Egyébként, vannak jó hozzászólásaid.

    Antal Felvinczi
    Hungary Reformed Church
    baptism: 25 Június 1894 Budapest, Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun, Hungary
    mother: Anna Felvinczi

    Sándort Felvinczi
    Hungary Reformed Church
    baptism: 6 Február 1820 Kolozsvár, Kolozs, Hungary
    mother: Ilona Felvinczi

  • Megnéztem az ajánlott videókat, és őszintén nem értem, mi a gond id. Kiss Lászlóval? Senkire nem akar ráerőszakolni semmit, csak hirdeti tudományosnak gondolt nézeteit a magyarokról.
    A magyarságkutatóknak vannak elfogultságaik, de nem több, mint akármelyik szomszédunknak vagy más ellenérdekelt kutatónak, akik gyakran barbárnak próbálnak beállítani minket és szeretnék elvitatni tőlünk kárpát-medencei ősiségünket.

  • A szerb Milosevity is fasisztának állította be politikai ellenfeleit, a végén mégis ő állt háborús bűnökért nemzetközi bíróság elé. Úgy, hogy nem kell komolyan venni a magyar baloldal „fasisztázását” sem.

    Ha reálisan bírálnák Orbánt, akkor partner lennék. De akkora túlzásokat fognak rá, illetve a Fideszre, hogy attól kontra produktív.

  • sárdi jani
    2013 október 19
    6:28 du.
    Kedves Jani.
    Nem elég neked a bírálathoz az, hogy amit mond és amit csinál, valamint a gazdasági mutatók és azok kormányáltali tájéloztatása köszönő viszonyban sincsenek egymással?

  • Noszticzius Judit

    Gyurcsány ártatlan, Orbán viszont egy tolvaj, diktátor és hazug !!!!!!!!!!!!!!!!!!