Déjà vu

2013 október 24 9:55 de.45 hozzászólás

Első dolga volt, hogy a korábbi alkotmányt – amire azért felesküdött, és ami szerinte kikényszerített volt (mármint, az alkotmány, mert esküre senki nem kényszerítette) – új, nacionalista, fasisztoid alkotmánnyal váltsa fel.

Hatalomra kerülése után nem érte be a minisztériumok ilyenkor szokásos „átszervezésével”, az egyetemek, a kulturális létesítmények, az oktatás, a közintézmények, a médiahatóság élére hithű pártkatonát nevezett ki. Nem állt itt meg, mivel hamarosan a főügyész, a főbíró, a nemzeti bank és a labdarúgó szövetség elnöke is az ő embere lett.

A vezetőváltást a következő években az általános iskolákban, gimnáziumokban, kórházakban, sőt, még a könyvtárakban és múzeumokban is szigorúan végrehajtották, oly módon, hogy az ellenzéki irányítás alatt álló intézmények nem kaptak működésükhöz elegendő pénzt, így vezetőiket, alkalmatlanságukra hivatkozva, el lehetett távolítani.

Igyekezett államosítani a külföldi tőke által működtetett ipart, közlekedést és a közműveket.

Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

Rendszerét három alappillérre helyezte: 1) a mindent ellenőrző és irányító állam, 2) az egyszemélyes tekintélyuralom, 3) a nemzeti együttműködés. Az őt hatalomra segítő szakszervezeteket bevonta a hatalomba, vagyis a vezetőknek zsíros javadalmakat osztott.

Az iparvállalatokat jól célzott állami megrendelésekkel pártjához kötődő cégcsoportok kezére játszotta. Gazdasági szabadságharcot indított a neokolonialisták – nem leszünk gyarmat! – és a nemzetközi nagytőke ellen, és nagy csinnadrattával „gazdasági függetlenségi nyilatkozatot” írt alá.

Azt állította, hogy a világ összefogott ugyan országa elveszejtésére, de ő majd kivezeti az országot a gödörből, ahova a liberális oligarchák és a nemzetközi nagytőkések taszították.

Meghirdette a harcot az államadóság ellen: ennek egy részét sikeresen törlesztette, más részét azonban tetemesen megnövelte. Az ellenzéki pártokat nem tiltotta be, csak ellehetetlenítette azokat, megfosztotta őket bevételeiktől, sajtójuktól.

Híveiből félkatonai csapatokat szervezett, az utcákon masíroztatta őket, miközben figyelmeztette a célközönséget, hogy e bandáktól csak ő képes megvédeni őket.

Mindent támogatott, ami nemzeti, és mindent elítélt, ami kozmopolita.

Az értelmiségieket mélyen megvetette, hagyta szabadon handabandázni őket, szabadon írhattak lapjaikban azt, amit akartak. Tudta, hogy egytől egyig gyávák és tehetetlenek, megvesztegetésükre egy fillért sem érdemes áldoznia.

Imádta a teatralitást, állandóan nyilatkozott, szerepelt, állami pénzen futballstadionokat építtetett, aminek avatásán mindig beszédet mondott, állami pénzen tömeggyűléseket tartott.

Állami rendelettel csökkentette a rezsit, vagyis az élelmiszer árakat (!), felemelte a fizetéseket, nem létező pénzekből szegénynek és gazdagnak életén javított. Ami az igazságot illeti, az emberek egy részének életét valóban jobbá, más részének viszont egyértelműen rosszabbá tette.

Nyílt egypártrendszert próbált bevezetni a demokráciának álcázott diktatúra helyett, végképp eltörölte a sajtó- és szólásszabadságot, börtönbe csukatta politikai ellenfeleit, végül képtelen volt megbirkózni a szabadságharca okozta gazdasági összeomlással.

Nos, kérem, ha a fentiekből valaki Orbánra ismerne, közlöm: téved! A leírtak Juan Domingo Perón hatalomra kerülésének következményei voltak. Kétségtelen, a hasonlóság kísérteties.

Perónt baloldali ellenfelei fasisztának, jobboldali ellenfelei kommunistának bélyegezték, pedig csak azt csinálta, amivel a hatalomba kerülhetett.

Nem kétséges, Orbán is. Nem véletlenül nevezik Rákosi, Kádár legjobb tanítványának. A perónizmus demagóg, tekintélyuralmi, antidemokratikus, nacionalista ideológia volt, de az argentinok kajálták.

Az orbánizmus ettől csak egyben különbözik: a nép igencsak kisebbik hányada rajong érte.

Perón bukását végül is négy vétke okozta: gazdasági csődbe vitte az országot, hagyta elharapózni a korrupciót, ujjat húzott a katolikus egyházzal, ő maga pedig a hübrisz bűnébe esett, levetve demokratikus álarcát, megteremtette a többség diktatúráját.

Orbán még nem vitte csődbe az országot, de jó úton halad feléje. A korrupció, ugyebár, nem kérdéses. A katolikus egyházzal nem lesz gond, a Horn-féle vatikáni konkordátum után éppen most nyalt be nekik, vastagon, garantálva az állami pénzt. A többség diktatúrája Orbán országában nem áll meg. Itt egyértelműen a kisebbség diktatúrája működik, bár gőgjük az egekig ér.

De azért meg vagyok nyugodva: Orbán is fog elkövetni olyan hibát, ami a bukásához fog vezetni. Ráadásul Anikó asszony korántsem egy Evita.

Ille István

45 hozzászólás

  • „szegénynek és gazdagnak életén javított”
    Lehet, hogy volt ilyen szegény? De a szövegkörnyezetből arra gondolhatnánk, hogy szegények tömegeinek életén javított, ez viszont téves. A szegényektől (is) elrabolt vagyonból segített bizonyos gazdagokat. Például a „rezsicsökkentés” lényege az, hogy miközben elvesznek a legszegényebb emberektől valamennyi jövedelmet, esetleg többet, mint amihez hozzájutnak, ebből visszaadnak jóval kevesebbet, és ehhez még a gazdaságot is tönkre teszik, és ráadásul a vállalkozás ellen uszítják az embereket.
    Egyébként a cikk egésze tetszik, jó felsorolás, gratulálok és köszönöm.

  • Azt tessenek tudomásul venni, hogy Orbánék úgy megnyerik a következő választást is mint annak rendje. Különbben mi a fészkes fenének csinálnák ezt a sok botrányt hamisítást. Felakarják készíteni a népet hogy bármit csináltok mi nyerünk.
    Egy sugva kérdezett kérdés? Senki sem irt 56-ra megemlékezve pedig illet volna (magamat is vétkesnek érzem ebben mert igazán nem állt volna semmiből pár megemlékező sort irni)avagy kivolt adva ide is az ukáz, hiába irtok azt letiltjuk államilag. csak a Nagyvezir különleges engedélyével lehet 56-ról megemlékezni. Mert jópár oldal tegnap lefagyott miután megpróbáltak megemlékezni az 56-os forradalomról. Nem kamu utána lehet nézni

  • marcus aurelius

    Ille-t
    volna azért forrásként megnevezni a mai „népszabadság online”-t , amiből a blog 29 százaléka egy-az-egyben ki lett koppintva.
    Elvi okokból ódzkodom birálni jelen cikk szerzőjét. Amiért most még is teszem, az a „katolikus egyháznak való csontig benyalás” kifejezés (egy ateistától) és egy ötgyerekes példás családanya megvető lekezelése. Elnézésre, de erre a két dologra érzékeny vagyok.
    Várom a gratulákat!

  • Nos Avinak most aztán nagyon igaza van!
    Már az eddigi ellenzéki „alakítások”….is bőven elegendőek ahhoz,hogy ez a kormány megnyerje a következő választásokat,amit persze lehet fokozni a sok gyűlölködő
    hazugsággal,meg egymás lejáratásával(szobordöntögetés,Baja,
    egymás pocskondiázása stb)még a végén megint 2/3 lesz és
    ezt bizony ennek az „észkombájn” ellenzéknek köszönhetjük!Hát csak így tovább!

  • Ja Avi!
    Majd elfelejtettem,hogy bizony Orbán megemlékezett 56-ról,
    meg a most ellenzékben lévő Fodor Gábor és az LMP a 301-es
    parcellánál,a többiek Bajnai,Mesterházy és főleg Gyurcsány
    választási kampányt tartottak,az utóbbi meg még bele is rúgott a volt „övéibe”!Gratula,ész és jellem együtt!!!!

  • Ha Orbàn Viktor internacionalista lenne,bevehetnék vezérnek!
    Különb baloldali politikàt folytat,mint a SZÀJHÖSEITEK-Gyurcsàny,
    Bajnai és most Mesterhàzy-. 8 évük alatt csak az ADOSSÀG,a MUNKANÉLKÜLISÉG és a REZSI nött,PEDIG ELADTÀK, AMIT LEHETETT A KOZMETIKÀZÀSRA.
    Minden elö volt készitve 2010-ben,hogy hamarosan megbukjon-nem kimélve az orszàg lakossàgàt sem-.
    Gyurcsàny”Orbàn meg fogja bànni,hogy miniszterelnök akart lenni”.
    Megörökölte a régi problémàkat és a VÉSZKÖLCSÖNT 2012-es vissza fizetési kezdettel.

  • marcus!

    Gratulálok,ettől az oldaltól semmi normálisat ne várj,(csak
    hazug pocskondiázást,rágalmakat) és
    akkor nem fogsz csalódni,de gondolom eddig sem vetted komolyan őket?!……remélem!

  • Lélfai Szilárd

    rosinante

    Tényleg méltó vagy nagy elődödhöz, ( Don Quijote lovához)!

  • marcus aurelius
    2013 október 24
    12:58 du.
    ez nem jött be, komám. a forrásom történetesen írott sajtóból származik,ráadásul korábbi keltezésű, de, ha nincs ellene kifogása, nem áll módomban a dokumentum könyvtáram file azonosítóit ide idézeni.
    felvilágosítom: okt. 22-én 20:25-kor mentettem.
    de a lényegen nem változtat. nyugodtan mondhatja: hazugság.
    ha ide idézné a koppintásokat, nagyban növelné a szavahihetőségét. különösen a 29%-ot 😀 én ugyan nem jártam ma a nol-on, de kétlem, hogy perónról írt volna ott bárki 😀

    elárulná, hogy mitől megvető lekezelés anikó asszonyt megkülönböztetni evitától? azonos karakterek lennének? az öt gyerek miben változtat sárazsadányon?
    vagy miként értékeli a katolikus egyház újabb állami pénzekkel történő kitömését? csak nem hitbéli buzgalomnak?

    marcus, több precizitást, ha szabad kérnem. így az érzékenysége, hogy úgy mondjam, írott malaszt marad 😀

  • Lélfai Szilárd

    Avi!

    ille megemlékezett ’56-ról, – úgy mint a többi kommunista vezér – Orbánozva!

  • Marcsi
    2013 október 24
    1:08 du.
    na, picinyem, akkor csak magának, csak itt: hamarosan elolvashatja orbán ’56-os megemlékezésének elemzését, bekezdésenként.
    bár inkább az elmeorvosára tartozna, de sajnos, egy ország előtt kapott nyilvánosságot.

  • Georgina Bojana

    Kedves Ille István!
    Jól „behúztál a csőbe” (( 🙁 ))
    Az első mondatnál TUDTAM, hogy orbán atyusról írsz. Azután „KOPPANTAM”.

    Hihetetlen, hogy a Sors, Történelem nekünk EZT dobja ki. Elkeserítő, hogy sokan már negatív előjellel kezelik a jövő évi választást.
    Hogy úgyis az lesz, hogy ismételten narancsszínbe vonják majd az országunk házát. Meg ismét meglesz a 2/3-ad(????!)
    No, nagyon nem szeretném. (( 🙁 ))

    Békét, kiszámítható életet szeretnék. Nemcsak én, az itt és most élők TÖBBSÉGE!
    Optimista vagyok, le sem írom, hogy lehet majd másképpen is. Ne, ne legyen!
    De ki az, aki megbízhatóan kezeli majdan a kormányunk rúdját?! No igen, tippelhetünk, csak tegyük jó helyre az X-et. Ez a felelősségünk, ami elvitathatatlan.
    *
    Köszönöm István, ez nagyon jó írás volt.

  • Ille!
    Ne strapálja magát,láttam élőben,az elemzésére senki nem kíváncsi,meg a többi „örjöngőére”sem,meg hogy a megemlékezés után a „korrekt” eszes… „ballibsi” ellenzéket kiosztotta,az szerintem természetes volt és még finoman … tette!
    Hitelességről,elemzésről…. maga ne beszéljen,helyette vegye be a nyugtatóját!

  • Ja és Ille!
    Én nem Mogyoródról és nem delériumból …néztem a TV-t,
    valamint a beszéd előtt nem sokkal jöttem haza,így láttam
    a saját szememmel a békemenetet is……ahol kicsit többen voltak,mint a bukott ellenzéki választási „elő kampányon”…
    Na pá!

  • Georgina Bojana

    JaAAAJJJJjj!
    Elbénáztam…
    Bocsánat a pontatlan fogalmazásért, miszerint ezt írtam,
    ,,Optimista vagyok, le sem írom, hogy lehet majd másképpen is. Ne, ne legyen!”

    de NEM EZT GONDOLTAM!

    Igenis kerüljön le az országunk házáról a narancsszín! Legyen egy másik miniszterelnökünk, aki KORREKT, ELŐRELÁTÓ és jól tud a nemzetközi politikában is helyezkedni. Ez fontos!
    Ismerjék el országunkat, a teljesítményei alapján.

    Ismerje fel a gazdasági és pénzügyi buktatókat, navigálja kis hazánkat a legjobb tudása szerint úgy, hogy a „zátonyokat” minden esetben kerüljük el.

    Békét, biztonságot szeretnék és jövő képet!
    Igenis kell, szükséges a változtatás.
    CSak azon imádkozom, hogy akit választunk, valóban hittel, okosan, becsületesen, szaktudással, szívvel és lélekkel, szolgálja a Hazát és a népét – minket.
    Úgy legyen!
    *
    Ne úgy garázdálkodjék, mint orbán atyus, aki saját és „háza népének”, pereputtyának tolta az óriási birtokokat, előnyöket. Tette ezt a bólogatóinak is.
    Erőből, akadálytalanul.
    Nincs senki, nem volt senki, aki megállította volna.
    A kulcspoziciókba – mindenütt fideszes – került.
    Ki merészelt volna ellent mondani a miniszterelnöknek?!
    Talán még ő maga sem, saját magának.
    Ennyit az akarnokságáról.
    *
    Különben megfigyeltem, amelyik férfi köpcös, alacsony termetű, az rendszerint akarnok és irdatlanul, dömperként tolja magát előre.
    Lásd: Napóleont, Lenint, Mussolinit, de mondhatnék többeket is.
    *
    Mindig ódzkodtam az köpcös férfiaktól… Nem véletlenül! Sejtéseim többnyire be is igazolódtak.

  • Ai weh!, illének van „déjá vu”je?
    Ja, és megint, vagy még mindig, ugyan arról az Orbánról?
    Aszta mindenit! Szegény!
    Pedig nekem azt válaszolta egy bejegyzésemre, az illére oly jellemzően egyszerű, keresetlen balfék-szókincsével, hogy „3. kurvára nem érdekel a fidesz majomcirkusza”!

    Most mit lehet ennek az alaknak elhinni?

  • marcus aurelius
    2013 október 24
    12:58 du.

    Kedves marcus aurelius, a mások cikkeinek a mostani 29 %-os eltulajdonítása nem a legjobb teljesítménye illének, hiszen van itt olyan „cikke” amit szinte egy az egyben mástól lopott el és közölte itt saját név alatt.
    Az a megjegyzése pedig, amit a miniszterelnök feleségére tett, az önmagáért beszél. Ennyit róla.

  • Azoknak, akik nem voltak ott, vagy esetleg még nem is éltek..
    Ötvenhat,- egy történész szemével.

    http://www.168ora.hu/itthon/eorsi-laszlo-1956-oktober-23-nagy-imre-119581.html

  • Tisztelt István!
    Tetszik az írás, de megosztani nem tudom.Hogyan lehet?

  • Lélfai Szilárd
    2013 október 24
    2:35 du.
    köszönöm, hogy a kommunista vezérek sorába emel 🙂
    orbánozni meg még csak ez után fogok. ez perónozás volt.

  • Attól lehet félni, hogy ez a vezető is csak akkor fog eltünni, ha „elkészült” az ország komplett csődjével… Más ellenfele sajnos itt nincs, csak saját magát tudja megbuktatni… Sok balszerencsét hozzá!? Nem is tudom ez talán mégsem lenne jó megoldás!

  • Köszönöm, Küszköllő ezt a linket. Nagyon büszke vagyok.

  • Most már megértem, miért gyülőlik annyian Orbánt.
    Az ellenzék képtelen ilyen angolul tudó intelligens államférfit előállitani.

  • Lélfai Szilárd

    Zárt levél Bajnainak

    Kedves Gordon,

    Hidd el, én megértem a csalódottságodat. Megértem, hogy keményen dolgozik benned a benga, amiért Orbán Viktor miniszterelnök úr és sok százezer híve nem tud olyan nettó tapló módon ünnepelni, mint te és kompániád.
    Tegnap a Békemenet szeretetet, összefogást és erőt sugárzó ünnepségén például sehol nem volt egy nyamvadt Bajnai szalmabábu, egy rendkívül innovatív, lószarból készült Bajnai szobor, amit ledöntöttek volna, hogy aztán őrjöngve rugdoshassák a szobor leszakadt fejét, nem hangzot el egyetlen „Bazdmeg a Bajnait” című, remekbe szabott sláger sem.
    Hát ilyenek ezek, nyugodtan, polgári módon ünnepelnek. Tudom, nem ez a te világod, neked szobordöntés és Pityinger kell. Azért annak örülök, hogy hosszú keresés után végre megtaláltad a sajátjaid, érezd hát jól magad velük.
    Együtt.

    Good luck:

    dr. Deutsch

  • Lélfai Szilárd

    ille

    „köszönöm, hogy a kommunista vezérek sorába emel :)”
    – hogy ezt dícséretnek érzi, az magáért beszél!

    „orbánozni meg még csak ez után fogok. ez perónozás volt.”
    – legalább a saját irományára emlékezne! 🙂
    „Az orbánizmus ettől csak egyben különbözik: a nép igencsak kisebbik hányada rajong érte.”
    „Orbán még nem vitte csődbe az országot, de jó úton halad feléje. A korrupció, ugyebár, nem kérdéses. A katolikus egyházzal nem lesz gond, a Horn-féle vatikáni konkordátum után éppen most nyalt be nekik, vastagon, garantálva az állami pénzt. A többség diktatúrája Orbán országában nem áll meg. Itt egyértelműen a kisebbség diktatúrája működik, bár gőgjük az egekig ér.”
    De azért meg vagyok nyugodva: Orbán is fog elkövetni olyan hibát, ami a bukásához fog vezetni.
    – a kisebbség egyértelműen látszott október 23-án!
    – a baloldali egységtől azóta is hangos a sajtó!

    „Ráadásul Anikó asszony korántsem egy Evita.”
    – Ez is azt mutatja, hogy Bugsy magához képest ÚRIEMBER!
    – Mit szólna, ha Orbán megkérdezné: és Édesanyád, hogy van?

    Várom, hogy mikor kezd el O.V. gyerekeivel foglalkozni!? 🙂

  • A parittyás hangja

    Lélfai Szilárd
    2013 október 25
    3:35 du.

    Jaj, Lélfai ez nagyon gyenge volt! Egyébként tényleg káprázatos milyen fegyelmezetten csaholsz a hatalom lábánál! A lasztit is visszahozod csóválva? Ezt az ócska, demagóg dumát a szeretet sugárzó békemenetről! Nem sül ki a szemed hogy ilyen gerinctelenül pitizel valakinek aki romba dönti az országot? Egy k-9-es hazaáruló vagy! Egyszer csak a poén kedvéért ugorj már le Heves vagy Borsod megyébe és lelkendezz kicsit ott is a paraszt családoknak a békemenet orbáni szeretetéről meg összefogásáról! És ugye nem fogsz csodálkozni ha egy petrencés rúddal a seggedben fogsz haza térni…?

  • Figyelő
    2013 október 25
    1:16 du.
    az angolságát inkább hagyjuk, a felcsuti kiejtése eddig is sok gondot okozott a megértésében, az intelligenciájáról meg talán ne beszéljünk.
    nincs miről.

  • Lélfai Szilárd
    2013 október 25
    3:51 du.
    a kisebbség valóban látszott. az összes hívő ott volt a hősök terén 😀
    amúgy anikó asszony tényleg nem evita. vagy vél felfedezni valami azonosságot? ne legyen rest, sorolja ide!

  • Lélfai Szilárd
    2013 október 25
    3:35 du.
    „Tegnap a Békemenet szeretetet, összefogást és erőt sugárzó ünnepségén…”
    valóban nem volt bajnai szalmabábú, de volt gyűlöletbeszéd, harcra buzdítás és fenyegetés.
    ahogy azt már megszokhattuk.
    tompika meg előbb-utóbb beleszalad egy jó nagy csintalan-effektusba, ugyanis őt nem védi a TEK, aztán sírdogálhat.

  • dakota
    2013 október 24
    7:02 du.
    magától is kérdezem, kicsi indián: anikó asszony tényleg evíta? mégis, mennyiben?
    és mitől is sértő, hogy nem az?

  • Marcsi
    2013 október 24
    3:41 du.
    most komolyan gondolja, hogy maga, boda fiam, meghatározhatja, hogy kicsoda, mire is kíváncsi, meg hogy miről és mikor írhatok, beszélhetek, főleg, hogy mi vagyok?
    ne komolytalankodjon, mert kiröhögik!

  • Ille István
    2013 október 26
    12:25 de
    Mondjon EGY ellenzéki politikust, akinek JOBB az akcentje, mint Orbánnak.
    DE mondjat olyat is, aki AZONNAL képes egy feltett válaszra! Úram, savanyú a szőlő!

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 október 26
    12:20 du.

    „E mondjat olyat is, aki AZONNAL képes egy feltett válaszra!”

    Kedves Figyelő megtenné kérem, hogy lefordítja ezt a mondatot, mert igazán röstellem de nem értek újbeszélül! 🙂 )))
    És kicsit az „akcentje” is összezavart! Mire is gondolt pontosan? Csak hogy tudjak említeni politikust, mert egyébként ha esetleg arra gondolt, néphülyítésben, személyi kultusz építésben, saját eredeti tőke felhalmozásban, úgy négymillió magyar ember árokba rugdosásában és persze stadion építésben valóban nincs a mi Vityeszünknél jobb! Talán a zseniális Nicolae Ceaușescu volt hozzá fogható, bár ő palotákban utazott és szerintem még ő is irigykedve lesi a pokolból a kárpátok legújabb géniuszát!

  • Ille István
    2013 október 26
    12:45 de.

    ille, mit kell ezen magyarázni?

  • Figyelő!
    nem tud mondani,semmilyen vonatkozásban,mert az ellenzék
    nap mint nap lejáratja magát a hazugságaival és a jellemtelenségével,sötétségével,no meg a lebukással,mert csalni sincs eszük…az egymás ócsárlása meg egyenesen röhej!!!!
    Bár én nem vagyok elvakult fideszes és egyik párt tagja sem,de őszintén …..nem tudnak olyat ajánlani, aki netán
    hitelesebb és jobb lenne,mint a mostani.
    Na persze az,hogy most izélgetik és lejáratják másikat az
    nem azt jelenti,hogy az utolsó percben nem fognak össze,mert a hatalom az nagyon kéne nekik,meg egy normális állapotú,költségvetésű ország, amit megint tönkre lehet tenni,kifosztani!
    Egy szélsőséget sem szeretek,de ezekre a bal libsikre még
    deléríumban sem szavaznék,inkább a JOBBIK, akik legalább magyarok..(nem árulók)
    és több területen rendet tennének,ha radikálisan is,de
    vannak akikre bizony ráférne!!!!!

  • Figyelő
    2013 október 26
    12:20 du.
    ez az egyetlen érve, hogy bezzeg?
    azt hiszi, hogy azonnali kérdések vannak orbán esetében?
    miből gondolja, hogy savanyú a szőlő? én vagyok orbán? nem!

  • A
    parittyás hangja
    2013 október 26
    12:54 du.
    Jól van na! Kihagytam egy szót. Mással ez nem fordult elő?
    Ettől függetlenül , bár kint élek s nem szokásom az otthoni belpolitikába beleszólni, csak olvasok.Vagy megnézek egy-egy videót.
    Láttam már Gyurcsány interjút is angolul. Elképesztő volt.
    Orbán, sajnos elvesztette már a jó oxfordi kiejtését ’89
    óta.Gyakorlat teszi a mestert. De az angliai beszéde kiejtés leszámítva, kitünő volt.A válaszai is spontán jöttek.Ennyi.

  • Köszi István. Osztom.:)

  • dakota
    2013 október 26
    1:56 du.

    Miért törölnek félig kommenteket, megjegyzés nélkül?
    A második mondat sem volt sértőbb, mint amilyeneket ille napirenden használ itt rendszeresen.

    De sebaj, nem számít, hogy törölte, a véleményemet, (az egyik Piedone filmből idézett mondatot), így is tudja:)

  • dakota
    2013 október 26
    1:56 du.
    valóban, mit is? mert ugyebár, nem képes megcáfolni állításomat, hogy orbánné nem egy evita. tehát nem ártana, ha némi magyarázattal állna elő. megvan a lehetősége rá, hogy felhozzon párhuzamokat.
    ha nem megy, hát nem megy. tudja, az ilyesmihez kevés ám csak dakotának lenni 😀
    ja, és a törött állkapocs nem játszik. evitának nem volt.

  • Marcsi
    2013 október 26
    2:11 du.
    elég a dumából, boda! legyen férfi! bizonyítson, érveljen, cáfoljon! írja meg, mi a hazugság, mi a rágalom, világítsa meg fárszként a baloldal sötétségét, mi több, kompetens közgazdasági tudásával bizonyítsa ennek a fideszmaffia költségvetésének helyességét!
    mert így csak egy hisztimarcsi 😛

  • Marcsi
    2013 október 26
    2:11 du.
    mi az a delérium? ami magának van?
    biztos, hogy a jobbikosok magyarok?
    biztos, hogy a balliberálisok árulók?
    ejnye, boda fiam, ez utóbbi állítása azért eléggé súrolja a rágalmazás határát!
    csak vigyázzon, nehogy lélfai sorsára jusson!

  • Noszticzius Judit

    Kell elcserélni Orbán-rendszerét !!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Mert Orbán már tanult Horthytól,Rákostól,Sztálintól,Kádártól!!!!!!!!!!!!!!! 🙁 🙁 És Együtt Jobbikosokkal!!!!!!!!!!!! 🙁 🙁 Akkor Nagyon szerintjunk elcserélni az orbán-rendszerét,utánsa 2014 most tavasszal,április 6-án szvazzunk a baloldali pártra ,DK-ra és baloldali összefogásért!!!!!!!!!!!!!!!!! 🙂 🙂 HAJRA,HAJRA DK,MSZP,Együtt-PM,MOMA,Librális-Párt,MSZDP,SZEMA !!!!!!!!!!!!!!!!!! 🙂 🙂